Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-09-01 / 9. szám

10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. szeptember A határontűli magyar gyermekakció hat esztendeje Bizalmas levél a skandináviai magyarokhoz Erdélyi utam során ellátogattam a kézdi­­vásárhelyi és a székelykeresztúri gyer­mekotthonokba is. Meglepett, hogy a gyermekek mennyire vágyódnak Ma­gyarországra, mely számukra meseor­szág, tündérkert képzetét keltette. A gyer­mekek élénken érdeklődtek minden iránt, ami Magyarországgal kapcsolatos, s a beszélgetések közben gyakran kibu­kott belőlük az óhaj: „Laci bácsi, vigyen el engem Magyarba!” Akkoriban több újságban megírtam az erdélyi magyar nevelőotthonokban szerzett élményeimet, s nagyon sok leve­let kaptam, melyeknek írói felajánlották, hogy szívesen vendégül látnak erdélyi gyermekeket. Több lapnál, egyesületnél támogatókra találtam, pénzt szereztem autóbuszra. így érkezett meg 1992 tava­szán az első autóbusznyi gyermek a szé­kelykeresztúri árvaházból. Később a vá­rosból is, majd Vágás községből is érkez­tek gyermekek. Erdélyből összesen tíz busznyi gyermek kéthetes hazai üdülte­tését szerveztem meg. Itthon családok fogadták be ezeket a 3-14 éves leányokat és fiúkat. Egy kis ízelítőt kaptak a mai Magyarországból. Sok helyre elvitték őket és felruházták a rászorulókat. Közben 1993 februárjában Kárpátal­járól is megérkezett az első busznyi gyer­mek, ők a beregszászi intemátus kis lakói voltak. Szomorúan tapasztaltuk, hogy Kárpátalján sokkal nagyobb a szegény­ség és az anyaországtól való elszigetelt­ség, mint Erdélyben. 1993 őszétől az ak­ciónk egyértelműen erre a területre korlá­tozódott. Ennek egyrészt anyagi oka volt. Közelebb vannak az ottani magyar terü­letek, főleg a színmagyar beregszászi já­rás, melynek 52 községéből 50 magyar. Az akciót sikerült úgy megszervezni, hogy féláron járnak a buszok, mert jövet­menet mindig gyermekeket szállítanak, üresjárat nincs. Egyik nap viszi vissza az egyik csoportot, másnap hozza az újat. Ugyanakkor sikerült az ottani oktatási szervekkel megállapodni abban, hogy engedélyezzék a gyermekek kiutazását tanév közben is. Sajnos az 1993. november 2-a óta fo­lyamatos kárpátaljai gyermekakció egy évvel ezelőtt megszakadt az ukrán szer­vek által támasztott nehézségek miatt. Hála Istennek, a körülmények úgy ala­kultak, hogy ez év június 16-ától újra fo­lyamatosan jönnek a csoportok. A 103. autóbusz gyermeket Kiskunfélegyházán fogadják. így újra lehetséges, hogy min­den két hétben áthozzunk egy busznyi gyermeket. Az öt év folyamán több alapítvánnyal is együttműködtem a gyermekakció ér­dekében. 1995 októberében megalakult a mi Lágymányosi Szent Adalbert Egy­házközségünkben a Szent Adalbert " \ Idősek Otthonáért Alapítvány Szent József Otthon 2030 Érd, Gyula u. 39-47. „Öntsünk kristályos vizet a poharukba, ne eresszük el a kezüket többé, hisz oly múlékonyak, oly törékenyek.” /Átányi László: Könyörgés az öregekért/ A Magyar Sarutlan Karmelita Rend Tartományfőnöksége által alapított Idősek Otthonáért Alapít­vány 1995-ben megnyitotta első karmelita szellemiségű idősek ott­honát Érden. Az Otthonban telt ház van. A bekerülni vágyók és a segítségre szorulók száma egyre növekszik. Ezért szeretnénk az Otthont bőví­teni. A terveket már elkészítettük, sajnos azonban a kivitelezésre nincs elég pénzünk, és a beköltözésre vá­ró idős emberek is csak egy részét tudják befizetni hozzájárulásuk­nak Segítséget kérünk és különö­sen számítunk a Világban Élő Kar­meliták segítségére, de szívesen fo­gadunk minden támogatást. Az adományokat a következő csekkszámlára kérjük: OTP XII. kerületi fiók, Budapest, XII., Böszörményi út 9-11. 117 12 004-201 84 153 Makiári Béláné az Idősek Otthonáért Alapítvány Kuratóriumának elnöke V ________/ Misszió Alapítvány, és plébánosom, Mu­­sits Antal esperes úr „hazahívott”. Azóta az alapítvány vállalta fel - több egyéb te­vékenysége mellett - a kárpátaljai gyer­mekakciót is. Az alapítvány kuratóriumának el­nöke Pajor-Gyulai Károly, a Határontúli Magyarok Hivatalának nyugdíjas főosz­tályvezetője. Titkára Musits Antal espe­res, plébános. Helyileg a Budapest, XI. kerület, Fehérvári út 88. szám alatt talál­ható. Az alapítvány pénzügyeit az ABN AMRO B ank XI., Móricz Zsigmond kör­tér 14. szám alatti fiókja végzi. A számla száma: 10200878 31514279-70690000 Miután alapítványunk közhasznú szervezetté minősült, a részére nyújtott adomány 30%-a az Szja.-ból, illetve tár­sasági adóból leírható. Ennek érvényesí­téséhez kétjük közölni az adományozó adóazonosító, illetve adószámát. A beér­kezett adományra köszönőlevéllel vála­szolunk, mely egyúttal igazolás az adó­hatóság számára. Idáig kb. 4.500 határontúli magyar gyermek, illetve magyarul beszélő uk­rán, orosz, román gyermek volt a vendé­günk. Kik kerülnek a csoportba? A sok­­gyermekes családból származók, a félár­vák, a nagyon rossz szociális körülmé­nyek között élők. Kárpátaljáról is általában egy telepü­lésről jön egy-egy busznyi gyermek. Mindig a helyi pedagógusok választják ki az utazókat, hiszen ők ismerik legjob­ban a gyermekeket. Legtöbbször egy­­egy katolikus egyházközség a hazai ven­déglátó, s el kell mondanunk, hogy val­lási hovatartozást nem tekintve, minden­kit nagy szeretettel fogadnak. Itt kell megemlítenem, hogy Kárpátalj a nagy ré­sze református, s a vallástalan, vagy szín református csoportokat is ugyanolyan szívesen fogadják a katolikus egyház­­községek, mint a katolikus gyermekeket. Egy-egy csoport érkezését megtisztelte Paskai László bíboros, prímás érsek úr, Dankó László és Szénái József évsek u­­rak, Pápai Lajos, Dékány Vilmos és Vár­szegi Asztrik pannonhalmi főapát püspök urak. A Parlamentben fogadta a csoportot a korábban országgyűlési elnök Szabad György is. Legutóbb Dunavarsányban meglátogatta a gyermekeket Salamon László, az országgyűlés alelnöke. Az újrakezdésnek szomorú feltétele, hogy a korábbi ingyenes, közös útlevél helyett az ukrán hatóságok csak egyéni útlevéllel engedik át a gyermekeket. Egy gyermekútlevél ára 4.500 forint, amit a legszegényebb gyermekek képtelenek megfizetni. Ezért arra kérjük támogató­inkat, hogy egy-egy útlevél áráig „fogad­janak örökbe” valakit, tegyék lehetővé hogy a szegénysorsú gyermekek is eljut­hassanak Magyarországra. Amíg nem utaztathattuk a gyermeke­ket, addig sem tétlenkedett alapítvá­nyunk. A legszegényebbek számára a helybéli iskolákban befizettük az ebédet, télire bakancsokat vásároltunk, hízott disznót vágtunk a beregszászi hatos isko­la számára, 100.000 forintért Mikulás­csomagot vittünk az árvaházba, színes TV-t, magnetofont, kazettákat vásárol­tunk az árvaháznak, videót a magyar gimnáziumnak, a 101. csoport gyerme­keinek megvettük az útlevelet 200.000 forintért, a legszegényebb családokat rendszeresen pénzbeli segélyekkel támo­gatjuk. Anyagilag semmilyen támogatásban nem részesülünk a hivatalos szervek ré­széről. A bibliai özvegyasszony két fil­lérje tartja fenn az akciót, hisz nemegy­szer szerény nyugdíjból élők adományai teszik lehetővé a gyermekek utazását. Sokan úgy gondolkodnak, ha nem áll módjukban a gyermekek közül valakit is fogadni, kis pénzükkel segítenek, ahogy tudnak. Sajnos egyre növekednek a költsé­gek. Most kéthetente 80-120ezer forintot kell kifizetnünk csak az autóbuszra. De amíg testvéreink adományai lehetővé te­szik, nem hagyjuk abba az akciót. Hisz egyre nagyobb szükség van a segítségre a mind nyomorúságosabb helyzetbe ke­rülő Kárpátalján. Hálásan köszönjük tá­mogatásukat, hogy segítettek bennünket, így mi is segíthettünk. Átányi László tanár 1119 Budapest, Etele út 23. Telefon: 203-3201 A fentebb leírtakkal azonosulok és minden szavát igazolom, azokkal egyet­értek és támogatom. Az Önök megértő tá­mogatását is előre köszönöm, különösen akkor, amikor világunkban oly sok az em­berek között a gyűlölet, kérem, támogas­sák ezt az önzetlen, sokak szeretetét meg­jelenítőjót! A Jó Isten áldását kérem munkájukra. Tisztelettel: Musits Antal esperes, plébános Kedves nyelvtársunk! Bizonyára felkapod most a fejed e megszólítást olvasván, mert a kezdő ket­tős betű híján a kötelezően elkoptatott rossz emlékű szó ellen tiltakozik minden porcikád. De csak kerülj beljebb, fejtsd le a szóról a letűnt idők vörös patináját, és felkeltett indulatod nyugtasd a lényegé­vel, engedd magadban a szívedig zsibon­­gani a jóérzést, amely abból az egyszerű megállapításodból fakad, hogy olvasod ezt a szöveget, érted a szót, osztod a gon­dolatot, mert ha akarod, ha nem, ugyan­azon családba tartozunk: magyarul be­szélünk. Az ember nem akaratától függően tartozik valamely családba, hanem bele­születik. És amit onnan örökölt, azt be­csülni kell. Könnyű lenne a dolgunk, ha most a Legfelsőbb akaratára hivatkozva arról papolnánk, térj magadhoz és szállj magadba: vizsgáld őszintén, miként sá­fárkodtál örökségeddel. Viseled-e gond­ját az anyanyelvednek? Megtartottad tisztaságát, használhatóságát, hogy gon­dolataidat a világról, magadról, örömeid­ről és bánataidról maradéktalanul meg­fogalmazhasd? Hogy féltett kincsként át­adhasd utódaidnak és továbbörökítésére is megtanítsd őket? Sorstársak is vagyunk. Tudjuk, mit művel velünk a befogadó országban való helytállás, az idegen emberekkel és szo­kásokkal való küszködés, a mindennapi fásultságunk okozója, az olykor rohanó, máskor ólomlábakon botorkáló, kínokat termő, nem is mindig nagybetűs élet. Bölcsességeink garmadával tartalmaz­zák mindazokat a felmentő körülménye­ket, amelyekkel nyelvünket vesztegető napjaink sorában rendre előhozakodunk. Tudjuk és valljuk, hogy nyelvében él a nemzet, nem szól a harang, ha nincs nyelve, és szívet cserél, aki hazát cserél, így aztán, jórészt magunkra maradva, kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy anyanyelvűnkről elgondolkoz­zunk. Mert valahogyan megmaradtunk benne. Mert valahogyan használjuk ön­tudatlan, mint kezünket kézfogáskor, fogsorunkat a táplálék őrlésekor, lábun­kat a sötétben botorkálás idején. De most újabb megpróbáltatásnak nézünk elébe. Az állam, amely befoga­dott, a kisebbségekkel járó terheket nehe­zen bírva, a közeljövőben megszünteti anyanyelvűnk oktatásának támogatását. Iskoláztatás nélkül pedig nehezen kép­zelhető el, hogy a helyes magyar nyelvet elsajátítják majd utódaink. Itt és most kell tennünk valamit! És nemcsak az iskolai anyanyelvi oktatás folytatását, hanem az óvodás kortól kezdődően a felnőttek a­­nyanyelvápolásáig meg kell szerveznünk tennivalóinkat. Ha nem ápoljuk, a virá­goskert is elpusztul. Nyelvünk romlását naponta tapasztaljuk. Ha egy kicsit oda­figyelünk, rajtakapjuk magunkat, hogy gyakran hibázunk, keverjük a nyelveket, sablonosán, pongyolán fogalmazunk, magyartalankodunk. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége tavasszal összehívta a ma­gyar nyelvet tanítókat, és a megbeszélés folytatásaként novemberben megren­dezte a Második Anyanyelvi Konferen­ciát, amelyen a többi skandináv ország­ban és a balti államokban élő magyarok képviselői is jelen voltak. A konferencia létrehozta az Anyanyelvűnk Alapítványt, amelynek legfőbb anyagi támogatója a SMOSZ, eszmei és erkölcsi segítője a Magyarok Világszövetsége. Az alapítvány teendői szerint a követ­kező munkacsoportokban tevékenyke­dik: 1. Anyanyelvi táborok (Blénessy Enikő, Csekovszky Judit), 2. Pedagógus­­képzés (Umenstein Éva, Csulak Márta), 3. Távoktatás (Lázár Oszkár, Nilsson Gyöngyvér), 4. Hétvégi iskolák (Stuber György, Fehér Sarolta), 5. Szülői közös­ségek (Rüll Gyöngyi), 6. Gazdasági munka (Nyers Andor), 7. Nyelvvédő munka (Tar Károly, Lázár Oszkár). Az alapítvány különféle csoportok­ban segítségét ajánlja mindenkinek, aki ad valamit anyanyelve tisztaságára és tu­datosan szakít magának hetenként egy­két órát arra, hogy anyanyelvi közösség­ben szórakozva tanuljon és tanítson, hi­szen gyakorolva, egymással szót váltva javíthatunk nyelvhasználatunkon. A ku­ratórium mindenekelőtt tanítók és ma­gyartanárok továbbképzését kívánja biz­tosítani, hogy tudásban és módszertani gyakorlatban tapasztalatokkal gazda­godva állhassanak majd az érdeklődők elé. Ha nem a „rendes” iskolákban, akkor a hétvéginek nevezett iskolákban fogják tanítani elsősorban az óvodás- és iskolás­­korúakat, de szüleiket és az érdeklődő idősebbeket is. A magyar nyelv tanulása nem lehet sohasem unalmas iskoláztatás. Nyel­vünk szépségei leginkább irodalmunk­ban mutatkoznak. Ajánlott és megbeszélt olvasmányaink élvezetes órákat ígérnek életkortól függetlenül minden magyarul tudó vagy tudni akaró embernek. Törté­nelmi ismereteink bővítésére is alkalmat nyújtanak ezek az együttlétek. Az anya­nyelvi táborok eddigi tapasztalatai bizta­tóak, közkedveltségük növekedőben. A hétvégi oktatás beindult már és ki­terjeszthető, ha a különböző helységek­ben működő magyar egyesületek segít­séget nyújtanak a szervezésben. Nem is­kolás tanfolyamosdira kell gondolnunk, hanem olyan kötetlen együttlétre, ahol fiatal és idős egyaránt jól érzi magát, hi­szen a nyelvtanulás nem nyelvtan-mago­lásból áll, hanem olyan beszélgetések­ből, amelyekből mindenki tanul, kijavít­hatja hibás kiejtését, helytelen szóhasz­nálatát, pontatlan fogalmazásait, rossz magyar írását, miközben megismerked­het a magyar irodalom kincsesbányájá­ból a példaként felidézett részekkel, vagy újra felidézheti az egykor olvasottakat. A hétvégi iskolák szervezési formája nem lehet sablonos, valószínűleg min­denütt a helybeliek igénye dönti el, hogy iskolához, irodalmi körhöz, társalgó kör­höz vagy más valamihez hasonlítson leg­inkább. A lényeg az együttlét és az a fi­gyelem, amely a kör vezetőjét megilleti. Nem mindenhova jut képzett magyar ta­nár. Ez ne legyen akadály! Váltott elő­adókkal is elképzelhetőek ezek a körök. Az alapítvány gondoskodik majd a megfelelő kézikönyvekről, tankönyvek­ről, könyvészeti anyagokról. A nyelv­védő munkaközösség igyekszik minden valamirevaló kiadványban nyelvjavító rovatot állandósítani és nyelvvédő írá­sokkal ellátni a hétvégi iskolákat. Ezeket megbeszélni, megvitatni: ez is lehet egy­­egy kör eseménye. Ha nagyrészt szülők­ből áll a közösség, akkor az a közös gond is összekötheti őket, hogy miként tanít­sák hatékonyan gyermekeiket a helyes magyar beszédre. Elképzelhető, hogy a Duna Televízió segítségével hasznos nyelvjavító előadá­sokat nézhetünk. A videókazettás ma­gyar nyelvtanítás sem újdonság, a skan­dináv országokban élő magyarok gyako­ri nyelvbotlásainak, nyelvi tisztátlansá­­gának kijavítása is megvalósítható kazet­tákra másolt kisfilmek segítségével. Külön munkacsoport alakult a jövő­beni távoktatás igényeinek kielégítésére is. A távoktatást elősegítő munkacsoport figyelembe veszi a számítógépes és inter­netes lehetőségeket és igyekszik megfe­lelő anyagokkal ellátni a hétvégi iskolák mintájára alakult közösségeket. A számí­tógépes hálózatba bekapcsolódva az a­­nyanyelvét művelő sincs egyedül. Ma már millióan leveleznek, „beszélget­nek”, vitatkoznak az internet hálózat se­gítségével. És nemcsak angolul, hanem magyarul is. A legkorszerűbb eszközöket is birtokba kell vennünk a nyelvünkben való megmaradásunk érdekében! Kedves barátunk! Számítunk részvé­teledre, ötleteidre, segítségedre. Ha pedig arról akarsz meggyőzni va­lakit-— vannak éppen elegen —-, milyen nagy szükség van az anyanyelvápolásra, a következő észokokra hivatkozhatsz: Először: Rotterdami Erasmus Desi­­derius óta (1469-1536) azon már nem vi­tatkozik a világ, hogy minden halandó­nak az anyanyelvére kell alapoznia tudá­sát, enélkül alapok nélküli toronyépítés az életünk. De a mai pedagógiai tudomá­nyok is messzemenően igazolják, hogy aki nem anyanyelvének alapos elsajátítá­sával kezdi ostromolni a tudás fellegvá­rát, pubertás korában, értelmi képességé­nek továbbfejlődésében behozhatatlan hátrányba kerül azokkal szemben, akik anyanyelvükön kezdték és arra alapozták gondolkodásmódjukat. Másodszor: ha magyarnak, vagy leg­alább félig magyarnak születtünk, érde­mes megtartanunk és ápolnunk nemze­tiségünk valóságos értékeit. Nyelvünk rendszerén és hagyományain, egész gon­dolkozásmódunkon átüt néhány, erköl­cseinket erősítő tulajdonságunk. Ilye­nek: a nyíltság, világosság, tömörség, tisztaság, szókimondás. És az a tulajdon­ság, hogy a világ bármely nyelvén meg­fogalmazott költői vagy tudományos szöveget árnyaltan és pontosan visszaad­hatjuk nyelvünkön, hiánytalanul ma­gyarra fordíthatjuk. Nyelvünk kötetlensége folytán cso­dákra képes. Talán azért is van annyi jeles költőnk és világhírű feltalálónk. Illyés Gyula szerint nyelvünkön fogalmazni: jellemkérdés. Akkor beszéljük igazán szépen anyanyelvűnket, ha egyszerűen, közérthetően fogalmazunk. Figyeljük meg: az emberiség legjobbjai, a legna­gyobb koponyák mindig is erre töreked­tek, ezt tették! Harmadszor: ahány nyelvet ismersz, annyi ember vagy, tartja a közmondás. Vagyis: minden ismert nyelvvel gazda­gabb az ember. Arról nem is szólva, hogy a nyelvtudás pénzzel is mérhető. Manap­ság rengetegen kitartó, nehéz munkával sajátítanak el különféle nyelveket, vizs­gáznak, és képesítésükért megfelelő a­­nyagi előnyökben részesülnek. Ezért az­tán annak, aki a családban örököl egy nyelvet, kétszer is meg kell gondolnia, hogy némi szülői gondoskodással, rend­szeres gyakorlat kialakításával a hivata­los nyelv mellett megtanulja-e apja, anyja vagy nagyszülei nyelvét, vagy elfe­lejti, nem ápolja, mellőzi azt a tudást, amellyel a sors kegye magától értetődően megajándékozni szándékozta őt. Nem világnyelv —szól az ellenvetés. Tanuljon a gyermek inkább angolul! Ta­nuljon! De ne feledjük, hogy milyen ját­szi könnyedséggel megtanul a gyermek nem egy-két, hanem több idegen nyelvet is, ha erre serkentjük. Miért éppen azt a lehetőséget szalasztanánk el, amikor a családban lévő „ingyenes nyelvtanár” tu­dását örökölhetné. A skandináv államok jövője az Egyesült Európa. Könnyen ki­számítható, mennyire hasznosítható lesz a magyar nyelv már a közeljövőben a kü­lönféle gazdasági kapcsolatokban is. Gondoljunk arra is, hogy a zsidó és a cigány nép mellett a magyart is szétszórta a mostoha sors a világ minden részébe. Nincs olyan ország e földön, ahol ne ta­lálkozhatnánk magyarokkal. És nem le­het mindegy, hogy milyen szinten értjük egymást, válthatunk szót. Negyedszer: tudva tudjuk, hogy az a szerv, az a gép, amelyet nem használunk, berozsdásosdik. Nyelvünk, ha nem ápol­juk, megáll a fejlődésben. Aki nem be­széli anyanyelvét, nem olvas és nem ír va­lamely nyelven, az előbb-utóbb dadogni kezd, keresi a szót, más nyelvből vett sza­vakkal kevert nyelvet használ. Azok szempontjából, akik hazájuktól távol, nem anyanyelvűk megtartó közösségé­ben élnek, különösen fontos, hogy tuda­tosan törekedjenek gyakorolni anyanyel­vűket. Ez nem homlokráncoló tanulást jelent, hanem kedvtelést, egyfajta értel­mes szórakozást. Élnünk kell vele! Bizonyára még sok meggyőző oka van a nyelvtanulásnak, az anyanyelvápo­­lásnak. Soroljuk fel, ha kell, valamennyit azok meggyőzésére, akik még bizonyta­lankodnak, hogy érdemes-e, és éppen most kell-e ilyesmivel foglalkoznunk! Bizony mondjuk, hogy most kell fog­lalkoznunk ezzel, mert holnap talán már késő lesz! Most a kényszerítő esemé­nyek, az összefogásunkra bízott jövőnk mondatja velünk az anyanyelvűnkhöz való ragaszkodás sürgős szükségességét. Ezt világosan látja, hiszen felmérte a SMOSZ, és a saját érdekünkben cselek­vésre buzdít mindnyájunkat. Az Anyanyelvűnk Alapítvány el­nöke: Lázár Oszkár (címe: Box 918,220 09 Lund, telefon: 046-222-46-34, tele­fax: 046-222-42-28, E-MAIL: Oscar La­zar @ fugr.lu.se), alelnöke: Kalocsi Gitta és Stuber György, jegyzője: Umenstein Éva, pénztárosa: Nyers Andor. Az alapítvány címe: Box 17, 161 26 Bromma. Kedves lányok, asszonyok, fiúk, fér­jek, nagymamák, nagyapák, magyarok, félig magyarok és félig svédek, dánok, norvégek, finnek, lettek, litvánok, észtek vagy elhatározásotok alapján egészen azok, ti mind, akik magyarul szeretnétek tanulni, vagy meglévő magyar tudásoto­kat kiegészíteni és csinosítani akarj átok - keressetek minket! Mi segítünk abban, hogy közösségeinkben jól érezzétek ma­gatokat, a hasznosat a kellemessel öt­vözve célt éljetek. Célunk pedig az, hogy pontosan és szépen műveljük a magyar nyelvet. Tar Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents