Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-12-01 / 12. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1997. december Modem időket élünk, a 21. század küszöbén érdemes egy kicsit elgondolkodni, hol is állunk, mik a jellemzői ennek a világnak, amelynek tagjai és részben alkotói is vagyunk. A 19. századot az iparosodás jellemezte. Chaplin a Modem Times (Modem idők) című, örök értékű filmjével remekül karikírozta az akkori élettel kapcsolatos viselkedésmódokat. Ezután azt a kérdést teszi fel magának a gondolkodó: amennyiben Chaplin ma is élne, mivel jellemezné a 20. század végét? Mit értünk el és—különösen— hová jutottunk? Milyen kilátásokkal indul az a nemzedék az életbe, amelyik a 21. században fogja életét leélni? Amennyire az elmúlt időszakokra az iparosodás, az automatizálás nyomta rá bélyegét, a 20. század utolsó évtizedeit az információk, az adatok gyűjtése, feldolgozása és elosztása, a kommunikációnak az egész földgömböt behálózó lehetősége jellemezte. A modem életforma meghatározójává vált a számítógép, a televízió és az utóbbi időkben robbanásszerűen elteijedt Internet számítógépes hálózat létrejötte. Amit régen utópiának tartottunk, már rég valósággá vált, betelepedett a nappalinkba, a gyermekszobába, jelen van az autónkban, nélkülük mai életünket már el sem tudnánk képzelni. Valójában sok minden virtuálissá, látszólagossá vált életünkben. Érdemes szerintem tehát elgondolkodni azon, hogy hogyan jelenik meg ez a virtualitás, milyen megjelenési formái vannak, és hogyan befolyásolják életünket. George Orwell 1984 című regényében ugyancsak előre látta a technika kibontakozását, amikor főhőse, Winston Smith lakásában egy teljes falat tölt be a „teleképemyő”, egy mai TV-készülékhez hasonló készülék, amelyik azonban mindkét oldalra működik. Veszi a műsorokat, de egyúttal a lakásban történeteket is felveszi és továbbítja. A slogan: „Big Brother is watching You”, azaz a nagy testvér vigyáz rád — lett a fogalma az általános felügyeletnek, a totális, mindent átfogó, egy förtelmes diktátor kezében összpontosuló hatalom megfigyelő rendszerének. Orwell — elmés előrelátását nem kétségbe vonva — szerencsére tévedett. Az információk áramlása nem csak és kizárólag a totális megfigyelés eszközévé vált, hanem, mint azt az utolsó évtizedekben megfigyelhettük, a diktatúrák bukásához is vezetett, hiszen egy teljesen elkülönített, lezárt világban működik a diktatórikus agymosás, s az elnyomó hatalomnak már nem állt módjában megakadályozni az információk szabad áramlását. Mindezek ellenére az emberek gondolkodásmódja nem nagyon tudta az új életfelfogást követni, s a beidegződött reakciók miatt veszélyes számukra a média manipulációs lehetősége, a szellemi diktatúra esetleges bevezetése. Az élet minden vonatkozásában megtaláljuk a virtuális megoldásokat, a látszólagos határok megszűntét. Vegyük például az országok határait. Jóformán nincsenek olyan országhatárok, melyeken belül csak és kizárólag annak a népnek, nemzetnek fiai és leányai élnek, akikről az országot elnevezték. Magyarország esetében világos, hogy magyarok, magyar származású, magyar kultúrával rendelkező emberek nem kizárólag az ország határain belül, hanem igen nagy számban a szomszédos államok területein és szétszórtan az egész világon megtalálhatók. Tehát a virtuális Magyarország mindenütt létezik ott, ahol magyarok élnek, ahol mindennapi beszédjükben magyar szavakat használnak és az ország sorsával, politikai valamint gazdasági életével törődnek. Ezért is volt nagyon helyénvaló elhunyt miniszterelnökünk, Antall József feledhetetlen mondása: „ 15 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni!” Nagy volt a felhorkanás mindazoknál, akik szűk látókörük, anakronisztikusnak tekinthető nacionalista felfogásuk miatt csak saját határaik keretein belül tudtak népükről gondolkodni. Éppen ebből a teljesen idejétmúlt felfogásból adódtak az elmúlt évek nagy tragédiái, vallási vagy etnikai tisztogatások. Virtuálissá váltak eddig elfogadott KENESSEY CSABA Virtuális világunk fogalmak is, mint például a szabadság. A személyi látszólagos szabadságot behatárolják, korlátozzák az anyagi lehetőségek, előírások, a törvények. Jó példa erre többek között a magyar parlament döntése, miszerint csak azon magyar állampolgár járulhat választásokkor az urnához, akinek Magyarországon van állandó lakhelye és adott pillanatban ott is tartózkodik. Az senkit sem zavar, hogy ezzel alapvető emberi jogokat sértettek meg, sőt az alkotmányos jogaiban minden állampolgárnak biztosított jogokat sértettek meg. Ez a virtuális szemlélet vált úrrá például a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjén, dr. Tabajdi Csabán is, aki egy e sorok írójával folytatott személyes beszélgetés alkalmával a leghatározottabban ellene volt a választójog helyreállításának, minden magyar állampolgár számára való biztosításának. Mi ez, ha nem látszólagos, virtuális szabadság? Az senkit sem zavar, hogy más posztkommunista államok — most ne beszéljünk anyugati világban alkalmazott gyakorlatról — állampolgáraikat megbecsülik, amennyire csak lehet, belevonják az anyaország életébe. E téren hazánk nem virtuálisan, hanem valóban lemaradt szomszédaitól! A másik virtuális fogalom a tulajdon, az enyém-tiéd-övé valós értelmezésének eltorzítása. Ezzel a jelenséggel mindennap lehet találkozni. Az államvagyon, a pártvagyon eltulajdonítása, vagy inkább elidegenítése, a privatizáció leple alatti személyes nyerészkedések mind-mind példái a tulajdon — mint fogalom—virtuális értelmezésének. Ennek a felfogásnak rengeteg követője lett, a társadalomra nagy hatással vannak a betörések, a nyílt utcán végrehajtott rablások. Az ország hirtelen mindenütt rácsokat, riasztó berendezések tömegét építtette be. Lassan az egész ország úgy néz ki, mintha a középkorban élnénk: várak várak hátán. Az erkölcs is virtuálissá vált. A korrupció, a megvesztegethetőség, az előrejutáshoz alkalmazott különféle adalékok természetessége, az átlagember számára már elfogadhatóvá váltak, szorosan hozzátartoznak mindennapi életéhez. A családok is áttértek a látszólagos, virtuális együttélésre, a virtuális házasság formája vált általánossá. Az erkölcsi értékrend, a morális felfogás helyét a virtualitás vette át. Az eredményt mutatja a válások arányszáma, a gyermekek elhanyagolása, az emberi roncsok megjelenése. E- zek viszont már nagyon is valóságos megjelenési formák, a társadalmat, az egész országot megterhelő jelenségek. Az utóbbi időben sokat hallunk arról, hogy Magyarországon a gazdaság kezd magához térni és az életszínvonal kezd újból felfelé ívelni. Nyilván itt is valami virtuális jelenséggel találkozunk, mert a gyakorlatban az alapos szemlélő nem lát mást, mint a nyomor növekedését. E területen nyilvánvaló, a homo sapiens lemaradt, képtelen a politikusok virtuális gondolkodásmódját és kifejezőkészségét követni. Az átlagember ma él, ma szeretne jóllakni és biztonságban élni. Talán be kellene vezetni az elmúlt évtizedek szerencsésnek nem mondható gyakorlatát, amikor reggelente negyedórákat töltöttek az emberek munkahelyükön azzal, hogy a Szabad Népet tanulmányozták, természetesen gondos vezetés mellett. Akkor az emberek képessé váltak arra, hogy munkanormájuk emelését kérjék. A mai ember csak figyeli a nagyokat, hogyan jutnak tocsikolással százmilliókhoz. Még szerencse, hogy nem szerez mindenről tudomást, hiszen abba az ország már régen beleőrült volna. Nem virtuálisan, valóságban. Szervátiusz Tibor a műtermében ZÉTÉNYIZSOLT Külhoni magyarok választójoga Magyarország törvényhozása alkothat olyan törvényt, amely megnyitja a kérelem alapján a honosítás lehetőségét azok számára, akiknek legalább egy felmenőjük magyar állampolgár volt. Módosíthatja a választójogi törvényt és az alkotmányt oly módon, hogy a magyar állampolgárok lakó- és tartózkodási helyükre való tekintet nélkül választójoggal rendelkezzenek. Ez alapos vizsgálódást és hatáselemzést igénylő politikai döntés a várható előnyök és hátrányok egybevetésével. Az elemzés fő szempontja a jogosultak érdekvédelme a volt kommunista országokban, ha állampolgárságot kapnak. A „nyugati emigránsok és menekültek” állampolgársága és választójoga nem jelent nehézséget. Mit adna ez a szabályozás a jogosítottaknak? Választójogot Magyarországon, szabad utazási, így beutazási lehetőséget, és azt, hogy más országoknak büntetőjogi felelősségrevonás végett nem adhatók ki, ha Magyarországon tartózkodnak. Mit nem adna? Nem adna lakóhelyet és megélhetést, szavatolt letelepedési lehetőséget, és nem tudná megvédeni azon állammal szemben, amelynek ugyancsak állampolgára. Nem tudná megvédeni a többségi hivatalosság és a többségi társadalom lélektani elutasításától, esetleg gyűlöletétől. Az állampolgárság kérdéskörét az említett hatáselemzéssel, az utódállamok jogi-alkotmányos hátterének vizsgálatával elvi döntésre alkalmassá keli tenni, majd ehhez képest kell előkészíteni a törvény- és alkotmánymódosítást. A nem magyar anyanyelvű személyek, azok tehát, akik a mostani szóhasználat szerint „nem magyar nemzetiségű”-ként jelölik meg magukat, szerintünk a következő elvek alapján igényelhetnének magyar állampolgárságot: Tekintettel arra, hogy a trianoni és párizsi békeszerződések közkeletű értelmezése szerint ezek a Magyarországon élő nem magyar népek önrendelkezési jogát, tehát Magyarország Szent Koronájától való elszakadási szándékukat juttatták érvényre, s ennek számos hivatalos megnyilatkozásban és magánközlésben kifejezést adtak, vélelmezni kell az ezen népekhez tartozó személyek azonos véleményét. Lehetőséget kell azonban adni arra, hogy e személyek bizonyíthassák a Szent Koronához való hűségüket, illetve valószínűsíthessék azt. Ez történhetne annak bizonyításával, hogy — négy nagyszülőjük közül legalább három, távolabbi felmenők közül négy magyar állampolgár volt; — maguk vagy egyik felmenőjük sem volt tagj a a magyar nemzeti ségűekkel szemben ellenséges pártnak vagy szervezetnek, különösen olyannak, amelynek tagjai magyarok megkínzásában, megölésében vagy kitelepítésében részt vettek, őket tulajdonuktól megfosztották, ellenük gyűlöletre uszítottak, vagy más súlyos jogsértést követtek el. Elvileg természetesen már egy Szent Korona-tag felmenő igazolása megalapozhatná az igényt. A magyar állampolgárság megadása lehetséges, de nem egyetlen és hatásában a Szent Korona tagjai lehetséges teljes körére valószínűleg ki nem terjedő döntés, az állampolgársághoz igazodó választójog pedig minden különösebbjogi nehézség nélkül ki terjeszthető a bárhol élő magyar állampolgárokra. Ebben a kérdésben az 1994-ig működő parlament nemcsak nemzeti közömbösség, hanem ügyrendi hibák miatt sem volt sikeres. A Szent Korona tagságának teljeskörűségéből következik, hogy a választójog megilleti a külföldön élő magyar állampolgárokat, függetlenül attól, hogy milyen politológiai érvek szólnak mellette vagy ellene, s természetesen attól is, hogy ezek a szavazatok milyen politikai irányzatot segítenek majd. A magyar állampolgárság és választójog ügyével azonos, bizonyos tekintetben nagyobb súlyú kérdés a teljes magyarság országgyűlési képviselete állampolgárságra és választójogra való tekintet nélkül. Az egyik csoportot a volt történelmi országrészekben kisebbségi sorban élő, magyar állampolgársággal nem rendelkező magyarok alkotják. Az ő választójoguk nem magyar közjogi értelemben vett választójog. Ezt magyar törvényben nem lehet szabályozni azért sem, mert választójoga csak magyar állampolgároknak lehet. Itt másról, népcsoportképviseletről van szó. A küldöttküldés joga formálisan a határon túli magyar szervezeteket, vagy — ami ennél még elfogadhatóbb volna — az egyes magyar népcsoportok országonként megalkotandó Nemzeti Tanácsát illetné meg. Az országgyűlési küldöttküldés legitim, politikailag és közjogilag elfogadható módja a következő elvek alapján képzelhető el a határon túli nemzetrészek tekintetében: — lehetőség szerint a kulturális nemzet teljes körére ki kell terjedjen, azaz általános és teljeskörű legyen; — a lehető legnagyobb mértékben szabad akaratnyilvánítást jelentsen, azaz titkos szavazással történjék; — a titkos szavazással megválasztott testületek ugyancsak titkos szavazással, titkos jelölés útján válasszák meg képviselőiket; — az elszakított nemzetrészek képviselete hatáskörileg és szervezetileg különüljön el a népképviseleti úton választott magyarországi országgyűlés képviseleti testülettől, országgyűlési második kamara részeként. A Kárpát-medencén kívülre szakadt nemzetrész tekintetében a közvetlen választás is járható út, úgy, hogy az ő választójoguk a magyar választási törvényen alapul, míg a nem magyar állampolgár magyarok szervezetek, vagy azok által országonként létrehozott Nemzeti Tanácsaik révén küldenének képviselőket, ugyanúgy, mint más szervezetek (magyarországi önkormányzatok, egyházak, kamarák, szakszervezetek stb.) Ez utóbbi lenne a népcsoportképviselet. A hazától távolbaszakadt magyar állampolgárok más magyar állampolgárokhoz hasonló választójoga összeegyeztethető a népcsoport képviselettel. Ennek alapján a külföldön élő magyar állampolgárok nemcsak választójogokat gyakorolhatnak a képviselőházba küldött országgyűlési képviselőjük megválasztásakor, hanem egy másik, népcsoport-képviseleti választáson, képviselőiket elküldhetnék az országgyűlés második kamarájába is. Az élet eldöntené, hogy melyik képviseleti forma válna be jobban azzal, hogy együtt is létezhetnek. A külföldi magyarok képviselete semmiképpen nem érintené azon országok iránt meglévő kötelezettségeiket, amelyeknek polgárai. A képviselet célja éppen a magyar nemzet közérdekű ügyeiben való részvétel, a lakóhelyen való megmaradás és az egységes önkormányzati elvek kimunkálása jegyében. Az előkészítést és végrehajtást a határokon túl működő magyar szervezetek tanácskozásán megállapított elvek és szabályok szerint kell, mert így célszerű, elvégezni. A Magyarok Világszövetsége kiépített, egész földünket átfogó hálózata most ezt a szervezetet teszi legalkalmasabbá a tanácskozás megszervezésére, megfelelő állami költségvetési támogatással. Ennek a testületnek—Nemzeti Főtanácsnak —több feladata lenne, el kellene készítenie a magyarságra jellemző legfontosabb mai ismeretanyagot (személyi, anyagi, szellemi katasztert), és egy magyar rendezési javaslatot. (Részlet a Püski Kiadó gondozásában megjelent, A Szentkorona-eszme mai értelme című kötetből.)
