Nyugati Magyarság, 1992 (11. évfolyam, 4-7. szám)
1992-06-01 / 6-7. szám
RETURN ADDRESS: P.O.Box 125 Montréal, QC, CANADA, H3P 3B9 NYUGATI Mr. A. MOLNÁR 59 Pennington Rd. N . Brunswick. N.J. 08901 U.S .A. Hungarians of the West Hongrois dOccident XI. évfolyam, 6-7. szám 1992. június-július A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA Ára: 29.-Ft)— $2.00 TUSKÉS TIBOR: HOMOKORA CANADA CSEH TIBOR: Anarchia előtt? A VMDK autonómiát követel a magyarság számára Peregnek a napok, a hetek, a hónapok. Mi volt egy éve, egy hónapja, egy hete? Mi lesz egy nap, egy esztendő, egy évtized múlva? Az események néha megsűrűsödnek, megcsomósodnak, néha megritkulnak, szétfolynak, elenyésznek. Ruszkik, haza! Egy éve hagyta el az ország területét az utolsó megszálló orosz katona. Emlékezünk még a megelőző csaknem fél évszázadra? Emlékezünk a tavalyi harangszóra? Mások lettünk azóta? Két évtizedig tanítottam középiskolában. A magyar történelmet is. Mit tett, mit tehetett egy tanár az igazság érdekében? Ha a magyar múltról volt szó, azt szoktam mondani: „És 1686-ban, Buda visszafoglalásával véget ért az ideiglenesen itt tartózkodó török csapatok másféiszázados uralma...” Legalább bízni és biztatni lehetett: ha elmúlt a százötven éves török hódoltság, egyszer talán véget ér a jelen megszállás is. Mint emlékszünk, ez volt a szokott formula: A hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok... Erre fizetett rá a hajdani újságíró is. Azt találta írni cikkében: — „Átadták városunkban az öröklakásokat az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok tisztjeinek...” Másnap már be se tehette lábát a szerkesztőségbe. Tudtunk-e, tudunk-e örülni az egy esztendővel ezelőtt véget ért kivonulásnak? 1956-ban még egységes volt a nemzet. Együtt harsogta: „Ruszkik, haza!” Aztán jött a „puha” diktatúra korszaka. Erdők fái mögé rejtették a laktanyákat, a gyakorlótereket, a lőszerraktárakat, rakétakilövő-állomásokat. Csak a „megállni tilos” táblák figyelmeztettek az országutak mellett. A csapatokat ritkán és akkor is többnyire éjszaka mozgatták. A városok utcáin, a pályaudvarokon csak elvétve lehetett egyenruhás szovjet katonát látni. Nyáron, legalábbis a B alaíon fölött újabban már ritkábban riogatták hangrobbanásokkal a gyakorlatozó MÍG vadászgépek az üdülőket, a külföldi turistákat. A kivonulás után aztán előkerültek a jelek. Az elhagy ott laktanya pincéjéből gáz szivárgott: a szomszédos iskolát ki kellett üríteni. A szétfolyatott üzemanyag belekerült a föld mélyebb rétegeibe: a falvakkútjából merített vizet meg lehetett gyújtani. Egy éve, délben, negyedórán keresztül szóltak a harangok. Orosz István tányérsapkás orosz katonát hátulról ábrázoló plakátja kifejezte a lényeget: „Tovaris, konyec.” De már ez a plakát megosztotta a közvéleményt. Voltak, akik ellenezték, idegenkedtek tőle. Én is hallottam: ,Milyen jól eladhatnánk a gabonánkat, vagy süthetnénk a kenyeret az itt tartózkodó szovjet katonáknak. Piacot jelenthetnének a magyar termékeknek. Csak meg kellett volna velük egyezni...” Hyen nehéz a szabadság jó ízét élvezni? A teljes felelősség persze a tetteinkért most már a miénk. Már nem az „atyuska” mondja meg Moszkvában, hogy mitkell tennünk. Talán hiányoznak valakinek a repülőtéri hamis ölelések, hármas csókok? Igen — most már nekünk kellene kézbe vennünk sorsunk irányítását. Ezt tesszük, felelősséggel? Jó rosszat mondani Májusban volt néhány esőtlen hét, leginkább csak a Dél-Alföldön. Az egész országot teleharsogták a médiák: „Aszály sújtja az országot.” Medárd meghozta a bő csapadékot. Ma ugyanazokból a médiákból azt hallom: „Özönvíz tört ránk, elázik a termés...” Június elején bő választékkal, soksok magánkiadó részvételével ismét megrendezték a könyvhetet. Még jóformán el se kezdődött, az újságíró már azt kérdezte: „Ugye, ez már nem olyan ünnepi, mint a régi könyvhetek?” És mindenkinél jobban tudta: kevés a könyv, magasak az árak, nem vásárol senki könyvet. De az összehasonlítás elmaradt: az elmúlt tíz évben ugyanígy emelkedett a kenyér, a tej, a vasúti jegy ára is. A magyar szellem méltó palotát emelt a sevillai világkiállításon. Jött egy nagyobb eső. Vízfoltok jelentek meg az épületen. Az ellendrukkerek kórusa azonnal rákezdett: „Elázott a Makovecz grandiózus álma...” Hiba a gőg, a beképzeltség, a bajok elfedése. De legalább akkora hiba a „habverés”, a baj fölnagyítása. Ma öröm keserűséget, rossz hangulatot kelteni. Néhány napja a vonaton utaztam. (Álruhában, politikusnak, államférfinak való helyzet.) Ott hallottam ezt a beszélgetés-töredéket. (Ki lehet találni, mire és kire utaltak a szavak.) „E- zek ma is összetartanak...” „Ávós őrnagy volt az anyja...” „Nem tudni, mi van mögötte. De valami van, az biztos...” „A kibicnek semmi sem drága...” (Folytatás az 5. oldalon) Az elmúlt időszak ismételten bebizonyította, hogy a volt Jugoszlávia a horror kiapadhatatlan forrása, amit mindenki, aki csak teheti, igyekszik kívülről szemlélni. Amikor a nézelődőkegyikének-másikának felfordul a gyomra az ott látottaktól, bölcs tanácsokat, felhívásokat, deklarációkat indít útnak a szembenálló felek irányába a béke előmozdítására—apellálva a humanizmusra, felebaráti szere tetre, Istenre és még ki tudja, mire és mire nem, mintha nem is a Balkánról lenne szó. Persze az ilyen típusú megoldáskereséssel az ötletadók hazai terepükön azért nem próbálkoznak, amire kiváló alkalmat nyújtott volna például a kaliforniai néger zavargás, annál is inkább, mivel az ottani gengszterek nemcsak fegyverzetben, de elvetemültségben sem léphettek a rác martalócok nyomdokaiba. A Szerbiára és Montenegróra zsugorodott harmadik Jugoszlávia deklarálta jogfolytonosságát a második Jugoszlávia után, beleértve a Jugoszláv Néphadsereget. Bejelentették, hogy csapataikat visszavonják az új államalakulat határai mögé. Boszniában (is) a hadsereg tisztikarát szinte kizárólag szerbek alkották, többségükben helyi születésűek. A csapatkivonások a gyakorlatban azt jelentették, hogy a haderő egy jelentéktelen hányadát kitevő és maradni nem kívánó, Bosznián kívüli állomány kivonulása után a visszamaradottak a harcot a boszniai szerbség nevében folytatják — immáron mindenféle kontroll nélkül. Készleteik kimeríthetetlenek, hiszen Bosznia volt a néhai Jugoszlávia fő hadianyagraktára és a világméretekben is számottevő hadiipar szíve. Ráadásul ezt a térséget évtizedeken át egy hosszadalmas gerillaháború bázisának építették ki. A szerbekkel szemben álló, főként a muzulmán boszniai kormányhoz hű erők szinte teljesen híján vannak a haditechnikának és nincs módjuk viszonozni az állandóvá vált tüzérségi támadásokat. Izetbegovic boszniai elnök a legvégsőkig bízott a békés megoldás lehetőségében, remélve, hogy az egymással teljesen összekeveredett nemzetek belátják a konfrontáció értelmetlenségét, az etnikai határok átrajzolhatatlanságát és valamennyien elfogadják Boszniát három államalkotó nemzet demokratikus országának. Békés törekvéseit a nemzetközi közösség bátorítása segítette, s ennek a közös erőfeszítésnek az eredménye az eddigi több tízezer halott és sebesült — és a milliót meghaladó menekültáradat. A vérfürdő kirobbanása könnyen előrelátható volt; a szerbség hangadói Bosznia-Hercegovina minden áron Jugoszláviához való tartozásának eszméjét vallották, hiszen ez szolgált annak álcázására, hogy a többiek rovására megőrizhessék zsíros állásaikat a hadseregben, a rendőrségnél és a pártállami funkciókban. Amikor a köztársaság függetlenségének kérdésében kiút népszavazáson a polgárok (beleértve a szerbek egy részét is) a függetlenségre voksoltak, lényegében ezt a természetellenes állapotot utasították el. A boszniai demokratizálást szorgalmazó erők ilyen formán pont a szerbség legagresszívabb és leggátlástalanabb köreivel kerültek szembe, olyanokkal, akik saját érdekeik, privilégiumaik védelmében saját népüket sem restek feláldozni. Noha a boszniai kormány végül is kihirdette az általános mozgósítást és katonai együttműködési szerződést (Folytatás a 6. oldalon) Új címünk: Nyugati Magyarság (Transatlantic Publications, Inc.) P.O.Box 125 Montreal, QC, Canada H3P3B9 Telefon és fax (változatlanul): (514) 731-4192 Nemzeti érzelmű újságírók közössége alakult Március 14-én Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium mozitermében mintegy 500 résztvevő jelenlétében megalakult a Magyar Újságírók Közössége. Tiszteletbeli elnökéül Benedek István orvosprofesszort, közírót, elnökéül pedig Kósa Csabát, & Magyar Fórum főszerkesztőjét választották. A megalakuláskor 300 tagot számláló közösség életrehívására azért volt szükség, mert a magyar sajtóban — ideértve a rádiót és televíziót is — nem kap megfelelő nyilvánosságot a nemzeti tudat és a magyar kultúra ügye. Az újságokat uralja az ellenzéki, a kormányt és annak híveit gyakran rágalmazó, mocskoló hang. A rádió és televízió nemzetietlen adásokat sugároz, csak ritkán ad lehetőséget az ország sorskérdéseivel, a magyarság gondjaival, a kormányt támogató érvekkel előhozakodóknak. Ezen a helyzeten kíván változtatni a Magyar Újságírók Közössége, pontosabban azok az újságírók, akik egyelőre kisebbségben vannak, de akik számára — miként sok olvasó számára is — már elviselhetetlen a médiákból áradó kormány- és országellenesség, a bizalmatlanság, az indokolatlan keserűség és legfőbbképpen a gyalázkodás, a hazugság. A Magyar Újságírók Közössége (MŰK) úgy gondolja, hogy azok az ingóságok és ingatlanok, amelyek jelenleg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSz) tulajdonában vannak, a magyar újságírók vagyonát képezik. A MŰK és a MUOSz vezetésének az ingatlanok közös használatára vonatkozó tárgyalásai nem vezettek eredményre, így a MŰK irodája jelenleg a Csengery utcában működik. (Postacím: 1074 Budapest, Csengery utca 1., földszint 1.Telefon: 142-0333,121-7030.) A MŰK tagjai azok az újságírók lehetnek, akiknek munkássága megfelel a korszerű, nemzeti szellemű tájékoztatás elveinek, hitelesen tájékoztatják az olvasót, illetve a tagok közül legalább ketten javasolják fölvételüket. A Magyar Újságírók Közössége egyelőre a velük rokonszenvezők adományaiból tartja fönn magát. Létrehozták a Sajtószabadság Alapítványt, amelyet mind többen támogatnak kisebb-nagyobb összegekkel. Az alapítványt az Országos Takarékpénztár V. kerületi fiókja kezeli, számlaszáma: 508-42-566-1. Novák Gábor V_____________________________________________________/
