Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-04-01 / 4. szám
12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. április PORTRÉ „A megbocsátó szeretet jegyében éltem... ” Kölley György A legendás hírű cserkészvezetőt csak Gyurka bá-ként emlegetik a világban szétszóródott magyarok. 1946-ban hamis vádak alapján a Szovjetunióba hurcolták. Nyolc évig tartó politikai fogságba került. Édesanyja itthon hetente misét mondatott érte. Nem hitte, hogy fia értelmetlenül odaveszhet a lágerek poklában. Igaza lett. Az imák meghallgatást nyertek. Kölley György túlélte a szenvedéseket és hazatért. Ám cserkészvezetői és hitoktatói munkájáért 1961-ben újból elfogták. Másodszori szabadulása után évekig Dunabogdányban dolgozott, majd az állandó zaklatások és megfigyelések elől Nyugatra menekült. Huszonhat éve hagyta el az országot, nem hűtlenségből, hanem épp ellenkezőleg: hű akart maradni a hazához. A nyugat-európai kerület magyar főcserkészével Leányfalun, az egykori családi birtokon találkoztam. — Gyurka bá! Sok mindent tudunk szenvedésektől teli életéről, hisz megírta „Értetek és miattatok ” című könyvében, ám keveset tudunk szüleiről, a családról. Kérem, beszéljen róluk! —A nagyszüleiül a Gellérthegyen egy villában laktak, ahol én is születtem. Édesapám sportoló ember lévén, a Sí Szövetség elnökeként, nemzetközi síversenyek bírójaként, később a Magyar Atlétikai Klub ügyvezető elnökeként életének nagy részét a sporttal töltötte. Az első világháborút végigharcolta; főhadnagyként tért haza a frontról. 1919-ben harmincnyolc honvédtiszttel együtt a Citadellát védte, ám hiába, elfogták és halálra ítélték őket. Az Országház börtönében azonban az egyik vörösőr felismerte, aki a nagyapám Tűzoltó és Fecskendőgyárában dolgozott és éjszaka a Parlament hátsó kapuján kiengedte. A második világháború kezdetekor önként bevonult: „Mivel az orosz itt áll a határon, minden magyar családnak kötelessége, hogy legalább egy férfi tagját az ország védelmére küldje. Te elmentél papnak, én megyek hát helyetted a frontra”—mondta nekem bevonulásakor. Végigharcolta a világháborút majd Focsaniban elfogták az ezredét. A híres fogolytáborban a rossz körülmények miatt sokan meghaltak, de a véletlen folytán neki megint „szerencséje” volt. Alegidősebb tisztek közül hatvanat kiválasztottak, akik az 1848-as zászlókat hazahozták a Szovjetunióból. Itthon persze megint bebörtönözték és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Szabadulása után itt, Leányfalun a családi birtokon élt, amit később az egyháznak adományozott. Két húgom közül az egyik ma is Budapesten él, míg a másik sógorommal együtt 1956-ban Amerikába, Los Angeles-be disszidált. A távolság ellenére ma is szoros testvéri szeretetben élünk. —„Legyetek hasznosak!... Az életnek a vidám oldalát nézzétek, ne az árnyékosat! Am a végső örömöt a másik embernek nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek egy kicsitjobbnak hagyni magatok mögött a földi létet, mint ahogy kaptátok’’’’ — üzente Baden- Powell, a cserkészet alapítója utódainak. A magyar cserkészek között pedig jelszóvá vált: ,,Az emberebb ember és a magyarabb magyar”. Gyurka bá életének számos mozzanata isteni gondviselésről árulkodik. E cserkészmunkát a legnehezebb körülmények között sem hagyta abba... — Éngem 1929-ben avattak cserkésszé. Teleki Pált és Sík Sándort nagyon jól ismertem, sokat táboroztam velük együtt. Am 1946-ban, amikor Rajk László belügyminiszteri rendeletére a cserkészetet feloszlatták, engem is elfogattak és az Andrássy út 60-ba kerültem, majd átadtak a Szovjetunió kémelhárítási osztályának. Az akkori kormány eltüntetett minket, hogy ne akadályozhassuk az úttörő mozgalom kialakulását. Azzal a hamis váddal, hogy mi tudtunk a diákösszeesküvésekről, csak nem tettünk följelentést, kivittek a Szovjetunióba, Lembergbe, majd Medvezsugorszkba, Finn-Karéliába, a híres koncentrációs táborba. —Ahová a foglyoknak már csak a fele érkezett meg. Az őrök a vagon falán naponta krétával helyesbítették a foglyok sorvadó létszámát. Ön hogy bírta ki ezt a szenvedésekkel teli nyolc évet, amikor tudta, ártatlanul ítélték el? — Hit és optimizmus kellett az életben maradáshoz. És természetesen szerencsére is szükség volt. Én mindig éreztem, hogy nekem haza kell jönnöm! Amikor skorbutba estem, a lábam tele volt sebekkel - úgy nézett ki, hogy