Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)

2002-09-01 / 9. szám

2002. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Bálint Gábor, a nyelvzseni „Szegény Bálint Gábor, boldogta­lan góbé, Amennyit te szenvedsz mi ahhoz a Jóbé?” (Arany János) Közel tizenötmillió magyar kérdez­heti: kicsoda az a Bálint Gábor, aki­nek neve fogalom az eszperantó nyelv művelőinek világában, de ha­zájában alig hallottak róla. Pedig je­les őshazakutató és kiváló egyetemi tanár volt. Életében mellőzték, halála után alig emlékeztek meg róla. El­őször 1945-ben György Lajos ko­lozsvári irodalomtörténész jelentetett meg róla egy tanulmányt, majd 1965- től e sorok írója igyekszik bevinni a köztudatba a nevét. Bálint Endre és Illyés Ágnes ti­zenhárom gyermekes székely szülők gyermekeként 1844-ben Szentkatol­­nán látta meg a napvilágot. Szülőfa­lujában, Kézdivásárhelyen, Csíksom­­lyón, Marosvásárhelyen, Székelyud­varhelyen és Nagyváradon végezte tanulmányait. Váradon teológiai ok­tatásban részesült. Érettségi vizsgá­jakor a klasszikus nyelveken kívül tíz európai és keleti nyelvet beszélt. Életútját is nyelvtudása alakította. Bécsben a konzulképző akadémián szerette volna kamatoztatni tehetsé­gét, de pénz hiányában Kunágotára ment, ott nevelősködött. Majd vissza­tért a császárvárosba jogot hallgatni, perzsa és új arab nyelvsmereteit a Keleti akadémián bővíteni. A törököt a török követségen gyakorolta. Hogy további megélhetését bizotsítsa, per­zsa történeti műveket fordított Hor­váth Mihály Csanádi püspök és tör­ténetíró részére. Amikor a pénze el­fogyott, jogi és nyelvészeti tanulmá­nyait az olcsóbb pesti egyetemen folytatta. Fogarasi János és Vámbéry Ármin vette pártfogásba. Az olasz, francia, perzsa és spanyol nyelveket gyakorolta, majd Fogarasi tanácsára a mongolt és az oroszt kezdte ta­nulni. A Magyar Tudományos Akadé­mia felkérésére Bálint Gábor 1871- ben Ázsiába ment. Mongóliái útját Sisa István nagyon sokat tett a ma­gyar történelem torzításmentes meg­ismertetése, és a kisebbségi sorba ke­rült magyarság érdekeit szolgáló tá­jékoztató tanulmányok megjelente­tése érdekében. Legismertebb mégis az 1983-ban kiadott fő műve, a „The Spirit of Hungary” című, Magyaror­szág történelmét összefoglaló angol nyelvű albuma. Az angol nyelven történő megjelenés nagyon fontos tett volt abban az időszakban, ami­kor a kommunista kormányok sem­mit sem tettek kisebbségi sorba ke­rült nemzettestvéreink védelmében, a környező országok nacionalizmu­sát igazoló sajtótermékek pedig szinte minden könyvtárban az olva­sók rendelkezésére álltak. A szerző nagyon jól érzékelte, hogy hiába van a magyarságnak igaza sok történelmi tettben, tájékoztatás és propaganda híján az ellenfeleinknek hisznek. Munkája célkitűzésének az elismeré­seként hozta létre az első szabadon választott kormány 1993-ban a Nem­zeti Tájékoztató Hivatalt, amely több évtized óta először próbálta védel­mezni a külföldi tömegtájékoztatás és történettudományi irodalom terü­letén a magyarság érdekeit. Sajnos, ez a hivatal csak alig másfél évig vé­gezhette a munkáját, mert a magyar­ság érdekvédelmében mindig is na­cionalizmust látó, azaz a környező országok magyarellenes indulatait hagyományosan kiszolgáló poszt­­kommunista erők 1994. évi válasz­megelőzően kazánban tatárul tanult, a környező falvakban népköltészeti anyagot gyűjtött, és kazáni tatár nyelvtant készített. Asztrahánban kalmük ábécéskönyvet szerkesztett az ottani iskolák részére. Közben ki­dolgozta a kalmük népnyelv alakta­nát és népdalokat, népmeséket gyűj­tött. 1872-ben Szentpétervárott a man­dzsu, mongol, tunguz és finn nyelve­ket tanulmányozta. Itt találkozott Zichy Mihály cári udvari festővel és Pomutz György tábornokkal, az Egyesült Államok ororszországi nagykövetével. Szoros barátságot kö­tött velük és sokáig élvezte pártfogá­sukat. Fogarasi ösztönzésére 1873 te­lén elindult ezer mérföldes, viszon­tagságokkal teli mongóliai útjára, hogy teljesítse példaképe, Körösi Csorna Sándor vágyát: „... hogy azon ősi népnek (a mongolnak) históriája és intézményei tekintetében...” kuta­tásokat végezzen. Urgában népnyelvi anyagokat és népszokásokat gyűjtött, majd mongol történelmi vonatkozású szövegeket fordított mandzsura. Az akadémia utasítására az orosz fővá­ros közelében levő finn telepen nyel­vüket gyakorolta, majd nagy mennyi­ségű anyaghalmazzal tért haza, és ne­kifogott annak földolgozásához. Mi­vel abban az időben dúlt az „ugor­török háború, az akadéma nyelvé­szeti osztályának a vezetői Fogara­­sinak és Vámbérynek még elnézték a „tévelygését”, de Bálintnak, a „sen­kinek” az altáji rokonság melletti ál­lásfoglalását már nem bocsátották meg. Egyre lehetetlenebbé tették éle­tét, munkáját és közlési lehetőségeit akadályozták. Szükséglakásban, éh­bérért dolgozott nemzetünk nyelv­zsenije. Minden elébe gördített akadály ellenére szorgalmasan munkálkodott. Megjelentette a Török nyelvtant, a Kazáni tatár nyelvtanulmányokat, és nekifogott a mongol anyag feldolgo­zásához. A mostoha bánásmód annyira elkeserítette, hogy munkáját félbehagyta, és Széchenyi Béla fel­kérésére a gróf dél- és kelet-ázsiai tási győzelmüket követően rögtön megszüntették. 1998-ban - Országi­­mázs Központ elnevezéssel - ismét felállt a magyarság jó hírnevét és ha­misításoktól mentes történelmét vé­delmező hivatal, de ezt az intézményt is felszólítottákválasztási győzelmü­ket követően a következetesen nem­zetáruló, a magyarság érdekeit még védelmezni sem hajlandó szocialis­ták és szabaddemokraták. Mint ahogyan 1983-ban hézag­pótló volt ez a mű, mert betöltötte azt a magyarságot védelmező szerepet, amit az idegen érdekek zsoldjában álló kommunista kormányzat nem akart betölteni, úgy a magyar nyelvű, 1991. decemberi, a Püski Kiadó gon­dozásában történt kiadása is hézag­pótló, hiszen ugyanazok tértek vissza kormányzásba, akik 1983-ban is ha­talmon voltak. A „The Spirit of Hungary” 1983. évi kiadását követte Sisa Istvánnak a trianoni békediktátum előzményeit s következményeit részletesen taglaló munkája, a „Nemzet határok nélkül”. Tavaly egy kötetben jelent meg a két mű. A 2001. évi egyesített kiadás ezen függelékben számol be a ki­sebbségi sorban élő magyarság meg­maradást szolgáló erőfeszítéseiről. A kötetet még 1998. és 2001. évi do­kumentumok is gazdagítják. Ilyen például Orbán Viktor miniszterelnök­nek a külföldi magyarságot 2001. március 15-én üdvözlő nyilatkozata, vagy Százak Tanácsának egy, „Mit expedíciójához csatlakozott. Fél év elteltével súlyos betegen tért haza. Ellenségei felkészületlenségét, ösz­­szeférhetetlenségét hozták föl haza­térésének okául. Ennek ellenekzőjé­­ről írt Lóczy Lajos, az expedíció tagja: „Ha Buddha híve volnék, az kellene hinnem, hogy az elhunyt Csorna Sándor szelleme költözött át Bálintba. Szélesebb nyelvismeret, szívósabb kitartás és annyi keleti népnek az ismerete, együtt véve, nincs meg a magyar föld egy élő fi­ában sem (...) és ha van valaki, aki­nek hányatott élete és mindent meggyőződéséért feláldozni kész jel­leme van, úgy ez Bálint. Széchenyi társaságából a betegség űzte őt vissza.” Indiai útjának eredményei, a Ta­mil (dravida) tanulmányok - magyar és német nyelven gróf Széchenyi Béla Kelet-ázsiai kutatásainak har­madik kötetét képezik. A poklok poklát kellett megjár­nia. Fogarasi halála után Budenz Jó­zsef és Hunfalvy Pál, mint a finnugor elmélet vezéregyéniségei mindent megtettek, hogy a kapuk és az ajtók, bezáruljanak előtte. Végső kétségbe­esésében A Pesti Naplóban bejelen­tette, hogy elhagyja az országot. Ön­kéntes száműzetésének állomásai: Törökország, Szíria, Egyiptom, Per­zsia, Libanon, Görögország. Nyelv­járáskutató, szultáni tanácsos, egye­temi tanár, a londoni és párizsi mú­zeumok közel-keleti munkatársa volt. Közben Jakab Elek mozgalmat indított Bálint hazatérésének előmoz­dítása érdekében. Az ő ösztönzésére és a székely vármegyék kérésére ti­zenhárom év után, 1892-ben tért haza szülőfalujába. A negyvennyolc éves, harminc nyelvet beszélő, teo­lógiát és jogot végzett tudósnak, szá­mos tudományos munka szervezőjé­nek 1893-ban rangjához illő tanszéket létesített a kolozsvári egyetem. A ja­pán, török, tatár, mongol, mandzsu, ko­reai, kabard és finn nyelvet adta elő. Bálint Gábor volt a magyar esz­perantó mozgalom elindítója is. Már Athénban hallott az új nemzetközi kíván a magyar nemzet 1998-ban?” címmel közreadott röpirata. A könyv minden magyar család könyvespolcára ajánlható. Nagyon jól, elfogulatlanul foglalja össze a népvándorlás korától a magyar tör­ténelmet, művészi képek, fényképek és térképek segítik az olvasót a ma­gyar múlt megismerésében. A törté­nelmet nem passzív módon írja le a szerző, hanem jól összefoglalva. Ugyanakkor bebizonyítja a magyar­­ellenes történetírások tudományta­lanságát is, például az egész Erdélyre igényt támasztó „dákoromán” elmé­let tarthatatlanságát. A magyar múl­tat védelmező céllal dokumentumok sokaságával igazolja, hogy a máso­dik világháború idején Magyaror­szág a zsidók mentsvára volt, amit a kommunista történetírók mindeddig külföldön is tagadtak. 1956 dicső napjairól is a mai hi­vatalos történelemkönyveket meg­szégyenítő alapossággal számol be a szerző, és közli a kegyetlen megtor­lás emberéletekben és bebörtönzöt­­tekben vitathatatlan, legfeljebb csak a posztkommunista történelemhami­sítók által ma is vitatott - adatait. A történelmi rész mindegyik fe­jezete 2001. elejéig foglalkozik a csonkamagyarországi, felvidéki, er­délyi és délvidéki eseményekkel, az­az nem csupán egy korábban kiadott mű magyar nyelvű fordítását tartha­­juk a kezünkben, hanem annak ak­tualizált kiadását is. Itt azonban had nyelvről, majd Gaston Moch neves francia pacifista és lapszerkesztő ré­vén kapcsolatba került Zamenhoffal és Beaufront márkival, a mozgalom irányítójával. 1897-ben az egyete­men tanfolyamot indított, amelyen a diákokon kívül számos értelmiségi is részt vett. Közöttük Barabás Ábel új­ságíró, a későbbi neves irodalomtör­ténész, aki az első magyar eszperantó tankönyv szerzője lett. Zichy Jenő közben kaukázusi ex­pedícióra hívta Bálint professzort. A kabardok között járva Bálint Gábor megtanulta nyelvüket, néprajzi és történelmi vonatkozású anyagokat gyűjtött, nyelvtant és szótárakat ké­szített. Utolsó szellemi terméke A honfoglalás revíziója című műve, melyben „csak azért is” a hun-szé­­kely-magyar rokonságot próbálta igazolni, és a keleti meg a bizánci történelmi forrásokkal bizonyítani. A pesti finnugoristák Kolozsvá­ron is utolérték, ezért azután az újabb támadások elől nyujdíjba vonult hat­vannyolc éves korában. Véglegesnek vélt otthont Temesváron talált, ott élt 1913. május 26-án bekövetkezett ha­láláig. Temesváron Szabolcska Mi­hály búcsúztatta, majd a kézdivásár­­helyi református temetőben hántol­ták el, ahol Szabó Jenő gyászszertar­tása után a kolozsvári egyetem nevé­ben Cholnoky Jenő mondott búcsú­beszédet. Emléke Magyarországon és Er­délyben egyaránt hamarosan fele­désbe merült. Közérdeklődésre szá­mot tartó válogatott írásainak kézi­rata 1972 óta megjelenésre vár. Szü­letésének százötvenedik évforduló­ján Bakk Pál szentkatolnai nyugal­mazott pedagógus, valamint Három­szék megye művelődési szervei méltóképpen emlékeztek a kis falu nagy fiára. Bálint Gáborról nevezték el a község iskoláját és művelődési egyesületét, emlékünnepségeket tar­tottak és emléktáblát avattak. Ezzel is tisztelegve őstörténetünk és nyel­vünk régen elfelejtett, vagy elfelej­tetett székely-magyar kutatója előtt. Zágoni Jenő tegyek egy apró, a 297. oldalra vo­natkozó megjegyzést: az MDF és az SZDSZ közötti paktum nem bőví­tette, hanem a kormányozhatóság ér­dekében szűkítette a szocialisták ál­tal ránk hagyott, 2/3-os többséget igénylő törvények körét. A paktum lényege az volt, hogy az SZDSZ az engedményért - azaz 2/3-od igénylő törvények körének leszűkítéséért - cserébe megkapta a köztársasági el­nök posztját. Ezt követően nagyon is igaza van a szerzőnek a kedvezmé­nyezett személy tevékenységét ille­tően. Nemcsak a történelem, hanem a magyar kultúra képviselői is meg­elevenednek a kötetben. Nem lehet szomorú sóhajtás nélkül olvasni az idén száz éve született Illyés Gyu­lának az „Egy mondat a zsarnokság­ról” című versét, amelynek záró­mondata így hangzik: a zsarnokság: „...ott áll, eleve sírodnál, / ő mondja meg ki voltál, porod is neki szolgál.” Az 50 éves vers intelme az idén is megelevenedik, amikor Nagy Imre hóhérai „Nagy Imre” kitüntetést ala­pítva egymást tüntetik majd ki, ál­dozatuk mártíromságára hivatkozva. Erre gondolva, méginkább az a vé­leményünk, hogy jobb ha nem az ilyen rovott múltú politikusok fel­adata az ország jó hírnevének, tör­ténelmi múltjának a megvédése, ha­nem Sisa István műve tölti be ezt a hivatást. ifj. Fekete Gyula Elhunyt Gion Nándor Árvaságunk és magányosságunk egyre elviselhetetlenebb. Elmennek sorra mind, akikbe még belekapaszkodhat­nánk, akiknek tiszta élete, életműve és példája megtarthatna annak, aminek Is­ten teremtett bennünket: magyarnak, írónak. Már csak a könyveik maradnak. Vi­gasztalásnak, fogódzónak, szülőföldi fájdalmas kalauznak. Nagy tanítómesterünk Gion Nándor is: egyike volt azoknak a keveseknek, aki képes volt megfogalmazni azt a világot, amelynek vaspántjai között a délvidéki magyarság Trianon óta él - mégpedig legmagasabb írói hőfokon volt képes megfogalmazni. Közülünk egyedül neki sikerült megírnia a Vajdaság regényét. Birtokában volt a csodának: regényei ol­vasása közben a szűkszavú, szikár köz­lésen egyszer csak átsüt a múlt, a törté­nelem, az emberi szenvedés és kiszolgál­tatottság, költészetté nemesedik a szöveg. Tőle tanultuk meg, hogy a rabságban tar­tott kárókatonáknak nem oly fényes-fe­kete a tollúk, mint szabad társaiknak. (No meg persze a saját tollazatunkon is ta­pasztaltuk.) Nincs talán pontosabb, jel­lemzőbb, emlékezésre méltóbb pillanata a délvidéki magyar irodalomnak, mint a Rózsaméz főhősének, Gallai Istvánnak szomorú-humoros története, aki egész életében a csodatetevő „rózsamézet”, az elérhetetlent keresi, miközben a szentta­mási Kálvária dombon nemcsak a meg­feszített Krisztusnak, hanem a latroknak is citerázik. Valahogy így voltunk, vala­hogy így vagyunk mi ezzel mindannyian ott a Délvidéken. Latroknak is citerá­­zunk. (...) Egyik pályatársa írja a róla szóló megemlékezésben: „Gion Nándor regé­nyeit azért olvassák és szeretik nálunk annyian, mert bennük mindig rólunk ál­modik.” Hadd tegyem hozzá: sokszor helyettünk is álmodott. Ám álmodás közben sem feledkezett meg soha a cse­lekvésről és a helytállásról: a nagyszerű regények, novellafüzérek, forgatóköny­vek szakadaüan írása közben jutott ideje a kisközösség másfajta, kézzel fogha­tóbb szolgálására is. Hiszen évekig volt az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősé­gének főszerkesztője, az Újvidéki Szín­ház igazgatója, a Vajdasági íróegyesü­let elnöke... Mert hozzánk hasonlóan pontosan tudta: a kisebbségi lét kegyet­len szorításában az írástudónak nem le­het írói szobába, elefántcsonttoronyba zárkóznia és onnan szenvtelenül szem­lélődnie, nem lehet „csak” írni és a si­ker langymelegében sütkérezni. Gion Nándornak sikerült befejeznie azt, amit talán még a régi Vágóhídnál a fejébe vett: nagyszerű, életünkről a leg­hitelesebben számot adó regényfolya­mának utolsó részét. Hamarosan a hu­szadik könyve is ott lesz az olvasó asz­talán. Reményeink szerint már a délvi­déki magyar olvasó asztalán is. Vigasz­talásnak, fogódzónak, szülőföldi fájdal­mas kalauznak. Nyolc éve már, hogy Gion Nándor Budapestre költözött. Azóta keveset ta­lálkoztunk, beszélgettünk-vitatkoztunk, konyakoztunk. Hiába ment el azonban a „csúnya helyről”, álmaiban, írásaiban egy pillanatra sem tudott elszakadni tőle. Vele ment a szigorú határon át, le­­dobhatatlan kölöncként, lehúzó-éltető batyuként ott volt vele Budapesten is, a szegedi klinikán is, élete legutolsó pil­lanatában is. A pályatárs, Homyik Miklós ponto­san fogalmaz: „Gion Nándor a délvi­déki ember szenvedéstörténetét írta meg maradandó művekben: a félelem, a ki­szolgáltatottság, a bosszú és a történelmi alávetettség ismétlődő példáit. Regénye­inek (...) szereplői nem hősök, csak túl­élők, akik a Monarchia korától a nap­jainkig ívelő időtartományban vészkijá­ratot keresnek maguknak.” A kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regénye hősei meg­találták. A „csúnya helyről”, az örökös ködből és mocsárbűzből a Gergián-ta­­nya kilátótornyán át felkapaszkodnak a felhők fölé. Ahol mindenféle gonosz emberek helyett darvakkal meg káróka­tonákkal lehet beszélgetni, ahol Gallai István megállás nélkül citerázik, s ahol egészen közelről megnézhetik az eget és a csillagokat... Ott van immár köztük Gion Nándor is. Visszatalált. Hazatért. Dudás Károly Sisa István: Magyarságtükör Nemzet határok nélkül - Könyvismertetés i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents