Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-03-01 / 3. szám
2001. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal Igazságot Magyarországnak! (Folytatás az 1. oldalról) egyik szomszéd állam vonatkozásában sem. Senki nem követel igazságtételt az 1992-95 közötti szerb-horvát háborúban elkövetett brutális magyarirtásért, a szülőföldről való elűzetésért, 1000 éves színmagyar falvak földig rombolásáért, az anyaországba menekült hadköteles magyar fiatalok egy részének a szerb hatalom részére történő kiadatásáért. Továbbra is tűijük még a kulturális autonómia arrogáns visszautasítását is, a gyalázatos nyelvtörvényeket, az erőszakos ortodox asszimilációs offenzívát. Tűijük a hazai baloldal ez irányú kirohanásait a nemzeti oldal ellen, akik a nyilvánosság előtt az irredentizmus vádjától sem riadnak vissza, ha a határon túli magyarság érdekében akár az igazságtalan békediktátumok, akár nemzetközi szerződések felülvizsgálatának csak a gondolata is felmerül. Máris a volt nagyhatalmak fogadatlan prókátorai szerepében tetszelegnek, helyettük az úgymond közép-európai térség politikai stabilitását féltik. Az általuk féltett európai status quo, azaz a Helsinki Egyezmény (1975) ellenére, 1989 és 2001 között ismét elnyerte függetlenségét Észtország, Lettország, Litvánia. Kivált Oroszországból mint nem történelmi utódállam az európai részen Fehéroroszország, Moldávia, Ukrajna, a volt Jugoszláviából Bosznia-Hercegovina,.Horvátország”, Szlovénia, levált Csehszlovákiáról Szlovákia. Harcol a függetlenségért Koszovó, népszavazással kíván függetlenné válni Macedónia. A tények önmagukért beszélnek, csak nekünk nem szabad szólni, mert ez irányba ható internacionalisták még mindig az életképtelen ideológiájuk fogságában vannak, és minket is ott akarnak tartani, egy keserves lelki testi béklyóban. A baloldali értéket hirdetők vezérszónokok, a státusztörvény, vagy a kettős állampolgárság vonatkozásában nem a magyarság megmentési, a szülőföldön való megtartási szándékot üdvözlik, hanem a gyors cselekvés helyett a szégyenletes, a tőlük már megszokott kettős politikai játszmába kezdenek és a határon túliak megalázását szolgáló üres szólamokkal, „Mibe kerül ez az országnak?”, ezáltal szemforgató cinkosságot vállalnak a szomszéd hatalmakkal. Azonnal magyarázzák is a megdönthetetlen igazságukat, hogy ők csupán az ott élők védelme érdekében szállnak síkra, amely természetesen hamis és félrevezető. Ma még mindig, csakúgy, mint 1989 előtt, a megszállók dicsőségét hirdetik, és a felszabadulás hazug mákonyát hintik tovább. Az ő idejükben pedig még jaj volt annak is, aki más véleményen volt, vagy nyíltan meg merte vallani keresztény, keresztyén mivoltát. Nyissuk fel végre már a szemét az annyiszor még vazallus vezetői által is megalázott magyar népnek, hogy lásson világosan, hogy önmaga tudja megtalálni a helyes utat saját sorsának irányításához. Ez kell ahhoz, hogy végre meg tudja választani a magyarság sorsát szívükön viselő hitelképes igaz vezetőket, a felemelkedésünket valóban szolgáló tisztakezű politikai erőket. Elsőnek azonban tisztázni kell a hamis ideológián alapuló nagy történelmi hazugságokat, és azt, hogy milyen „testvéri” viszonyban is van a „vörös” és a „barna“ uralom, és mekkora szenvedést, pusztulást hozott az emberiségre. A marxizmus szellemét, sajátos lenini ötvözettel, véres politikai gyakorlattal 1917-ben Oroszországban szabadították ki a palackból. Azonnal kiirtották a nemességet, a papságot, letörték a keresztet, tagadták a család szentségét, elvették a magántulajdont. Az „osztályellenesség” fizikai megsemmisítésével megtizedelték a polgárságot, az értelmiséget, az antiszemitizmus nem ismert határokat. A szovjet hatalom háborút viselt saját polgárai ellen Szibériában a gulágokon, az erőszakos kollektivizálás alatt és a polgárháborúban 20 millió embert pusztítottak el. A kolhozosítás miatt tönkrement a mezőgazdaság, melynek következtében 1920 és 24 között 20 millió ember halt éhen. Lenin személyesen adott utasítást a papság és az értelmiség megsemmisítésére, ez 5 millió kioltott életet jelentett. Sztálin semmiben sem akart lemaradni a nemzetének pusztításában, és tőle tanulták a későbbi kommunista vezérek a politikai ellenfeleik fizikai megsemmisítésének gyakorlatát. A Szovjetunióban békében 40 millió embert pusztított el a bolsevik hatalom, míg a II. világháborúban alig 20 millió az ország vesztesége. Ez a vörös rém először 1919-ben - sajnos Oroszország után Európában elsők között - mételyezte meg Magyarországot. Kun Béla és Szamuely országlása, akiknek Károlyi volt a szálláscsinálójuk, ízelítőt adtak a proletárhatalom élet, halálgyakorlatából. A trianoni országvesztésben egyik fő ürügye is volt a győztes hatalmaknak a megbüntetésünkben. A kommunizmus az emberi elme torzszülötte, szabadságot, demokráciát, emberhez méltó életet hirdetett a szószékről. Ugyanakkor a legvéresebb diktatúrát gyakorolta, kíméletlenül leszámolt a másképp gondolkodókkal, fajra, nemre, vallási felekeztre való tekintet nélkül. A nácizmus, azaz a nemzetiszocializmus, a nagytőke támogatásával 1933-ban győzedelmeskedett Németországban, és választották vezérnek, kancellárnak Hitlert. Sztálin csodálta és példaképének tekintette Hitlert, és „eredményesen” sikerült utánoznia. A versailles-i békeszerződés csakúgy, mint Magyarországot, Németországot is sújtota, mind a gazdasági megszorítások, mind a hadsereg létszámára és fegyverzetére vonatkozó szigorú korlátozások. A reváns szellemében az új háborúra való felkészülés és a „rejtésnek” kiváló lehetőségei nyíltak a nemzeti szocializmussal szimpatizáló Szovjet- Oroszországban. Ugyanis itt képezték ki 1938-ig a német repülőket és páncélosokat. Az uráli acélból készültek azok a német ágyúk és tankok, amelyek 1941 nyaráig orosz olajjal működtek Európa és a világ meghódításában. Sztálin és Hitler szövetségre lépését Európa és Ázsia felosztásában való hajthatatlanságuk akadályozta meg. így csak az elhíresült Molotov- Ribbentrop paktum jött létre a Baltikum felosztására és Lengyelország közös lerohanására. A nagyhatalmak által Trianonban keresztre feszített, szétdarabolt, megalázott Magyarország, az annak területén létrehozott nem történelmi utódállamok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia) az antant politikájának hű folytatói. A kapott területek mindenáron való megtartásában részükről Magyarország irányában a legkisebb szimpátiára és barátságra sem lehet számítani. Versailles egyenes következménye lett a II. világháború, amelyben a szembenálló felek és azok szövetségi rendszerei ez igazságtalan békediktátum szellemiségét tükrözik vissza. Az 1920 utáni elszigetelségünkből, kitörésünkből való kiút Németországgal, Olaszországgal szövetségi rendszer kialakítása, amely alapja lett a tengelyhatalmak szövetségének. E szövetségi rendszerből való kilépésre, a háborúból való kigurásra sem politikai, sem katonai, sem katonaföldrajzi helyzetüknél fogva a legkisebb lehetőségünk sem volt. Politikailag sorsunk eldöntetett az 1942. január elsejei washingtoni egyezményben, amelyet 26 ország írt alá. E szerződés értelmében az aláíró felek teljes politikai, gazdasági, katonai erejükkel harcolnak a tengelyhatalmak ellen, velük - bármelyik tagjával- különbékébe egyik aláíró fél sem bocsátkozik. Továbbá 1943-ban Casablancában, majd Teheránban eldöntötték, hogy Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária kommunista befolyási övezet lesz, amelyet jutalmul Sztálin fog megkapni a háborúban vállalt terhekért. Tették ezt azzal a szándékkal, hogy a kommunista forradalmát ne exportálja az Atlanti óceánig. Ezen övezet megszállásához, az érintett országok kommunista emigrációjából - már 1943-ban Moszkvában - összeállított és felkészített árnyékkormányok készen álltak arra, hogy majd a Vörös Hadsereg jelenlétében átvegyék a hatalmat saját országukban. Mindezeket 1945 februáijában Jaltában, majd júniusban Potsdamban a német kollektív bűnösség elvének kimondásával szentesítenek a