Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-12-01 / 12. szám

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. fflmciDgjacpQams ®i? GOd© G3®mg][?®Bs d]D®®©0(il®[BG XIX. évfolyam, 12. szám 2001. december A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.-Ft - $3.50 CSORDÁS MIHÁLY A bölcsőhöz vezető csillagunk BEKE GYÖRGY Kisebbségi magyar karácsonyok Ez időtájt találták meg majd' kétezer évvel ezelőtt ők hárman, a királyok, követve a csillagot. Egyetértésben ván­doroltak, közöttük a kerek képű sze­­recsen is, s ajándékot vittek egy cse­csemőnek: aranyat, tömjént és mir­hát... A kisdedre Betlehemben találtak rá, egy jászolban feküdt. Leborultak és hódoltak előtte. Vele is álmodtak, s hogy hollétét az őt megölni készülő Heródes királynak el ne árulják, más úton tértek haza országukba... Mily rövidke ez a kétezer év: máig is alig változott a világ! Igaz, mások lettek azóta a királyok, nemigen tarta­nak együtt a hosszú utakon, főként nem egy kisgyerek kedvéért, ám He­­ródesek azóta is vannak, akár itt a köz­vetlen közelségünkben, akik újszülöt­teket és anyákat ölnek meg, s nem is a Messiást és Máriát sejtik bennük, ha­nem csak egy más nemzet egyedeit. Félreértés persze bőven akadt a jö­vendölésekben is, mint a mostani tör­ténésekben. Heródes nyilván nem a Megváltótól félt, hanem a zsidók új­szülött királyától. Megtévesztette a próféta, aki ekként kiált fel: „Te, Bet­lehem! Júda földje! Éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai kö­zött, mert belőled származik a fejede­lem, aki népemet, Izraelt kormá­nyozza.” Ám az is lehet, hogy magát hitte Messiásnak Heródes; a Heródesek ugyanis hajlamosak a túlzásokra saját személyükkel kapcsolatban. S képvi­selve a rosszat, érdekes módon soha­sem a másik, nagyobbik rosszban, ha­nem ellentétpáijában, a jóban látják a veszélyt. Pedig a jó alaptermészetéhez tartozik, hogy soha senkit nem bánt. Át- és átgondoljuk ismét és ismét a hatásában oly egyedülálló történe­tet, és ünnepeljük az istenember szü­letését. Minél közelebb jutunk a sze­­retetben egymáshoz, annál fájóbb po­fonokat üt arcunkra a megfékezhetet­­len múlandóság. A bennünk lakozó jóság valahogy mégis megsemmisíthetetlen, hiába ül­dözik végig a Golgotán és feszítik ke­resztre. Kiderül róla, hogy nem földi hatalom, amit meg lehetne dönteni, hanem valahogy másként kell értel­mezni, mint a próféta szavát. S a lé­lek vonalán öröklődik át nemzedékről nemzedékre évezredeken, -milliókon át... Ki volt hát a csecsemő, akit a nap­keleti bölcsek, közöttük a kerek képű szerecsenkirály, Júda fejedelmének hittek, és látva csillagát, siettek kö­szöntem? Vajon elmennek-e hozzá ak­kor is, ha tudják, hogy országa nem ebből a világból való? Hanem a bűn­­telenség, az emberszeretet birodalmá­ból, ahol senki senkit nem bánt. A csillagot kevesen látták, de léte­zését sokan sejtették meg az elmúlt két évezredben, és tömegek tettek eleget hívásának. Népek, akik ekként eltalál­tak a család szentélyéhez, a bölcshöz... Humanisták, akik kerülő úton távoz­nak, és csak a karácsonyi kisded és szeretteik számára léteznek... Karácsonykor ütköznek ki igazán fáj­dalmasan az ellentétek szegények és gazdagok, sikeresek és sikertelenek, egészségesek és betegek között. Nagy érzelmek, a szeretet és a gyűlölet, a fe­lelősség és a rideg közöny csap össze. Költők karácsonyi verseikben nemes eszményekre hivatkozva próbálnak enyhülést hozni a lelkekbe, felébresz­teni az együttérzést, a rokonszenvet vagy éppen a szánalmat az élet kita­szítottjai iránt. A Jóság Királyának szü­letése napján mindnyájan megértőbbek és segítőkészebbek akarunk lenni. Gyermekekre gondolunk ilyenkor, fázó, éhező kicsinyekre. És felnőttekre, akik éppen annyira sebezhetők, mint a gyermekek, mivel képtelenek megvé­­delmezni önmagukat, el kell viselniük megkülönböztetést, hátrányt, némasá­got, félelmet, gáncsot. Nem mutathat­ják meg arcukat, gondolataikat, kíván­ságaikat. Bujdosniuk kell nyelvben, történelemben, reménységben. A kisebbségről beszélek. A nemzeti eszmény nemes érzelmé­vel párhuzamosan jelent meg korunk gyógyíthatatlannak tűnő sebe: a kisebb­ségek kiszolgáltatottsága. A két világ­háború nemcsak Európa országhatárait dobálta át egyik hegységtől, folyótól a másikig. Nemcsak eladdig szétszakított nemzeteket egyesített, ami a történelem erénye volt, hanem ugyanakkor majd­nem annyi népcsoportot, nemzetet té­pett szét, tett kisebbségivé, ugyanannak a népi önrendelkezésnek a nevében. Az első világháború után még számon tar­tották a kontinens kisebbségi népcso­portjait, lélekszám, jogaik, illetve jog­­fosztottságuk szerint: akkor Európában 40 millió ember élt más nemzet uralma alá adva, annyian, mint egy közepes ha­talom egész lakossága. Noha az 1920- as Párizs-kömyéki békeszerződések alapvető emberi, nemzeti - tehát kollek­tív -jogokat kötöttek ki a kisebbségivé lett alattvalók számára, noha nemzet­közi értekezletek sora követte egymást, amelyeken igen szép szavak hangzot­tak el a többség és kisebbség egyenjo­gúságáról, a békesség történelmi paran­csáról, a kisebbségek másodrendű, har­madrendű állampolgárok maradtak majdnem mindenütt. Egy kisebbségivé lett erdélyi magyar író, Tamási Áron azt a negyvenmillió európai kisebbségit ne­vezte a korszak igazi keresztényeinek, Krisztus valódi követőinek, akiket a hu­szadik század keresztre feszített az em­beri méltánytalanság Koponya-hegyén. És Tamási fogalmazta meg e negyven­millió - egyébként minden ember - leg­főbb kívánságát: azért vagyunk a vilá­gon, hogy valahol otthon legyünk benne. Ezt a legfőbb humánus igényt nem egy többségi mondta ki, nem egy büszke és önérzetes jenki, hanem egy kétszeresen megalázott kisebbségi, egy amerikai néger a Szabadság-szobor ár­nyékában ! (Folytatás a 6. oldalon) SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON Elévülhetetlen felelősséget visel az MSZMP-MSZP d’Andre Pont grafikája November 4-e hullámverését immár senki és semmi sem állíthatja meg. Ez a folyamat az ellen fordul, aki gerjesz­tette. Tekintsük ezt figyelmeztetésnek, hogy a történelmi ítéletet végre érvé­nyesíteni is kell. A figyelmeztetésnek lett foganatja. Az 1956-os forradalom és szabad­ságharc vérbe fojtásának negyvenötö­dik évfordulóján az MSZP vezette bal­oldal elfajult szélsőségig rugaszkodott. Békétlenséggel és gyűlölködéssel vá­dolta a gyászolókat és a túlélőket. A nemzet megosztottságáért a felelőssé­get azokra hárította, akik ezt a megosz­tottságot évtizedekig kárvallottként szenvedték. Meg kell hát vizsgálnunk, mi is osztja meg a nemzetet. A fele­lősséget pedig egyértelmű ítéletnek kell megállapítania. Soroljuk fel az eseményeket. Az MSZP az őszi politikai idény kezde­tétől naponta ismételgette, hogy igényt tart 1956 örökségére. Oly sok minden után bekebelezné ezt is. Később, ok­tóber 23-a tájt bejelentette, hogy érték­rendje „1956 baloldali értékeiben gyö­kerezik”. Szegény 1956 és szegény baloldali értékek! De még ez sem volt elég. November 4-én az MSZP kül­döttségei látványosan, koszorúkkal megjelentek a sírkertekben. Ezt az ot­romba kihívást a gyászolók és a túl­élők több helyen felháborodással fo­gadták. Erre viszont az MSZP vádas­kodással, megbélyegzéssel, kioktatás­sal válaszolt. Rosszul tette. Még vérző sebeket sértett. Igen, a fájdalmukban megzavart 1956-os gyászolókat és túlélőket „cső­cseléknek”, felháborodásuk kifejezését „gyűlöletnek, gyűlöletbeszédnek” mi­nősítették. Az MSZP elnöke aztán azt is megszabta, a nemzetnek hogyan kell viselkednie. Mércét állított elevenek­nek és holtaknak: „ezerkilencszázöt­­venhat nemzeti összefogást jelentett, és ebbe beletartozik a nemzeti megbéké­lés is”. Megbékélés? Gyűlölet? Az MSZP most is megtévesztő fogalmakat hasz­nál, felcseréli az oksági összefüggése­ket, az igazi vád elől a vádló szerepébe menekül. Ne fogadjuk el azt a mester­séges homályt. Beszéljünk világosan. Megbékélést ott lehet teremteni, ahol a békétlenségben a felek egyaránt vétkesek. Történelmileg a polgárhábo­rút zárja le megbékélés, egy-egy nem­zeten belül. Csak hát az 1956-os ma­gyar forradalmat és szabadságharcot idegen túlerő verte le, a szovjet kom­­munsista birodalom hadserege. Ezt a hadüzenet nélküli háborút, ezt az erő­szakos hatalomátvételt, ezt a törvény­telen és véres megtorlást hazai, de ide­gen szolgálatba szegődött érdekcsoport készítette elő, támogatta és teijesztette ki. Ezt az érdekcsoportot az MSZMP legfőbb döntéshozó testületé irányí­totta. Magyarországon 1956. novem­ber 4-étől így ezt a legfőbb állampárti döntéshozó testületet terheli minden felelősség - a nemzet eltiprásáért, meggyalázásáért, megosztásáért. Innen kell nyomon követnünk a fe­lelősség folytonosságát. Az MSZMP 1989-ben alakult át MSZP-vé. Az MSZP jogi, anyagi, tulajdonosi foly­tonosságot vállalt elődjével. Egyéb örökségről is szó esett, hiszen örökség­ről itt mindig szó esik., A Magyar Szo­cialista Párt a Magyar Szocialista Mun­káspárton belüli reformtörekvések örö­kösének tekinti magát” - nyilatkozta hivatalosan a frissiben választott első elnök. Ez az elnök, Nyers Rezső, tör­ténetesen az MSZMP utolsó elnökéből lett az MSZP első elnöke. Folytonos­ságot személyesít meg abban is, hogy 1957-től végig részt vett az MSZMP legfőbb döntéshozó testületében, to­vábbá az Országgyűlésben 1958-tól képviseli az előd-utódpártot. Ugyanezen az úton járt és jár a má­sodik elnök is. Horn Gyula 1956. no­vembertől a megszálló és megtorló ide­gen hadsereggel együttműködő terror­szervezetben, a tiszti karhatalomban tevékenykedett. Később diplomáciai, külügyminiszteri szerepet töltött be az állampárt legfőbb döntéshozó testüle­tének tagjaként. Innen lépett még előbbre, az MSZP elnökségi tagjává, elnökévé, miniszterelnökévé, és persze 1990 óta országgyűlési képviselőjévé. Ez a folytonosság az MSZMP­­MSZP magasabb köreiben mintha kö­telező volna. A harmadik és jelenlegi elnök Kovács László, a választmányi elnök Jánosi György, az országgyűlési frakcióvezető Nagy(?) Sándor, no meg a miniszterelnök-jelölt Medgyessy Pé­ter pályája is így alakult. Népes cso­port követte és követi őket. Folytonosság és felelősség azonban itt párban jár. Ebben az összefüggés­ben téljünk vissza a nemzeti összefo­gáshoz, megosztottsághoz és megbé­kéléshez. Az 1956-os nemzeti össze­fogás megtöréséért az idegen megszál­lásban és a megtorlásban részes hazai hatalmi döntéshozók viselik a felelős­séget. Tettükkel hazaárulást, békeelle­nes, emberiségellenes, törvényellenes erőszakot követtek el. A nemzeti meg­osztottságot ennek a folytonosságnak a fenntartása jelentette és jelenti. Nemzeti megbékélés csak ennek a folytonosságnak a lezárására épülhet. Ez a folytonosság azonban még nem zárult le. Ezt a folytonosságot jogilag, anyagilag, politikailag és személyileg az MSZP tartja fenn. Ha ezen folytonosság ellen épp a kárvallottak tiltakoznak, azt a felhábo­rodást és a tiltakozást nem lehet gyű­löletnek nevezni. Abban a történelmi igazságtétel érvényesítésének követe­lése szólal meg. Az a felháborodás és tiltakozás azt sürgeti, hogy le kell bon­tani az akadályt az 1956-os nemzeti összefogás megújulása elől. November 4-e közfelkiáltása arra figyelmeztet, hogy a hazaárulás és a békeellenes, emberiségellenes, tör­vényellenes erőszak folytonosságát végre le kell zárni. Ezáltal másra is fi­gyelmeztet. Az 1956-os erőszak előtt tíz évvel hirdettek ítéletet a Nümberg­­perben. Az az 1946-os nürnbergi íté­let a nagynémet nemzeti szocialista bi­rodalmi büntettek legfőbb döntésho­zóit, a birodalmi diktatúrát magát súj­totta. Vád és ítélet a folytonosságra épült. 19(?) és 1945 között. Ennek alapján a békeellenes, az emberiségel­lenes, a törvényellenes erőszak bűntet­tét a nemzetközi és a hazai jog elévül­hetetlennek ismeri el. Ez az elévülhetetlenség az 1956-os magyarországi erőszakos bűntettekre is vonatkozik. Kezdeményezésen múlik tehát, hogy az MSZMP legfőbb dön­téshozó testületé ellen az 1956. novem­ber 4-e utáni tettek miatt vizsgálat in­duljon. Ez a vizsgálat természetesen a jogi, a politikai, a személyi folytonos­ságot is értini. A kezdeményezést 2001. november 14-én több ötvenhatos szervezet vál­lalta. Lépésünk más szervezetek és személyek akaratával is találkozik. Gyűlöletnek ebben nincs és nem le­het helye. Másfajta elfogultság sem kap itt szerepet. Hadd bizonyítsa ezt a közös állásfoglalás néhány gondolata: „Nem az érintett pártnak, nem bárme­lyik pártnak a világnézeti irányultságá­ról vagy értékrendjéről, hanem az ér­vényes nemzetközi és hazai törvények­hez való viszonyáról beszélünk... Sze­retnénk, ha az új évszázad kezdetén le­zárhatnánk a múltat. Nem rajtunk mú­lik, hogy Európa közepén még mindig együtt kell élnünk az európai nemzeti mivoltunktól idegen, szörnyű és mél­tatlan politikai folytonossággal”. Hát ez az, ami többé nem tűr halasztást. Utólag úgy tetszik, nem is ártott ez a november 4-ei hullámverés. Inkább a tisztulást segítette, segíti. Talán még az igazi baloldali értékek kibontakozá­sának is használ. Ezt persze azért nem íiják majd a mindent kisajátítani aka­rók javára. Le kell zárulnia egyébként ennek a gátlástalan és megtévesztő mohóság­nak is. A nemzet értékei a nemzetet il­letik meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents