Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
2001. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal „Az Ellenpontok szamizdat folyóirat. Megjelenése alkalomszerű. Célja a kelet-közép-európai jogfosztottság - s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális elnyomásának - ismertetése. Szerzőink nevét nyilvánvaló okokból nem közölhetjük, kivéve, ha külföldön már névvel megjelent szövegek újraközléséről van szó. Kérjük olvasóink támogatását e próbálkozásunkban: kérjük olvassák és másokkal is olvastassák el a folyóirat számait.” Ez a szöveg és valójában a szerkesztés alapelveit összegező definíció olvasható az 1982 márciusától a november 7-i lebukásig megjelenő erdélyi magyar szamizdat címlapján. Most, amikor a Csíkszeredái Pro- Print Kiadó és a Teleki László Intézet közös könyvkiadási programja eredményeként végre olvasható az Ellenpontok minden egyes írása, döbbenünk rá: a szamizdat kiadvány- azáltal, hogy a nyolcadik számban közölt és Tóth Károly Antal által írt Programjavaslat és Memorandum eljutott az éppen akkor Madridban zajló Európai Biztonsági és Együttműködési Értkezlethez - világraszóló módon hívta fel a figyelmet az erdélyi magyarság helyzetére! „A szeku haragját (...) nem is annyira az Ellenpontokban megjelent, szordínós és illedelmes írások váltják ki - hanem az, hogy ez a Romániában megjelent első szamizdatkiadvány. Márpedig a semmitől az első - mégoly ártalmatlan - sajtótermékig sokkal nagyobb lépést kellett megtenni, mint az elsőtől a másodikig vagy ötödikig - amelyek talán nem is lesznek olyan ártatlanok. Ezt minden épeszű szekus tudja. Azt viszont már egyiküknek sincs mersze belátni, hogy itt nem egy egyszerű, véletlenszerű és betömhető rés keletkezett a hatalmi apparátuson, hanem már itt tartunk, a válság erjedésében.”- írta Szőcs Géza a 7. Folyóiratszám vezércikkében, majd így fejezi be: „Erdélyt vissza, mindent vissza? Ugyan, ki beszél itt erről? De azért- minek szépítsük - a fejünkkel játszunk.” Ezt nyilvánvalóan a lap szerkesztői is tudták, de azt is tudták - meg is írták: a közösség titkos szolidaritása, a „hó és fű alatti ellenállás” felemelő és egyszeri élménye kísérte minden lépésüket. A lap megjelenését a Ceausescu-diktatúra, sok-sok belpolitikai körülmény is motiválta, de „igazi előhívója mégis az általános kelet-európai helyzet volt”. (Ara Kovács Attila) Céljaikat, érveiket olyan eszmeiséggel és terminológiával írták le, amelyek bármelyik kelet-európai nagyvárosban érvényesek lehettek volna. „Ami a forrásokat illeti - írja kötetzáró tanulmányában Ara-Kovács Attila -, az Ellenpontok a budapesti szamizdatokra és a munkatársaira támaszkodott. (...) Folyóiratunk tehát hangsúlyosan nem volt kisebbségi fórum. A nemzetiségi témákat épp ezért az általános demokratikus jogok szellemében tárgyalta, és ehhez akkor egyértelmű önigazolást merítettünk az azóta sok tekintetben világszemlélet-formálónak bizonyult Helsinki Egyezményből, és annak is a „harmadik kosárra, jelesül az emberi jogokra vonatkozó kitételeiből.” Újraolvasva az egyes lapszámokat, végigfut az ember hátán a hideg, főleg nekünk, akik továbbra is élvezzük a kisebbségi sors „áldásait”. A budapesti Várban lévő Litea könyvesbolt - Bakó Annamária nagyszerű szervező munkájának köszönhetően!- vállalkozott a dokumentumkötet bemutatására. Jónéhányan - úgymond - a „személyi érintettség” kapcsán vettünk részt az Ellenpontok egyik meghatározó szellemiségű szerkesztőjével, a jelenleg Göteborgban élő Tóth Károly Antallal folytatott kötetlen beszélgetésen. Jó volt hallani Molnár Imrétől, hogy Szlovákiában a Programjavaslat követelései úgy éltek tovább, hogy az Erdélyt mindenhol Felvidékkel helyettesítették. A kolozsvári könyvbemutatón még ott volt Szőcs Géza is, a budapestiről viszont hiányzott, akárEllenpontok csak Ara-Kovács Attila. Az egykori szerkesztők közül - Tóth Károly Antalon kívül - csak Takács Ferenc, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa vett részt. Igaza van Szőcs Gézának, amikor azt kérdezi: „Hol vannak azok a Józsa Márták (Márta, természetesen