Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2003. december BOGNÁR NÁNDOR Valamivel több, mint négy évvel ezelőtt, 1999 novemberében vette nyilvántar­tásba a Fővárosi Bíróság a Múzeum 1956 Emlékére elnevezésű közhasznú alapítványt, amelynek célja - az alapító okirat szerint - olyan emlékmúzeum létrehozása és működtetése, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc fellelhető emlékeit megőrzi és bemu­tatja. Ezen belül támogatja az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az utána következő megtorlás írott és tárgyi emlékeit kutató, gyűjtő egyéne­ket és közösségeket; gyűjti, őrzi, rend­szerezi és bemutatja a fellelt anyagot ál­landó és időszakos kiállítások formájá­ban; támogatja a történelemtanításban felhasználható, ötvenhattal foglalkozó oktatási segédanyagok, oktatási progra­mok készítését. Azt is feladatai közé so­rolták, hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc eseményeit, valamint az azt követő megtorlást bemutató ki­adványokat jelentessen meg. Ezek a célok azonban - mint dr. Szi­­berth Istvánná alapító és kuratóriumi tag elmondta - jelenleg nagyon messze vannak. Most annak is örülniük kell, hogy nem kis nehézségek árán 2000 vé­gére sikerült Budapest második kerüle­tében, a Keleti Károly utcában a kerü­leti önkormányzat segítségével szerény „támaszponthoz” jutni, liz évre kaptak bérbe két szobányi helyiséget, csupán a közös költséget és a rezsit kell fizet­niük - igaz, amikor megkapták, való­ságos romhalmaz volt, teljesen fel kel­lett újítani, és 2001-es év, meg az ad­digi támogatások erre mentek el: felú­jításra, berendezésre. Végül is elkezdhették a gyűjtést, majd - mivel az alapítók szerint nagyon fontos, hogy a most iskolába járó gene­ráció megismerje a valóságot, és min­denképp tudatosítani kell benne, hogy mit is köszönthet azoknak, akik 56-ban életüket vagy a szabadságukat áldozták fel - kiírtak egy pályázatot középisko­lásoknak. Három témakörben - Közép­­iskolás diák voltam '56-ban; Interjú egy Jászladányon, a néhány ezer lelkes jász­sági községben hosszabb ideje folyik a harc a helyi közösség és a Magyar Bá­lint vezette Oktatási Minisztérium között. Az útlezárásokkal, tüntetésekkel járó konfliktus az alapítványi iskola körül ala­kult ki, melyet a lakosság kezdeménye­zésére hoztak létre, ugyanis az önkor­mányzati iskolában tanuló cigány szár­mazású tanulók egy részének beilleszke­dési problémái miatt megindult a diákok elvándorlása más községek tanintézete­ibe. Magyarországon jelenleg körülbelül hatszáz alapítványi iskola van, amelyek általában körülírják, kit fogadnak be fa­laik közé, de az SZDSZ vezetésű minisz­tériumnak egyedül ennek a tanintéz­ménynek a működése szúrt szemet. Tóth Ibolyával, az alapítványi iskola igazgatójával beszélgettünk a történ­tekről.- Hogyan és milyen indokkal szüle­tett az alapítványi iskola létesítésének öt­lete?- Az intézmény szülői kezdeménye­zésre jött létre, mert a szülők elégedetle­nek voltak az önkormányzati iskolával. Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdték el­­hordani más település iskoláiba a gyere­keket, és ez egy évvel ezelőtt már szá­mottevő létszámot jelentett. Ezekután mondták szülők, hogy helyben akarnak egy olyan iskolát, amely megfelel az igé­nyeiknek, elvárásaiknak, és ezt az aka­ratukat 1050 aláírással támasztották alá. Az önkormányzat elvileg támogatta a törekvést, mert korábban már ő is pró­bálkozott a helyi önkormányzati iskolá­ban megfelelő feltételeket teremteni. Ter­meket bocsátott az alapítvány rendelke­zésére, bérleti díj fejében, hogy az ala­pítványi iskola meg tudja kezdeni a mű­ködését.-A kiváltó ok, vagyis az, hogy kezd­tek elvándorolni a gyerekek, valami fizi­kai behatásnak volt a következménye ? A tanulók egy része terrorizálta a társait?- Több oka is volt, ahogy elmondják a szülők. Egyrészt a nem megfelelő ok­tatási színvonal, mert állítólag nem áll­ják meg a gyerekek a középiskolában a helyüket, a másik pedig a fegyelmezet­lenség, ami miatt órát sem lehetett tar­tani rendesen. A gyerekek körében elég sok volt a verekedés, továbbá a lopástól kezdve minden olyan dolog, amit nem biztos, hogy eltűr egy szülő.- Mikor jutott el oda az iskolaügy, hogy összeállt a tanári kar, megvoltak a Múzeum a levegőben Ötvenhat sajtója - a mai fiatalok szemével '56-os szabadságharcossal; Mit jelent ne­kem 1956 - érkeztek be pályamunkák, és a kiírók nem kis örömére meghatóan őszinte, nagy beleérző képességről ta­núskodó dolgozatok születtek. A tizené­vesek kiválóan éltek azzal a lehetőség­gel, hogy még élő résztvevőket, szem­tanúkat kutathattak fel, és hogy az ese­mények az ő szavaikból rajzolódtak ki. Csakhamar más anyagok is érkez­tek, elsősorban dokumentumok. Perira­tok, hivatalos tájékoztatás házi őrizetbe vételről, beszámolók jogsértésekről, volt, aki elküldte zaklatásának teljes do­kumentációját, szinte a fél életét.- Néha nekem is hihetetlenek ezek a történetek, pedig vannak saját tapasz­talataim is - meséli Szieberthné, pedig édesapja „csak” két évig volt 56 után börtönben, mégis ez az egész család életén súlyos nyomot hagyott. A kez­det, mint általában sokaknál: közbizton­sági őrizetbe vétel a nagy ünnepek ide­jére. Először 1957 április negyedikén. Később május elsején is, júliusban az­tán már le is tartóztatták. Mire megszü­letett nagynehezen az ítélet, addigra többet volt előzetes letartóztatásban, mint amennyire elítélték. Szabadulás után sem volt egyszerű az élete: ügy­védi diplomával a zsebében csak figu­rámnak tudott elhelyezkedni, vízveze­tékek fektetésekor terepen, szintezéshez tartotta a csíkos botot... A küldemények pedig érkeznek, ira­toktól nemzetőrzubbonyig, ígértek már korabeli géppuskát is. Egy hölgy be­hozta az apja iratait, és mellette azt az egész életét befolyásoló papírt, amellyel gyakorlatilag édesapja „priusza” miatt megtiltották, hogy az ország bármelyik felsőoktatási intézményébe felvegyék. Az egyik csomagból előkerültek Szabó János, azaz Szabó bácsi, a budapesti ut­cai harcok legendás alakjának szemé­lyes tárgyai: szemüvegtok, igazolvány­működési feltételek, működési engedé­lyért lehetett folyamodni?- 2002-ben már volt jogerőre emel­kedett működési engedélye az iskolának, a pedagógusoktól, tantárgyfelosztástól kezdve minden az égvilágon rendelkezé­sünkre állt, így már csak a regisztráció volt hátra a törvényes működéshez, ami alapján bizonyítványt lehet adni. Ha mű­ködési engedélye van az iskolának, ez automatikusan jár, ezért el is indítottuk a tanévet. 2002-ben megvolt a tanévnyitó ünnepség, megvolt az első tanítási na­punk, és azt követően kaptuk meg a Köz­­igazgatási Hivatal határozatát, amelyben közölték, hogy megsemmisítették a mű­ködési engedélyünket. Ezt azzal indokol­ták, hogy az épület bérbeadásakor az ön­­kormányzatnak ki kellett volna kérnie a helyi kisebbségi önkormányzat vélemé­nyét. Miután ezt nem kérték ki, ők ezt törvénytelennek minősítették. Utána jött az oktatási miniszter levele, hogy erre való hivatkozással nem tudják kiadni az Oktatási Minisztérium engedélyét. Ekkor félbe kellett hagyni a tanítást, mert nem volt rá garancia, hogy ezt év közben ren­dezni lehet. A szülőket sem lehetett bi­zonytalanságban hagyni, hogy a gyereke kap, vagy esetleg nem kap bizonyítványt. Ugyanakkor a médián keresztül Magyar Bálint oktatási miniszter azzal riogatta a szülőket, hogy még családi pótlékot sem fognak kapni, mert nem jár a gyerek tör­vényesen iskolába. Ezért úgy döntött a helyi képviselő-testület, hogy vissza kell minden gyereket íratni az önkormányzati iskolába, az alapítvány meg kezdjen azon dolgozni, hogy valami úton-módon újra elindulhasson az alapítványi iskola.- Utána mi lett a tanári karral, és mi lett Önnel?-A tanári karról is szólt a képviselő­­testületi határozat, úgy, hogy minden pe­dagógust változatlan feltételekkel, óra­renddel tantárgyfelosztással át kell venni az önkormányzati iskolába. Sajnos az ak­kori igazgatónő ezt nem akarta végrehaj­tani, úgyhogy három héten keresztül jó néhányan bizonytalanságban voltak. Vé­gül is nem minden pedagógust vett át az önkormányzati iskola, többek között en­gem sem.- Jelenleg hogyan áll az iskola ügye? tartó, pénztárcajelvény, karóraszíj. Az­tán a forradalom napjaiban megjelent újságok kötegei: Igazság, Kis Újság, Irodalmi Újság, Magyar Nemzet, A Szív, Új Világ, Népakarat, Szabad Nép, és persze lyukas zászló is van. Egy új pályázatnak, amelyet egye­temi hallgatók számára írtak ki, most, ősszel járt le a határideje. Három téma­körben - Forradalmi események a ko­rabeli sajtóban; A forradalom az 1957- es hazai sajtó torzító tükrében: és A megtorlás bírósági perei - várták a pá­lyamunkákat, amelyek érkeztek is, és nem kevés közülük színvonalas, értékes összeállításnak bizonyult. Egy debreceni illetőségű joghall­gató, Szilvási Diána például, aki a Páz­mány Péter Katolikus Egyetemre jár, és még csak decemberben lesz húsz éves, előbányászta a Hajdú-Bihar megyei Néplap egyik 1956. novemberi számát, amely a magyar sajtóban először nevezi forradalomnak október 23-át, az addigi Gerő Ernő féle elnevezések helyett. Nyugat-európai értelmiségiek írásaival bizonyítja, mennyire nem érdekelte a nyugati hatalmakat Magyarország sorsa, hogy egyszerűen nem érte meg nekik, nem tartották „taktikusnak és ki­fizetődőnek” néhány segélyszállítmá­nyon túl beavatkozni. De idézhetjük néhány sorát annak a kolozsvári egyetemi hallgatónak, ükéi Ildikónak is, aki a Protestáns Teológiai Intézet, illetve a Babes-Bolyai Egyetem hallgatója, és nem túl gyakran tárgyalt oldalát vizsgálva a témakörnek ezt írja: „A romániai magyar nyelvű újságokat átnézve elszomorító, hogy milyen mér­tékben ferdítették el az igazságot, a for­radalmat ellenforradalommá, nyugati reakciósok, fasiszták, hitleristák moz­galmává alacsonyították, amely a „népi demokrácia”, az úgymond legtökélete­sebb rendszer ellen lázadt. Ezekben az- Az ügyészségi vizsgálat után a Köz­­igazgatási Hivatal megkeresésére bíróság hozott döntést abban a kérdésben, ami­vel indokolták a megszüntetést, hogy a települési önkormányzat joggal és meg­felelő feltételekkel adta-e bérbe a tanter­meket az alapítványnak, továbbá, hogy ki kellett-e kérni a kisebbségi önkor­mányzat véleményét az alapítással kap­csolatban? A bíróság úgy határozott, hogy nem kellett kikérni, a helyiségeket pedig törvényesen adták bérbe. Ezt kö­vetően újra indítottuk a működési enge­dély iránti kérelmet, amit júniusban meg­kaptunk és az jogerőre is emelkedett. Jú­lius végére minden feltétele összejött me­gint a tanítás elindításának. Ezt követően 202 gyereket írattak át végül az alapítványi iskolába, tíz osz­tállyal működünk, hasonlóan, mint ahogy 2002-ben elindultunk volna- A sajtóreagálások szerint az volt a valós indok, hogy diszkriminatívnak minősítették az iskolát.- Ezt így sehol nem írták le. Az más kérdés, hogy az Oktatási Minisztérium­ban valóban olyan véleményt nyilvání­tottak, hogy nem értenek egyet a jászla­­dányi alapítványi iskola elveivel, gondo­latával és mindent megtesznek azért, hogy ne működjön. Magyar Bálintig be­zárólag mindenki ezt fújta, hogy azért csináltuk az iskolát, mert így akarjuk el­különíteni a cigányokat a nem cigányok­tól. Ezt hajtogatják a mai napig is, de sem Magyar Bálint, sem más nem volt lent megnézni, hogy valóban erről van-e szó? Azt állították rólunk, szét akarjuk válasz­tani a gyerekeket, hogy falat építettünk, meg árkot ástunk a gyerekek közé, meg ehhez hasonlók. Ezt halálos komolyan mondták, s amikor tavaly szeptemberben Magyar Bálinttal találkoztam, hiába kér­tem, hogy ne is beszéljenek róla mert ez nem igaz, „dehogynem, nekünk ezt mondták!” A háttérben más van. Hiába mond­tuk, hogy nem kérdeztük senkinek a szár­mazását, s ezután sem fogjuk megkér­dezni, tehát olyannal vádolnak minket, aminek semmi alapja nincs. Mi a gyer­mekek felvételénél nem támasztottunk feltételeket. Igyekeztünk minden igényt kielégíteni, aki oda akarta íratni a gyere­két, az oda is írathatta. Még a tanulmá­újságcikkekben rettegtek az igazságot kimondani attól tartva, hogy ez a kom­munista rendszer hibáira, elviselhetet­­lenségére derít majd fényt.” Közelről, és ezzel egyidejűleg az idő okozta kellő távolságból, megfelelő rálátással, és nem lehet másképp mondani: higgadt okossággal értékelte a korabeli magyar és külföldi sajtó teljesítményét Boros Györgyi, a Pécsi Tudományegyetem politológia-kommunikáció szakos hall­gatója, amikor megállapítja: „Ha az ak­kori magyar sajtóból objektív kép nem is nyerhető az 56-os eseményekről, jól tükrözik a magasztos hangulatot, az ér­zelmi felindultságot és a bizonytalan­ság okozta zavarodottságot. Ezért a mai újságolvasó számára is szinte életre kel­nek az események.” Érkezett egy bizonyos tekintetben különleges pályamunka is. Egy szegedi egyetemi hallgató, Gaál Enikő küldte, és Nyugat-Európa egy jellegzetes államá­nak, Hollandiának vizsgálta meg a ko­rabeli sajtóját. A véletlen hozta így, hogy ezáltal nemcsak a magyar, nemcsak az általában külföldi, hanem kárpát-meden­cei (romániai) és a nyugat-európai mé­­diaviszhangot is feldolgozták a pályázók, és ez együttesen nem mindennapi össze­hasonlításokra kínált alkalmat, ötletet adva a sajtótörténészeknek is, remélve, hogy az ily módon kialakult kép elem­zésére előbb-utóbb sor is kerül. A holland sajtóvisszhangot feldol­gozó pályázó, nem túlzás ezt mondani, tudományos igényű dolgozatot készí­tett, nem véletlenül nyerve el a könyv­­jutalom mellett a 150 ezer forintos első díjat is. Részletes elemzésre most nincs se hely, se idő, remélhetően a tartalmas függelékkel és mellékletekkel ellátott írás hamarosan nyomtatásban is olvas­ható lesz. Két jellegzetes megállapítást azonban mindenképp érdemes kiemelni a dolgozatból. Az egyik egy fontos ki­nyi eredményt sem vizsgáltuk az átvétel­nél, ha a szülő úgy gondolta, hogy ná­lunk jobb helye lesz, akkor fölvettük.