Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-07-01 / 7-9. szám
1996. július-szeptember Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal r f / • • f Színházi siker Kanadában Tudatműtét közben A mai magyarországi sajtó szerepe a közvélemény történelmi tudatának alakításában A függöny legördült. Régen várt, hiánypótló, igazi színházi előadásnak tapsolt a közönség. Somerset Maugham: Imádok férjhez menni című komédiájának júniusi kanadai bemutatója osztatlan tetszést aratott. A színvonalas szórakozást nyújtó előadással újabb kellemes élményt raktározhattunk el kulturális kincstárunkban. Mi, emigránsok, akik ahhoz vagyunk szokva, hogy a tőlünk telhető maximumnál nem adhatunk kevesebbet, ha céljainkat el akarjuk érni, nem fogadunk el mástól sem ennél kevesebbet. Ezért üdvözöltük szeretettel a közreműködő jeles magyar színészeket: FrajtEdit, Vass Gábor, Korcsmáros György, Gyabronka József Hor-Budapest mellett, Solymáron, 420 négyszögöles, panorámás építési telek eladó. Irányár: 7 millió Ft. Telefon: (36-1) 257-8535, (36-1) 134-5405 J Zemplén és Borsod \ legszebb részén eladó 70, illetve 80 hektáros, vadászatra is kiválóan alkalmas erdőterület. Érdeklődni lehet a 276-3251-es budapesti telefonszámon. V J váth Ibolya, Molnár Judit nívós alakítását, valamint Kertes Anna zongoristát, aki megnyugtató harmóniával olvadva az előadásba kísérte a színészek énekét. A Maugham által megírt szellemes poénokon jókat nevettünk, együtt dúdoltuk az ismert melódiákat, nem maradt el a nyíltszíni taps sem. A kanadai turné megszervezésével óriási fába vágták a fejszéjüket a kezdeményezők. Montrealban Ciamarra Júlia és Fülöp Hajnalka vállalták a szervezőmunka oroszlánrészét a színhelyek biztosításával és propagálásával, valamint számtalan részletkérdés összehangolásával. Budapesten és Győrött Gyabronka József és Csanádi Judit verbuválták a szereplőgárdát. Korcsmáros György rendező állította színpadra a darabot, Csanádi Judit és Ciamarra Júlia készítették a díszleteket. Az ottawai, montreáli, torontói és Torontó környéki magyar közösség élvezhette ennek az áldásos, fáradhatatlan munkának a gyümölcsét. A győri és budapesti színházak művészeiből álló kis társulat minden tekintetben meg tudott felelni az elvárásoknak. Időt és fáradságot nem kímélve, a saját ügyüknek tekintették az emigrációs magyarság kultúrigényeinek kielégítését. Az alkalmi színpadokból színházat varázsoltak. Türelmes, kellemes vendégeink voltak. Az egész színházi „akció” úttörőmunka volt, annak tanulságaival és sikereivel. Szereplésükkel nemcsak egy kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak, hanem igényeink is megnőttek kulturális jövőnket illetően. Előadói estek, operett-, és dalestek, koncertek mellett ki vagyunk éhezve és szívesörömest adunk otthont a hasonlóan nagyszerű színházi produkcióknak. Vincze Vera r-----------------------------------------------------------------------------------------------s A Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetésfelvétel magyarországi irodánkban: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel./Fax: 326-7531 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P3B9 CANADA Tel./Fax: (514) 731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. Elnök: Craig E. J. WINNETT 495-8082 Varázslatos időszak volt minden valamirevaló magyar újságíró életében az 1987 őszétől 1989 nyaráig tartó, közel kétéves periódus: a fokozatosan, szinte csodaszerűen táguló lehetőségek áradó, boldog korszaka volt ez, amikor sorra dőltek, ütött-kopott bábukként, romokban hulltak egymásra a Kádár-rendszer korhadt, szúette tabu-oszlopai. A napi politika akkori aktualitásai — a gorbacsovi glasznoszty következtében a sztálinizmus minden képzeletet felülmúló irtózatának tényei, az elszakított területek, elsősorban a Ceausescu-iga alatt nyögő Erdély magyarságának helyzete — a konkrét, jelenidejű és egyre bátrabb szókimondás pezsgő légkörében szükségszerűen, szinte azonnal az addig elhallgatni kényszerített történeti tények, historikus témák felszabadulását eredményezték. Hiszen a peresztrojka, a glasznoszty jegyében és nevében ügyesen, rögtön kihasznált tematikai szabadságfok-növekedés egyenértékű lett a Gulag, Recsk, a kitelepítések, az egész magyar és közép-kelet-európai közelmúlt-félmúlt történelmének felmutatásával. Erdély kapcsán pedig azonnal az ezeréves magyar múlt is reflektorfénybe került: sorra-rendre jelentek is meg a cikkek, jóformán az egész magyar sajtóban, székelyekről és erdélyi magyar múltról, internálótáborokról és kivégzések, tömeggyilkosságok színhelyeiről — csupa olyasmiről, ami a magyarországi közvélemény történelmi tudatában az előző négy évtized totális agymosása következtében vagy teljesen elfelejtődött, netán halovány, torzult, igen töredékes formákban lappangott—vagy éppen már egyáltalán nem is létezett. Jó érzés volt magyarnak lenni Sokan hasonlították akkor azt az időszakot az 1956 nyári-kora őszi helyzethez, s ha ezt a párhuzamot a sajtó szerepével hozzuk összefüggésbe, többé-kevésbé helytálló is az összehasonlítás: a magyar sajtó — elsősorban írott változata— nagymértékben segített előkészíteni, megalapozni és siettetni az addigra már igencsak a levegőben lévő, nagy horderejű változásokat, az ország fokozatos kioldódását a kommunista hatalom és az orosz gyarmati függőség alól. Ebben a boldog, mind felszabadultabb, egyre több és tisztább lélegzetvételt biztosító időszakban akár jelképes, kollektív jutalomnak is felfogható, amit e sorok írója —már e korszak legvégén, 1989júniusának elején, közvetlenül a Nagy Imre-temetést megelőző hetekben — az NDK fővárosában és annak környékén átélhetett: pécsi kollégámmal tíz nap alatt érezhettük, a saját bőrünkön megtapasztalhattuk, milyen is lehetett addig, azelőtt, évtizedeken át „nyugati” újságírónak lenni a vasfüggönyön túl: irigyeltek, zaklattak, provokáltak és féltek tőlünk, mindezt egyszerre és úgy, hogy világ csodájára hangosan, nyilvánosan és magunknak egyaránt kimondhattuk: nagyszerű dolog, kitűnő érzés magyar újságírónak lenni a nagyvilágban. Izgalmas adások és lapok És miközben sorra jelentek meg az izgalmas új lapok—a Kapu, a Reform, a Dátum, a 168 óra, a Hitel és a többi —, midőn a Győri Béla szerkesztette Vasárnapi Újság a rádióban a maga szenzációs, történelmi tudatformáló tematikájával aranybetűkkel írta be nevét a mindenkori magyar sajtótörténetbe—mind^ N DR. MARJAI KATALIN fogorvosi magánrendelőjét újra megnyitotta és szeretettel várja hazalátogató honfitársait. Világszínvonalú kezelések: fogfehérítés, fogkőeltávolítás, konzerváló kezelések, fogpótlás stb. — hazai áron. eV Tel.: 176-4159 ezzel párhuzamosan történt valami, egy és más különös és furcsa dolog 1978— 1989 között. Előszöris: a varázsosan pergő, hihetetlenül felgyorsult események lebegtető sodrában, a nagy szellemi pezsgés kellős közepén is — szigorúan maradtak és dolgoztak tovább a korábbi rendszer tömegkommunikációs nagymoguljai, elsősorban a tévében és a rádióban, de másutt is. Kicsit elhalkulva és a damaszkuszi úton becsülettel tolongva bár, de konok kitartással, és a jól-, sőt a legjobban értesültek mindentudásának cinikus és magabízó mosolyával korábban oly nagyszájúk szegletében. Ki figyelt akkor erre, ki figyelt ugyanakkor rájuk? Ki figyelt arra, hogy voltaképpen, engedve az idők szavának, igazából ők maguk „vezényelték le” az egész folyamatot? És éppen ebben az időszakban— úgy, hogy fura módon 1990 legelejére éppen „elkészültek vele” — eme fura urak csöndben és viharos gyorsasággal végrehajtották az úgynevezett „sajtóprivatizációt”. Ami azt jelentette, hogy — mesés haszon és jó előre gondosan kiszemelt, elsősorban vidéki janicsárok hatékony közreműködésének eredményével — idegen kezekbe juttatták a magyarországi vidéki sajtó kilencven százalékát, és Magyarországra engedték a később csúfos gengszter-véget ért, több mint gyanús Maxwellt, továbbá az Axel Springert, a francia ügyeskedőket és a hazai privatizátorok készséggel segédkező siserehadát... Meg kell állapítani tehát: már ebben a kezdeti, eufórikus és már-már visszavágyott korszakban is, bár gondosan rejtett, de annál sajátságosabb kétarcúság jellemezte a magyarországi sajtót, noha akkoriban a közvélemény történelmi tudatának alakításában még — átmenetileg —pozitív szerepet is játszott. A tabuk ledőlése, a sok történelmi fehér folt eltüntetésének nekibuzdulásos megannyi jele a köztudat enyhe szemnyitogatásá ugyan (talán, annyira-amennyire) elérte, ám ez az időszak részint túl rövid, részint túlságosan felgyorsult volt ahhoz, hogy bárminemű komolyabb, megalapozottabb eredménnyel járhatott volna — nem is beszélve a folytatásról... (E rövid, igen emlékezetes korszak jelképes, sajtóbéli lezárásának is tekinthető talán az az 1990 januáijában a Magyar Hírlapban(l) publikált egész oldalas riport, amely még ezzel a címmel és sugallt tartalommal jelentmeg: Hogyan lettem irredenta Nagyváradon?) Elmaradt a nagy váltás Az 1989 második felétől, 1990 elejétől 1994 nyaráig tartó korszak a fenti összefüggésekben valószínűleg ezzel a mondattal jellemezhető legjobban: a nagy váltás megtörténik.Vagy éppen: leplezetlenné válik és kiteljesedik mindaz, ami lappangva mindig is, hosszú évtizedek óta létezett... Mindez vizsgálódásunk tárgyát tekintve a magyar nép úgyahogy, éppen csak újra pislákolni kezdő történelmi tudatának elködösítését, jónéhány korábbi „fehér folt” fondorlatos „újra-fehérítéséf’, 1956 éppen csak fényleni kezdő csillagának gondos, körmönfont és kitartó fakítását, és általában: minden nemes, tiszta, újrabecsülni és tisztelni érdemes históriai érték cinikus, nyegle lefitymálását és módszeres bemocskolását jelentette. A nagyhirtelen „kurucos” hagyományok álságos alkalmazásával egyöntetűen „ellenzékivé” váló magyarországi sajtó (hetven-nyolcvan százalékában) félelmetesen egyöntetű, egyszólamú, mintegy gombnyomásra működtetett lesz. Hisztériakeltés, tudatos történelemhamisítás, gyakran útszéli hang és kifejezetten magyarságellenes szemlélet válik — nyíltan — uralkodóvá. (Ifj. Fekete Gyula 1992-ben egzakt, tudományos módszerekkel kimutatja és bebizonyítja: Magyarországon a teljes politikai-gazdasági-tömegkommunikációs hatalomnak alig a 25 százaléka van—annyira, amenyire—az 1990 tavaszán hatalomra került kormány kezében...) A történelmi tudatformálásban 1990 nyarán még, rövid időre, csend van. Azután 1990 szeptemberében, mintegy varázsütésre (gombnyomásra) beindul a gépezet: a szinte folyamatos hisztériakeltés, gyakran (ál)historikus mezbe is öltöztetve. E szűk fél évtizedből rengeteg példa lenne felsorolható, illusztrálandó: hogyan, miként élt vissza a magyarországi sajtó igen tekintélyes része a szomorú igazsággal, amit Illyés Gyula már 1971-ben így fogalmazott meg: „a magyarságjó alkatú, de semmi nemzeti tudata nincs... Amíg fel nem pofozzák, azt sem tudja, hogy van.” Csak két, igen jellemző példa, mutatóba: az egyik folyamatosan, mindvégig jellemezte (és jellemzi) a szóban forgó és azt követő, máig tartó időszakot, a másik alkalmi, egyszeri eseményhez kötődő... A zsidó holocaustrarímeltetve amagyar bűnösség féligmeddig kimondatlan, de annál körmönfontabb rákosista vádját („fasiszta nép”), a zsidóüldözésben a magyarság felelősségének hamis, szándékolt és alattomos erőltetése, az „antiszemitizmusról” szóló perverz és eszelős huhogás. Hasonló — ezúttal alkalmi — hisztériakeltés volt megfigyelhető abban a történelemhamisításban szintúgy igencsak bővelkedő sajtóhadjáratban, amely Horthy Miklós 1993 szeptemberi kenderesi újratemetése kapcsán zajlott. Mindkét jelenség esetében szándék és tett tökéletesen azonos, egymással összhangban álló: a magyar közvélemény történelmi tudatának megsemmisítése, úgy, hogy előbb megváltoztassák, erőszakosan befolyásolják azt az általuk megfelelőnek tartott irányba... Megszűnt az ellenzéki hang Az 1990—1994 közötti időben tehát mintegy megalapozódott és kiteljesedett — a közvélemény történelmi tudatának egészét tekintve a Kádár-rendszernél nagyobb arányú és hatásosabb, mert gátlástalanabb-totáüsabb formában — a magyarországi sajtó által végzett históriai tudatműtét-sorozat. Ami pedig az azóta eltelt időt, az 1994-től mostanáig tartó korszakot, a jelent illeti, az csupán két, a korábbiakat meghaladó lényeges újítással rendelkezik. Mivel — szinte egycsapásra, gombnyomásra — megszűnt a korábbi harcos „ellenzéki” hang, egyféle sajátságos, áltárgyilagos, „megbocsátó-megértő”, finoman, enyhén bújtatottan kormánypárti szemlélet érhető tetten a mai magyarországi sajtó nyolcvanöt-kilencven százalékában. Ennek a történelmi tudatot érintő vetülete nyilvánvaló: a fehér foltok, magyarán a históriai tisztánlátás „a történészek, a tudósok dolga”, így hát a közvélemény , az istenadta nép ne is részesüljön hát lehetőleg semmiféle, saját történelmi tudatát akár csak valamenyire is meghatározni képes információval. Az elközönyösítés amúgy is igen dicséretes hatásfokot elért művelete így kapcsolódik össze a másik fontos újdonsággal: az elhallgatások, az ősi „amiről nem beszélünk, az nincs” mechanizmusával. Senki, sehol, semmilyen formában nem emlegeti, nem feszegeti már a sajtóban például 1918—19-et, Károlyi Mihály vagy Kun Béla valóságos történelmi szerepét, 56-ot is csak október 23-a környékén, két-három napig, illedelmesen és visszafogottan, „a megbékélés” jegyében — nem is beszélve a Kádár-rendszer anomáliáinak kimeríthetetlen kincsesbányának számító feltárásáról... Az ütközet még tart Az elmúlt két esztendőben a korábbi történelmi tudatműtétek (Kádár-korszak, 1990—94) eredményeire alapozva, a magyar társadalom, a közvélemény történelmi tudatát gyakorlatilag tönkretették, a minimálisra szűkítették. Ami ma már magyarellenesnek nevezhető a magyarországi sajtó gyakorlatában, mostanra egy érdektelen, történelmi tudatformálásra jóformán teljesen alkalmatlan tömeghez szól, így ugyan hatásfoka is jóval kisebb már, de a helyzet eképpen, mostanra, végső soron már „kész”. Túl sötét lenne ez az összkép? Nem hiszem. Háborúban élünk — régóta nem „médiaháború” ez már, sokkal több annál. Halálosan izgalmas ebben a csatában ma Magyarországon élni: a végzet bábjátékát figyelhetjük meg egy nemzet legfontosabb szellemi életnedvével — történelmi tudatával — kapcsolatban. Mégsem gondolnám, hogy közel a vég. A csata még tart. Nem állunk jól. De állunk, mint Zorbász, a görög, aki a halált is úgy fogadta, hogy talpra ugrott, utolsó erejével az ablakhoz lépett, körmeit a párkányba mélyesztette és mozdulatlanná merevül ve is nézett, nézett kifelé az ablakon. Domonkos László (A montreali Bethlen Gábor Irodalmi és Baráti Körben 1996. június 9-én tartott előadás szövegének szerkesztett változata.)
