Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-10-01 / 10. szám
1998. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal CZEGŐ ZOLTÁN Forradalom — nemzeti emlékezet „Olyanná kell tenni a magyart, amilyen alakban a Teremtő tervében szerepelt!” (Széchenyi István) Hogyan lehet megnevezni azokat az erőket, konkrét országokat és hatalmakat, melyek rávetették a kollektív bűnösség hálóját a magyar nemzetre két világháború után, ugyanakkor meg akarták, és ma is meg akarják fosztani a kollektív, a nemzeti emlékezés jogától? Magyarország Trianon, az ország nagyhatalmi földarabolása és kiosztása után egy történelmi lélegzetvétel idejéig független állam volt a megmarad tenyérnyi földdarabon. Vae victis - jaj a legyőzőiteknek! A maradék Magyarországot ugyan a „demokratikus” nagyhatalmak csupán arra szánták, hogy ott penitenciát tartson a nemzet addig, míg végleg meg nem szűnik. Ez volt a döntés. A második nagy háború után odavetették a megkötözött és tehetetlen Magyarországot az Orosz Birodalomnak. Emlékezni csak arra volt szabad, amit a kommunisták, az őrjöngő uralkodók megengedtek. A kollektív - tehát egész nemzetre érvényes - bűnösséget úgy viselte a kommunisták egy része nálunk, mint valami sztálini kitüntetést. Magyar nevűek, álmagyarok, a „magyarságot vállalt” nemzetidegenek, a mai posztmagyarok egyenes elődei vállalták, hogy lebonyolítják a maguk dollármilliárdos hasznára a magyar bűnhődést az internacionális igazságosztogatás nevében. A nemzet testében azonban úgy élnek a szabadság nyomreflexei, akár az egyénben, az egyéniségben. Nemzetet próbáló tettre szánta el magát a magyarság 1956 őszén. Forradalmat csinált ott, ahol még szólni sem volt szabad. Lerontotta Sztálinnak, az emberiség legnagyobb gyilkosának a szobrát, behintette sóval a helyét, miközben imát mondtak az asszonyok az öt esztendővel előbb ugyanott lerobbantott Regnum Marianum templom porfelhőiben. Forradalmakat előkészítgetni nem lehet. A forradalom egy este, egy hajnalban, egy bizonyos órában robban: akkor, mikor a nép, a nemzet emlékezni akar és tud, szabadabb önmagára, gúzsban vergődve is. A forradalmakat az elnyomó császárok, párttitkárok készítik elő gondos kivégzésekkel, akasztgatásokkal és hasmánt történő, szibériai temetési szokásokkal, éheztetéssel és tapsoltatással. Mikor viselős az asszony és éhezik a gyermek, roskadásig terhelt nyomorúsággal és a szabadság óhajával a váll és a lélek, akkor eljön az az óra, mikor elmozdul az erő, önmaga irányába törekszik a nemzet. A kollektív bűnösség béklyójába vertek bennünket azok a kommunista erők, melyek baráti egyetértésben készítették elő a németekkel a második világháborút. El ne sikkadjon az igazságból az az elem se, hogy Magyarországot egyszerűen odavetették Oroszországnak, ám a Nyugat a „bűnös” Németországot a legkorszerűbb országgá építette újra. Amint az látható ma is. Nekünk pedig ma is, és még sokáig kell dollármilliárdokat fizetnünk azoknak a zsidóknak a kiengeszteléséért, akiknek elődeit a német nemzetiszocializmus pusztította el! Ránk mérték a kollektív bűnösség pecsétjét, és úgy, hogy a német nemzetiszocializmus legelső csatlósa, Szlovákia ennek okán pusztította a háború után évekig, 1949-ig a felvidéki, neki juttatott magyarságot. Románia ugyanezt cselekedte és cselekszi ma is, más képlet alapján. Románia 1990-ben azt is kitalálta és kijelentette, hogy a román nép ab ovo született békés természetű, és a kommunizmust a magyarság vitte Romániá-ba... Le kell vedlenünk a kollektív bűnösség nyűgét és vádját! Hiszen-látható! - ma is rajtunk tartják azok, akik ebből élnek, a nyakunkon. A kollektív emlékezés idejét kell élnünk: emlékeznünk szabadságharcainkra, szabad önmagunkra, forradalmainkra. 1956 ilyen kollektív emlékezés történelmi véres freskója volt és maradt, lám, a világ emlékezetében is. Jellemző, hogy a forradalom leverői, annak milliárdos haszonélvező mostam urai próbálják feledtetni 1956- ot, végképp eltörölni, hogy abból gazdagodtak és uralkodtak 1998-ig, és vígan élnek ma is pénzhalmaikon, várván, hogy végleg kihal a kollektív emlékezet. Nekünk nem szabad átengednünk az emlékezést a megmaradt boldog norvég, német, francia, spanyol nemzetnek és népnek! Magunknak kell naponta forradalmasítanunk a ország- és nemzetépítő emlékezetet. Másként elhúznak mellettünk a többi nemzetek, s marad - marad számunkra a kollektív bűnösség: egy nemzet elfeledte múltját, önmagátbékesség a maradékoknak... Van, akik ellen - s van mit tennünk magunkért, hazánkért 1956 emlékjegyében. Emlékezzünk az Életre! Arnulf Overland (Norvégia) Magyarország 1956-ban Ha elfeledjük Magyarországot, marad-e jogunk élni, s ki fog küzdeni majd éppen miérettünk? Ki húzott választóvonalat a népek közé, hogy egyeseket észrevétlenül eltiporhatnak, míg másokat minden áron meg kell védeni?- köztük Norvégiát is, természetesen? Megint láttunk elvérezni egy népet. Ismét kiabálhatjuk: Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el! Szó, megszokott szó csak, mialatt dúl a harc, piaci fecsegés csak szégyellnivaló szóbeszéd, amiben senki sem hisz! Még senki sem hallgathat. Vonuló felhők borítják az éjszakai mennyboltot. Kit mutatnak a csillagok? A következő ki lesz? (Fordította: Sulyok Vince) Glaes Gill (Norvégia) Gloria Victis! Gloria Victis! Emlékezzetek az elesettekre. Kik hűlt ajakkal ma is hirdetik: a győzelemnek végső percekig őrzött reménye életüknél mégis több nekik. Gloria Victis! Emlékezzetek, kik élni megmaradtak, a halállal is dacolva, mivel a gyermeküknek holnap enni kell, s a szívük halk dobbanásán kívül semmi, semmijei. (Fordította: Tollas Tibor) Sebastian Lybeck (Németország) Magyarország Mély magyar víz, nagy folyó...! Dús habodnak áradása új erővel hömpölyögjön s kék regéi jóslatával sodra hozzon új tavaszt! Én pedig hadd énekeljem sorsotok, Ti bukni rendelt győztesek, ha majd a bosszú s gyűlöletből tiszta rögből áldozattól véresen. Márciusnak tűzhatalma győzhetetlen mozdul, ébred: tüskebokrok rebbenése, szürke szikla harsogása, kék patak-víz vad zenéje, ifjú bükkök lángja ég -s hadba állva jön felétek vértezetlen, néma győzők: vesznetek kell, hogyha majd a lágy virágok büszke dalba nőtt hatalma új erővel sújt le rátok győztesen. (Fordította: Kocsis Gábor) Otto von Taube (Németország) Az úszóhoz Hazádtól s templomodtól egyre távolabb A folyó idő elsodort magával: De a jelszó még mindig megmaradt: Szembe az árral! (Fordította: Tollas Tibor) Evert Werkman (Hollandia) Ki ma kételkedik... Ki ma még kételkedik, nem hisz saját szívének: Akad-e föld, hol a jogot így megtaposták? ím, ezer mély sebből vérzik Magyarország! Egy órán át örült a szabadságnak, fénynek e kínzott nép, a csúfolt, áltatott. S rideg sötét a gyászos éjszaka. Érzed kínjait a népnek, kit gaz zsarnoka elárult, sírba vitt? Ha még ma is kételkedsz, hol van eszed s szíved? Ennyi könny láttán mi ad vigaszt még? Az eszme? Jelszó? Zászló? Jajdulás? A népnek ezrein Dübörgött át a túlerő, s lehengerelte. Hamis zászló leng ma ott, mi gaztettet takar. Vörös az Ég, vörös a Föld. De testvéreim, Higyjetek: szabad lesz még hazátok és magyar. (Fordította: Kisjókai Erzsébet) Jean Cayrol (Franciaország) Vörös lap Cayrol, tedd félre gyönge tollad nézd a tüzet, égeti madarát, egy várost illet a szó ma némuljon szavad zaja hát. Magyar vörösbegy, sarjadékodra jól vigyázz. Mint egy szék üres a reggel Saint-Cheroni utamon; szaladnak a gyerekek tágra nyitott szemekkel zsebük golyóval teli; összefogják kezüket, csend az ajkukon; térképet láttak hol egy ország vére hull, melynek neve mint pehely oly könnyű volt, név, amelyet vöröslő acéllá pöröly kovácsolt. (Fordította: Határ Győző) Jean Cocteau (Franciaország) Szabadság, a mi szentünk 1956-57. Saint-Jean-Cap-Ferrat Kedves Garám, itt nem arról van szó, hogy magunkat ünnepeljük mások ünneplésének ürügyén. Arról van szó, hogy némán tisztelegjünk egy nép előtt, amelynek legkisebb betűtudatlanja is hőssé és költővé vált. Az egész magyar nép egy költőivel a Phönix madár misztériumában, mely megöli magát, hogy éljen. (A Francia-Magyar Liga tiszteletbeli elnöke) Ramo Cue Romano (Spanyolország) Magadra hagytunk tégedet Kicsi húgunk, te drága! Magadra hagytunk Tégedet. Míg fényes nappal rád törtek gyalázva, S Európa szívéről letéptek rótt kezek. Keresztútján a művelt világnak Magadra hagytunk Tégedet. Szemünk láttára tapostak a sárba, Nem távoli őserdők megett, De Európa szívében, hol drága Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt A dómokra, mely visszhangként hordta A vádat, amit Dante emelt érted, Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra S Beethowen dala kilencszer zokogja: Az életünk új barbár korba tévedt. S bár vállainkon húsz évszázad súlya, Elárultuk múltunkat és újra Vak félelembe füllt a tett, S magadra hagytunk Tégedet. Kicsi hugunk, te drága Magyarország! A lelkünk mélye és a városok Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok A vádat hordják. (Fordította: Siklós István) Gombos Gyula (Párizs, 1986) „Az európai hatalmi erőviszonyok csuszamlásával, mely méretében világtörténelmi volt, hazánk orosz hódoltsági területté vált. A két világháború közti kor, alig huszonöt év, teljes állami függetlensége után ismét elvesztettük függetlenségünket. Magyarország az Orosz Birodalom része. (....) Hazánk mai állapotának ezek a legfőbb meghatározói. S mindez nemzeti tudatunk kérdését is óhatatlanul érinti. ” Bállá Bálint (Németország) „A hatalmat- mondja Max Weber- mindazok az esélyek teszik ki, melyek abból származnak, hogy valaki az akaratát az érintettek vonakodása ellenére is keresztül tudja vinni, függetlenül attól, min alapszik ez az esély. (....) Nos, októberig Magyarországon a hatalom totális jellegű volt, hiszen birtokosai semmilyen jogszabály által nem korlátozottan és bárkivel szemben a legteljesebben ki tudták kényszeríteni akaratukat, merta Weber által idézett hatalomgyakorlási esélyüket a gazdasági, politikai és katonai eszközök teljessége biztosította. E totális hatalom mégis úgyszólván egyetlen éjszakán öszszeomlott és pontosan ebben láthatjuk a transzcendencia közbenjöttét, a numinózum felvillanását. ” (Válogatás: Czegő Zoltán)
