Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-07-01 / 7. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. július-augusztus Az első magyar Perzsia-kutató és kora II. UNOKA JÓZSEF Kiábrándító hazatérés Akármit evett, vagy ivott azonban, az otthon melegét és ízeit nem pótolta semmi, és amint megkapta a kancelláriától az iratokat, összepakolta az ajándéknak szánt vásárfiákat és február közepén útnak indult hazafelé. Vágytól kergetve, széltől hajtva sietett Kakas vissza a hazájába a családjához. Bármennyire is hajszolta azonban az embereit, csak húsvét után egy héttel érkezett Kolozsvárra. Épp csak hogy magához ölelte az anyját és a betegeskedő feleségét, sietett Fejérvárra a fejedelemnek jelentést tenni. Ekkorra azonban Báthory Zsigmond már csak udvariasságból hallgatta végig követének beszámolóját az angol udvarnál elért eredményekről, mivel már eldöntötte, hogy szakít a törökkel. Az udvar józanabb tagjaihoz hasonlóan Kakas is aggodalommal szemlélte, milyen veszedelmes befolyást gyakorolnak a fejedelemre az idegen papok, a német követek és a jezsuiták, köztük Carrillo atya, Báthory jezsuita gyóntatója is. A törököt ugyanis még tovább álltatták, de már megegyeztek a császárral a törökkel való szakításáról. Kakast bántotta, hogy annyi fáradság után, Erzsébet királynő békéltető közreműködése ellenére az egész követjárása hiábavalónak bizonyult. Arról nem is szólva hogy az ország érdeke és régi hagyománya a törökkel való jó viszony ápolását kívánta volna. Erre intette Báthoryt a lengyel kancellár is. Hiába, időközben ugyanis a fejérvári udvar is átalakult, a korábbi szakemberek helyét hízelkedő, képmutató, nyegle, a fejedelemség érdekeit nem ismerő és figyelmen kívül hagyó, erkölcstelen olaszok hada foglalta el, amit Kakas nehezen tudott elviselni. Ezért aztán elhatározta, hogy elhagyja az udvart. Okként a felesége betegségét tüntette fel, ami igaz is volt, amikor lemondott assessori tisztéről. Nem volt összeegyeztető egyéniségével, egyenességével a hajbókolás, a hízelgés, és nem is szorult rá, hogy a fejedelem kegyeiért tülekedjen egyre magasabb tisztségekért. Ugyanis ő volt abban az időben Erdély talán első és egyetlen bankára, aki rendszeres kapcsolatban állt a Fuggerekkel és a dúsgazdag Henkel Lázárral egyaránt. Ő látott el kölcsönökkel az egyszerű polgártól a fejedelemig és a fejedelem atyafiságáig majdnem mindenkit. Ezért, bár többször is hívták nem ment vissza a fejérvári udvarba. Felesége állapota is egyre súlyosabb lett és hamarosan, július 7-ikén meg is halt. Az ELLENZÉK LEMÉSZÁRLÁSA Mély gyászában Zalánkeményi Kakas István beteg édesanyja közelében, Kolozsváron érezte jól magát, emellett jól esett végre kipihennie az utazása fáradalmait is. Nyugalmát csak a kolozsvári véres országgyűlés zavarta meg, amelynek az előkészületei éppen az anyja piacra néző házában, úgyszólván a szemei előtt zajlottak, anélkül, hogy tudott volna róla, mi készül. A Báthory fejedelmek már vagy 20 éve itt szerettek megszállni. Itt kapta kézhez Báthory Zsigmond a rendek kérelmét, hogy a fejedelem maradjon meg továbbra is török hűségen, mivel Lajos király Mohácsi veresége óta „ Isten után a török nyugodalma alatt voltunk, az eleink penig megpróbálták volt az nimet segítségét, de miérthogy látták elégtelenségét, ismét az török alá adták magokat”, mivel ezt találták legjobbnak az ország megmaradására. Csakhogy az elszakadás ügyét már sokkal jobban előkészítették az ország érdekeit nem ismerő császáriak, a pápai követek és más idegenek, meg a kiszemelt áldozatok állására, vagyonára áhítozó önző tanácsosok, semhogy a fejedelem a józan ész szavára hallgathatott, vagy Erdély hagyományos politikáját tekintetbe vehette volna. így aztán Geszthy Ferenc tervei szerint augusztus 28-ikán, vasárnap, a reggeli prédikáció után, saját szállásán a törökpártiaknak kikiáltott ellenzéket - köztük a kancellárt és Báthory Boldizsárt is - elfogatta és harmadnapra, hajnalban a város főterén ötüket le is fejeztette, ötüket pedig később megfojtotta. Kakas elkeseredéssel szemlélte ezeket az eseményeket, melyekről a polgárok is borzadállyal beszéltek. Egyfelől örült, hogy ő ezekben nem vett részt, másrészt megdöbbentette, hogy milyen eszközökké és bábokká válnak sokszor a fejedelmek tanácsosaik és híveik kezei között. Báthory Zsigmond 1595 elején Rudolffal kötött szövetségének egyik nevezetes pontja szerint feleségül kapja a császári ház egyik hercegnőjét. Mária Chrisztiema, 20 éves gréczi hercegnőre esett a választás. A nagy pompával megtartott esküvő után azonban kiderült, hogy a menyasszony elhálására a fejedelem képtelensége miatt nem került sor. A fejedelemasszony aztán hamarosan külön is költözött szerény udvartartásával a nászajándékképpen kapott fogarasi várkastélyába. Az erdélyi főurak között nem nagyon érezte jól magát, mert ő latinul nem tudott, azok meg németül és olaszul. Mindössze Kakas volt az egyetlen akivel anyanyelvén kibeszélhette magát. Udvarias modoráért, figyelmes természetéért hamar megkedvelte, és amint megismerte milyen megbízható ember, megtette birtokai prefektusává. Kakas készséggel elvállalta a jószágigazgatói állást, ami nem volt kis feladat, mert egész Fogaras területét a várral és a várossal együtt, a komániai kúriát, Teke városát, Marosujvárt, Monorát, Kisfaludot és Enyedet a hozzá tartozó jószággal neki kellett igazgatni. Emellett nemegyszer el kellett látnia a fejedelem által rábízott követségeket Lengyelországban és Prágában. Amikor azonban itthon tartózkodott egyre többször járt a fejedelemasszony udvarába, beszámolni, vagy a véleményét kikérni, ami végül is feltűnt, mivel korábban önállóan intézett mindent. Hamarosan kiderült azonban, hogy az egyik udvarhölgy, a szép Römer Zsuzsanna az oka Kakas gyakori vizitjeinek. Szívének választottja egy előkellő tiroli család sarja. A családja ebben az időben is a Bozen melletti, Maretsch várkastélyban élt, ami Tirolnak ma is egyik nevezetessége. Mivel a fejedelemasszony Kakast a szolgálataiért nagyra becsülte, szívesen adta beleegyezését a házasságukhoz. Kakas második házassága. Érthető érdeklődéssel várta mindenki a menyegzőt, amely 1597 január 12- ikén ment végbe Kakas kandallós házában. Amilyen egyszerű volt az esketés, oly fényesen zajlott le a lakodalom. Kakas meghívta a kincses város egész tanácsát, a kulcsos városok tanácsának vezetőit, nagy atyafiságát, köztük Kakas Mihály nagybátyját, a régi gyermekkori pajtásait és tisztelőit. Az asztal élén ültek a fejedelemasszony képviselői és a kulcsos városok küldöttei, kik a kor szokásai szerint egy-egy szőnyeget hoztak nászajándékba, és a végeláthatatlan asztalok sokaságánál a többiek, akik mind hoztak valami ajándékot. A menü több fogásból állt és mindegyikhez hozzá illő bort szolgáltak fel Kakas híres pincéiből. A zene mellett költők olvastak fel a saját verseikből, valamint görög és római költőktől. A vendégek olyan jól érezték magukat, hogy még sokáig emlegették Erdély-szerte Kakas és tiroli arája nívós mennyegzőjét. Kakas ismét megtalálta a boldogságát új neje oldalán. A fiatal pár úgy élt, hogy környezetük nem győzte csodálni. Amikor pedig köztudottá vált, hogy a gólya is nemsokára beköszönt hozzájuk, augusztus végén a fejedelemasszony is meglátogatta őket és három napot töltött náluk. Ellátta a leendő kismamát és kisbabát ajándékokkal és mindenféle babaápolási cikkekkel. A FEJEDELEMSÉG CSEREBERÉJE. A következő év húsvétján a fejedelem azzal lepte meg Fejérváron a generális gyűlést, hogy másodszor is lemondott az uralkodásról, ill. elcserélte fejedelemségét az oppeln-ratibori két sziléziai hercegségért. Az elhagyott fejedelemasszony vállalta el a szerencsétlen kis ország kormányzását, ezért erdélyi hitbérbirtokait