Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
2002. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Fekete Gyula 80 éves 1922. február 26-án született Mezőkeresztesen, tehát pontosan nyolcvan éves . Szülőhónapjáról, a februárról máskülönben nincs jó véleménye. „Télnek ha tél, már nincs köszönet benne; egyre azt lessük, mint a magáról megfeledkezett kései látogatón: mikor megy már? Tavasznak, ha tavasz, csak olyan isten-őrizzen-meg tőle tavasz; még aztán kicsalja a zsenge rügyeket, idő előtt” írta 1945-ben előjegyzési naptárában. Az idézet arra jó, hogy ürügyén jelezzem, Fekete Gyula egész életművén végigvonul egyféle finom irónia, ami tárgya mindenkori intellektuális megközelítésére vall. Másodjára, hogy azt a csillagjósdai következtetést vonjuk le, az újszülöttre nem föltétlenül nyomja rá bélyegét születése évszaka. Jelleméből teljeséggel hiányzik az a bizonytalanság, az a hol cseppfolyós, hol fagyos, de mindenképpen bimbót pusztító hisztéria, amely a február sajátja. Sőt. Jellemére és életművére a következetesség, a határozottság, s a fakadó rügy jelképében kibomló élet szeretete a meghatározó, amely szépirodalmi munkáit, publicisztikáját, fantasztikus regényeit, meséit, aforizmáit áthatja. Állhatatossága mellett alapvető és meghatározó élménye, életérzése, az, amit Varga Domonkosnak mondott egy inteijóban: „(...) én itthon vagyok. Gazdának érzem magam itthon; nincs értelme bolygatni, mennyire voltam-vagyok ténylegesen gazda, ha egyszer annak érzem magam. 'Én nem mehetek el innen’ - mondhatnám Veres Péterrel. Ha ott tartanánk már, hogy nem osztódnék fel latifundiumokra és magunkforma nadrágszíjjparcellákra a világ, akkor is ez volna az egyetlen darab föld s az egyetlen nép, amelyhez ide kötöz éppen annyi jog, amennyi kötelesség. Nemcsak a belátható múlt felől, de a belátható jövő felől is: a gyermekeim is itt akarnak élni és megöregedni.” A gazda, a gazda-tudatú mindannyiunk felelősségtudata feloldhatatlan ellentmondást szül az „élősdiekkel” szemben. - Ugyancsak szavai szerint. Az ország, a nép ügyeit, sorsát gazdatudattal, felelőséggel figyeli és gondozza. És ez a második elhatárolóan fontos jellemvonása az írónak, az embernek. Harmadjára a nem alaptalan de mégiscsak fölületes meghatározás a népi írói mozgalomba sorolja, márcsak azért is, mert a Nemzeti Paraszt Párt meghatározó egyénisége volt a háború után. Népi írósága, ha igaz, összefügg országa és népe iránti elkötelezettségével. Gombos Gyula írta, hogy a magyar népi mozgalom Magyarországon történelmi sajátosság, kényszerű szükségszerűség hozta létre. A 19. század végén, a 20. század elején megtörtént az ipari forradalom, kialakult a modem értelemben vett munkásosztály és annak létfeltételei. A polgárság is soha nem látott fejlődésnek indult, olyannyira, hogy megszületett az urbánus irodalom, ugyanakkor a mezőgazdasági viszonyok, a földműves állapotok és életformák alig változtak. 1920 után az új uralkodó osztály és a javarészt arisztokratikus befolyás alatt álló polgári politika képtelen volt a nemzetet veszélyeztető görcsökön és elmaradottságon változtatni. Ezt vállalta magára a népi mozgalom, amelynek vezető alakjai voltaképpen nem is népi írók voltak, sőt kisajátittattak. Szabó Dezső, Németh László, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Sárközi György és sokan mások nem nevezhetők népi íróknak a szó Veres Péter-i vagy Szabó Pál-i értelmében. Fölvállalták viszont a népi mozgalom programját. Fekete Gyula származása ellenére sem népi író, hanem saját szavaival élve: közgazdasági szépíró, lévén, hogy a nyolcosztályos és kötelező latin nyelvű gimnázium elvégzése után a Műegyetem Közgazdaságtudományi fakultását végezte el. Ez a jelentéktelennek látszó tény is döntőnek bizonyult későbbi írói pályafutásában. Mint maga írta, orvosíró, jogászíró, pedagógusíró, nyelvészíró, még mémökíró is bőven akad a magyar irodalomban, de közgazdász sokáig ő volt egyedül. Ami megint csak meghatározta nemcsak érdeklődését, problémaérzékenységét, hanem a társadalmi kérdésekre adott válaszait is. Magyarán, több volt mint népi író, ő az egész országot, társadalmat látta teljességében és összefüggéseiben is. 1974-ben már világosan látta a ma globalizmusnak nevezett nemzetek fölötti birodalom kialakulásának veszedelmeit, a nemzeti és a nemzetek közötti kapcsolatok fenyegetettségét, egy új hatalom, új diktatúra árnyékát fejünk fölött. Művészetét, életfilozófiáját jól jellemzi az alábbi megjegyzése: „Szülőföld - földrajzi környezet? A táj? Nem, nekem mindennél inkább az emberi környezet a szülőföld. A család, a szomszédság, a rokonok, az ismerősök. Csak részletemlékek maradtak az egyhangú alföldi tájból (...) az udvar, a kert izgalmas zugai, a mindenféle padlások, a templomtorony, a temető, a patakpart, a vályoggödör...” Emberközpontúság, családvédelem, nemzeti érdek elsőbbsége jellemezte nemcsak szervező, irodalmon kívüli tevékenységét, hanem írásművészetét is. 1956 előtt is. 1956-ban az írószövetség titkáraként is ez foglalkoztatta, aminek jutalmául, a komák megfelelően internálás jutott osztályrészéül. Fekete Gyula közéleti emberként, közéleti íróként él a köztudatban. Ez a megítélés azonban bármennyire is megtisztelő, leszűkíti értékeit. A közéletiség és művészi tevékenység nála nemhogy kizárná hanem fölerősíti egymást. Szépírói munkássága sokarcú, sokműfajú. Gondolatisága mégis tömör, egységes gondolatisága. Több regényében a borsodi környezet emlékeit, szereplőinek életsorsát, a Parázsó családot dolgozza föl, de a népi írói epikai hagyományait fölhasználva, országos méretűvé szélesíti érdeklődését. A nemzet sorsa, jövője foglalkoztatja, s noha közgazdász szemmel és műveltséggel közelít kora magyar valóságához, jól tudja, nem minden a puszta nyers materiális valóság. Regényei a társadalom és nemzetmentő erkölcsi kérdésekről szólnak, a családról, mint egy-egy nagyobb közösség alapsejtjéről. A társadalom erkölcsi meghasonlását látja abban is, hogy képtelen reprodukálni önmagát, ami nemcsak „nemzeti”, hanem materiális létkérdés lesz a jövőben. Jellemző az elmúlt évtizedekre, hogy az élet- és nemzetidegen kommunista fertőzött média, hivatalosság és szakma nacionalistának nevezte Fekete Gyulát, holott nem tett egyebet, mint szakmai fölkészültsége okán, pontos kórképet rajzolt a magyar jelenről és a riasztó jövőről. Az utóbbi években háttérbe került