nincs tovább -, akkor találkoztam egy litván orvossal, aki szintén cserkészkedett valamikor. Ö mindennap C-vitamin injekciót és romlott csukamájolajat csempészett be a táborba, így mentette meg az életemet. Ha valaki elvesztette az erejét és föladta a harcot, biztosan meghalt. Ezt a tragikus folyamatot sajnos közelről láttam, mert a litván orvos — hogy segítsen rajtam — maga mellé vett főbetegápolónak. Délelőttönként a súlyos betegeket gyógyítottam, délutánonként pedig boncolnom kellett. A szovjet törvény értelmében minden külföldi foglyot föl kellett boncolnunk és meg kellett állapítanunk, hogy „otthon szerzett betegség következtében a leggondosabb ápolás ellenére elhunyt”. Az orvos mindig ezt a sablonszöveget írta alá. — Csodálatos az édesanyja és az ön kitartása, ahogy hittek abban - a legreménytelenebb helyzetben is -, hogy ön egyszer hazatér. — Édesanyám rendkívül vallásos asszony volt. Szombatonként a sziklakápolnában mondatott értem misét. A rokonok és barátnők hiába mondták neki: ó, hát szegény Gyurka, vékony, cingár gyerek volt, nem élte ő túl azt a poklot, már régen elpusztult, ő mindig azt válaszolta: aző fia pedig hazatér. — Szabadulása csodával határos módon történt... — Sztálin halála után, 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök 247 hadifogoly számára amnesztiát kért. Ennek következtében Malenkov utasítására hazajöhettünk. Mint később kiderült, én az amnesztiára felterjesztettek névsorában Shvoy püspök közbenjárására szerepeltem. 1954 februárjában adtak át minket a határnál, Csapnál, majd Nyíregyházára kerültünk, ahol mindenkinek átvizsgálták az ügyét. A bűnügyi nyilvántartóban rólam semmit nem találtak, így az elsők között kerülhettem haza Budapestre. Természetesen házi őrizetben tartottak, majd az Állami Egyházügyi Hivatal Szegedre küldött, hogy ne legyek szem előtt. Később Shvoy püspök intézkedésére Székesfehérvárra mentem, 1956-ban ott szenteltek pappá, majd nagy nehézségek árán Dunabogdányban kaptam hitoktatói állást. — Gyurka bá, mit érzett, amikor nyolc év láger után önöket a következőkkel engedték haza: „ Tévedések mindig voltak, vannak és lesznek. S ti tévedések áldozatai vagytok "? Majd egy csendőrőrmester megegyezte: „Mondja, tábornok úr! Mi lesz azokkal, akik ebbe a ,tévedésbe' belepusztultak?” —Ez sajnos így történt. Tudja, minden nemzet életében az elhunytak, a hősök fontos kövek, amikre épül az ország. Szomorú, ha megfeledkezünk azokról, akik életüket egy szent ügyért — a hazáért — áldozták. Az odaveszett hősi halottak beírták nevüket a történelem könyvébe, noha volt idő, amikor fasisztáknak nevezték őket. —Dunabogdányban, munkájának eredményeként a hitoktatási arányszám a minimálisból 92 százalékra emelkedett, önt 1961-ben mégis megint elvitték. Érdemes idézni a Budapesti Fővárosi Bíróság 1961. június 19. napján kihirdetett ítéletéből, amiben önt „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettével” vádolták. Ennek következtében „háromévi börtönre, mintjvbüntetésre, 2000Ft részleges vagyonelkobzásra és 4 évre a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától eltiltásra, mint mellékbüntetésre” ítélték. Elkoboztak öntől egy magnetofont, egy diavetítőt és egy doboz cserkészjelvényt. A szigorúan titkos ítéletben többek között ezeket állapították meg önről: „Kölley, mint volt főcserkész, természetesen a fasiszta cserkész szellemben nevelte az ifjúságot, ismerte a Keresztény Front célkitűzéseit. Az őcsoportjában is az elitnevelés, a kádemevelés volt a főszempont... 1956-ban Kölleyt Dunabogdátiyba helyezték, itt azután illegálisan nevelt 350 fiatalt, felhasználva a lehetőségeket arra, hogy fiatalságunkat a fasiszta cserkész szellemben, népi demokráciánk ellen nevelje. Egy ún. kis házi stúdiót rendezett be, ahol magnetofonszalagra vettek népi demokráciaellenes verseket — így Mécs László verseit—, cserkész rádiójátékokat, mely eket azután a fiatalság előtt lejátszott”... Természetesen azt is felróják önnek, hogy a Kiscserkész című lap főszerkesztőjeként teljesített szolgálatot. A mai olvasó döbbenten hallgatja ezeket az érveket, mert mindannyian tudjuk: a cserkészet értékes ésfelelősségteljes állampolgárokat nevelt. Az ön életéből azonban megint elvettek három évet... — 1961. február 6-án országos begyűjtést tartottak. Azon az éjszakán cserkészcsoportok vezetőit, lelkészeket vittek az ÁVO Gyorskocsi utcában lévő börtönébe, ahonnan Márianosztrára hurcoltak. 1963-ban újabb amnesztiarendelettel szabadultam. Dunabogdányban persze továbbra is állandó házi őrizetben tartottak. Éjszakánként jött egy rendőr, megnézte, otthon vagyok-e. Engem már nem izgatott, megszoktam; a rendőrt viszont, aki ismert és szeretett, annál jobban — a lányát titokban elsőáldozásra készítettem elő. Mondtam is neki: ne izguljon, minden éjszaka jöjjön föl, a lábtörlő alatt lesz a kulcs, az irodában mindig talál majd egy üveg misebort, azt nyugodtan megihatja és elmehet. Amikor megszűnt a házi őrizetem, ő sajnálta a legjobban. —Bodnár Gábor, a Magyar Cserkészszövetség— USA-ban élő — ügyvezető elnöke A magyarországi cserkészet története című könyvében a következőket írja a cserkészet megszüntetéséről: „A cserkészet elleni harc két irányból indult. Az egyik a cserkészvezetőség leváltására, szétszórására iránytűt, a tnásik a cserkészcsapatok tönkretételét szándékolta... A belügyi apparátus már 1946. július elején tervbevette a Magyar Cserkészszövetség feloszlatását... 1948 májusában a Hárshegyi Cserkészparkban kimondták, hogy a magyar Cserkészfiúk Szövetsége beolvad az , Úttörő Mozgalom '-ba ”. Végül is hogyan számolták föl a cserkészetet? —Két részletben. Az első 1946-ban történt, amikor engem is elvittek. A vezetést megpróbálták átvenni; a Cserkészfiúk Szövetsége félig már MADISZ szervezet volt. A második fázisban, 1948 őszére az úttörő szövetség megerősödött és akkor végképp feloszlatták a cserkészetet. A vagyonát elkobozták, a Nagy Sándor utcai székházat lefoglalták, amiből mind a mai napig nem kaptunk vissza semmit. —Készült-e összegzés arról: hány cserkészt vagy cserkészvezetőt gyilkoltak meg és hány pusztult el a hadifogságban? —Pontos adataink nincsenek, de Sopronkőhidán végezték ki például Kiss Szaléz atyát, a gyöngyösi ferences rendház főnökét és Unden Miklós fiatal egyetemista vezetőt. Az akkori szovjet módszer szerint ezeket az embereket nem akasztották föl, hanem az orvosi rendelőben egy légbuborékinjekciót adtak nekik, ami azonnal szétdobta a szívüket. A második világháború cserkész hősi halottai körülbelül 3500 főre tehetők. — Másodszori szabadulása után ismét Dunabogdányban tevékenykedett. Végül is miért hagyta el az országot? — Állandóan figyeltek, a beépített emberek egy része ezt meg is mondta: azért jött, mert küldték. Ekkor már azt is figyelték, hány ministránsom volt. Egy házkutatás után beláttam, ha nem megyek el, előbb-utóbh megint elvisznek. Öt év próbálkozás után gyógykezelésre kiengedtek Svájcba — természetesen egy „kísérővel”—s miután egy év múlva felülvizsgálatra visszamentem, nem jöttem többet haza. Hamarosan Ádám György főlelkész hívására Münchenbe kerültem ifjúsági magyar lelkésznek. — Bodnár Gábor kérésére pedig hamarosan elvállalta az európai IV. cserkész kerület vezetését. „A külföldi magyar cserkész szétszóródva, sok országban él —fogalmaz Bodnár. —Feladata kettős. Becsülettel dolgozik az országért, amely befogadta, vagy amelyben született. Am éppen úgy szolgálja a magyarságot is, amelyhez kultúrája, családi és nemzeti hagyományai kötik. Ezért a világ egyetlen cserkészeteként az Isten, haza és embertárs mellett a magyarság szolgálatát is vállalja. ” Mint ismeretes, az ön munkájának eredményeként Európában hamarosan 25 cserkészcsapat kezdte meg működését. Hogyan fogott hozzá a szervezéshez? — Körbejártam a környező országokat és fiatal vezetőket kerestem. A többi kontinensen néhány cserkészcsapat már működött, csak össze kellett őket fogni. így alakult meg a Külföldi Magyarok Cserkészszövetsége. Ma már Erdélyben 25 magyar csapat, Kárpátalján 20, Szlovákiában is jó néhány csapat tevékenykedik. — Mi az ars poeticája ennek a nehéz, ugyanakkor szép életpályának? — Az ifjúság szeretete. Gyermekkoromban kitűnő cserkészvezetőim voltak, főleg papok, akik belémoltották az ifjúság, a cserkészet szeretetét. Ez éltetett egész életemen át. —Hol érzi otthon magát: Münchenben vagy Magyarországon? — München támaszpont, ami arra jó, hogy segítséget nyújthassak idehaza vagy a világ bármely pontján. De Magyarországon vagyok otthon, mert ez a szülőföldem, ez a hazám, és ezen nem változtatott se börtön, se semmi. Bennem nincs bosszú, nincs gyűlölet, én a megbocsátó szeretet jegyében éltem és élek. Frigyesy Ágnes
