Nyugati Magyarság, 1994 (12. évfolyam, 2-5. szám)

1994-04-01 / 4. szám

RETURN ADDRESS:

P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC, CANADA, H3P 3B9

NYUGATI

MAGYARORSZÁG: 1055 Budapest Szt István krt. 21. IVJ16.

InlcyirasgpHaDTis ©(? W7®®©

[rflsIFögDIF“©!!© dl'OtgigDCaltStrűfe

XII. évfolyam, 4. szám 1994. április

A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA

33.- Ft — $2.50

Sorsforduló előtt

Nyílt levél a magyar választókhoz Kanadából és Szlovákiából

A magyar nemzet sorsforduló előtt áll. Ez nem azért van így, mert valaki így akarja láttatni. Nem is azért van így, mert egy nem kívánatos politikai erő biztos győzelmének feltételezése mondatja velem.

Mindenképpen sorsforduló előtt állunk.

Ez világos minden magyar állampolgár előtt. Ma viszont már megkerülhetetlen annak tisztázása, hogy a májusi választások nem ilyen vagy amolyan árnyalatnyi színváltozást eredményeznek majd a kormányban és a parlamentben. Tehát az előttünk álló sorsforduló nem a „jobbközép” vagy a „balközép” pozíciókérdése, hanem — minden dramaturgiai sugallat nélkül — a LÉT VAGY NEMLÉT kérdése. Márpedig erre a kérdésre nekünk kell megadnunk a választ

— VALAMENNYIÜNKNEK!

A legfőbb ideje annak, hogy mindenki pontos és világos képet alkosson magának a pökhendi ellenzékről, amely egy pszichopata gátlástalanságával tör hatalomra, igénybe véve csalást és hazugságot, idegen és „saját” tőkét, de ami a legaljasabb: annak a magyarságnak a bizalmát, amely ellen nyíltan és leplezetten mindent elkövetett és elkövet.

Minden magyar állampolgárnak fel kell tehát tennie a kérdést magában, de még jobb, ha hangosan teszi:

1. Lehet-e arra az ellenzékre — SZDSZ, FIDESZ, MSZP, MSZMP

— szavazni, amelynek ügynökei az Egyesült Államok és az egész befolyásos Nyugat különböző fórumain úgy hintik a magyarságot becsmérlő hazugságokat, mint hulla a dögszagot? Olyan képet festenek Magyarországról és a magyarságról, hogy az antiszemita és fasiszta — szemben a valósággal: a magyarság nem antiszemita és nem fasiszta, mert ha egy csipetnyit is az lenne, akkor a magyar adófizetők pénzéből élő magyargyalázó és magyarellenes árulók (a magyar parlamentből is!) már rég csak turistaként utazgathatnának kisebb világkörüli utakra, amelyeket már olyannyira megszoktak. Ezek az urak, akik most az abszolút és teljes hatalomra ácsingóznak—Magyarországon! —, akik elsőszámú feladatuknak tartják a magyarok leköpködését és sárba taposását, egy fikarcnyit sem zavartatják magukat azáltal, hogy míg ők hazug módon „antiszemitáznak”, addig az ő magatartásuk teljes mértékben kimenti a magyarellenesség és árulás fogalmát! Igen. És amíg ezek a liberál-bolsevik atyafiak suttyomban vagy teljesen nyíltan emígyen ügyködnek, elvárnák — tisztelt magyar választópolgár —, hogy rájuk add a voksodat!

2. Lehet-e szavazni azokra a pártokra és képviselőikre, akik mellébeszéléssel, időhúzással, félrevezetéssel és hazudozással, no meg ellenszavazatokkal és az ügy szabotálásával teszik lehetetlenné a magyarok árulóinak, a legjobb hazafiak kínzóinak,

gyilkosainak és a tömeggyilkosoknak méltó megbüntetését? Tudjátok, mi lenne ez, tisztelt választópolgárok? Ugyanaz, mintha önként besétálnátok a kiéheztetett oroszlánok ketrecébe...

3. Lehet-e arra az SZDSZ-re, FIDESZ-re, MSZP-re és MSZMP-re szavazni, amely bizonygat, győzköd és buzgón szavaz, amikor a magzat-, illetve nemzetgyilkos abortusztörvényről kell döntést hozni? Önmagát fölülmúlva serénykedik, ágál, szóban és írásban, ellenszavazatokkal, és minden elképzelhető rosszindulattal fejezi ki gyűlöletét mindenkor, ha a magyarság érdekeiről van szó, továbbá bármikor és bármivel kapcsolatban, amit valamely nemzeti elkötelezettségű párt terjeszt elő. — Ezekre bíznád magad, kedves honfitársam?

4. Szabad-e olyan pártokat és képviselőket a parlamentbejuttatni, amelyek és akik pojácáikon és koncleső brigadérosaikon keresztül — a Hankiss-televízió és Gombár-rádió korlátlan birtoklóiként—ott és úgy gyalázták a nemzetet, ahogy az nekik tetszett. — Márpedig tetszett: nem volt egyetlen műsorszám, a bohócjelenettől a politikai ripacskodásig, amelyben ne a magyar emberen, a magyarságon csattant volna az ostor vagy a pofon... Ezt nevezték liberális őfenngyalázóink „közszolgálati televíziónak és rádiónak”! Most pedig, miután Náhlik Gábor és Csúcs László némi tisztességet igyekszik belopni műsorszóró eszközeink háza tájára, ezek „közszolgálati” voltának és .függetlenségének veszélyeztetettségéről” gajdolnak, a rájuk jellemző teljes pofátlansággal és arroganciával.

Tehát ahelyett, hogy a tisztesség és igazság hallatná a hangját, mondván, hogy most alakítjuk ki a tévé és rádió közszolgálati jellegét, s épp a mostani intézkedések biztosítják tájékoztató eszközeink (rádió és televízió) függetlenségét, aminek kiteljesedéséhez — tudjuk — még további lépések és intézkedések kellenek!

Nem. Ehelyett a liberális főtutor külföldről kér segítséget, mert — úgymond — „médiáink elvesztették függetlenségüket”, „erős jobbratolódás” észlelhető nálunk, illetve .Magyarországon veszélybe került a demokrácia”!

És aki még ezen övön aluli rúgásokból sem gyanít egy kevéske hazugságot, némi igazságtalanságot, egy csöppnyi magyargyűlöletet s valamelyes hazaárulást, azt nyomatékkai intem, hogy nézzen, s ha már néz — hát lásson is. Mert például, ha a liberál-bolsevikok koholmány- és hazugságtákolmányát az igazságnak egyetlen fuvallata megingatja, máris riadóztatják saját ,jtem-munkás-őrségük” osztagait, mondjuk a „demokjatikus chajtásokat” és egyéb vadhajtásokat, akik elvből, azaz vak magyargyűlöletből azonnal utcára csörtetnek, hogy Magyarország fővárosában, rendőri védelmet élvezve, gúnyoljanak mindent, ami magyar, s mindent, ami az ő pénzre és hatalomra irányuló „előjogaikat” megkérdőjelezi. Mert mit nekik becsület, tisztesség, igazság és erény, amikor az ő erényük a gátlástalanság, úrhatnámság, szemtelenség és akarnokság.

És most kérdem: hol marad ezzel szemben a jogos fellépés és megmozdulás: milliós tömeg akaratnyilvánítása a nemzet, az igazság nevében, az „ellenzékként” fellépő ellenséggel szemben?

Az ilyen megnyilvánulások, illetve azok hiánya ragadtat harsány szó(Folytatás a 3. oldalon)

Holokauszt 1944

Az animal és az anima között csak egyetlen betű a különbség. Évmilliókra volt szükség ahhoz, hogy az animal végéről az egyetlen betű. lekopjon s az állatból ember legyen. A történelemnek azóta van értelme, hiszen a „cél" a múló idő ismeretlen méhében rejtezik. A történelem értelme az ember megvalósulása. André Malraux, a 20. század nagy francia írója 1937-ben megjelent könyve még a reményről íródott. A világégés közvetlen és járulékos borzalmainak átélése után 1951-ben kiadott könyvéből (A csend hangjai) már azt tudhatjuk meg, hogy a történelem döbbenetes tragikuma az emberi létfeltételek teljes megsemmisülésének a lehetősége. Ennek a tragikumnak értelmezésében fontos segítséget jelent a német bölcselő és történész Spengler megállapítása a Nyugat alkonyában: „A társadalmak akkor halnak meg, amikor a kultúrából, azaz élő szerves egységekből civilizációkká lesznek.”

A két világháború pusztítása a civilizációk eszeveszett harcának következménye. Részese volt ennek mind a vesztesek, mind a győztesek tábora. Nürnbergben a győztesek bírósága nemcsak Hitler ék rendszerének romjai, Auschwitz bűnös gyilkosaifelett ítélkezett, de

(Folytatás a 4. oldalon)

Sohasem volt fasizmus Magyarországon!

Napjaink politikai életét a fogalmak kever(ed)ése jellemzi. Különösen egybemosódott a fasizmus és a nácizmus fogalmának használata. Ebben szerepe van az elmúlt negyven év hamis történelem-tanításának, de sajnos annak is, hogy napjaink egy-két történelem-tankönyve—mint például Bihari Péternek „A 20. század története fiataloknak” című könyve, továbbá a „Történelem IV., 1914—1990” című könyv — szándékosan ködösít. Ez utóbbi a Magyar Lajos Alapítvány szerkesztésében jelent meg. Igaz ugyan, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyiket sem nyilvánította tankönyvnek, de az ún. „alternatív pedagógia” elterjedése következtében a tanárok világnézetüknek megfelelően számos középiskolában ezen könyvekből tanítanak. Az alábbi tanulmány szerzője, Dr. DÉKÁN KÁROLY történész megkísérli — a teljesség igénye nélkül — felmutatni a két eszmerendszer közötti azonosságokat és különbségeket.

I. A fasizmus

A téma tömény politikai jellege miatt az ismertetést Kis Aladár egyetemi tanár jegyzetéből vett adatokkal kezdtem. Ez a jegyzet a második magyar proletárdiktatúra (a Kádár-korszak) idején, 1982-ben jelent meg. Címe: Olaszország története 1748— 1970. A 128. oldalon akövetkezőkolvashatók:

„A mozgalom fasizmus elnevezése a latin fasces, illetve az ennek megfelelő fascio szóból ered. A fasces, vagyis az összekötött vesszőnyaláb közé helyezett csatabárd a római liktorok jelvénye volt, s mint gyakorta használt római állami jelkép az állam erejét fejezte ki, amely a patríciusok és plebejusok összefogásából és egységéből ered. Az olasz történelem folyamán számos — haladó és reakciós — szervezet vette fel a fascio nevet, mellyel szintén az összefogás, az egység és az erő elválaszthatatlanságát akarták hangsúlyozni. Fascionak nevezték magukat a XIX. század végi szicíliai parasztszövetségesek és egyes munkásszervezetek (pl. Bolognában), fascioba tömörültek a XX. század elején alakult nacionalista csoportok, majd az I. világháború kitörése idején a háborúba lépést követelő interventisták.

Egyes hivatalos állami szervezetek is használták ezt az elnevezést. A

háború idején a caporettói katasztrófa után a parlament megalakította a Nemzeti Védelem Fascioját. A Fascio tehát nem Mussolini találmánya volt, s a szervezet megalakulása idején már a fasiszta kifejezést is használták. Mint az intervencionista mozgalom egyik vezető alakja, Mussolini lényegében csak felújította a fasciohoz fűződő utóbbi tradíciókat. Új mindössze annyi történt, hogy a fasces a mozgalom hivatalos emlémája lett, amivel Mussolini mozgalmának intervencionista eredetét kívánta hangsúlyozni, mivel a szervezet ekkor azokat a különböző politikai felfogású anarchista, szindikalista, szocialista, köztársasági, futurista, nacionalista elemeket egyesítette, akik a háború idején Olaszországnak az antant oldalán való hadbalépése mellett kardoskodtak. így Mussolini tömegbázisát tulajdonképpen a frontharcosok alkották.”

Mussolini kezdetben köztársasági elveket vallott, e nézete miatt azonban a mozgalmon belül elszigetelődött. Belátta, hogy további politikai pályafutása érdekében—ha érvényesülni akar, akkor a királyság intézményéhez nem szabad hozzányúlnia. Ezért ő maga is síkraszállt a királyság megmaradása mellett és mint a milánói fascio vezetője összegyűjtötte a

fasizmus ún. törzsgárdáját (a „Ras”okat) és a Rómában 1921. november 7-10. között megtartott Fasciok Kongresszusán kimondták a Nemzeti Fasiszta Párt (Partio Nazionále Fascista) megalakulását.

Ezen a kongresszuson Mussolini a saját vezetése alatt egyesítette a fasizmus összes irányzatait. Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Fasiszta Párt világnézete a gyakorlatban a Bibliára épült, valamennyi egyház támogatását megnyerte. A háború utáni munkanélküliség miatt létrejött és Antonio Gramsci által vezetett Szocialista Párt maximalista csoportja elleni küzdelemben a nagytőke és a földbirtokos arisztokrácia is Mussoliniben látta azt az embert, aki rendet teremt. (Ezek a maximalisták alakították meg 1921-ben az Olasz Kommunista Pártot.) így aztán, amikor 1922. október 27-én—a Facta-kormány lemondása utáni napon — a Fasiszta Párt tagjai Rómába meneteltek (ez volt a híres „Marcia su Roma”), III. Viktor Emanuel király Mussolinit bízta meg a kormány megalakításával. így lett Benito Mussolini harminckilenc éves korában miniszterelnök.

Mussolininek váratlan segítséget jelentett az 1922 januárjában elhunyt XV. Benedek pápa utóda, Achille Ratti bíboros, aki XI. Pius néven vonult be a pápaság történetébe. XI. Pius azért lett Mussolininek mintegy természetes szövetségese, mert egy világnézeti „gyékényen” árultak, s mindketten szemben álltak az ateista elveket valló Kommunista Párttal. Az új pápának azért is jól jött Mussolini, mert már beiktatása napján az „Urbi et Orbi” áldást a Szent Péter Bazilika külső loggiájáról adta (a külső loggia már az Olasz Királyság területéhez tartozott), jelezve, hogy az elődei által 1870 óta képviselt elven, miszerint a pápa „a Vatikán foglya”, változtatni akar. (1870-ben szűnt meg az „első” egyházi állam.)

Mussolini és pártja részben terrorral, részben közigazgatási eszközök(Folytatás a 6. oldalon)