- A helyi kisebbségi önkormányzat végül elfogadta, hogy itt működik egy ala­pítványi tanintézmény?- Az egész felhajtást a korábbi ki­sebbségi önkormányzat indította el. A ve­zetőjük mindent megtett Horváth Aladár segítségével, hogy ne indulhasson be az iskola. A tavalyi választásokon azonban nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy bent maradjon a kisebbségi önkormány­zatban. A mostani önkormányzat, amely­nek köztudottan vannak nem cigány tag­jai is, dolgozni akar, tenni a cigányság ér­dekében, meg a település érdekében. A településnek érdeke, hogy a cigányság in­tegrációja elmozduljon már, haladjanak, és elkészüljön az az integrációs program, amely az egész települést átfogja. A Közigazgatási Hivatal is kénytelen volt tudomásul venni, hogy a bíróság döntése szerint nem kellett kikérni a ki­sebbségi önkormányzat véleményét. Megnéztek ugyan mindent, de már nem kötöttek bele semmibe.-Az oktatási minisztériumnak mi volt a végső reakciója?- Az, hogy miután érvényes műkö­dési engedélyünk van, a regisztráció automatikus. Innen kezdve most ők nem tudnak mit tenni, de hozzátették, hogy a közoktatási törvény módosítása és a szeg­regációval kapcsolatos paragrafusok el­fogadása után rajtunk fogják kipróbálni miként működik a dolog. Megálljuk-e, vagy nem álljuk meg a helyünket.- A minisztériumban arra a felveté­sükre reagáltak-e, hogy más iskolákban is vannak konkrét megkötések? Például vallási, vagy származási megkötések? Ez is szegregáció.- Erre nem reagáltak, mert az alapít­ványi iskolák sokkal szabadabban dönt­hetik el, hogy kit vesznek fel, vagy kit nem vesznek fel az iskolába, bár azt mondták, hogy ez a törvénymódosítás majd ezeket is fogja érinteni. Majd kí­váncsi leszek rá, hogy melyik egyházi is­kolát fogják ezért meghurcolni, mert nem vesz föl más vallását.- Tudomásom szerint a községben ko­moly megnyilvánulások voltak az iskola mellett. Tüntetések, útlezárások, és ha­jelentés: „A holland sajtóból megál­lapítható, hogy a magyar forradalom mély nyomokat hagyott Hollandiában. A média, az utca embere és a politiku­sok is feltűnően nagy érzelmi motivá­cióval reagáltak ez eseményekre, és kö­zösen ítélték el a Szovjetunió magatar­tását”. Másfelől pedig sajátos „áldo­zata” is lett a magyar forradalom hol­landiai visszhangjának. „A magyar for­radalomnak egyértelmű áldozata lett a sztálinista beállítottságú Holland Kom­munista Párt. A szovjetek fellépésének hatására sokan csalódtak, több százan kiléptek a pártból, lapjuk több száz elő­fizetővel lett kevesebb, és bár azóta több arculatváltás történt, ezt a veszteséget a párt azóta sem tudta kiheverni”. Viszatérve a múzeum ügyéhez: egyelőre a „levegőben” van, továbbra is bizonytalan, hogy mikor, hol lesz bemu­tatóhely. A Múzeum 1956 Emlékére ala­pítvány azt szeremé elérni, hogy az ál­lam, a magyar állam hozzon létre em­lékmúzeumot, amely köztulajdon lenne. Úgy vélik, 1956 emléke ennyit megér­demel. Ezért juttatják el az ország min­den részébe felhívásukat, ezért írnak ki pályázatokat fiataloknak, ezért gyűjtik a relikviákat. Arra, hogy a Millenáris Park­ban kapjanak helyet, a jelenlegi helyzet­ben semmi esély nincs, így az alapítvány egyelőre főleg relikviák, emlékek doku­mentumok gyűjtésével és fiataloknak szóló pályázatok gondozásával foglalko­zik. Valószínű, hogy az országban sokan gondolkoznak még hozzá hasonlóan, mert egyre gyűlnek a bemutatásra váró tárgyak, emlékek, - igaz, sokan csak le­velet írnak, vagy telefonálnak: majd hoz­nak anyagot, ha meglesz a bemutatóhely. Már ígértek egy tankot is... Tervek természetesen vannak, még az is szóba került: mi lenne, ha az ala­pítvány képviselői a kuratórium elnö­kével, Fónay Jenővel elmennének a mi­niszterelnökhöz. Annak idején Med­­gyessy Péter parlamenti programbeszé­dében ugyanis elhangzott: az ötvenedik évforduló közeledtével feltett szándéka, hogy 56-nak méltó emléket állít - ha ugyan komolyan gondolta... sonlóak. Ez azt mutatja, hogy önöket tá­mogatja a lakosság.- Igen, már az indulásnál a több mint ezer aláírás is azt mutatta, hogy elég nagy az iskola támogató tábora, és, hajói em­lékszem, három útlezárásos demonstrá­ció is volt, ahol az ország lakosságának figyelmét akartuk felhívni a történtekre. Nagyon sokan jelezték, telefonon, levél­ben, Interneten keresztül, hogy támogat­ják az elképzelésünket, tartsunk ki ne hagyjuk magunkat, mert meg tudják ér­teni, ha a szülők ezt szeretnék, akkor más ne szóljon bele kívülről.- Személy szerint bízik ön abban, hogy előbb-utóbb a kormány is megha­jol a bíróság döntése előtt?-Természetesen. Nem tudom mikor dől el, hogy valóban van-e szegregáció, hátrányos helyzetbe kerültek-e az önkor­mányzati iskolában tanulók, de nekem meggyőződésem, hogy semmi olyat nem találhatnak, ami miatt visszavonhatnák a működési engedélyünket.- Önt, és a tanári kart személy sze­rint mennyire viselték meg ezek az elhú­zódó események?- Eléggé megviseltek mindenkit. A kollégákat főleg azért, mert csak egyé­ves munkaszerződéssel vették őket vissza az önkormányzati iskolába, s amíg nem látták, hogy beindul az alapítványi iskola folyamatosan aggódtak, hogy mi lesz egy év után. Ki az, aki marad, ki az, aki nem. Nyilvánvaló volt az is, hogy ha nem in­dul be újra az iskola, legalább kétszáz gyereket fognak elhordani más községbe, ami azt jelenti, hogy néhány pedagógus­nak nem lett volna munkája. Engem is megviselt, mert amikor elkezdtem, úgy éreztem, jó ügy mellé állok, erre derült égből villámcsapásként megszüntették az iskolát, valótlan indokokkal, nem törődve azzal, hogy mi lesz legalább kétszáz gye­rekkel. Most nyugodt, kiegyensúlyozott lég­kör van a két iskola körül. Az önkormány­zati iskola élére is új igazgató került a cir­kuszok után, akivel az első pillanatban megegyeztünk, hogy nekünk együtt kell, egymás mellett kell dolgoznunk. Teszi mind a két iskola a dolgát, a szülők bíz­nak bennünk, eddig is bíztak. A tavalyi tanév is azt mutatta, hogy mellettünk áll­nak. Ott helyben akarják a gyerekeket ta­níttatni, és ezt látták megoldásnak. Érzünk erőt magunkban, hogy tovább folytassuk, ezt már nem szabad föladni. Szathmáry István Iskola a tűzvonalban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents