Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)
1994-04-01 / 4. szám
1994. április Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal Szivárvány Bosznia felett? Lesz-e negyedik Jugoszlávia? Több mint kétéves szünet után végre leszállt az első repülő a tuzlai rop téren, fedélzetén Akasi Jaszusi ENSz-vezetővel és Bertrand de Lapresle ENSz-parancsnokkal. Az első krajinai küldöttség is megérkezett Zágrábba, s a közvetítés szemlélői szinte alig tudták követni a kocsikból villámgyorsan kiugráló biztonsági emberek és a takarásukban kilépő törpeállam-miniszterek mozgását. A helyzetismerők alig kíváncsiak rá, miről is folytak a tárgyalások, hiszen jól tudják, hogy a várt eseménynek csupán a tényértéke számít valamit, a dolgok valójában nem az ilyen találkozókon dőlnek el. Horvátország különben is az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól várja el sorsának rendezését, s habár Tudjman elnök Krajina visszacsatolását emlegeti minden beszédében, Mate Granic horvát külügyminiszter már akkor is hideglelést kapott, amikor a világ meglepetésére kiderült: a szerbek esetleg hajlandóak harmadikként belépni a boszniai föderációba. Megnyugodva értesülhetett róla aztán, hogy mégsem, mert „természetellenes lenne ez a szövetség”. A sors iróniája: Amerika ma ugyanazokat a feltételeket kínálja fel a három boszniai háborúzó ,/élnek”, amelyek a háború kitörése előtt is adva voltak egy föderatív állam létrehozására, s ezt mellesleg el is ismerte a világ. Mi végre lőtt szét hát a kíméletlen Mladic tábornok egy egész sor várost? Mi végre ágyúzta Szarajevót mindaddig, amíg a NATO-bombázások fenyegetésében az ENSz által megszabott húszkilométeres körzeten kívülre nem vonta nehézfegyverzetét, s még akkor is csaláson kapták? Valami igazság azért rejlik abban a mostanság sokak által hangoztatott megállapításban, hogy azért bővül majd muzulmán területekkel Horvátország, tehát azért nem valósulhat meg az etnikailag viszonylag tiszta katolikus birodalomról szövögetett horvát álom, mert sem az Egyesült Államok, sem Európa nem örülne kifejezetten egy iszlám ország létrejöttének a Balkánon, lévén éppen elég bajuk a közelmúltban Iránnal vagy Irakkal például. A muzulmán-horvát nagy konföderációhoz így aztán valójában nem is hiányzik a harmadik tag, s igazán senkit sem zavar, ha a kis szerb államok Szerbia felé kacsintgatnak. Létezik azonban egy olyan elképzelés is, hogy mégiscsak a hármas boszniai föderáció révén kerülhetnének közelebb a krajinák Kis-Jugoszláviához, mert ha Horvátországgal konföderációra lépnek, s a kölcsönösség logikája szerint így egy Szerbiával és Montenegróval létrehozandó nagy közösség részeivé válnak, akkor zavartalanul tarthatják fenn egymással térben a kapcsolatot. A negyedik Jugoszlávia megszületésében azon-FELHÍVÁS Nemzeti összefogással a jugoszláviai és horvátországi magyarságért! A nemzetközi béketárgyalások és fegyverszüneti megállapodások ellenére belátható időn belül nincs remény arra, hogy véget érjen a balkáni népek háborúja. A jugoszláviai (vajdasági) és horvátországi magyarságnak, e békés, egyetlen fegyvertelen népcsoportnak a háború okozta kiszolgáltatottság, fenyegetettség és nyomor jutott osztályrészül. A súlyos helyzet ellenére a határon túli magyarság elszántan küzd megmaradásáért. Létrehozta saját szervezeteit - a VOX HUM A-NA Emberbaráti Szolgálatot a V ajdaságban -, ám ahhoz, hogy kitarthasson, talpon maradhasson, önerejét összefogással, segítséggel kell megsokszorozni. A már eddig is sokfelől megnyilvánuló emberbaráti segítő szándék és tényleges támogatás összefogására, hatékonnyá tételére a Magyarok Világszövetsége az említett régiók püspökeinek teljes erkölcsi támogatásával Karitatív Bizottságot hozott létre, amely szorosan együttműködik a Vajdaságban a Vox Humana Emberbaráti Szolgálattal, a helyi karitatív testületekkel és a horvátországi magyarok szervezeteivel, kezdeményezi és ellenőrizhető módon végzi az ottani magyarság segélyezését mindaddig, amíg annak szüksége fennáll. KÉRJÜK SEGÍTŐ TÁMOGATÁSUKAT! A súlyos helyzetben lévő, nélkülöző jugoszláviai és horvátországi testvéreink megsegítéséhez mindenekelőtt meg kell teremtenünk egy olyan pénzalapot, amely a jelenlegi gyorsan változó viszonyok között hatékonyan mobilizálható és az életfontosságú cikkek gyors beszerzéséhez, valamint az adományok szállításának, raktározásának költségeihez szükséges. Pénzbeli adományaikat a Magyarok Világszövetségéért Alapítványnak a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nél (1051 Budapest, Arany János u. 24.) vezetett, Magyar Segélyszolgálat elnevezésű, 216-27473-7007 számú forint- és OKHB HU HB Magyarok Világszövetségéért Alapítvány Magyar Segélyszolgálat elnevezésű, 401-92 79-00-216-941 számú devizaszámlájára várjuk. (A csekkre a vastag dőlt betűvel szedett szöveget és számlaszámot kérjük ráírni.) Emellett szívesen fogadunk természetbeni adományokat is. Ezekből elsősorban gyógyszerre és egyéb egészségügyi eszközökre (pl. steril kötszerre, egyszer használatos fecskendőre, tűre, stb.), tartós és féltartós élelmiszerekre, gyermektápszerekre, csecsemőápolási és higiéniai cikkekre van szükség. Várjuk fuvareszközökkel, raktárhelyiségekkel rendelkező szervezetek, intézmények, vállalkozók és magánszemélyek jelentkezését és munkafelajánlásait is. A Magyarok Világszövetsége Karitatív Bizottsága várja jelentkezésüket, felajánlásaikat. Címünk: 1068 Budapest, Benczúr u. 15., tel.: 268-1055, 268-1056, 268-1057, 268-1059; fax: 268-1054, 269- 7952, 269-7950. Együttérzésüket és cselekvő áldozatkészségüket sürgős támogatásként várjuk a déli határainkon túli nincstelenek megsegítésére, ahol mind a magyar, mind a más nemzethez tartozók súlyos helyzetbe kerültek. Budapest, 1994. február. Magyarok Világszövetsége — Karitatív B izottság ban sem a szerbek, sem a horvátok nem hisznek. Karadzic boszniai szerb vezér ironikusan jegyezte meg: csak a politikai analfabéták remélhetik, hogy a szerbek csatlakoznak a muzulmán-horvát szövetséghez. Mint a második világháború végén, Amerika most is jól mérte fel a helyzetet: a háború és a gazdasági blokád olyan hátrányos tárgyalási pozícióba hozta a szerbeket, amelyben újfent elő lehetett rukkolni nekik a korábban annyiszor visszautasított ajánlatokkal. Az szemmel látható, hogy a végső elfáradáshoz közeledve mind komolyabban és komolyabban fontolóra veszik ezeket, mivel bármennyire is rajongással fogadták az orosz békefenntartókat, nem örülnének annak, ha egyértelműen a Kelet és Nyugat közötti újkeletű választóvonal jobb oldalára kerülnének. A pravoszláv vallás ugyanis valóban köti őket az oroszokhoz, de arról már hallottak, hogy a moszkvai boltok sem ellátottabbak, mint az övéik. Nemcsak most Csurkinék, hanem egykor Gorbacsovék is kísérletet tettek arra, hogy erényt kovácsoljanak a maguk számára a szerbek rokonszenvéből, s gyors politikai manőverekkel pótolják a tartós és áldozatokat követelő külpolitikai tevékenységet. Viszont a valóban látványos taktikázást megkoronázó döntések mégis leginkább attól függnek, hogy Oroszország kitől kap segélyt vagy kedvezményes kölcsönt, s azért milyenek vele szemben az elvárások akár Balkán-ügyben is. Márpedig aki neki segíthet, mondjuk az USA, Japán vagy Németország, az nem él-hal a ,.minden szerbet egy országba!” gondolatáért. Jelcin persze azt sem felejtheti el teljesen még a belbéke kedvéért sem, hogy Milosevicék általában nem az orosz reformerek, hanem ellenlábasaik pártjára álltak, sőt a rossznyelvek szerint még pénzt is áldoztak személyesen Jelcin megbuktatására. A megoldás kulcsa tehát a világ kezében van. Szarajevóban kicsit fellélegeztek az emberek, és élénk diplomáciai tevékenység kezdődött. Vajon a boszniai térség más részein is elhallgatnak majd a fegyverek, és felettük megjelenik a béke várva várt szivárványa? Gácsi Áron Sorsforduló előtt (Folytatás az 1. oldalról) ra: ezt az ellenséget (még hogy ellenzék. ..?) nem szabad a parlamentbe engedni! Mert ha ezt megteszed, tisztelt magyar választópolgár, akkor a jelened is csak 1994. május 8-ig tart, jövőd pedig megszűnik! Ha Magyarországon még egy választási időszakra hatalomhoz jut az „ellenzék”, akkor olyan lehetőséghez juttatod őt, kedves választópolgár, hogy pardon nélkül magához ragad minden hatalmat — minden kulturális, politikai, társadalmi és pénzintézményt, a közigazgatást, annak minden kiterjedésében, a sajtót, az elektromos hírközlő eszközöket — ismétlem: végérvénnyel —, mert nem látom azt az erőt, elszántságot, akaratot és tudatosságot, amellyel ezek a dolgok valaha is visszaszerezhetők lennének! Az „ellenzéknek” pedig ez a leghatározottabb programja! Óva intlek tehát, tisztelt magyar választópolgár! Ne mellőzd a választásokat, mert ne feledd: a Te le nem adott szavazatod az ellenség többletszavazatát eredményezi! Szavazz a jövődre - legjobbjainkra, a nemzet ügyét képviselő magyar pártokra! Cúth János (Szlovákia) Egyike vagyok azoknak a magyaroknak, akik külföldre kényszerültek a kommunista diktatúra üldözése elől, s már közel négy évtizede élek távol hazámtól. Hazát ugyan cseréltem, de nem szívet, s lélekben mindig is megmaradtam magyarnak. A kinti magyarok túlnyomó többségével együtt aggódtuk végig a kommunista elnyomás éveit, s úsztunk örömmámorban, hogy megélhettük hazánk felszabadulását a szovjet járom alól. Szájunk íze azonban kezdett megkeseredni, ahogy figyelemmel kísértük az otthoni eseményeket, olvastuk a hazai lapokat, s hazalátogatásaink alkalmából beszélgettünk rokonainkkal és barátainkkal. Nem gondoltuk ugyan soha, hogy most majd a hazatérő menekültek veszik át az ország vezetését — ahogy azt a moszkovita Rákosi és bandája tette 1945-ben —, de azért azt a kirekesztést sem vártuk, melyet a hazatérők tapasztalhattak odahaza. Ekkor jöttünk rá, hogy hiszen ez nem is történhetik másképp, mivel a tényleges hatalom továbbra is a liberál-kozmopolitákká vedlett veterán elvtársak és csemetéik kezében maradt. Természetes, hogy féltek tőlünk a hatalom bitorlói, mint ördög a szenteltvíztől, mivel tudták, hogy minket nem lehet az ő kozmopolita maszlagukkal beetetni. Tudták azt is, hogy mi itt kint túlságosan is jól ismerjük a new-yorki világtanács és az irányítása alatt lévő kozmopolita bankok üzelmeit és nem néztük soha jó szemmel a külföldi kölcsönök trójai falován beáramló idegen befolyást. Ez vezetett aztán a munkanélküliséghez, az elégedetlenséghez, s ez kényszerítheti végsőfokon térdre az országot. Érdemes ezen a témán egy kicsit jobban elgondolkozni. Tudjuk, hogy a jelen kormány átvállalta a kommunista kölcsönök terhét, de a kamatokat csak úgy tudta fizetni, hogy erre a célra megfelelő mennyiségű újabb kölcsönt vett fel. így az adósság egyáltalán nem csökkent, de az ország dollármilliárdokat fizethetett ki évente, hogy kiérdemelje a nyugati bankok leereszkedő elismerését. Tudjuk, hogy a kölcsönök nagy része nem az ország, hanem a kommunista mozgalmak céljait szolgálta, s így a kölcsönök teljes összegének sajátunkként való elismerése egymagában is súlyos hiba volt. A kölcsönző jól tudhatta, hogy nagy kockázatot vállalt, amikor pénzét Kádárék felelőtlen rendszerébe fektette, s ilyen módon előre láthatta a fizetésképtelenség lehetőségét. Becsületes ember nem ad egy alkoholistának pénzt kölcsön italra, mert ezzel csak súlyosbíthatja az állapotát. Hasonlóan felelőtlenül bűnös volt a nyugati kölcsönök folyósítása, melynek célja nyilvánvalóan az ország fölötti gazdasági uralom átvétele volt. A kommunista rendszer pedig költötte a soha meg nem keresett pénzt, mint egy részeg milliomos, hogy pár évvel elodázza gazdasági összeomlását. Sikerült is ideig-óráig fenntartani a,.legvidámabb barakk” hamis álomvilágát, s ennek isszák most a levét az egykor vidám barakklakók. Akik még most is visszasírj ák Kádár Jancsi birodalmát, azok emlékezzenek rá, hogy Budán is csak egyszer volt kutyavásár! Mit tehetünk a jelen körülmények között? Azt, amit számos más ország, többek közt a hatalmas Brazília is megtett: csődöt jelentett be, s megtagadta az adósság fizetését. S csodákcsodája, nem dőlt össze a világ, sőt az idáig fenyegetődző hitelezők hirtelen kezesbárányokká változtak adósukkal szemben. Jól tudták ugyanis, hogy csupán két dolog közt választhatnak: vagy elveszítik összes pénzüket, vagy visszakaphatják apránként, amennyiben hathatósan segítik a brazil gazdasági fellendülést. Természetesen az utóbbit választották, s a brazilok azóta is fizetgetnek, ahogy gazdaságuk és társadalmi tűrőképességük azt megengedi. Brazíliában nem a világtőke, hanem a kormány nyerte meg a pénzügyi háborút. Magyarország számára is csak egy ilyenfajta brazil út lenne járható, máskülönben gazdasági rabszolgaságba süllyedhet az ország, s irányítása a kozmopolita finánctőke karmaiba kerülhet véglegesen. T anuljukmeg végre: gazemberekkel szemben nem viselkedhetünk grállovagok módjára. A külföldi magyarok szavazati jogának megadásáról szóló törvényjavaslat elutasításával kapcsolatban el kell mondanunk, hogy ez itt kint nem ért egészen váratlanul minket. — A javaslat elfogadását megakadályozta a bolsi-liberális összefogás, amely könnybelábadt szemmel szaval a gyűlölet ellen, míg a magyarság felé ezt saját maga gyakorolja a legszemérmetlenebb módon. A szavazati jog elutasításának igazi okairól természetesen nem esett szó. Volt ellenben említés a kinti magyarok tudatlanságáról az otthoni viszonyokat illetően, meg hát arról is, hogy ők még adót sem fizetnek. Az igazság persze az, hogy mi itt kint kiválóan ismerjük nemcsak az otthoni viszonyokat, de azok összefüggését is a világpolitikai eseményekkel. Mi itt látjuk nemcsak a fákat, de az egész erdőt is az összes vadjával. Tudatában vagyunk az otthoni manipulációk mibenlétének is, s kézből tudjuk kontrázni a liberális sajtó torzításait és álnokoskodásait. így természetes, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége a nemzeti, magyar és keresztény pártokra szavazna - s ebben rejlik az elutasítás igazi oka. Ugyanakkor azért akad néhány nyugati gyászmagyar, akire a kirekesztés nem vonatkozik. Ezek nemcsak hogy választhatnak, hanem még választhatók is. Közéjük tartozik Király Béla, aki annak jutalmául, hogy idekintről szűrte össze a levet kozmopolita elvtársaival, most a magyar Országházban díszeleghet szádeszes barátai között mint a köpenyegforgató szélkakasok világbajnoka. Vizsgáljuk meg most már azt is, hogy mennyire megalapozott a választójognak az adózáshoz való kötése. Vajon hány nyugdíjas hazaáruló exkommunista élvez otthon óriási nyugdíjat anélkül, hogy akárcsak egy fillért is befizetne az államkasszába? Ugyebár sok, mivel ez a jövedelem nem adóköteles. De bezzeg nyúzzák otthon a kispénzű dolgozókat! A jelen rendszer egyik szégyene, hogy ezek a nyugdíjas zsiványok nemcsak hogy nem bűnhődnek a magyarság ellen elkövetett bűneikért, de még adómentességet is élveznek az ország tönkretételében kifejtett érdemeikért. Mi itt kint otthoni adót ugyan nem fizetünk, de önkéntes alapon veszünk részt minden igaz magyar ügy anyagi támogatásában, többek közt az elszakított területeken élő magyarok és az otthoni egyházak segélyezésében. Ez persze nem j avunkra, hanem terhűnkre íródik kozmopolitáék háza táján. Most pedig — a választások közeledtével — fokozottan támogatunk minden olyan megmozdulást, amely igyekszik megakadályozni, hogy az ország egy nemzetrontó csoport uralma alá kerüljön. Nem tudjuk ugyan felvenni a versenyt Sorosék anyagi forrásaival, de igyekszünk kiegyenlíteni ebbéli hátrányunkat lelkesedésünkkel és a magyarságba vetett hitünkkel —erkölcsi fölényünk tudatában. Fogjon hát össze otthon minden magyar, akinek még fáj a magyarság lemucsaizása, lebőgatyázása, „bozgor”-rá tétele saját hazájában! Egy olyan nép, amely képes volt az 56-os csodára, ne feküdjék le a kozmopolita tőke uralmának, amelynek végkimenetele bizton a magyarság erkölcsi és anyagi romlása lesz. Éppen ez a nemzedék segédkezne hazánk sírjának megásásában, melynek apái és nagyapái átvészelték a világháborúkat, a Kun- és Rákosi-féle vörösterrorokat, romjaiból építették fel ezt az országot immár kétszer ebben a században? Fogjatokhát össze, Ti, otthoni magyarok, és tegyetek valamit az elnyeléstekkel fenyegető ősi törzsi gyűlölet ellen! Akadályozzátok meg a gonosz uralmát országunkban, készüljetek fel és az adott alkalommal szavazzatok a nemzeti, magyar és keresztény pártokra! Farkas Barna (Kanada)