Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-09-01 / 9. szám
1998. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal A lehetetlent is ostromolni Beszélgetés Fekete Gyula íróval Fekete Gyula már írói elindulásának pillanatában, sőt, talán azt megelőzően is szenvedélyesen küzdő alakja volt a magyar közéletnek, s maradt máig is. Ki ne hallotta volna a megmaradásunkért szólni, számbeli fogyásunk megállítását sürgetni, egyéntől, hatalomtól? Olyan ő, mint a nemzet lelkiismerete. Nem enged bennünket kényelembe süppedni, mindig a legégetőbb gondjainkra irányítja a figyelmet. Szerencsére ereje, elkötelezettsége nem fogy az évek múlásával. Mezőkeresztesen született 1922- ben, közgazdászi diplomát szerez Budapesten, 1945-ben a földreform miniszteri biztosa Borsodban. 1947 és 53 között Budapesten több újság szerkesztője. 1951-től novellái, regényei jelennek meg. 1956-ban az írószövetség titkára, tíz hónapot vizsgálati fogságban töltött. Számtalan civil szervezetnek volt a rendszerváltás előtt tagja, s azóta is tevékenyen vesz részt a Magyarok Világszövetségének, a Magyar Út Köröknek, a Magyar Újságírók Közössége munkájában. Az ő gondolata volt a Százak Tanácsának megalakítása. József Attila-díj tulajdonosa. Legfőbb művei: A kék sziget, Az orvos halála, A fiatalasszony, A falu szépe, Vallomás reggelig (regények), Sarkcsillag, Véreim, magyar kannibálok, Csendes ellenforradalom (esszék, vitairatok). A közéleti kezdeteket idézzük fel az író budapesti lakásán. Az 1945-ös földosztással kezdeném, amikor Fekete Gyula miniszteri biztos volt az északi országrészben, ám ő kicsit visszább megy az időben.- Sárospatakon voltam diák, ahol önképzőköri elnöknek választottak diáktársaim a tanári kar véleménye ellenében. A falujárások időszaka volt az, amikor az értelmiségi réteg, a diákság is kötelességének érezte, úgymond, a nép okosítását. Társaimmal együtt aztán az aprómagtermesztéstől a hegedűszonátáig mindenről tartottunk előadást. Azt mondhatom, ekkor oltódott belém a közért való cselekvés akarása. A mi önképzőkörünk afféle fenegyerekes tettet is végrehajtott: nem vonultunk be katonának. Ebből aztán akkora cirkusz lett, hogy majdnem kicsaptak a kollégiumból. A magyartanárom, az öreg Dávid tanár úr mentett meg. Ő volt szellemi atyám az irodalom útján, s igazából ő a mintája Az orvos halála orvosának. Sárospatak után a Györffy Kollégium következett, természetesen megint tele volt az életem közéleti pankrációval, konfliktussal. No, csak ezután jött a földosztás. Borsod megye miniszteri biztosaként, hajói emlékszem, 190 ezer hold felosztásának felelőse voltam. Szereztem egy rossz biciklit, azzal jártam a határt. A visszaúton rendre defektet kaptam, úgyhogy arról az időről az a kép él bennem, hogy egy árokparton biciklit javítok. Elsőnek én jelentettem Nagy Imrének, hogy levertük a karókat Borsodban. Nekem különösen nagy élményem volt ez, mert a Györffy Kollégium arra készített fel, hogy itt ezeréves pert kell befejezni. Nagyon sok szegény ember volt nálunk, olyan sok, hogy néhány százat át kellett telepíteni a Dunántúlra, hogy földhöz juthassanak.-A falu, a falu népe, a szegény ember volt és maradt örök témája, forrása Fekete Gyula írásainak. A kezdetektől?-Az írót a gyerekkori élményei határozzák meg egész életére. (De lehet, hogy ez minden művészeti ágra igaz!) Öt-hatéves lehettem, amikor a bátyámmal először kimentünk a földre gyűjteni. Még kezünkre álló kisvillát is csináltak nekünk, s igyekeztem nem elmaradni a nagyoktól. Máig ható élményem ez nekem. De hát egy paraszti családban az volt a természetes, hogy mindenkinek mindenben részt kellett vennie. Azt hiszem, nem romantika részemről, ha azt mondom: az volt a legteljesebb élet, az a gyerekkorombeli paraszti élet. A gazdaságban minden élő a gazdára nézett, tőle várván a további életet. Hihetetlenül gazdag is volt az az élet. Az első prózámnak valóban ez az élet volt a forrása, de a legelső írásaim versek voltak. Mégpedig szerelmes versek, s a későbbi (mostani) feleségemhez íródtak. Ez még a sárospataki években történt. Az első prózát harmincéves korom táján írtam, már Budapesten, azzal megnyertem egy országos pályázatot. Akkor jöttem rá, hogy én inkább prózaíró vagyok, mint költő. Innentől aztán, 1951-től, folyamatosan írtam. No nem naponként, hanem vasárnaponként, mert hétköznap újság munkatársaként dolgoztam, lótottam-futottam. Onnan kellett nekem szabadulni. Minden erőmet arra összpontosítottam, hogy megjelenjen az első kötetem. Megjelent, József Attila-díjat kapott. Utána lettem író, s annyira - amennyire szabad. Persze, hogy írónak is megérleljen az élet, ahhoz 1956-nak és a börtönnek is el kellett jönnie.-A börtön után sem fogta be „pörös száját" Fekete Gyula, sőt, méginkább belevetette magát a közéleti küzdelmekbe. Miközben sorra jelentek meg szépirodalmi munkái: regények, novellák, drámák.-Ami a pörös számat illeti, azt tényleg nem fogtam be, az írószövetségben akkoriban élénk politizálás folyt. Közben, természetesen, írtam. Az orvos halála nagy sikert hozott, rögtön megjelent olcsó kiadásban is sok tízezres példányban. Mára már a 24. kiadását számolhatom. Tíz-tizenkét nyelvre fordították le. Volt egyéb sikeres könyvem is. De aztán, amikor beleszóltam a közügyekbe, főleg a népesedési kérdésben, jót nem írtak rólam az újságok. Persona non grata lettem szépírónak is. Gondoltam magamban: ha ti így, akkor én úgy, vagyis vállaltam a közéleti pankrációt. S ennek idestova harmincöt esztendeje. 1964-ben tettem az első javaslatot a gyesre, aztán évekig minden fórumon mondtam a magamét, s valahogy úgy hozta a sors, hogy egyszercsak elfogadták. Egy-két Don-kanyart már foldozott azóta a népesedéshiányon csak ez az egy javaslatom. Százötven-kétszázezren meg sem születtek volna, ha ez nincsen.-Eza legnagyobb eredménye közéleti harcainak?- Legalábbis ezáltal igazolódott valamennyi kezdeményezésem. Szívósan ostromolni kell az igaz ügyekben a mindenkori hatalmat. A lehetetlent is ostromolni kell! S ha egy dologban eredményt lehet elérni, egész életemre igazolást kapok, hogy nem volt hiábavaló a harc.- A népesedésügyben változatlanul bíráló minden felszólalása, jajkiáltás minden mondata.- Még mindig nem jött rá az ország, nem látja a politika, milyen bajban vagyunk! Nagyon kellett ez a családvédelmi minisztérium, s nagyon nagy dolog, hogy megszakadt az a pusztító folyamat, amit az előző koalíció csinált. Csak ez még mindig nem az a radikális változás népesedésügyben, amire szükség lenne. Egyszerűen nem fogják fel a politikusok, hogy milyen lehetetlen helyzetbe kerültünk azáltal, hogy negyven-negyvenöt év óta elégtelen az utánpótlás, fogy az élet, az erő Magyarországon. S ma, amikor a közgazdaságtan az életet, a szakképzett munkaerőt számolja a nemzeti vagyon 70-85 százalékában, ez egyenesen tragédia. S nálunk a fogyás nem állt meg, a következő húsz esztendőben kétszerese lesz az eltelt húszévinek. Evről-évre állandóan sorvad az utánpótlás, állandóan nagyobb a teher a termelő korosztályon. Ezt már nem tudjuk kikerülni sem. És kiigazítani a bajt csak negyven-negyvenöt év alatt lehetséges, még akkor is, ha ma elkezdjük a folyamat megállítását. De még el sem kezdtük! Akik el akarják bagatellizálni a kérdést, azzal érvelnek, hogy Európában is fogy a népesség. S akkor az már jó? Valóban belegyalogoltak a fejlett európai országok is a népesedési leromlásba. Elöregedett a kontinens. De ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő évtizedekben csökken majd a súlya is Európának a világban. Lehet, hogy húsz-harminc év múlva egy ajatollah lesz Európa vezetője. És átrendeződnek a viszonyok Amerikában is.-Azoknak a népeknek van jövője Ön szerint, amelyeknél nagy a népszaporulat?- Ezt így nem mondanám. A fölszaporodás is veszélyes. Azok a népek a jelent zsákmányolják ki, mi a jövőt fogyasztjuk el, saját gyermekeinket! Azért is adtam az esszékötetemnek a Véreim, magyar kannibálok címet. Az ideálképe Szárszó ’96 - Budapesten szeptember 20-22. Vali Anna felvétele az emberi jövőnek az, amikor nagyjából azonos a születések és a halálozások száma. Ez az ideál, azok az országok állanak a legjobban, amelyek ezt megközelítik. Az elvénülő országok utánpótlása nagy valószínűséggel az idegenekből tevődik össze, s ennek néhány évtizeden belül a világ újrafelosztása lesz a következménye. Máris ki lehet ezt számolni, nem olyan misztikus dolog. Itt van Németország, ahol a németek népszaporulata fokozatosan csökken, míg az idegeneké, a vendégmunkásként megtelepülőké nő. Ki lehet számolni, ha ilyen tempóban halad a fogyás, illetve a szaporodás, mikor lesz egyenlő a régi és az új lakosság aránya. Európa elvénülőben van, életereje is oszladozó. S csak nézzük meg az isz-Immár második alkalommal imádkoztak szabadtéri szentmisén a kőbányaiak s a távolabbról jött hívők Nagyboldogasszonyhoz Szervátiusz Tibor szobrászművész Magyar Oltár című emlékművénél. Az idén augusztus 16- án, vasárnap Ladocsi Gáspár katolikus tábori püspök celebrálta a szentmisét, a világi szónok pedig Salamon László országgyűlési képviselő (FIDESZ), a Szent László Társulat elnöke volt.- Miksó Sándor a kőbányai Szent László Plébánia apát-plébánosa könyörgéseiben megemlítette, hogy régi nagy katolikus főpapjaink, Mindszenthy hercegprímás, Apor Vilmos vértanú püspökünk, és Erdély hős püspöke, Márton Áron nagy Mária-tisztelők voltak. Jól értelmeztem-e, plébános úr, hogy e régi nagyok alakjainak felidézése egyúttal a mai főpásztoroknak címzett kritika is?- Ezt így nem mondanám, de az igaz, hogy a felsorolt jeles főpapok minden tettükben kiemelkedők voltak, s meghatározó alakokká lettek a magyarság életében. Ma is példaképnek tekintjük őket. Engem személyes kapocs és ismeretség Mindszenthy hercegprímásunkhoz fűz, hiszen neki köszönhetem, hogy pap lett belőlem. Bérmakörúton volt Héderváron, ott figyelt fel rám, s hamarosan az esztergomi papneveldében tanulhattam mint ösztöndíjas. Mielőtt lefogták volna, kétszer is meglátogatta az intemátusunkat, s mindannyiszor volt gondja a kis „hédervári diákra” is, rám. Csoda hát, ha ilyen indíttatás után szellemi atyámként is tisztelem? Mindszenthy József rendelte el 1947-ben a Mária-évet. Nagyon tisztelte a Szűzanyát.- Ezek szerint Miksó Sándor a hercegprímástól „örökölte" a Boldogaszszony-tiszteletet?- Engem már a születésem Mária felé fordított. A Boldogasszony soron születtem, szemben a Boldogasszony templommal, s a Marianum nevű intézetben tanultam mint kisgyerek. Nem véletlen tehát, hogy életem egyik célja volt s maradt, hogy minden Mária-kegyhelyre eljussak. Boldogan mondhatom, hogy az európai kegyhelyek mindegyikén többször jártam, imádkoztam, de eljutottam Mexikóba és a Szentföldre is. Volt alkalmam sokszor megtapasztalni, hogy az lám országok dinamizmusát, fiatal életerejét!- Ezeket a tényeket már néma szépíró Fekete Gyula, hanem a képzett közgazdász mondja. Nem lehet hát lesajnálóan írói fantazmagóriának titulálni. Tud ezen gondok ismeretében aludni? Sötéten festik ezek a jövőt Ön előtt?- Ez valóban szomorú képlet. De engem inkább az szomorít, hogy nem hajlandók tudomást venni róla. Se a politika, se a közvélemény, se a tudomány. A népesedésügyben idáig az Akadémia hozzám képest mindig a túlparton volt. Mindig igyekezett bizonyítani: ez csak átmeneti dolog. Ez a fogyás, vénülés. Nem tudok róla, hogy ezzel a kérdéssel az Akadémia komolyabban foglalkozna, próbálná felderíteni az okait ennek a tragédiának. Vagy akár egy részkérdésében is komolyabban vizsgálódna, pályázatot ima ki, mondjuk azért, hogy kiderüljön: mi a következménye az elöregedésnek. Az, hogy a közvélemény nincs képben a témával kapcsolatban, nem az ő hibája, hanem a sajtóé, a médiáé. Volt alkalmam évtizedeken keresztül meggyőződni róla, hogy az az újságírói réteg (és furcsa mód, az SZDSZ holdudvarához tartozó réteg!), amely elbagatellizálta, elhumorizálta a kérdést, nem annyira buta, mint rosszindulatú, jövőellenes.-Eza kérdés annyira szenvedélyesen foglalkoztatja Fekete Gyulát, hogy aligha tud visszavonulni a közélettől. S vajon tud-e a szépirodalom felé fordulni újra?- Ezen már nincs mit szenvedélyeskedni, ezek sajnos rideg tények. Szenvedélyesen inkább azért izgultam, izgulok, hogy ne váljanak be a számításaim. Sajnos, eddig mind beváltak. Valóban nem tudok egyelőre szépirodalommal foglalkozni, lekötnek a létfontosságú ügyek. Regényt nem lehet úgy írni, hogy ma van egy szabad estém, s a jövő héten egész világon milyen hittel közelednek az emberek a Szűzanyához. Úgy vélem, hogy a Mária-tiszteletnek hitünk középpontjában van a helye. Különösen nekünk magyaroknak nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a régi írások tanúsága szerint, mi választottuk elsőként a világon országunk védőasszonyának a Boldogságos Szűzanyát. A Boldogaszszony-tisztelet visszanyúlik az ősmagyar hitvilágba, ezért is gyökerezik olyan mélyen a lelkűnkben. A régi Bódog Aszszonyból Szent István alatt lett Boldogasszony. Tehát mindjárt a kereszténységünk, az államalapításunk kezdetén őrzőnk volt a Boldogságos Szűz. Szent István igen bölcsen tette, hogy neki ajánlotta az országot, a nemzet jövőis lesz egy. Ha valami foglalkoztatja az embert, akkor azzal fekszik, azzal kel, míg be nem fejezi az írást. Ez nekem már hosszú idő óta nem adatott meg. Tudományos igényű munkát azonban lehet kevés szabadidő mellett is írni. Sok olyan fontos téma foglalkoztat, amelyeket meghatározónak tartok a nemzet, az emberiség életében, s amellyel sajnos nem foglalkozik senki. Itt van mindjárt a szocializálódás. Ami nem egyszerűen a nevelést, a tudatos irányítást jelenti, hanem az egész világunkat. Hiszen - sarkítva a kérdést - a székláb is szocializál. Tehát a környezetünk minden tárgya ősjelensége alakítja a jövő nemzedékét. S milyen ez a környezet, milyen élményeket szerez az a kevés számú utód, aki megszületik? Egyre kevésbé a család az irányító, pedig ezredéveken keresztül a szocializálódás kohója volt, ahol a kislány az anyját, a fiú az apját „másolta”. Ma a család szerepét sokkal inkább a televízió tölti be, és ez iszonyú veszedelem! A mai világ által sugallt értékrend - amely szerint a legfontosabb az élvezkedés, a szórakozás, a kényelem - a teljes csőd felé taszítja a felnövő nemzedékeket. Kiüresedést, érzelmi, szellemi csődöt hoz magával. Nem az életre készít fel. Az életre úgy kell készülni, hogy az ember képes legyen viselni a terheket. Most már a legfontosabb cél a kikapcsolódás. De hát miből kapcsolódnak ki? A kikapcsolódásból? Halódik acivilizációnk. S ebbe a halódó civilizációba, mint vajba a kés, úgy ékelődik be az iszlám.- Kis rezignációval azt is mondhatnánk, ha ennyire életképtelen a civilizációnk, nincs mit sajnálni rajta. Fekete Gyula vajon nem sajnálja-e, hogy ennyi időt és energiát fektetett, fektet az irodalmon túli kérdésekbe?-Az élet fontosabb, mint az irodalom. Mint már mondtam, egyetlen sikerrel végződő harcom is megadja nekem azt a megnyugvást, hogy érdemes volt csinálni. Százszor többet is érdemes lett volna. Azt gondolom: új utat kell keresnie a világnak a jövő érdekében. S erre a legalkalmasabb, szerintem, Kelet-Közép-Európa lenne, mert itt gyűlt fel a legtöbb tapasztalat az eltelt száz év két nagy társadalmi rendszeréről. Új utat kellene tömi az egész emberiség számára. Szervátiusz B. Klára jét. Immár egy évezred történései bizonyítják, hogy jól választott patrónát a nagy király. Hányszor ásták meg sírunkat az eltelt időben, s hányszor akartak bele is taszítani minket! S mégis megmaradtunk! Hitem szerint ez Máriának, Máriatiszteletünknek köszönhető. Égi szűz virág: áldjon a világ Téged, oh, Szűz Mária, Mert te mihozzánk, mint édesanyánk Jó vagy, jó vagy, Mária. A csángók imádkoznak így a Nagyasszonyhoz. A kőbányaiak, a Szent László Plébánia pedig ezentúl Mária mennybemenetelének napján minden esztendőben elválja a Mária-hívőket közös imádkozásra. Szervátiusz B. Klára Nagyboldogasszonyhoz szállt az ima
