Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. október LAKÁJDIPLOMÁCIA Beszélgetés Orbán Viktorra/, a Fidesz — Magyar Polgári Párt elnökével Amikor a magyar kormány úgy véli, hogy a Nyugat előtt bizonyíthatja az európaiságát és az Európai Unió iránti elkötelezettségét, akkor ezt a magyar édekek rovására is hajlandó megtenni — mondta Orbán Viktor a Fidesz — Magyar Polgári Párt elnöke, akit a párt Lendvay utcai székházában az ötvenhatos forradalommal kapcsolatos nézeteiről is kérdeztünk. — Az 1956-os forradalom mit jelent annak a generációnak, amelyet Ön is képvisel? — Egy olyan generációnak vagyok a tagja, amely 56-ban még nem élt, tehát nincs személyes élménye a forradalomról. Természetesen a családjainknak vannak élményei, de ezek is eltérőek, attól függően, hogy a szülők hol éltek ebben az időszakban. A forradalom bukása mindannyiunk vesztesége, de nem egyformán érintette a családjainkat. Ugyanakkor a családok többségének meghatározó reflexe az volt, hogy még otthon se nagyon politizált, a politikát olyan területnek tekintette, amelyhez nincs köze, amely nem igényli az ő részvételét, közreműködését. Ennek a túlélési magatartásnak a része volt az, hogy nem beszéltek az 1956-os forradalomról és az azt követő megtorlásról. A fiatalokhoz ugyanakkor az oktatás révén eljutottak a forradalomra vonatkozó hazug magyarázatok... — Ön szerint mindez miként befolyásolta a fiatalok gondolkodását 1956-ról? — Negatív irányban befolyásolta, tehát ez a generáció hátrányból indult, hogy megértse, mit is jelent a saját népe és nemzete számára 1956. A 80- as évek elején a nyilvánosság csatornái szaporodtak, a cenzúra falai repedeztek, és az első hírek többnyire 56- tal voltak kapcsolatosak. Az akkor középiskolába és egyetemre járó fiatalok nagy része a 80-as évek végére jelentős és hiteles információkkal rendelkezett a forradalomról, és tudta, hogy a Kádár-rendszer valójában az 56 utáni megtorlásokból kinőtt diktatórikus kommunista rezsim. Ezért amikor megindultak a diákmozgalmak, megalakultak a szakkollégiumok, társadalomtudományi körök, az első téma az 1956-os forradalom volt. Abból indultunk ki, hogy nem követelhetünk kevesebbet, mint amennyit az 56-os forradalmárok annak idején megfogalmaztak. Ez volt az a meghatározó viszony, ami kialakult 1956 és a mi generációnk között. Életszínvonal-zuhanás 97-ben is — Vannak, akik úgy vélekednek, hogy az 1998-as választásokon a jelenlegi kormánykoalíció pártjai nem veszíthetnek sokat, tekintettel jelentős gazdasági, politikai és sajtókapcsolataikra. Egyetért ezzel a vélekedéssel? — A helyzetleírás nagyobb részével egyetértek. Ha az elmúlt két év jelenségeit meg akarjuk érteni, akkor a legfontosabb főiismerendő tény az, hogy 94 és 96 között gyakorlatilag teljes egészében helyreállt az a személyi kapcsolatrendszer, amely a 80- as években Magyarországon mind a gazdaságra, mind a tudományos életre, mind a kultúrára és a politikára jellemző volt. A magyar politika arculata látszólag nyugati típusú, azonban a háttérben a korábbi kapcsolatrendszer működik. így például a gazdaságban nem a verseny, hanem a korábbi „brancshoz” tartozás érvényesül. A sajtó esetében vannak változások, hiszen a magyar sajtónak a jelenlegi ellenzékhez fűződő viszonya jobb, mint közvetlenül a választások után volt. Sajnos ez még mindig nem jelent kiegyensúlyozott viszonyokat, de javulást mindenképpen. Az Új Magyarország és a Magyar Nemzet talpon van, és azt hiszem, az újságírói magatartás európai mércéjét tartja a maga számára mérvadónak. A Rádióban és a Televízióban is változások történnek, hiszen a médiatörvény új helyzetet teremt a média világában. Nem véletlen, hogy az igazi tét ma az: a médiatörvényt sikerül-e felborítania a kormánykoalíciónak, avagy hatályban marad. Kiderült ugyanis, hogy olyan törvényt keltettek életre, amely a sajtóban most meglévő kormányzati befolyást jelentősen visszaszoríthaja. Az ellenzék ma a médiatörvényt védi, míg a kormánykoalíció a—maga többségével alkotott — törvényt igyekszik megsemmisíteni. Furcsa helyzet. Azt gondolom, 98-ban a kormányváltást ilyen erőviszonyok mellett is el lehet érni. Nehezebb, mintha tisztességes politikai verseny folyna Magyarországon, de mégsem lehetetlen. A kormány az elmúlt két és fél év során képtelen volt olyan gazdaságpolitikát felmutatni, ami az emberek számára érthető és elfogadható. A magyar választópolgárok mai életélménye a sodródás, mind erkölcsi, mind szellemi, mind pedig gazdasági értelemben. Nem az az érzés uralkodik Magyarországon, hogy a kormánynak megfelelő elvei, céljai, módszerei vannak, amelyek segítségével el tudja juttatni az országot a kívánt állapotba, hanem az, hogy olyan kormányunk van, amelynek nincs jövőképe, nem is akar ilyet, és a máról holnapra élés filozófiáját vallja. A sodródás iránya pedig a legtöbb magyar család számára a lesüllyedés. A mostani kormány 98-ban valószínűleg nem tudja megnyerni a választást, azt az ellenzék tudja elveszíteni. — Ez az Ön által említett lesülylyedt állapot vajon nem játszik mégis a jelenlegi kormány kezére? Arra gondolok, hogy apró ajándékokkal a kellő lélektani pillanatban sok választó kegyeit megnyerheti. — Elméletileg így van. A kormány most nyújtja be a parlament elé a költségvetést, ami világossá teszi, hogy milyen lehetőségei vannak a gazdaságpolitika területén a kormánynak. A mi állításunk a következő: ma Magyarországon nincs olyan mértékű pénzügyi tartalék, amely lehetővé tenné, hogy választási-politikai szempontú osztogatással érezhető életszínvonal-javítást tudnának elérni. Sok pénzt el lehet költeni, ez kétségtelen, de ez nem elegendő a választópolgárok érzéseinek a megváltoztatásához. A 97-es költségvetés számai szigorúak, a jövő év tehát az életszínvonal tekintetében nem hoz javulást az idei esztendőhöz képest, sőt valószínű, hogy további reálbércsökkenéssel és életszínvonal-zuhanással kell számolni. A kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek a korrigálását ő maga nem tudja elvégezni másfél, két év alatt. A HITELEZŐK ÉRZÉKENYEN FIGYELNEK — Az állampolgárok többsége nem gazdasági szakember. Egyre gyakrabban vetődik fel körükben az a kérdés, miért nem vizsgálja felül végre valamelyik magyar kormányzat a nyugati adósságaink ügyét, amely hatalmas tehertétel az ország gazdasága számára. Lehetséges egyáltalán, hogy valamelyik magyar kormány a belátható jövőben komolyan felveti ezt a kérdést? — Hogy a belátható jövőben erre sor kerül-e, azt nem tudom, hiszen a jövőbe látási képességünk korlátozott. De, hogy minden magyar kormánynak meg kell vizsgálnia ennek lehetőségét, abban biztos vagyok. Minden kormánynak — legalább elvileg — foglalkoznia kell a gondolattal, hogy hosszabb távon mit lehet kezdeni az adósságtömeggel. A döntés mindenkor az adott helyzet mérlegelésétől függ. Húszmilliárd dollár terhelte 90-ben és 94-ben is az államháztartást, és most is körülbelül ezen a szinten vagyunk. Tehát a magyar gazdaság — miközben komoly vérveszteséget szenved, hiszen évente több mint egymilliárd dollárt kivonnak a gazdaságból adósságszolgálat címén — képes eleget tenni ilyen irányú kötelezettségeinek. A kérdés az, mikor járunk jobban, ha fizetünk, vagy ha nem fizetünk. Gondosan mérlegelni kell az előnyöket és a hátrányokat. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy ma a magyar gazdaság akkor jár jobban, ha fizet. Azonban előállhat olyan helyzet, amikor egyszerűen képtelenek leszünk eleget tenni az adósságszolgálati követelményeknek. Ezt a helyzetet jó lenne elkerülni. Ez olyan racionális közgazdasági kérdés, ami nem tabu és amellyel szükség esetén foglalkozni kell. Nem árt tudni, olyan kérdésről van szó, amire a nyugati hitelezők érzékenyen figyelnek, és ezzel kapcsolatban egy-egy bizonytalanul megfogalmazott mondat is megingathatja a Magyarországba vetett befektetői bizalmat. A JOBBOLDALNAK ERŐSÖDNIE KELL —A rendszerváltozás kezdete óta eltelt idő bebizonyította, hogy nálunk jelentős túlsúlyban van az úgynevezett baloldal, ide értve a szabaddemokratákat is, és a politikai egyensúly megteremtéséhez szükség lenne egy markáns, jó színvonalú jobboldali politikai irányzatra. Ön szerint az elkövetkező két év hozhat eredményeket ezen a téren? —Szerintem van erre esély. Egyetértek azzal, hogy szükség lenne egy szorosan együttműködő jobboldalra ahhoz, hogy kialakuljon az egyensúly, és a megfelelő politikai versenyhelyzet. Mi most mezítláb futunk, az ellenfél pedig szöges futócipőben, ráadásul mi egy hete nem ettünk, ő pedig a verseny előtti napon is rendesen vacsorázott. így nehéz velük lépést tartani. De van esély! 90-ben is volt. Ma már jól látható, hogy 90 és 94 között több erőfeszítést kellett volna tenni annak érdekében, hogy létrejöjjön az a politikai alakulat, amely egy vesztes választást követően is erős ellenfele lehetett volna a hatalomra kerülő baloldalnak. Ez nem sikerült. Ideológiai deklarációk történtek, de szervezeti lépések nem. 94-ben a jobboldal széttagoltabb állapotban volt, mint valaha. Ma sokkal ígéretesebb a helyzet, az ellenzéki együttműködésnek kirajzolódtak a körvonalai. A KDNP-MDF-Fidesz együttműködésnek intézményei is vannak. Munkabizottságokban dolgozunk, a pártelnökök rendszeresen egyeztetik a lépéseiket. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémáink, nyitott kérdéseink és akár vitáink is. Az egyik vitakérdés a Magyar Demokrata Néppárttal kapcsolatos dilemma, amire előbb utóbb választ kell adnunk. A Kisgazdapárttal való együttműködésünk formája még nyitott. Az ellenzi . pártok mögött már van olyan intellektuális erő, amely a közös akarat révén kormányra vihető, és versenyképes azzal a baloldali erővel, amely ma kormányozza az országot. Szerintem a pártelnökökön és a pártok vezetésén múlik, hogy ezt a lehetőséget meg tudjuk-e ragadni 1998-ban. Ha a mostani baloldal kerülne ki győztesen a választásokból, az nem azért történne, mert nekikjók voltak az esélyeik, hanem azért, mert az ellenzék nem tudott túllépni a saját korlátain, és nem ragadta meg a kínálkozó lehetőséget. Konszolidált kapcsolatok a Kisgazdapárttal — Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz és a Kisgazdapárt között valamiféle közeledés történt. Helyes ez a következtetés? — A közeledés szó túlzás. A kapcsolatokat sikerült konszolidálni. Mindig is tiszteletben tartottuk a Kisgazdapártnak azt a döntését, hogy nem óhajt részt venni az ellenzéki együttműködésben. A kisgazdák ajelenlegi kormánnyal szembeni eredményes föllépés útját másképpen rajzolták föl mint mi. A Kisgazdapárt úgy gondolta, és most is úgy gondolja, hogy neki egyedül kell megerősödnie, és a többi ellenzéki pártnak alárendelt pozícióban kell hozzájuk kapcsolódni. Szerintük az együttműködésnek ez a formája lehet sikeres. Ezzel szemben a kereszténydemokraták, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz úgy gondolta, hogy egyenrangú partnerek együttműködését kell kialakítani. Ez két különböző út. A történelem majd eldönti, melyik a szerencsésebb. Az bizonyos, hogy kölcsönösen tiszteletben kell tartani a másik fél döntését. Nem az az érdekünk, hogy egymás ellen elfecséreljük a energiáinkat. Kerülni kell a konfliktust a Kisgazdapárttal, mert ha különböző elgondolások és forgatókönyvek szerint is, de egyként kell szembefordulnunk a mostani kormánykoalícióval. Tehát a bírálataink nyilait a koalíció felé kell irányítanunk. Néhány hónappal ezelőtt a Fidesz a Kisgazdapárttal kapcsolatban meghirdette a békés egymás mellett élés politikáját. Ha eljön a pillanat, le kell ülnünk, és át kell tekintenünk az együttműködés lehetőségeit. Ez a pillanat szerintem még nem érkezett el. Elhibázott alapszerződések — Milyennek látja a határon túli magyarság sorsát a megkötött alapszerződések tükrében? — A magyar-román alapszerződés időpontja elhibázott, hiszen kampány folyik Romániában. Iliescu kampányfőnöke maga a külügyminiszter. Nyilvánvaló, hogy a román kormány mostani külpolitikai lépéseit elsősorban a választási kampány szempontjai alakítják. Ilyen körülmények között senkivel nem szabad megállapodást kötni. Nemcsak a románokkal, de másokkal sem. A módszer is kifogásolható, hiszen az RMDSZ is ellenzi az alapszerződést. Úgy gondolja, hogy ebben a formában nem tesz jót az erdélyi magyarságnak. Ezt a véleményt a magyar kormánynak el kellett volna fogadnia. A szerződésben olyan megfogalmazások találhatók, amelyek kifejezett lemondást tartalmaznak bizonyos jogokról és követelésekről, gondolok az autonómiára, a kollektív jogokra, de gond van azzal is, ami nincs benne az alapszerződésben. Az egyházi ingatlanok visszaadása például nemcsak világnézeti kérdés, hanem a magyar nyelvű oktatásnak és a magyar kultúra megmaradásának a kérdése is, hiszen ezek bővítését Erdélyben csak az egyházi ingatlanok igénybevételével lehet elképzelni. Végezetül a magyarországi magyarok szempontjából is rossz a szerződés, mert nincs konzulátus Kolozsvárott, továbbá megoldatlan a Romániából eredő környezetszennyezés problémája. Azt kell mondanunk: a magyar-román alapszerződés gyenge diplomáciai teljesítmény. Ha arra gondolunk, hogy 1994-ben ez a kormány mit fogalmazott meg a maga számára tárgyalási pozícióként, és megnézzük, hogy ez azóta miképpen alakult, akkor azt látjuk, hogy a 94-ben még határozott kormányzati álláspont minden fontos kérdésben puhult, és lényegében elfogadtuk a románok álláspontját. A magyar kormánykoalíció előszeretettel táplálja azt az illúziót, hogy a szerződés, ha nem is javít az erdélyi magyarság helyzetén, de nem is ront azon. Ez nem igaz. Szlovákia példája a bizonyíték. Amióta Szovákiával megkötöttük az alapszerződést, azóta csapás csapást követ: meghozták a diszkriminatív nyelvtörvényt, az új közigazgatási törvényt, amely közigazgatási szempontból megszünteti a többségi területeket a magyarság számára, az állami bürokráciából eltávolítják a magyar anyanyelvűeket, közismert az iskolaigazgatók, a művészeti vezetők elbocsátása, és most betiltották a magyar himnusz éneklését is. Meciar nemrég nyilatkozott, hogy a román szerződésbe foglalt értelmezéssel kell alkalmazni a szlovák szerződésben szereplő nemzetközi dokumentumokat is. Miután a román értelmezés megszorító, így a szlovákok is a megszorító értelmezés szerint járnak el. A szlovákiai tapasztalatok ismeretében a magyar kormánynak nem lett volna szabad megkötnie a magyar-román alapszerződést. Visszajöttek a kommunisták — Voltak olyan feltételezések, hogy amerikai részről nyomást gyakoroltak mindkét félre. Értesült ilyesmiről? — Mivel az Európai Integrációs Bizottság elnöke vagyok a magyar parlamentben, megfordulok Brüszszelben mind a NATO-nál, mind az Európai Uniónál, és rendszeres kapcsolatot tartok a Magyarországon működő nagykövetségekkel. Semmilyen rendkívüli nyomás nem nehezedett a magyar kormányra és 1996 nyarán Nyugatról semmilyen rendkívüli elvárás nem fogalmazódott meg. — Tehát az a feltételezés sem állja meg a helyét, hogy mindezeknek köze van Clinton elnök kampányához? — Nem hiszem. Kétségtelen, hogy 90 óta létezik egyfajta bátorítás, hogy Magyarország minél több szerződést kössön a szomszédaival, mert Nyugaton ezeket olyan jelnek tekintik, amely növeli a térség iránti bizalmat. Az ellenzék számára—és számomra is — nehéz feladatot jelent elmagyarázni a nyugati államok képviselőinek, hogy nem elegendő megkötni egy szerződést, mert a be nem tartott szerződések éppenséggel destabilizálják a térséget. A magyar diplomácia rossz úton jár. Alkalmazkodunk a Nyugatról megfogalmazott igényekhez, ahelyett, hogy őszintén és világosan elmagyaráznánk a helyzetünket, és egyértelművé tennénk: bizonyos korlátokat nem kívánunk átlépni, és csak megfelelő garanciák mellett vagyunk hajlandók aláírni ilyen típusú szerződéseket. A magyar diplomácia nem ezt az utat járja, hanem a könnyebb ellenállás irányába mozdul, és ha úgy véli, hogy erősödik valamilyen nyugati igény, akkor ennek sietve eleget tesz. Mondván, kis ország vagyunk, alkalmazkodnunk kell. Ezt én megalázkodó, lakájdiplomáciának tartom. Amikor az MSZP és az SZDSZ 94-ben kormányra került, a nyugati világban félelmek voltak afelől, hogy itt visszajöttek a kommunisták. Ami tényszerűen igaz is. Ez bizalmatlanságot szült. A mostani magyar kormány emiatt túlzásokba esik, és amikor úgy véli, hogy a Nyugat előtt bizonyíthatja az európaiságát, és az Európai Unió iránti elkötelezettségét, akkor ezt a magyar érdekek rovására is hajlandó megtenni. Ez olyan pszichológiai gyengesége a kormánynak, ami az országnak károkat okoz. Nyitás a magyar emigráció felé — A nyugati magyar emigráció több ízben tanújelét adta, hogy szívesen bekapcsolódna a hazai gazdasági, politikai életbe, de ezek a próbálkozások többségükben sikertelenek voltak. Mit tenne a siker érdekében a Fidesz, ha valamilyen formában kormányra kerülne? — Nyitottak vagyunk a kérdés rendezésére. Örülnénk, ha a nyugati magyarságnak lenne elképzelése, ami számunkra is a kiindulás alapjául szolgálna. Szeretnénk megismerni és átvenni a körükben felhalmozott tudást. A következő időszak egyik fontos feladatának érezzük, hogy erősítsük kapcsolatainkat a magyar emigrációval. Bánó Attila
