Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
1998. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal ZÉTÉNYIZSOLT Nemzetpolitikára van szükség „Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! ’ (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) Amikor a bevallottan nemzeti szellemű szervezetek által a leginkább és legnagyobb számban közérdekű elkötelezettségűnek tartott - nem minden tévedés és igazságtalanság nélkül jelölt, többnyire országos hírű személyekből alakult - „Százak Tanácsa” 1998. március 6-i ülésén, a tagok jelentős részének távollétében, „Mit kíván a magyar nemzet 1998-ban” címmel elfogadta a maga huszadik századvégi tizenkét pontját, 1848-ra emlékezve és éltetve azt, a „Magyarországot meg kell menteni!” mottóval a nemzetpolitikára mutatott példát. Napjainkban Tőkés László, a királyhágómelléki református egyházkerület püspöke elevenítette fel a valójában évezredes elvet. így nevezzük az egész, a teljes, az államhatárokra való tekintet nélkül szerves testnek tekintett magyar népben és nemzetben gondolkodó, annak érdekei szerint történő politikacsinálást ugyanúgy, mint a magyar közösség létezését alapvetően érintő tények és teendők elemzését, kimunkálását és képviseletét akár az „ország”, de nem a nemzet, végzet küldötte vezetőivel szemben is. E nemzetpolitika körébe tartozik a nép tragikus fogyásának és elnyomorodásának megállítására, vagy a tragikus, békétlenséget szülő békediktátumok okozta helyzetnek és következményeinek megszüntetésére, a nép lelki-testi megmaradására tanácsokat adó, teendőket kimunkáló és tetteket követelő, s ezért végső soron politikai, bár elsődlegesen tudományos, irodalmi vagy közírói tevékenység. Aki belelapoz a viszonylag szegényes teijedelmű konzervatív sajtóba, számos törekvést lát arra, hogy különböző szervezetek, egyesületek, szövetségek kifejtik a „nemzet megmentésének” elveit, a pártok összefogása, az új gazdasági és kulturális politika, az idegen érdekeknek való behódolás elutasítása, a határon túlra szakadt nemzetrészek védelme jegyében. Legutóbb az írószövetség ilyen nyilatkozatát olvashattuk. E törekvés kifejezője a „nemzeti minimum” Fekete Gyula által használt, majd széles körben elvileg elfogadott, de ténylegesen meg nem határozott követelményrendszere, amelynek alaptételeiben nincs lényeges különbség a közvélemény „életpárti” részében. Ezen igény jegyében zajlott az 1993-as szárszói tanácskozás, az 1943-as, világháborús időben rendezett, tehát legalább annyira sorsformáló igényű szellemi táborozás évfordulóján, de részben ezt célozták a Magyarok Világszövetségének kongresszusai is, nem említve más értékes rendezvényeket, mint amilyenek a Clevelandben tartott magyar találkozók. A parlamenti politika mégis a legrosszabb értelemben vett pártpolitika, azaz egy-egy rész (pars) képviselete. Ez a rész azonban elsősorban az „elit”, a szó nem erkölcsi és értékelvű, hanem gazdasági értelmében, értve rajta a nemzetközi kapcsolatrendszerbe tagolódott, a valódi vagy vélt „globális” irányvonalakat képviselő, a tőkés társaságok világuralmát legfőbb rendező elvnek tekintő csoportokat. A parlamenti ellenzéki pártok csaknem a kör négyszögesítésének feladatát vállalják (vállalják?) akkor, amikor e globális érdekszövevény és a nemzeti érdek között egyensúlyoznak, vagy legalábbis ezt hiszik és állítják, de tudat alatt és őszinte beszélgetésekben bevallják, hogy igazi rendszerváltást, igazi nemzeti érdekképviseletet nem tudnak, nem is akarnak végrehajtani. Jól tudjuk, hogy a politikai hatalom nem csodatévő erő, emlékezve ifj. Fekete Gyula elemzésére az „átkos” antalli időkből, ami kimutatta, hogy e kormányzati hatalom akkor a teljes hatalmi hatókör 30%-át sem érte el, figyelembe véve az ellenséges tömegtájékoztatás, a gazdaságibanki csoportok, a köztársasági elnöki intézmény hatalmát és a csonka parlamentarizmus jelképét, a törvény megsemmisítő és politikailag felelőtlen, személyi összetételében az 1989-es politikai alkut a szabad választások után tovább hordozó Alkotmánybíróságot, a bíróiigazságszolgáltatási hatalom különállását alkotmányos követelménynek tekintve, de nem fogadva el az 1990 óta független ügyészi hatalmat, igényelve ennek az igazán felelős nemzeti kormány alá rendelését. Ez a helyzet 2/3-os országgyűlési többséggel, alkotmánymódosítással megváltoztatható! Nem kell hadat üzenni az egész globalista nemzetközi tőkének ahhoz, hogy a nemzeti minimumot, a magyar nemzet megmaradását ezek a nemzetközi erők tudomásul vegyék. Számos példa - európai és távol-keleti - hozható arra, hogy a nemzetközi érdekeket ésszerűen korlátozták. Hiszen egyetlen nemzeti közösségtől sem várható el ép elmével, hogy öngyilkosságot kövessen el a nemzetközi érdekek oltárán. A nemzetpolitikának meg kell kapnia az őt megillető helyet a napi döntésekben, a négy évre választott országgyűlések és kormányok működésében. Nem ringatjuk magunkat tévhitekben és illúziókban. Bár a politikában minden, és mindennek az ellenkezője lehetséges, semmi jelét nem látjuk a pártok összefogásának (választási párt létrehozásának), és általában a nemzetpolitikai megfontolások tényleges érvényesülésének. Valamennyi számottevő, parlamentbe-jutásra esélyes pártra többé-kevésbé alkalmazható megállapításokat kell tennünk, nem engedve meg magunknak a különbségtételt, hogy egyik pártra igent, másokra nemet mondjunk, hiszen ez ellentmondana a nemzetpolitikai megközelítés alapelvének, a pártérdek feletti nemzetérdekűség elvének. Pszichológiailag vizsgálva a helyzetet, célszerűtlen önérvényesítés, éntúltengés, kishitűség és csodavárás, az „úgyse” (sikerül, érdemes) jelenségeivel, míg politikailag a hatalomelvű, erkölcsnélküli magatartással találkozunk. Ez utóbbi az önkényuralmi ideológia továbbélése, amely szerint a népnek diktálni lehet, hatalommal minden elérhető. E gondolatrendszerbe tartozik a nemzetközi tényezők meghatározó erejének (lásd: moszkovita internacionalizmus) túlértékelése, immár Keletről Nyugatra helyezve a feltétlen igazodás irányát. Túl kellene lépni az önkényuralmi időszak évtizedein, az egész magyar történelem segítségül hívásával. Történelmünk Szent Istvától és az Árpád-ház többi uralkodójától, Szent Lászlótól és másoktól, az Anjou uralkodóktól és Mátyás királytól a sziklaszilárd katolikus Pázmány Péterig és a vele nemzeti érdekből több közös elvet valló protestáns Bethlen Gáborig, II. Rákóczi Ferencig és a népet a Szent Korona alkotmányos rendjébe emelő Kossuth Lajosig és Deák Ferencig számos példáját nyújtja a nagylelkű, stratégiai döntéseket az egyéni érdek fölé emelő, a hazáért minden kockázatot vállaló, de a hazát nem kockáztató, ezért nemzetpolitikai magatartásnak. Még a legtragikusabb évszázad, a XX. század is mutat államférfiakat és döntéseket, a nagyívű, önzetlen magyar politika példáit Bethlen Istvántól és Teleki Páltól egyre ritkuló sorban. Mindezekből hitet és erőt menthet a szociális-jóléti törekvésű nemzeti-konzervatív politika; hitet a magyar világ nemzetközi malomkövek között őrlődésében is meglévő megmaradási lehetőségeiben és viszonylagos öntörvényűségében, erőt a megmaradási, az életpárti munkálkodáshoz, a pusztulás pártjának legyőzéséhez, az „úgyse” helyett a „mégis” lelkiségéhez, az igazi nemzetpolitikához. • A Szentkorona-eszme és 1848 című, a lap márciusi számában megjelent cikkem azon szövegrésze, hogy: „Az 1848. évi XVII. tv. az ún. Sajtóközlemény”, helyesen így szól: „...tv. az ún. Sajtó-törvény”. A kézirathibáért elnézést kérek. — Zétényi Zsolt „Mit kíván a magyar nemzet 1998-ban?" 1. Feleszmélést a bénult lehangoltságból, a „köteles honfibúból” az igazi, gyökeres, radikális állásfoglalásra: a választásokon való maradéktalan részvételre, felelős nemzeti országgyűlés és kormány felállítására. Mindenki menjen, hívjon, hozzon mindenkit a döntő szavazásra. Az eddigi tartózkodók részvétele biztos nemzeti győzelmet hoz. 2. Új népesedési politikát a végzetes fogyás, a tömeges abortuszgyakorlat ellen, a gyermekeiket gonddal nevelő családok boldogulásáért. 3. Új gazdaságpolitikát, nagy áldozatok árán is, melyben a magyar föld senkinek sem eladó, a privatizációt felülvizsgáljuk, az államadósságot átütemezzük, a tömeges elszegényedést megállítjuk, s elszámoltatjuk az új milliárdosokat. 4. Új művelődéspolitikát, amely a tehetségre és nem a pénzre alapoz, megkapja a költségvetésből az őt megillető összeget; ellene áll az erkölcsi hanyatlásnak, ápolja a nemzeti hagyományokat és azokat illeszti a végső egyetemességbe. 5. Új, tisztességes médiapolitikát a televízió, a rádió és az újságok építő, nemzeti és emberi jellegének biztosításával. 6. Új emberségpolitikát a korrupció, a bűnözés, a kábítószerezés visszaszorítására, az igazi emberség javára. 7. Új egészségügyi politikát, az élet sorvadása és haldoklása helyett annak megújulásáért mind anyagi, pénzügyi, mind szellemi tekintetben. 8. Új szellemű honvédelmet, új Európa-politikát a hazák Európájának közösségi felvirágoztatására, a nemzetek történelmének és országának megőrzésére. 9. Új határon túli politikát a magyarság önrendelkezésének és megújulásának jegyében, egy olyan megmaradáspolitika keretében, amely a határokon belül, azok körül és a világszórványban is megőrzi magyarságunk önazonosságát. 10. Új egyházpolitikát az ország erkölcsi-lelki-szellemi felemelkedéséért. 11. Új környezetvédő politikát a Duna vizének megmentéséért, s minden élővizünk, levegőnk, anyaföldünk tisztaságáért. 12. Mindezeket teljes egységbe foglalva: „Egyébként azt tanácsoljuk, Magyarországot meg kell menteni!” Százak Tanácsa Félelem a határon túl élő magyaroktól? A választási tövény által a külföldön élő magyar állampolgároknak a választójogból való kizárása nem csak diszkrimináció és főként nem a „bizalmatlanság”, hanem a félelem által vezérelt, diktatúrából származó intézkedés. Nyilván tudhatják a hatalmon levők, hogy a nyugatra elüldözött honfitársaktól aligha kapnának szavazatokat és — esetleg — egy szoros választási eredmény esetében eldönthetnék a hatalmon, azaz a kormányon maradást. Az Antall-kormány próbálkozása ezen sértő és jogtalan kizárás helyrehozására főként az SZDSZ ellenállásán bukott meg. Gál Zoltánnak a Magyarok Világszövetsége gyűlésén elhangzott ígérete egy új törvényjavaslat benyújtására épp olyan üres trükk volt, mint a többi ígérgetés, mint például a 3,60-as kenyér. Hogy most ezekre a tényekre „nem emlékszik”, az csak azt bizonyítja, hogy ma a hatalomnak a téma nem érdekes, sőt esetleg veszélyes lehet. Tabajdi Csabának a Duna Televízió Hírmondó adásában elhangzott kijelentéséhez, miszerint a Magyarországon nem adófizetőknek nem jár a választójog, lenne egy megjegyzésem: Tabajdi Csaba nincs tisztában azzal, hogy a legtöbb külföldön élő magyar állampolgárnak ingatlanai vannak Magyarországon, vagy valamilyen gazdasági vállalkozást hozott létre, ezért adófizető állampolgárrá vált, érvelése tehát a tények ismerete hiányában szertefoszlott. Mindettől eltekintve az alapvető állampolgári jogok gyakorlása egyik jogállamban sem függvénye az adófizetésnek, érvelése ezért is gyér, de főként elfogadhatatlan. Kovács László külügyminiszter elvúrnak (vagy nevezzük úrtársnak?) okfejtéséhez is szükségesnek látszik a hozzászólás. A Magyar Nemzet Páholy ülésén azzal érvelt, hogy a „külföldön élő vagy tartózkodó magyar állampolgárok nem szenvedő alanyai a magyar politikai helyzet változásainak, amelyet azonban szavazatuk révén így felelősség nélkül vagy akár felelőtlenül befolyásolhatnának.” Amennyiben ez lenne a választójog gyakorlásának kritériuma, a kormányt és azon szerveinek tagjait, melyek az egész országra ártalmas döntéseket hoztak, valamint a hatalmon levő pártok vezetőit mind meg kellene a választójogtól fosztani. Felelőtlenül és jogtiprással intézik az ország ügyeit, s ha valamire fény derül, akkor azt 80 évre titkosítják. További fejtegetése közben megemlíti, hogy a külügyminiszter úr találkozott nyugaton élő szélsőséges beállítottságú nyilasokkal. Itt fel kell hívnom a külügyminiszter úr figyelmét arra, hogy egy demokratikus beállítottságú országban mindenféle politikai felfogású embernek van választójoga, mivel az egész nemzethez tartoznak, megállapítása tehát azokat a rossz emlékeket idézi fel, amikor a pártállam idején megfosztották az általuk „nem megbízható elemek”-nek minősítetteket a választójog gyakorlásától, és mindezt akkor tették, amikor egy párt között kellett választani! Megértem a külügyminiszter úr félelmét, a helyében én is félnék, de nem nevezném magamat demokratikus gondolkozásúnak! Meg szeretném még említeni, hogy pártja és jogelődje a 2. világháború után begyűjtötte a nyilasokat, akik igen gyorsan vedlettek át kommunistává, tehát ma is megtalálhatók az anyaországban. (Lásd bőrfejűek...) Ezen felül az anyaországban, Magyarországon is találkozhatunk szélsőséges nézetű elemekkel, a politikai skála mindkét végén, ezek mégis választhatnak! És végezetül választhatnak mindazok, akik 56-ban fegyvertelen tüntetőkbe lövettek bele vagy maguk is lőttek, vagy más terror szervezetnek tagjaiként igázták le az országot, félemlítették meg az egész magyar népet. Kovács úr, ezek miért járulhatnak az urnához májusban? Amennyiben tényleg a Nyugathoz szeretnének felzárkózni, kérem ne alkalmazzanak a pártállam diktatórikus jelmeztárából ittrekedt, már-már elporosodott ideológiákkal feltöltött viselkedésmódot. Ma már nincsenek kulákok, x-esek, vagy más diszkriminatív jelzőkkel ellátott társadalmi rétegek, ezzel szemben vannak „újgazdagok”, akik nem tiszta módon szerezték vagyonukat, vagy sötét pártösszefonódásaik alapján váltak hirtelen vad kapitalistákká. Érdekes, őket nem akarja a külügyminiszter úr a választójogból kizárni, ennek csak egy oka lehet: ők táplálják pártja kasszáját, nem a külföldi magyar állampolgárok. Kenessey Csaba ,-----------------------------------------Dr. Zétényi Zsolt ügyvédi irodája folytatja működését. Polgári (ingatlan-, társasági-, öröklési-, peres) és büntető ügyek. Széleskörű konzultációs lehetőség. Ügyfélfogadás hétköznap 9-1 8 óra között, előzetes egyeztetés után. 1066 Budapest, VI. Zichy Jenő u. 22. I. 14. Tel/fax: (361) 331 9954.
