Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1996-06-01 / 6. szám

10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. június Az Uj Nemzeti Színházért Nyílt levél a Magyar Köztársaság kormányának Az öngyűlölet tüskebokrai Alulírottak, a Magyarok Világszö­vetsége, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Magyar írószövetség, a Magyar Építőművészek Szövetsége 1983. évi és jelenlegi képviseletében üdvözöljük a kormány döntését, mely­nek értelmében a Nemzeti Színház méltó, új otthonának felépítéséhez biz­tosítja a megfelelő telket (Erzsébet tér) és 6 milliárd forinttal támogatni kívánja a színház építését. Mi, akik 1983-ban, Az ember tragé­diája bemutatásának 100. évfordulóján felhívással fordultunk hazánk népéhez és a külföldön élő magyarsághoz, hogy járuljon hozzá a Nemzeti Színház mél­tó, új otthonának a felépítéséhez, vállalt felelősségünket átérezve kötelességünk­nek tartjuk, hogy tájékozódjunk a be­gyűjtött összeg sorsáról, eddigi kezelé­séről, a felhasználásával kapcsolatos tervekről, és kötelességünknek érezzük, hogy az Új Nemzeti Színház építésének előkészületeit, terveit és majdan magát az építkezést is figyelemmel kísérjük. Halaszthatatlan, hogy a közakadozás hazai és külföldi résztvevőinek ezekről a kérdésekről lelkiismeretes, pontos tá­jékoztatást adjunk. A Felhívás aláírói és felelősei a bank­számlára begyűjtött összegről ez idáig nem kaptak hiteles elszámolást, viszont nyilvánosságra kerültek, teljességgel il­letéktelenül — például a New York pa­lota átépítését célzó tervekkel kapcso­latban is — olyan megnyilvánulások, melyek úgy tüntették fel, mintha tud­tunk és beleegyezésünk nélkül bárki szabadon rendelkezhetne a közadako­zásból gyűjtött összeggel. Mi, a Felhí­vás aláírói anyagi és erkölcsi felelőssé­günket senkire nem ruházhatjuk át. Kívánatos, hogy a jelenlegi bank­számlán tartott összeg alapítványi keze­lésbe kerüljön, így az ellenőrzés haté­konyabb, a felelősség jogi szempontból is rendezettebb lesz. De egyébként is, ha a tervpályázat zsűrizése lezárul, s az építkezés ténylegesen elkezdődhet, csak úgy ismételhetjük meg tiszta lelki­ismerettel a felhívást, ha arra már az ed­digi gyűjtés teljes összegével rendelke­ző Alapítvány fogadja majd az adomá­nyokat. Nyílt levelünket — sajnos — ma ugyanazzal az óhajjal zárhatjuk, mint a Felhívást 13 évvel ezelőtt. „Legyen mielőbb állandó otthona a Nemzeti Színháznak, hogy méltó kö­rülmények között, a kor követelménye­inek színvonalán folytassa a szent ha­gyományt: segítse kifejezni mindazt, amit az emberiség és a magyarság ön­magáról, helyzetéről, jövőjéről el akar mondani!” Budapest, 1996. május 9. Tisztelettel: A Magyar Színházművészeti Szö­vetség részéről: Kállai Ferenc s.k. 1983., 1996. A Magyar Építőművészek Szövet­sége részéről: Dr. Borvendég Béla s.k. elnök 1983. Dr. Böhönyey János s.k. elnök 1996. A Magyar írószövetség részéről: Hubay Miklós s.k. elnök 1983. Pomogáts Béla s.k. elnök 1996. A Magyarok Világszövetsége ré­széről: Dr. Bognár József s.k. elnök 1983. Csoóri Sándor s.k. elnök 1996. * Megalakult az Uj Nemzeti Színházi Alapítvány Néhány társadalmi szervezet, vala­mint 55 ismert hazai és határon túli sze­mélyiség 1995. december 14-én létre­hozta az Új Nemzeti Színházi Alapít­ványt. 1996. március 12-ei keltezésű, 12. Pk. 60200/1996/4. számú végzésével a Fővárosi Bíróság az Alapítványt nyil­vántartásba vette. Az alapítók üdvözlik a kormány dön­tését, amelynek értelmében az új Nem­zeti Színház felépítéséhez biztosítja a megfelelő telket (Erzsébet tér), és kész­nek mutatkozik 6 milliárd forintot fordí­tani a színház felépítésére. Az egykori Védnökség munkáját folytató Alapítvány a további társadalmi támogatás sikere érdekében bizalomerő­sítő intézkedésnek tekintené, ha az 1980- as években történt közadakozás sorsáról, a befizetésekről (évi bontásban), ezen összegek kezelési módjáról, a számlatu­lajdonos kilétéről stb. részletekbe menő és hiteles tájékoztatást kapna a magyar társadalom. Az Alapítvány célja az elfogadott Alapító Okirat szerint az új Nemzeti Színház (az összmagyarság Nemzeti Színháza) felépítése ügyének számon­tartása, szorgalmazása; a kijelölt hely­szín (Erzsébet tér) és a korábbi közada­kozásból származó pénzvagyon rendel­tetésszerű felhsználásának elősegítése; törvényjavaslat kezdeményezése az új Nemzeti Színház (az összmagyarság Nemzeti Színháza) felépítéséről, funkci­­ój áról, rendeltetéséről, társadalmi és köz­jogi státuszáról; pályázatok, valamint megfelelő szakmai és társadalmi testüle­tek létrehozása és működtetése révén az új Nemzeti Színház építészeti és szellemi arculatának megtervezése, alkotmányá­nak, programjának, működési rendjének kimunkálása, a világ magyarságával va­ló megismertetése és széles körű megvi­tatása, valamint az ügy össznemzeti szin­tű társadalmi képviselete. Az Alapítvány célj ának megvalósítá­sára és vagyonának kezelésére az alapí­tók 15 tagú Kuratóriumot választottak, amelynek alakuló ülésére 1996. március 2-án került sor. A testület elnökévé dr. Szűrös Mátyás országgyűlési képvise­lőt, ügyvezető elnökévé pedig Császár Angéla színművészt, a budapesti Nem­zeti Színház tagját választották, aki egy­ben az Alapítvány törvényes képviselője. Az Alapítvány nyitott: pénzadomá­nyaival csatlakozhat hozzá minden olyan természetes vagy jogi személy, aki, ill. amely az Alapítvány célkitűzéseivel egyetért, s az új Nemzeti Színház felépít­sél méltó helyen, méltó formában és kör­nyezetben fontosnak tartja. Az Alapítvány címe: Magyarok Háza, Új Nemzeti Színházi Alapít-Nemrég Budapesten a Petőfi Irodal­mi Múzeumban Lukácsy Katalin elő­adóestjét hallgathattuk. Telt ház, várako­zó lelkek, kíváncsiak is, hiszen Bartis Ferenc Erdélyből áttelepedett költő, aki szolgáltatta az est témáját, sosem rejtette véka alá, hogy jópár évet töltött Románia börtöneiben 1956 után. De nem ez volt az „ürügy”. Csúnya szó ez ide. Lukácsy Katalin művésznő épp abból az alkalomból érintette rózsaszín újjával Bartis kopaszodó fejét, hogy most hat­vanesztendős a költő. Szép kor, nagy szó, Isten éltesse. A művésznő villogott, aztán hozzá­­komorult Bartis rácsaihoz. De meg nem tudott maradni ezen a szocialista szűrőn, mely elválasztotta a kisebbségbe nyomo­rított erdélyi magyarokat az élettől, újból és újból visszaillegett, hol az értekező és humoros prózához, hol az emelkedetten lehajtott fejű lírához. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a szokásosnál többször tekintett az ötve­­nen fölüli átlagéletkorú közönség ma­gára a költőre, hiszen... hiszen mégiscsak megérte, mindenek ellenére, egy agyon­­verésre berendezkedett, őrült kommu­nista diktatúra ellenében is, zúzott bor­dákkal és összepotyolt koponyával is, le­szakadt vesével is befutott a hatvan esz­tendővel, akár az élet csakazértis-virágos stafétabotjával: Íme, itt vagyok közietek! Aztán már nehéz volt Kalatinhoz fér­ni, annyi volt a virág körülötte. Az ünne­vány, 1052 Budapest, Semelweis u. 1-3. Érdeklődni d.u. 15-17 óra között a267- 4515/122-es telefonszámon dr. Varga Mihály kuratóriumi tagnál lehet. A tele­fax száma: 267-4509. Az Alapítvány forintszámlaszáma: 11742001-20033291. Kérésére csekket, ill. a befizetésekről a naptári év végén adókedveményre jogosító igazolást kül­dünk. Az Alapítvány Kuratóriuma peltet fölköszönteni — hát az sem volt könnyű, annyi volt a barát meg a feléje nyújtott pohár. És hogy ilyen szépen ösz­­szecsombolyodott a társaság, s már egy komor szó sem emlékeztetett a börtön­évekre, csupán a jelenlévő egykori két rabtárs, a művésznő játékba rebbent. Könnyű volt neki, volt ott testközelben, meg a hatvan év közeléből nem egy köl­tő. — Készüljetek, mert én is készülök. Bemutatom itt rendre a hatvanéves költő­ket... Ki hogyan fanyalgott? Volt, aíd nevetett, mert már túl volt a hatvanon. Volt, aki humorizált, hogy ó, addig még sok van, addig még sok víz le­folyik két szem alatt a költő arcán... Senki nem szólt, tehát nem lehettem feltűnő, pedig éreztem, lárvára ecetese­­dik az arcom. Mert hogy ki mindenki nem érte meg a hatvanat, csak itt köze­lünkben? Az erdélyi Páskándi épp hogy túlbillent rajta. Szegeden Baka István, a szemünk előtt egyre-jobb költő meg sem közelítette a bű vös évet. Szintúgy a drága Rózsa Endre. Épp most temettük el sze­gény Keresztúry Dezsőt, a zsenit, aki 92 éves korában engedte lelankadni a mara­dék európai kultúrát magasra tartó kar­jait. Rendhagyó volt, vagy természetes ezzel a bámulatos életkorral? A zseniali­tása volt természetes, a kora volt ámulat. És már szalad a képzelet B artis szülő­­földjefelé. Nézzük csak. A Kalevala zse­niális fordítója, Nagy Kálmán (be sem vették a Magvető 1989-es irodalmi lexi­konában!) negyvenes éveiben lett ön­gyilkos Erdélyben. Szilágyi Domokos, az erdélyi irodalom nagy ígérete és nagy teljesítménye mindössze annyi évesen hagyta abba a testi meg lelki szenvedést 1976-ban, ahány éves volt születésekor a század: 38. Zágoni Attila 44 évesen hagyta ott Erdélyt, égi paródiákra szánta magát. Vásárhelyi Géza kolozsvári-tor­­dai költő 57 évet élt, Sütő István Maros­­vásárhely és Gyergyó között egy fagyos vonaton hagyta abba ígéretes költészetét. Lám, Erdélyt járom, halálvölgyeit, Kézdivásárhelyt is megkérdezhetjük, miért nem vigyázott jobban a leköthetet­­len Boér Gézára, aki a harmincas éveivel viaskodott legutóbb... Ne soroljuk. Most csak az erdélyi el­mentekre gondoltam vissza. Lehet, belé­­nyilallik Bartis sokat hegedt oldalába ez a számvetés. Azt mondom: akart s akar véle valamit az élet. Megnyugodjék, mert az élet nem tréfál. Csupán a halál művel rossz vicceket, akár a gonosz em­berek meg azok gonosz rendszerei. C.Z. r — —— ——— — — — — — — — — — — — — — — — i ! MEGRENDELŐ SZELVÉNY^ | I ©I Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.BOX 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA I I I NÉV:................................................................................. I I I I CÍM:.......................................................................................... I I I I ........................................................................................................ I Megrendelés egy évre; Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK! Fájó tavaszi seregszemle — projekció |— — provokáció — paranoia Aki jelenkorunk politikai pszichózisát meg akarja ér­teni, annak mindenekelőtt a P3jelentésén kell eltűnődnie. Minden élő szervezet káosz-energiá­val működik. Folytonos hullámzásnak vagyunk kitéve, és moduláljuk a belénk ütköző hullámokat, vagyis formát terem­tünk a formátlanságból. Isten a világot az őskáoszból a szó, az ige teremtő erejéből alkotta meg: a „Legyen világosság!” nyomán élet, rendezettség, látható világ lett a láthatatlan gomolygásból. A 20. század nem csupán az atomkor­szak, az űrfegyverkezés, a világháborúk, a társadalmi felbomlás, az energiaválság, és gazdasági ellehetetlenülés százada, hanem a relativitáselmélet, a dimenziót­­lan világ, a hullámfizika százada is. A lé­lek újrafogalmazása új megvilágításba helyezte a személyiség kérdését: a lélek nyújt számunkra tapasztalást a végtelen­ről. A végtelenség megtapasztalása pe­dig új világítást nyújt, átemel bennünket saját korlátáinkon. A tudatalatti lélek fel­fedezése komoly segítséget nyújt az ér­zelmeink, önmagunk megértéséhez. Márpedig az ön- és lélekismeret a legsür­gősebb szükségletté nőtte ki magát nap­jainkban. Elég, ha csak a rendszerváltás óta fel­színre lökődött és a közéletünket szinte teljesen elborító gyűlöletre gondolunk. Akik ugyanis a „gyűlölettörvényt” szor­galmazták és fogalmazták a parlament­ben, nyilvánvaló módon nem ismerték a gyűlölet természetrajzát. Azok sem, akik felszólítanak arra, hogy mások tegyenek (már) valamit a gyűlölet ellen. A gyűlölet ugyanis nem újkeletű jelenség, hanem végigkíséri az emberiség történetét. Min­dig a sötét és világos erők közötti harc kísérője és a lelki kifinomultság, szellemi emelkedettség fokmérője. Ősi iskolapél­dája Káin esete: féltékenységből szüle­tik, a másik megsemmisítésére tör és gyilkossággal végződik. A gyűlölet folyamata szinte elvá­­laszthatalan a gyilkos indulattól. Aki gyűlöl, mindig a saját gyilkos indulatától akar (tudat alatt) megszabadulni, ezért azt vagy rávetíti (projekció) a másikra, vagy a másikból igyekszik támadó reak­ciót kiváltani (provokáció), vagy úgy tesz, mintha a világ üldözné őt, és véde­lemképpen üldözési mániába menekül (paranoia). A gyűlöletben ugyanis az a perdöntő, aki gyűlöl, nem akire a gyűlölet irányul. Mert aki gyűlöl, az önmaga elfo­gadhatatlan indulatát gyűlöli, amelyet nem képes megfinomítani, kiművelni, társadalmilag elfogadható formában ki­élni, ösztönszinten megrekedt barbár marad és öngyűlöletében támadva véde­kezik, mint egy serdülő. Azzal a különbséggel, hogy a serdü­lőkort kinőjük, a barbárság megszünteté­séhez jól szervezett társadalmi élet szük­séges, ahol az értékrend alapja a jog, az igazságosság, az emberi méltóság, a tör­vény előtti egyenlőség, az etikai tisztán­látás, az igaz és hamis megkülönböztetni tudása és nem utolsó sorban olyan veze­tők és tisztségviselők, akik maguk sem nem az ösztönfejlődés megrekedtségé­­nek egy szintjén fejtik ki romboló hatásu­kat, öngyűlöletük tüskebokraival máso­kat is megsebezvén, mivel korcs lelki­ismeretük nem szabhat jó irányt tetteiknek, meggyőződéseiknek, életve­zetésüknek. Bizonyos, hogy igen nehéz ellenállni a gyűlölet ragályának. Igen nagy próba­tétel a gyűlölet szeretetbe való átfordí­tása. Aki ugyanis gyűlölettel reagál az őt ért támadásra, könnyen mintegy cinkos­sá válik a hasonlatosság révén. Egy-egy ilyen ütközet olykor igen drámai, és az egész életvitelre hatással lehet. Túlnőhet a lelki hidegháborún és szellemi erő be­vetését igényelheti, a dolog etikai tartal­ma miatt. Mivel a rosszat a jóval kell és lehet legyőzni, miként a fény elűzi a sö­tétséget, amely őt nem fogadja be. A jó és rossz az igaz és hamis etikai vitái legtöbbször nem zárulnak le meg­nyugtatóan sem a magánperekben, sem a történelemben. Sokszor fordulnak visz­­szájukra az események: az ártó, eszkö­zökben nem válogató, mindenre elszánt gonosz veszít, a gyenge, esélytelennek tűnő nyer, a kudarc hasznos lesz, megta­nít valamire, ami másképpen nem buk­kant volna elő, és igazi jó szándék is bu­meráng-hatást szenvedhet, elutasítják, meghamisítják, félreértik, ellenérzéseket vált ki, mint például ártatlanok kivég­zése, tudósok máglyára küldése, börtön, száműzetés és így tovább. Vitás helyze­tek sokszor borzolják a kedélyeket, nem ülnek el a hullámok, a szembenálló felek nem jutnak nyugvópontra. Az ilyen ellenérzések eltérnek az egy­szerű negatív érzésektől, még az iszonyat vonzásától, a szent borzalomtól is külön­böznek. Túl vannak az érzelmek közis­mert polaritásán, az egyszerű nemtetszé­sen, kellemetlenségen, meglepődésen. Ellenérzésről akkor beszélnünk, ha „minden megmozdul bennünk”, az egész bensőnk kifordul magából, amikor a szánk íze megkeseredik és elvakulunk. Ilyen a harag, az irigység, a féltékenység, a mérhetetlen szomorúság, a szégyen, az aggodalom, a bosszú, a csalódás és igen szélsőséges esetben a gyűlölet, és min­den, ami megbotránkoztat. Féltékenység, irigység, gyűlölet — mint minden szenvedély és indulat — könnyen elveti a sulykot, és kóros lesz, patológiába fordul. A féltékenység a lélek igen nyugtalan, szorongó állapota, amely valaminek az elvesztése miatt támad az emberben. A paradox ebben az, hogy ami a miénk, azt nem lehet elvenni tőlünk: a szeretetet, a meggyőződést, a hitet, a bi­zalmat. Amit és akit elveszítünk, az nem is volt a miénk. A féltékeny ember lelke mélyén saját magát sem szereti, és kive­tített ellenérzéseinek ördögi körében minden felőrlődik. Az irigységben is lehúzó erők ural­kodnak, sötétséggel borít el. Romboló ér­zés, amely nemcsak rosszindulattal nézi mások szeretetreméltóságát, sikerét, helyzetét, vagyonát, hanem az irigyelt ember bukását kívánja, és vereségéért lé­péseket is tesz. A testvérféltékenységtől a családi, szerelmi, társadalmi, politikai életig igen hátrányos, romboló hatást ké­pes kifejteni az irigy gyűlölet fékevesz­tett indulata. Az irigységben nincs semmi emelkedettség, semmi kitisztultság, semmi kifinomultság. Nyers, bárdolat­­lan, pusztító, megbetegítő. Szétrágja a szívet, miként a csontszú a csontot és a kapcsolatokat. A gyűlöletben is megvetés, áskálódás keveredik, legyőzni azt, akit nem szen­vedhetünk, valakinek az életére tömi. A gyűlölet elválaszt, szétold, szakadást idéz elő. Soha nem elégszik meg tárgyá­nak magától való elutasításával, hanem annak megrontására, megsemmisítésére törekszik. Vészes indulat, amely a lege­rősebb akadálya a békének, mindenkor támadást, véres háborúkat, kegyetlen gyilkosságokat szül. Lelki sötétségre vall. Az ilyen gonoszság gyűlöli az igaza­kat, a tiszta szándékúakat, minden tudo­mányt, bölcsességet, ismeretet, amely őket igazi valóságukkal ismerteti meg, a világosságot, amely dolgaikat napfényre hozhatja. Elválaszthatatlan a hazugságtól, má­sok befektíteni akarásától, az álnokság­tól, a hamis nyereségtől, gazsággal szer­zett javaktól, amelyeket még csak zsák­mánynak sem lehet nevezni, inkább af­féle ragadmánynak. A gyűlöletnél min­denki rosszul jár: az is, aki elindítja, az is, akire a szerencsétlenség zúdul, és az is, aki engedi magában felgeijedni a vi­­szontgyűlöletet. A gyűlölet ugyanis élet­ellenes. Az öngyűlölet legkezelhetetle­­nebb foka öngyilkossághoz vezet: saját maga ellen fordított agresszió. Problemtaikus és kétes értékű a gyű­lölettel kapcsolatos magatartás: ha elvi­seljük, lényegében megerősítjük, ha vi­­szontgyűlöletet gyakorlunk, hasonlóvá válunk. A bosszú beszennyez. Míg egy­felől az igazságosságot igyekszünk hely­reállítani, kérdés, hogy a rosszért szabad­­e rosszal fizetni. Igazi győzelem ugyanis a gyűlölet át­fordítása, az, ha a gyűlölködésben feltá­mad a lelkiismeret, amely őt visszatartja az életellenes szenvédelyektől és pusztí­tó cselekedetektől. Az igazságnak ér­vényt szereznünk kötelesség. Ennek a kötelességnek a gyakorlata sokat fejlő­dött a történelem során: az egyén kezéből kivették és a társadalomra ruházták. Nem kevés hátulütővel. Paradox, hogy csak az tud másokat megkímélni az igazságtalanságtól, aki képes arra, hogy személyes igazságtalan­ságokat elviseljen. Az győzheti le a rosszat jóval. László Ruth

Next

/
Thumbnails
Contents