Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
2000. december Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Advent A karácsony előtti négy hétben a keresztény világ Jézus Krisztus születésére készül. Ezt a Jézus-váró” időszakot nevezzük adventnek. - Mind a négy hétnek jelentése van: az első a bűnbánat hete, a második az imádságos hét, a harmadikon az ünnepi szobát készítjük fel, a negyedik hét a befogadás, a szent áldozás hete - mondta el Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök.- Az első hét a családunkkal, illetve környezetünkkel szemben elkövetett hibák kijavításának ideje, amikor bocsánatkéréssel engeszteljük ki azokat, akiket megbántottunk - tette hozzá. Sok családban ilyenkor adventi koszorú kerül a „tisztaszoba” asztalára: négy gyertyája advent négy vasárnapját jelképezi. Advent első vasárnapján az első lila gyertyát gyújtjuk meg, második vasárnapján a második lilát, a harmadikon a rózsaszínűt, majd a negyediken az utolsó lilát. A sorban meggyulladó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége. S karácsonykor eljön maga a fény, Jézus Krisztus. A fenyő örökzöld levelei emlékeztetnek Jézus halált legyőző, örök szeretetére. Gyulay Endre felhívta a figyelmet, hogy szintén fontos adventi hagyomány a hajnali mise. Hétköznaponként a katolikus templomokban reggel hatkor a hívek Szűz Máriával együtt várják Krisztus eljövetelét. Szenvedi (Magyar Nemzet) A „Hollósy Simon” uj técsői gimnázium felavató ünnepségén a díszvendégek ünnepi és üdvözlő beszédeket hallgatnak. Balról jobbra: Lehr György, miniszteri tanácsos, Viski János, ungvári magyar főkonzul, mögötte: Filip István, a megyei tanács képviselője, vállalkozó, dr. Antall Józsefné, vitéz técsői Móricz Éva, mögötte: Laborczi Géza, nyíregyházai ev. lelkipásztor, az Illyés Gyula alapítvány kuratóriumának tagja és a jobbszélen László Károly ref. esperes Faludy tanítványai Terdzsümán Mahmud rejtvénye Furcsa könyv a Tárih-i Ungürüsz. A török nyelvű magyar krónikának az Akadémián őrzött lapjait részletekben kellett kicsempészni a pártállamiság idején Prágába, hogy ott Blaskovics József, a turkulogia professzora magyarra fordítsa. Ha nincs Illyés Gyula hathatós közbenjárása, akkor még korlátozott példányszámban sem jelentették volna meg. Feltűnő, hogy a krónikában mennyire központi szerepet játszik macedóniai Nagy Sándor története. Feldolgozójától, a Mohácsnál fogságba esett, bajor származású szultáni tolmácstól, Terdzsümán Mahmudtól csak annyit tudunk, hogy Székesfehérvár 1543. évi feldúlásakor került kezébe az a „latin nyelvű könyv”, amelyet Nagy Szulejmánnak lefordított. Iszkender, azaz Sándor történetében az évszámokat „Ádám próféta időszámítása” szerint használja, akárcsak az ómacedón kalendárium. Nyugati forrásból került volna Iszkender története a magyarok krónikájába, mintegy költői betoldásként? Vagy Közép-Azsiából, a török népek hazájából? Nagy Sándor halála után ugyanis Baktriában hellén királyok uralma következett, akik i.e. 180-ban még India egy részét is meghódoltatták. Sándor kultusza Baktria szétesése után is megmaradt a királyság egykori részein, így Chorezmben is. Olyannyira, hogy a legnagyobb chorezmi uralkodó, II. Muhammed (1200-1220) hatalma csúcsán a II. Alexandras nevet is felvette. Egy itteni mondát kompilált volna hát könyvébe Mahmud, aki a desztánírók, a regényes történetfüzérek szerzőinek stílusában dolgozott? Van egy harmadik lehetőség is: a történet már benne volt abban az ősgesztában, amelyet Mahmud Fehérvár romjai közt talált. Tolsztov professzornak Az ősi Chorezm című könyvében ugyanis azt olvashatjuk, hogy a magyarországi kabarok „utódai még a Xin. században is megőriztek egy homályos mondát, amely chorezmi eredetükre vonatkozott. A Xffl. századi magyar krónikákban Aba Sámuel (1041-1044) király chorezmi családfájáról maradt fenn monda”, aki „nemzetségét Ed és Edumer testvérpárra, Attila Csaba nevű fiának chorezmi anyától származott fiaira vezette vissza. A monda szerint Edumer, atyja és anyja nagyszámú nemzetségével együtt visszatér Magyarországra.” Tolsztov azt is megjegyzi, hogy a chorezmiek neve alán kiejtésben dial, chalisz formában még létezett all. században Magyaroszágon, s kabarokként külön népként kezelték őket. A chorezmi szállal tehát Nagy Sándor természetes módon, magától értetődően is bekerülhetett ősgesztánkba. Dolgozatai című munkájában Körösi Csorna Sándor is azt íija, „Nagy Sándor a páthus nemzetből származott, könnyen megérthetjük sikeres hadjáratait Ázsiában s azt is, hogy a görög birodalom oly soká fenntartotta magát Bactriában!” S hozzáteszi, Justinianus római történetíró is úgy tudja, hogy a pártusok az Európában élt szkíták száműzöttjei. Mahmud, adesztáníró nagy rejtvényt hagyott ránk. Hasonlít a gordiuszi csomóhoz: szétbonthatatlan. Tamáska Péter ( ^ Minden héten Magyar Demokrata Csütörtökönként jelenik meg a keresztény-konzervatív szellemiségű Magyar Demokrata, a hazafias értelmiség népszerű hetilapja. Oknyomozó riportok, beszélgetések vezető ellenzéki politikusokkal, népszerű közéleti személyiségekkel, publicisztikák, cikkek és tanulmányok, levelek, recenziók, gazdasági elemzések Magyarország jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Egy lap, amely független a belföldi és külföldi hatalmi centrumoktól Magyar Demokrata, egy jobb hetilap. Olvassa, ha valóban érteni akarja, hogy mi történik velünk. \_______________________________________________________) Emlékműrongálások időnként a világ minden táján történnek. Mi se maradunk le e téren másoktól. A rombolások mögött szinte mindig valamiféle ideológiai indulat rejlik, melyek között vannak kifejezetten jogosak is. Gondoljunk csak a Sztálin-szobor 1956-ban történt ledöntésére, ami a gyűlölt dikatúra jelképe volt. Ahogy 1990 után is jónéhány (nem mind!) kommunista jelképet eltávolítottak a közterekről. Ezek ugyanis szükségszerű velejárói annak, amit rendszerváltásnak nevezünk. Különösen akkor, ha egy olyan rendszer megszüntetéséről van szó, amelynek semmilyen szerves viszonya nem volt a nemzethez. Az idei halottak napján az egykori Regnum Marianum templom helyén álló fakereszt lefurészelése nem ebbe a kategóriába tartozik. Ezt öt, azonos gimnáziumba járó diák követte el. És bár személyiségi jogokra hivatkozva nevüket nem közölték, annyi kiszivárgott, hogy az egyiknek az apja ismert kommunista újságíró. A Berzsenyi Dánielről elnevezett gimnáziumról pedig ma már azt is tudjuk, hogy annak vezetése és tanári kara is jobban kötődik a kommunista múlthoz, mint a jelenhez. Azonban az effajta emlékmű döntögetésnek is van „hagyománya”, sőt élő klasszikusa is. Bár az elmúlt hetekben erről egyetlen szó sem esett a hírközlő szervekben. Mindeneke* lőtt Faludy-Leimdorfer György költőről van szó. Arról, aki 1945 utáni visszatérését követően, miközben lelkesen agitált a „szép új világ”, mármint a kommunizmus érdekében, élharcosa volt a szobordöntögetésnek. A magyar történelem neki nem tetsző alakjainak, nemzetünk nagyságainak szobrait pusztította el elvbarátaival. Legismertebb gaztette Prohászka Ottokár püspök szobrának ledöntése volt. Amire máig igen büszke. De Apponyi Alberttól Tisza Istvánig sok kiválóságunk emlékműve esett áldozatául Faludyék terrorjának. Társai közül azért semmiképpen ne feledkezzünk meg Eörsi- Schleiffer István nevű kommunista költőről se, aki még szintén szerencséltet bennünket ittlétével. Az öt berzsenyis fiú persze megúszta a tettet. Noha vörös csillagot, vagyis hivatalosan tiltott jelképet is odafestettek, ennek ellenére állítólag nem volt politikai indíttatású a tettük. Szüleik pedig nevükben, persze névtelenül, elnézést is kértek. Iskolájuk vezetése pedig kifejezetten jó véleménnyel van róluk. Hasonló a hasonlónak örül - mondhatnánk. Tehát látszólag semmi baj. Van jövőjük, nem tört kerékbe még a karrierjük. Ezt azonban eddig is tudtuk, hiszen elég csak Faludy-Leimdorfer pályáját végignézni. Akit 1945 utáni szobordöntögetéseit követően saját elvtársai - más okból - lecsuktak. Ötvenhatban aztán újra emigrált, akkor éppen elvtársai elől. De sajnos 1989-ben visszajött, bár nem hívtuk. Aztán Kossuth-díjat kapott, majd Budapest rombolójából Budapest díszpolgára lett, mindjárt szorosan Sztálin és Göncz előtt. Gaztetteiről pedig csak hallgatás van. Ezért üzenem nektek fiúk: Előttetek az élet. Éljetek vele, miként apáitoktól tanultátok. Tehát föl a fejjel! Még néhány keresztdöntés vagy szoborrombolás, és akár díszpolgárok is lehettek. Nektek nem Amerika, hanem Magyarország a lehetőségek hazája. B.J. Egy nem divatos költő Noha már sok évtizede beszélünk a költészet haláláról, mégis még mindig a vers az, ami igazán megérintheti az arra érzékenyeket. Jász Viktornak Álmok városában címmel jelentek meg válogatott versei. Saját válogatás, harmincöt év terméséből. Ami így egyben számvetés is az útról, a honnan meddigről. Jász Viktor sohasem volt divatos költő, ma sem az. Talán nem is lesz soha. Nem, mert formakultúrája nem szándékozik bravúros lenni. Mondanivalója pedig sokfelé nem kelendő. Nem kelendő, mert minden írásában jól tetten érhető az etikai szféra, amely mindig az emberi normalitás alapján áll. Nem kelendő, mert nem hív fel mámorra, még sosemvolt szenzációra, hanem „csak” józanságra, számvetésre. Pedig a magyar költészet hagyományos nagy témáihoz - isten, haza, nemzet, család, szerelem - szól hozzá. Szava halk és megfontolt, éppen úgy, mint az életben. Pedig akár üvölthetne is, hiszen verseiből kiderül némely tragédiája. Azonkívül nemzeti hogylétünk is igazolhatna „bömbölő” lírát. Ő azonban a neki mért sorsot éli, és úgy véli, legfeljebb versein keresztül tartozik az másra, tőle, a személytől már elidegenedve. A kötetet figyelmesen végigolvasva, e sorsba pillanthatunk be. Egyes mozzanataival pedig önmagunk hasonló sorsélménye révén azonosulni is tudunk. Vagyis megérint bennünket, s ennél többet egy nem divatos költő se akarhat még álmaiban sem. B.J. A tó fenekén Bözödújfalu (Maros megye) nyugszik. 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben kölönböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma. (Az emléktáblát állíttatta Sükösd Árpád, 1995.) (Editura Difprescar kiadó, fotó: Nemes Gabriella)
