Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2001-04-01 / 4. szám

2001. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal Jó munkát, új ezredév! Szent István cserkészei Kétféle Magyarországot ismerünk. Az egyik, a hivatalos egy térképen körül­határolható, államformával, pénznem­mel és állampolgárokkal rendelkező ki­csi ország, valahol Európa közepén. De van egy másik, nagyobb, határok közé nem szorítható Magyarország is: az, amely ott él mindazok szívében, akik magyarnak érzik, vallják magukat. A magyar cserkészek ezért tudják mindig kis magyar hazává változtatni maguk körül táborhelyüket. Akár egy olyan or­szággá is, ahol Koppány úr fegyverrel fordul István ellen, s ahol jobbára po­gány még a magyar, míg Asztrik apát hozza már Rómából a koronát. Mindenütt, ahol magyar cserkészek élnek Mert ezer esztendő múltán ezek az ese­mények újra megtörténtek. Eljátszot­ták a cserkészek a Warburtoni-i cser­készparkban, egy eukaliptuszerdő mel­lett, Ausztráliában - néhány nappal azután, hogy itt, Magyarországon a Koronát átkísérhettük az Országgyűlés épületébe. Később, a 2000. nyarán magyar cserkészek gyűltek össze a né­metországi Karl-Mennersberg mellett és Ipolynyék közelében, a Felvidéken, hogy újraélhessék az államalapítás ko­rát. Augusztusban Esztergom mellett koronázták meg István királyt - míg eközben az óceán túlsó partján, a New York állambeli Fiimore cserkészpark­jában István és vezére, Csanád már a német Konrád seregei ellen védte meg országát. Mikor pedig véget ért a mil­lenniumi esztendő, a dél-amerikai ma­gyar cserkészek utolsó előkészületei­ket végezték, mielőtt Brazília földjén ők is megkezdték jubileumi nagytábo­­rukat. „Kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek di­cséretére szert így teszel” - olvashat­juk István király Intelmeiben. Hogyan is ünnepelhették volna méltóbban a cserkészek a keresztény magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját, mint egy, illetve - nem csak rajtunk múlott, hogy több - jubileumi nagytá­­borral? Több kontinensen ugyan, de nem külön-külön. A szervezők: az egy­kori emigráns, Külföldi Magyar Cser­készszövetség, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és az anyaországi Magyar Cserkészszövetség természet­szerűleg meghívták és vendégül látták a többi magyar cserkészszövetség tag­jait: a nyugati régióban élő csapatok és Magyarország mellett Kárpátalja, Er­dély, Vajdaság és Horvátország cserké­szeit is. Nem véletlen, hogy az Esztergom melletti Millenniumi emléktáborban, azaz a MET-en ők, a Magyar Köztár­saság határain túli cserkészek alkották a vármegyéket jelentő altáborok mel­lett a székelyek altáborát: azokét, akik a honfoglalás után a gyepűkre lettek te­lepítve, hogy a legveszélyeztetettebb részeken őrizzék a magyarságot. Az is jelzésértékű lehet számunkra, hogy a MET-et megnyitó Orbán Viktor ma­gyar miniszterelnök éppen ezt az altá­­bort látogatta meg akkor, mikor a tá­borban járt. A miniszterelnök kísérője, a tábor parancsnoka egyenesen István király közvetlen munkatársának, Szent Gellértnek, Csanád első püspökének mai utóda, Gyulay Endre - a Magyar Cserkészszövetség elnöke - volt. Az említett táborok közül voltak olyan - az egyik távoli kontinensen -, amelyen talán kétszázan ha voltak; Esztergom mellet közel kétezren. (Hogy érzékeltessük a méreteket, az esztergomi tábor reggeli teájának re­ceptje így kezdődik: végy 1100 db te­afiltert, 45 doboz teaízesítő tablettát...) A résztvevők mindegyik táborba sok­­felől és sokféleképpen érkeztek: repü­lővel, autóbuszon - az argentínai ma­gyarok például három napig, amíg bra­zíliai táborhelyükre értek -, autóval; vagy akár gyalog, kenuval vagy kerék­párral. Igaz, ez utóbbi járművek inkább csak itt, a Kárpát-medencén belül jö­hettek szóba... Millenniumi Emléktábor Esztergom mellett Az esztergomi MET első részét két tu­catnyi túraútvonal jelentette, amelyek különböző irányokból és helyekről -akár még a határokon túlról is - in­dulva futottak be az egyházi és egykori királyi székhely közelében levő tábor­helyre. Itt került sor első este látványos külsőségek közepette István megkoro­názására - középkori szertartásrend szerint, krizmával, valódi püspök által bemutatva - a nép Istvánt éltető üdv­rivalgása mellett. A következő néhány nap változatos és érdekes programokat jelentett a cserkészek számára. A jel­legzetes cserkész elfoglaltságok - ki­rándulás, sport, játékok, kézművesség, tájékozódás és egyéb versenyek stb. - mellett helyet kaptak a hagyományos cserkész szakágak - vízi, repülős, rá­diós - is; a városban pedig kiállítás mutatta be a magyar cserkészet múlt­ját és jelenét. A magyar történelemben mindig is fontos szerepet játszó Esztergom múlt­ját egy „időzsarus” történet révén is­merhették meg közelebbről a cserké­szek: tucatnyi más feladat lehetősége mellett III. Béla királytól kellett bizo­nyos adatokat megtudniuk, a városban fogva tartott Bottyán Jánosné labanc őreit kijátszaniuk, vagy éppen annak lehettek tanúi, ahogyan Mindszenty bí­borost titkárával együtt bőrkabátos ci­vilek fogják le és tuszkolják be egy ko­csiba. Némelyik helyszínen egyébként a programot megtervező történészhall­gatók segítőjeként az adott korzsak tör­ténész kutatója is kosztümös szereplő­ként játszotta végig a játékot. Különös élmény volt a MET-en, ahogyan pár nap alatt végigélhettük Ist­ván uralkodásának teljes idejét, s vele együtt a korszak minden nagy kérdé­sét. Persze, nem úgy, hogy történele­mórákat, vagy nagy beszédeket tartot­tunk volna, s főleg nem azon progra­mok helyett, amikre szívesen mentek a gyerekek. A tábornak volt ugyanis egyfajta történelmi levegője. Nem al­­táborokat vezettek altáborparancsno­­kok, hanem a vármegyék élén ispánok álltak, őrsvezetők helyett falunagyok igazgatták népüket. A résztvevőkhöz reggelenként és esténként hírek érkez­tek azokról az eseményekről és folya­matokról, amik meghatározták az ak­kori világot és a jövőt is: a táborba ér­kezés előtt például Koppány lázadásá­ról, az újonnan megválasztott Szilvesz­ter pápáról, Adalbert haláláról, a pan­nonhalmi monostor építéséről vagy ép­pen Izland keresztény hitre téréséről. A táborban aztán maguk is találkozhat­tak keleti térítő papokkal; tanúi lehet­tek az utolsó táltos megkeresztelésének és a pogány Vazul lázító beszédeinek, Nyitra vármegye pedig megvakíttatá­­sának is; s megismerhették István szi­gorú, de igazságos törvényeit: az ál­landó okvetlenkedő keze fejét vesz­tette, a leányrablónak pedig nősülnie kellet. Mindez a játékosság fontos eleme a cserkészpedagógiának: élmé­nyek által tenni maradandóvá értéke­ket és ismereteket. Különösen fontos ez a kisebbségben vagy szórványban élő magyarok számára: érzelmileg is magyarságukhoz kötni fiatalokat. Az pedig biztos, hogy különös, sű­rített történelmi élményt jelentett a tá­bor: az egyik nap még a várandós Gi­zella királynét láthatták, majd Imre herceg születéséről kaptak hírt, az ebéd környéki országjáráskor hódolatukat fejezhették ki a a csecsemő hercegnek, az esti tábortüzeket pedig már a trónö­rökös temetési menete zavarta meg. Igazán emlékezetes marad az utolsó este kétezer fős cserkész tábortüze - akkora tábortűz talán az 1933-as gö­döllői cserkész világtalálkozó óta nem volt Magyarországon -, amely ezer év magyar történelmét - dicső és tragikus lapjait - vetítette mindannyiunk - s a már idős István király - elé. S nyilván­való volt az üzenet: most már miránk vár a mű folytatása. A tábor keretmeséje szerint: ne­künk kellett elhatároznunk, hogy csat­­lakozunk-e a szentistváni döntéshez, vagy a koppányok, gyulák, a vaták, ne­tán az orseolopéterek példáját követ­jük. „A feladat ma sem kisebb. A ké­tezer éves Európában és az ezer éves magyar államban kell becsülettel helyt állnunk és megtalálnunk a magunk hi­vatását” - írta Orbán Viktor a tábori Ve­­lemjáró előszavában. Nem véletlen, hogy a hagyományos cserkész köszön­tés , Jó munkát, új évezred!” formában vált a tábor jelmondatává. A nagy szeretetkör Aznap, amikor Esztergomban István fejedelme népe még csak készülődött arra, hogy fogadják majd a koroná­zásra érkező ispánokat és népeiket, több ezer kilométerre onnan, a fill­­more-i cserkészparkban már több száz magyar gyűlt össze a várme­gyék nagy seregszemléjére. Csanád vezér - amúgy Vajtay István, a Kül­földi Magyar Cserkészszövetség ve­zetőtisztje - a szertartás egy pontján felemelte a hangját:- Svájcból van itt egy cserkész, lép­jen ki! - A fiú csodálkozva és bizony­talanul lépett ki a zászlótér közepére.- Argentínából ketten érkeztek. Lép­jetek melléje, s fogjátok meg egymás kezét úgy, hogy a svájci legyen közé­pen! - A dolog kezdett egyre érdeke­sebb lenni. - Ausztráliából hárman jöt­tetek; fogjátok őket körül! Vajdaságból hatan; álljatok köréjük, fogjatok kezet! így pattogtak egymás után az orszá­gok, városok nevei és az onnan jött cserkészek létszáma: - Horvátország 7, Ausztria 9, Kárpátalja 10, Erdély 11, Felvidék 11, Venezuela 13, Brazília 15, Vancouver-British Columbia 15, Montreal-Quebec 20, Németország 20- de nekik már meg kellett várniuk a következő csoportot, mert nem érték körül a többieket. A hívó szó pedig újra és újra felhangzott: a Magyarország­ról érkezett 26 cserkész, Kanada és az Egyesült Államok magyar cserkész körzetei még jórészt hátra voltak. A vé­gén közel hatszáz cserkész állt szoro­san összefogózkodva. Csanád vezér pedig így folytatta: - A világ minden részéről összegyűltünk, hogy megala­kítsuk a világ legnagyobb koncentrikus szeretetkörét. Soha ne felejtsétek azt az érzést, amikor testvéreitek körülvesz­nek titeket! Pár nappal később, Szent István ün­nepének másnapján az Esztergom mel­letti táborban is kézfogással alakítot­tuk meg búcsúzóul a magyar cserké­szek nagy szeretetkörét. Idén nem lesz­nek ekkora táborok, de a magyar cser­kész tábortüzek végén mindig mega­lakítjuk ezt a szeretetkört. S ezek a kö­rök továbbra is Ausztráliától a Kárpá­tok térségén át Amerikáig terjednek. Hogy is hangzott a Fillmore-i cser­késztábor csatakiáltása? A hitünk: a várunk! - István a ki­rályunk! A magyarság: a várunk! - István a királyunk! A cserkészet: a várunk! - István a királyunk! Farkas Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents