Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. április PLESKONICS ANDRAS: A nemzet pillére a család A régi háromgenerációs családmodell újjászervezése mint a vidéki magyarság megmaradásának és felemelkedésének egyik lehetséges útja A nemzeti megmaradás és felemelkedés útja („Hogy Magyarország magyar ország maradjon...”) Egy koncepciópályázat díjnyertes dolgozataiból Hill iipi'flulljli1 I WhlMUFUJii ni Hiti 1 1. / Bevezető gondolat Jóllehet, dolgozatom nem felel meg — főként címét tekintve — a „koncepció-pályázat” megjelölt témaköreinek, ennek ellenére úgy gondolom, talán hasznára lehetek ezzel a - mintegy három év vei ezelőtt megírt - szerény munkámmal annak az ügynek, amely nemzetünk megmaradásának és felmelkedésének lehetséges megvalósítását tűzte ki célul. Meg kívánom jegyezni, hogy gondolataim nem forrásmunkákon, különféle felméréseken, hanem egy, a hetvenedik életéve felé közeledő nyugalmazott, falusi pedagógus személyes élet-, illetve szakmai tapasztalatain alapulnak. 2. / Emlékek és tanulságok a régi, háromgenerációs családmodell korszakából A korszak szó jelentését és időbeni elhelyezését illetően szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az 1800-as évek közepétől az 1960-as évekig terjedő időszakra gondolok. Ez volt a tranyarendszer és a falvak, sőt kisvárosok életének az a virágkora, amelyben az ún. „háromgenerációs családstruktúra, még a legvészterhesebb időkben is biztosítéka volt a viszonylagos gazdasági fejlődésnek, a stabilitásnak, a szellemi és morális rendnek. Ez a folyamat szakadt meg az államosítással, a falu- és tanyarombolással, a családok szétzilálásával. Mindez igen rövid idő alatt alapjában megváltoztatta a társadalom legkisebb, s egyben legfontosabb sejtjének, a nagy családnak jellegét, az eddig betöltött és semmi mással nem pótolható, mérhetetlenül fontos szerepét csaknem a nullára redukálta. A jobbára gazdasági kényszerből, számos esetben pedig a kellően át nem gondolt egzisztenciális, önállósulási meggondolásból tömegesen egygenerációssá vált családok, szeretteiktől távolra szakadva vívják elkeseredett harcukat a fennmaradásért, nem is beszélve arról, hogy a megkötött házaságok közül minden harmadik válással végződik, aminek nemcsak a volt házastársak, hanem kiváltképp a gyermekek látják kárát. Mint a gyakorlat igazolja, sem a csonka család, sem a nevelőotthon nem képes betölteni a felnövekvő generáció, testben és lélekben harmonikusan fejlett, tisztességes, munkaszerető emberré nevelésének reá háruló, végtelenül fontos feladatát. Nagyon el kellene azon gondolkodni, hogy az oki tényezőkként felhozott különféle magyarázatokkal (eszmei, politikai zűrzavar, példaképek hiánya, a hitélet elsorvasztása, a tömegkommunikációs eszközök szédületes ütemű fejlődése és térhódítása a gátlástalan szexualitás, a kábítózás, az alkoholizmus stb.) szemben, nem itt kellene-e keresnünk a társadalom betegségének valódi okát? Más szóval, az oki tényezők okozati jelenségek, amelyek szinte kivétel nélkül megelőzhetők lennének a történelmileg kialakult nagy családok, a többnyire háromgenerációs családok újraszervezésével és hatásmechanizmusának fokozatos reneszánszával. Jelen társadalmi helyzetünket, a világpolitikai jelenségeknek ismeretében naívság lenne azt hinni, hogy minden baj helyrehozható a régi családstruktúráknak egy valamiféle restaurációjával. Nem is beszélve arról, hogy egy ilyen folyamat elindítására a városi településeken úgyszólván alig van lehetőség. Érdemben tehát ennek a kitörésnek vagy mondjuk inkább újrakezdésnek a falvakban, illetve a vélhetően erős fejlődésnek induló tanyás vagy tanyaközpontos településeken volnának meg az esélyei, amennyiben sikerülne a fedélnélküliek, a munkanélküliek, a társadalom perifériájára szorult, gyakran önhibájukon kívül szerencsétlenné vált emberek tömegével megértetni, hogy felemelkedésüknek, az elfogadható kilátásokkal kecsegtető jövőnek talán ez lehet az egyik legbiztosabb útja. Mindezek előrebocsátása után nézzünk meg előbb egy jellegzetesen pa-Átfogó, kiforrott, rendezett értéktudat hiánya negatív láncreakciót hív elő: az értékrend tartós működési zavara szétzilálja a közösséget, a közösség hiányában tovább pusztulnak a meglévő értékek. Az elidegenedés hátterében mindig értékkonfliktus vagy anómia van. A 80-as évek társadalomkutatói sokat foglalkoztak a szervezeti kultúrával, az emberi erőforrásokkal, a hatékony szervezéssel és vezetéssel. Annyit lehetett „az emberről” hallani, hogy olykor már a reneszánsz humanizmusának a reneszánszára kellett gondolnunk. A rendszerváltás fonákságai közepette — amelyeket leghívebben a természeti csapásokat leíró kifejezésekből kölcsönzött társadalmi földcsuszamlás vagy földrengés fejeznek ki leghívebben — az ember teljesen elsikkadt. Folyton a pénzről és annak hiányáról szól a politika, mintha a pénz lenne az egyedüli érték életünkben. A pénzvilág természetrajzának leírására ugyancsak természeti szóképek születtek, mint például: árfolyamsáv, pénzlebegtetés, tőkeinjekció és így tovább. A kezdeti időkben, az első zátonyrafutást követő csalódottságban még sok szó esett az értékválságról, de napjainkban ilyen magasztos eszméket már nem ildomos feszegetni. raszti „nagy családot”, majd egy régebbi értelemben vett munkás, illetve polgári családot; mindkét esetben azt a típust, ahol tulajdonképpen mindenki dolgozott, ahol nem a tőke, a részvények kamatai, hanem az értékteremtő munka jelentette a család megélhetési forrását, kedvező esetben a vagyonosodás, a felhalmozás alapját. Hazánk mezőgazdasági művelésre alkalmas térségein a XIX. sz. második felében, még pontosabban a századforduló táján fejlődött ki a tanyarendszer, ami legjobban megfelelt a klasszikus értelemben vett háromgenerációs paraszti családmodell kialakulásának. A megváltott jobbágytelkek helyén, illetve a kincstári birtokokból megvásárolt 30-50 hold körüli birtoktesten eleinte kezdetlegesebb „vertfalú”, majd méreteiben és beosztásában is korszerűbb, többnyire már vályog-téglából épült tanyák létesültek. A tanyaalapító első generáció itt rendezte be életének, illetve a paraszti gazdálkodásnak, az állattartásnak feltételeit. Ezek voltak az úgynevezett „nagy tanyák”, ahol a bőséges gyermekáldás elhelyezése miatt a maiaknál jóval nagyobb méretű szobákat építettek, a felserdülő fiatalok számára pedig az e célból megnyújtott eresz-aljából különféle méretű kis lakófülkéket, szobácskákat képeztek ki. Ezek a kis helyiségek némely esetben a megnősült, illetve a férjhez adott fiatal családtag átmeneti szálláshelyéül is szolgáltak, de csak arra az időre, amíg a „kistanya” fel nem épült az „öreg-tanya” szomszédságában, némely esetben a birtoktest túlsó végén Az elidegenedés szorosan öszefügg a magánnyal, amely soha nem szubjektív állapot, hanem objektív helyzet: kényszerből viselt törthelyzet. Mert az ember sorsa a társ, a környezet, a közösség, a társadalom. Az egyes ember társulási ösztöne hívta létre a kapcsolatok rendszeréből épített társadalmat. Az elmúlt 50 esztendő egyenlőtlen fejlődése nyomon követhető aránytalanságokat alakított ki a társadalmi-politikai intézményrendszer, a gazdasági élet, a társadalmi tudat és társadalmi értékrend vonatkozásában. A meghirdetett szocialista értékrend: az egyenlőség és biztonság, kiegészülve az emberi autonómia és közösségi élet kifejlesztésének eszméjével, megvalósíthatatlannak bizonyult a paternalisztikus kormányzás gyakorlatában, amely minden kérdés megoldását magára akarván vállalni, mintegy az egész társadalmat kirekesztette a problémafelvetés, konfliktuskezelés, döntés és aktív részvétel folyamatából. Eme eleven együttműködés hiányának következtében a „társadalom” nem is érzi magát felelősnek a jelenlegi válságért. Az összemosott autonómia és közösségi ideál valóban eltüntette a felelősséget. Pedig tudjuk, hogy az érett és egészséges felnőtté váláshoz a problémalátás, a konfliktuskezelés, a döntés kihagyhatatlan. Az is ismeretes, hogy a személyiség fejlődése, autonómiája és a társadalomba való integrálódása kényes egyensúlyban van. Az egyén a társadalomba a kultúra közvetítésével egyre tágulóbb íven kapcsolódik. Ez az ív a családtól az iskolán, közösségeken, intézményeken keresztül vezet, és egyfelől nélkülözhetetlen a kibontakozáshoz, másfelől igen sok korlátozó tényezőt is jelent. Egyén és társadalom kapcsolata szerteágazó problematikája paradox elemeket bőven tartalmaz. Am ha magányról és elidegenítésről van szó, az már kívül esik a paradoxián, ott beteges, patológiás állapotot kell látnunk. A jelenlegi magyar társadalom töredékes, ellentmondásokkal terhes és köfutó dűlőút mentén. Az esetek többségében a kistanyához bizonyos nagyságú földterületet is leválasztottak az eredeti birtoktestből, illetve vásároltak hozzá annyit, hogy azon a fiatal család önállóan meg tudjon élni. A fiatalok egymás utáni szárny rábocsátásának következtében az öreg tanyával átellenesen — de lehetőség szerint még mindig a szomszédságban — további kistanyák épültek. Az új életet kezdő fiatalok a szülőktől, olykor a „nászéktól”, a keresztszülőktől vagy közeli más rokonoktól egy pár lovat, egy fejős tehenet, anyakocát és a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen eszközféléket is kaptak. A nagyobb értéket képviselő vetőgép, aratógép, Kalmár-rosta, morzsológép, darálógép (járgányos) dolgában azonban példaszerű együttműködés, munkamegosztás, összefogás alakult ki a nagy család tagjai között. Az őszi mélyszántás idején összefogták a lovakat, illetve ökröket vagy bivalyokat (négyesével), hogy a munka gyorsabban és jobb minőségben folyjon, nem is szólva az aratás, hordás és cséplés — mindenképpen összefogást igénylő — munkálatairól, amelynek nemzedékről nemzedékre hagyományozott rendje mintegy erkölcsi törvénnyé vált a családok, sőt, gyakran a szomszédok életében is. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a többgenerációs családoknak ez a családi érdekközösségen alapuló összefogása alapjában véve a szövetkezés alaptípusának is tekinthető, ahol a nemzedéki hierarchia csúcsán a családfő, az „öreggazda” állott, akinek élettapasztalata, szakmai hozzáértése, zösségromboló értéktudata nem teszi lehetővé a teljes értékű társadalmi részvételt. A magánélet intimitása és az eszmei önmegvalósítás végtelen távlata között nincs szférája a közéleti politikai cselekvésnek. És ez a tény teszi az embereket magányossá és elidegenedetté. Tragikus történelmi események és emberellenes törvények tapasztalatai után ma már elvesztette a feltétlen érvényét a társadalmi normatívákhoz való alkalmazkodás szükségessége. Hiszen egyes emberellenes normák éppen az alkalmazkodással teszik kórossá az embert, számolják fel autonómiáját. Ha az autonómia kollektivitással helyettesítődik be, a személyiségvesztés sokkal pusztítóbb hatású, mint az inadekvát értékrendet elfogadni nem tudó kreatív lázadó peremhelyzetéből fakadó elmagányosodása. Mai társadalmunk a legjobb akarattal sem nevezhető emberarcúnak. Részérdekek szabdalják szét és atomizálják társadalmunkat. A kommunizmus az autonómia kialakulását azáltal hiúsította meg, hogy a kollektivizmust hangsúlyozta túl. A jelenlegi káosz pedig csak egyéni érdekekről szól, amely a közösség érdekeivel nincs harmóniában. A társadalmi tudat és társadalmi értékrend korcs, zilált, kiforratlan és kusza jellege az eddigi politikai függőséget egyfajta, az anyagi világtól való függőségbe látszik átváltani: szakadék támadt a pillanatnyi létfenntartás és az embert tágabb összefüggésbe helyező pólusok értékrendje között. A rövid távú és önös érdekek dominálnak. Hiányzik a mindennapokon túlmutató irány, távlat, cél, a magasabb szempont, az átfogó rálátás a folyamatokra. Az egész elvérzik a részleteken, miáltal a részletek nem kapnak integráló erőt az egésztől. Ebben a negatív láncreakcióban az elidegenedési mechanizmus erősödik meg, marad fenn. Szakadék keletkezik az elképzelés és megvalósítás között, kommunikáció helyett csupán jelszavak és pusztába kiáltott felismerések hangzanak el. bölcsessége — a rendezett viszonyok között élő családok esetében — nem volt megkérdőjelezhető. Ez — ugyancsak a józan életű, normális családok életében — nem jelentette az idős szülők zsarnoki uralmát, de biztosította a családi életnek és az értékteremtő munkának azt a nélkülözhetetlen rendjét és folyamatát, amely a nagy-család minden tagjának elemi érdeke volt. Senki se higgye azt, hogy az 50-60 évvel ezelőtti világban nem voltak léhaságra, könnyelműségre, dologkerülésre is hajlamos alaptermészetű emberek. Régen is voltak, nem is kevesen, akik szerettek poharazni és ami ezzel szinte óhatatlanul velejár, a házassági köteléken kívül tilos utakon cserkészni. Ez némely esetben ugyanúgy sorstragédiákhoz vezetett, mint napjainkban. Csakhogy ott volt az erős erkölcsi kötelék és nemzedéki beidegződés talaján álló nagy család, az idős szülők tekintélye, jó hírneve és becsülete, amelynek megszegői ellen szinte egy emberként lépett fel a család minden tagja, és volt ereje tenni arról, hogy a tévelygőt megfékezze, jó útra térítse. Ezzel kapcsolatban nem is elsősorban az erőszakra, szankcióra kell gondolni, hanem arra az erkölcsi támaszra, segítőkészségre — ha kellett gyámolításra — amit a nagy család ereje jelentett. De mehetünk ebben a kérdésben még mélyebbre. Régen is voltak csökkent munkaképességű vagy szellemileg gyengébb, netán sérült emberek. Mondanom sem kell, hogy ebben a közösségben ők is megtalálták a helyüket éppúgy, mint a már elaggott és a család számára olykor tehertételt jelentő idős apák és anyák. Ezért lehetett ismeretlen fogalom a rokkant nyugdíjasság, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató intézmény, az öregek szociális otthona, netán az úgynevezett „elfekvő” intézet, mint ahogyan nem volt bölcsőde és már a 3 éveseknek is kényszerű óvoda, ahova napjainkban hajnalok hajnalán kényszerülnek vinni alvó gyermeküket a szerencsétlen szülők. (Befejező rész a köv. számban) Az elidegenedés az egészből a kohézió megszűnte révén kivált, kiszakadt rész elkülönülését, elszigetelődését értjük. Egy strukturált környezetből való kényszerű kirekesztődést. A természetes környezetétől való elszakadást, amelybe beleszületett, amely lételeme, mint a halnak a víz. A kiszakadást onnan, ahol életformáját, életvitelét, létfenntartását, életmegvalósítását kellene véghezvinnie. Egy erőtérből való feltöltődés hiánya miatt keletkezett negatívum, elvesztett idő, elvesztett tér. Az elidegenedés a skizofréniával azonosítható. Miként a személyiségben az értelem, érzelem és akarat nem munkálkodhat szétváltan, úgy a társadalomból sem szakadhatnak le az egyes személyek anélkül, hogy azt a társadalom egésze ne sínylené meg. Az elidegenedés olyan közösségben hamar létrejön, ahol a pénzkapcsolatok dominálnak. A keveset adni és sokat kapni elv az elidegenedés legbiztosabb jele. Egyéb tünetei: az együttműködés hiánya, a rövid távú stratégiák, a problémák szőnyeg alá seprése, a konfliktus sunyi kerülése, az információvisszatartás, a szereptévesztés, a koordináció hiánya, a kohézió gyengülése. Az elidegenedett, megfagyott érzések nem teszik lehetővé, hogy az energiát, a lelkesedést, a munkakedvet az adott feladatra fordítsák. Az erőltetett urbanizáció és iparosítás a munka termékétől idegenítette el az embereket. Ma a munkanélküliség rekeszti ki az embereket létfenntartó társadalmi környezetükből. Az elidegenedés ellenfogalma az elkötelezettség. Az adok-kapok gazdasági tranzakciójához viszonyítva az elkötelezettség morális természetű, amelyben az érzelmi, szeretet által motivált odatartozás érzés, a személyes jelentőség a meghatározó és nincs köze az ellenszolgáltatáshoz. Tartozéka az elégedettség. Semmiképpen nem szabad összetéveszteni a megfélemlítésen alapuló engedelmességgel vagy a szolgalelkű lojalitással. Kritériuma a szabadságérzés: a szabad elhatározás alapján kell odatartoznia. Az elkötelezettség az identitás fontos tartozéka. Az elidegenedettség elszemélytelenedéshez vezet, az életszentség, a méltóság elvesztéséhez. A mai társadalom a deszakralizálódott emberek deszakralizálódott társadalma. László Ruth P“"" — — — — — — — — — — — — — — — — — —1 ii * MEGRENDELŐ SZELVÉNY © Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV: CÍM: , Megrendelés egy évre: Kanada: CA-$30; egyéb országok: US-$30 TÁMOGA TÁST KÖSZÖNETTEL FOGADUNK! L_____________________J Elidegenedés
