Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. december Akikért nem szólt a harang Egy svéd, akinek fájt Trianon Különös keresztút ez, melynek egyetlen stációja van, az utolsó. A golgota, mely sintérteleppé sínylett el, melyet már régen nem használnak. Ez a golgota már nem vesztőhely, és egy ideje már sintértelep sem lehet, hisz a temetőnek csak egy a rendeltetése, hogy nyugalmat adjon az elhunytaknak, és megnyuvást az élőknek. A délvidéki keresztutat járó magyarok az egy stációval rendelkező keresztút végén mindezt nem lelik meg. A temető ott van, de keresztek nélkül. E temető keresztjei ott nehezednek a megcsonkított családok lelkén. Ilyen lélekkel nehezen található megnyugvás olyan sírhant felett amely nem ad megnyugvást az ott örök nyugalomra kényszerítettek számára sem. Hogy is adhatna! Hisz az igazságtalanság nem ad megnyugvást, az elnyomás nem ad szabadulást, a terror nem ad szabadságot, a gyilkos nem ad életet. A délvidékre becsődülő igazságtalan és elnyomó terrort hozó, gyilkos rác csőcselék még sohasem hozott az itt élő magyarok számára megnyugvást. 1944 őszén sem. Azóta sem tudjuk azoknak a számát, akiket a legbrutálisabb módon végeztek ki a vörös csillag mögé bújó szerbek. 1944 őszén Csúrogon élő magyar nem maradt. A legtöbben közülük a sintérgödörben találtak örök nyugtalanságot, mintegy 1700-an „tűntek” el akkortájt ezen a vidéken. Ezen magyarok részére szeretnének nyugalmat, maguknak pedig megnyugvást lelni hozzátartozóik. De nem lehet! Az első fejfa 50 év után került a tömegsírra, másnapra eltűnt. Azóta évente kerül egy kereszt minden évforduló alkalmával ugyanarra a helyre. Minden évben az évforduló másnapjára a kereszt eltűnik, a koszorúk, és a kegyelet virágai szétdobálva, az elhunytakért gyújtott gyertyák széttaposva. A kereszteken nem voltak nevek, sem évszámok. Csupán a következő töredék mondatok: „édesapáinkért”, „hol sírjaink domborulnak”, „megbűnhődte már e nép”, és ahogy gyűlt a keserűség: „nem feledünk”, és nem is szabad. Közben Szerbiában kitört a demokrácia (igaz ebből csak a rácia valósult meg). A demokratikus változásokban bízva jött a gondolat: eljött az idő, hogy méltó hellyé váljon a magyar nép mártírjainak ezen nyugvóhelye is. Egy kőtáblát állítottak az ellopott keresztek helyén. I Csupán csak I ennyi: „akikért nem szólt a harang 1944^15”. Történt ez 2002 október 12-én. De 17-re virradóra a rácok ledöntötték. A hatalmi szervek jóváhagyásával október 31-én visszahelyezték. November 3- án ünnepi keretek között, több száz hozzátartózó jelenlétében felszentelték. November 5-én reggelre a sírkő nem volt a helyén. Ott hevert szanaszét, darabokra verve! Némán. Mint annak idején a rác gyiloktól földre hullt magyar édesanyák, és édesapák. Kiknek csak az volt a „bűnük”, hogy magyarnak szerették volna nevelni a gyermekeiket, és hogy a magyar nemzetből valók voltak. Különös keresztút ez, melynek csak egy stációja van, a golgota. Népek Krisztusának örökös nyugvóhelye, mely nem hagy nyugodni. Ragács Ervin A az első világháború utáni években Frédiik Böök svéd publicista, író, a lundi egyetem irodalomtörténeti tanszékének tanára hosszabb látogatást tett a Trianonban iszonyatosan megcsonkított Magyarországon, valamint az elszakított Felvidéken és Erdélyben. Élményeiről, lényeglátó tapasztalatairól könyvet írt Rese tili Ungarn (Utazásom Magyarországon) címmel; kiadták Stockholmban, 1931- ben. Nemrégiben ez a könyv, végre, magyarul is megjelent Budapesten, a Püski Kiadónál, Bartha István fordításában. Elegendő csupán belelapozni Fredrik Böök útlerásába, hogy mélységes csodálkozással kérdezzük: miért csak most, 2002-ben, nyolcvan esztendővel első megjelenése után olvashatjuk magyarul is ezt a hallatlanul érdekes, dokumentum értékű kiadványt? Miért kellett ennyi időnek eltelnie, hogy megtudhassuk: élt odafent a jeges északon egy kiváló írástudó, aki nem titkolta, sőt hangosan szétkiáltotta: őneki, bizony, fáj Trianon! Akadt egy huszadik századi európai utazó, aki leírta, kimondta: „Magyarországot, mely akarata ellenére ment a világháborúba, ettől függetlenül sokkal kegyetlenebből megcsonkították, mint akármelyik másik országot. Területének kétharmad részét s lakosságának közel kétharmadát vesztette el: három és fél millió magyar, tehát a magyarság egyharmada kívül rekedt az ország határain (...). Az elveszített területek pedig szerves részét képezték annak a történelmi egységnek, fogalomnak, melyet Magyarországnak neveznek; tartományok, színültig telve emlékekkel, hagyományokkal, a magyar néplélek erős váraival. Ezeket elveszíteni annyit jelent, mint az egyéniséget megfosztani múltjának részeitől, önmagától (...) Egész Európában nem volt még egy olyan harmonikusan kerek egység és nemzetgazdasági szempontból oly kiegyensúlyozott államalakulat, mint Magyarország.” És a végkövetkezetés - 1931-ben, egy svéd professzor tollából, Erdélyt illetően: „Az egyetlen észszerű és gyakorlati megoldás, ha már a régi status quohoz nem lehet visszatérni, az lenne, ha Erdély mindenképpen önrendelkezést és teljes önállóságot nyerne, mint egy új unió trium nationum (...). Az új három nációnak a románokból, magyarokból és szászokból kellene állania (...)”. Erről van szó - napjainkban is! Nehéz nem idézni terjedelmesen Fredrik Bööknek a trianoni sorscsapás katasztrofális következményeit elemző, megalapozott nézeteit, az általa felsorakoztatott földrajzi, történelmi, gazdaságpolitikai, ökológiai tényeket, melyek hangsúlyozásával újra meg újra rávilágít a „francia kéjlakban” annakidején tanácskozó-bíráskodó nagyhatalmak államférfiainak magyarellenes elfogultságaira, megdöbbentő tájékozatlanságára - s a koncralesők féktelen önzésére. Böök csak azzal érvel, amit utazásai során saját szemével látott, saját fülével hallott, és amit már előzetesen megismert a Kárpát-medence sajátos, bonyolult etnikai viszonyaiból, a több mint ezer éve itt élő magyarság forgatagos múltjából. Egyetlen példa: amikor a Felvidéken járt, megnézte az Ipoly vizét, mert emlékezett, hogy Benesék a trianoni tárgyalások alkalmával azt állították: ez egy hajózható, nagy folyó, tehát itt kell lennie a jövendőbeli Csehszlovákia déli határának. És mit látott a helyszínen? Azt, hogy az Ipoly vize bizony a benne állingáló bivalyoknak csak a bokájáig ér! (Fényképen is megörökítette ezt a látványt.) Hogy végül is valóban Magyarország határvonala lett az Ipoly - ez a tudatlanj MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva - csekket mellékelve - címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA | NÉV:.................................................................................... I CÍM:....................................................................................................... Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: Kanada: CA-$35; egyéb országok: US-$35 I I I I I I I I I I I I I I sággal párosult önkényesség beszédes eredménye... Fredrik Böök járt a Balatonnál, hosszasan időzött a magyar fővárosban, megfordult Debrecenben és a Hortobágyon, volt Szegeden; találkozott jeles magyar politikusokkal, írókkal, egyházi méltóságokkal - és csak ezek után indult el felvidéki, majd erdélyi vándorútjára. Mindenütt szerét ejtette a magyar-svéd történelmi kapcsolatok felidézésének, beható irodalmi, művelődéstörténeti ismeretei pedig arról tanúskodnak, hogy alaposan felkészült erre az utazásra. Minden sorából az őszinte megbecsülés, a baráti tisztelet sugárzik. Erdélyben töltött napjai rendjén alaposan széttekintett Kolozsvárt, ahol egyebek között észlelte, hogy a románok még Mátyás királyt is „annektálták”, aztán ellátogatott Nagyenyedre, Gyulafehérvárra, Torockóra (itt mély benyomást gyakorolt rá a helybeli unitárius magyarok istentisztelete), meglátogatta Bonchidán Bánffy Miklós grófot, aki - mint megjegyzi - „azzal a Bethlen Gáborral származott egy ágról, aki Erdély fejedelme és II. Gusztáv Adolf svéd király sógora volt”. Nem jutott el ugyan a Székelyföldre, de érzékelhetjük, hogy tisztában volt az itteni állapotokkal: beszámolt a névelemzéssel kapcsolatos nacionalista tortúrákról, szóvá tette, hogy ide, a székely megyékbe olyan román tanítókat küldenek a Regátból, akik egyáltalán nem ismerik tanítványaik anyanyelvét, leírta: a Trianon utáni agrárreform nyomán a hajdan magyar kézben lévő földek négyötöde került román kézbe stb. „A román hivatalnokok sáskahadként csaptak rá a szerencsétlen Erdélyre” - jegyezte meg Fredrik Böök. S hozzátette: „Franciaország és vazullus államai mindent a legnagyobb rendben találnak és óvnak a nyugtalanságtól, az elégedetlenségtől és a határrevíziótól (...)” Mikor haza kellett indulnia, nem szívesen vett búcsút Budapesttől. Ezekkel a szavakkal távozott: „Azt kívánom, hogy ennek a gyönyörű városnak, ennek a megcsonkított országnak és bátor népének legyen világos és reményteljes jövője”. íme egy magyarbarát svéd a huszadik század első feléből, akinek fájt Trianon. Jó, hogy - megkésve bár - fejet hajthatunk emléke előtt. „A vádlott neve: Wass Albert” Ezzel a figyelemébresztő címmel karcsú kis füzet jelent meg nemrég a székelyudvarhelyi Litera Könyvkiadó Pro Memoria sorozatában, ott, ahol eddig Szent István király intelmei, gróf Apponyi Albert trianoni beszéde, a magyar státustörvény szövege látott napvilágot - egyebek mellett. A Wass Albert-dossziéból való dokumentumokat válogatta, összeállította és a tájékoztató előszót írta Szakács István Péter. Mint ismeretes: az író Wass Albertet és édesapját, Wass Endre grófot 1946. február 25-én Kolozsvárt a népbíróság rövid tárgyalás után halálra ítélte - mindkettőjüket távollétükben. Ez alkalommal szám szerint 63 vádlott felett ítélkeztek, akik valamennyien anyaországi és erdélyi magyarok voltak: katonatisztek, földbirtokosok, gazdaemberek, iparosok. Wass Alberték ellen az volt a vád, hogy 1940 szeptemberében, a bécsi döntés után, amikor a magyar honvédség bevonult Észak-Erdélybe, többek között Wass grófék falujába, Vasasszentgotthárdra is, súlyos bűntetteket követtek el a román lakosság ellen. Szakács István Péter idézi a népbíróság határozatának 3. és 19. pontját, miszerint: „A vádlottak, Wass András vasasszentgotthárdi földbirtokos és fia. Wass Albert azok, akik felbújtói az omboztelki Bujor pap családja lemészárlásának. E tettek a különálló törvény 3. cikkének 2. és 4. bekezdése szerint halálbüntetéssel sújtandók. - Vas Andrei (sic) és Vas Albert (sic) vasasszentgotthárdi vádlottak magyar katonákat bujtattak föl, hogy 1940. szeptember 23-án gyilkolják meg Muresan Iosif (sic), Casi loan (sic), Mihály Estera és Mihály Rozália áldozatokat.” Az Észak-Erdélybe akkortájt berendezkedő román nacionalista-kommunista hatalomnak ezekkel a perekkel, a rendkívül súlyos ítéletekkel az volt a fő célja, hogy megfélemlítse a magyar lakosságot és kiforgassa vagyonukból a földbirtokosokat. Ezt olvashatjuk a dokumentumok bevezetőjében: „Wass Albertet illetően a román hatalom halálos ítélete nem egyszerűen csak egy mezőségi személynek, hanem az erdélyi magyar arisztokrata írónak szólt.” Akit irredenta tevékenységgel gyanúsítottak, igaztalanul - nem utolsó sorban irodalmi munkássága okán is. Most már nyugodtan elmondhatjuk: koncepciós perben hoztak ítéletet Wass Alberték ellen, kizárólag ellenük szóló tanúvallomások alapján. Ugyanekkor Wass Éva grófnőt - az író feleségét - meg sem hallgatták a kolozsvári tárgyaláson, ahol egyedül ő képviselte a családot. Hadd idézzek bővebben el nem mondott tanúvallomásából: „Az első bevonuló magyar csapatokat a falunkban szállásolták el; a tisztek a mi udvarházunkban laktak. (...) A fiatal parancsnok kikérdezte az egész falut, többek között minket és az alkalmazottainkat is azokról a személyekről, akik magyarellenesnek bizonyultak a múltban. Tudomásom szerint családom minden tagja megtagadta a választ erre a kérdésre. Ellenkezőleg, hangsúlyoztuk a jó kapcsolatot a falu minden nemzetisége között. Nem emlékszem, hogy a férjem otthon volt-e ekkor, mert ebben az időszakban volt a szarvasbőgés ideje (...) Én mindenesetre otthon voltam az apósommal, a feleségével és anyósával, és az alább következő tragikus eseményt személyesen éltem át. Hogy milyen körülmények közepette és miért tartóztatták le azt az öt fiatalt, nem tudom. Mi azonban meglepődtünk este arra a hírre, hogy bezárták őket a magtárunkba. Felháborított és megdöbbentett mindnyájunkat ez a tény, és apósom azonnal lement, hogy kiengedje őket. Meglátta, hogy a falu román polgármestere is közöttük van, és még két zsidó lány, az egyik a boltosunké, a másik pedig a boltos lányának az unokatestvére volt. Apósomnak sikerült kiszabadítania a polgármestert, de a fiatalokat a biztonsági tiszt nem engedte szabadon (...) Másnap reggel hallottuk a szörnyű hírt, hogy a szomszédos faluban agyonlőtték őket, mert állítólag megpróbáltak megszökni. Elszömyedtünk és felháborodtunk a hír hallatára. Apósom azonnal a főparancsnokhoz ment, hogy följelentést tegyen a tiszt ellen, akit azonnal visszahívtak és megbüntettek (...)”. A tragikus események idején tehát Wass Albert nem is volt otthon, Vasasszentgotthárdon - miként az 1979. augusztus 22-én amerikai emigrációban keltezett önéletrajzában is olvashatjuk. (Ezt is közli a székelyudvarhelyi dokumentum-kiavány.) A Ratosnya közelében lévő Dealul Brad nevű vadászházukban tartózkodott, ahová szeptember 15-én jutott el, hogy segítségére legyen a román királyi fővadászmester segédjének, Szászrégen polgármesterének, a vadállomány védelmében. „Körülbelül szeptember 25-én, nem vagyok biztos a dátumban, a feleségem üzenetet küldött otthonról, hogy azonnal téijek haza, mert Csaba fiunk váratlanul megbetegedett. Mire hazaértem, a fiam már meghalt (...) Míg otthon tartózkodtam, megtudtam, hogy távollétem idején a határőrök elfogtak négy személyt, akik az erdőn keresztül törvénytelenül próbáltak átjutni a határon. Aznap éjjel a házunkba vitték őket, ahová Pakuts kapitány, a biztonsági tiszt be volt szállásolva, az ő parancsára a foglyokat a megyeszékhelyre kellett volna szállítani további kihallgatás végett. Tudomásomra jutott hogy körülbelül 7 kilométerre Vasasszentgotthárdtól, a Cegetó másik végénél a foglyok szökni próbáltak a mocsáron keresztül, mire a katonák agyonlőtték őket. Azt is megtudtam, hogy a katonai kivizsgálás megkezdődött az üggyel kapcsolatban.” Roppant időszerű és örvendetes lenne, ha a Wass Albert személyét érintő- még napjainkban is meg-megismétlődő- hazug vádakkal, rágalmakkal szemben ez a kis kiadvány is hozzájárulna ahhoz, hogy illetékes szinten mielőbb elkezdődjék az egykoron ártatlanul elítélt erdélyi magyar író rehabilitációja. Nagy Pál V & V Fogorvosi rendelő Bp.VII. Damjanich u. 31 )a.Tel.: 321 -6819 Dr.Vág János fogszakorvos Rendel: Hétfő, Szerda I 5-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 355-8400 (napközben), 356-6354 (esténként) Konzerváló fogászat (tömés, fényrekötős tömés, gyökérkezelés), rögzített és kivehető fogpótlások, ultrahangos főgkőeltávolítás, iontoforézis kezelés, röntgen Ifj. Dr.Vág János fogszakorvos (klinikai orvos) Rendel: kedd, csütörtök 16-18-ig Időpontegyeztetés: 321-6819 (rendelési időben), 318-0950,318-0959 mellék: 5919,5908 (napközben), 466-0289 (esténként) Nagyörlőfogak gyökérkezelése (laterál kondenzációs gyökértömés), csapos fogfelépítés, nagyörlőfogak esztétikus restaurációja, vállasán előkészített koronák nemesfémből M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082
