Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
1996. január Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal A gombosi út Esterházy Lujza két levele Az emberi személy méltóságának megbecsülése A rendszerváltás kezdete óta hat esztendő telt el. A letűnt, majd ismét feltűnt korszak ideológusai szinte kivétel nélkül a helyükön vannak. Könyveik, írásaik értéke ugyan megkopott, de a polgári történelemszemlélettel szemben bázisul szolgálnak. A polgári történelemszemlélettel szemben álló ideológus Ormos Mária professzor asszony is. O az 1987-ben megjelentetett Nácizmus-fasizmus című művében az 1934-es sztálini beszéd szellemében írta meg az adott korszak történetét és eseményeit. 1934-ben ugyanis Sztálin kijelentette, hogy nincsen német nemzetiszocializmus, csak német fasizmus. Ettől kezdve minden olyan ideológiát és szervezetet, mely szemben állt a kommunizmussal és a proletárdiktatúrával, fasisztának kellett mondani. Ez a szemlélet természetesen nemcsak Ormos Mária említett művében, hanem annak kapcsán jó néhány tankönyvben és publicisztikai írásműben— napjainkban is — tükröződik. Mit ír Ormos Mária - többek között - Gömbös Gyuláról? Lássunk néhány idézetet: „Gömbös Gyula, a hamisíthatatlan dilettáns fasiszta.” „Kormányzásának négy éve a megújuló kísérletek korszaka volt, s e kísérletek mind arra irányultak, hogy valamilyen úton-módon megvalósítsák fasizálási szándékait.” „Magyarország egyelőre Gömbös minden vágya ellenére sem kötelezte el magát Németország mellett.” „Ha valaki, úgy Gömbös Gyula lett volna az, aki a fasiszta népvezér, a dúcé figuráját eljátszhatta volna.” Még folytathatnám, de, azt hiszem, ennyi is elég ahhoz, hogy kiderüljön Ormos Mária szubjektív történelemszemlélete. Több oldalon át taglalja Gömbös Gyula miniszterelnökségét, de egy sor pozitívumot nem ír róla. Ez annál is inkább furcsa, mert az 1984-ben a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent Magyar történelmi kronológia Gunst Péter és Závodszky Géza szerkesztésében Gömbös Gyula kormányfői tevékenységéről több pozitívumot is felsorol. Gömbös mérsékelt szociálpolitikai intézkedéseket hozott, mint például a szénkartell feloszlatása, a szénárak leszállítása, a tej árának mérséklése. Bevezette akihelyezett minisztertanácsi üléseket. Ezeknek keretében 1934. július 6-án Pannonhalmán és július 12-14- én Bakonyban elsősorban az agrárügyek: a gazdaadósságok, az erdőtörvény, az Alföld fásítása, a gazdasági cselédek felmondása, a szőlő- és a borgazdasági törvények kerültek tárgyalásra. E rendeletek a közép- és gazdagparaszti birtokok javára szolgáltak. A könyv említést tesz arról is, hogy Gömbös első intézkedése az volt, hogy megszüntette az elődje által bevezetett statáriumot, majd 1934. február 6-án aláírta a magyar-szovjet diplomáciai viszonyt rendező egyezményt. Az 1934-ben Dr. Révay József által írt és Herczeg Ferenc előszavával ellátott Gömbös Gyula élete és politikája című történettudományi könyvből azt is megtudjuk, hogy megszigorította a bankok állami ellenőrzését. Javaslatára az országgyűlés megszavazta az első világháborús hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák rendszeres segélyezését és a többgyermekes családokat adókedvezményben részesítette. Ezzel együtt a dúsgazdagokat kíméletlenül megadóztatta és állami beruházásokkal csökkentette a munkanélküliséget. A rendszerváltás utáni első években Gömbös Gyula személye még mindig „tabu-téma” volt. Az első tankönyvek a „hagyományos”. Ormos Máriaféle történelemszemlélettel „áldották meg”. Ezt a sztálinista jellegű történelemszemléletet vele kapcsolatban az 1932-ben kiadott Bereményi- Gyapai által írt Magyarország története törte meg. A szerzők megírták, hogy „Gömbös tiltotta a horogkereszt viselését, nyilvánosan támadta a hitleri náci mintára rohamcsapatokat szervező Festetics Sándor grófot, és betiltotta a kaszáskeresztes pártot is”. Még pozitívabb képet ad Gömbös Gyula tevékenységéről az 1995-ben megjelent Magyarország története 1918—1990 című egyetemi tankönyv, amelynek szerkesztői Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő és Izsák Ferenc egyetemi tanárok. A szerkesztők sok egyéni pozitívum mellett leírják: „Szorosabbá váltak az olasz-magyar kapcsolatok is,.. .Ausztriával kiegészülve hármas szövetség-félévé fejlődtek. A három ország gazdasági és politikai kapcsolatait az 1934 márciusában aláírt római jegyzőkönyvben rögzítették. A magyar mezőgazdaság értékesítési nehézségei lényegében megszűntek, megkezdődött a mezőgazdasági termelésben is a konjunktúra, ami az egész ország politikai hangulatának javulását eredményezte.” A tisztelt szerzők ezen soraiból az olvasható ki, hogy Magyarországot a gazdasági világválság mocsarából Gömbös Gyula és kormánya vezette ki. Sajnos történetírásunk változatlanul adós maradt azzal a ténnyel, hogy Gömböst miniszterelnöksége második hónapjában XI. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta, s ez alkalomból a pápai Pius Renddel tüntette ki. A pápai magánkihallgatás és a kitüntetés azért figyelemreméltó, mert Gömbös Gyula evangélikus tanító gyermeke volt. A teljes 6. oldal decemberi számunk mellékleteként jelent meg kanadai olvasóink számára. Az oldalt most — több olvasónk kérésének eleget téve — újraközöljük, hogy mindenki számára olvasható legyen. Mindezek azt bizonyítják, hogy a maga korában Gömbös Gyula Közép-Európa kimagasló politikusának számított. De bizonyítják azt is, hogy az Ormos Mária által Gömbös Gyuláról leírtak—megítélésem szerint — nem felelnek meg a történelmi valóságnak. Nem felelnek meg a történelmi valóságnak azért sem, mert Gömbös Gyula sohasem volt tagja a Partio Nationale Fascista nevű pártnak (Nemzeti Fasiszta Párt). Ezért eleve nem lehetett fasiszta. Továbbá mindenkinek újólag felhívom a figyelmét John Lukácsnak a Népszabadság 1994. évi június 11-i számában közölt „A múlt kútjának nagy jövője van" című interjújára. Ebben John Lukács kijelentette, hogy a fasizmus kizárólag olasz jelenség volt. A fasizálási szándékokról annyit, hogy Gömbös csupán a Nemzeti Munkaközpontot szervezte meg. Célja ezzel az volt. hogy csökkentse — a népfrontpolitika keretében — a szakszervezeti mezbe öltözött, illegálisan tevékenykedő kommunisták befolyását. Gömbös soha sem akarta magát Németország mellett elkötelezni. Ellenkezőleg: az 1934-es római jegyzőkönyv kifejezetten Hitler-ellenes volt, s annak egyik aláírója. Dr. Engelbert Dollfuss osztrák kancellár 1934 júliusában a Hitler által szervezett puccs áldozata lett. A valóság az, hogy ő csupán reformernek tekintette magát, nemzedékét pedig „reformnemzedék”nek. Mint reformer egy sajátos „magyar modelf’-t akart megvalósítani. Érdekes módon ez egybeesik a roosevelti „New Deal” beindításával. A gombosi „magyar modell” Célja: kivezetni az országot a gazdasági válságból. Eszközei: gazdasági-politikai-társadalmi és szociálpolitikai reformok. 1. A nagytőke — ezen belül a bankok — gazdasági hatalmának korlátozása. 2. A nagybirtok politikai hatalmának csökkentése. 3. A középosztály sorainak megerősítése a kis- és középbirtokos parasztságnak nyújtott kedvezményekkel. 4. A legfontosabb élelmiszerárak és közszükségleti cikkek árának csökkentése, illetve az áremelés megtiltása. 5. Az első világháborús frontharcosok özvegyeinek és árváinak állami támogatásban való részesítése. 6. Az eladhatatlan agrártermékek számára a külföldi piac biztosítása. 7. Állami beruházásokkal a munkanélküliség csökkentése, illetve megszüntetése. 8. A szélsőjobb (a nyilasok) és a szélsőbal (a kommunisták) mozgalmainak törvényes eszközökkel történő elfojtása. Összegezve: Ormos Mária állításával szemben elmondhatjuk, hogy Gömbös Gyula világosan látta, hogy a sajátos magyar fejlődési út nem teszi lehetővé hazánkban a korporativ rendszer bevezetését. Erre ő még kísérletet sem tett. Egyben helyesen ismerte fel, hogy a sajátos történelmi fejlődés során Magyarországon a középosztály tölti be a nyugat-európai „harmadik rend” szerepét. A középosztálynak a politikai hatalomba történő „bevonulása” is hozzájárult a gombosi „magyar modell” sikeréhez. Befejezésként el kell mondani azt is, hogy halála után híveit a Parlamentből kiszorították. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a,Reformnemzedék” Gömbössel szemben álló jobboldali képviselői egyre többen lettek az országgyűlésben, s ezen rétegek térnyerése hazánkat a későbbiekben a második világháborúba sodorta. Dékán Károly A holocaust 50. évfordulója után vagyunk. Az évforduló megemlékezései felidézték a nácik embertlenségét és az európai zsidóság — normális emberi elme számára elképzelhetetlen — szenvedéseit. A talmud szerint, aki egy embert megment, az az emberiséget menti meg. Hogy az európai zsidóság — Hitlerék minden igyekezete ellenére — nem pusztult el teljesen, az azoknak köszönhető, akik keresztyén hitüktől vezéreltetve mindent elkövettek, hogy a nácik pokoli terve ne valósulhasson meg. A talmudi elv szolgálatát jelenti egyes pesti prepák (tanítónő-jelöltek) tüntető magatartása, hogy a villamosokon kizárólag a pótkocsira szálltak föl, mert a sárgacsillagos zsidóknak csak ott volt szabad utazni. Ezzel ugyan egy üldözöttet sem mentettek meg, de átmelegítettek néhány reszkető szívet. Ugyancsak „talmudi” tett volt Koszorús Ferenc vezérkari ezredes páncélos akciója (1944. július 6.), mely megakadályozta egy náci-nyilas puccs végrehajtását, megmentve ezzel mintegy 250 ezer budapesti zsidót a deportálástól. A tett nagysága és eredményessége tekintetében két végletnek számító akció között számtalan kisebb-nagyobb jelentőségű humánus próbálkozás jellemezte e korban a magyar társadalom legjobbjainak magatartását. Két érdekes levelet, pontosabban levélmásolatot kaptam Esterházy Aliztól, Esterházy János, a kiváló szlovákiai mártír-politikus leányától. A leveleket nagynénje, Esterházy Lujza írta. Lujza grófnő nemcsak azért érdemel figyelmet, mert Esterházy János nénje volt, hanem azért is, mert önálló politikai személyiségként tevékenykedett a csehszlovákiai katolikus ifjúság körében. Nemcsak öccse hatott rá, ő is hatással volt Esterházy Jánosra. Rendszeresen írt a katolikus egyetemisták lapjába, akassai Új Elet-be. Egyik cikkében így vélekedett a gyűlöletről:.....tévedés az is, hogy gyűlölet nélkül ne lehetne küzdeni. Tévedés, mert a gyűlölet nem erősít, hanem gyengít...". Ez az elv vezérelte a szlovák-magyar viszony tekintetében, és természetesen az antiszemitizmus megítélésében. Híve volt a két nép megbékélésének, s tevékenyen küzdött a zsidógyűlölet ellen: családjával együtt támogatta, segítette, mentette, bújtatta az üldözötteket. Az említett két levél is a zsidóság érdekében íródott, az egyik Sztójay Döméhez, a magyarországi Quisling-kormány elnökéhez, a másik pedig Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímáshoz. Álljon itt mindkettő: „Miniszterelnök Úr! Újlak pri Nitre 1944. július 3-án Kifejezhetetlen aggodalommal, fájdalommal hallom a határon túlról hozzánk is eljutó híreket a magyarországi zsidók deportálásáról, mert ez az intézkedés szöges ellentétben áll mindazzal, amit az Isten törvénye előír a felebaráttal való bánásmódról. Ha a magyar kormány ellenséget lát a zsidókban, akkor sem szabadna megfeledkezni arról, hogy a nemzetközi egyezmények, például a Hágai Egyezmény rendelkezései szerint még az ellenséges nemzetekkel s tagjaikkal is emberségesen kell bánni, s természetes életjogaikat tiszteletben tartani. Csak a huszadik század újpogánysága szakított ezzel a tiszteletreméltó, valóban európai alapelvvel, amely a keresztény etikából ered, s helyébe az ellenséges népek kiirtásának Krisztus előtti,pogány elvét újította ismét fel az emberiség szégyenére s vesztére. A magyar nemzet nem teheti magáévá az újpogányság elveit, ha nem akar szembefordulni a világtörténelem mindenható Urával, az Istennel, akinek segítségétől függ, hogy szerencsésen túléli-e nemzetünk a jelenlegi végveszélyek óráját. Ha lábbal tiporjuk az Isten törvényét, vajon számíthatunk-e arra, hogy felénk nyújtsa védő karját? Ne felejtsük el, hogy az embertelen erőszak cselekedeteit nemzetpusztulás szokta követni történelmünkben . Kötő nyék kiirtását a tatárjárás, Dózsáék kiirtását a mohácsi vész követte. (Emlékezzünk arra, hogy Frigyes osztrák herceg és németjei szították annak idején a magyarok és a kunok közötti feszültséget — T.B.) Vigyázzunk, nehogy az Isten V. parancsolata ellen elkövetett újabb büntettek újabb büntetést, újabb katasztrófát hozzanak a magyarságra! Nemzetünket féltő lélekből kérem, gondolja meg a magyar kormány ezeket a szempontokat, s hagyja el azt az utat, amely ellentétben álla krisztusi törvénnyel, s amely ezért csak szerencsétlenségbe juttatja a nemzeteket. Mélységes aggódással, féltéssel küldöm üdvözletemet, annak a bizalomnak kifejezésével együtt, hogy lesz ereje, bátorsága visszarántani nemzetünket erről a végzetes útról: azaz mindennemű újpogány intézkedést azonnal megszüntetni és jóvátenni. A jó Isten segítse meg ebben. Esterházy Lujza” „Eminenciás Uram! Újlak pri Nitre 1944. július 3-án Kérem, legyen szabad mellékelnem a Sztójay Döme miniszterelnöknek írt levelem másolatát. Meggyőződésem szerint, mennél többen lesznek, akik ily módon nyíltan tiltakoznak a zsidók deportálása s más, újpogány intézkedések ellen, annál jobb a magyar nemzet becsülete szempontjából. S úgy érzem, hogy az ilyen tiltakozást esetleg követő üldözések vállalásával lehet a leginkább engesztelni a Megváltó szívét ezekért a borzalmas bűnökért. Az embertelen erőszak mai világában, úgy érzem, nagyszerű példánk lehet Árpád-házi Szent Margit, aki még a legmagasabb méltóságokkal ellátott országnagyokat is nyíltan elítélte, amikor ezek beleestek a kegyetlenkedés bűneibe. Szent Margitnak ezt a hősi kiállását külön kiemeli a szenttéavatást bulla: mintha a Szentséges Atya ezzel is fel akarna hívni minden magyar lelket a nyílt, bátor szembefordulásra az embergyötrö erőszakkal a szent Királyleány példájára. Kérem, fogadja Eminenciás Uram legmélyebb hódolatom kifejezését, valamint azt a lélekből fakadó kívánságot, hogy az Úr Isten áldja, segítse mindabban, amit az emberi személy méltóságának megbecsülése érdekében tett és tenni fog a jövőben is. Az Úr Krisztusban igaz, engedelmes híve Esterházy Lujza a szlovákiai Actio Catholica magyar leánytagozatának vezetője” Megdöbbentő és felemelő látni azt a felelősséget, amit egy olyan magyar érez és fejez ki tettekben, aki a határokon kívülre szorult, s tulajdonképpen nem felel azért, ami az anyaországban történik. Vajha mi, magyar állampolgárok is ugyanilyen felelősséggel gondolnánk minden magyarra, minden üldözött magyarra. Török Bálint Fizessen elő lapunkra! Számítunk támogatására! Magyar Vértanúk Temploma épül A „PRO PATRIA 1996" templomot kíván építeni és a Honfoglalás 1100. évfordulójára felszentelni a rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellája mellett — Makovecz Imre, a világhírű építőművész tervezésében. A Magyar Vértanúk Halotti Temploma egymülió magyar áldozatnak állít kegyeletes emléket. A Magyar Vértanúk Halotti Templomát közadakozásból építjük fel. A Magyar Vértanúk Halotti templomában Don hősi halottainak, a II. világháború magyar hősi halottainak a neveit megörökítjük. Márványba véssük az ÁVHÁVO által elpusztítottakat, a nyomtalanul eltűnteket, a kárpátaljai és délvidéki tömegsírokban legyilkoltakat, az Erdélyben lemészároltakat, a Szovjetunió haláltáboraiban megsemmisítetteket, a koncepciós perekben kivégezetteket, az 56-os Forradalom és Szabadságharc mártírjait, a megtorlás áldozatait. Egy név márványba vésése: 1.000 Ft (20 $ vagy ennek megfelelő valuta). Felkérjük a magyarországi, a Kárpát-medencei magyarságot és a nemzeti emigrációt (magánszemélyeket, társadalmi szervezeteket, magyar közösségeket), KÖZÖLJÉK A MÁRTÍROK NEVEIT! Családtagok, rokonok, barátok, bajtársak, szemtanúk, ismerősök jelzésére szorítkozunk, hogy a többségükben temetetlen halottainkra legalább nevükkel emlékezhessünk... Kérjük a nevüket a születési és halálozási (vagy eltűnési) dátum és a halál okának (kivégezve, eltűnt, hősi halál, Gulág-áldozat, öngyilkos, elpusztítva, megsemmisítve, tömegsírban) feltüntetésével. PRO PATRIA 1996 Országos Központ 1055 Budapest, Szent István krt. 11. IV. em. Levélcím: 1245 Budapest, Pf. 981 V J