Fekete Gyula, a művész, az író. Holott a közéleti aggódó és a szubjektív művész éppenséggel nála elválaszthatatlan. Regényei, Az orvos halála, A hű asszony meg a rossz nő, az Ezeregyedik esztendő, a Csördülő ég, a Vallomás hajnalig, vagy a Mézes hetek, de nemcsak regényei, hanem a széppróza határán mozgó publicisztikai írásai is , nemcsak formailag és tematikailag egyaránt roppant gazdagok. És ahogyan regény-formái is változatosak, a hagyományos nagyregénytől a szubjektívabb naplóregényig, rövid publicisztikai írásaira is roppant formagazdagságjellemző. Tömény esztétikai élményt nyújtanak novelláskötetei, (a Fürdik a hal például), szellemes sziporkái a Tengercsepp. S ha már megemlítettem, e művében adja meg a rendszerváltozás előtt jó fél évtizeddel az egypártrendszer kritikáját, megjósolva, mint munkássága során már annyiszor, a bekövetkezendőket. Az utóbbi néhány esztendőben megjelent kötetei jobbára szépirodalmi értékű publicisztikák. Ha lehet, érdeklődése még tovább szélesedett, követi a kor változásait és megfelel a kor új kihívásainak. Úgy él a jelenben, hogy a jövőt kutatja, Véreim, magyar kannibálok, Vádirat a magyar jövő elrablásáról, című 1992-ben megjelent kötetében előrevetítette a mai helyzet anomáliáit, legújabb kötetében pedig a Világhódító bambaságok és téveszmékben, tudtommal, kórképet rajzol nemcsak korunkról, hanem arról az útról is, amelyen idáig jutottunk. Roppant életműve ismertetését, méltatását nem lehet befejezni, legföljebb csak abbahagyni. Számomra a legfőbb tanulság, hogy az elkötelezett ember következetességével, a hívő, a nemzettudattal megáldott alkotó elszántságával, a kilencedik évtized küszöbén is éppolyan friss, elven és jobbítani akaró szellem, mint amilyennek jó négy évtizeddel ezelőtt volt szerencsém megismerni. *** Szalay Károly születésnapi köszöntője február 26-án hangzott el a Magyar írószövetség Klubjában. A Nyugati Magyarság — munkatársai és olvasói nevében is - szeretettel köszönti a nyolcvanéves Fekete Gyulát. Dühömtől kacagjunk! Évekkel ezelőtt éppen a Nyugati Magyarságban írtam kórházi történeteimről, ahová nemrég azért vonultam be, hogy újabb élményeket gyűjthessek hajdani jegyzeteim folytatásához, no meg azért is, hogy gyógyítgassam a doktornőket, akik napról-napra, évről-évre egyre szebbek és vonzóbbak, nem úgy mint én. Nos, tessenek elképzelni egy akkora kórház-együttest, ahol a napi átlag személyi forgalom közel kétezemyi fő, beleértve az intézmény alkalmazottait is. Valamikor elmarasztaltam egy jóravaló bácsit, aki csak „bizonyos” újságokat, folyóiratokat és alkalmi kiadványokat árusított az előcsarnokban. Sajnos, meghalt. S véle együtt megszűnt a sajtóterjesztés is. De nem akad egy ügyes munkanélküli fiatalember (nő is lehetne!), aki folytatná a sajtos hagyományokat, pedig, kimondottan pénzben gondolkodva, naponta eladhatna legkevesebb kétezer darab sajtóterméket, s a bevétel tekintélyes százaléka az ő markát ütné! Merthogy látogatók mindenféle ételt hoznak a betegeknek, de az olvasnivalóról megfeledkeznek. így vált a sajtóbeszerzés valóságos partizánkodássá: a ki-kisurranó lábadozók csempésznek be egy-egy példány lapot vagy megkérik valamelyik ápolónőt. Ezt tettem magam is. Körbeudvaroltam egy gyönyörű orvosnőt, sőt még verssel is áltattam őt, mire mosolyogva ugyan, de határozottan így szólt:- Mester, nagyon kedves, tudom hová akar kilyukadni, milyen újságot vagy folyóiratot hozzak holnap reggel magának? Ezek után már joggal félhetek: fennáll a veszélye annak, hogy ha szépeket mondok egy nőnek, újsággal fogja viszonozni... Gyakorlati tapasztalataim alapján megállapítottam: a magyar orvosok polihisztorok! Egy magyar orvos ugyanis egyszemélyben orvos, asszisztens, ápolónő, adminisztrátor, könyvelő, gépíró, számítógépes, futár, nappalos-éjszakás, ügyeletes, sőt még meg kell hallgatnia a betegek valós és álpanaszait is, mert az a jó orvos, aki engedi, hogy a beteg kibeszélje magát és aki minél több gyógyszert ír ki neki. Én kicsi gyermekkoromban hadvezér, pápa, fölfedező, orvos szerettem volna lenni, s mivel egyik álmom sem teljesült, így lettem író. De leginkább annak örvendek, hogy nem lettem orvos! Mert orvosként egy kórházban egy napot sem tudnék átvészelni: egyszerűen megbolondulnék s kiadnám a parancsot a betegeknek, hogy ők gyógyítsák egymást! *** Kórterem-társ. Idősebb férfiú. Az egyik nagyobbacska vidéki városból hozták az „én” kórházamba. Jogász. Neve előtt és neve után is ott díszeleg a dr. Erre mindig külön felhívja a betegek és a „személyzet” figyelmét. Rengeteget nyöszörög és követelődzik. Az ápolónő érdemtelenül kedves hozzá, dédelgeti, pátyolgatja. Miután távozik, a jogász főúr megjegyzi:- Csinos ez a román asszony...- Ez nem román! Erdélyi magyar nő! - dördülök rá illedelmesen.- Dehogy magyar! - így a jogász főúr. - Román, csak megtanult magyarul, mint sok-sok erdélyi társa.- Összetéveszti, uram, az állampolgárságot és a nemzetiséget - érveltem makacsul, mireföl ő kimondta a verdictumot:- Én nem író, hanem jogász-politikus vagyok ! - válaszolta éllel.- Látszik magán - vágtam vissza, hátat fordítottam neki és bevettem egy vérnyomáscsökkentő tablettát. *** Mi a különbség az elmebajos és az idegbajos között? Az elmebajos szerint 2+2=5. Az idegbajos szerint 2+2=4, de túl kevés... *** Kelemen Imre volt cellatársam, kebelbarátom jött, hogy hazakíséijen a kórházból. Gyalog indultunk el, hogy megmozgassam gémberedett végtagjaimat, no meg próbára is tegyem magam, nem szellemi, hanem fizikai erőlétemet illetően. Be kellett ismernem, hogy még mindig szívós, erős legény vagyok. De lelkileg annál sebezhetőbb. Nem a magam, hanem a mások nyomora, kisemmizettsége fáj. S e bolondul boldog világban, valószínű, ezért vagyok sebezett ember. Erről diskurálunk Imre barátommal, amikor észreveszünk egy kisfiúcskát a járdaszélen, egy kapu alatt térdepelve, előtte egy bádogdoboz, sűrűn veti a keresztet és könyörögve néz a járókelőkre. A barátom, aki éppen olyan szegény, mint én, azonnal zsebébe nyúl s pénzt ad a fiúcskának, aki keresztvetéssel köszöni meg, mintha néma lett volna. A keresztvetéséből jöttem rá, hogy a fiúcska ortodox román. így hát románul kérdeztük, hová való, mikor jött Budapestre stb. A gyermek, mintha a járdának beszélt volna, úgy mondta, persze, románul:- Apám rakott ki az utcára kéregetni... Bukarest mellől jöttünk.- Csak ketten?- Sokan - válaszolja félve -, tizenkét gyermeket hoztak egy autódubával (ez amolyan mikrobuszféleség)... Szerencsétlen gyermek nem tehet semmiről. Közben eszembe jutott a Nagy-Románia (Romania Mare) című országos lap, amely 2001. október 15-i számának a 6. oldalán a Nagy-Románia Párt öklömnyi betűkkel fegyverbe szóhtja a románokat a magyarok ellen, akik „évszázadokon át sanyargatták és most is sanyargatják a román nemzetet!” Tovább idézem a cikket: „De ha még egyszer bevonulunk Budapestre, akkor ott is maradunk!” A szervezett kolduló gyermek-sereg már megérkezett... *** Áldott Főorvosnőnk a kórházból való kiszabadulásomkor számtalan jótanáccsal és vénnyel látott el. Mivel tudja, hogy rakoncátlan vagyok, szigorúan rámparancsolt, hogy vigyázzak magamra. így is teszek. Azóta mindent áttételesen és metaforikusán szemlélek és értelmezek, önzőén, kimondottan a saPÉTERFFY GYÖNGYI • • Húsvéti üzenet Szív harangoz a mélyben, a szív harangdala jelez, hozza a mindenséget - az üzenetet, ébred a tavasz, ébredj nemzetem! Ha alázott fájdalmaddal élsz is ne csüggedj, ne hagyd magad! Szíved hangjával ébreszt a tavasz érezd a mélyből ébredő erőt, zölddel, lengő fénnyel ölelkezőt, rezdülő bimbóhasadásban madárdal szívverése lüktet - és nő és árad a szerelem, szülik a pompái a hegyek, a berkek, a nyújtózó kertek, virrasztó fák az ágak lombját, ébredj Nemzetem! Fogadd az éltető szerelmet, az erőt, az örvendeztetőt! A Világ szívverése üzen, üzen és hallgasd, hallgasd a Hajnal sugallatát, nem vagy Te árva, ne higgy gyávák gyalázkodásában! Lelkedben az erő! Öleld a Napunk áradó fényét, szellős sugarába merítsd arcod sugárzó szépségét! Sohse félj! Szeretnek! Küldik az erőt! Isten Szendéikét! Húsvét jön és Húsvét van! A Feltámadás! Nefélj! Jézus Szentlelke sugall - Veled vagyok Veled az Időkön át! ját javamra. íme, néhány eset, ami mással is megeshet, bármikor és bárhol: Csöngetnek. Két tagbaszakadt férfiú. Az Elektromos Művektől jöttek, hogy kikapcsolják az áramot, mivelhogy sok a tartozásom. Bemutatom a bizonylatokat, amelyek igazolják, hogy egy fityinggel sem tartozom. Szemügyre veszik a cetliket. Valamit irkáinak. Elnézést kémek. Távoznak. - Ez jó idegnyugtatónak. Valaki, vagy valakik kivülről félig leszerelték ajtóm zárját, persze, föltételezem, a rézkilincs miatt. - Ez jó stresszoldónak. Ablakom alatt egész éjszaka üvöltött-szirénázott egy autó riasztó-berendezése. - Ez jó altató helyett. Romániában szigorították a kiutazásokat, nemsokára pedig a beutazásokat nehezítik meg. - Ez jó utazási mániám csökkentésére. Újság írta: hamisítják a tejet! - Ez jó infúzió helyett. Hír: terjed a lépfene, az ebola, az AIDS, a kínai járvány. - Tudomásul vétele jó védőoltásnak. Izraelben oda-vissza robbantgatnak és rakétáznak. - Ez a hír segít a Vas utcai csetepaték elviselésében. Majdnem két hónapos késéssel érkezett egy hivatalos levél. - Semmi dühöngés, örüljek, hogy nem volt benne semmilyen por! Kirobbant a 3. világháború, bár a 2. sohasem ért véget, de ehhez viszonyítva elenyésző csekélység, hogy az utcasarkon megkéselték a szomszédomat... Folytassam? Úgy látszik, beteg a világ. Nem véletlen, hogy a Teremtő ideiglenesen űr-karanténba zárta. Bartis Ferenc
