Nyugati Magyarság, 1993 (11. évfolyam, 12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
16. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1993. december fó R u A ..FÓRUM’’ -ban közölt írások beküldőik egyéni véleményéi fejezik ki, amely nem feltétlenül esik egybe a szerkesztőség álláspontjával. — A szólás- és véleménynyilvánítási szabadság jegyében készséggel adunk helyet leveleknek, rövid polemikus írásoknak, de fenntartjuk a rövidítés jogát — A szert A madár tolla Nagy megelégedéssel olvastam a baloldal dühödt kirohanásait, melyeket az „Árpi bácsidnak becézett köztársasági elnökünkkel foglalkozó írásaim váltottak ki. Sikerült tehát kiugratnom a nyulat a bokorból, s napnál is világosabbá vált így, hogy a „pártsemleges” elnök mögött miféle erők sorakoznak. Bármekkora is azonban az igyekezet „Árpi bácsi" múltjának a tisztára mosása körül, a hazaárulás fogalma nem filozófiai elmefuttatások, hanem jogi meghatározás kérdése. A saját haza elleni tevékenység, illetve az ellenséggel való összejátszás a világ összes államának törvénykönyvében mint hazaárulás szerepel. Mivel Göncz Árpád saját bevallása szerint már 1944 nyarán, tehát Horthy Miklós megkérdőjelezhetetlenül törvényes országlása alatt szervezkedett hazája ellen, a hazaárulás ténye kétségtelenül fennáll. A fenti joggyakorlatot a Magyar Alkotmánybíróság éppen tavaly tavasszal erősítette meg a Zétényi-Takács féle törvényjavaslat elutasításával kapcsolatban. Mivel azonban ezúttal a kommunista gyilkosok bőrét védte a joggyakorlat, az elvtársi baloldal — Gönczcel az élen — boldog elégedettséggel vette azt tudomásul. Az engem támadó egyik cikkben még megjelent olyan csacskaság is, mif \ Szebeni Ilona: „Merre van a magyar hazám... ?” Az írónő csaknem négyszáz oldal dokumentumot, visszaemlékezést és fotóanyagot gyűjtött össze az 1944-49 között a Szovjetunióba elhurcolt kárpátaljai, észak- és kelet-magyarországi deportáltak sorsáról. Az embertelen megpróbáltatásokon átment ártatlan emberek megrázó történetéről ad hiteles, bár szinte hihetetlen képet az olvasónak. A kötet tartalmazza az elhurcoltak névsorát is. Kiadta: SZÉPHALOM Könyvműhely — Budapest papírkötésben, 349 oldalon, 32 oldal képes melléklettel. Észak-Amerikában megrendelhető a Nyugati Magyarság szerkesztősége címén. - Ára: $12.00 (A csekkre: Nyugati Magyarság.) V____________________________/ szerint: „Mi antifasiszták nem az oroszok, hanem a szövetségesek oldalán harcoltunk.” Ha néha nincs is mindig a legjobb véleményem ellenfeleim tárgyi tudásáról, azt azért már mégsem hiszem el, hogy az író ne tudta volna, hogy az oroszok akkoriban jócskán beletartoztak a „szövetségesek” szócska gyűjtőfogalmába. Sőt, ami minket magyarokat illet, nekünk a gyakorlatban az oroszok jelentették egyedül a „szövclségesek”ct. Ittuk is a levét ötödfél évtizedig! Olyan tekintélyi érvekkel se hozakodjon elő senki, melyek bizonyítékul szolgálnának arra, hogy a Rákosi- vagy Kádár-rendszer alatti szabadságvesztés eleve a kommunistaellenesség ismérve lett volna. Hiszen Rajk Lászlóra vagy Nagy Imrére még az ellenségei sem foghatják rá, hogy nem voltak lelkes kommunisták, s jutalmuk mégis elvtársi akasztás volt. A Recsken követ törők között is akadt egy Faludy György, aki először balos lelkesedésében a Prohászka-szobrot döntögette (a baloldal ezt persze nem emlegeti), majd lelkes versben ünnepelte Rajk László kivégzését, mint egyikét a „Nyolc szömyeteg”-nek. Kapkodnak fűhöz-fához a baloldalon igazuk bizonyítására, s lám az annyiszor lefasisztázott Horthy Miklós, akit Göncz Árpád nemrégiben itt Amerikában állított egy sorba Sztálinnál és Brezsnyevvel, hirtelen szentté válik, mihelyt az oroszok előtti fegyverletétel i proklamációjáról van szó. Érdekes, hogy az általam különben nagyrabecsült kormányzó éppen azért az egyetlen tettéért kapja meg a baloldal dícséretét, melyet alkotmányellenesen követett el — Lakatos miniszterelnök tudta és beleegyezése és az országgyűlés jóváhagyása nélkül. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a háború vége nem volt-e jó tanulság nekem, azt kell válaszolnom: de még mennyire! Mindazon félelmünk, melyet a bolsevisták iránt éreztünk, és ami miatt a végsőkig kitartottunk, százszorosán bevált. Jó tanulság volt a háború vége és annak következménye az oroszok nyugati szövetségeseinek is, s utána évtizedekig tartó küzdelemben sikerült csak megfékezni a baloldaliság táptalaján kivirágzott bolsevista tébolyt. A velem perlekedők írásaiból idézem a következő kérdést: „Farkas mai hazája mit szólhat ahhoz, hogy valaki ma a nácik mellett való kitartást helyesli?” Ez a kérdés tulajdonképpen az állampolgár alapvető gondolat- és véleményszabadságát van hivatva megkérdőjelezni, s mint ilyen a baloldal antidemokratikus voltának a legékesebb bizonyítéka. De miért nem kérdőjelezte meg az író a kommunizmus melletti kitartás helyességét? Jó lenne erre választ kapni. Különös módon a baloldal képzeletében a nácizmus a nagy mumus még félévszázad távlatából is, míg a bolsevizmus, melynek aktualitása még most is fenyeget, ártatlan kis báránykának I----------------------------------------------------------------MEGRENDELŐ SZELVÉNYEI Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG I P.O.Box 125, Montreal, QC H3P3B9, Canada | I I NÉV:........................................................................... CÍM:............................................................................ ! I 7 I I Megrendelési díjak egy évre: Kanada: $26; USA és Európa: US-$25; egyéb országok: US-$30 (TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL VESZÜNK!) tűnik. Mindettől függetlenül előző írásaimban már kifejtettem (akármilyen nehezen esik is le a tantusz egyesek elméjében), hogy a háborúban nekünk csupán két rossz között volt választásunk, s hogy melyik volt a nagyobb rossz, azt a saját bőrünkön tapasztalhattuk több mint négy évtizeden keresztül. „Árpi bácsi”-ra visszatérve, megfigyelhető, hogy a baloldal milyen egységesen sorakozik fel mögötte, s milyen ujjongással köszönti minden tettét, mellyel a törvényes magyar kormány munkájának keresztbetesz. Ezért találták ki odahaza a Göncz-pártiak számára a következőköszöntést: „Betartás! Éljen Árpi bá'!” Göncz Árpád működése teszi most Magyarországon lehetővé a baloldal hagyományosan nemzetietlen, vallásellenes, családromboló eszméinek terjesztését a hírközlő eszközök csaknem kizárólagos birtoklása révén. Hazánkban ma nem a náci, hanem a bolsevista eszmék fenyegetnek! Ne próbálja tehát senki elterelni a figyelmet az igazi veszedelemről álokoskodással, hamisítással, ködösítéssel! Hazánkban ma nemzetvesztő elemek folytathatják országromboló tevékenységüket külföldi irányítással és pénzzel a demokrácia nevében. Ideje lenne már végre tudtára ébredni annak, hogy végső soron itt most már nem különböző politikai oldalakról, hanem a magyar nemzet fennmaradásáról van szó! „Árpi bácsi” támogatóinak egyik díszpéldánya. Király Béla, az 1956-os „hős”, igazolja a „madarat tolláról, embert barátjáról” kezdetű közmondásunk helyességét. Király Béla esete azért is érdekes, mivel a számos áldozatos lelkű nyugati magyar mellőzésével ő lett az egyetlen, aki otthon folytathatta fényes karrierjét. Most vezérezredesként trónol a parlament baloldali padsoraiban az egykori horthista katonatiszt, aki Szálasin és Rákosin keresztül Gönczig minden rendszert kiszolgált. Mivel felfedeztem a Nyugati Magyarságban, hogy még mindig vannak neki itt kinn lelkes támogatói, érdeklődéssel várom, hogy kik és milyen módon próbálják Göncz után most már Király Bélát is a szerecsenmosdatás örömeiben részesíteni. Végezetül, sajnos ki kell ábrándítanom harcias bírálóim egyikét abból a tévhiedelméből, miszerint én egyike lettem volna azoknak, akik „a Nyugat biztonságából rázták öklüket mindenki felé”. Az igazság az, hogy míg egyesek követ törtek Recsken, én szorgalmasan dolgoztam otthon az 56-os forradalom szellemi alapjainak megteremtésén. Később, 1956-ban, mint a számos forradalmi bizottság egyik elnöke, december közepéig tartottam ki a helyemen, s csupán egyetlen nap különbség volt a határon való átlépésem és a pufajkások lakásomra érkezése között. Ugyanakkor Király Béla 1956. október 30-án — a forradalom teljes győzelme után! —jelent meg csupán a színen, s azt sem tudta, mi fán teremnek a forradalom eszméi. Valójában ezek az eszmék teljesen idegenek voltak Rákosi hűséges kommunista tábornokának gondolatvilágától. Király négynapos forradalmi tevékenysége különböző címek és megbízatások megkaparintásában merült ki, s ötödnapra már mint Budapest forradalmi katonai parancsnoka surrant ki a fővárosból az éj leple alatt. Ez a „kalkuláló ravasz szél kakas” november közepére már Nyugaton ünnepeltette magát, míg az ország nagy részében még jó ideig folyt a forradalmi bizottságok működése és az aktív ellenállás. Később a félrevezetett, hiszékeny Nyugat támogatásával a Magyar Forradalmi Tanács vezetőjévé vált Király, mint a „forradalom autentikus képviselője”, most pedig volt kommunista barátainak és azok pereputtyának nyalja a talpát odahaza. Ami pedig azt a feltételezést illeti, hogy a „farkasbarnák miatt egyre nő otthon azoknak a tábora, ak ik gyanakvással fogadnak minden nyugati magyart”, ez még részben igaz is lehet, amennyiben a fenti tábor a liberál-kozmopolita-kommunista elemeket foglalja magában. A becsületes magyarok tábora viszonta királybélákra és támogatóikra tekint jól kiérdemelt idegenkedéssel. Farkas Barna (Montrcál) Média-háború Aki valaha elolvasta Leninnek a „Pártszervezet és pártirodalom” című, még 1905-ben papírra vetett néhány lapos cikkét, sok mindent megért abból a jelenségből, amit ma Magyarországon „média-háborúnak” neveznek. Lenin többek között ezeket írta: „Az irodalomnak pártirodalommá kell lennie... a szocialista proletariátusnak fel kell állítania a pártirodalom elvét, ki kell építenie és a lehető legteljesebb és legtisztább formában valóra kell váltania ezt az elvet.” Leninnek a pártirodalomról és a pártsajtóról meghirdetett eszméinek a szellemében tanítottak Magyarországon negyven éven át az újságíróiskolákban. Magyarországon a pártállam idején a hatalom gyakorlásának legfontosabb eszköze — a belügyi szervezetek és a munkahelyi pártsejtek mellett—az írott és a hangzó sajtó, illetve a televízió volt. A tudat megdolgozását, a gondolat manipulálását, a kapitalizmus és az imperializmus „leleplezését” a hatalom elsősorban ezektől várta. A médiumoknál zömében kommunista párttagok dolgoztak. A sajtó a pártmunka része — hirdette Lenin. „Le a pártatlan írókkal!... Az irodalmi munkának az egyetemes proletármunka részévé kell lennie...” A magyarországi rendszerváltozás úgy zajlott le, hogy a sajtó jelentős része a korábbi garnitúra kezében maradt. A laptulajdonos, a kiadó személye talán változott, de a munkatársak zöme, gyakran a vezetők is a helyükön maradtak. Mondhatja-c „pártoktól független napilapnak” magát az az újság, amelynek főszerkesztőjét még az MSzMP nevezte ki, s újságíróinek zöme a kommunista párt tagja volt? Lehet-e független az a tévé-stúdió, amelynek vezetője karrierjét a letűnt rendszerben futotta meg, s előrejutását „megbízható, jó elvtárs” létének köszönhette? Magyarázhatjuk ugyan a helyzetet a demokratikusan megválasztott mai kormány gyengeségével, sokirányú lekötöttségével, az átalakulással járó figyelem megosztásával — mindez a tényeken nem változtat: jóformán a koalíció létrejötte, az új kormány megalakulása, a rendszerváltozás első pillanata óta össztűz zúdul a sajtóból. Ámi nemzeti, az ott hordó és handabanda. Ami magyar, az ott nacionalizmus. Ami keresztény, az ott kurzus és konzervativizmus. Ami a kormánnyal kapcsolatos, az ott jobboldali. Ami valós politikai vagy kulturális probléma, az ott antiszemitizmus. Ami bűnügyi kérdés, az ott idegengyűlölet, rasszizmus. Ugyanazok a „derék és becsületes” férfiak, akik néhány éve a kapitalista sajtó züllöttségét hirdették fennen, most a sajtószabadság nevében a szenzációkeltés legalpáribb fogásaitól sem riadnak vissza. Ugyanazok a derék és becsületes férfiak, akik néhány éve megírták az iskolák körzetesítésének előnyét, most meghirdetik a harcot az életképes kisiskolákért, és krokodilkönnyeket hullatnak a minisztérium által megnyomorított, szegény pedagógusokért. Ugyanazok a derék és becsületes férfiak, akik korábban az ateista propaganda élharcosai voltak, most — a lassan megvalósuló vallásszabadság idején — arról elmélkednek, hogyan kell a szülőnek megvédenie gyermekét az egyházak és a papok „erőszakossága”, a(z egyébként nem létező) „kötelező hitoktatás” ellen. Ma a sajtó nagy részében alapelv: az a jó, ami rossz. Hozz egy rossz hírt, és megdicsérlek. Szóvá teszed a szerbek 1944-es bácskai vérengzését?—Jaj, magunkra haragítjuk a szomszédainkat. K is mértékben emel ik a nyugdíjakat? — Jaj, nő a nyugdíjasok, a társadalom egynegyedének a nyomorúsága. Lelép a gyár korrupt vezetősége? — Boszorkányüldözést folytatnak a munkások a kipróbált szakemberek ellen. Valahol igazoltatnak a rendőrök egy kötekedő férfit? — Másnap arról olvashatsz, hogy önkényeskedik a rendőrség. Ma az újságíró munkaeszköze nem a toll, hanem a habverő. A sajtó nagy része a rossz közérzet, az elkeseredett hangulat, az elégedetlenség szítója. Ha tizedannyi kritikát mert volna leírni a pártállam és a szovjet megszállás idején a toll némely derék és becsületes bajnoka, mint amennyivel ma illeti a demokratikusan megválasztott magyar kormányzást, már régen a partvonalon kívül lenne a helye. Lassan ott tartunk, hogy annak kell álnevet használnia, aki szót emel a határon túli magyarság sorsáért, aki örül az ország függetlenségének, aki erőteljesebb nemzeti öntudatot sürget. Ezek után csodáljuk-e, hogy a kormányzat megelégelte a sajtó nagyobb részének magatartását? Hankiss és Gombár ügye csupán a jéghegy csúcsa volt. A kormányzat a rádió és a tévé élére kinevezett két olyan derék és becsületes férfiút, akiket nem tudott leváltani, és akik belehergelték magukat az egyre élesebb konfrontációba. Akár a mögöttük meghúzódó, őket mozgató politikai erők hatására, akár a harc, a háború lélektani törvényei s emberi gyengeségeik miatt. Odáig jutottunk, hogy a volt kiváló szociológus, de a nemzeti televízió vezetésére teljesen alkalmatlan, beszédhibás, de a szellemi párbeszédre is képtelen tévé-elnök önkényes döntései ellentöbbek között-Tőkés Lászlónak kellett tiltakoznia. Nő a Hankiss- és Gombár-hitűek bátorsága. Nő a tárgyilagos, erkölcsi tisztaságú és nemzeti érdekeket szolgáló médiumokért aggódók elkeseredése. Kajsza János (Budapest) You don’t just rent a car. You rent a company.TM HERTZ RENTS FORDS AND OTHER FINE CARS. Autóbérlés Magyarországon: Ferihegyi repülőtér, mindkét terminál V. kér., Aranykéz u. 4-6., tel.: 1177-788 VII. kér., Kertész u. 24., tel.: 1116-116 Foglalás-rendelés USA: 1-800-654-3001 KANADA: 1-800-263-0600 TORONTO: 1-416-623-9620