Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
2001. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Párhuzamok A történelem ugyan soha nem ismétli önmagát, viszont kísértetiesen hasonló helyzetek gyakran fordulnak elő. Hasonló léthelyzet, hasonló dilemmák, hasonló szereplők. Úgy vélem, hogy a felvidéki magyar politika a magyarság számára igen-igen hátrányos szlovák közigazgatási törvény elfogadásával jutott el arra a pontra, ahová az RMDSZ 1998. szeptember 30-án, midőn a román politikum egyöntetűen felsorakozott az önálló állami magyar egyetem ellen. Mint közismert, mind az erdélyi, mind a felvidéki magyar politikai erők autonómi a-programj aikat , ,naftalinba helyezték” a román, illetve szlovák kormányban való részvétel lehetőségéért. Az RMDSZ nem mondott le nyíltan az autonómia követeléséről, viszont az 1996-os kampány során több szó esett a kormányzati szerepvállalás majdani áldásos következményeiről, mint a hivatalos program lényegéről, a belső önrendelkezésről és az autonómiáról. A kormányalakítási tárgyalásokon a probléma legjobb tudomásom szerint fel sem vetődött, a Szövetség hagyta magát kifizetni az oktatással és a közigazgatással kapcsolatos engedményekre vonatkozó ígéretekkel. Mára az autonómia kérdéskörének emlegetése az RMDSZ hatalmasainak szemében egyenlő a bajkeverési szándékkal. Jól ábrázolja ezt a fonák helyzetet az az eset, ami nemrégiben az RMDSZ frakcióban történt. (Az ügyet ismerteti Kenderessy Árpád a sepsiszentgyörgyi Európai Idő c. kéthetilap legutóbbi 2001/ 16. számában.) Az RMDSZ képviselőcsoportja döntést hozott arról, hogy össze kell állítani a sürgős törvényhozási tárgyak prioritási listáját. A lista megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos, azok. közé tartoztak és tartoznak, akik egyszerre szeretnék képviselni a román politika irányában konszenzuskereső politikát és az autonómiaprogramot. így természetszerűleg a prioritáslistára felkerült az RMDSZ 1993-as kisebbségi törvénytervezetének aktualizálása és benyújtása. Ez a törvénytervezet természetszerűen tartalmazta az autonómia alapvető intézményeinek megteremtési igényét. A lista elkészült, alá is írta a képviselők nagy része, többségük vélhetően nem tanulmányozta azt át részletesen. Egy adott pillanatban az egyik képviselő, Márton Árpád riadót fújt, hogy nézzék csak meg, mi is van a tervezetben. Markó Béla az irat elolvasása után magán kívül volt, a frakcióvezető Kelemen Attila szintén. Az ügyre ez utóbbi képviselő tett pontot, aki önhatalmúlag bezúzta (sic!) a hivatalos dokumentumot. Magyarázatot érdemben nem volt hajlandó adni a tettére. Mikor kérdőre vonták, hogy miként merészel ilyet tenni, azt felelte, hogy mert ilyen erős és bátor. (Tudni kell, hogy a frakcióvezető közel két méter magas és több mint 100 kiló.) Két tanulság adódik ebből. Az egyik az, hogy az RMDSZ mai belső viszonylataiban a fizikai erő tényező lehet. A másik, hogy még egy prioritási listán sincs helye az autonómia-törekvésnek. A felvidéki magyar szervezetek eleve tiszta helyzetet teremtettek: aláírtak egy egyezményt még a választások előtt, 1997 végén, melyben megfogadták, hogy a közös győzelem esetén még tárgyalni sem fognak a legfontosabb kérdésekről, az autonómiáról, az önálló magyar egyetemről és a benesi dekrétumokról. Mi tagadás, szavukat betartották. (Nem állítom, hogy az ő megoldásuk jobb vagy taktikusabb lett volna, nyíltabb volt, annyi biztos. Tartalmilag egyébként mindegy, hogy bevallottan vagy csak csendes szabotálás közepette adja fel egy politikai szervezet azt a programot, mely létértelmét adja.) Hogy e két párt pálfordulása minek tudaj dóm tható, azon hosszan lehet vitatkozni. Egyesek a politikai józanság győzelmeként értékelték a minimálprogramra való átállást, mások a kisebbségi érdekképviseletből jól megélő új nómenklatúra létrejöttével magyarázzák ezt a fordulatot. Tény az, hogy a jelenlegi létfeltételek változatlansága esetén közép- vagy hosszú távon felmorzsoltatásra ítéltetett magyar nemzetrészek kivételével e politikai vonalvezetéssel mindenki jól jár. A román s a szlovák politikai elit nyíltan magyarellenes kisebbségpolitikája a Nyugat felé hitelesítést nyer. A magyar kormány nem kell még egy frontot nyisson külpolitikai síkon a balliberális erőkkel s a szomszédokkal, a kisebbségi magyar szervezetek pedig minden kockázat nélkül „konkrét eredményeket” könyvelhetnek el, és beseperhetik a választóközönség szavazatait. A „konkrét tények” viszont kevésnek bizonyultak az eredeti - eleve alacsony szinten tartott - reményekhez képest is. Az RMDSZ számára az önálló állami magyar egyetem megteremtésének jogi ellehetetlenítése volt a nyilvánvaló kudarc pillanata. (Korábban a Szövetség vezetői ismételten szakítópróbának nevezték ezt a kérdést.) Az MKP számára a nemrégiben megszavazott közigazgatási törvény volt ez a pont. A minimálpolitika kudarcát kétféleképpen lehet lereagálni. Vagy elismerve nyíltan és más politikai stratégiát meghirdetve, vagy pedig a kudarcot sikerként beállítva, Joseph Heller örök klasszikusában. A 22-es csapdájában Yossariant taktikai megfontolásokból nem akaiják megbüntetni, amiért kétszer repült rá a célpontra. így inkább kitüntetik ugyanazért az egyébként szabálytalan manőverért. Az RMDSZ közel 30 napig az első stratégiát látszott követni: 1998. szeptember 5-én kiadott egy ultimátumot, melyben leszögezte, hogy amennyiben 1998. szeptember 30-áig nem teremtődnek meg az önálló állami magyar egyetem létrehozásának jogi feltételei, elhagyja a koalíciót. A román fél meggyőzhetetlennek bizonyult, az RMDSZ vezetői az ultimátumnak megfelelő politikai magatartás helyett magukévá tették a korábban elutasított kétnyelvű magyar-német egyetem koncepcióját, vagyis feladták elvi alapállásukat. A román kormány persze megszavazta az emlékezetes Petőfi-Schiller egyetem létesítésére vonatkozó határozatot. (Az egyetem azóta sem jött létre, nem is kell senkinek: a román fél nyilván nem szorgalmazza egy olyan intézmény létesítését, melyben nem román nyelven oktatnak, az RMDSZ vezetői meg legszívesebben elfelejtenék az egészet, és kitörölnék a közemlékezetből is önfeladásuk eme szimbólumát.) A Petőfi-Schiller egyetem csak arra kellett, hogy az RMDSZ vezetői, a kormányzati szerepvállalás legfőbb haszonélvezői mesterséges ürügyet gyártsanak maguknak, amire való hivatkozással azt kérhették a Szövetségi Képviselők Tanácsától, hogy vonja vissza az egy hónappal korábban megszavazott ultimátumot. Az RMDSZ maradék hitelét tönkretevő, s a politikai stratégia szempontjából is abszurd javaslatot az SZKT - ha nem is az alapszabályzatban előírt kétharmados többséggel, de - elfogadta. A folytatás közismert: az 1999-ben elfogadott nyíltan magyarellenes oktatási törvényt az RMDSZ vezetősége sikerként ünnepelte (lásd a leírt Yossarian-technikát). Markó Béla pedig a jogszabályt reális súlyán értékelő Tőkés László ellen éles kirohanást intézett, s tulajdonképpen ajtót mutatott neki. Azóta egyébként az elnök szólamai között újra és újra előkerül az a motívum, hogy a jelenlegi politikával egyet nem értők számára kívül tágasabb. Az RMDSZ azóta is ezen az úton halad. A vezetés vélhetően érzékeli, hogy változtatni kell a retorikában, mert a választói bázis előbb-utóbb átlát a szitán. Az RMDSZ-szel szembeni tömeges elégedetlenségre utaló jel volt például az, hogy mindeddig először Markó Bélát kifütyülték a tusványosi táborban. (Tusványos az 1997-ben Tusnádfürdőre költözött Bál vány ősi szabadegyetem beceneve.) Az esemény kétszeresen is „premier” volt. Egyrészt nem tudok esetről, hogy Markó Bélát bárhol az elutasítás ilyen egyértelmű és elemi jelen fogadta volna, másrészt Bálványos 12 éve alatt még senkit nem fütyültek ki, pedig azért lett volna rá alkalom. Az RMDSZ veztői vélhetően tudják, hogy hiba lenne ezt egy legyintéssel elintézni azzal, hogy a tusnádi tábor Markó Béla politikai ellenfeleinek tábora volt. Tusnádfíirdő ugyanis többezer magyar diáknak adott egy hétre otthont, akik egyáltalán nem ideológiai alapon gyűltek össze. De ha az Erdélyi Közélet levelezőlistát nézzük, mely szintén nem a politikai hovatartozás alapján verbuválódott, ott is alig-alig akad a jelenlegi RMDSZ-vezetés melletti hozzászólás. Hasonló a Transindex internetes politikai vitafórumnak is az összképe. Az RMDSZ mindenesetre akcióba lendült, alkotmánymódosító szakcsoportot alakított a Szövetség legismertebb jogászainak részvételével, a retorika szintjén egyre határozottabban síkraszáll az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért, Markó-párti képviselők nyilatkozataitól (mindenekelőtt Szabó Károly szenátorétól) volt hangos a sajtó egy ideig, akik az alkotmány első cikkelyének módosítási szükségességét hangsúlyozták (Románia alkotmányának első cikelye az országot egységes nemzetállamként határozza meg, ami tényszerű megállapításnak aligha, legfeljebb célprogramnak fogható fel. Az ország önmeghatározásából a nemzeti jelző elhagyását legutóbbi, augusztus 16-i bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla is felvállalta.) De mindez csak felszíni smink-kérdés, mint ahogy Felvidéken sem az a lényeg, hogy augusztus 25- én kilép-e a Magyar Koalíció Pártja a kormányból vagy sem. A nagy kérdés az, hogy kimondatik-e, hogy ez az út a semmibe vezet, hogy Szlovákia és Románia külpolitikájához úgy nyújtani támogatást és hitelesítést, hogy kisebbségpolitikai téren nem történik áttörés, magyar szempontból az egyetlen adu elkótyavetyélése. Ezek az országok addig fognak bármiféle, számunkra kedvező intézkedést hozni, amíg bizonyítási kényszer alatt vannak. Bizonyítási kényszer pedig csak addig létezik, amíg még nem integrálódtak az európai struktúrákba. A legkártékonyabb öncsalás azt feltételezni, hogy egy integrálódott Romániában vagy Szlovákiában a magyarságnak jobban megy majd a sora. Éppen ellenkezőleg. Semmi okunk azt feltételezni, hogy ezen országok lényegesen el akarnának térni az EU és NATO-tag Görörgország kisebbségpolitikájától, amihez képest Románia mai politikája majdhogynem kisebbségbarátnak nevezhető. E megközelítés győzelme, s ezen alapvető megfontolások nyílt kimondása viszont azért valószínűtlen, mivel mindkét ország jelenlegi magyar vezető elitje a választók szemében a jelenlegi politikától elválaszthatatlan, s ezt maguk a politikusok is érzik. Nem állítom, hogy nem lehet egyik napról a másikra politikai programot és stratégiát cserélni, de azt igen, hogy ez felettébb rizikós vállalkozás, s ezt a rizikót pedig a langymeleg biztonság hívei, a legkisebb ellenállás nyomvonalán haladó Markó és Bugár-Csáky féle erők nem fogják felvállani. „Bezárni a kör” című eszmefuttatásomban (Nyugati Magyarság 2001/3.) az elitcserének a szükségességét igyekeztem alátámasztani,, jöjjön az belülről vagy kívülről”. Felvidéken a külső megoldásnak van esélye: ha aVilágszövetség Szlovákiai Országos Tanácsának a felvidéki magyarság legfőbb problémáit (társnemzeti státusz, közigazgatási reform, magyar egyetem, benesi dekrétumok eltörlése, hogy csak néhányat említsek a hét pontból) érintő memoranduma s a most alakulófélben levő hasonló szellemiségű Magyar Federalista Párt tömegtámogatásra talál. A politikai kultúra szempontjából a felvidéki helyzet annyiból kedvezőbb, hogy itt eleve magyar „többpártrendszer” alakult ki, az MKP-t tulajdonképpen csak a mostoha külső államjogi feltételek „hozták össze” s így az „egységbontás”, egy új párt megindítása nem számít eretnekségnek. Erdélyben ezzel szemben az egységmítosz annyira belegyökerezett a mindennapi tudatba, hogy az autonómiaprogram hívei egyelőre kénytelenek az RMDSZ struktúráin belül szervezkedni s megkísérelni a vezetés leváltását. Borbély Zsolt Attila A szobor (is) marad A mindig hazanéző, Erdély havasait, a Mezőség virágos völgyeit soha el nem feledő, az itthoni „békesség falát” építőknek folyton üzenő, egy rendkívül gazdag életműben szépségeket, igazságokat kínáló magyar írónak - Wass Albertnek hetek óta szobra van Szászrégenben. Az elveszített szülőföld peremén, az Istenszéke alatt - nem messze a vécsi várkertben elhelyezett urnától, az emlékőrző kőtömbtől, minek felirata az épp 75 éve létrejött Helikon irodalomtörténeti szimbólummá vált Kuncz-asztala és az egykori szíves házigazda, Kemény János sírja közelében figyelmezteti a halandó emberiséget: „A kő marad”. Szívből reméljük: megmarad ez a mellszobor is itt, Szászrégen központjában. A körültekintő, okos tervezés olyan helyet jelölt ki számára, ahol védettsége a leginkább biztosítottnak látszik. A római katolikus templom kertjében a magyar múlt nagy alakjai mellett most már Wass Albert szobra előtt is fejet hajthat az utókor. Lelkes, cselekvésre kész régeni magyaroknak - katolikusoknak, reformátusoknak -jutott eszébe, hogy legyen még egy zarándokhelye az értéktisztelők népes seregének. (Sokan egybegyűltek a szoboravató ünnepségre is; nem hiányoztak a magyarországi vendégek sem.) Mint hírül adatott: nemsokára Benedek Eleknek is lesz itt szobra - épp Wass Albert tőszomszédságában. Petőfi és Márton Áron közelében. A legtermészetesebb ökuménia jegyében...) És elfutnak a vizek, lecsorognak a gyűlölködés hordalékait görgető szennyes-zavaros áradatok a nyomtatott betűk mezején is (nemrégiben egy (?) főszerkesztő, levitézlett honatyafi cikkezett Marosvásárhelyen tajtékos indulattal Wass Albert ellen), - de „Maradnak az igazak és a jók”, s maradnak a maradandó regények, versek, novellák, melyek a huszadik századi magyar írás kincsesházában és az olvasók sokezreinek tudatában élik halhatatlanságukat. Nagy Pál Könyvismertető Erdélyi utakon - Naplórészlet írta és fényképezte: Bencsics Klára Műszaki szerkesztő: Bencsics Thomas Montreál, Kanada Meghatottság és meglepetés nélkül nem lehet olvasni ezt a könyv-alakban megjelent erdélyi útinaplót, mely 1999-ben készült. Már az a körülmény is elismerésre méltó, hogy a szerzőnő és fia maguk szerkesztették a csinos kötetet és benne az aktuális fényképeket, amilyeneket évtizedekig nélkülöztünk. A nemzetközi turista csoport meglátogatta Erdélyben a magyar és székely-lakta területeket egy tudós székely úti vezetővel. A „titokzatos Erdély” megnyílt az egyébként világlátott utazók előtt és a földrajzi látnivalókon túl, a varázsos múlt szellemtörténetének gyöngyszemei is előbukkantak. A szerzőnő annak a generációnak tagja, mely inkább csak könyvekből ismerte az erdélyi múltat, mégis „személyes odatartozást” érzett. A nem magyar származású utasok pedig, felfedezték azt az országot, ahol vallási türelem, műértés, tudományos felfedezés és száz meg száz történelmi fontosságú hely minduntalan varázslatosan idézi az európai szellemet. Ady Nagyváradjától, a Szent László kútjától, Teleki Téka maros vásárhelyi kapujáig, a házsongárdi temetőn át Petőfi hősi halála helyéig, a csíksomlyói búcsú középkori látványán át, az ezeréves határ természeti kincseiig, Nagyenyed bethlengábori kollégiumáig, Mikes Kelemen tölgyfáiig, Gábor Áron és Tamási Áron emlékművein át, még sok száz szellemi mérföldkő érintéséig, körképet kapunk arról, ami még megmaradt a múlt századokból. El kell olvasni ezt a nagyon privát és mégis tágan európai naplót, hogy annyi búslakodás után a béke és embertársi szeretet reménye visszatéijen belénk... Az okos és épületes szöveg mellett itt ott vers idézetek fokozzák az olvasás gyönyörűségét. Ismétlem a szerzőnő idézetét Áprilytól; „Tekintetem szárnyat repesve bontott: átöleltem a hullám-horizontot s tetőit többet száznál és ezernél, s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély.” Magyarázatul találunk a könyvben megye és helységnévtárat, több mint hatvan pillanatfelvételt és részletes térképet. A könyv kapható a szerzőnél Montreálban és a Pannónia könyvüzletben Torontóban. Krisztinkovich H. Mária, Vancouver ^ Tájékoztató! % a Myrai Szent Miklós Egyház és a Nyugati B. László Irodalmi Társaság kiadásában megjelenő HŐSÖK ALBUMA tudnivalóiról. A HŐSÖK ALBUMA B/5 nagyságú, többszáz lapos, díszkötésű képesalbum lesz. Ebben benne kell lennie minden volt magyar katonának, fényképpel és rövid leírással. (Ki volt? Hol volt? Mit csinált?) Felhívjuk minden magyar család figyelmét, hogy most még be lehet kerülni külön várakozási idő nélkül az ÁLBUM-ba. Minden magyar családnak volt, s van olyan tagja, aki katonaként szolgált. Erre emlékeztetni hivatott ez az ALBUM. Külön jelentetjük meg az első és a második világháborús hősöket. (Tiszt, altiszt, közlegény külön.) Egyedi kiadásban jelennek meg a CSENDŐR-ség, a VITÉZI REND tagjai. Lehetőség lesz a volt MUSZ-osoknak és a volt Deportáltak számára is egy-egy önálló ALBUM megjelentetése. Mit kell tennie annak, aki szeretett nagyapját, esetleg az édesapját, vagy a volt férjét, gyermekét szeretné látni ebben a nagyszerű, eddig sosemvolt ALBUM-ban? A családoknál jelentkező „Előfizetésgyűjtő"-tői kér egy igazolást, hogy valóban a Myrai Szent Miklós Egyház megbízottjaként jár-e el? Ezután az előfizetőgyűjtő elmagyarázza mit és hogyan kell cselekedni? Azaz: Aki megrendeli az ALBÚM-ot, annak először is kell egy fényképet leadni arról a személyről, akit szeretnének az ALBUM-ban látni. Egy rövid leírást mellékelni a „HŐSRŐL”. A leírás ne legyen több 30 sornál. A fénykép lehet álló alak, lehet mellkép, esetleg csoportképen megjelölve a saját HŐST. Ezután kérni kell az előfizetésgyűjtőtől egy csekket, mely csekk a Myrai Szent Miklós Egyház nevére van írva. FIGYELEM! Nagyon fontos, hogy a csekk, amelyre befizeti a pénzt, valóban a Myrai Szent Miklós Egyház által kibocsátott csekk legyen. A csekken be kell fizetni 10.000,- Ft azaz Tízezer Forint adományt a Myrai Szent Miklós Egyház javára. Ezt fel kell tüntetni a csekken, hogy adomány és megjelölni, hogy a HŐSÖK ALBUMÁ-nak a kiadása céljára. Ha a pénz beérkezik, az Egyház nyugtázza a feladónak. Amint összejött ezer jelentkező, az ALBUM nyomdába kerül és pár hét alatt elkészül. A kész ALBUMÓT utánvéttel postázzuk a megrendelőnek. FIGYELEM! Ilyen átfogó mű hazánk hőseiről még soha nem készült. Ebben benne szerepeltetni édesapáinkat, nagyapáinkat, egy külön dicsőség! Vigyázzunk, senki ki ne maradjon belőle!
