Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. mm do gat? Bams ®G GOo® sG ca®mgj[?®ns ^“©©©BmemG XVII. évfolyam, 12. szám ' 1999. december A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.- Ft - $3.00 ( " ' \ CZEGO ZOLTÁN Decemberező magyar remény Maga az emberiség is nagy időzavarral küszködik. Lázasan építkezik, homokként peregnek ujjai között az évszázadok, miközben az értelem csúcsán megteremti az addig építettek lerontásának eszközeit is. És mit cselekszik az egyes ember? Számot vet idejével, lehetőségeivel. Míg csobog a vére a forró, áldott kalitkában. E sürgető időben ránk decemberez az ezredvég is lassan. Az Idő lomha, végtelen, és az eberiség egyik fele meg nem értheti mindmáig, hogy az esztendő ötvenkét vasárnapján is el kellene gondolkodnia egy-egy csöndes zugban, templomban azon, mire is töltötte a maga kimért napjait, évtizedeit. Ó, a december, az más, az alkalmas a közeledésre és szerető számvetésre. Mert a december, az más. Ezt a hónapot nem kell megszervezni, ez kétezer esztendeje az öröm, a bölcső ideje. Ezért könnyebb karácsony táján, de leginkább azon a nyoszolyás, bölcsős, jászolos napon szembenézni fajunk és magunk esendő voltával. Hadd emelkedjünk a szeretet és az istenfélő jóság költőjéhez, Pilinszkyhez, ráhajolva soraira: „A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?” (1967.) Időzavarunkban el ne siessük a választ, elég, ha érezzük bévül az igent. Másként méltatlanok lennénk mind a kérdésre, mind az ártatlanság áldozatára. Tíz év alatt megrendültek országok, határok mállottak semmivé, csak a magyar küszködött e nagy földindulásban a belénevelt kisebbségi gúzsaival: nem mert a történelmi igénynek megfelelően cselekedni saját portáján belül. Honnan ez a másfél száz esztendős szorongás ebben a népben, mely egykor szekérre, lóra bírta rakni kigyöngyözött saját kultúráját és azt elfogadtatta környezetével, mind Ázsiában, mind Európa felé minden földeken, utakon? Ez ősi közösségi tudat volt a megtartója a mi népünknek, és addig volt erős csupán, míg más sanda közösségek a gerincét és nemzeti kohézióját Toppantani, csenevészíteni meg nem próbálták a saját kapuján belül. Az bizonyos, hogy nem vagyunk senki más nemzetnél alábbvalók, amint az is igaz, hogy bírtak őseink, közelebbiek és ködösebbek csodát művelni, ahol éppen arra volt szükség. Lehet, aluszékonyabbak vagyunk ma más nemzeteknél. Isten-ember, emberi isten nem volt még olyan küldetésben, mint Jézus, az eleven élet, test, a meggyötörhető. Küldetéstudatban, áldozatként Ő a legmagasabb fokon szervezett magányban ötvözi emberi és isteni erkölcsös-hites közösségbe az embereket. Hiábavalón-e? Az isteni misszió nem tesz föl magának ilyen kérdéseket. Magányosan, az Olajfák hegyén imádkozni a nagy elhagyatottságban, Hozzá méltó óra. A törékeny halandó megőrző közege a családi, a nemzeti közösség, a dédelgető, az esendőségben föloldható, megnyugtató. Tizenkét hónap, tizenkét apostol, tizenkét kőmíves, hét nap. hét esztendő, hétfejű sárkány tombol a hét törpék fölött, hét vezér vág rendet magának és népének a Kárpát-medencében; mágikus számok, Taksony karperecéitől az utolsó vacsoráig. És mind avégre. hogy erő legyen népünkben szembenézni a forgószelekkel. Ősi hittel nem csődültünk, nem settenkedtünk a Kárpátok szorosain, hágóin, s hogy megvetette népünk lábát a választott hazában, rögvest sorjáztak házak, falvak, temetők. A legmagasabban szervezett magány Krisztusa int bennünket együttmaradásra, saját példáinkkal. Mert nem azért gyűl szeretet és valami égi jóság, akiben gyullad, hogy ellobbanjon anélkül, hogy másnak, kifelé világolna, melegítne! Időzavarral küszködik az ember s az emberiség. Ezen csak az összetartozók egyetemes bizalma tudja túltenni magát; az a tudat, az a tapasztalaton álló meggyőződés, hogy gyermekünk, maradék unokáink megélnek itt, akár a jó fű, a jövendőben is. Rendtartó volt a magyar falu, város közössége. Ezért a tudatos, a gondolkodó emberekhez fordulunk ezen a ragyogásában is más decemberi napon. Soha senki még egyszer össze nem tudja terelni a szétszórt magyar népet óceánok, hegyvonulatok, idegenség partjairól. Ám mindennapi dolgunk és különösen a fogadalmak fenyőillatú najaiban kötelességünk az együvé tartozás tudatát ha csak egy üdvözlő lap libbenésével is ébren tartni! Ezt más meg nem teszi helyettünk. Kevés manapság az önzetlen Jézus. Advent első vasárnapja körül, szent igaz, Budapesten az Országház előtt a szemünk láttára taposták meg tüntető kommunisták a magyar zászlót, most a minap. Igaz, ott volt a tüntetők között a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének két vezetője, Tordai Péter, Zoltai Gusztáv, de egy szót sem szóltak a magyar- és zászlógyalázás ellen. Igaz, nincs életes rend itthon se még, de azért meg ne szánjon, inkább megsegítsen jó szándékkal a távoli testvér vagy barát. Átfordulunk a 2000. esztendőre. Sürgethet az idő, számvetésre és egyetemes magyar számbavételre. Ha nem vagyunk képesek itthoni nemzeti lustrára, szétfut az időnk is. Ha sűrűn állunk egymásért egymás mellett jó hitben, mindig fölkarácsonylik az erő és az érettünk is magányos Jézus, ragyogván az emberi s magyari jóság örökpartjain. SZÖRÉNYI LEVENTE Leollózzák a századainkat Eltekintve attól, hogy én személy szerint - és ennek sok más esetben hangot is adtam - azon az oldalon állok, ahol most ezt az évfordulót, átlépést 99-ről kétezerbe, csak érdekességként tartják számon, igazi jelentőséget a jövő évnek és a jövő év fordulójának adunk, amikor kétezerről 2001-re fordulunk. Persze lehet végezni számvetést és számolgatni is lehet, matematikázni és vitatkozni azon, mit is jelent ez a közelítő átlépés. Baráti körömben megállapodtunk abban, hogy az 1999-es évforduló a világgazdaságban jelenthet nagyobb eseményt, tehát ez az üzletnek fontosabb, mint nekünk. De ha valaki lelkileg, szakrális értelemben közelíti meg, és az az egyén éppen magyar, akkor a következő évet tekinti fontosabbnak. Általában így, karácsony táján, adventi időszakban az ember igyekszik az átlagosnál jobban összeszedni a gondolatait, ezért ezt a lehetőséget is szeretném igénybe venni, hogy elmondjam: rendkívüli módon aggódom attól a folyamattól, amit már nem tegnap óta észlelek, és aminek nagyon is konkrét megnyilvánulása volt nem is olyan nagyon régen, méghozzá egy úgynevezett konzervatív újság lapjain. Szinte fájt és ma is fáj nekem, hogy senki nem figyelt oda erre. Azt veszem észre és szinte eláll a lélegzetem, hogy mégis létezik valami ördögi rendező elv, ami intézi valahogy ezeket a dolgokat. Vagy csupa véletlenek sorozata lenne? Miről is akarok szólni és nem ünneprontólag? A Habsburg történetírás ugye, nagyon jól tudjuk, rendkívül fontosnak tartotta, hogy a magyarságról leválassza az addig természetes ősmagyar világot, mondakört. Nevezzük pontosítva: a magyar őstörténetet akarta kitakarítani a ma-Aldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Evet kívánunk minden kedves olvasónknak! gyár tudatból. Megfontolásuk szerint mi nem lehetünk jó keresztények, ha közösködünk az „atillasággal”. Igen, de leválasztották rólunk az avar történetet is! Pontosában: azt soha nem ismerték el. Drága László Gyula bácsinak köszönhetjük, hogy valahogy mégis reflektorfénybe került ez az időszak is, amely a hunok és az úgynevezett honfoglalás között meghúzódik. De ennél még sokkal ördögibb dologról van szó. Ugyanis a magyar társadalomban sikerült mára, tehát a 2000. év küszöbén elhinteni - még a szellemi élet nagyrészében is - azt, hogy a mi ittlétünk csak ezer éves! És most mondom azt az újságcikket: a Napi Magyarországban jelent meg arról, hogy Hámori József miniszter avatott föl egy kiállítást Spanyolországban. A cikk hatalmas betűkkel hirdeti: „hazánk unióérett”. Én azt mondom: minél többet ollóznak ki nemzeti tudatunkból, hagyományrendszerünkből, nemzeti történetünkből, annál gyöngébbek és éretlenebbek leszünk. A kiállításnak az volt a címe, hogy Ezeréves Magyarország. És alcímként azt írták oda, hogy honfoglalási kiállítás. Hoppá! Száz év már le van ollózva megint! 1996-ban elszürkítették a honfoglalás 1100. évét és egy akadémikus - nem véletlenül - bele is mondta az én képembe a televízión keresztül - ez még 94-ben volt, az előkészületek idején hogy mi ne nagyon ünnepeljünk, mert az sértené a szomszédainkat. Nos ez az ország minimum 1100 éves, egyébként pedig legalább 1600 éves! Szomorú, ahogyan figyelmetlenségből, hiányos műveltség miatt vagy egy ördögi folyamat részeként sikkasztják szemünk láttára a mi megélt történelmünket. Ezt ne engedje meg a magyar nép, ezt ne nézze el a magyar értelmiség jobbik fele, sem lapnak, sem minisztereknek, pártoknak. íme, valami az adventi gondolataimból. Mindazonáltal szeretettel köszöntöm a magyarságot, így ünnep előtt. IFJ. FEKETE GYULA A magyar-magyar(?) találkozó kudarca A határon inneni és túli magyarság képviselői már a kilencvenes évek eleje óta évente, kétévente találkozókon, konferenciákon vitatják meg a közös nemzeti gondokat, sorskérdéseinket. Az itthoniakat erre a magyar Alkotmány is kötelezi, mely szerint kötelességünk a határon túlra szakított és az emigráns magyarság sorsával törődnünk. A kezdetben a Magyarok Világszövetségének a rendezésében elindított, magyar-magyar párbeszédnek nevezett találkozók az évtized közepétől fokozatosan átcsúsztak a mindenkori kormány ellenőrzése alá. A Hom-kormány nem tűrhette, hogy nemzetáruló alapszerződéseit, a határfolyam elterelését jóváhagyó gesztusait, vagy a magyar lakosságtól és a történelmi magyar egyházaktól elkobzott vagyonok sorsának az elkendőzését összmagyar találkozókon vitassák meg, ezért kézbe vette a magyar-magyar találkozók megrendezését, és statiszta szerepre kárhoztatta a kezdetben szervező Magyarok Világszövetségének a vezetőit. Ennek ellenére mindvégig magyarázkodnia kellett a külföldi magyarság képviselői előtt, azért is, hogy nemzetközi porondokon miért nem vállalta az érdekképviseletüket és miért a távoli, bizonytalan jövőbe tolta ki az aktuális kisebbségi sérelmek orvoslását, például a szerbiai, a szlovákiai, vagy a romániai demokratizálódási folyamat kiteljesedésének a végére. Addig - mondták - nem tehetnek semmit. Igaz, nem is akartak tenni semmit... A jelenlegi kormány jogilag rendezettebbé tette a magyar-magyar találkozók résztvevőinek a körét, és ebből a körből most már indokolhatóan maradt ki a Magyarok Világszövetsége, mint társadalmi szervezet. Persze ugyanebben a döntésben sokan gyanítják azt az okot, hogy a napi politikai eseményektől független Világszövetség éppen úgy szálka a jelenlegi kormány szemében, mint volt az előző kormány alatt. A hűvösen ellenséges hozzáállást igazolni látszik a költségvetési vita is: az államalapítás ezredik évfordulójának a várható rendezvényei és az infláció ellenére a kormány változatlan szinten akarja tartani a Világszövetség állami támogatását, míg más nemzetiségi és vallási szervezetek anyagi megsegítését legalább az áremelkedés mértékével megnöveli. A magyarokat nyíltan másodrendű honpolgárként kezelő efféle különbségtétel nem keltett volna bennünk meglepetést a Horn-kormány idején, de az új kormány részéről rosszul esett.* Igazolódtak azok a hírek, miszerint a korábbi posztkommunista, nemzetellenes külügyi apparátus érintetlen maradt. A költségvetési vitában a kormány külügyérei a Világszövetséggel szemben hagyományosan ellenszenvet tanúsító szocialista és szabaddemokrata honatyákkal versengve utasították el azokat a módosító javaslatokat is, amelyek csupán a korábbi állami támogatás vásárlóértékének a fenntartását célozták. A korábbi találkozókra a Világszövetség a politikusok mellett meghívott magyar művészeket, tudósokat, egyházi elöljárókat, a mai kormány viszont egyértelműen csak a politikai pártok képviselőire szűkítette le a magyar-magyar megbeszélések szereplőit. Ez a döntés egyértelműbbé tette ugyan a tanácskozás résztvevőinek a körét, hiszen korábban kétségtelenül szubjektív értékítéletek alapján dőlt el, hogy melyik művész, tudós vagy közíró véleményét érdemes meghallgatni sorskérdéseink ügyében. Más oldalról viszont elkerülhetetlenül elszürkült a poltikusi szakmára korlátozott találkozó légköre. Az ez év februárjában kormányrendelet alapján létrehozott Magyar Állandó Értekezlet tagjai: a kormány szakértői, a hazai parlamenti pártok és a környező országok magyar pártjainak a vezetői, továbbá a Magyarok Világszövetségének nyugati régióját képviselő alelnök. (Folytatás a 3. oldalon)
