Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)

1994-05-01 / 5. szám

12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1994. május Kálvária 1967-ben — és 1991-ben A Fő utcában a Szabad Európáért — Dr. Fleps Valterné számára bizo­nyára emlékezetes dátum maradt 1967. április 24-e. Önt ezen a napon bekísérték a Fő utcai katonai bíróságra. — Reggel öt órakor csöngettek: Al­­lamrendőrség! Amikor a férjem kérdezte, hogy miért jöttek, mondták, hogy engem keresnek. A férjem kinyitotta az ajtót, be­jöttek, rögtön bekapcsolták a rádiót. Hal­lottuk, hogy „Petőfi rádió, reggel öt óra.” — Lehet, hogy a Szabad Európára számítottak? — Lehetséges. Mondták, hogy öltöz­zek, mert az ágyban voltam. Mondták, hogy ki nem mennek, de elfordulnak, öl­tözzek. Szóltam, mikor kész voltam. Ak­kor házkutatás következett. — Mit találtak? —Volt két útlevelünk. Elvittek hat le­velet. Az előző évben esküdtünk. A fér­jemnek rokonai vannak Németország­ban, ők írtak. A testvérei, az unokatestvé­rei. A leveleket elvitték lefordítani. A vi­lágon semmi érdekes nem volt bennük, családi dolgok és jókívánságok. A férjem volt Párizsban kiküldetésben, maradt húsz márka valahány pfennigje. Azt is megtalálták, elvitték. — Ön tudta, hogy miért kísérik be? — Amikor megláttam a nyomozókat, rögtön eszembe jutott, hogy a kolléganő­mért, Geresdi Lászlónéért is ezek voltak kint. 1967. március 21-én vitték el az iro­dából, de nem tudtuk, hogy miért. Egy hó­nap múlva értem jöttek, hogy bevisznek egy kérdést tisztázni. —Ön az Állami Biztosító alkalmazott­ja volt mint könyvelő. Mit csinált a kollé­ganője? — Pénztáros volt ugyanannál a fiók­nál. Aznap reggel együtt mentünk ki a hévvel. Mikor az irodába beérkeztünk, három férfi várt. Megjött a főnökünk is. Geresdinét behívták. Nemsokára kijöttek és kutattak a fiókjában. Felöltözött, elvit­ték. Senki nem tudott semmit. —Ón azért ismerte a kolléganője gon­dolatvilágát, nem? Hogy mit gondolt a Kádár-rendszerről, mit gondolt a szocia­lizmusról... — Néha mondott valamit, hogy már megint így, megint úgy, megint nem tet­szik valami. De ezt nem vettük komolyan, mert mások is mondtak ilyesmit. Én nem tartottam olyan nagy bűnnek, ha valaki el­mondja a véleményét, de nem csinál sem­mit. Mondja csak, az ő dolga. — Önök jó barátságban voltak? — Szimpla kolléganői viszony volt közöttünk. — A bíróságon az derült ki, hogy ő olyasmit állított, ami miatt önt letartóztat­ták. — Mikor szembesítésre került sor, azt mondta, nem tudta, mit beszél. — Ebből következtetett arra,hogy előtte mondhatott valamit önről? —Igen. Amikorkérdeztem, miről van szó, a nyomozó mondta, hogy mi együtt dolgoztunk. —Egyszer a kolléganője és a fér je vá­ratlanul önöknél vacsoráztak. Hogyan zajlott le ez a vacsora? —- Én otthon voltam betegállomány­ban, a fizetésemet hozta. Beszélgetés köz­ben a férje szóba hozta, hogy hallgassam a Szabad Európa Rádiót, nagyon jó műso­ra van. — Ön addig nem hallgatta? — Nem hallgattam. Annyira el vol­tunk foglalva, hogy nem volt időnk ilyes­mire. — Mi történt, amikor bekísérték? — Végigvezettek egy hosszú folyo­són, amelyikről rácsos ajtók nyíltak. Ki­nyitottak egy vasajtót és betessékeltek, hogy maradjak ott, amíg felhívnak a kér­dés tisztázására. Semmi mást nem mond­tak, az ajtó becsukódott utánam. Meglát­tam a vécét a cellában. Könyvekből tud­tam, hogy ez egy cella. Elájultam. Ami­kor magamhoz tértem, mellettem állt egy fehér köpenyes férfi és egy hölgy, akik injekciót és orvosságot adtak. Körülbelül tíz nap múlva tudtam meg, hogy hathetes terhes vagyok. — Hány nap múlva tudta meg, hogy miért van bent? — Akkor nem hallgattak ki. Beteg­szobára tettek, mert nem tudtam menni, felülni sem tudtam. Nem tudom meg­mondani, hogy egy hónap múlva vagy hat hét múlva. Amikor a cellában voltam, egyszer hallottam a férjem hangját, ahogy kérdezte, hogy tovább kell-e mennie. Na­gyon megijedtem, hogy őt miért hozták be. Két nappal ezután fölvittek kihallga­tásra, szembesítettek a férjemmel. Mond­ta a nyomozó, hogy a férjemet kiengedik, mert mindent elmondott. Fleps Valter: — Én három napot töl­töttem bent összesen. Kezdtem rájönni: azzal gyanúsítanak, hogy közreműköd­tünk abban, hogy Geresdiék híreket szál­lítsanak ki a Szabad Európának. Pedig semmi magánérintkezésünk nem volt. Amit megtudtam az ügyről, azt inkább a bíróságon, a kihallgatások során tudtam meg. Emlékszem például, hogy felolvas­ták, milyen hírt küldött ki: „Maca, a cse­peli hajcsár”. Ez volt a feleségem főnök­nője. Viccesen írtak róla, hogy hogyan hajszolja a munkásokat. Arról szó sem volt, hogy bármiféle komoly katonai vagy politikai híreket szolgáltattak volna. —Milyen időközönként hallgatták ki, hogyan zajlottak a kihallgatások? Meny­nyire volt a légkör emberi vagy éppen em­bertelen? — Verni nem vertek, de fajtalan sza­vakkal illettek, nagyon is. Nem mondom el, hogy miket mondtak. —Tehát lelki terrort alkalmaztak a ki­hallgatások során. Többek között olyas­miről is beszéltek, ami a gyerekére és az ön házasságára vonatkozott? — Közölték velem, hogy terhes va­gyok. Mondtam, nagyon szépen kérem, hogy a férjemmel is közöljék. Erre azt mondta a nyomozó: „Közöltük. Nem örül a gyereknek.” Ez nem lehet igaz! A fér­jem igazán nagyon szereti a gyerekeket! Egyik délután betettek hozzám egy höl­gyet azzal, hogy az is rab. De később rá­jöttem, hogy nem volt rab. Azt mondta, hogy amikor kihallgatják, hozzá tud jutni az íróasztalról ceruzához és papírhoz. ír­jak valamit a férjemnek, mert őt kienge­dik és elviszi neki az üzenetemet. Ráírtam a cédulára: „Édes Valtikám, sajnos innen kell értesítselek, hogy terhes vagyok. A Jóisten áldjon meg, és ha úgy gondolod, ne hagyj el, mert már a gyerekedről is szó van.” — Önben felvetődött a kétely, hogy a férje esetleg elhagyja? —A nyomozók ezt olyan hangsúllyal mondták, hogy nem tudtam mást írni arra a papírra, csak amit a Jóisten diktált ne­kem. Két nap múlva már nem láttam azt a nőt. Kivittek a tököli kórházba. —Mennyi ideig tartották bent? — Négy hónap és kilenc napig. Az 58 kilómból 15 kilót lefogytam. Azzal is gyanúsítottak, hogy dollárom van. Mivel a férjem sokat utazik, biztosan valahová eltettük. A nyomozók azzal is gyanúsítot­tak - nagyon csúnyán ordítottak -, hogy én is gépeltem. Tudtam, hogy ez lehetet­len, ez csak egy koholt vád. — Geresdiné kinek írt, miféle levele­ket? — A bíróság felolvasta, hogy a férje újságíró kollégáinak írt, meg magas álla­mi vezetőknek. A másolatokat egy nagy bőröndben tette el odahaza. Ezt házkuta­táskor megtalálták, és a bíróságon muto­gatták. — ítélet volt? — Nem volt ítélet. Az én betegségem miatt a tárgyalás nagyon hosszadalmas lett. Szeptember elsejével a tárgyalás után szabadlábra helyeztek. —Fleps Valterné terhesen került bör­tönbe, az első hónapok ott teltek el. — A tököli rabkórházba vittek. Járni nem tudtam, feküdnöm kellett. Az ottani nőgyógyász százados azt mondta, hogy sajnos lehet, hogy nem marad meg a gye­rek, ha ezt nem tartjuk be. Ahhoz képest, ahogy akkor a nyomozók beszéltek ve­lem, ő egy arany ember volt. Látta, hogy két életről van szó. A férjemnek azt mond­ta telefonon, hogy ami a csomagba befér, mindent küldhet, mindent megenged. így töltöttem az időt. A vizet kihánytam... Fleps Valter: — Később jöttünk rá, hogy az orvos, akiről szó van, egy kollé­gámnak a testvére. Az orvos, amikor a fe­leségemet megismerte, kérdezte is, hogy nem a műegyetemen dolgozott-e a férje. De nem árulta el, hogy ismer engem. —Érdekes, hogy ön nem töltött éveket börtönben, nem volt fogolytáborban, mé­gis ez a négy hónap erősen megmaradt önben, a mai napig befolyásolja a viselke­dését. Amikor először elkezdtünk beszél­getni erről a történetről, rögtön könnybe­­lábadt a szeme. Fleps Valterné: — Azért, mert tudom most is, hogy nem követtem el semmit! Őszintén megmondtam, hogy semmiről nem tudtam, nem követtem el semmit. Nem volt mit eltitkolnom. Soha nem szid­tam a kommunistákat, pedig nagyon sok bajt okoztak a családomnak. Én meg tu­dok bocsájtani, nem vagyok bosszúálló. De hát ezt tenni velem... —Az egyik régi papíron az szerepel, hogy dr. Fleps Valternét „ különösen fon­tos államtitok tekintetében elkövetett ál­lamtitoksértés bűntettével ” vádolták, va­lamint „kémkedés feljelentése elmulasz­tásának bűntettével”. — Én nem dolgoztam olyan helyen, ahol nekem államtitok a birtokomban lett volna. Ezt akkor is megmondtam. —Ön, Fleps úr, aki vegyészmérnök és egyetemi oktató volt abban az időben, mit követett el annak érdekében, hogy azzal vádolhassák: elmulasztotta a kémkedés feljelentését? — Nekem az egyetemen személyzeti vonalon nem volt semmi bajom. Néha fel­szólítottak, hogy lépjek be a pártba, de ezt nem tettem meg. Talán mondhatom, hogy népszerű voltam a hallgatóim között. Semmiféle olyan politikai háttérrel nem rendelkeztem, ami gyanúra adhatott vol­na okot. Szinte köztiszteletben álltam az egyetemen mint oktató. — Szerencsésebben megúszta az ü­­gyet, mintafelesége. Hiszen bár nyolchó­napi javító-nevelő munkára ítélték, bör­tönbe nem került. — Talán az is közrejátszott, hogy ép­pen akkor egy előadássorozatot tartottam a Mérnöki Továbbképző Intézetben a bi­ológiai szennyvíztisztítássál kapcsolat­ban. Meg is mondtam, hogy ha most en­gem itt tartanak, és kiderül, hogy le va­gyok tartóztatva, az óriási kavarodást kel­tene az egyetemen. Talán erre való tekin­tettel is engedtek el. — Tehát a javító-nevelő munkát a munkahelyén töltötte el. Ez mit jelentett? — Amennyjre emlékszem, tíz hóna­pon keresztül havi húsz százalék bérlevo­nást jelentett. Eltiltottak mindenféle ked­vezménytől. Ezt annyira komolyan vet­ték, hogy utána még tíz évig nem kaptam semmilyen prémiumot, fizetésemelést. —Ennek következtében önnek logiku­san a nyugdíja is kevesebb kell hogy le­gyen, mint amennyi lett volna, ha ez a „gikszer" nem csúszik be, és ennek a tíz­éves következménye. — Évekig azt mondták: Valter, hát beláthatod, hogy nem jutalmazhatunk meg téged... —És belátta? — Beláttam... Igyekeztem más mun­kával kárpótolni magamat: szaktanácsa­dással, fordítással. Fleps Valterné: — 1969-ben este tíz órakor kijött egy rendőr, engem keresett. Körülnézett a lakásban, hogy mit csiná­lok, hol vagyok. A két gyerek aludt, a fér­jem bent volt az egyetemen, mert kísérle­tei folytak. A rendőr azt mondta: — Asz­­szonyom, széjjel szeretnék nézni a lakás­ban. Mondtam, hogy csak tessék. — Ón REF-es volt? Rendőri felügye­let alatt állt, miután kiengedték? —Ezek szerint biztosan... Mert a ren­dőr azt kérdezte, hogy mit csinálok és ki van a lakásban. — Ezen a 69-es rendőri látogatáson túl volt egyéb utójátéka a 67-es letartózta­tásnak? — Kértem útlevelet szocialista orszá­gokba, a szüléimét és a férjem szüleit sze­rettem volna meglátogatni. Nem kaptam. Külön el kellett mennem a belügybe, míg végül megkaptam. —És Fleps doktor úr kapott útlevelet? — 1974-ig nem is kértem. Akkor volt Párizsban egy szennyvíztisztítási világ­­konferencia. Az volt az érdekes, hogy az összes magyarországi jelentkező közül csak az én előadásomat fogadták el. Az in­tézet, ahol dolgoztam, a VITUKI mégsem javasolta a kiutazásomat, másokat utazta­tott volna ki helyettem. Ekkor feleségem végigjárta ugyanazt az utat a Belügymi­nisztériumban, mint a saját esetében. —Ón ilyen kardos asszony, hogy min­dig megy a miniszterhez? — Mindig a miniszternél kezdtem, mert tudtam, hogy ártatlanul szenvedtem el a négy hónapot és a kilenc napot. Tud­tam, hogy a férjemet miattam gáncsolják állandóan és fosztják meg mindentől. — Végül is a férjének is szerzett útle­velet? El tudott menni 1974-ben Párizs­ba? — Megmondtam, hogy az én hibám­ból a féijemet ne marasztalják el. Benkei András volt a miniszter. Nagyon kedves volt. Azt mondta, hogy ez csak egy kis té­vedés, természetesen ki fog menni a fér­jem Párizsba, meg fogja tartani az előadá­sát. így is történt. Természetesen nagyon örültünk. —Két olyan emberrel beszélgetek, a­­kiket 1967-ben meghurcoltak, annak elle­nére, hogy soha semmi olyasmit nem kö­vettek el, nem szolgáltattak ki olyan ada­tokat, sem ipari, sem katonai államtitko­kat, sem statisztikai adatokat, amelyek a hazaárulás vagy a kémkedés fogalomkö­rébe tartoznának. Hogy abban az időben ilyesmi megtörténhetett, azon ma már nem csodálkozunk. De azon igen, hogy amikor önök 1991 -ben a katonai bíróság­hoz fordultak és azt kérték, hogy méltá­nyossági alapon nyilvánítsák semmissé az 1967-es ítéletet, az önök kérvényét el­utasították. Fleps Valter:—Ezt tartjuk mi is a leg­méltánytalanabb dolognak. Vegyék le ró­lunk ezt a büntetett előéletet, mert semmi­féle államellenes vagy egyéb elítélendő dolgot nem követtünk el! —Egyvalamit még tisztázzunk! Nyil­vánvalóan az anyagiak is fontosak. Az ön nyugdíja már valószínűleg nem fog vál­tozni. A feleségénél el lehetne érni, hogy azt a bizonyos négy hónapot beleszámít­sák a nyugdíjába. — Nagyon szeretném, hogy a négy hónapot és a kilenc napot mint elvégzett munkát a nyugdíjamba beszámítsák. —Önök most alapvetően ezért mesél­ték el ezt a történetet? Anyagi okok miatt? Fleps Valterné: — Nem ezért. Azt szeretném elérni, hogy erkölcsileg jóvá­­tegyék a történteket. Anyagi jóvátételt nem kérünk. Fleps Valter: — Én is csak azt kívá­nom, hogy ezt a büntetett előéletűséget vegyék le rólam és nyíltan nézhessek bár­kinek a szemébe. —Önök első fokon a katonai bíróság­tól kérték az ítéletük semmissé nyilvánítá­sát, másodfokon a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságától. Mindkét helyről ugyanazt a végzést kapták: az ítélet sem­missé nyilvánítására nincsen mód, mert a mentesítési törvény csak az 1945 és 1963 között elkövetett bűncselekményekre és elítélésekre terjed ki, önöket pedig 1967- ben ítélték el. Fleps Valterné:—Engedje meg, hogy a fellebbezésemből felolvassak néhány gondolatot: „Bár még így is a keleti diktatúrák bá­násmódjának egy javított kiadásában volt részem, még mais bizonyos elismeréssel, sőt hálával gondolok Sólymos ügyész úr­ra és néhány őrömre. Az orvosra, aki nyo­morúságomban megszánt, és bizonyos mértékig igyekezett helyzetemen javíta­ni. Mégsem hiszem, hogy Európa bárme­lyik civilizált országában ilyen mondva­csinált ügyben hasonló vizsgálati fogság lefolyhatott volna. Amikorteljesen el vol­tam vágva a külvilágtól, kihallgatóim nem átallották még azzal is növelni szen­vedésemet, hogy azt állították: férjem nem is örül a gyermekemnek és el akar válni. Idegileg teljesen összeomlottam, aminek következményeit még ma is vise­lem, sőt, talán gyermekem is. Tisztelt Bíróság! Nem kívánok továb­bi részletekbe bocsátkozni, de tisztelettel kérem, hogy az engem sújtó ítéletet— te­kintettel annak nyilvánvalóan koncepci­ós jellegére — nyilvánítsa semmisnek. Amennyiben a Tisztelt Bíróság az ítéletet nem nyilvánítja semmisnek, az azt jelen­tené, hogy engem egy szabad és demokra­tikusnak mondott ország bírósága még mindig egy kémkedésre és államtitoksér­tésre hajlamos egyénnek bélyegez és mint ilyet tart nyilván — miközben szabadon járnak mindazok, akik vétkes hozzá nem értésükkel az országnak mérhetetlen ká­rokat okoztak. Talán a Tisztelt Bíróság méltányos­ságból túltehetné magát azon, hogy egy ilyen viszonylag jelentéktelen ügyben az ítéletet 1963 előtt vagy után hozták. De amennyiben ez nem lehetséges, mert ilyen törvény nincsen, úgy végső esetben arra gondolok, hogy az országnak azért van törvényesen megválasztott demokra­tikus parlamentje, hogy az ilyen hiányos­ságokat kiküszöbölje és helyrehozza. (B. Király Györgyi interjúja — el­hangzott a Győri Béla által szerkesztett „Vasárnapi Újság" c. rádióadás 1991. augusztus 25-i számában.) I------------------------------------------------------------------------------------------­MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal. QC H3P 3B9, Canada NÉV:............................................................................ CÍM:............................................................................ Megrendelési díjak egy évre: [ Kanada: $26; USA és Európa: US-$25; egyéb országok: US-$30 J (TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL VESZÜNK!) You don’t just rent a car. You rent a company.TM HERTZ RENTS FORDS AND OTHER FINE CARS. Autóbérlés Magyarországon: Ferihegyi repülőtér, mindkét terminál V. kér., Aranykéz u. 4-6., tel.: 1177-788 VII. kér., Kertész u. 24., tel.: 1116-116 Foglalás-rendelés USA: 1-800-654-3001 KANADA: 1-800-263-0600 TORONTO: 1-416-623-9620

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents