Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1112 Budapest, Bodajk u. 20/A. ffloarngjapaamg ®G GOd® ffiffl@©G = fflsmgjc3®!]® (3 D®©©0(í]®mG X1V 19%!februárSZ^m A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 78.- Ft — $3.00 r \ SEBESTYÉN BÉLA: Mindannyiunkhoz. • • Dayton-Párizs A tizenötmillióhoz, akinek jelent valamit a Kárpát-medencében tnögöttünk maradt ezer és egyszáz esztendő. A honalapítás új ezredévet ígérő fordulója, amikor ismét mindenkit hazaszólítunk a Magyarok IV. Világkongresszusára. Jó szívvel hívunk mindenkit, aki előítéletek, rossz érzések, félelmek nélkül vállalj a magyarságát, e történelem által tépázott, szabdalt nemzethez való kötődését. Nagy felelősség a Magyarok IV. Világkongresszusának megszervezése. Felelősség azok iránt, akik eljönnek, s még súlyosabb azok miatt, akik nem jöhetnek, vagy nem akarnak részesei lenni a közös ünnepnek. Nem hiszünk az egymásnak feszülő indulatok sorsszerűségében. Reméljük és tudjuk, hogy szót tud érteni a magyar akkor is, ha számtalan nézet, határ, tenger választja el közösségeit, egyedeit. Mi nem akarunk lemondani senkiről! Minden magyart hívunk és várunk a közös eszmecserére. Reméljük, a nemzeti sorskérdésekben szót tudunk érteni mindannyian, merte serdülő szabadság, a parlamentáris demokrácia lehetőséget teremt arra, hogy mindenki otthon legyen elszakított szülőföldjén vagy választott hazája mellett az anyaországban is. Három találkozó után, ím ez a negyedik. A mámoros összeborulásokat újabb gondokkal, fenyegetésekkel terhes esztendők követték. A történelem sokat ígért, de csak annyit ad, amennyit mi magunk megteremtünk magunktiak belőle. 1929,1938 és 1992 után az átgondolt és rendszeres munka, a hosszú távú megmaradás feltételeinek rendszerezése. Mert joggal vár tőlünk mást és mást a Kárpát-medence népe, Európa nyugati féltekéjének magyarsága s a távolabbi kontinensek magyar közösségei. A Magyarok Világszövetségének szinte a lehetetlenre kell vállalkoznia: a méltán világhírű magyar kultúra, művészet értékeinek terjesztésére, s a magyar anyanyelv védelme és ápolása mellett mindannyiunk érdekeinek képviseletére. Nem gőgös és gőzös eszmék, de szép álmok s a valóságból gyökerező remények hoznak és fűznek össze bennünket. Mindenekelőtt az a hit, hogy ha annyi értéket, szépet — középkori lovagokat és szenteket, újkori olimpiai bajnokokat, Nobel-díjas tudósokat, világszerte elismert művészeket, felfedezőket, alkotásokat — tudunk adni a világnak, akkor méltó helyünket is megtalálhatjuk benne. Csoóri Sándor a III. Világkongresszus előtt így biztatott bennünket: „... Értsük meg végre: hogyha a nemzetek nem külső körülmények miatt szoktak meghanyatlani, hanem belső hibák miatt, akkor felemelkedésükben sem a külső tényezők segítik őket, hanem legbensőbb erényeik." úgy ingyen. Sütő András a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke _______________________________________________________) Az egyesült államokbeli Daytonban folytatott tárgyalásokat követően december 14-én Párizsban megpecsételődött a Jugoszláviának nevezett államalakulat sorsa: végképpen azokra az elemeire bomlott, amelyekből a pánszláv álom megálmodta, az alkonyát élő Nyugat pedig 75 évvel ezelőtt összetákolta. Az utolsó négy év eseményeiben azonban nemcsak egy álország morzsolódott fel — a történelmi Magyarország ellen kiagyalt hazugságok ormótlan épülete is összedőlt. Az eltompult világ előtt fokonként kirajzolódik az egyes közép-európai és balkáni népek valódi ábrázata. A tárgyilagos vizsgálódó, ha akarja, a délszláv állam történetét kutatva most elemezheti, milyen is volt a „gaz magyarok” országában az idegen nemzetiségeknek „szörnyű elnyomása”, és összevetheti a szerbek négy éven át véghezvitt véres hancúrozásával. Merthogy nálunk a határon belül nem dörgött fegyver, magyar kéz nem ontott polgárvért, noha öröklött hazáját igyekezett óvni a gyöngesége által felgerjesztett marcangoló étvágyaktól. S mióta bűn a haza oltalma bárki előtt is? Minden népnek megvan a maga sajátos karaktere, mely egyedei jellegzetes viselkedésmódjából átlagolódik. Ezt kár volna tagadni. A szerbekről mi, magyarok bőséges és hiteles ismeretekkel rendelkezünk. Emlékezünk Cmi (Fekete) Jovánra, aki a hazánkba menekült szerb parasztokat sereggé szervezte és pusztítva, gyilkolva a menedéket adó Szapolyai János király népére tört. Emlékezünk 1848-ra, a szerbek délvidéki garázdálkodására, majd a hideg napokat megelőző, katonáink elleni orvgyilkosságokra, és a háború végén végrehajtott magyaröldöklésre. A szerb hazáját szerető, vitéz katona, de tagadhatatlan, hogy van benne valami össznemzeti ferdeség: az a mód, ahogy a hatalmába jutottakkal elbánik. A védtelen, a már legyőzött ellenséggel szemben megnyilvánuló elfajult, a szadizmus leghátborzongatóbb ismérveit felmutató, beteges kegyetlenség. A primitív fokon álló népek között szokásos, hogy hadiösvényre lépő harcosaik igyekeznek minél elborzasztóbb külsőt ölteni. A szerb hagyomány a rettenetes külsőt láthatóan háborús tetteik elborzasztó hírével törekszik helyettesíteni. Tán azt kívánják sugallni: Jönnek a szerbek, meneküljetek, mert ha netán fogságukba kerültök, elevenen nyúznak meg, lassú parázson sütnek meg benneteket, mielőtt a másvilágra jutnátok! És valóban, mintha náluk az általános iskolában tanítanák a szadizmust és halottgyalázást: nemi testrészek pörkölését és szétzúzását, emberek szétfűrészelését, asszonyok és lányok meggyalázásukat követő legyilkolását, halottak lefejezését és a koponyáikkal való kuglizást, polgárok lesből lepuffantását. Ha mindezt nem tudnánk történelmi tapasztalatainkból, megtudhattuk a délszláv háború naponkénti szörnyű híreiből. Az egészben az a legnemtelenebb, hogy tetteiket védtelen emberek ellen követték és követik el. Lehet-e csodálni, ha azután ellenfeleik a szemet szemért, fogat fogért álláspontra helyezkednek? A délszláv háborúban a szerbek addig űzték szadista játékaikat, tetézve falvak, községek, városok földig rombolásával, míg mindezt erőfölényük tudatában tehették. Gyilkolásban és pusztításban nagy természetük csak akkor csitult valamelyest, amikor dugába dőlni látszott ama tervük, hogy a többi délszláv népet csizmájuk alá tiporják. A hazai írott és elektronikus sajtóból tájékozódó állampolgár egyremásra értesül a jelenlegi magyar kormány gazdasági sikereiről. Amerikaiak, franciák, németek veregetik szakértő kormányunk válltömését, és a jól megépített propagandagépezet gondoskodik arról, hogy e vállveregetéseknek minél több hazai szem- és fültanúja legyen. Hovatovább a hajnali álmából felriasztott munkanélküli is kapásból fújja, mely területeken értünk el jelentős gazdasági sikereket. Lehet, hogy fejtörést okoz neki, kitől kérjen kölcsön a napi betevő leveskockájára - a meleg ételről ugyanis nem szívesen mondana le -, viszont nem jön zavarba, ha valaki a legújabb sikereinkről kérdezi. Tudja jól: akié az információ, azé a hatalom. Tehát pontosan tudja, hogy kimagasló sikereket értünk el a gazdaság külső és belső egyensúlyának javítása terén, ami azt jelenti, hogy csőként a költségvetés, valamint a külkereskedelmi és fizetési mérleg hiánya. Tudja, hogy devizatartalékaink magas szintje lehetővé teszi a „kevésbé előnyös” feltételekkel felvett hitelek határidő előtti visszafizetését, aminek következtében csökken a bruttó adósságállomány. Tisztában van azzal is, hogy a tavaly felgyorsult infláció az idén lassulni fog. A magyar polgárt kellemesen bizsergető érzés járja át, ha a felpörgetett privatizációra és az újabb nyugati dicséretcsomagra gondol, s a kormánnyal együtt boldogan felsóhajt: micsoda fényes siker, végre túladtunk a gázszolgáltató vállalatainkon. Ami azt illeti, kétségtelen, az energiaszektor privatizációs hírei ké-Végül tárgyalóasztalhoz kényszerültek, elfogadva a könyörtelen valóságot, azt, hogy ajugoszláv álom, mely igazában mindig is nagyszerb volt, meghiúsult. De vajon az elfogadás belátásból fakad-e, nem látszat csupán? A párizsi békekötésnek ez az első számú kérdőjele. A jövő talánya, miként alakul majdan az oly területek helyzete, melyeken a különböző nemzetiségek mozaikszerűen kényszerülnek egymás mellett élni a szerb szadizmus rémtetteinek és ezek viszonzásainak emlékeivel lelkükben-szívükben. A szerbek feladják-e majd különös igényüket, miszerint, ahol egyetlen szerb él: az már szerb terület? (Folytatás a 4. oldalon) pesek feldobni az embert, akár a Konrád György által szalonképesnek minősített marihuána, s megeshet, hogy az ilyeténképp feldobott halandó örömében elfeledkezik a kifizetetlen gázszámlájáról is. Ha az ember elhiszi, hogy akkor megy jól az országnak, amikor személy szerint neki sehogyan se megy, akkor már tényleg jó úton vagyunk (a békekölcsön felé). Mert nincs annál szebb dolog, mint amikor egy ország rendezi a tartozásait. Ez így becsületes. Végül is felvettük a dollármilliárdokat (nem kellett volna annyit dőzsölni, mulatni). Nagyon illetlen dolog volna elvárni szabadon választott kormányunktól, hogy ezt mondja a nyugati hitelezőknek: a mi népünket annak idején a kutya se kérdezte, akaija-e azokat a nyugati kölcsönöket. Vagy ezt: ha anyagi romlásba döntjük az embereket, ha teljesen kiárusítjuk az életképessé tehető gazdasági ágazatokat, azzal ártunk magunknak és a külföldi befektetőknek, mert egy idő után nem lesz kit kiszipolyozni, ezért a rendezés érdekében újra kívánjuk tárgyalni az adósságok ügyét. Nem volna illő dolog efféle kiállást várni a Hom-kabinettől. Nem volna illő, márpedig a becsületes magyar ember tudja, mi az illem. Bele is döglik. Mert régi igazság: a sikernek ára van. Bánó Attila SZERKESZTŐSÉGEINK: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. 1112 Budapest, Montreal, QC H3P 3B9 Bodajk u. 20/A. CANADA Telefon: 319-4882 Phone/Fax: (514) 731-4192 Fax: 319-4882 A sikernek ára van