Kakasnak adta át árendába évi 24 000 tallérért. A fejedelem azonban hamar megbánta a cserét, amit a császár embereinek a rábeszélésére cselekedett, hátat fordított hát rozoga sziléziai kastélyának és augusztus végén Kolozsváron termett, majd hirtelen ismét átvette a fejedelemséget. Rövid idő múlva azonban a helyzetét megint elviselhetetlennek, betegségét gyógyíthatatlannak, környezetét unalmasnak találta és alig várta, hogy mielőbb végleg megszabaduljon tőle. Ezért Meggyesen az 1599 februárjában összeült erdélyi rendek előtt ismét, immár harmadszor is lemondott és Báthory András bíboros unokabátyjának adta át a fejedelemséget a varrni püspökségért cserébe. Ezt a rendek közfelkiáltással el is fogadták, mivel tudták, hogy egy nagy műveltségű, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, világlátott, tekintélyes embert kaptak cserébe. Báthory András a neveltetése folytán csak katonai erényekkel nem rendelkezett. Pedig nem ártott volna itt az ellenségekkel körülvett Erdélyben. Ez a változás Kakas életében is új fordulatot hozott. Mária Christiema készült elhagyni azt az országot, amelyben annyi keserűség érte és ő is úgy döntött, hogy a szülőföldjére vágyó feleségével együtt elkísérik. Ez a terve azonban nem válhatott valóra. Báthory András fejedelemnek ugyanis nagy rábeszéléssel sikerült rávennie, hogy követségbe menjen a császárhoz és a lengyel királyhoz, mivel az országot emiatt a puccsszerű fejedelemcsere miatt több oldalról is támadják és komoly veszély fenyegeti. Benne van minden reménye, hogy sikerül elsimítania a lengyel királynál és a császárnál ezt az általa is okozott vészterhes helyzetet. Mivel Kakas is érzékelte a kis ország felett összecsapni készülő hullámokat, mint mindig, ha a hazája veszélyben volt, most is vállalta a követséget. Zamoyski tanácsát követve a fejedelem először Lengyelországba küldte. A király segítségét és szövetségét kellett elérnie. Útjukat csupán a nyári forróság tette elviselhetetlenné a nagy lengyel síkságon. Zamoyski kancellár barátsággal fogadta az erdélyi fejedelem követségét és július 24-ikén a szenátus elé vezette a követet, ahol a király jelenlétében az ország nagyjai előtt előadhatta jövetele célját. Kakas igyekezett kimenteni a bíborost, amiért hirtelen elhagyta Lengyelországot és elvállalta a fejedelemséget. Felvázolta az Erdélyt és a kereszténységet egyaránt fenyegető veszélyeket, melyek egy erélyes fejedelem jelenlétét tette szükségessé, ezért oktalanság lett volna a haza ily viszontagságos helyzetében a habozás és késedelem. A fejedelem mint Lengyelország polgára, bíborossá és a szenátus tagja kéri Felségedet, fordult a királyhoz, támogassa Rudolf császárnál, hogy őt gráciájába fogadja és vele frigyet kössön, nehogy a háborúság olyan tüzet fogjon, amit csak vérrel lehet eloltani. A király nevében titkára beszélt és támogatásáról biztosította a fejedelmet. Báthory András szolgálataiért titkárává nevezte ki Kakast, de még el sem foglalhatta az állását, már mennie is kellett követségbe a császári udvarba. Jól kidolgozott örökösödési szerződéssel, valamint véd- és dacszövetség felajánlásával kellett volna megnyernie a császárt egy törökellenes szövetségre, a törökellenes hadjáratnak pénzzel történő támogatására és hozzájárulását kérni Mária Christiemával tervezett házasságkötéséhez. Csakhogy mire felkészült és magánügyeit is elintézte, október közepe lett. Az Európában pusztító pestisjárvány is akadályozta feladata teljesítésében. Nagy kerülőket kellett tennie, mivel a nuncius, akinek a tanácsát és közbenjárását kellett elnyernie Kuttenbergbe menekült, az udvar pedig Pilsenbe. A nuncius tanácsainak meghallgatása és támogatásának vétele után azonban rohant Pilsenbe, ahová csak halottak napjára érkezett meg. Ez azonban már késő volt. A császár ugyan udvariasan végighallgatta Kakas előterjesztését és csak ezt követően közölte a lesújtó hírt, hogy Mihály havasalföldi vajda közben betört Erdélybe, váratlanul megtámadta a fejedelem kis létszámú seregét és a Szeben melletti sellemberki mezőn megverte azt. A fejedelem elmenekült. Azt Kakas csak később és más forrásból tudta meg, hogy a vajda a császár biztatására és támogatásával támadta meg Erdélyt. A császárt ugyanis sértette, amiről egy elfogott levélből értesült, hogy a hozzá küldött követtel egyidejűleg a fejedelem a szultánnak is felajánlotta a hűségét. Pár nap múlva megjött annak a híre is, hogy a menekülő fejedelmet az ellene hangolt székelyek a pásztorbükkön agyonütötték. így Kakas követsége egyrészt elkésett, másrészt az általa képviselt ügy tárgytalanná vált. Kaotikus állapotok Erdélyben Báthory András bíboros fejedelem tragikus halála nagy csapást jelentett nemcsak Erdélyországra, mely most egy merész kalandor kezébe jutott, hanem Kakasra nézve is. Derékba törte államférfiúi pályafutását és megfosztotta vagyona a jelentős részétől is. A Pilsenben tartózkodó Kakast Komis Gáspár és más barátja is tájékoztatta, hogy Mihály vajda, mivel nem tartózkodott Erdélyben, hűtlenség címén egész vagyonát, ingó és ingatlan jószágait lefoglalta és húgának adományozta. A vád természetesen nem volt helytálló, mivel engedéllyel volt távol, amit be is bizonyított, de ezekben a zűrzavaros időkben vagyonának a visszaszerzése csak részben sikerült. Nem volt tovább maradása Erdélyben, amint tehette sietett Gréczbe Mária Christiemához, ahol a feleségét is üdvözölhette és velük töltötte a karácsonyt. Elhatározta, hogy a szülővárosából felesége hazájába, Tirolba költözik. A császári udvar engedélyével és támogatásával mindezt meg is valósította. Közben Erdélyben nagy változások történtek. Az erdélyi nemesek, élükön Csáky Istvánnal megunva a vajda és emberei garázdálkodásait, megemberelték magukat és a kassai főkapitány, Basta György támogatásával augusztus 18-ikán megverték Mihályt a miriszlói csatában és kiűzték az országból. Utódjává egy másik kalandort, az olasz Bastát tette a császári hatalom. Az országban folytatódtak a törvénytelen állapotok, egyre elviselhetetlenebbé vált Basta zsoldosainak a garázdálkodása. Előbb Mihály vajda, majd Basta György martalócai, majd a hajdúk rabolták ki és terrorizálták az országot. A legválogatotobb kínzásokkal kényszeríttették a tehetősebbeket elrejtett vagyonkájuk átadására, ezért aztán menekült ki merre látott, többek között Kakas atyafisága is ekkor menekülhetett Csarodára, illetve a beregi térségbe. Perzsiái követjárás Rudolf császár udvarába 1600 őszén követség érkezett Abbas perzsa sahtól, hogy a császárt a török ellenes háborúra sarkalja, illetve hogy vele véd- és dacszövetséget kössön és így harapófogóba foghassák a törökbirodalmat. Ezt az ötletet a sah Shirley Antal angol lovagnak köszönhette, akit ura, a híres Essex gróf 1598 nyarán küldött hozzá azzal, hogy megnyerje a törökellenes keresztény liga eszméjének. Kakas természetesen tudott a ruhájuk miatt nagy feltűnést keltő perzsák követjárásáról, az is egyértelmű volt, hogy ezt viszonozni fogják, az azonban mégis meglepte, hogy őt jelölték ki erre a feladatra. Ezt a megtisztelő és a magyarság számára is fontos, ám veszélyes feladatot nehéz lett volna visszautasítani. Kakas csak annyit kért, hogy előbb hazamehessen Tirolba a felesége révén birtokába került maretschi kastélyába, hivatalos és családi ügyei elintézésére. Innsbruckban rendezte birtokügyeit, búcsúzásképen megajándékozta a felesége családjának tagjait, elkészítette a végrendeletét és a felesége kíséretében visszament Prágába. Háromhavi előkészület után 1602. augusztus 27-én indult el a küldöttség, azzal az üzenettel, hogy üdvözölvén a perzsák, médek és örmények királyát, biztosítsa őt Rudof császár rokonszenvéről és arról, hogy nem hagy fel a közös ellenség ellen megkezdett és immár 15 évig tartó háborúval, ami nélkül birodalma éppúgy nem élvezhetné a tartós békét, miként az övé. A küldetés hivatalos voltát azonban mindvégig titkolni kellett, mivel a sah törökellenes politikáját mindenki ismerte. Kakas a 21 éves szászországi, a lipcsei egyetemen tanult Tectander Györgyöt fogadta fel titkárának, ami jó választásnak bizonyult. Ő vezette ugyanis utazásuk során a naplót, és az ő Itter Persicum címen megjelent útleírásából ismerjük mi is kalandos utazásuk történetét. Úgynevezett bőrös szekéren indultak a nagy útnak. Schweidnitz volt az első nagyobb pihenőhelyük. Itt megnézték a város nevezetességeit, a székesegyház síremlékeit, a nagy ágyút és a régi négyrőfös kardot, amit egy ember alig bírt felemelni, aztán tovább mentek. Majd két napot pihentek Boroszlóban, amely akkoriban Németország egyik legszebb városa volt. Itt Kakas felvásárolta a küldetésével kapcsolatosan ekkortájt kapható összes útleírást, amelyek elsősorban Moszkváig adtak viszonylag jó útbaigazítást. Szeptember másodikán értek Oelsbe, harmadikén pedig Wartenbergben állapodtak meg, hogy Kakas személyes útbaigazításokat és ajánlóleveleket szerezzen Dohna Ábrahám őrgróftól, aki öt évvel előbb járt követségben a moszkvai fejedelemnél. Innen Vielunon és Cznstochowin át Krakóba mentek. A titkár, aki még nem járt Krakkóban, nem győzte csodálni a Wawelt és a székesegyházat, melyben - szerinte - reggel-este legalább 300 kanonok szokott imádkozni. Megnézték az ezüst oltárt és Szent Szaniszló síremlékét, az aranyba foglalt jobb kezét és egyéb látványosságokat. Miután pedig Kakas a lengyel királytól útlevelet és kíséretet kapott, elindultak Varsóba. Útjukat az éppen pusztító pestistől és a portyázó kozákoktól rettegve gyorsan, négy nap alatt tették meg úgy, hogy 14-én már Varsóban, a mazowi tartomány fővárosában is voltak. A várost akkor kettős fal és árok vette körül, magasodó azonban olyan kicsi - mint írják - hogy országgyűléskor még 100 tallérért is alig lehet benne valamirevaló szállást kapni. Ekkoriban a főbb nevezetessége a királyné kastélya és a Visztulára épített gyönyörű fahíd volt. Keveset pihentek Grodnóban is, ahol megszemlélték Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király személyes használatra építetett díszes palotáját. Ezt követően viszont a pestis miatt messze elkerülték a településeket és nemegyszer étlen-szomjan az erdőkben szálltak meg. Viszontagságos utazás volt. Kétszer még így is rabló kozákok karmaiba kerültek, akik észrevétlenül lepték meg őket. Megmenekülésüket annak köszönhették, hogy felmutatták a király útlevelét és a lengyel kancellárhoz siető hadnagynak adták ki magukat. A kancellár úgy látszik nagy tiszteletben állt náluk is, vagy rettegték a hatalmát, mert erre a hírre ahogy jöttek, úgy el is távoztak. Ilyen körülmények között jutottak el 29-ére Vilnába, Litvánia fővárosába. Ez valamennyi eddig látott lengyel városnál nagyobb volt. Mint nevezetességet, a székesegyházat és a jezsuiták kollégiumát mutatták meg nekik. A város körül pár ezer letelepült tatár lakott, békés foglalkozást űzve. Közülük fogadtak fel néhányat, hogy az útjukat biztonságban folytathassák. Ezt követően keleti irányba mentek egészen a fából épült Minszkig, amelynek a sztarosztája gyűlölte az oroszokat és hangos kacagásba tört ki midőn Kakas előadta, hova mennek. Mint mondta a római császárnak előkelőbb barátai is lehetnének az orosz fejedelemnél. Annál szívesebben fogadta őket az orsai vajda, aki Kakasnak már régi ismerőse volt. A vajda vendégszerető házában egész hetet töltöttek, amíg meg nem érkezett Szmolenszkből az orosz útlevelük. Október 15-én indultak tovább, estig 7 mérföldet haladtak és Bajevo faluban azért szálltak meg, hogy másnap a kis határfolyón átkelve, még a kora délelőtti órákban moszkvai felségterületre érhessenek. (folytatjuk)
