Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1-2. szám
BENKŐ MIHÁLY: Az altáji kazakok között készült fotóimat adom közre fotóalbumomban, együtt azokkal a képekkel, amiket útközben az Altáj felé készítettem mongollakta területeken, például a Hangáj hegységtől északra elterülő pásztorparadicsomban: Arhangajban, a Góbi sivatagban és a Góbi Altájban. A Mongol Altáj, a Kr. u. VI században hatalmas birodalmat alapító türkök ősi fészke, 2000 m tengerszint feletti magasságú fennsíkjaival, a hóhatárig felkúszó alpesi rétjeivel, gyorsfolyású vizeivel igazi pásztorparadicsom, és még Belső-ázsia lassan változó világában is különleges, archaikus sziget maradt. A legősibb formájában öröklődött itt át napjainkra az ősi nomád pásztorvilág, és annak hagyományos használati és dísztárgyai. Számos felvételt készítettem az altáji kazakság nomád életéről, a máig élő samanisztikus temetkezési szokásokról, olyan tárgyakról, amilyeneket más területekről csak múzeumok féltett régészeti, néprajzi kincsei között láthatunk. Ugyancsak sikerült fényképeznem ősi szkita, hun, türk sírokat, sziklarajzokat, türk vezérek sírszobrait. Mindaz, amit a mongóliai kazakok között láttam, tapasztaltam, és fényképezhettem, arra mutat, hogy ennek a népnek anyagi és szellemi kultúrája, hitvilága igen közeli rokonságban áll a honfoglaló magyarok nomád rétegének kultúrájával, hitvilágával. Az alábbiakban az ósmagyarok hitvilágának, temetkezési szokásainak az altáji kazakok között felfedezett közvetlen párhuzamaival kapcsolatban idézek könyvem kísérőszövegéből néhány részletet. A nagyvárosoktól távol, a Mongol Altáj hegyeiben élő kazakok a külvilág számára ugyan minden tekintetben szunnita muzulmánok, de megőrizték ősi sámánhitüket is. A kazak asszonyok sohasem viselnek fátylat, ezt a nomád életmód nem is tenné lehetővé. Az Altáj sziklás hegyei között, a csúcsokon rejtőző titkos áldozóhelyeken ma is égnek és füstölnek áldozati tüzek. Sámánok jósolnak jövőt a hegylakóknak, ők gyógyítják betegeiket, és a mullah mellett ők vezetik le a hagyományos temetéseket a nagycsaládi temetőkben. Mivel az iszlám vallás a térítő vallások közé tartozik, Az ősvallás hagyományai a kazakok nemzeti titkaivá váltak, és mindmáig azok is maradtak. A látogatottabb szent helyek mellett (például ősi és újabbkori temetők, áldozati emlékhelyek, türk vezérek kőszobrai) vannak a a Mongol Altáj kazak nomádjainak titkos áldozóhelyei is. Sámánjaik kőépítményekkel jelzett hegytetőkön imádkoznak, meditálnak és hoznak áldozatokat. Ezekre a csúcsokra senki sem kapaszkodhat fel a sámán engedélye nélkül. Az áldozóhely lehet bármilyen nagy vagy érdekes formájú kő. Maga a sámán is építhet áldozóhelyet kisebb kövekből. Az egyszerűbb áldozatok - ahogy erről már korábban szóltunk - szárított lótrágya vagy a mindent megtisztító borókafenyő égetéséből állnak. Ha a tüzet az erős hegyi szélben meg lehet gyújtani, akkor a Kék Ég elfogadja az áldozatot. A rejtett áldozóhelyeken vannak kőből készült nagyméretű tűzhelyek bárány, vagy ló feláldozásához, és tető nélküli kőépítmények, amelyekbe a sámán visszavonulhat meditálni. Az igazán magas, hóval borított altáji hegyek a nomádok és sámánjaik számára az istenek otthonai. Amikor egy sámán fellovagol egy, a környező havasokra jó kilátást nyújtó magas hágóra, úgy kerül kapcsolatba a természet szellemeivel és Istennel, hogy tüzet gyújt a hágón és valamelyik szent hegyhez imádkozik. Ilyenkor a földre fekszik arcára borulva, és hangok formájában hall válaszokat imájára a havas hegytető irányából. Ha lócsapás visz fel valamelyik 3-4000- es csúcsra, mellette kálváriákhoz haNyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 15. oldal Látogatóban őseinknél- Ismertető a most megjelent „Nomád világ Belső-Ázsiában” című könyvről -sonlóan kőoszlopok vezethetnek egészen a hegycsúcsig. Kérdés, hogy az ilyen kőoszlopsorok természetesek-e, vagy ha nem, ki helyezte el őket egy lakatlan hegyóriáson? A Mongol Altáj szent hegyeit látva az ember akaratlanul is párhuzamot von a rég elpusztult magyar ősvallás hegynevekben fennmaradt emlékeivel. Ilyenek például a Bükk hegységben Bálvány, Orkő, Tarkő, vagy a pogány vallási szokásokat élete végéig megtartó Vata vezér birtokáról leírt Hamukő és Áldozókő. Könnyen lehet, hogy ezeken a csúcsokon a honfoglaláskorban, de még kereszténnyé válásunk után is hosszú ideig, pogány vallásunk teljes elpusztulásáig magyar sámánok hoztak áldozatokat. Szent László király törvénye még tiltja a források, vizek, fák, kövek melletti pogány áldozatokat. Altáji utazásaim során a Szakszai folyó partján két olyan - kevésbé ismert - szertartással is találkoztam, amelyek dokumentálhatóan megvoltak a honfoglaló magyaroknál is. Egy beteg kislánynak az arcán csúnya gyulladásos sebek voltak, és ezek nem gyógyultak semmiféle orvos által felírt kenőcstől sem. Végül családja egy sámánhoz fordult, aki azt mondta, hogy a gyógyításhoz borókafenyő ágaira van szükség. Fenyő és borókafenyő a Mongol Altáj nak csak a legnyugatibb vidékén, az úgynevezett Dzsungáriai Altáj havasaiban nő. Több, mint százötven kilométert tettünk meg oda-vissza úttalan utakon borókafenyő ágakért. A gyógyító szertartás a visszaérkezésünk utáni estén zajlott le, ugyanis ezt a szertartást a helyiek hite szerint csak közvetlenül napfelkelte után vagy naplemente előtt lehet elvégezni. A sámán a kislányt a jurtban a tűzhely mellé ültette, majd háromszor rávágott a borókafenyő ágakra vágott baltával, és a következő szöveget mondta el: „Fenyőágak, vigyétek el az ő (itt a kislány neve következett) arcáról a betegséget.” Ezután az ágakkal bűvölő mozdulatokat végzett a lányka arca előtt, és mégegyszer elmondta ugyanezt a szöveget. Amikor következő évben ismét a Szakszai folyónál jártam, rákérdeztem, hogy mi történt a lánykával szertartás után. Azt mondták nekem az aul lakói, hogy huszonnégy órán belül meggyógyult nehéz sebeiből. Idehaza könyvtárakban, középkori ráolvasások gyűjteményeiben kerestem, hogy vannak-e ennek a szokásnak magyar párhuzamai. Végül Bolgár Ágnes a XVI-XVII századi magyar bájoló imádságokról szóló művében bukkantam rá a kakati (ma: Párkánd) plébános feljegyzésére 1488-ból arról, hogy milyen módon kell szemölcsöt eltávolítani valakinek a testéről. A latin és magyar nyelvű leírás (a magyar szöveg egyébként a 22-ik magyar nyelvemlék) a következőképpen szól: "Háromszor rávágni karddal borókafenyőre, és elmondani a következő szavakat: „Fenyő váglak, mire arra hogy elvesszen Jánosról az szemölcs.” A szokás, ami Szirti sas: a kazakok vadászmadara Bolgár Ágnes feltételezése szerint is feltehetőleg pogány eredetű, tökéletes párhuzama az általam látott kazak gyógyítási szertartásnak. Érdekes, hogy még a XV században is előfordulhatott, hogy egy falusi plébános Magyarország vallási központja: Esztergom közvetlen szomszédságában pogány módon gyógyított, betöltve egy személyben a katolikus pap és a sámán szerepét. A szokás magyarországi továbbéléséről a XVII századból még van adatunk, de a mai ráolvasás gyűjteményekben azonban már nem szerepel a szemölcsök gyógymódjai között. Egy másik alkalommal sámánt avattak a Szakszai folyó partján. Ez úgy történt, hogy a helybéliek az avató sámán kérésére egy dombon kőhalmot emeltek. A halom mellett a sámán átadott tanítványának egy jelvényt, és őt „repülő sámánná” nyilvánította, vagyis olyan sámánná, aki révületében Föld és Ég között odavissza repülve teremti meg az égiekkel a kapcsolatot. Ebben az időben az avatón és a felavatotton kívül több sámán is vendégeskedett az aulban. Ezek elhatározták, "égi jelet" kérnek arról, hogy az avatás jogos és indokolt volt-e. Az „égi jel” kérése a következőképpen történt: Egy magas hegy tetején bárányt áldoztak és kérték az égieket, hogy küldjék el hozzájuk az újonnan avatott sámán repülő totemállatját, hogy megtudják, kivel állnak szemben. Ahogy visszafelé indultak a hegyről, egy óriási saskeselyű ült elébük az útra. Ezt elejtették, darabokra vágták, majd fejét és két lábát az új sámán áldozati kőhalmára helyezték, kijelentve, hogy a felavatott „repülő sámán” totemállata az Altáj legnagyobb madara: a saskeselyű. A madár szárnyát és szívét az áldozóhelyen elásták. Ennek a szokásnak érdekes magyar párhuzama, hogy egyik ősi nemesi nemzetségünk: az Osl nemzetség címerében nem egész sas, hanem csak annak egyik lába és szárnya jelképezi a család totemállatját. A török népek közül az ilyen, nem egész állatot ábrázoló totemjelek elsősorban a kipcsakokra jellemzők. Közvetlen párhuzama ennek az áldozati szokásnak az ölgiyi kazakoknál a feláldozott lovak fejének és négy lábszárcsontjának kitétele egy hegycsúcsra, vagy volt régebben a honfoglaló magyaroknál is széles körben elterjedt részleges lovastemetkezés, amikor is a halotti tor után a ló fejét és négy lábszárcsontját és összehajtogatott bőrét a lószerszámmal együtt a halott sírjába helyezték. Hajdan az elesett kazak harcosokat, a nemzetségek nagy tekintélyű, vagy igen gazdag tagjait veretes övükkel, szablyájukkal, nemesfém edényekkel, kedvenc lovuk koponyájával, négy lábszárcsontjával, bőrével és veretes nyergével együtt temették el. Ezt a honfoglaló magyaroknál is elterjedt szokást nevezik részleges lovastemetkezésnek. A halott arcát fehér selyemlepelbe burkolták, a lepelre arany, vagy ezüst pénzeket, lemezeket varrtak fel a szem és a száj felett. Azért volt erre szükség, hogy az elhunyt kazak előkelőség a túlvilágon lásson ( a kazakok ősi hite szerint az arany a Nap, az ezüst a Hold fényét árasztja), és enni is tudjon - tehát a halotti maszk az arcot jelképezte. Legkedvesebb paripája fejének és négy lábszárcsontjának sírba helyezésével sírba helyezésével a ló lelke is a sírba költözött. így biztosítva volt, hogy az elhunyt a túlvilági mezőkön is kedvenc hátasán lovagolhasson. Ezek a temetkezési szokások nagy valószínűséggel még ma is élnek az ölgiyi kazakságnál, de titkosak, ezért kívülálló számára hozzáférhetetlenek. Jómagam is csak ritka szerencsémnek köszönhettem, hogy egy sziklára kitett áldozati lókoponyáról a négy lábszárcsonttal és egy tekintélyes öreg számára „halotti kelengyeként” előre elkészített arany szem- és száj lemezes fehér selyem halotti arctakaróról felvételt tudtam készíteni. Egyre több régészeti és néprajzi adat mutat arra, hogy az a két temetkezési szokás, amelyeket együtt jelentkezve az ősmagyarok és az ugor népek etnikai jellemzőjeként tart szá„Vgyanaz ő, mint az iikapja...” mon a tudomány: az ezüst-aranyszemes halotti maszk és a részleges lovastemetkezés jól ismertek voltak Belső-Ázsia török népei között a koraközépkortól kezdve, és azok is maradtak napjainkig. Joggal feltételezzük, hogy amikor Belső-Ázsia török nyelven beszélő népei a népvándorlás korában több hullámban Nyugat felé vonultak, ezek a szokások az ő közvetlen és kultúrális hatásuk révén terjedtek el Nyugat-Szibéria és az Uralvidék népei között és gyökeresedtek meg az előmagyarok vezető rétegében, akik ezeket a szokásokat időszámításunk kilencedik százdának végén magukkal hozták a Kárpát-medencébe. Az altáji kazakoknak több, mint egy évezreden át sikerült megőrizniük különféle vallások és ideológiák takarója alatt ősi hitvilágukat. Mi, magyarok, akik Európa közepén telepedtünk le, ebből a szempontból nem voltunk ilyen szerencsések. A mongóliai kazak hitvilág tanulmányozása azonban fényt vethet az eltűnt magyar ősvallás számos rejtélyére is. A mongóliai kazakok között gyakran úgy éreztem, mintha megelevenedett volna körülöttem a múlt, megállt volna az idő, és honfoglaló őseink jöttek volna velem szembe, az ő gondolataikat, hitüket ismertem volna meg. Abban reménykedem, hogy képeim és hozzájuk fűzött soraim olvasóimhoz is olyan közel hozzák az ölgiyi nomád világot és egyben őseink mindennapjait, mint ahogy az az én emlékezetemben, álmaimban él. Almásy György, a századeleji nagy Tien San kutató sorai jutnak eszembe: „Mint valami erős honvágy, úgy vonz vissza valami azokba a hegyekbe, a fennsíkok és hóborította bércek közé, a nomádok auljaihoz...” Kazak akszakal a feleségével Gyógyítás borókafenyővel Totemáldozat a mongol Altájban Benkő Mihály: Nomád világ Belső-Ázsiában c. kétnyelvű (magyar-angol vagy orosz-angol változatban) 132 oldalas, páratlan felvételeket tartalmazó most megjelent könyve megrendelhető a Nyugati Magyarság címén is. Ára belföldön és a környező országokban 2500 Forint, Nyugat-Európában és a tengerentúlon 25 US dollár + postaköltség V_________________________________________________J 1999. január-február
