Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. március r 1 Megvalósult álmok Beregszászi Olga, a színész és zeneszerző, az énekes és zenész Kárpátalján, Beregszászon született, innen ered a művészneve is. Édesanyja ukrán, édesapja magyar. Beregszászi Olga — színész Magyarországon A szovjet fogságba esett magyar katonatiszt hiába álmodott Magyarországról: mire visszatérhetett a hadifogságból a szülőföldjére, a Szovjetunióból - a Szovjetunióba került. A moszkvai színinövendék ukrán lány hiába álmodott a színpadról: tanulmányait félbehagyva követte szerelmét Kárpátaljára. Beregszászi Olga zeneművészeti szakközépiskolát végzett Ungvárott, majd egy évig zenét tanított Huszton. Miután fölvették a moszkvai színművészeti főiskola operett-musical szakára, az volt az első föladata, hogy megtanuljon magyar hanghordozás és ukrán beütés nélkül beszélni — oroszul. Magyar emberhez ment férjhez, és a diploma megszerzése után Magyarországon telepedett le. Azóta már Magyarországra költözött az édesanyja is. Édesapja már nem él. Fia az Amerikai Egyesült Államokban tanul. A budapesti Madách Színházban, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. Az volt az első föladata, hogy megtanuljon orosz akcentus nélkül beszélni— magyarul. Beszédjében, prózai szerepmondásában még mindig hallható egy csipetnyi idegenszerűség, énekelve azonban hibátlan magyarsággal ejti a szöveget. Énekes előadóművész lett, aki esetenként gitárral kíséri magát. Zenei képzettsége, zeneszerzői tehetsége, énekes-táncos színészi tanultsága-gyakorlata nem lenne elég a sikerhez. Sikerét vékony testében lakozó erős egyéniségének köszönheti. Beregszászi Olga egyedül is betölti a színpadot. Minden közönséget magával ragad, leginkább azért, mert mindig van figyelemreméltó mondanivalója. Eleinte oroszul énekelt. Műsorának leghíresebb orosz dalát, a Fekete szemeket ma is énekli. Aztán orosz költők verseit énekelte — magyarul. Rátalált a Rab Zsuzsa fordította gyönyörű Jeszenyinre. A Bokraink közt már az ősz barangol volt az első vers, amelyhez zenét szerzett. Fölfedezte magának Pilinszky János költészetét. Személyes megismerkedésüknek már megbeszélt időpontja is volt, amikor a költő meghalt, ezért a Meghiúsult találkozás a címe Beregszászi Olga Pilinszky-estjének. „Nehéz megmagyaráznom, hogy miért az egyik legnehezebb és legtisztább költő műveivel kezdtem a magyar versek megzenésítését. Valószínűleg azért történt így, mert akkor még csak rövid ideje éltem Magyarországon, és még nem ismertem a Pilinszky-mítoszt. Elfogulatlanul, befolyásoltság nélkül olvastam a verseit. Már az első olvasáskor megéreztem, hogy dallam van bennük, nem volt más dolgom, mint megszólaltatni e dallamokat. József Attila, Radnóti, Szép Ernő, Juhász Gyula, Ady, Lesznai Anna - mind Pilinszky után következtek” — emlékezik Beregszászi Olga az indulásra. Azóta megszámlálhatatlanul sok estje volt már, pódiumon, színházban, rádióban, televízióban; Magyarországon és külföldön egyaránt. A gyönge nő című összeállítás sikersorozata a kísérő, Reményi József haláláig tartott. A Gyűlölök és szeretekben a szerelem szivárványának minden színét eljátssza-elénekli nekünk a világirodalom és a magyar költészet általa megzenésített remekeivel, Ujlaky Károly közreműködésével. Tudja, a saját bőrén tanulja naponta, hogy milyen nehéz ma Magyarországon magyarnak lenni. Ezért szerzett zenét Tamási Lajos 1956-os verséhez, a Piros a vér a pesti utcán-hoz, ezért énekli hol egyedül, hol Bitskey Tiborral együtt: el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy a pesti utcán hullt a vér. Tudja, hogy mivel tartozik a szülőföldjének, ezért tartja állandóan műsorán a mai kárpátaljai magyar költők műveit. Tudja, a saját bőrén tanulta meg, milyen ma magyarnak lenni Magyarország elszakított részein. Ezért énekli Tárczi Andor Ungnak és Tiszának című költeményét, amelyhez szintén ő szerzett zenét. „A vers egy kárpátaljai magyar költő verse, de írhatta volna egy felvidéki, egy erdélyi, egy vajdasági, vagy akár egy burgenlandi magyar költő is”—vallja Beregszászi Olga. Csillaglátó táltos, forrósítsd a vérem! Ne hagyd elszunnyadni, acélozd meg hitem! Acélozd meg hitem, én egyetlen kincsem, amit nem vehet el semmiféle Isten! Fejér György János J PÓLUSOK 5. Hiány — többlet Hiányról akkor beszélünk, „ha valamilyen komoly szándék megvalósításához szükséges inputok nem állnak rendelkezésre” . (Komái János) Napjainkban sok szó esik a teljesértékű, a változó társadalmi körülményekhez alkalmazkodni tudó emberről. Az értéktudat, az érték társadalmi megvalósításának problémája mindennapi gondokodásunk része lett. Megkockáztathatjuk, hogy a mai Magyarországon a legtöbb ember jobb életre, biztonságosabb családi légkörre és talajra, megértésre, áradó szeretette, szellemi tőkéje átváltására, tehetsége kibontakoztatására vágyik. Vagyis bizonytalanságokkal, hiányokkal, kielégületlenségekkel küzd, keresi a helyét. Lényegében önmagát keresi: a szerepeken, kényszercselekedeteken, tehetetlenségen túli önmagát, saját önazonosságát, igazi arcát, igazi életét. Identitásdiffúziójának megoldási lehetőségeit keresi, amely egyfelől a saját életfeladatába való belenövekedést, másfelől a történelmi-társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodást rejti magában. Kézenfekvőnek tűnik, legalább egy eszmefuttatás erejéig eltűnődni életünk erőforrásain, illetve erőforrásaink lefokozásának ördögi körein. Az orvostudomány régóta feltárt bizonyos hiánybetegségeket, vitaminok, nyomelemek, tápanyagok életet veszélyeztető hiányát, vérszegénységet és sok egyéb betegséget, amely a hiányzó anyagok adagolásával többé-kevésbé megszüntethető. A lelki hiánygazdálkodás helyrehozása sokkal nehezebb, mert túlesik a látható anyagvilágon, történései a társas-társadalmi kapcsolatok szférájának kötelékeiből erednek. Olyan pszichológiai térből, amely nem kínál egyértelmű kapaszkodókat. Elmondhatjuk, hogy ez az egyéni és társadalmi életünkben elterpeszkedő, hétfejű sárkányhoz hasonlítható hiányszindróma felkészületlenül találta mind az úgynevezett embertudományokat, mind gazdasági, politikai, vallási életünk kutatóit. Azt látjuk, hogy a krónikus hiányállapotok kóros helyzeteket teremtettek, és azt, hogy az ügyes széllovasok hangzatos válságmenedzselésekkel próbálkoznak. De hiteles embereket, hatékony megoldásokat annál kevesebbet, csupán múló és látszateredményeket tapasztalhatunk. Mindenki ismeri a circulus vitiosus könyörtelen logikáját, lehúzó örvényerejét, amelyből önerőből kitömi csaknem lehetetlen. Ahhoz, hogy a hiány ne termelje újra önmagát (ne váljék krónikussá), többletet kell kihoznia önmagából. A krónikus hiányállapot patológiás. A hiányszindróma és a hatékonyság paradox viszonyban áll egymással. Hiányról akkor beszélünk, ,,ha valamilyen komoly szándék megvalósításához szükséges inputok nem állnak rendelkezésre”. Ilyen pl. az idő-, koncepció-, információhiány. A képzettség, a szaktudás, a munkakedv, a munkafegyelem, az együttműködés ki nem elégítő volta. Az elköteleződés, az értelmes és megvalósítható cél hiánya, amely lefokozza a hatékonyságot. A méltányosság, a szabad választási lehetőségek hiánya, mely kényszerű és hamis alternatívákat szül, csapdahelyzetek elé állítja az embert önérdeke érvényesítése és a közérdek tiszteletben tartásának konfliktusában. Ezek a csapdahelyzetek kiszolgáltatottá, szorongóvá, akaratnélkülivé, zavarná teszik az embert. A pszichológiai irodalom tanult tehetetlenségnek nevezi azokat a helyzeteket, amelyek csak rossz választási alternatívákat kínálnak, ezáltal jó döntés nem lehetséges. Vagyis az ember a tehetetlenséget tanulja meg, mivel sem az aktivitás, sem a passzivitás, sem a választás nem hoz kielégítő eredményt. Önkorlátozó helyzetek alakulnak ki, amelyekben a döntések, noha alternatíváknak tűnnek, valójában veszteséges kimenetelűek. Van-e kiút az emberek többsége eme rossz hatásfokú biológiai, lelki és szellemi működésének ördögi köréből? Kitérhetünk-e korunk nagy értékkonfúziójának súlyos kihívása elől? Legyőzheti-e túlélési energiánk az önkárosító konfliktusviselés, a megterhelő életküzdelem (struggle for life) életidőnket csökkentő hatását? Hiszen tudjuk, hogy a struggle for life képlete annál nagyobb, — minél nagyobb az ellenállás a cél felé haladva, —minél kevesebb eszköz áll rendelkezésre a cél megvalósításában, és — minél távolabb van a cél a jelen állapottól. És tudjuk, hogy a hiány a többlettől igen távol van. Az ember egyszerre biológiai és társadalmi lény. Életvitelünkben az ösztön transzformációjának éppen olyan nagy szerepe van, mint a legmagasabb rendű szellemi befolyásnak. Azt is mondhatjuk, hogy az ösztönök megfinomítása nélkül a szellemi hatások nem érhetnek el bennünket. Azt sem feledhetjük, hogy minden ember egyedi, megismételhetetlenül egyszeri teremtmény, önmagában való érték és teljesség. Személy, aki személyiségében Isten szentségének a hordozója. Jogaink, méltóságunk, szabadságunk, törvény előtti egyenlőségünk ebből fakad, teremtett mivoltunkból, abból a tényből, hogy minden ember Isten teremtménye. Ez valójában azt jelenti, hogy minden emberi kapcsolat Isten üzenetét hordozza, még a diszharmonikus, kiegyenlítetlen játszmákból álló kapcsolat is. Mert nincs olyan aszimmetrikus, az emberség, emberiesség, törődés,figyelem, barátság, őszinteség, hit, hagyomány hiányától roskadozó kapcsolat, amely a feltétel nélküli szeretet többségétől ki ne egyenlítődne. Ideje hát számba vennünk a hiányainkat, s szinte mindegy, hol is kezdjük. Vehetjük például az 50-es évek társadalmi földcsuszamlását, a társadalmi átrétegződéssel járó morális értékválságot, amely számtalan torzulást hozott magával. Elég, ha a Család, Magántulajdon, Nemzet, Vallás négyes szentségét erőszakkal megdönteni akaró ideákra gondolunk, mint a szocialista közéletiség, köztulajdon elve, internacionalizmus és materializmus. Nyomában perspektívahiány, csalódottság és megrekedés, csökkent én-erő, a jövőkép hiánya, a változtatás lehetetlensége kísért: az elmulasztott (meg nem kapott) lehetőségek helyett lehetetlen feladatok. A kóbor eszmék sáskajárása minden korban tarol. Napjainkban a tudományos liberalizmus már az űr-felfegyverkezésnél jár, miközben békedíjakat is osztogatnak. A társadalmi szakadékok a hatalmi dimenzióban és az anyagi elosztásban egyre áthidalhatatlanabbak, az adok-kapok aszimmetriája egyre ellentmondóbb. A közgazdászok, pszichiáterek, bírák és teológusok kezdik látni, hogy a veszteségek ördögi köréből csupán gazdasági erőfeszítéssel, elmegyógyintézetek és börtönök építésével nem lehet kilábolni. Természetesen e sorok íróját sem egy valamiféle negatív leltár összeállítása készteti eszmefuttatásra, hanem a kérdéskör: — Miféle belső erővel lehet megteremteni az életigenlést a folyton romló helyzetben? —Rendelkezik-e lelkünk olyan többletdimenzióval, amely e hiányok szakadékain átemelhet bennünket? — Mi az individuális, társadalmi és kozmikus sík értékrendjének közös nevezője? A helyes gazdasági mérlegben a megengedett nyereség nem lehet nagyobb a lehetséges veszteségnél. Ez az elv más magatartásra is kiterjeszthető: — Ne vegyünk részt a modem léttontásban (előnyök reményében, amelyek lényegében hátrányok), pl. fegyvergyártás, kábítószerfogyasztás, életrombolás. — Az egyes embertől elidegenedett kulturális struktúrák torz mechanizmusként, ördögi körként működnek, pl. bürokrácia, igazságszolgáltatás. Ezeket meg kell tömi, nem szabad további torzulást hagyni. — Ne öltsünk szellemi uniformizmust: azt a lépést tegyük meg, amelyet nekünk kell megtennünk és csak mi tehetünk meg. Hamis, reprodukált, élettelen istenkép helyett hagyjuk lelkűnkben megszólalni az egyetlen élő Istent, azt a belső hangot, belső erőt, belső vezéreltségét életünknek, amelynek nincs pénz ellenértéke, amely nem reklámozható, senki tőlünk el nem veheti, mert ez a mi személyes felelősségünk saját életünkért. A világban mindig élnek szellemi szegények, akik szomjúhozzák az igazságot, szépséget, szeretetet, örömet. És mindig élnek, akik bölcsek és szabadok, mert megtisztították életüket és nincs hiányuk a világot éltető istenségben. László Ruth
