Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
XIII. évfolyam, 9. szám 1995. szeptember A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 59.- Ft $3.00 Manőverek balról Az utóbbi napok nagy belpolitikai találóskérdésétől, nevezetesen, hogy bennmarad-e a Szabad Demokraták Szövetsége a kormánykoalícióban, avagy sem, a sokat próbált magyarok korántsem szédültek meg annyira, mint a kilencvennégyes választások suttogó, ígérgető propagandájától. Azóta alaposan ráébredtek arra, hogy felültették őket, és a Kádár-korszak reformkölcsönöktől csurranós éveit már semmilyen posztkommunista rendszer sem hozhatja viszsza. Bizonyára arra is ráébredtek, hogy a sokat bírált Antall-kormány ügyesebben éviekéit az egypárti időkből megörökölt gazdasági-politikai kényszerpályán, mint ez a mostani, amelynek a teljesítménye már-már alulmúlhatatlan. A miniszterelnök taktikai húzásai (a Bokros-féle gazdasági koncepciót érintő új miniszteri poszt létrehozásának terve, illetve az ellenzéki pártokfelé történt nyitás) ma mindenesetre a válság tényleges enyhítésének szándékát tükrözik, s vitathatalan, az országnak szüksége van a belső stabilitásra. A délszláv térségben fokozódó feszültség, a határon túli magyarság rovására kibontakozó románszlovák tengely, a hazaigazdasági-politikai-kulturális mélypont miatt valóban égetően sürgős volna rendezni végre közös dolgainkat. Lehet, hogy ennek felismerése lendítette új irányba a szocialista miniszterelnököt. Lehet, de nem biztos. Nem tudhatjuk, hogy az ellenzékkel kezdeményezett párbeszéd milyen tényleges célt szolgál. Nem tudhatjuk, hogy vajon az ország sorsát szem előtt tartó, bölcs politikai felismerés, avagy az izgága koalíciós partnerrel, a Szabad Demokraták Szövetségével szembeni nyomásgyakorlás szándéka (természetesen ez is fakadhat bölcs megfontolásból) vezeti-e Horn Gyula lépteit. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök elébe akar menni az SZDSZ kiugrásának, s időben szeretné biztosítani az ellenzék egy részének lojalitását, ugyanakkor joggal feltételezhető, hogy a Torgyán József vezette kisgazdák rohamos térnyerése miatt a konzervatív oldalon belüli ellentétek szításától sem idegenkedik. Kifejezetten örvendetes és az ország mai állapotait tekintve kívánatos lenne, ha kiderülne, hogy ezúttal nem a szokásos politikai színjátékok tanúi vagyunk, saszocialisták komolyan, az ország érdekében keresik az ellenzékkel a békepartnerséget. Ennek ugyan kicsi a valószínűsége, de reménykedjünk. Homék ugyanis előbb-utóbb rákényszerülnek a tisztességes párbeszédre, hiszen népszerűségük jelentősen megcsappant azóta, hogy kemény és ésszerűtlen szigorításokkal hálálták meg a voksok százezreit, amelyeknek parlamenti túlsúlyukat köszönhetik. A szocialisták nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Energiáikat szemmel láthatóan felemészti a táborukon belüli, szabaddemokrata érdekeket érvényesítő vonallal folytatott, egyre látványosabb küzdelem. Lehet, hogy ismét bebizonyosodik, szakértelmük csupán politikai manőverekhez elegendő, ám a válság kezeléséhez, a bajok orvoslásához már nem. És akkora kiszolgáltatott helyzetű, szegénységre ítélt magyarok még azt se mondhatják, hogy gazdagabbak lettek egy tapasztalattal. Bánó Attila DOMONKOS LÁSZLÓ: FOLDONFUTAS Etnikai fegyver a délvidéki magyarság ellen Augusztus 4-én, hajnali öt órakor megkezdődött a Vihar fedőnevű akció: a horvát hadsereg egységei több fronton általános támadást indítottak az ún. „Krajinai Szerb Köztársaság” ellen. A horvátországi szerbek által négy éve a Horvát Köztársaság nemzetközileg is elismert határain belül kikiáltott (és egyetlen ország által el nem ismert) bábállam jóformán órák alatt megszűnt létezni. A szerb lakosság teljes pánikban, azonnal menekülni kezdett Szerbia felé. Mintegy 200 ezer ember végeláthatatlan sorokban napokig, hetekig tódult autóbuszokon, személy- és teherautókon, de leginkább utánfutós traktorokon keleti, észak-keleti irányba. Azóta, hogy jó háromszáz éve Arsenije Camojevic pátriárka vezetésével mintegy 30-40 ezer család, nagyjából a mostanival megegyező nagyságú szerb áradat megindult észak, a történelmi Magyarország felé, ekkora szerb tömeg még nem zúdult át határokon. A menekülteknek közel felét (eddig 160 ezren jutottak el Szerbiába), 80 ezer embert a Délvidéken, a szerb szóval Vajdaságnaknevezett,jelenlegkb. 350 ezer magyar által lakott területen helyez el a szerb hatalom. Tíz- és tízezrek lepik el Bácskát, Bánátot és a Szerémséget: a hivatalos kimutatás szerint augusztus 20-ig például Újvidéken öt és fél ezer, Szabadkán 1100, Apatinban majdnem hatezer, a kicsiny Topolyán 332 krajinai tartózkodik. Utóbbi adat azért roppant figyelemre méltó, mert a kis-jugoszláviai államszövetség másik alkotórészében, Crna Gorában (Montenegróban) összesen ugyanannyi menekült van, mint egyedül Bácstopolyán! A cél nyüvánvaló: a Délvidék már eddig is sokat „alakított” etnikai képének további, végleges megváltoztatása. Hatalmas etnikai fegyver irányul most elsősorban az itteni magyarság, továbbá a vajdasági horvátok (bunyevácok) ellen. Csalódott, elcsigázott, megalázott szerbek mindenfelé. „Izbeglici”, azaz menekültek. Csalódottak, mert éppen az a Milosevic és az a Szerbia árulta el és hagyta cserben őket, amely felhergelte, gyilkosságokra, területrablásokra és különböző terror- és szabotázsakciókra bujtogatta a „szerb testvéreket”. Most, legszükségesebb ingóságaikat vándorcigányok módjára hurcolva, az összeomlott frontvonalakról menekülő férfiak könnyű- és kézifegyvereiket magukkal hozva, öregekkel, betegekkel és gyerekekkel: valósággal ráömlöttek Kis-Jugoszláviára. A Délvidék roppant csábító: még mindig a régi gazdagság emléke, igen sok krajinainak van errefelé a korábbi (még a II. világháború befejezése után megkezdődött) telepítések révén rokona, a szerb állam pedig már a délszláv háború kitörése után, 1991—92-ben is megkísérelte etnikai fegyverként felhasználni a menekülteket a magyar többségű körzetek ellen. A mostani helyzet azonban jóval súlyosabb a három-négy évvel ezelőttinél: hatalmas embertömegről van szó, és óriási felelősség hárul a magyar önkormányzatokra, amelyek ráadásul — szegény embert az ág is húzza — a délvidéki magyarság 1994 tavaszán bekövetkezett bűnös megosztása folytán gyakran egymással is rivalizáló, egységesen csak igen nehezen fellépni tudó magyarokból állnak. A kétségbeejtő helyzet tán összekovácsolja őket: több helységben hősies és elszánt küzdelembe fogtak a városi és községi vezetők, hogy valamiképpen megállítsák, mérsékeljék és visszafelé fordítsák a krajinai szerb hullámokat. Szabadkán például a város vezetése határozottan mondta ki: az illetékes szervektől követeli a polgárok és személyi tulajdonuk védelmét, nem fogja sem eladni, sem bérbe adni a tulajdoná(Folytatás a 3. oldalon) Tisztelt Miniszterelnök Úr! Magyar és ausztrál ügyvéd vagyok, harminchárom évi ausztráliai joggyakorlattal, 1975-ben jogi érdemeimért nyertem el az angol királyi tanácsos (Queen's Counsel) rangot. Közgazdasági képesítéseimet és tapasztalataimat illetően mellékelem a „Nemzeti Újság” 1995. január 13-i számában közölt összefoglalást. 1989 májusában települtem haza Magyarországra, és nagy aggodalommal szemlélem hazánk egyre fokozódó gazdasági romlását, melyért jelentős mértékben a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által ránk kényszerített gazdaságpolitikát tartom felelősnek. (-------------------------------------------\ Az we/vw Melocco Miklós világhírű magyar szobrászművész — elvi okokból — visszautasította a Magyar Köztársaság Középkeresztjét, melyet jelentős pénzösszeggel együtt Göncz Árpád kívánt neki átnyújtani az idei augusztus 20-i ünnepségen. Kijelentette: „Magyarországon ma mindent elkövetnek az iskolák, óvodák bezárásáért, vagyis az oktatás és a kultúra ellen. Ilyen helyzetben engem ne veregessenek vállon, hogy ez igen, csak így tovább. ...Aggodalommal figyelem, hogy ismét kikezdték Európát, s benne a magyar kultúrát is, talán még vehemensebben, mint a Kádár-rendszerben tették. Visszautasítom ezt a viselkedést, hiszen a kereszténységgel azt a kultúrát vettük át, amelyet most ismét kétségbe akarnak vonni.” A mester 19 ezer forint nyugdíjból él... A napisajtóból értesültem Miniszterelnök Úrnak a Reuter brit hírügynökségnek a Nemzetközi Valutaalap és általában a Nyugat országunkra nézve káros gazdasági követeléseit illetően adott interjújáról. Ezzel kapcsolatban szeretném a Miniszterelnök Úr figyelmét felhívni, hogy az angol-amerikai jogrendszer egyik alapvető jogelve alapján a Magyar Köztársaságnak jól megalapozott, potenciálisan több százmilliárd dollárt kitevő kártérítési jogigénye van a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank mint jogi személyek és ezek vezető tisztségviselői ellen az országunkra kényszerített téves gazda(Folytatás a 2. oldalon) SZERKESZTŐSÉGEINK: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. 1112 Budapest, Montreal, QC H3P 3B9 Bodajk u. 20/A. CANADA Telefon: 1859-617 Phone/Fax: (514) 731-4192 Fax: 1859-617 A per Följelentés a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ellen Dr. vitéz Endrey Antal, negyven év után Ausztráliából hazatelepült ügyvéd példa nélkül álló polgári per előkészítésébe kezdett: magánjogi kártérítési keresetet nyújt be a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ellen, amelyek súlyos károkat okozó tanácsokat adtak, illetve kényszerítettek Magyarországra és ezért felelősek az ország jelenlegi gazdasági helyzetéért. A neves ügyvéd, angol királyi tanácsos úgy véli, hogy nagyon komoly kárról van szó, hiszen az egész országot tönkretették. „Egyszerű az egyenleg: miközben a fél országot eladtuk, aközben az államadósság ötven százalékkal emelkedett” — nyilatkozta az Új Magyarországnak. A magánjogi perrel — mint mondotta — az a célja, hogy tudassa a magyar társadalommal: nincs teljesen kiszolgáltatva a nagy hatalmú pénzintézeteknek, vannak jogos követelései, és hogy kezdeményezése visszhangra találjon a nyugati sajtóban és tudomást szerezzenek róla a politikusok is. Reméli, hogy ezek után kissé visszafogottabban fogják az országot kizsákmányolni. A kereset anyagának összeállításán máris több neves közgazdász és jogász dolgozik. Bízunk benne, hogy Nyugaton élő jogász és közgazdász honfitársaink támogatják a kezdeményezést! Dr. vitéz Endrey Antal a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, valamint ezek vezető tisztségviselői elleni, több százmilliárd dollárt kitevő kártérítési per tárgyában 1995. július 6-án levelet intézett Horn Gyula miniszterelnökhöz. A levélre, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk, a mai napig nem érkezett válasz...
