Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. december BARDOCZ GERGELY: A magyar-román megbékélés feltétele: az erdélyi magyarság egyenjogúsága Tőkés László megint magára vonta a bukaresti hatalom haragját, mivel ismételten kimondta az erdélyi magyarság őszinte véleményét: megfogalmazta a legidőszerűbb kérdésekben az egyetlen méltányos, elfogadható, valóban kölcsönösen kielégítő álláspontot. Megszoktuk, hogy minden ilyen esetben gyűlölethadjárat indul a nagyváradi püspök ellen. Minél inkább igaza van, annál bőszebben támadják, rágalmazzák, fenyegetik a román kormány és—sajnos — a román ellenzék köreiben. Egyik ilyen történelmi súlyú kérdés a magyar-román alapszerződés, illetve az a román elnöki javaslat, amely éppen az alapszerződést kívánja elodázni, de egyben - más úton-módon - a román igényt beteljesítetni. Ez nem más, mint a jelenlegi határok sérthetetlenségének kimondása és az erdélyi magyarság sorsának átengedése Bukarestnek. Ugyanis Ion Iliescu elnök igen ravaszul egy látványos REDAI GABOR: Fehér a város Tejszín paripán Jő fagykapitány, Sápatag arccal Búvik a nap. Kertek lugasán, Ágak csupaszán, Zúzmara zizzen Szél, ha harap. Fehér a város, Angyalka szálldos, Ránk terít vastag Pihepólyát. Siklik, fut a szán, Arcod mosolyán Tél-Tata trilláz Örömódát. megbékélési gesztussal úgy szeretné megszorítani a magyar vezetők kezét, hogy ez a mozdulat örökre megfojtsa az erdélyi magyarságot. Az utóbbi fél évszázad tapasztalatai azt igazolják, hogy ahányszor Magyarország és Románia legfőbb pártvezetői — saját kezdeményezésből vagy moszkvai parancsra — államközi egyezményeket kötöttek, Románia úgy érezte, hogy szabad kezet kapott az erdélyi magyarság mindjobban fogyatkozó nyelvi, oktatási, művelődési jogainak további sorvasztására. Iliescu elnök ezt a gyakorlatot szokta meg — még elvtárs korában — s úgy vélte, hogy a ravasz csel ezúttal is be fog válni. A magyar kormányzat rá van szorulva a Nyugat jóindulatára és ezt a kényszerű helyzetét Bukarest arra szeremé kihasználni, hogy Budapest áldásával sújtson le a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre, illetve az egész erdélyi magyarságra. Mi a mostam román csel lényege? A magyar-román megbékélést a második világháború utáni francia-német kiegyezés mintájára kívánja létrehozni. Vagyis a magyar kormánynak és a nagyvilágnak az „elzászi rendezést” ajánlja fel. Vissza lehet-e utasítani egy ilyen történelmi szerződést, amely Európa sorsát határozta meg? Tőkés László történelmi felelősséggel és bátorsággal lépett fel a ravaszság és a megtévesztés ellen. Nem a békét, vagyis a népi megbékélést utasította vissza, hiszen mindig is a magyar-román együttélés valóságában gondolkozott, hanem a példát cserélte ki. Ion Iliescu román és Göncz Árpád magyar elnökhöz előterjesztett saját, alternatív megbékélési indítványában a francia-német modell helyett az olasz-osztrák mintát állította előtérbe. A magyar-román kérdésben egyedül ez lehet mértékadó, követendő. „Míg az Elzász-Lotharingia ügyében megkötött egyezség a hagyományos német-francia revansizmustól terhes államközi viszonyokat volt hivatva rendezni, ezzel szemben a magyar-román kapcsolatok tétje nem annyira az államközi kapcsolatok, mint inkább a romániai magyar nemzetközösség helyzetének a rendezése, miként az a dél-tiroli németek esetében is történt.” Valamelyes történelmi jártasság és Ajándékozzon könyvet a határon túli magyar könyvtáraknak, iskoláknak! Az ajándékozóknak: önköltségi ár Élő irodalmunk legrangosabb könyvsorozata az Örökségünk sorozat. Idősebb, neves íróink, költőink személyesen válogatják ki életművük javát, legkedvesebb, legtöbbre tartott írásaikat, szellemi hagyatékul utókoruknak. A sorozatban 14 örökhagyó kötet jelent meg idáig: Versek: Csoóri Sándor: Senkid, barátod Csorba Győző: Kétféle idő Keresztury Dezső: Féktelen idő Simonyi Imre: Az öröm hiányzott Takáts Gyula: Az innen és a túl Próza: Bárány Tamás: Két emberöltő Dobos László: Az idő mélységéből Fejes Endre: Szabadlábon Mándy Iván: Harminc novella Nemeskürty István: Múltunk a jelenben Sánta Ferenc: Halálnak halála Sütő András: Az utolsó köntös Szabó Magda: Szüret Wass Albert: Hagyaték A teljes sorozat önköltségi ára: 32 dollár. A Trikolor Könyvkiadó a Magyarok Világszövetsége segítségével továbbítja az ajándékot erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyar könyvtáraknak, iskoláknak. Külföldi magyaroknak rendelésre is szállít a Kiadó, szintén nagy kedvezménnyel, a teljes sorozat 50 dollár, postaköltséggel együtt. Kötetenként a vers 3,50, a próza 4,80 dollár, postaköltséggel. A légiposta különdíja kötetenként 1,20, a sorozaté 12 dollár. Rendelési cím: Trikolor Könyvkiadó, 1112 Budapest, Csárdau. 7. Iparbankház 219-98959/1093Ó320, 1052 Budapest, Gerlóczy u. 5. mai valóságismeret elegendő annak felismeréséhez, hogy Elzász és Erdély sorsa alapvetően különbözött az elmúlt ezer esztendőben. Továbbá ismert az atény is, hogy a második világháború után Elzászt a győztes Franciaország kapta meg ismételten és az ott élő németek jogait semmilyen nemzetközi egyezmény vagy belső francia törvény nem írta elő. így az ott végbemenő asszimilálódás—a németek franciává válása ezen a 8.280 négyzetkilométernyi területen—két világhatalom sok százados vetélkedésének következménye és a francia nemzetállami koncepció súlyos öröksége. Ezzel szemben az 102.000 négyzetkilométernyi Erdély (Partiummal, Bánsággal) magyarsága 1918 és 1944 után is azzal a feltétellel került első ízben román főhatalom alá, hogy ez a hatalom biztosítja teljes nemzeti jogegyenlőségét. — Lásd az 1919-es párizsi kisebbségvédelmi egyezményt! — Ezt írták elő Románia alkotmányai is az elmúlt 45 esztendőben. Ehhez mindenkor következetesen ragaszkodott a kétmilliós erdélyi magyarság. Ha a népek, nemzeti közösségek önmeghatározását, saját ítéletét önmagukról szintén figyelembe vesszük — és eltekinthetünk-e ettől éppen a nemzeti önrendelkezésnek, a népek szabadságjogainak a korszakában? —, akkor elválasztó különbséget észlelünk az elzásziak és a magyarok között. Elzász lakói magukat nem németeknek nevezik, hanem elzásziaknak, Erdély magyarsága azonban soha nem mondta magáról, hogy „erdélyi nemzetiségű”, hanem azt, hogy magyar, méghozzá a magyar nemzet elszakított része. Mindezt nagyon jól tudják Bukarestben, ahol azért soha nem tagadták az erdélyi magyarok nemzeti hovatartozását. Iliescu „megbékélési” javaslata most éppen e nemzeti önazonosság ellen tör. A Bukarest-Budapest kiegyezés nevében akaija eltépni a magyarországi és erdélyi magyarok kötelékeit, s aztán a nagy „békesség” leple alatt végképp felmorzsolni a magyarságot. Ezzel szemben nyilvánvaló és földrajzilag közelebbi példa a dél-tiroli autonómia, amelyet Tőkés László mintának javasol. Ennek lényege pedig az autonóm státus, az egyéni és kollektív emberi jogok biztosítása. Az út tehát a magyarromán történelmi megbékéléshez az erdélyi magyar autonómián át vezet. Nem lehet kikapcsolni a megegyezés folyamatából az erdélyi magyarságot (miként a román hatalom szeretné), ezt vallja Tőkés Lászlóval együtt Markó Béla szövetségi elnök és az egész Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Sőt, ez a vélemény alakult ki az erdélyi megbékélésről a nyugati világ legtöbb országában, magában az Egyesült Államokban is. Iliescu szeptemberi látogatása előtt amerikai magyarok, egyének és szervezetek százai fordultak „elektronikus levélben” Clinton elnökhöz, felsorolva a romániai magyarság elnyomásának példáit. S a kétmilliós amerikai magyarság nevében fordult az elnökhöz New York Állam kormányzója, a magyar származású George E. Pataki is: „A román kormány tovább csorbítja a magyarok iskolai-oktatási lehetőségeit, akadályozza nyelvük használatát, megkülönböztető eljárást alkalmaz egyházaik ellen, amelyek a kommunisták által elkobzott ingatlanaik visszaadását kérik. Általában másodrendű állapolgárokként kezelik a magyarokat, mint gyámság alatt állókat, vagy ami még rosszabb, mint közönséges vagyontárgyakat.” Pataki kormányzó arra kérte az elnököt, hogy mindezt hozza szóba Iliescu előtt. Sajtójelentésekből tudjuk, hogy amerikai látogatásán a román elnök igen keserű tapasztalatokat szerezhetett az amerikaiak véleményéről Románia nemzetiségi politikáját illetően. Iliescu nem támogatással tért haza, vagyis nem a határidő nélküli vámkedvezmény ígéretével, hanem azzal a fenyegetéssel, hogy az egy évre szóló legnagyobb kedvezményt is elveszítheti. A magyar honvédséggel együtt gyakorlatozó, barátkozó román hadsereg otthon, saját országában a magyarellenes politika egyik legfőbb eszköze és végrehajtója. A hadsereg és a csendőrség állandó hadgyakorlatokkal zaklatja, félemlíti meg a székely lakosságot. Erre még a tényleges háborús veszéllyel fenyegető hidegháborús időkben sem volt példa! Sőt, akkoriban a Székelyföldön alig lehetett román katonát látni. Most a látogató úgy érzi magát Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, mintha egy román kaszárnya udvarába tévedt volna be. A katonák családostól ott telepednek le, tovább folytatva a térség etnikai viszonyainak erőszakos megváltoztatását. Mindezeket a tényeket a romániai magyar sajtó elég gyakran nyilvánosságra hozza. A magyar katonai vezetés is csatlakozzék az újságok riasztásaihoz? Senki sem mondja ezt. A hadseregnek nem is ez a dolga. De „erkölcsi bizonyítvány” kiállítható-e jó lélekkel, hűséggel, felelősséggel - nyugati körök megnyugtatására - a román hasereg „békés” szándékairól a Székelyföld ellen viselt hadjárat idején? — Ezt kérdezte Tőkés László. Mit tehet a székelység? A sepsiszentgyörgyi napilap, a Háromszék, külön rovatot indított: A Székelyföld militarizálása címmel. Borbély Ernő, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke — aki börtönt viselt Ceausescu alatt — így ítéli meg az állapotokat: „A régi rendszerben az iparosítással próbáltak módosítani az etnikai arányokon, ma már csak ezek az eszközök vannak az állam kezében, no meg az ortodox egyház. Az RMDSZ álláspontja szerint a csíki ortodox püspökség létrehozása is az elrománosítást szolgálja.” Ki nyújt igazán segítséget a székelységnek nagy megpróbáltatásaiban? Aki jótékonyan szemet huny a Székelyföld militarizálása fölött? Vagy aki-mint Tőkés László püspök - minden veszélyt vállalva a világ elé tárja a vádat és panaszt? Erdélyi apokalipszis Mikor már azt hittük, elébb szólalnak meg a jó magyar kövek a Hargita oldalában, mint hogy fennhangon ki lehetne mondani a Trianon után szétszórt magyarság s abban az erdélyiek bánatát, gyászát is, valahogy el-elcsukló hangon szólásra emelkedett a székelyek apokaliptikus szenvedéseinek egyik-másik valomástevője. Ezek közé tartozik Ferencz S. István (kit maga Szilágyi Domokos, a lármafás jelképerejű költő Ferenczes Istvánítoti), a nagyszerű költő, ki Székely apokalipszis címmel száznyolcvan oldalas könyvet adott a Csíkszeredái Kájoni Könyvkiadó rendelkezésére és az kinyomtatta szerény egyezer példányban. A könyv példány száma még azoknak a ma is élő hozzátartozóknak az igényét sem elégíti ki, akiknek köréből férfiakat, nőket, ifjakat hurcoltak el, vetettek ki ágyaikból az ismét Erdélybe settenkedő, immár a szovjet fegyverek mögött őrjöngő román „gárdisták”, szedett-vedett félkatonai, félcivil banditák, és kivégezték, lemészárolták azokat, szeretteiket, a falu szeme láttára. A könyv erről szól. Illetve erről az észak-erdélyi bosszúhadjáratról s annak a csíki ágáról. Mert hiszen ugyanez történt meg az erdővidéki Szárazajtán 1944 szeptemberében, s ugyanilyen módon és ugyanúgy mulatoztak az elvégzett mészárlás közben és után, akár Csíkszentdomokoson meg másutt. Csíkmadarason kettő, Csíkkarcfalván egy, Csíkszentdomokoson tizenegy, Gyergyószentmiklóson három a kivégzettek száma. Végigraboltak három székely megyét, ölve és gyűjtögetve, gyűlöletet és román zászlókat lobogtatva az égő falvak, a kivégzett ártatlanok fölött. A dokumentumriport-könyv elkészítéséhez a legilletékesebb ember, a csíkpálfalvi születésű Ferenczes István költő fogott. Az ötvenéves szerző maga is lírai alkat, akit a román hatalom a hetvenes években ugyancsak megismertetett a székely apokalipszis kevésbé véres, de rettenetben nem szűkölködő élményeivel. A csíki legenda szerint, melyet Orbán Balázs is följegyzett A Székel föld leírása című monumentális könyvsorozatában, hét évig bugyborékolt föl a vér a helyen, ahol két székely megölte Báthory András püspököt, hét évig pedig Csíkszentdomokos határában kórónál egyéb nem termett, büntetésül a szent ember meggyilkolásáért... Vajon egy századát is vétette-e az erdélyi magyarság annak, amit a sorra kerülő román kormányok rendre kiszabtak rája? Trianon után elárasztották a román ókirályságbeli tanítók, jegyzők, csendőrök, tisztviselők Erdélyt. Meg kellett hódítani az adminisztrációt, ha már egy országnyi Erdélyt kaptak az 1916-ban szinte-szinte megszűnt, kiflinyi Romániára ráadásként a nagyhatalmaktól. És ezek az emberek egyetlen szót sem tudtak magyarul. Ráadásul Erdélyt 1920 után s el egészen 1989-ig „kultúrzónának” tartotta a román hatalom: kultúrzónának tartották Kolozsvárt, Marosvásárhelyt meg Tordát és Sepsiszentgyörgyöt, mindent, ahol magyarok laktak. És az oda irányított románok dupla fizetést kaptak... Nos, ezeknek a, Jcultúrzónásoknak” a fiai, vagy éppenséggel ők maguk raboltak, gyilkoltak Erdélyben. Erről szól a könyv, erről nem szól az európai történelem. Ennek a fólpanaszolására érzett magában jogot az erdélyi irodalom egyik jelentős költője. És érezte a kötelességét is. Most van nyomdában a hírhedt szárazajtai, tizenhárom halottas mészárlás könyve is. Ama nagy gödör előtt még egyet kiáltanunk megadatik, de nem lehet közömbös, meddig hallatszik el, ha elcsuklik is. Czegő Zoltán Válasz Erdélyből Nyugat azon felszólítására, hogy Magyarország rendezze jogvitás kérdéseit szomszédaival A magyar államnak nicsenek „jogvitás kérdései" az utódállamokkal szemben. Megoldatlan kérdései Romániának, Szerbiának és Szlovákiának vannak az 1920. június 4-én Trianonban hozzájuk csatolt területekkel és az azokon évszázadok óta élő államalkotó magyar nemzetrészekkel. Az említett utódállamok rendezzék .jogvitás kérdéseiket” az immár 75 éve állami főhatalmuk alákerült magyarnemzetrészekkel és akkor orcájuk pirulása nélkül fordulhatnak Magyarország felé is kapcsolataik rendezése érdekében. A magyar államnak azért nincs határvitája és területi követelése az utódállamokkal mint szomszédaival szemben, mert nem emezek vették el országrészeit, hanem a világháborúkban győztes nagyhatalmak büntetésképpen osztották szét és csatolták az utódállamokhoz — jutalomként, kártérítésként. Tehát az új államhatárokat nem az érdekelt szomszédos utódállamok állapították meg, hanem a háborúkban győztes hatalmak, anélkül, hogy figyelembe vették volna Magyarország földrajzát, vasút-, víz- és úthálózatát, gazdasági és kulturális életéhez fűződő érdekeit! Magyarország területét bűnösen szétdarabolták és most azt kívánják, hogy ezt az égbekiáltó igazságtalanságot Magyarország külön kétoldalú szerződésekkel legitimizálja, szentesítse! Jogosan merül fel a kérdés: hasonló országcsonkítás esetében, mondjuk a román nemzet vagy más nemzet lehetne olyan felelőtlen önmagával szemben, hogy a győző nagyhatalmak drámákat kiváltó tévedéseit magára nézve üdvösnek tekinti? Ilyen nemzetet az öt kontinensen nem találunk! Úgy vélem, semmi sem természetesebb, mint az a válasz, hogy a román vagy bármely más nemzet országa területi megcsonkításába soha nem fog belenyugodni, mert ebbe egészséges, lelkiismeretes gondolkozással belenyugodni nem lehet! A mindenkori román vagy más nemzet kormánya mindaddig tiszteletben fogja tartani a győző hatalmak által megállapított trianoni országhatárokat, amíg szerzői be nem ismerik, hogy 1920. június 4-én vétkesen tévedtek, és bűnös döntésüket revízió alá nem veszik. De addig is engedtessék meg a magyar nemzetnek, hogy csonkaságát mutogassa és megcsonkításából fakadó fájdalmáról beszéljen, jajgasson, kiabáljon! Újvári Ferenc
