Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-07-01 / 7-9. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. július-szeptember /----------------------------------------------------------------------------------N KISEBBSÉGI KALEIDOSZKÓP Hogyan hamisítsunk történelmet? Segesvárról Fehéregyháza felé tart az autó. Jobbról az Ispánkút, ahol utoljára látták Petőfi Sándort. Az 1849. július 31-i sorsdöntő csata színhelye ez. Balról az alacsony házak fölé emelkedik az ortodox román templom teteje. A cserepek színes mozaikja egy évszámot rajzol ki: 1265. Nagy forgalmú nemzetközi út ez, sűrűn járnak rajta külföldi autók. Melyik nyuati kiváncsi ne ámulna el: ilyen öreg ez a templom? Ilyen messze időkbe nyúlik vissza itt a románság története? Ha vonaton utazik erre valaki, még közelebbről láthatja a jellegzetes építészeti stílusú görögkatolikus templomot és cserepein az évszámot: 1265. Épületekre keletkezésük esztendejét szokták felírni. A fehéregyházai románok eszerint 731 éve élnek itt. Talán még régebbi időktől, lévén ez az évszám a templom születési bizonyítványa. Beavatottnak kell lennie annak, aki felismeri a történelmi csínytevést. Valóságos a templom, a tégla, a kő, a malter, a cserép, minden. És tényleges alapítási év az 1256-os dátum is, oklevéllel igazolt, senki által kétségbe nem vonható. Csak éppen semmi közük egymáshoz. Már az alapítási évnek, amire a templom cserepei emlékeztetnek és magának a templomnak, vele együtt a fehéregyházai ortodox román gyülekezetnek. Fehéregyháza igazi történelme nem az ortodox templom cserepeire van felírva, hanem hajdani okmányok lapjaira. Bizonyítható, hogy a település első birtokosa a Vízaknai család. Vízaknai Miklós 1467-ben fellázadt Mátyás király ellen. Úgy volt szokásban abban a korban, hogy ilyen esetben az uralkodó elkobozta a lázadók birtokát és hűséges híveinek adományozta. Egy Haller gróf volt ez a hűséges alattvaló. Birtokába került a falu. Utódja, Haller István 1630-ban restauráltatta a várkastélyt. Addig is jól védhető erősség volt, szabályos négyszög alakú, sarkain egy-egy bástyával, és a falak alatt vizesárok. A lexikon szerint a várkastély kapujához cölöphíd vezetett, ennek utolsó szakasza felvonóhídként működött. Halleréké volt a kastély akkor is, mikor a családhoz, a várhoz Bethlen Kata, a jeles emlékíró tragikus sorsa kapcsolódott. Az 1700 és 1759 között élt Bethlen Katát római katolikus főnemeshez, gróf Haller Lászlóhoz adták feleségül. Ez valósággal megrendítette, lévén hithű, buzgó református. Egyéni életében egymást kísérték a csapások, legnehezebben viselte — a számára lelki kalodát jelentő vegyes házaságán kívül — gyermekei elvesztését. Magát éppen ezért Árva Bethlen Kataként írta. Életének maga által való rövid leírása a gazdag erdélyi magyar emlékirat-irodalom egyik legkiválóbb alkotása. A nagyasszony életútja később elkanyarodott Fehéregyházától; Haller László meghalt, ő gróf Teleki József felesége lett. De nem hagyott fel később sem írók, papok, fiatal életek támogatásával. Udvari papja a szintén emlékíró Bőd Péter volt, aki könyvek gyűjtésére ösztönözte. Ez a könyvtár a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba került. Román lakókról azokban az időkben nem szóltak a krónikák, mivel Fehéregyházán szászok és magyarok voltak a gróf jobbágyai. Csak a múlt század elején jelentek meg tömegesebben románok is, akik tragikus szerepet játszottak a falu és Erdély életében. Az 1849. július 31-i segesvári ütközet után román cselédek leöldösték a grófi uradalom valamennyi magyar alkalmazottját. Cseléd a cselédet! Századunk elején telepítettek újabb magyar csoportokat Fehéregyházára, főleg a közeli Székelyföld szegényei közül. Például 1902-ben 37 család érkezett ide Mátisfalváról, Agyagfal várói, Szenterzsébetről. Minden telepes családnak 24 hold szántóföldet mértek ki, meg belsőséget, házépítésre egy holdat. Egy Szabó nevű tiszttartó mérte ki a földeket, olyan pontosan és lelkiismeretesen, hogy a becsület mintaképe maradt, így él a falu mai magyar lakóinak emlékezetében. Utcájukat, átellenben a görögkeleti templom negyedével, a főút túlsó oldalán Telepes utcának nevezik most is. Ennek a Szabó tiszttartónak a fia volt Szabó T. Attila, Erdély legkiválóbb magyar nyelvtudósa. Ha látná a templomtető színes cserepeit, a dátumot: 1265, komoran csóválná a fejét: „Ne, ezt azért mégse!” Az okiratok, a hajdani feljegyzések hitelét féltené a csalástól, ő, aki egy élet munkájával fél ezredév erdélyi magyar írásbeliségét búvárolta fel, és adta ki az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár soijázó köteteiben. Merthogy sokat árt ez a csalás a tudománynak, nem kell bizonyítani. Kinek használ egyáltalán a történelemhamisítás? A falu román népének? Megkérdeztem volt egyik „bennszülöttet”, hogy mikor települtek le itt az őseik? „Nézze meg a templom tetején a számot, uram. Fel van írva.” Hiszi. Meg van győződve róla. Az egészben talán ez a legtragikusabb. Beke György v________________________________________________/ ZÉTÉNYI ZSOLT: A magyarkérdés Közép-Európa háromnegyed évszázada alatt bizonyossá vált, hogy a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia helyére nemzetközi kényszerrel odaállított utódállamokban a kisebbségi sorba taszított népcsoportok pusztulásának tünetei mutatkoznak. Közép-Európa sorsát jelképezi a szétszakított magyar közösség helyzete, nyolc országban — szülőföldjén!—való szétszakítottsága, a magyar állam területének csaknem egyharmadra, lakosságának felére csökkentése, a magyar nép soha nem sejtett szellemi-erkölcsi-gazdasági-biológiai pusztulása. A magyarkérdés tehát Közép-Európa sorskérdése, az európai béke és biztonság kérdése, olyan puskaporos hordó, amelynek gyújtózsinórját el kell oltani, még a robbanás előtt. Aki azt hiszi, hogy a magyar tragédia, az elszenvedett — valóban páratlanul igazságtalan — békekötések puszta tényének megismerése felkelti a világ bűntudatát, és jóvátételre, pusztán erkölcsi indítékok alapján cselekvésre készteti a bűnös és erkölcstelen békék bábáit, az mélységesen téved. Ezt bizonyítja a történelem. A hasonló erejű és érdekű hatalmak nem a morális felháborodás, hanem a hatalmi érdekek azonossága alapján segítettek bennünket. Ezért nem kapunk segítséget a millecentenáriumi évfordulón felötlő segélykérő terveinkhez. Nem látható olyan érdek és akkora erő a világpolitikában, amilyenre és amekkorára szükségünk lenne. Ez a helyzet nem maradhat így! Egyedül nem boldogulunk I. A magyarkérdést mint közép-európai kérdést, mint a nemzetközi béke és biztonság kérdését és mint egy nemzet tragédiáját — így együtt — európai kérdéssé kell tennünk. Hazánk geopolitikai helyzete, népünk hagyományai és kultúrája nélkülözhetetlenné tesz benünket a térségben mint országépítő, mint Európa sorsában illetékes, tenni tudó országot és népet. Hinnünk kell igazságunkban, s mikor hiszünk és hitet mutatunk, ezzel meg kell győznünk a világ sorsformáló erőit. A nagyhatalmak sem nyerhetők meg, ha mi nem hiszünk magunkban, s ha hiszünk, másokat is megnyerhetünk, nemcsak a nagyhatalmakat. A magyar ügy igazsága nyilvánvalóvá, kézenfekvővé teendő. El kell érnünk, hogy senki ne kapja fel a fejét Magyarországon tudatlanul vagy ellenszenvvel, ha Trianont vagy a határon túli magyarokat emlegetik. A magyar ügyet mindennapossá kell tennünk. Le kell vennünk az ünnepi megemlékezések szónokainak dobogójáról. Sajtóban, rádióban, televízióban, előadótermekben, művészetben és mindenekelőtt az iskolában és a templomban a mindennapi kenyérrel emlegessük együtt. A magyar ügyet égetően időszerűvé kell tennünk. Mindennapi gondjaink, gazdasági, erkölcsi, politikai feladataink megoldása, vitatása során meg kell találnunk a szolidaritás, az egyetemes népi létezés nézőpontjait, megoldási módjait. Le kell vetni a lélektani béklyókat. Szakítanunk kell azzal a téveszmével, hogy a kis, csonka Magyarország egyedül boldogul, hogy a határon túlra szakadt nemzetrészek nélkül könnyebb, vagy, hogy egyáltalán lehetséges az állami-nemzeti létezés. Csonka Magyarország az elszakított nemzetrészek nélkül elveszett, s képtelen ellátni az egész magyarságra kiterjedő Duna-völgyi hivatását, vagyis nem tudja betölteni a gazdasági-kulturális kovász, a térség mozgatójának, a nélkülözhetetlen egyeztetőnek, közvetítőnek, szervezőnek, ha kell, vezetőnek és a térség megmentőjének a szerepét, a történelmi magyar szerepet. Nem tudja mindezt ellátni egyedül, mert csak része az egésznek, mert népi ereje, hite, erkölcse és gazdasága kevés. Az egész magyarságot megtagadó magyarság, az egész Magyarországot megtagadó Magyarország pusztulásra ítéltetik. A magyar nép együtt emelkedik fel, vagy együtt pusztul el. Aki a nép kisebb-nagyobb hányadát feláldozza egy vélt túlélés vagy továbbélés reményében, legyen szó határon belüli vagy azon túlra szakadt nemzetrészekről, a megmenteni vélt részét is halálra ítéli, kitéve magát a közösség megvetésének. Vessük el a csonka magyar szemléletet, a „kis Magyarország” lélektani csapdáját. Ésszerű nemzetstratégia kell Vajon éppen most — amikor a csonka ország pusztul, sorvad, gazdasági ereje, népességszáma és erkölcse hanyatlik — kell a nagy magyar szemlélet, most, amikor magán sem tud segíteni a fogyó ország? Igen, éppen most és éppen ezért! Ahogyan egyeseknek irracionálisnak tűnhet egy nyomorgó szegényember sok gyereket vállaló magatartása, úgy tűnhet különösnek egy szegény kis ország még szegényebb testvéreiért kiterjesztett karja. Nézzük meg, hová vezettek az elmúlt évtizedek mérsékelt, „realista” lépései, a „racionális” politika lépései. A legképtelenebb, a legirracionálisabb, a legeslegrosszabb eredményhez. A térségben a magyar nép rendült meg legjobban közösségi tudatában, veszélyérzetében, védekezési képességében. Ezért tűzzük ki célként a jó, az értékes, a racionális stratégiai eredményt—megfordítva az előbbi logikát. A „helyzetkövető, racionális” nemzetellenes politika ésszerűtlen, káros és pusztító eredményeit cseréljük fel a helyzetteremtő nemzetpolitika ésszerű, közösségvédő, teremtő eredményeire. Összefoglaló nemzeti charta II. A közösséget tudásban és érzésben kell megerősíteni. Tudásközpontú nemzeteszményre van szükségünk, egészséges közösségi érzésekkel. Össze kell gyűjtenünk és kezelhetővé kell tennünk a tudást. Meg kell állapítani a sok országban élő magyar nép elhelyezkedésére, népességszámára, kultúrájára, vallására, művészetére, politikai, közjogi és gazdasági helyzetére jellemző adatokat, lehetőleg az idegen állam szerveinek, statisztikáinak kiiktatásával. Ebből a célból kérdéstípusokat és típusokon belül sorozatokat kell kialakítani az egységes kezelhetőség érdekében. E kérdésekre a magyar szervezetektől, lelkészektől, tanult emberektől és másoktól kell választ kérni a magyar nép teljes anyagi és szellemi állapotára kiterjedően, a létező volt és leendő iskolák számától kezdve, a létező, volt és leendő kultúra, lélekszám, föld, egyesület, levéltár, vallás, politikai szervezet számán és jellemzőin át az együttélő népekre jellemző tudásanyagig. A megszerzett ismereteket rendszerezni kell, és kezelhető, bármikor megjeleníthető, előhívható állapotba kell hozni a kor informatikai csúcstechnológiájának és ismereteinek felhasználásával. E tevékenységjelentős része a már meglévő ismeretek tömörítésével, rendszerezésével, logikai összefüggéseinek feltárásával történhet, míg a másik része az új ismeretek gyűjtése és rendszerezése lehet. A munka nem nélkülözheti a szilárd értékelvűség eligazító szerepét, azonos értékelési szinten megjelenítve a közös szellemi-erkölcsi értékeket és eljárási módokat, a nemzetpolitikai gyakorlatban összefoglalható nemzeti charta formájában. E nemzeti minimum vezérli az ismeretanyag gyűjtését egyfelől, másfelől pedig éppen az összegyűlt és elemzett tudásanyag segítségével újítható meg. Végül: a feldolgozott és rendszerbe foglalt, állandóan megújított nemzeti ismeretanyag (személyi, anyagi, szellemi kataszter) alapján elkészítendő a feladatjegyzék. Megállapítandó: kinek, mit kell tenni a magyar nép személyi, anyagi és szellemi megmaradása, fejlődése, az együttélő népek hasznos és békés együttélése érdekében, példát nyújtva, kulcsot adva az igazi közép-európai békéhez. Előterjesztő a magyar állam III. A nemzeti kataszter és annak elemzése szolgál alapul a teendők jegyzékének kimunkálásához, abból kiindulva, hogy a magyar kérdés Közép-Európa kérdése, megoldási formája a magyarság Európája, a nemzetek Európája. Ezért magyar rendezési javaslatra van szükség. A javaslat képviselője és előterjesztője a magyar állam. A javaslat a jelentős részben társadalmi úton szerzett és elemzett tényekből következik. A javaslat tételeit az egész magyar nemzet képviselőinek kell kimunkálniuk egy magyar nemzetgyűlés vagy országgyűlési második kamara (felsőház) minden magyar közösséget képviselő tanácskozása alapján. A társadalmi ismeretszerzés és elemzés állami költségvetésből támogatandó. Ennek jelenleg létező lehetséges szervezete a Magyarok Világszövetsége, amely személyileg, szervezetileg és anyagilag (szavatolt költségvetési részesedéssel) alkalmassá tehető e nagy nemzetpolitikai feladatokra. A javaslatot tehát legitim (elismert és hiteles képviseletre jogosult) összmagyar Fórumnak kell elfogadnia. A magyar rendezési javaslatfelöleli a Kárpád-medence területén — a történelmi magyar területeken — élő magyar népcsoportok közjogi, politikai, kulturális és gazdasági viszonyaival kapcsolatos teendők tételes felsorolását (csomagterv) és a végrehajtás kívánatos időrendjét (időrend). A csomagtervet és időrendet magában foglaló intézkedési terv alapját a részletesen kimunkálandó magyar önrendelkezési alapelvek jelentik. Önrendelkezési alapelvek Az önrendelkezési alapelvek gerincét a következő tételek alkotják: — az önrendelkezés joga minden népet, így a magyar nép egészét és nemzeti közösségeit egyaránt megilleti; —a magyar nép önrendelkezését minden jogilag lehetséges módon, így közigazgatási-területi és más önkormányzatok útján és népszavazással gyakorolja (a Kárpát-medencei autonómia-terv kimunkálásánál figyelembe kell venni a nemzetközi példákat, mint amilyen a déltiroli rendezés vagy az Aland Szigetek önkormányzata); — a határokon túlra szakadt nemzetrészek természetes joga az anyanemzettel való egyesülés, a nemzetek egysége és oszthatatlansága elvének megfelelően; — a magyar közösségek a nemzetközi béke és biztonság iránt érzett felelősségük alapján önmérsékletet tanúsítanak önrendelkezési joguk gyakorlása során, ha népi-nemzeti fejlődésük közjogi, kulturális és gazdasági feltételeit nemzetközileg elismert és szavatolt szerződésekben biztosítják, feltéve, hogy e feltételek ténylegesen érvényesülnek; — Magyarország mint anyaország, amelynek létezése az egész magyar nemzet létezésétől függ, jogosult és köteles a más államok területén élő magyar közösségek nemzetközi jog által szavatolt jogainak képviseletére mindaddig, amíg e közösségek meg nem vonják a jogosítványt (garantáló hatalom). IV. Magyarország mindent tegyen meg a magyar intézkedési terv egyeztetésére, elfogadtatására az utódállamokkal és a nemzetek közösségével. Amennyiben e törekvései bizonyítottan a leggondosabb eljárással sem vezetnek eredményre záros határidőn belül, érvényesíteni kell az önrendelkezési jogok teljességét.
