Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2003-06-01 / 6-7. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. 1X1 mm mát? Bams ®0 gXkb iggG ° fflcDmgiFeOs dTScgcgDiilcgmB XXI. évfolyam, 6-7. szám _ » „ » í „ __ __ 2003. június-július A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.-Ft - $3.50 DOMONKOS JÁNOS A csodálatos csíksomlyói búcsú A Pallas és Akadémia Kiadók gondozásában megjelent, értékes fotók­kal is illusztrált hézagpótló Csíksomlyó című kötet méltán került az Er­dély története iránt érdeklődők alapkönyvei közé. Csíksomlyón híres a Kis-Somlyón lévő templom, búcsújáróhely Erdély­ben, amely a katolikus székelység ősi szent helye, a nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelye. A ferencesek már 1400-ban klastromot működtettek Csíksomlyón. Gyak­ran fenyegettékel pusztítással a rendházat az ismétlődő tatár, török támadá­sok, vallásháborúk. A ferencesek sokszor menekülni kényszerültek. Mindig visszatértek. Újjáépítették a felégetett épületeket. Folytatták kitartó, szívós munkájukat, melynek eredményeként Csíksomlyó a századok során a szé­kelység vallási és kulturális központjává vált. Ezt a fejlődést mutatja be a könyv: a búcsújáró kegytemplom, a klastrom és mellettük az iskolák, a nyomda kialakulását s működésük történetét. A kötet a szerző kiadásának (Kolozsvár, 1943) átdolgozott változata. A mo­nografikus mű alkotója: Dr. P. Boross Fortunát O.F.M. történész, rendtarto­mányfőnök, lapszereksztő és nyomdaigazgató. A templom dísze, értéke, kincse és a székelyföldi katolikus élet élő jelképe a főoltáron őrzött segítő Szűz Mária-szobor. A hitélet felvirágzását a szobor körül teijengő áhitat is élesztette. Az Istenanyában való bizalom teremtette a lelkekben a harcra serkentő hitet. A hit talaján nőtt nagyra az a kultúra, melyet Csíksomlyónak köszönhetünk. E kettőnek: a hitnek és a kultúrának tulajdonít­ható évszázadokon keresztül a törhetetlen magyarságtudat, amely szembeszállt törökkel, tatárral, osztrákkal és megmaradt egészen magyarnak. A templomot 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály er­délyi püspök. Díszes tornyai messze fehérlenek, a hegyek közül előtűnve. Megnyugtató a szemnek és a léleknek. Harangjai imára szólítják a híveket. Az érkező búcsúsokat ünnepélyes harangzúgással fogadják. Az első csíksom­lyói harang a Szűz Mária tiszteletére készült ezzel a felírással: „Csudákkal ékes Somlyói Mária, védd és segítsd székely népedet.” Amikor a búcsús zarándokok nagy fáradtan Csíksomlyóra megérkeznek, első útjuk nem mindjárt a kegytemplomba vezet, hogy szívük áldozatos sze­retetével köszöntsék a Szűz anyát, hanem a kegytemplom bejárata előtt meg­hajtva zászlaikat, a Szent János-kápolnához sietnek. Itt történik a keresztal­ják fogadása, tájékoztatása, majd Mária-énekeket énekelve vonulnak a hárs­fából faragott 2,27 m magas kegyszobor elé, amely a Boldogságos Szüzet ábrázolja, kaiján a kis Jézussal. Csíksomlyói búcsú! Csodálatos! A nagy zarándoklat időpontja Pünkösd­szombat - idén június 8-9. Már az előtte lévő napokon elindulnak a búcsújá­rók. Az élen zászlóvivők haladnak. A zászlón a falu neve. Őket a csengőrázó fiúk követik. A tömeg 6-8-as sorokban énekelve halad. Szemet gyönyörköd­tető látvány a népviesletbe öltözött menet hosszú sora. A táj lenyűgöző. Kör­ben hatalmas hegyek. Zöldellő fák, karcsú fenyők. Alant a Csíki-medence. Amerre a szem ellát, mindenfelől özönlenek az emberek a dombon lévő Szál­­vátor-kápolna elé, ahol a magyarnyelvű szertartás zajlik. A Csíki-medence magyarsága e pünkösdi búcsúról nem mondott le Tria­non után, és nem mondott le a '45 utáni években sem. Ma szabad a búcsú. Az állam nem állít akadályt, már nem szab feltételeket... Évről évre több zarándo­kot várnak Csíksomlyóra. Örvendetes jelenség, hogy a nagy ünnepre a katoli­kusok mellett az utóbbi években szép számmal elmennek protestánsok is. V_________________________________________________________________/ Érkeznek a keresztaljak Csíksomlyóra IFJ. FEKETE GYULA Egyéves kormánymérleg Egy évvel ezelőtt adta át a polgári kor­mány a helyét a kései Kádár korszak hatalomba visszahívott pártvezetőinek. Több mai kormánytag ugyanis minisz­ter, sőt, miniszterelnök-helyettes volt a kommunista diktatúra idején a hetve­nes-nyolcvanas években. Mit tudott tenni ez a régi-új csapat a hatalmi visszarendeződés érdekében? A választások után felálló kor­mányban általában még nem érvénye­sül tisztán a hatalomra jutott politikai elit arculata a kormányzati posztok elosztásánál, mert a választási harc idején kötött párton belüli és pártok közötti alkuk emléke még friss. A vá­lasztások előtti egy évben is célszerű átalakítani a kormányt, népszerűbb, fotogénebb személyeket szokás ilyen­kor reflektorfénybe állítani. A hatal­mat kézben tartó elit valódi természe­tére és igazi céljaira leginkább a vá­lasztások közötti időszak kormánypo­litikájából lehet következtemi, és Ma­gyarországon most érkezett el ez az időszak. Ez év májusában három mi­nisztert menesztett a miniszterelnök, és helyükre öt új minisztert ültetett. Mi ezeknek a bársonyszék-cseréknek az üzenete? A cserék elsősorban azt tükrözik, hogy a demokratikus párt­­politikától - azaz még a kormányt tá­mogató pártoktól is - meglehetősen függetlenedni óhajt a politikai-gazda­sági élet csúcsain elhelyezkedő poszt­­kommunista elit, és ezt a törekvését most leplezetlen formában kinyilvá­nította. Kakukkfióka volt a kormányban, emiatt eleve vesztésre állt az a tagja, aki olyan baloldali értékeket hangsú­lyozó szocialista irányzat „díszpa­rasztja” volt, amelyikre szükség volt a választások előtt, de most már útban van. A „szociálisan érzékeny” kor­mány mítosza érdekében lehet, hogy két és fél év múlva, amikor már járni kell az országot az új választás előtt, ismét kormánytag lehet, de addig nincs rá szükség. Helyébe egy olyan volt ká­dárista pártfunkcionárius került, aki az állami vagyon kótyavetyéjének a for­gatagaiban többszörös milliárdossá vált, és nem a párttársai bizalmából, hanem a miniszterelnök akaratából vált miniszterré. Azt beszélik, hogy a mi­niszterelnök őt, a szocialista párttól független „üzletembert” szeretné utód­jának megtenni. Az új miniszter ugyan­is személyében szimbolizálja a politi­kai hatalmát gazdasági hatalommá vál­toztató késő kádári pártelit, illetve a népellenes megtorlásban élen járó, a tömeges akasztásokat elrendelő kora kádári elit szövetségét, ugyanis családi kapcsolatai ez utóbbi körrel szorosak. A középkori uralkodók is mindig gon­dosan építették ki a családi kapcsola­taikat, ügyeltek arra, hogy személyük­ben vagy több uralkodóház szövetsége, vagy több vallási irányzat, vagy egy­mással rivális politikai erő összefogása öltsön testet. Ez a vélelmezett érdek­­közösség akkoriban valódi politikai erőként érvényesült és hatott tényleges pártok szövetkezése nélkül is. Ez a fel­ismerés mozgathatja a miniszterelnö­köt is, aki úgy véli, hogy egy kommu­nista diktatúrát tisztára mosó politika érdekében sikeresebb lehet egy szemé­lyében is érdekelt politikust kiemelni, mint olyan pártokra bízni ezt az ügyet, amelyekben a Kádár korszak ember­telenségeit letagadó és elleplező poli­tika legfeljebb csak taktikai megfonto­lások függvénye. Figyelmeztető jel le­hetett számára az is, hogy Dunaújvá­rosban most májusban ünnepélyesen felavattak egy új Lenin szobrot, de a szoboravatás ceremóniája alól sok oda várt szocialista politikus kimentette magát. Ebben a kora kádári elit szá­mára már kevéssé megbízható politi­kai közegben nyilván nem tudnak előre jutni a párton belüli megmérettetések révén az ilyen elitnek megfelelő sze­mélyek - ezért történnek egyre gyak­rabban „párttól független” kinevezé­sek. Ezt a tendenciát még úgy is tol­mácsolhatja a kormánypárti sajtó a közvélemény számára, hogy lám, a kormányfő bölcsessége folytán „poli­tikától független szakemberek” jutot­tak vezető posztokhoz, és nem a pár­tok szakértői. Ma már köztudott a kor­mányzó párt soraiban, hogy a jelentő­sebb kormányzati pozíciók megszerzé­sének küzdelmében erősebben érvé­nyesülnek az egypártrendszerben kia­lakult kapcsolatok, mint a mai párt­funkciók. Leváltották a környezetvédelmi mi­nisztert is. Valószínű, hogy nem azért kellett távoznia a miniszternek, mert látványosan alkalmatlan volt a poszt­jára, hanem mert gyanút keltő százmil­liós megrendeléseivel - amelyek ked­vezményezettjei a szakmában teljesen kezdő, vagy ismeretlen cégek voltak - kockázatot jelentett a kormányfő szá­mára is. Némán tanácstalankodott a tárca tavasszal, a paksi atomerőmű so­rozatos neghibásodásai idején is. Ennél a stratégiailag fontos, az ország villa­­mosenergia-szükségletének a kétötödét megtermelő állami vállalatnál a tava­lyi választást követően a győztesek az egész vezérkart lecserélték. A cserék tovább gyűrűztek az erőmű közép­szintű vezetéséig is, és idén tavasszal már feleleveníthette azt a Kádár kori tapasztalatot az ország, hogy mi törté­nik szükségszerűen akkor, ha a pártiga­zolvány többet nyom a latban, mint a szaktudás. A nukleáris biztonságot sértő hibák megestek, százmilliárd fo­rint feletti a két évre számított kár, ám a gondokat ugyanúgy és ugyanazok le­tagadták, ahogyan ezt a csernobili ka­tasztrófa után tették. (Folytatás az 5. oldalon) CZÉRE BÉLA Lehet-e lendület jobbközépen? Jó egy évvel a választások után feléledt a magyarországi jobbközép tábor, és a legszívesebben a fejét venné már a ha­zai nemzeti radikálisoknak, de még a magukat markánsan, nagyon határo­zottan jobboldalinak vallóknak is. Azokra gondolok persze, akik az úgy­nevezett rendszerváltozás előtt alig hal­latták hangjukat, de aztán '90 táján szinte teljes vértezetben pattantak ki a jobbközép politizálás mezejére. Miről ismerszik meg az igazi jobb­közép politikus és szimpatizáns? A jöbbközepes ellenállhatatlan, szinte zsi­geri vágyat érez, hogy egy radikális jobboldalitól minduntalan elhatárolód­jon, de a magát csak egyszerűen jobb­oldalinak, nemzetinek vallót sem nézi igazán jó szemmel, mert hiányolja a szordinós hangot, az igazodás - már­­már nemzetközi - fegyelmét. Az igazi, fegyelmezett jobbközepes, a talán már eleve jobbközépre született egyén fel­lelhető a Fidesz buja televényében is, de még gazdagabban tenyészik az MDF soraiban, a jobbközép mezőny legköze­­pén, a jobbszéltől a legtávolabb. A bal­széltől viszont már nem annyira távol. Az igazi jobbközepest az különböz­teti meg a mohó baloldalitól, hogy ta­lán nem is akar a választásokon annyira győzni, mint egy balliberális, nem zavaija, hogy vegytiszta küzde­lemben tisztasági betéttel felvonulva, szükségszerűen csak alul maradhat. De talán éppen erről szól a jobbközepes jogosítványa. Hogy a baloldal durván záporozó kurjantásai közben szemét behunyja, fülét bedugja, a radikális jobboldal csatakiáltására viszont fülét hegyezze, szemét nagyra nyissa. S a disszonásnak vélt hangokat persze rög­tön továbbítsa. Például a Magyar Hír­lap szerkesztőségének. A hamisítatlan jobbközép tábor egy olyan csatársorral, csapattal óhajt ját­szani, amelyben a balliberális ellenfél (nem ellenség, Isten ments!) 11 fővel ügyködik, ő maga viszont legfeljebb 4- 5 játékossal, mert a hajdani csapat többi tagjától már elhatárolódott. Eb­ben a sajátos csapatjátékban merész újítást jelent Dávid Ibolya felfogása, aki szerint a jobboldali térfélre nem is szabad kirajzani, a legcélszerűbb ab­szolút középen lecövekelni. De hát, komolyra fordítva a szót, a nemzeti oldal publicistái sosem az obszcén szóhasználataikról voltak hí­resek, ellentétben a balliberálisok trá­gár, ocsmány fröcsögéseivel. Ezeket az alhangokat a Nemzeti Kör dalnokai - Osváth György, Pálinkás József, Jávor Béla, Solymosi Frigyes, Boross Péter és Dávid Ibolya - egyszerűen nem ve­szik tudomásul, annál inkább meghall­ják, megjegyzik a népi-nemzeti radi­kális elkeseredés, vagy csak az össz­tüzet viszonozni akaró harag hangjait. Mintha a kifosztott országban nem lenne ok a haragra! Mintha a jobbkö­zép tábor indulatmentes, mértéktartó hangütése elegendő lenne a 2006-os választási győzelemhez, vagy legalább az ellopott pozíciók részbeni viszaszer­­zéséhez! Én azt gondolom, mindezt nagyon jól tudják a jobbközép megél­hetési politikusai is, ők valójában nem akarnak mást, mint mindenkit túlélni, minden áron felszínen maradni. Jobb­középen valaha, valakik pozíciót osz­tottak nekik, viszonzásképpen csak annyit kértek tőlük, hogy hagyják szé­pen a baloldalt győzni. S ha ez már semmiképpen sem megy, akkor majd újra megengedik a jobbközépnek, hogy húzza tovább az örök megalku­vás szamaraskordélyát, egészen a kö­vetkező választásokig. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents