Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-09-01 / 9. szám

1998. szeptember

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

3. oldal

IFJ. FEKETE GYULA

Türelmi idő

BEKE MIHÁLY ANDRÁS

Tusványos

Polgári demokráciákban az újonnan megalakult kormányokat általában 100 nap türelmi idő szokta megilletni, ez alatt az idő alatt a konstruktív politikai ellenzék nem vonj a meg tőle a bizalmát, a korrekt sajtó nem bírál erőteljesebben, és megelőlegezett bizalom alapján az érdekképviseletek sem fenyegetőznek sztrájkokkal. A civilizált közélet kényszerítette ki ennek a türelmi időnek az elfogadását, hiszen a hivatalát alig elfoglalt kormánytól még nem lehet számon kérni működésének eredményességét - hacsak nem politikai elvakultság és gyűlölet vezeti a bírálókat. Mivel komoly politikai erők, szakszervezetek és sajtóorgánumok ezekben az országokban tömegbefolyásuk fenntartása érdekében sem kívánnak a nyilvánosság előtt elfogult és részrehajló szerepben feltűnni, kritikáikkal, bírálataikkal inkább várnak néhány hónapot, hogy az eltelt idő is őket igazolja.

1990-ben Magyarország első szabadon megválasztott kormányának nem adatott meg a száznapos türelmi időszak, működésének első percétől élesen támadta a poszkommunista kézben hagyott tömegtájékoztatás, az örökölt óriási államadósság ellenére újabb és újabb követelésekkel álltak elő a Kádár-éra szakszervezetei, a szocialista-szabaddemokrata ellenzék pedig minden rendszerváltást segítő törvénytervezetet elutasított „populista”, „nacionalista” megokolással.

Az akkori ellenzék a 100 napon belül indította el a kormány ellen azt a nemzetközi hisztériakampányt is, amelyik amúgy egy könnyen leleplezhető hazugságon alapult. (Hangszalagok tanúsága szerint egy szokványos parlamenti bekiabálást, mely hordót követelt a szónoknak, „hordót a zsidónak” tartalommal kürtőit világgá a posztkommunista kézben hagyott tömegtájékoztatás - nem adva nyomdafestéket vagy műsoridőt a cáfolatoknak.) A demokratikus közélet szabályaiban járatlan lakosság gyanútlanul eszközévé vált az akkori ellenzéknek, és a türelmi időt ki sem várva magáévá tette az éppen megalakult kormánnyal szembeni számonkérő és követelődző hozzáállást. Míg Nyugat-Európában a türelmi időt sem tisztelő politikiai erők jobbára a választópolgárok elfordulását kockáztatják, nálunk, az éretlen demokrácia időszakában, ez az intoleráns ellenzéki és sajtómagatartás a posztkommunista erők népszerűség-növekedésével járt együtt.

Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatása óta mindeddig csupán a fele telt el a száznapos türelmi időnek, ennek ellenére megelőlegezhető a megállapítás: jól vizsgázott mind az új kormány, mind pedig a polgári demokráciába fokozatosan beletanuló lakosság. Az eddig eltelt ötven nap kormányzati döntéseiből egyértelműen kiviláglik, hogy a tavasszal hatalomra került koalíció következetesen megkezdte választási ígéreteinek valóra váltását. A lakosság is megfontoltabb, nem hergelhető és nem uszítható olyan könnyen, mint nyolc évvel ezelőtt.

Akkoriban, emlékezzünk csak vissza, történelmi horderejű pozitív döntések születtek néhány hónap alatt: települések ezrei kaptak saját tulajdont - a volt állami vagyonnak több mint felét; hosszú idő után ismét szabadon választhatták meg a polgárok a városi és községi elöljáróikat; a Szent Koronás címer ismét Magyarország jelképévé vált; megkezdődött a szabadságuktól és vagyonuktól a megelőző 50 évben megfosztott állampolgárok sérelmeit enyhítő törvények kidolgozása... Mindezen tettek ellenére az Antall-kormány támogatottsága a türelmi idő alatt gyorsan olvadt, elsősorban a „közszolgálati” rádió és televízió állandó támadásai miatt. 1998-ban ez szerencsére nem ismétlődött meg, a választások óta a kormánypártok népszerűsége - a változatlanul ellenséges médiakömyezet ellenére is - számottevően megnövekedett.

Az új polgári kormány 40 pontban foglalta össze legsürgősebb teendőit. 16 feladatot ebből már teljesített részben vagy egészében. Csak a legfontosabbakat említve: visszavonta a korábbi, szocialistaszabaddemokrata kormány által előterjesztett, a nemzeti földvagyont külföldiek kezére játszani szándékozó törvényjavaslatot; leállította az áramszolgáltató vállalatok eddigi felelőtlen privatizációs szerződéskötéseit; kinyilvánította, hogy a korábbi kormány döntésével szemben nem hajlandó kömyezetromboló erőművet építeni sem Nagymarosnál, sem Pilismaróinál; megszüntette a közepes és kisjövedelmű családok gyermekeinek továbbtanulását megnehezítő kötelező tandíjakat; olyan költségvetési irányelveket fogadott el, amelyek alapján hamarosan eltörlik az előző kormány által meghozott családellenes, gyermekek nevelését nagymértékben megnehezítő intézkedéseket.

Az előző kormány bírálta ugyan a társadalombiztosítás ésszerűtlen és pazarló működtetését, de nem lépett fel határozottan a feltárt visszásságok orvoslása érdekében, mivel ezt a területet a vele politikailag azonosuló kádárista nómenklatúra tartotta a kezében. (A pazarlás elhatalmasodásának érzékeltetésére: míg az Antall-kormány alatt a befizetett kötelező járulékoknak mindössze másfél százaléka volt működési költség - azaz 98,5%-ot a nyugdíjasok és betegek kaptak -, addig a tavalyi évben minden befizetett 100 forint járulékból már csak 88-98 forint jutott az érintetteknek és 11-12 forint volt a működési kiadás.)

Az új kormány ezzel szemben határozott döntéssel megszüntette a senki által sem választott társadalombiztosítási „önkormányzatokat” és úgy tetszik, hogy ezen a területen elejét vette a közpénzek további pocsékolásának. Egy további határozott lépéssel állami ellenőrzés alá vonta a mintegy félszáz szociálliberális sajtóterméket korábban a kisrészvényesek osztalékának a terhére eltartó Postabankot.

A kormányintézkedéseket az ellenzék erőteljesen támadta, de ezek a bírálatok már nem keltettek különösebb visszhangot a lakosság körében. Az átlagember például nem tud azonosulni a Postabank korábbi működését pártoló liberális véleményekkel, ha azt is tudja, hogy a bank több mint 100 milliárdos veszteségéért az igazgatótanács a magyar átlagkereset 220-szorosával honorálta a vezérigazgatót, azaz havi 8,8 millió forinttal.

Az októberi önkormányzati választások előtt tömegbefolyásának növelése érdekében az ellenzék szinte hetente indít valamilyen követeléskampányt, ezek azonban - a megelőző négy év kormányzati intézkedései miatt-teljesen hiteltelenek. Ugyan miért lehetne hinni annak az országos szakszervezetnek, amelyik az elmúlt négy évben - országgyűlési képviselői révén is - támogatta a reálbérek 13%-os csökkentését, most viszont hirtelen egy év alatt 5%-os növelést követel? (A követelődzés alaptalan és demagóg indítékait elég csupán a múlt tényeivel alátámasztani: az 1960 óta eltelt 38 évben csupán egyetlen egyben, 1974-ben volt ilyen léptékű a reálbémövekedés!) Úgy an miért lehetne hinni egy olyan szakmai szakszervezetnek, amelyik máról holnapra meg kívánja duplázni)!) a pedagógusok bérét, miközben a Hom-kormány alatt ugyanezen szakszervezet aszszisztált a pedagógusok reálbéreit az átlagosnál is gyorsabban csökkentő intézkedésekhez?

Ugyan miért lehetne hinni annak a szabaddemokrata nyilatkozatnak, amelyik most augusztusban alkotmányellenesnek és az alapvető emberi jogokra nézve sérelmesnek nyilvánította a kötelező sorkatonai szolgálatot, ha ez a párt - korábban mint kormánytényező - minden tekintetben rendben lévőnek és „NATO-kompatibilisnek” ítélte meg a honvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat?

Nemhogy ellenszenvet, de megvetést és undort keltettek azok, akik sem 100 nap, sem 10 nap türelmi időt nem hagytak az új kormánynak, hanem már a beiktatást követő harmadik napon gabonát égettek, úgymond azért, hogy magukra irányítsák a „késlekedő’ ’ kormány figyelmét! Ugy anezek a búzaégetők hangjukat sem hallatták tavaly, a mostani gabonaváltságot megalapozó döntések idején, amikor a Hom-kormány megtiltotta a gabonakivitelt attól a nem is nagyon titkolt szándéktól vezéreltetve, hogy az idei választások évében emiatt csökkenjen a kenyér ára.

A köz véleménykutatások hamar igazolták, hogy a bukott kormány pártjainak ígérgetései, követelődzései inkább visszatetszést keltettek a lakosságban, mint bizalmat. Harcmodort váltottak tehát az ellenzék pártjai, és most a türelmi idő felénél különféle - a tömegtájékoztatásban botrányoknak címkézett - ügyek révén próbálnak megerősödni. Az első ilyen esetben óránként bemondta a rádió, sok szakembert bocsátott el az egyik új miniszter „indok nélkül - gyaníthatóan politikai meggondolások alapján”. Hamar kiderült azonban, hogy a felmondások álfelmondások voltak, és a távozó miniszter juttatta ily módon mintegy 80 milliós végkielégítéshez haverjait. Egy másik esetben naponta hallatszott a vád, miszerint a kormány bele kíván szólni a televízió ügyeibe - a végén kiderült, hogy maga az intézmény vezetője kérte a kormány segítségét.

Legújabban frissen kinevezett kormánytisztviselők múltbéli gazdassági tevékenységének a törvényességét vitatta a tömegtájékoztatás - mígnem kiderült, hogy az amúgy sem helytálló vádaskodások állampolgári jogokat sértő, illegális megfigyelések információira támaszkodtak. Úgy látszik, hogy az 1994-ben visszaszavazott Kádár-rendszer ismét fölélesztette az állampolgárok politikai tetteit és véleményét regisztráló megfigyelői apparátust, alaposan utánanézetett annak - nyilván nem saját zsebből -, hogy kik a megbízható támaszai és kik a megbízhatatlanok. A besúgásban, besurranásban, spionkodásban gyakorlott „szakemberek” - nyilván fedőcégeken keresztül történt - reaktiválásának körülményei még feltáratlanok, de a megbízók politikai hovatartozása egyértelműnek tetszik.

Nem keltett meglepetést az sem, hogy a köztársasági elnök sem vártaki a türelmi időt. Az augusztus 20-ai állami és nemzeti ünnepen elmondott beszédében egymás után sorolta a kormány és az Országgyűlés adósságait és mulasztásait a gazdaságpolitika, szociálpolitika és kisebbségi jogok területén. Szemrehányásait ugyan nem közvetlenül az új kormánynak címezte, de figyelembe véve azt a körülményt, hogy tavasszal, a választások előtt, az akkori kormány munkájára utalva, jóformán csak méltatásokat és dicséreteket tartalmazott a beszéde, úgy tetszik, hogy a most felsorolt hiányérzetek azóta, a türelmi időszak alatt támadtak fel benne.

Szerencse, hogy már ezt sem veszi komolyan a lakosság, csakúgy, mint az idén menesztett kormány pártjainak az ígérgetéseit és műbotrányait.

Tanulságos volt megtapasztalni, hogyan reagált a román sajtó Orbán Viktor júliusi romániai látogatására. Első nap, a magyar miniszterelnök hétvégi látogatását követő hétfőn a román lapok fő helyen, meglepő tárgyilagossággal és visszafogottsággal beszéltek róla. Úgy vélekedtek (Evenimentul Zilei, Curierul National), hogy Orbán Viktor mérsékeltebb hangot ütött meg, mint korábban, sőt az utóbbi lap idézi Radu Vasile román kormányfőt, aki szerint a magyar és a román fél hasonló nézeteket vall a kisebbségek kérdésében. Több lap (pl. Ziua) idézte Orbán Viktor bukaresti kijelentését, miszerint a román miniszterelnök és az államfő igen hazafias gondolkodású ember, „és mi is ilyenek vagyunk”.

A lapok a felmerült megoldatlan kérdésekről (önálló kolozsvári magyar egyetem, kettős állampolgárság) különösebb kommentár nélkül számoltak be. Több regionális erdélyi román lap (Transilvania Express, Transilvania Jurnal) rosszindulat nélkül egybehangzóan úgy vélekedett, hogy „a magyar egyetem ügye a magyar-román viszony gordiuszi csomójává vált”. Az Evenimentul Zilei minden különösebb megjegyzés nélkül, tudósításának címében közölte, hogy amagyar miniszterelnök alkotmányos kötelezettségének tekinti a határokon túli magyarsággal való törődést és azt is, hogy Székelyudvarhelyen nemzeti identitásuk megőrzésére ösztönözte és Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarokat.

Egyedül a hajdani pártlap, a Scinteia utódja, az Adevarul ütött meg a többiektől elütő hangot: a Budapesten is hírhedt Dórin Suciu populistának minősítette Orbán Viktor hangnemét, és úgy vélte, hogy a magyar miniszterelnök úgymond két összebékíthetetlen fogalom ötvöződésének ellentmondásos megtestesülése: egyszerre fiatal és konzervatív. Ez a kivétel azonban csak erősítette a szabályt: összességükben aromán lapok első nap megilletődöttséggel, sőt elismeréssel szóltak Orbán Viktor megbeszéléseiről. Sőt, ami a magyar-román viszonyban egyfajta elismerésnek számít, az egyik bulvárlap véleménye szerint a magyar miniszterelnök „csúfot űzött” („a facut misto”) román kollégájából, átverte őt. Többen diplomáciai bravúrnak minősítették, hogy a magyar miniszterelnök egy elvileg magánlátogatás kötetlenebb kereteit használta ki arra, hogy nyíltan beszéljen azokról a gondokról, amelyekre a hivatalos látogatás formális korlátái kevesebb teret engedélyeznek. Már-már az örök kétkedőknek is olybá tűnt, valami új kezdődött a magyar-román viszonyban. Új hang, újabb párbeszéd, valami tényleg bíztató fejezet kezdődne a magyarok és a románok között? Viszonzásra talált volna Bukarestben az Orbán Viktor képviselte nyűt, kertelés nélküli beszéd?

Másnap, kedden, azonban a román politikai elit vehemens tiltakozó, elítélő nyilatkozatainakközlése már erősen áthangszerelte a román lapok kórusát: a hangnem ellenségessé vált. A kommentárok egyöntetűen kifogásolták, hogy az egyetem ügye kapcsán Magyarország „beavatkozik Románia belügyeibe”; üdvözölték, hogy Constantinescu román államfő elzárkózott az egyetemről való tárgyalások elől; elítélték, hogy Constantinescu főtanácsosa, Zoe Petre Tusnádfürdőn az önálló egyetem mellett foglalt állást. Az örök kétkedők nyugtázhatták: semmi nem változott!

Valóban semmi sem változott volna a(z erdélyi) magyar-román viszonyban Orbán Viktor frissen beiktatott magyar miniszterelnök nem hivatalos nyári romániai útja nyomán?

Ami a hideg-meleg, ide-oda változó bukaresti politikai széljárást illeti, az Orbán Viktor romániai látogatásának céljául szolgáló „tusványosi” nyári szabadegyetemet is meglegyintette.

Tusványos nevét ne keressük a földrajzi atlaszokban, csak a politikai térképen létezik: a magyarromán közeledést (közeledési szándékot) jelképező képzeletbeli helységnév. A hajdani Fidesz és az erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének kezdeményezésére, és a román Pro Europa Liga támogatásával kilenc éve megteremtett bálványosfürdői nyári szabadegyetem a nyílt magyar-román párbeszéd fóruma lett, amelyen a magyar és a román demokratikus és politikai elit jeles személyiségei találkoztak és őszintén megvitatták a magyar-(erdélyi magyar)-román viszonyt terhelő gondokat.

Időközben sok minden változott. Tavaly óta Tusnádfürdőn tartják meg a „bálványosi nyári szabadegyetemet” (a két helynév ötvözéséből született a Tusványos elnevezés). Lényegesebb változás azonban, hogy a korábban ellenzéki partnerek immár mindkét országban kormányra kerültek. Ilyenformán az idei (július 20-25.), kilencedik „tusványosi” szabadegyetemnek különös tétje és kérdése volt: a régi partnerek kormányzati helyzetben, a helyzetalakító cselekvőképesség birtokában a vitás kérdések elméleti disputájáról áttémek-e azok konkrét megoldásának megtárgyalására?

Érezhetően ennek a felvetésnek a szellemében készült az idei szabadegyetem szokatlanul sűrű programja is, a szervezők maguk is a megoldandó gyakorlati kérdésekre összpontosítottak (önálló magyaregyetem, csángó-kérdés, privatizáció, kettős állampolgárság). És ennek szellemében mentek ki a meghívók nem csupán a korábbi állandó résztvevők, hanem a román kormányfő címére is.

A megváltozott helyzet szinte természetes velejárója persze, hogy az idei szabadegyetem elveszítette az ellenzékiség, a felszabadult véleménycserék korábbi diszkrét báj át, és hogy a mondatok (Németh Zsolt államtitkár szavával) „lekerekítettebbek” lettek. És persze, tehetjük hozzá, súlyosabbak is. A helyzet változásának szembeötlő jele volt, hogy a tusnádfürdői kempingben azon a nyári héten a résztvevők lépten-nyomon miniszterekbe, államtitkárokba, vezető kormánytisztviselőkbe botlottak. Jobbára magyarokba!

A román meghívott politikusok, kormánytisztviselők egy része, és főként Radu Vasile román kormányfő a várakozások ellenére távol maradt a rendezvényről. Némely meghívott távolmaradása tüntetőnek is volt tekinthető: az önálló magyar egyetem vitájára Andrei Marga miniszter, korábbi rektor még helyettest sem küldött maga helyett (amint azt Pokomi Zoltán tette) és nem jött el Tokay György bukaresti „kisebbségvédelmi” miniszter sem.

A jelek szerint a gondok konkrét megoldásának vitái élesebbeknek bizonyultak, mint a korábbi évek kényelmesebb, mert felelősség nélküli elméleti disputái. Személyeskedésig fajult vita robbant ki például a csángó-kérdésben, és komoly nézeteltérés mutatkozott az önálló magyar egyetem, a kollektív jogok meg az autonómia kérdésében. Adrian Severin, korábbi külügyminiszter, a „tusványosi” szabadegyetem állandó, megbecsült vendége például sem a kollektív jogokat, sem az autonómiát nem tartj a elfogadhatónak Európában. A kormányzati felelősség visszafogotabbá tette a román felet a konkrét vitákban. Jól megmutatkozott ez Gabriel Andreescu aggodalmában, hogy az RMDSZ állandó fenyegetőzése a koalícióból való kilépéssel, úgymond csupán a C.V. Tudorhoz hasonló román szélsőségesek térnyerését, hatalomra jutását segíti elő, ami egész Románia és benne a romániai magyarok számára is katasztrófát jelentene. (A megértő hallgatóságnak azonban elmulasztotta kifejteni, hogy a parlamentáris demokrácia keretei közt ugyan mi más manőverezési lehetősége maradt a koalíció csapdájába esett RMDSZ-nek!).

A teoretizáló mellébeszélés az egyetem ügyében már egyenesen kínos volt. Ilyen összefüggésben külön hangsúlyt kap Tőkés László püspök észrevétele, hogy a mai, elvileg partner és baráti román kormányzat mintha nem fogadta volna túl nagy lelkesedéssel a minapi budapesti kormányváltást... Márpedig a frissen hivatalba lépett magyar miniszterelnök nyilván nem csupán a hajdani közös, kellemes nyári táborozások iránti nosztalgiából tartotta fontosnak, hogy ellátogasson Tusványosra. Azzal a szándékkal jött, hogy átvágja az említett „gordiuszi csomót”. Nyíltságra való törekvése éppen az egyetem kérdésében mutatkozott meg: a tusnádfürdői hallgatóság nagy tetszéssel fogadta kijelentését, hogy az egyetem körüli vitában őszinte érvekre van szükség, nem pedig valamiféle „multikulturalizmusról” szóló homályos vitára. Önálló magyar egyetemre márpedig szükség van, mondta, a magyar állam minden lehető módon támogatja a létrehozását. A magyar miniszterelnök a schengeni határzár miatti aggodalmakról szólva nem ígért kettős állampolgárságot, de nyíltan beszélt arról, hogy a vérségi, családi kötelékek fölötte állnak a jogszabályoknak...

Orbán Viktor Tusnádfürdőn nem hagyott kétséget afelől, hogy az eddigi magyar külpolitikát egy pragmatikusabb, következetesebb jószomszédi és kisebbségvédelmi külpolitika váltja fel. Magyarország stratégiai partnernek tekinti Romániát az európai integrációs folyamatban, de egyben határozottan támogatja a határon túli magyarság - legitim vezetői által megfogalmazott - igényeit.

Jellemző, hogy Constantinescu román államfő, akit Bukarestben Orbán Viktor régi „tusványosi” ismerősként üdvözölt, és aki végső soron a romániai magyar választók opciójának köszönheti megválasztását, elzárkózott az önálló egyetem kérdésének megvitatásától. így nyilván egyre határozottabbá válik majd a romániai magyarság érdekérvényesítési szándéka, ilyenformán a bukaresti elzárkózás és a budapesti „alkotmányos” támogatás várhatóan az RMDSZ-en belüli erővonalak átrendeződéséhez (radikalizálódásához?) vezet majd. Márpedig ha Romániában, különösen a kormányzati térfélen mégsem az ország európai integrációjában érdekelt erők kerekednek felül, a másfél év múlva esedékes és az ország súlyos gazdasági helyzete miatt szinte biztos baloldali fordulattal „kecsegtető” romániai választásokra (és azok után még inkább) kritikus helyzet állhat elő, ami nagyon megnehezíti majd, hogy jó magyarok és egyben jó szomszédok is legyünk.

Valóban semmi sem változott volna Erdélyben Orbán Viktor frissen beiktatott magyar miniszterelnök nem hivatalos nyári romániai útja nyomán?

Orbán Viktor „magánlátogatása” ismeretes módon nem csupán Tusnádfürdőre korlátozódott. Csíkszeredában keresztelőn vett részt, Székelyudvarhelyen „spontán népgyűlésen”. Az erdélyi magyarok úgy fogadták őt, mint Horthy Miklós óta az első hivatalban lévő magyar miniszterelnököt, aki a Székelyföldre látogat. Sőt, akinek ez a beiktatását követő első útjainak egyike. Annak szellemében, amit gyakran hangsúlyoz, hogy Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe! Négy év szoci-ál-liberális szünet után az erdélyi magyarok amagyar miniszterelnököt a nyolc évvel ezelőtti rendszerváltó antalli magyar külpolitika folytatójaként üdvözölték. Reménnyel. Ez a remény a változás...