Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-01 / 10. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. október cselekmények, törvénytelenségek sorát követték el. A magyar- és németajkú férfiakat az élet legelemibb feltételeinek a biztosítása nélkül a Szovjetunióba deportálták, Kár­pátalját minden alap nélkül Ukrajnához csatolták, a vélt vagy valós ellenzéket gyorsított eljárással kivégezték, bör­tönbe zárták, deportálták vagy menekü­lésre kényszerítették, a magyarlakta terü­letekre ukránok tízezreit telepítették, a ruszinokat statisztikailag likvidálták, egyik napról a másikra ukránokká nyil­vánították, (nemrég ugyanezt Kijevben megerősítették! - a szerk.) a hitük meg­változtatására kényszerítették és így a nemzetiségi arányokat durván megvál­toztatták, a magyar és a ruszin nyelvű iskolákban ukrán nyelvű oktatást vezet­tek be, a magán- és az egyházi tulajdonú ingatlanokat államosították, a mező­­gazdaságot kollektivizálták. Tulajdonképpen Kárpátalja népét a háború után megtizedelték és igen mega­lázták. Sőt ez a megaláztatás azóta is tart a magyarság másodrendű polgárrá deg­­radálásával, a ruszinságnál a nemzeti identitásuk, nyelvük és kultúrájuk meg­kérdőjelezésével, az egész terület lakos­ságának pedig gazdaságilag lehetetlenné tételével, nyomorszinten tartásával. Kárpátalja lakossága az 1941 évi nép­­számlálás szerint 852.000 fő, melynek 60,8%-a ruszin, 20,6%-a magyar, 15,2%-a zsidó etnikumhoz tartozott, míg a többi egyéb nemzetiségű volt. A háború után a magyar- és németajkú férfiak el­hurcolásával, a módosabbak és az ellen­ségnek kikiáltottak deportálásával vagy elzavarásával és az ukránok nagyarányú betelepítésével, a ruszinok ukránná nyil­vánításával az etnikai arányokat durván megváltoztatták, olyannyira, hogy az 1989-re 1.245.000-re duzzadt lakosság­ból már 976.700 (77,7%) ukránt, 155.000 (12,5%) magyart és 49.500 (4,0%) oroszt tartanak nyilván. Vagyis a 600.000 ruszint statisztikailag likvidál­ták, tudtuk és akaratuk ellenére ukránná nyilvánították. A magyarság többsége, mintegy 100.000 lakos református, 60.000 római katolikus, 30.000 pedig görög katolikus. A ruszinok közül kb. 300.000-en vallják magukat görög katolikusoknak, a többi nem vallásos, vagy a rájuk kényszerített pravoszláv hiten maradt. Kárpátaljai füstölgéseim Járom Kárpátalja útjait, gyönyörkö­döm ebben a feledhetetlen tájban, hallga­tom a barátaim, rokonaim, volt iskolatár­saim, az ismerősök és az ismeretlenek egybehangzó beszámolóit az itteni élet­ről és elmerengek a hallottakon, látotta­kon. Próbálom rendezni magamban a benyomásokat és feloldani az ellentmon­dásokat. Miféle átok sújtja ezt a területet? Történelme során mindig is a hadak útja, sőt mi több, a hadak kersztútja volt, kitéve a hadak dúlásának és megtorlásainak. Leírhatatlan pusztításokat okoztak itt a besenyők, a kunok, többször a tatárok és a császári hadak egyaránt. Ennek ellen­ére az őslakosság újra és újra talpra állt és mindig gyors fej lődéssel pótolta a veszte­ségeket, csak az utóbbi évtizedek történé­seit nem tudja kiheverni, csak most fejlő­dik inkább visszafelé. Úgy látszik, hogy ezt a mostani lehetetlen helyzetet - a gyarmati sorsot, az elnyomást és a szol­gaságot - tudja a legnehezebben meg­emészteni az itt élő és eddig mindent túlélő őslakosság. A régi magyar városok és falvak elha­nyagoltak, az50-100év előtti települések skanzejeire emlékeztetnek. Beregszász (Folytatás az 1. oldalról) tett erőfeszítéseit jelzik. Vagyis Kárpátal­ján utazva, mintha csak időutazáson ven­nénk részt, a magyar történelem ezer évét tekinthetjük át. A nagy múltú régi városok között ott van Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, Huszt, Visk, Técső. Ezek­nek a városoknak a lakóit a felvilágosul­tabb magyar uralkodók már 600-800 év­vel ezelőtt alkalmasnak tartották arra, hogy magas fokú szabadságot - önkor­mányzati, gazdasági és kereskedelmi joggal - biztosítsanak számukra. Mun­kács 1378-ban, Ungvár 1430-ban, Be­regszász, még Lampertszász néven 1247-ben, Nagyszőlős pedig 1262-ben kapott önkormányzatot. Huszt, Visk, Té­cső magyar és szász telepeseinek Károly Róbert 1329-ben adományozott különle­ges szabadságjogokat, amivel megve­tette az alapját a későbbi Máramaros me­gyei sóbányászat felvirágzásának. A szabadságjogok biztosítását köve­tően kivétel nélkül minden városban gyorsütemű fejlődés volt tapasztalható, fellendült a kézműipar, a kereskedelem, a városiasodás és a kulturális élet. Ebből, azt hiszem, nem csak Kárpátalja mai ve­zetői, de más kézi irányítású rendszerek is tanulhatnának. Mind a mai napig fennmaradt és kü­lönleges látványosságnak számító faépü­letek, lakóházak és a fából épült és fazsin­­dellyel fedett templomok, tornyok és ha­ranglábak bűvölik el talán leginkább az embert. Főleg a Kárpátok fában bővel­kedő völgyeiben fordulnak elő nagyobb számban, de találkozhatunk velük még Bereg megye Magyarországhoz tartozó falvaiban is, mint a magyar faépítészet remekeivel. így például különösen szép, karcsú fából készült haranglábat látha­tunk Lónyán, Vámosatyában, Csarodán és Tákoson. A határon túl, az Ukrajnához csatolt területen pedig Nagymuzsajban, Repenyén, Csontoson, Tiszabökényben, Iszkán, Alsóapsán, Száldoboson és Vis­­ken gyönyörködhetünk bennük. Minde­zek mellett azonban mégis talán az ökör­mezői járás a leggazdagabb ilyen szem­pontból olyannyira, hogy ezt a tájat a szebbnél szebb görög katolikus fatemp­lomok birodalmának és a ruszin építő művészet kincsestárának is tekinthetjük. Kár, hogy ez a sok természeti szép­ség, a vérzivataros történelmi múltnak az itt található emlékei, ez az élő skanzen, ez a csodálatos táj, ami ámulatba ejti és lenyűgözi az embert, szinte teljesen el van zárva a külvilág és a turizmus elől. Azok az emberek, akik itt születtek, itt nőttek fel és őseik is sok nemzedék óta itt éltek, vagyis az őslakosság nem csak a honfoglalás jogán, de az évszázadok so­rán hullatott verejtékük és hozott vérál­dozatuk jogán is méltán tartják hazájuk­nak ezt a földet és jogos igényük, hogy szabadon élhessenek a szülőföldjükön. Most azonban a szabadságuk után foko­zatosan mindezeket is elveszik tőlük. Sőt nem csak ezt, hanem a benyújtott nyelv­­törvény-tervezet tanúsága szerint még a nyelvüket, a kultúrájukat, a nemzeti ön­tudatukat is ki akarják törölni az emléke­zetükből. Az EGYIK MAGYAR GOLGOTA Egyéb okból érdemel említést még Szoly va, a magyar Golgota. A város hatá­rában, a halál völgyében, a túlélők becs­lése szerint mintegy 20.000 kárpátaljai és csonka-beregi ártatlanul elhurcolt civil magyar embert temettek tömegsírokba. A 2. világháború utáni szovjet kommu­nista önkény áldozatai ők. Nem mehe­tünk el ennyi magyar mártír sírja mellett, hogy ne tisztelegjünk az emlékük előtt, hogy ne emlékezzünk meg róluk. Amikor ugyanis a Vörös Hadsereg 1944. IX. 27-én a Tatárhágón átlépte a magyar határt és lerohanta Kárpátalját, az addig megszökött európai civilizáció­tól merőben eltérő kultúrájukat, ideoló­giájukat és gazdasági rendszerüket kény­­szerítették rá az őslakosságra és terror­Csete György: Erdők temploma, hajlított, feszített szerkezettel (Ópusztaszer) Halld meg, Európa! se, a közbiztonság javítása és a turizmus és a gazdaság fejlesztése érdekében sem­mit. Vagy attól félnek talán, hogy akkor megismerné a világ, milyen nyomorban és alárendelt viszonyban kénytelenek az őslakosok élni Európa közepén? Fedinisinice ruszin költő így panasz­kodik a „Bolygó mszin vagyok” írásában „A betelepült ukránok lettek a mszin föld urai, a galíciaiak lassan szolgákká teszik és beolvasztják az őslakosságot a maguk kultúráját ránk kényszerítve, és lehetet­lenné teszik a normális európai élet kiala­kítását.” Minden jel szerint igaza van a költőnek, de nem csak a ruszinság és a ru­szin föld, hanem a magyarság és az álta­­luk lakott területek vonatkozásában is. Pedig ha megszüntetnék a gyarmati viszonyokat, megnyitnák a határokat, ha nem gördítenének egyre nagyobb akadá­lyokat a beutazás elé és támogatnák az általános, a vidéki, a sport- és gyógytu­­rizmust, és megteremtenék Kárpátalján a közbiztonságot, kis ráfordítással hama­rosan, ha nem is svájci, de elfogadható életszínvonalat lehetne elérni. Ha pedig elősegítenék azt is, hogy minden tájegységen belül az adottságá­nak megfelelő termelést folytathassanak az emberek, és a térséget bekapcsolnák még az európai gadasági életbe is, is­merve az itt élő emberek szorgalmát és leleményességét, ez Kárpátalját a nyo­morból hamarosan ajólétbe emelhetné és Ukrajna élelmiszerellátását is bővít­­hetné, javíthatná. Érthetetlen, hogy miért nem lépnek Európa felé. Miért zárkóznak még ma is el mint a kommunizmus idején, mintha valami hétpecsétes titkot őriznének. Megszokásból? Hisz nincsenek ma már felderíthetetlen titkok. Ha az itt élő népeknek jobbra for­dulna a sorsa, az Ukrajnára, Európa ko­rábbi éléskamrájára is jótékony, húzó ha­tással lenne. Kárpátalja a nyugati piac­­gazdaság bevezetésének mintegy kísér­leti terepéül, iskola-példájául is szolgál­hatna. Alsóapsa, görög katolikus fatemplom át. A lakosság élelmesebbje csempészet­ből, vagy Magyarországon végzett fekete munkából él. Az adórendszer olyan, hogy menekül innét a tőke és lehetetlen a magánvállalkozás. Arról nem is szólva, hogy - mint hallani lehet - még az ukrán maffia is leszedi a sápot. Pedig már a középkori rablólovagok is tudták, hogy a területükön áthaladó kereskedőket csak olyan mértékben szabad kirabolni, hogy megérje nekik a későbbiekben is vissza­jönni és itt kereskedni. Az embernek a szíve szakad meg ezeket a középkor előtti állapotokat látva. Nem csinálnak titkot belőle, nyíltan hangoztatják, hogy Beregszásznak csak az az útja járható, amit Magyarország építtetett, a lakosság korszerű kórházi ellátáshoz, korszerű gyógyszerekhez, katasztrófa esetén segítséghez csak ak­kor jut, ha Magyarország biztosítja. De legalább a segélyszállítmányokat és a vetőmagot a rászorulók közt idejében szétosztanák és a Magyarország által épí­tendő kórházat védenék, hogy ne hordják szét, még mielőtt eladásra kerül... Az ukrajnai viszonyokat nem is­merve, az ember nem tudja, hogy Kárpá­taljának, és különösen magyarlakta terü­leteinek a tudatos és szándékos elsor­vasztásáról, megnyomorításáról van-e szó, vagy a bekebelező ország csak a saj át életformáját, kultúráját és életszínvon­alát terjesztette ki erre a területre is? A- zoknak az embereknek, akik ilyen körül­ményekhez, kultúrához és életszínvonal­hoz szoktak, ez lehet természetes és jó is. A baj csak akkor kezdődik, amikor egy nagyhatalom a saját civilizációját akarja a más körülményekhez szokott népekre is - mint egyetlen üdvözítőt - rákénysze­ríteni. fakadó apátiával szemben ezt a sok törté­nelmi nevezetességet és természeti szép­séget, ezt a sok emberi kéz teremtette csodálatosabbnál csodálatosabb alkotá­sokat látva, az embernek akaratlnul is az jut az eszébe, hogy Kárpátalja nem más, mint Svájcnak egy igen-igen mostoha testvére. Egy olyan kis organizációja, szervezeti egysége ez a világnak, amaly­­nek eddig még nem sikerült leráznia a rabláncot, mint ahogy a svájci kantonok tették annak iedjén, hogy fejlődhesse­nek. Ilyen érintetlen, vadregényes tájjal, ilyen középkori élő skanzeneknek meg­felelő településekkel és szolgasorsban tartott bennszülöttekkel a civilizált világ Kárpátalja kivételével máshol már nem találkozhat Európában. Érthetetlen, hogy miért zárják el Uk­rajna és Kárpátalja mai vezetői ezt a sok szépséget Európa szívében a külvilág elől. Pedig már a megmutatása önmagá­ban is sokat javíthatna a terület gazdasági helyzetén. Irigyelnék talán, hogy mások is gyönyörködjenek mindabban, amit Kárpátalja jelent? Nem valószínű. In­kább nyomorszinten tartják az itt élő népeket, de juszt sem tesznek a határ igazi átjárhatóvá tétele, az adó mérséklé­Akiket magukra kéne hagyni... Ha pedig Ukrajna kormánya nem tudja segíteni a terület gazdasági fejlesz­tését és az Európában szokásos életforma és kultúra visszaállítását, legalább ne tar­tanák karanténba zárva, hanem hagynák, hogy az őslakosság a kezébe vegye a sorsa irányítását, hagynák Európai mó­don boldogulni az évszázadok óta itt élő népeket, a magyarokat, ruszinokat és egyéb nemzetiségűeket. Hagynák végre 55 éves tetszhalott állapotából felébredni ezt a területet. Kár, hogy nem vették még eddig észre Ukrajna és Kárpátalja vezetői, hogy ezt a területet az Isten is mezőgazdasági Kána­ánnak, a faipar, a fafaragók és egyéb népművészek eldorádójának, turista-, sport- és vadász-paradicsomnak, vala­mint a gyógyulni vágyók Mekkájának teremtette. Ilyen adottságok mellett ne zárják el a külvilágtól. Nyilvánítsák sza­badkereskedelmi területté, adjanak végre önálló mozgásteret az itt élő népeknek, engedjék kiaknázni a területi adottságok nyújtotta lehetőségeket. Vagy ha vég­képp nem tudnak mit kezdeni vele, szün­tessék meg gyarmati státusát, adjanak teljes önállóságot Kárpátaljának. Akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy vajon nem arról van-e szó, hogy Ukrajna vezetése egyértelművé igyek­szik tenni ezzel a lehetetlen helyzettel az itt élő népek előtt, hogy nem rájuk, ha­nem csak a területre van szüksége, és reméli, hogy majd csak megunják ezeket és szedik a sátorfájukat, mint tették is már olyan sokan. Mivel ma már nem sikk a deportálás, ezért kiszorításra játszanak. Előbb a nemzeti identitásukat, a nyelvük használatát és a kultúrájukat veszik el tőlük, később kukázásra, éhenhalásra, vagy kivándorlásra kényszerítik őket. Úgy látszik, hogy mindent lehet. Márpe­dig, ha Ukrajna Európának ehhez a kis darabkájához feltétlenül ragaszkodik, köteles lenne az itt élő lakosságról is európai módon és színvonalon gondos­kodni! Ha erre képtelen, úgy kívánná a tisz­tesség, hogy nagyfokú önállóságot bizto­sítson a számukra, vagy lemondjon a területről. Ami itt van, az a legdurvább középkori gyarmati állapotokat is túl­Csete Ildikó: Miatyánk zászló a templomban, rovásírással, oltárterítővei Kárpátaljai körkép szárnyalja. A gyarmatoknak ezt a formá­ját már világszerte megszüntették, ideje lenne mielőbb itt is felszámolni. Anélkül ugyanis hiába nyitják meg a határokat, a határok átjárhatósága ugyanis csak két hasonló gazdasági és kulturális szinten álló ország esetében jár igazán előnyök­kel, de azok számára, akik még az útleve­let sem tudják kiváltani, nem. A jelenlegi helyzet csak az ukránok utazgatását és Magyarországra történő betelepedését segíti elő. Ezzel az itt tapasztalható hallatlanul nagy nyomorral, elnyomással és az ebből útjai Kárpátalja domborzati viszonyait mutatj a. A legszebb terét, a Hősök terét és útjait felverte a gaz, de olyan útja is akad, ahol a kövek közül kinövő cserjék már fává cseperedtek. A legszömyűbb azonban mégis a hi­giénia - a vízellátás és a szennyvíz-elve­zetés - no és az emberek nyomora. Hol víz van, hol villany, de többnyire egyik sincs. A szennyvíz elvezetése csak for­mális, de gyakorlatilag megoldatlan. Munka nincs, a bérek és a nyugdíjak rendkívül alacsonyak, annak is csak hó­napokkal később kapják meg a 40-60%-

Next

/
Thumbnails
Contents