győztesek. Katonailag a szövetségesek részéről a magyar kiugrás sem 1944 nyarán, sem őszén nem kerülhetett napirendre. Ugyanis két magyar és egy német hadsereg három Ukrán frontot, azaz három szovjet hadseregcsoportot kötött le a Kárpátok előterében, illetve vonalában. Ennélfogva hiába áll készen Sztálin Lengyelország területén három belorusz fronttal - a német-lengyel síkság és a nyári időjárás kedvező adottságaival - a Berlin elleni támadó hadműveletekre, nem teheti, mert hátában marad a német Dél Hadseregcsoport a magyarokkal, bulgárokkal, szlovákokkal, románokkal, ez utóbbiak nélkül 1944. auguszuts 23. után. Ugyanakkor ebben az időben a szövetségesek az 1943-as szicíliai partraszállás után, 1944 nyarán a Pó síkságig, a normadiai partraszállás után Párizsig jutnak, Németország nyugati határait csak 1944 december végén érik el. A szovjettel a megegyezés úgy szólt, hogy Berlint a szövetséges erők együtt foglalják el. Amennyiben a magyarok kiugranak a német szövetségből, az oroszok Bécsen és Münchenen át délről, Lengyelországon át keletről 1944 szeptember-októberben megkezdhették volna Berlin ostromát, amelyet mégiscsak önállóan 1945 májusban valósít meg Sztálin, szövetségesei kijátszásával, több mint 600 ezer ember értelmetlen feláldozásával. Ezt semmilyen körülmények között nem akarta sem Churcill, sem Rooesevelt. Magyarország „kiugrási” lehetetlenségének második fő katonai oka az 1944. március 19-i német megszállás, amelyet a Főhadiszállás elit tartalékai hajtanak végre, mintegy 11 gépesített és páncélos hadosztálynyi erővel. A harmadik fő katonai ok az, hogy az 1. és 2. magyar hadsereg a Kárpátok előterében és vonalában a szovjettel áll közvetlen harcérintkezésben, illetve átcsoportosítás alatt új állásokat épít ki, mögötte tartalékban egy német hadsereggel. A megszálló német erők a Tisza vonalát zárják le hermetikusan, az anyaországba vezető út elvágásával. A hátországban csupán a csendőrség, a rendőrség, mint használható de katonailag jelentéktelen erő, ugyanis a 3. Magyar Hadsereg mozgósítás előtt áll, csupán a keretparancsnokságok élnek szétszórtan az országban, fegyverzet és páncélosok, valamint gépkocsik nélkül. A katonai tényekkel a józanul gondolkodó vezető katonák és politikusok tisztában voltak, tudták, hogy öngyilkosság lett volna bármilyen fegyveres ellenállás. A szövetségeseknek érdekeivel ellentétben állt a megsegítésünk, közömbösen tudomásul vették volna pusztulásunkat, ahogy lábhoz tett fegyverrel nézték végig a varsói felkelés leverését. Volt még ekkor egy igen fontos tényezője a nemzeti sorskérdésünknek, az úgynevezett belpolitikai közhangulat. Ennek egyik eleme az oroszgyűlölet az 1849-ért, az 1914-18-ért, a közel kétmilliós veszteségért, a hadifogság gyötrelmeiért, az 1919-ért. A másik eleme a német szimpátia a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék visszacsatolásáért, az orosz elleni revansért. Akik ma is rendre azt hajtogatják, hogy „mi még a kiugrásra is alkalmatlanok voltunk”, az ma túlzások nélkül a nemzetárulók sorába tartozik. A nagyhatalmak többek között Magyarországot is Sztálinnak ajándékozzák, így 1944-45-ben birtokba vette, azaz megszállta azokat a területeket, amelyhez jogosultságot kapott. Bevezette a katonai közigazgatást, tombolt a terror, az utcán, mezőkön összefogdosott embereket ezrével, tízezrével vitték „málenkij” robotra, akiket sosem látott többet a családjuk. A katonák alkohol mámorban, vérgőzös tobzódásukban százával gyilkolták le foglyaikat, raboltak, fosztogattak, ezrével becstelenítettek meg asszonyokat, leánygyermekeket. A budai vár pincéiben több mint 4000 sebesültet szalmával szórták be, majd benzinnel locsolták le őket és kézigránátot dobáltak közéjük. Több mint 200 ezer németajkú magyar polgárt vittek szögesdróttal lezárt marhavagonokba Szovjetunió szerte, Szibériába, Urálba, Krímbe, Kaukázusba, Kamcsatkára, ahol 1945 decemberében 1700 hadifogoly táborban, közel 1 millió magyart tartottak fogva. A hadifoglyokra vonatkozó Genfi konvenciót sem a bánásmódban, sem a 6 hónap utáni hazabocsátásban nem tartották be. A foglyok közel egyharmada tért haza - egy és tizenöt év között. Az oroszok 1993-ban hivatalosan 248 ezer fő hazatérését ismerték el, de még 20 és 50 év múlva is kerültek elő halottnak hitt személyek. A belpolitikai életben, a megszállók terve szerint a látszatdemokrácia égisze alatt megkezdődött a Moszkvában felkészített kommunista árnyékkormány hatalomátvételének, és a szovjet típusú rendszer bevezetésének előkészítése. A népbíróságokon hatalmas kirakatpereket rendeznek az úgynevezett „háborús bűnösök”, a „nép árulói” és a vélt „összeesküvők” ellen, a szovjetek egyetértésével és tetszésére. Többek között ezért sem kell csodálkoznunk azon, hogy a láthatatlan erők ma még mindent elkövetnek a valós veszteségek és az írott dokumentációk előkerítésének, a valóság feltárásának megakadályozása érdekében. Ezért van az, hogy az 1956-os megtorlások tettesei még mindig büntetlenül közöttünk járnak, anyagi jólétben, míg a meghurcolt, megkínzott, kisemmizett forradalmárok és szabadságharcosok, féloldalas kárpótlással a mindennapi megélhetés gondjaival küszködnek. Azonban azt is tudnia kell a felnövekvő nemzedékeknek, hogy a magyar forradalom leveréséhez a Szovjetuniónak az USA külügyminiszterének 56 október 26-ai kijelentése adott szabad kezet, miszerint „a vasfüggön mögötti országok nem szövetségesei amerikának”. Ügynökeivel és a rádió hullámain keresztüli ígérgetéseivel hitet, reményt adott a többszörös túlerővel szembeni szabadságvágynak, de mindenkit cserbenhagyott, mert Szuez és térségének olajmezői birtoklásáért indított háborúban a magyarok jelentős szovjet erőket kötöttek le. Ideje lenne megtudni, hogy a fasiszta mozgalom, mint akkor legnépszerűbb párt Olaszországban, 1922- ben veszi át a hatalmat. Majd ezt a diktatúrát akkor hatalomra emelő olasz nép 21 év után általános felkeléssel dönti meg végérvényesen. A nemzeti szocializmus, azaz a nácizmus 12 év után olyan megsemmisítő vereséget szenved, hogy többé mint uralkodó eszme sehol nem tud hatalomra kerülni. Ez a hatalom Európa szerte közel 6 milló ember életét oltotta ki. A kommunizmus, a bolsevikok hatalma 84 éve tizedeli az emberiséget, Európában a totális diktatúráik 74 év után ugyan öszeomlottak, de sötét rémük tovább kísért. A volt szovjet utódállamokban még megvan a lehetőség a kommunista erők ismételt hatalomszerzésére. Kínában, Észak-Koreában, Vietnamban, Kubában azonban keményen tartja magát e népirtó hatalom. Kis-Jugoszláviában most kedi e rendszer lebontását. A Magyar Királyság, mint jogállam működött 1920-tól a német megszállásig, ahol érvényesült a többpárti parlamenti demokrácia. Törvényileg üldözve voltak a felforgató eszmék, így be volt tiltva, mind a kommunista, mind a nyilaskeresztes mozgalom. Ez utóbbi hungarista pártként 1939-től lépett nyilvánosságra, és csak a német fegyverek támogatásával tudott hatalomra kerülni 1944. október 15-től a háború végéig. Magyarország soha nem volt fasiszta állam, de idegen fegyverek árnyékában két alkalommal is egy kisebbség szélsőséges diktatúráját kellett megszenvedni, mint 47 éven át a kommunisták országlását. A II. világháborúban és annak következtében 50 millió ember pusztult el. A kommunizmus a gyalázatos ideológiája jegyében 100 millió ember életét vette el. Ennek ellenére még ma is vannak köztünk, akik a magyar országgyűlésben ezen eszme jegyében képviselik a választóikat, akik miatt több mint 50 évig kellett vámunk a megrendítő történelmi igazságok kimondására, valós történelmünk, nemzeti tragédiáink megismerésére. Akkor leszünk újra Európa meghatározó nemzete, ha le tudjuk vetni magunkról a hazugságok, a megaláztatások, álbűntudattal átitatott szakadt, ócska köpenyét, és dicsőséges múltunk tiszta erkölcsi fundamentumára építjük a jövőnket. Ez az egyetlen igaz út, amely a valós magyar feltámadáshoz vezet bennünket itt a Kárpát-medencében és azon túl. Erdős László nyá. honvéd ezredes Bártfa (Felvidék)