mindkét találkozón résztvett), akikben, ha verték őket, annál dacosabb és erősebb lett a hozzánk tartozás vállalása, és hol az az új Kertész család, mely házába fogadta, fedezte és energiákkal töltötte fel az egész konspirációt?! Ennyivel szegényebbek lettünk.” Tóth Károly Antal már-már természettudományos fegyelemmel megkomponált tanulmánya mítoszokat és legendákat oszlat szét: kezdetben inkább az volt a fontos, hogy a lap egyáltalán megjelenjen, később már az volt a fontos, hogy ki „volt benne”, sőt volt egy periódus, amikor a figyelem azok felé irányult, akik nem is voltak benne. Volt egy időszak, amikor meglehetősen sok emberről „derült ki”, hogy valamilyen formában „benne voltak” az Ellenpontokban. Az Ellenpontok dokumentumkötetét kiegészítő tanulmnyokból egyértelműen kiderül: a hármas vállalás kérdése - Ara-Kovács Attila, Szőcs Géza, Tóth Károly Antal - két vonatkozásban vetődött fel: a Memorandum és Programjavaslat Nyugatra küldése előtt a budapesti Bollobás Enikő azt javasolta - az ő fordításában jutott el a két dokumentum Madridba, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Finnország, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria és Spanyolország képviselőihez, továbbá Magyarország külügyminisztériumába -, hogy mindkettőt írják alá közösen. Szőcs Géza és Tóth Károly Antal mellette, Ara-Kovács Attila ellene szavazott. Abban viszont megegyeztek, hogy lebukás esetén az Ellenpontokkal kapcsolatosan mindent magukra vállalnak. A Memorandum és Programjavaslat - Hámos László információi szerint - pozitívan befolyásolta a kisebbségekkel szemben eléggé tartózkodó észak-atlanti politikai gondolkodást. Az Ellenpontok első száma 1982 márciusában jelent meg - bár a címlapon az 1981-es esztendő olvasható -, az utolsó, a nyolcadik 1982 októberében. A november 7-i lebukás után Ara-Kovács Attila még összeállított egy lapszámot, amelynek anyagát kijuttatta Magyarországra és ott sokszorosították. A megjelent nyolc szám 65 írást tartalmaz, A4-es formátumú, 266 sűrűn telegépelt oldalon, 27 ív terjedelemben. A folyóirat közölt külföldön megjelent ellenzéki anyagokat, erdélyi dokumentumokat - köztük Király Károly leveleit, valamint a „62-ek” levelét -, rövid híreket, és az Erdélyben élő szerzők írásait. A legtermékenyebb szerző Ara-Kovács Attila volt - ő volt a szamizdat kiadvány főszerkesztője -, az eredeti írások fele - terjedelemben egyharmada - származik tőle. Tóth Károly Antalnak hat írása jelent meg, köztük a legtöbbet idézett, a Szabad Európa Rádió által többször is beolvasott Memorandum és Programjavaslat. Az írások mennyiségének sorrendjében a következő, akkori erdélyi szerzők publikáltak a folyóiratban: Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal, Keszthelyi András, Molnár János, Tőkés László, Szőcs Géza, Szilágyi Sándor, Takács Ferenc és Mészáros István. A könyvbemutatón kiderült, hogy Tóth Károly Antal többtől kért írást, írásokat, de a felkértek hevesen visszautasították. Az Ellenpontok egyik legnépszerűbb rovata az Állítólag címet viselte. A 7. számban például ez olvasható: „Hajdú Győző - a marosvásárhelyi Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztője - egyébként tömegvetett talpnyaló - megtiltotta beosztottjainak, hogy aláírják a Lancranjankönyv elleni tiltakozó memorandumot, amelyről az Ellenpontok 3-as számában adtunk hírt. Ennek ellenére a szerkesztőség nagy része aláírta a tiltakozó levelet. Az 5. számban: „... a román titkosrendőrség, az oly jól ismert Szekuritáté, besúgóinak s a besúgókból majdan nyomozókká váló személyi állományának utánpótlására új módszerekkel kezd kísérletezni. Míg a 60-as 70-es években az iskolák és az inasok tanodái környékén próbáltak - a jobb állásokkal vagy a kitűnő és problémamentes érettségi, felvételi ígéretével - behálózni fiatalokat, addig mostanság a rendőri szervek fő vadászterülete a katonaság lett.” Bartók Béla nyomában Ugocsában Születésének 120. évfordulójára Bartók Béla 1889-ben jött Nagyszőlősre édesanyja, Voit Paula, nagynénje, Voit Irma és húga, Bartók Elza kíséretében, orvosi tanácsra, megrendült egészsége helyreállítására. 1892- ig élt Ugocsa megye székhelyén, ahol a Nagyszőlősi Magyar Királyi Polgári iskolában tanult, miután ennek előtte Nagyszentmiklóson elvégezte az elemi iskola négy osztályát. A család, és elsősorban a gyermek Bartók Béla a városban művészetkedvelő közegbe került, és ez a tény meghatározta további sorsát; itt adta élete első nyilvános hangversenyét, melyről a korabeli sajtó, az Ugocsa című lap a következőket írta: „... de mindenkinél még nagyobb mértékben magára vonta a közönség figyelmét a kis Bartók Béla második osztályos gimnasiumi tanuló... az előadott klassikus darabok (Beethoven szonátáit adta elő - Sz.T.) a legnagyobb kézi ügyességre vallanak s hogy a zongora művészetre a 10 éves fiúnak nagy hivatottsága van, kétség kívül elárulta az eljátszott darabokkal. A fiatal genie komposotiojából is bemutatott egy darabot, A Duna folyását, mely szintén sok tapsot nyert. A kis Bartók Béla első nyilvános fellépése alkalmából kapott sok díszes csokrot.” Az ifjú tehetség koncertjére az egykori vármegyeház, ma a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola, dísztermében került sor; ennek az eseménynek emlékét márványtábla őrzi: „Ebben az épületben adta 1892. május elsején a gyermek Bartók Béla első hangversenyét.” Ekkor és innen indult világhódító útjára. A város művészeteket kedvelő és tisztelő közössége kegyelettel és tisztelettel őrzi, gyarapítja a zseni emlékét: 1981-ben a Nagyszőlősi Zeneiskolában - kezdetben járási, majd megyei - Bartók Béla Zenei Versenyeket rendeznek. 1982-ben portrés emléktáblát lepleztek le annak az utcának a sarkán, amelyik a művész nevét viseli. Sajnálatos tény, hogy 2000-ben valakik ellopták s azóta sem került elő. 1991-ben, a lelkes Bartók-kutatók Grigora Éva, zenetanár s Keresztény Balázs helytörténész kezdeményezésére a helyi művészeti tanintézmény felvette a művész nevét. A középiskolában, abban a teremben, ahol első hangversenyét adta, korabeli dokumentumok, fényképek, tablók emlékeztetnek s hajtanak főt Bartók Béla előtt. A májusban sorra kerülő hangversenyek földrajza egyre bővül: megtisztelte jelenlétével az eseményt ifj. Bartók Béla, többször volt vendége Máté János, a budapesti Kálvin téri református templom méltán neves orgonistája, képviseltetik magukat a megye zenei életének ismert szólistái, együttesei is. Pásztory Ditta, özv. Bartók Béláné az „Allegro barbaro” kottájának egyik korabeli nyomtatványát ajándékozta a városnak. Szöllősy Tibor „Testament of Revolution” by Béla Lipták 1956 novemberében Öcsi, egy 20 éves műegyetemista diák megszökik az orosz fogságból, de hazaértekor azzal fogadja a család, hogy menekülnie kell, mert már ott járt, kereste a kommunista titkosrendőrség, az ÁVH. Öcsi, édesapja parancsára elmenekül és 1956. november 24-én megérkezik egy osztrák menekült táborba. Itt azzal tölti tartózkodásának első három napját, hogy percről-percre pontosan leírja az elmúlt hónap eseményeit, melyek akkor még frissen élnek emlékezetében. 44 évvel később, 2000-ben egy texasi könyvkiadó értesült ennek a naplónak a létezéséről és megkérte (az akkorra Öcsiből már Béla bácsivá öregedett) szerzőt, hogy kiadv^hassák naplóját. A szerző egyrészt unokáinak, másrészt Angyal Istvánnak, a szabadságharc mártírjának dedikálta a kötetet és olyan előszót írt ahhoz, melyből az amerikai olvasó megismeri azt a magyar történelmi múltat, melyből 1956 lelkülete táplálkozott. Magán a naplón a szerző semmit nem változtatott. Abban Öcsi szól tisztán, őszintén, a maga 1956-os hangján. Ezekről a lapokról megismerkedhet a 21. század olvasója nem csak az érintetlen betört ablakú kirakatok látképével, nem csak az őrizetlen és papírpénzzel tömött írószövetségi ládákkal, nem csak az ingyen élelmet osztogató falusi kocsikkal, de megismerkedhet azzal az idealista lelkülettel is mely halálra sebezte a kommunizmus behemótját. Megismerheti a pesti srácot, aki az életét nem csak a magyarságért, de az egész emberiség szebb jövőjéért is áldozta és kinek életideáljai ma is értelmet adhatnának a 21. század célját tévesztett, hitét veszített emberének. Az utószóban röviddel leírja a szerző úgy a könyv szereplőinek életútját, mint az elmúlt évtized Magyaroszágon lezajlott eseményeit. A könyvet a Texas A&M University Press adta ki, ára $29.95. Megrendelhető vagy náluk (Tel: 800-826-8911, elektronikusan: bjp@tampress.tamu.edu vagy www.tamu.edu/upress), vagy az elektronikus világhálón a www.amazon.com, a Barnes & Noble-nál vagy bármelyik könyvesboltban. A történelem keserű fintora, hogy tíz évvel az úgynevezett rendszerváltás óta - az 1989 Decemberi Nagy Rendetlenség után, ahogyan Mircea Dinescu költő találóan fogalmazott - a Programjavaslat számos követelése fájdalmasan aktuális: Követeljük a romániai magyarság mint etnikai közösség intézményes önvédelmének és kulturális autonómiájának biztosítását!- Követeljük a tág értelemben vett Erdély (azaz: a történelmi Erdély, a Részek, a Bánság) etnikai összetétele mesterséges megváltoztatásának azonnali leállítását!- Követeljük, hogy megőriztessék történelmi és kulturális múltunkhoz kapcsolódó környezetünk!- Követeljük, hogy a még magyar anyanyelvét beszélő moldvai csángóság - a jelenlegi statisztikai gyakorlattal szemben, mely a csángóság egészét románnak tekinti - újból magyarnak vallhassa magát, és bekapcsolódhasson a magyar kultúrkörbe!” Az Ellenpontok csak egyetlen közegre nem hatott: a románságra! A Szabad Európa Rádió román osztálya, Vlad Georgescu történész vezetésével, minden esetben élesen bírálta a lapot, és valójában illegitimnek minősítette. Számunkra roppant „ellenszenves” volt, hogy a magyar nyelvű szamizdat az emberi jogok nemzetiségi, kisebbségi vetületeit merészelte firtatni. Mindezt jó ismerni a nagy „egymásraborulások” idején! Az Ellenpontok is bizonyítja: Romániában „tényleges, az eseményeket alakító ellenzék - szemben a többi kelet-európai országgal, beleértve Bulgáriát is - fájdalmasan nem született meg addig, amíg 1989-ben be nem következett az összeomlás”. Az Ellenpontok egykori szerkesztői, munkatársai közül Tóth Károly Antal és családja szenvedte meg leginkább a lebukást követő retorziót. Egy 20 oldalas interjúban feleségével együtt sorjázzák: az ellenzéki magatartásáról közismert Tóth Károly Antal nem kellett a kádári Magyarországnak. Sajnos, ma sincs szükség a tudására! Egy rövid részlet az interjúból: „... nyolcvannyolc februárjában tudtam meg, hogy a pártközpontból szóltak le, engem ne vegyenek fel a két és fél évvel azelőtt alakult Magyarságkutató csoporthoz. Benda Kálmán (Marci bácsi, mindenki így ismerte) írt nekem ajánló levelet Juhász Gyula igazgatóhoz. Akkor azt a választ kaptam, hogy nagyon szűk a keretük, egy tucat emberre sem futja, de külső munkatársként bedolgozhatok nekik. Ahogy telt az idő, már lassan harminc felé járt a belső munkatársak száma (és még mindig nem volt egy sem, aki tudott volna románul), de nekem továbbra sem jutott hely. Ez azért érintett érzékenyen, mert áttelepülésünkkor úgy gondoltam, egy hungarológiai intézetben tudnám igazán azt csinálni, amit szeretnék, mármint a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozni. Ezt (segítő készséget mutató érdeklődésére) első között talán éppen Knopp Andrásnak mondtam el, aki akkor az MSZMP kulturális osztálya helyettes vezetőjeként Aczél György jobbkeze volt, és megérkezésünk után találkozni óhajtott velem. Most tehát megtudtam, hogy éppen ők akadályozták meg ezt.” Tóth Károly Antal tudására nem volt szükség sem a Tankönyvkiadónak, sem a Gondolat Kiadó szerkesztőségének! Nem volt más választás: Nyugatra emigrálni! A könyvbemutatón szóvá is tették: szégyellik, hogy Magyarország hány és hány, kisebbségi sorsban élő, ma már talán nélkülözhetetlen embert kényszerített arra, hogy elhagyja korábbi vágyálmai színterét, az anyaországot! Kezünkben tehát az erdélyi magyar szamizdat, az Ellenpontok teljes anyagát tartalmazó kötet. Köszönhető Filep Tamás Gusztáv irodalmár ajánló sorainak és Bárdi Nándor történésznek, a Múltunk Könyvek sorozatszerkesztőjének. Az egykori írásokat újraolvasva: erőt is meríthetünk belőlük... Tófalvi Zoltán
