Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)
1994-04-01 / 4. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1994. április Modern passiótörténet „Nekünk még a maguk csontjairól sem kell elszámolnunk.” Minden írás legbensőbb lényege, hogy mindenkihez szól. Legyőzhetetlen közlési szenvedéllyel, amely az igazságot elhangzásra, a szeretetet megformálódásra készteti, hogy ily módon áthidalható legyen az ÉN és a TE között tátongó szakadék. Modem kifejezéssel élve úgy is mondhatnék: kommunikációs űr. Hiszen az embereket nem az igazság és a szeretet torlaszolja el egymástól. Ezt igazolja Böröcz Sándor evangélikus lelkész Kiáltás a mélyből című írása, amelyet huszonkét évvel a szibériai kényszermunkából való megszabadulása után „kényszerül” papírra vetni. Mint írja, „előtört a forrás és nem lehetett lezárni. A tiszta igazságot írtam.” Az egyszerű szavakkal elbeszélt történet eredetileg valóban csupán családi használatra íródott. Azóta második kiadását is megérte az Ordass Lajos Baráti Kör gondozásában, tanúsítván azt, hogyan kell szeretni Istent és embert. 1948 augusztusában hurcolták el az akkor harmincöt éves magyar papot. A vád ellene: „hazaárulás, imperialista bérenc, népellenes, demokráciaellenes, összeesküvő, szervezkedő a hatalom megdöntésére”. Fél év múlva a szovjet törvények értelmében bűnösnek tartott magyar lelkészt száz évre ítélik el, amelyből „csak” huszonöt esztendőt kell leülnie. Helyesebben nem leülnie, hanem a szibériai Vorkután bányában végzett kényszermunkában letöltenie. Hat és fél év múltán végül is a jászberényi, majd kőbányai gyűjtőtáborból az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban szabadul és ezt követően találkozik feleségével és két lányával. Kisiskolás lányai a szarvasi árvaházban éltek... A világnak nincsen olyan része, ahol magasabb erők ne lakoznának. Egy falevélben is benne van az Isten. A tundra tizenkét hónapig tartó -50-60 fokos hidege nem igazán embernek való klíma. Olvashatjuk a könyvben, hogy hat évig nem látott virágot, gyümölcsöt, lombos fát, nem hallott harangszót, gólyakelepelést, orgonamuzsikát, nem simogatta asszonyi kéz, nem látta a magyar lobogót. Ám más megrendítő szépséget talált, mint az éjfélig tartó délutáni műszak után látható éjféli napnyugtát, illetve napkeltét, az északi fény semmihez sem hasonlítható gyönyörűségét, vagy az „évezredek nyomása alatt fekete gyémánttá magasztosult” megszenesedett fát. Megcsodálta az általuk kibányászott szurokfekete, fényes ragyogású antracitot, a hajszálvékony arany sávokkal. Ezért a szénért naponta pokolj árást kellett vállalniok: hatvan méter mélységig lift vitte a rabokat, onnan az első horizontig négyszáznyolvan, a másodikig ötszázhatvan lépcső vezetett. Összesen tehát kettőezemyolcvan lépcsőt kellett annak megtennie, aki a második horizonton dolgozott. Lehet, hogy ilyen mélységeket azért kell megjárniuk az embereknek, hogy lélekben félémé Ikedh essenek. Ilyen lelki emelkedés volt a Jégharangok című fejezetben megörökített látomás: a fagyhalál közelében, amikor könnyű boldogság kerítette hatalmába, mert semmije se fájt, mintha csak lélek lett volna, halk harangszót „érzett”. A mozdulattól tért magához, amikor lebukott a hóba. Tisztán hallotta a jégharangok hívását. Később tudta meg, hogy ekkor halt meg édesapja, akinek utolsó szavai ezek voltak: „Láttam Sanyit, amint jött haza. Biztosan él.” Leánykérőben azt kérdezte leendő feleségétől, megelégszik-e szívének harmadik helyével. Mert az első helyen Isten van, a másodikon a haza. Huszonnégy évesen maradt otthon két pici gyermekkel, és évekig életjelet sem kapott internált férjétől. Miért mondjuk Böröcz Sándor könyvére, hogy modem passiótörténet? Természetesen nem a megörökített fájdalmas szenvedések miatt, hiszen az valóban tengernyi, mert amikor hazakerült, saját egyháza tagadta meg tőle a papi szolgálatot. Hanem ahogyan meghúzza a szerző a „boldogság vonalát” a mélység és magasság között, Isten és a pokoljárás között. Panaszmentesen, gyűlölet és bosszúvágy nélkül buzog elő leikéből emberi és papi próbatételeinek története és nem győzi hangsúlyozni, hogy mindennek elviselésére egyetlen erőforrása a fokozott istenhit volt. Számtalan ateista rabtársa megtért a tundrán, meggyónta élete bűnét, tévedését, mert eljutott hozzá az evangélium a magyarpap viselkedéséből, szavaiból, tetteiből. Például az, hogy Böröcz Sándor végig töretlenül hitt abban, hogy hazakerül. Mégha azt egy gúnyos hangvételben egy verőlegénytől kellett is hallania: „Ne féljen, Böröcz, magát az Isten nem engedi meghalni!” És sokan a tundrán találkoztak az örökkévalósággal. A magyar pap könyve arról szól, hogy el kell indulnia a könyörület szellemének a világban. Hogy csodának kell történnie a szívekben, a fejekben, a világvezetőkben, hogy visszafordítható legyen a romlás a világban. Azt is meg kell értenünk, hogy elsősorban azért vezeklünk, amit Isten ellen vétettünk. László Ruth Az elárvult kovácsműhelyben por lepi az üllőt, a fújtatót, a nagykalapácsot. Fekete szájjal ásít a kemence, rozsdásodó lópatkók függnek drótra fűzve a fal mellett. Hárman izzították itt a faszenet, patkolták a lovakat, vasalták a lovaskocsik, bivalyfogatok kerekét: az öreg Boldizsár Ferenc és két fia, László és Ferenc. Ferencet három esztendeje elvitték, ugyanazon a napon, amikor a szomszédból Karsai Lacit. Szomszédok voltak, iskolatársak, barátok. Mindketten 1967-ben születtek. Az apa és László még verte egy ideig az üllőt, aztán egyik nap az öreg Boldizsár Ferenc kezéből kifordult a kalapács. Ágyba fektették, föl sem kelt többé. Ferencnek csak a börtönlátogatáson szólhattak néhány szót a temetésről. Kontyba fogott haj, vékony, hosszúkás orr, munkától repedezett ujjak. A konyhában csikótűzhely, mellette kis szék, azon ül az édesanya, Boldizsár Berta: — Kihozták Ferit, megláttam, ott állt az üvegfal mögött, mert mindig csak üvegen át beszélhetünk. Megláttam őt, viaszsárga volt, mint akibe hálni jár a lélek. Sírva fakadtam. Feri összetette a két kezét az üvegfal mögött, és átkiáltott: „Ne sírjon, édesanyám, könyörgöm, mert azonnal elküldik!” A börtönben nem szabad sími. Ott csak örülni szabad, akkor is, ha azt .mondom a fiamnak, hogy: .fiam, eltemettük az édesapádat!” Feri bólintott, neki aztán végképp nem szabad sírnia. Kérdeztem: hogy vagy, gyermekem? Valahányszor kérdeztem, ennyit válaszolt: „Nekem itt gondomat viselik, jól vagyok, gondoskodnak rólam.” Együtt szorong a család a konyhában: László, a báty, Bíró Zoltán, a sógor, az anyós, após, (---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------N Tisztelt Honfitársunk! Örömmel értesítjük, hogy 1993 végén megjelent A magyar szervezetek a világban című kézikönyvünk második bővített, átdolgozott kiadása, amely a világban hasznos munkát végző magyarság és a magyarországi intézmények együttműködéséhez, minél eredményesebb munkájához kíván hozzájárulni. Az MTI sajtóadatbankja által szerkesztett és menedzselt könyvben öt földrész 148 országából 1427 magyar intézmény, illetve magyar nyelvű lap címét, telefon- és faxszámát jelentettük meg. A címek között az Önök szervezete, illetve újságja is szerepel, ezért is ajánljuk figyelmükbe a kiadványt. E címek ismeretében az Önök szervezete, illetve lapja is könnyebben tudna kapcsolatot teremteni és tartani a világ magyarságával. Amennyiben érdeklődnek a kiadvány iránt, kérjük, címünkre juttassanak el csekken postaköltséggel együtt európai megrendelésnél 14 USD-t, tengerentúlinál 15 USD-t,vagy annak megfelelő más valutáról szóló csekket, amelynek ellenében a könyvet postafordultával elküldjük szervezetüknek. Reméljük, hogy ezzel is hozzájárulunk a 15 millió magyar összetartozásának erősítéséhez, a világ magyarságának hasznos összefogásához. Magyar Távirati Iroda Sajtóadatbank, Kereskedelmi és Marketing Igazgatóság, 1016 Budapest, Naphegy tér 8. v______________________________________/ Takacs Miklós, a Montreali Filharmóniai Tarsasag vezető karnagya márciusban kapta meg a Magyar Köztársaság „Pro Cultura Hungarica” érdemrendjét. A közismert magyar származású karmesternek Geday Károly, a Magyar Köztársaság ottawai nagykövete nyújtotta át a magas kitüntetést. Takács Miklós húsz éve dolgozik Kanadában. Egyetemi tanárként az Université du Québec ä Montréal zenei tanszékén mind a napig nagy népszerűségnek örvend. Mint karmester New York, Párizs, Calgary, Montreál hangversenytermeiben (Carnegie Hall, Salle Pleyel, Jack Singers Hall, Place des Arts) tette híressé nevét. Maestro Takács repertoárján Beethoven EX. szimfóniája és Verdi Requiem-je között Liszt és Kodály zenekari művei is megtalálhatók. Kiváló eredményeinek elismeréseként egy évvel ezelőtt, 1993 márciusában kanadai Kormányzói Kitüntetés-ben részesült. a sógor ölében Attila, Boldizsár Ferenc kisfia. Csak Feri felesége, Mária nem lehet itt. Háromműszakos a székelyudvarhelyi bútorgyárban, a késő esti busszal érkezik haza. — Elmehetett volna Feri is — mondja László. — Ezerkilencszázkilencven szeptemberéig többször kihallgatták. Illyést már előbb lefogták, Feri és Karsai Laci még ekkor sem gondolt rosszra. Megnősültek mindketten, Feri házépítésbe fogott. Többször mondtam neki a kovácsműhelyben: „Feri, Csíkszeredára hívogatnak, kihallgatásra, ne építs, mert baj lesz belőle!” , fjem lesz baj, mert semmit sem csináltam! Senkit agyon nem ütöttem, nem szököm el, bármikor előállók a törvényre!” Én akkor már sejtettem, hogy Feri is, Karsai is azért kell nekik, a rendőrségnek, mert háromszáz embert nem mernek letartóztatni. Kell kettő, és bezárják őket... Mondtam Ferinek: menj el, menj ki az országból, mert tíz esztendő is könnyebb idegenben, mint egy év börtönben, Romániában. De hát nem ment. Most már a harmadik esztendeje telik... Csíkszereda, Bukarest, Jilava, Nagyenyed... — Milyen egy börtönlátogatás Enyeden? — Hat embert engednek be egy kis szobába, középen üvegfal, a fal mögött is hatan vannak. Rabok. Elkezdünk kiabálni, mindenki túl akarja kiabálni a másikat. A börtönben ki van írva, hogy csak románul szabad értekezni, figyelnek is a börtönőrök, de már ők sem tudnak figyelni, mert zúg, zúg a terem. Kiabál mindenki összevissza, mi magyarul, a többiek románul. — A kisfiát látta már Feri? —Hathetes volt a fiúcska, amikor elvitték az édesapját. Ferenc sógora, Bíró Zoltán vállas, harminc körüli férfi. Szeme kék, az arca bronzbama. Traktoros, ahogy Ferinek is ez a másik szakmája a kovácsmesterség mellett. — Akkor látta Feri, pólyában, és azóta egyszer. Autót fogadtunk a faluban, elvittük Attilát Enyedre. Feri nézte, nem szólt, teljesen megnémult. Mondtuk a fiúcskának: nézd, ott van édesapuka, de a gyerek nem tudta felfogni... Hogyan is tudná felfogni? Nem folytatja, könnybe lábad az erős férfi szeme. Palástolandó a gyöngeséget, gyorsan elém teszik Ferenc legutóbbi börtönlevelét. — Megengedték, hogy magyarul írjon? — Sokáig nem engedték meg. De mióta Katona Ádámék védelmükbe vettek bennünket, megengedik. Nyitott levelezőlap, itt-ott elmosódott, kapkodva írt betűk: „Kedves Édesanyám, Feleségem és Testvéreim! Tudatom veletek, hogy jó egészségben vagyok, amelyhez hasonló jókat kívánok számotokra. Hogy vagytok, mi történt, hogy nem kaptam még egy levelet sem? Édesanyám kérje meg Lacit, vagy valamelyik férfit, hogy jöjjön el Máriával és hozzákel a kicsi fiamot! Megkérem mindegyiket, hogy bánjanak éppen úgy Máriával, mintha én lennék, vagyis az édes fiatok vagy édes testvéretek! Olvassátok el a Szentírásból: Máté evangélium a 25. részben, a 29. verstől a 46-ig. Ferenc.” — Panaszolja, hogy ő nem kapott levelet hazulról... — Minden hónapban egyszer írhatunk — mondja László. — Megírjuk, elküldjük, aztán vagy megkapja, vagy nem... — Hány éves most Ferenc? — Hat hét múlva, július harmadikén lesz huszonhat esztendős. Részlet Kosa Csaba 1993-ban megjelent „Savanyú szél fúj" című kötetéből. A „SIGNAL” c. német folyóirat 1943-as és az „ÁLLER KÉPES CSALÁDI LAP” bármelyik évfolyamát keresem. George L. Nógrády, M.D. 2580 SL Jacques O., No. 308 Montreal, QC, H3J 2M8 CANADA v----------------------------------------------------------------------------------------------------Segítse nyugdíjas honfitársaink kellemes lakóhelyét, a Magyar Otthont, a Foyer Hongrois-t adományaival, hogy azt továbbfejlesztve bentlakóinak biztosíthassuk nyugdíjas éveik gondtalanságát! 2580 St-Jacques W., Montréal, Qué. H3J 2M8 Tel.: (514) 934-1777 ___________________________________________________________________________________-_________________________________________________________________________________ Nekem itt gondomat viselik...
