Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-01-01 / 1-2. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest Bimbó út 53., fsz. 2. cacpffigjaFöams ©ff gGd® gfflasG ° GJ®mg[?®DS (3°®(g©D(i]®[riG XX2üorjanyuáT-feb2ruTm A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.-Ft - $3.50 (---------------------------------------------------------------------------------------------------\ SZILÁGYI KÁROLY Húszéves a Nyugati Magyarság Pár nappal ezelőtt. Bimbó utcai szerkesztőség: Miklóssi István lakása. Készül a január­februári kettős szám. Hirtelen ötlettel:- Te, István, hány évesek is vagyunk?- Mármint hogy te meg én összesen?-Dehogy!A lap.- Várjál csak, hát körülbelül... így derült ki, hogy húszévesek vagyunk. Mármint a Nyugati Magyarság.- Te, István, nem írnál erről egy szép kis cikket?- Eééén?Nem, nem, hagyjuk...- De István, húsz év... Tudod, hány ennél sokkal fiatalabb lapot temettem én már, miért ne ünnepelhetnénk meg egy ilyen szép jubileumot?- Ünnepelni? Azt nem bánom. Összehívjuk a társaságot és bulizunk egyet...- Egy rövidke kis cikkre gondoltam... Te, mint alapító... Néhány emlékfoszlány a hőskorról... így derült ki, hogy ezt is nekem kell megcsinálnom. Nos, akkor másodkézből, és csak tényeket... Calgary, Kanada, a múlt század nyolcvanas éveinek eleje.- Pistukám, te még emlékszel rá, hová kell í, meg ű, a szedőnk angol, sosem fogja megtanulni, nem vállalnád el a lapunk korrigálását? így került kapcsolatba Miklóssi István, újsütetű emigránsként a magyar közösség Calgary Hírmondó című lapjával. Vagy két évig írogatta szorgalmasan a szép nagy kor­rektori jeleket, aztán gondolt egy merészet és megcsinálta a saját lapját, a Nyugati Ma­gyarságot. Mi kell egy lapalapításhoz? Pénz, pénz, pénz, szerkesztőség, szerkesztő, néhány munkatárs meg egy olcsó nyomda. Netán jó kapcsolat egy lapterjesztő hálózattal. Nos, Miklóssinak pénze nem volt, de a magáénak tudhatta a Magyar Baráti Kör támogatá­sát, szerkesztőségnek megtette a kicsiny lakása, felszerelésnek egy lyukszalagos Zinger számítógép, szerkesztőnek, munkatársnak, tördelőnek meg ott volt ő maga. (Akik nem ismerik a körülményeinket, nem fogják nekem elhinni: még két-három évvel ezelőtt is maga tördelte a lapot az utolsó apróhirdetésig - most már egy ütött-kopott Macintoshon -, és alig 6-7 éve, hogy egy szerkesztő és egy titkárnő is segíti a munkában.) Maga csinálta meg a lapot, de nem magának: sosem gondolta, hogy neki kell teleír­nia a saját lapját, vagy a saját szájaíze szerinti írásra bírni munkatársait. Elmúlt néhány év és a Nyugati Magyarság körül - előbb Calgaryhan, majd Montre­alban - kialakult egy kis tábor, emigráns újságírókból, írókból, költőkből egyéb értelmi­ségiekből, amely csakhamar meghatározta a lap arculatát: úgy tájékoztatni a Kanadá­ban és az Amerikában élő magyarságot a világ és önmaga dolgairól, hogy sose sorvad­jon, sose szakadjon el az Anyaországgal összekötő köldökzsinór. Nagy Károly, Goszto­­nyi Péter, Borbándi Gyula... csak néhány név az emigrációból, no és Roy Mária, aki az első montreali napoktól kezdve önzetlenül támogatta a Nyugati Magyarságot. De kiala­kult a lap körül egy másik tábor is, egy keresztény értékrendre, higgadt hangvételre, ala­pos elemzésre és józan érvelésre fogékony olvasótábor, amely előfizetett a lapra, meg­vette és szívesen olvasta, olvassa ma is. Aztán Miklóssi ismét gondolt egy merészet és - két tündéri lányát idehaza kívánván iskoláztatni - 1992-ben hazatelepült Magyarországra. Hozta magával, természetesen, a Nyugati Magyarságot is. Illetve: hozta is, meg nem is. Kisebbfajta sajtótörténeti kurió­zum: a lap Budapesten készül, itt állítjuk össze, itt tördeljük, de az ossz példányszámnak csak a felét nyomjuk itthon, a másik felét Kanadában, s a friss számok nagyjából azonos időpontban jutnak el előfizetőinkhez és olvasóinkoz idehaza, Európában és a tengeren­túlon (gyakorlatilag közel félszáz országban). A kilencvenes évek eleje... Tetszenek még rá emlékezni, ugye? Már majdnem elhit­tük, hogy rendszert változtattunk... Mikóssi István nem egy kilincselős fajta... Halkan, szerényen bekopogott ide, bekopogott oda, elmondta, hogy volna itt egy lap... De az okosok akkor is, azóta is úgy gondolták, hogy okosnak itt vannak ők maguk, sem támo­gatást, sem hirdetéseket nem fecséreltek rá. Annyit nem tettek meg, hogy a nagykövetsé­gek részére előfizettek volna egy-egy lappéldányra. Mert: „mit szólna az ellenzék?!” Úgyhogy Mikóssi továbbra is zsebből - Roy Mária támogatásával - tartotta fenn a Nyu­gati Magyarságot, s miközben bizonyos emigrációs körök azzal vádolták, hogy lefeküdt a kommunistáknak, éjszakánként eljárt havat lapátolni, mert nem tudta kifizetni a nyom­daszámlát. De nem csapunk át legendáriumba... Maradjunk a tényéknél: amikor talán még le­hetett volna, nem nőhettük ki magunkat nagy lappá, most meg, jelentem, örülünk, hogy vagyunk egyáltalán... De vagyunk! Van egy kiváló törzs gárdánk. Ilyen nevekkel (előre is elnézést kérek, ha kihagytam valakit): Aniszi Kálmán, Borbély Zsolt Attila, Czére Béla, Debreceni Mihály, Domonkos László, Farkas Elemér, ifj. Fekete Gyula, Nagy Pál, Paizs Tibor, Szöllőssy Tibor, Tamáska Péter, Tófalvi Zoltán, Unoka József... És vannak nagyszerű külmunkatársaink, akik a Kárpát-medencében élő magyarság teljes történelmi, kulturális és közéleti spektrumából hoznak be izgalmas, olykor meg­döbbentő, sötét színfoltokat a lap hasábjaira... Merthogy közben a lap arculata is megváltozott valamelyest: már nem annyira a nyugati magyarságról szól, inkább a nyugati magyarsághoz S ez a szólás sokszor nem­csak információ-közvetítés, hanem segélykiáltás is. Kevesen vagyunk, de messzire hallik a hangunk. Ezt a visszhangból tudjuk időnként lemérni: egy-egy távolból érkezett olva­sói levélből, a jó szándékú bírálatokból, a biztató sorokból... Ránk fér a biztatás. Mert fogyatkoznak erőink De fogyatkozva is: tesszük a dolgunkat. Lefújjuk a port a régi iratokról, elmondjuk, amit nemzedékeken át „ kifelejtettek ” a történelemkönyvekből, hírt adunk a szétszórt ma­gyarság életének fontos dolgairól, felemeljük a szavunkat, ha magyart bántanak vala­hol, de örömmel számolunk be arról is, ha magyar segít magyart bárhol a világon... (Folytatás az 5. oldalon) V__________________________________________________________________/ FARKAS ELEMÉR Vergődés, 2004 A szörnyűséges XX. század több olyan emberiség-ellenes, gyilkos esz­mét is hatalomra segített, amelyek az elkövetett bűnök statisztikai adatai szerint nem tartoznak ugyan azo­nos súlycsoportba, humanista er­kölcsi és világnézeti okokból még­is egyaránt, azonos hévvel kell el­utasítanunk őket. Hogy ne beszél­jünk rébuszokban - kommunistá­nak és nácinak lenni egyaránt megbocsáthatatlan bűn, bár a kom­munisták rémtettei fizikai paramé­terekkel mérve nagyságrenddel haladják meg a nácik bűneit. A magunk részéről azt tekintjük te­hát normálisnak, ha az egészséges lelkületű társadalmak ezeket a sá­táni eszméket és politikai rendsze­reket, illetve ezek reprezentánsait és fenntartóit egyformán kezelik, azonos mércével mérik. A II. Vi­lágháború utáni náci-ellenes perek és rendszabályok elfogadható eta­lonként szolgálhatnak ezeket a mércéket illetően. A szovjet-bolsevista világrend­­szer összeomlása egészen más kö­rülmények között ment végbe, mint a nácizmusé. A folyamat kereteit egy vi­lághatalmi paktum képezte, amely el­tekintett mind a kommunizmus som­más elítélésétől, mind a kommunista vezetők személyes felelősségre voná­sától, mert egyrészt sokan érezték úgy, hogy ezt az árat kell megfizetniük a ret­tegett Cl. világháború veszélyének el­hárulásáért, másrészt a globalizálódó Nyugat a II. világháború óta eltelt idő alatt erősen megváltozott és a szilárd keresztény erkölcsök és a polgári sza­badságeszmék helyét pragmatikus, üz­leti megfontolások foglalták el. A glo­balizálódó Nyugat lélekben, erkölcsök­ben, világnézetben sokkal közelebb állt a szovjet-bolsevista rendszerhez, mint annak idején a polgári demokratikus hatalmak a nácikhoz, de ez a csökkent távolság nem a kommunizmus különb voltának, hanem a polgári demokrá­ciák lesüllyedésének volt a következ­ménye. Már az 1956-os magyar forra­dalom aljas cserbenhagyása is jelezte, hogy a nyugati hatalmak, ha az érde­keik úgy kívánják, képesek nemtelen alkut kötni a Szovjetunióval. Számonkérés hfxyett alku Mindezek következtében elmaradt a kommunista eszmékkel és a kommu­nista vezetőkkel való leszámolás, az el­követett bűnök számonkérése és mél­tányos megtorlása helyett olyan alku köttetett, amely visszamenőlegesen fel­mentést adott a számonkérés alól, a jövőt illetően pedig szabad pályát nyi­tott nekik, bizonyos formális feltételek betartása mellett. E formális feltételek lényegét a neoliberális jogállam meg­teremtése jelentette, ami napjainkra már az egész világon elvesztette ere­deti, a polgári szabadságeszmék által megfogalmazott hagyományos tartal­mát és bizonyos szemfényvesztő lát­szatok gondos megőrzése mellet az erősek egyre brutálisabban érvé­nyesülő világuralmának az eszkö­zévé vált. Az erősek korlátlan ural­kodásának durva és kifinomult technikáit egyaránt tálcán nyújtó neoliberális jogállam feltételei kö­zött a kommunisták kitűnően ma­gukra találtak és egyik napról a má­sikra az átalakulás zászlóvivőivé váltak, hiszen nem kellett lemon­daniuk sem a politikai, sem a gazdasági, sem a szellemi-kulturá­lis hatalomról, az uralkodás új tech­nikájának az elsajátítása pedig cseppet sem esett nehezükre. En­nek az egész folyamatnak a hátte­rében egy még mindig képléke­nyen megfoghatatlan, de az idő múlásával egyre határozottabb for­mát öltő globális világhatalom áll, amelyik gondos tervezéssel mindig több vasat tart a tűzben és gondos­kodik arról, hogy a látszólagos de­mokratikus alternatívák mindegyike mögött ő álljon, mint az 1241 nyarán Magyarországon bevezetett tatár köz­­igazgatás idején, amikor a magyar fal­vak jámbor lakossága teljesen demok­ratikusan akár három tatár közül is vá­laszthatott magának elöljárót. Egész addig, amíg le nem aratták a gabonát. Azután a terményt elvették, a lakossá­got lekaszabolták, a településeket fel­égették. Bizony mondom, a globalizá­­ciós világhatalom méltó tatár elődei­hez, legalább is a lényeget illetően. Most tehát ott tartunk, hogy a szín­házi produkcióvá silányított rendszer­­váltás eredményeként azok osztják az igazságot, akik felett a népnek ítélkez­nie kellett volna. (Folytatás a 6. oldalon) Györkös Mányi Albert: Régi ház télen (Cikkünk a XI. oldalon) IFJ. FEKETE GYULA Élt tíz napot... Az elmúlt hetek eseményei még az el­­kényelmesedett apolitikus értelmiséget is felriasztották téli álmából, és kijó­zanították a Kádár-kori agitációs és propagandista közeg, valamint a párt­állami nómenklatúra iránt táplált naiv nosztalgiájából. A választások előtt ígért .jóléti fordulat” egyre késik, és az elmúlt hónapokban is egyre több életszínvonal-csökkentő intézkedés sújtotta a lakosságot. A gazdasági élet és az államháztartás súlyos bajait lep­lezendő - ahogyan ez mindig is volt a szocialista diktatúra évtizedeiben - a kormány propagandagépezete a politi­kai porondra dobta a már többször le­rágott politikai gumicsontokat, mint pél­dául az állítólagos antiszemitizmust, a cigányellenességet, a homoszexuálisok vélelmezett kirekesztését, vagy a meg­élhetési bűnözők iránti intoleranciát. Amíg nagy hangzavart keltve csak az ilyen témákról vitatkoznak a média ha­sábjain és hullámhosszain a megszólal­tatott politikusok - gondolták okkal - addig szinte észrevétlen marad a lakos­ság előtt a csak fél hónapja elfogadott állami költségvetés összeomlása, a tö­meges elbocsátások, a polgári kormány­zás végén mért infláció várható meg­duplázódása, vagy a növekvő adóter­hek. Az ellenzéki politikusok nagyon nem hibáztathatok amiatt, hogy belebo­nyolódtak ezekbe a felülről geijesztett vitákba, mert valóban nem hagyhatták szó nélkül a mindannyiunkat ért provo­kációkat Emellett így legalább - amúgy mellékesen, vita közben - szót ejthet­tek az ország olyan valódi problémái­ról is, amelyeknek direktben történő megtárgyalására nem lett volna esélyük a velük szemben ellenséges tömegtájé­koztatás közegében. A közéleti gumi­csontokon való általános rágódás elle­nére a lakosság lassú kijózanodására utaló jel, hogy januárra nagymértékben visszaesett a kormánypártok népszerű­sége. Ha ma lennének az országgyűlési választások, akár a mandátumok kéthar­madát is megszerezhetné a mai ellen­zék, mert a biztosan szavazók 62%-a rá adná a szavazatát. A közéleti kavargás közepette a po­litika-formálóknak valóban sikerült el­terelniük a közvélemény figyelmét a legnagyobb skandalumról, arról, hogy már január elején kiderült a 2004. évre szóló állami költségvetés tarthatatlan­sága. Talán a magyar történelem leg­rövidebb életű büdzséjét szavazta meg december közepén, mintegy két hóna­pig tartó vitasorozat után az Ország­­gyűlés. Alighogy kézhez kapták az ér­dekelt települési önkormányzatok, köztestületek és társadalmi szervek a kinyomtatott költségvetési előirányza­tokat, január első dekádjában a kor­mányfő menesztette a pénzügyminisz­tert, és az utód bejelentette, hogy 160 milliárd forinttal csökkenteni fogja a költségvetés kiadásait. Egyes alkot­mányjogászok szerint saját hatáskör­ben, azaz parlamenti felhatalmazás nélkül a pénzügyminiszter nem változ­tathatja meg a költségvetés sarokszá­mait, így például a kiadások fő össze­gét sem. Nem módosíthatja a tárcák számára megszavazott összegeket sem, hiszen ha ezt tenné minden pénzügy­­miniszter, akkor értelmetlenné tenné az Országgyűlés költségvetési vitáját és az egyes feladatok teljesítésére szánt előirányzatait. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents