Nyugati Magyarság, 1992 (11. évfolyam, 4-7. szám)

1992-04-01 / 4-5. szám

12. oldal

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

1992. április-május

UDVAROS BELA:

A fölséges Tűz csiholójának időszerűsége

A fenti cím tételes megállapítása tulajdonképpen feleslegesnek tűnik, hiszen az igazi költő mindig időszerű. Ady pedig igazi költő. Most mégis feltűnően időszerű, mert a demokrácia bölcsőjét ácsoló, építő mai magyar társadalom számára sokat segíthet és tanulságot adhat e század végén a századelő váteszi költője, Ady Endre. Az első világháborút megelőző években talán ő látta a legtisztábban a magyar társadalom problémáit, s vetette fel a változás szükségességét. Egy nagyváradi előadóestjén így jellemezte magát

...jaj volna nekem, ha csakugyan úgy volna, hogy poéta vagyok, s ezzel vége. Nem, nem, s úgy gondolom, s ez az egy éltet, valaki és valami más is volnék, s ha egyéb nem, de emberi és kiváltképpen magyar értelmek és avult értelmi gazdagságok nyugtalanítója, gyujtogatója... Bánom is én: értike verseimet vagy sem... de a nagy dolog az, hogy én voltam a nyugtalanság hozója, vagy ami tudományosabb: én általam hörgött föl manapság legnyugtalanítóbban a magyar társadalmat kínzó nyugtalanság...

Ezért ostorozta a tunyaságot diagnosztálta nem csupán a magyar, de az egész közép-kelet-európai állapotokat „A Duna vallomásá”-ban:

Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek Boldog, erős, kacagó népek?

S halk mormolással kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámhárító,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda,

Ahol a szárnyakat lenyesték S ahol halottasak az esték.

Fegyverbarátságot köt a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisokkal, rendszeresen eljár a Galilei Körbe, cselekvő kiállást követel, ő „A Tűz csiholója”:

Csak akkor születtek nagy dolgok,

Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni,

Százszor bátrak és viharvertek.

Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak;

Legkülönb ember, aki bátor S csak egy különb van, aki: bátrabb.

A Galilei Körnek küldi üzenetét (Új, tavaszi seregszemle):

S hiába: a vakság már nem magyar,

Nincs magyar glóbusz és a magyar észnek Meg kell tanulni a mi ütemünk S nem magyar sors az ábrándos enyészet.

A nemzeti lét bűvöletéből tovább lép a társadalmi lét gondolata felé:

Mert a világ siet s most kerül dűlőre: Érdemesek vagyunk életre s jövőre?

(A márciusi Naphoz)

Patriótának és egyben internacionalistának vallja magát, és ilyennek kívánja nemzetét is; a nemzetek együttműködését szorgalmazza. A háború lesújtotta Adyt.,.Kínoz a Föld mai szörnyűsége, és kínoz hazám földjének sorsa” (1915. július). A kurucos magyar szabadságharcos mentalitásával fogalmazza meg akorszerű magyarhazaszeretetet: a nacionalizmusból patriotizmus, majd az igazi hazaszeretet fejlődik. Új nézőpontja szerint a nagyobb közösségből kell szemlélni a nemzetet, kitágítja a nemzettudatot. Mindezt erőteljes kiállással vallja:

De voltam bárkinél tisztább és fehérebb, Voltam engedelmes gyermeke a vérnek, Becsületes hímként csaptam nő-zavarnak S becsületes voltam embernek, magyarnak.

E félszeg országban, hol ezer év óta Hímnek is az derék csak, ki pátrióta.

Csak hazudni kéne, mennyi minden jönne Magyar eredménnyel, sikerrel özönbe.

Már elhallgatni is milyen érdem volna,

De vallani mindent: volt életem dolga.

Újabb, a háború miatti keserűségénél is súlyosabb csalódásként, sőt csapásként éri 1916 augusztusában a román csapatok beözönlése Erdélybe. Csúcsán ablakból nézi Csinszkával az országúti áradatot. Előre látja, hogy a különböző magyarellenes régi és új nacionalizmusok fellángolása következik. Hová torzultak eszméi:

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat?

Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon.

Mért nem találkozunk süvöltve Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,

Morajos, halk, halotti hang.

Árpád hazájában jaj annak,

Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot,

Mi, elnyomottak, összetörtek.

Magyarok és nem-magyarok?

Mindinkább a társadalmi problémák kezdik foglalkoztatni: a nagybirtok által szorongatott parasztság magára hagyatottsága, az értelmiség sorsa és a nemzetiségi kérdés. De többször sort kerít a zsidóság helyzetére is. Humánus módon ír az asszimiláció előrehaladottságáról. 1917-ben aNyugat-ban többek között így ír: a zsidóság egy része már olyan gyökeres magyar, mint én, te, vagy bárki, akinek „a nagy világon e kívül...” stb. Szót emel mindenfajta antiszemita törekvés ellen!, Az Ős-Kaján”-ban veti fel magyar önigazolását:

Uram, az én rögöm magyar rög.

Meddő, kisajtolt. Mit akar A te nagy mámor-biztatásod?

Mit ér bor- és vér-áldomás?

Mit ér az ember, ha magyar?

1918-ban az őszirózsás forradalom kitörését nála senki nem várta felkészültebben. Az Országos Radikális Párt kongresszusához így írt:, A feudális és nacionalista bűnöket próbáljuk expiálni! Mentsük meg a magyar népet—hasonlóan minden magyarországi népet. Népek joga, népek szövetkezése jöjjön! Demokrácia jöjjön, a demokráciában bízom. Hitetek, erőtök, amihez újra és újra felajánlom magam, diadalmaskodni fog. Igaz emberség szálljon vissza a földre!”

E gondolatok gyúltak ki bennem Ady századeleji és a mi századvégi problémáink összevetése során.

Ami pedig időszerűségét illeti, azt példázza az a versfüzér-csokor, amelyikben az 1918—19-es generális társadalmi fordulat (monarchiából a köztársasági formába váltás) hasonlatos a mi történelmitársadalmi forradalmi váltásunkhoz (bolsevista diktatúrából a demokratikus köztársasági formába). íme a vers-füzér:

Az élet a zsibárusok világa,

Egy hangos vásár, melynek vége nincs.

Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, Megvehető akármi ritka kincs.

Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak Kufár lélekkel hasznot, üzletet;

Itt alkusznak, amott már áll a vásár,

A jelszó mindig: eladok, veszek!...

Raktárra hordják mindenik portékát,

Eladó minden, hogyha van vevő:

Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,

Rajongás, hit, eszmény és szerető.

Aki bolond, holmiját olcsón adja,

Az okos mindig többet nyer vele,

A jelszó: egymást túl kell licitálni,

Ádáz versennyel egymást verve le!

(Az élet)

Most perc-emberkék dáridója tart,

De építésre készen a kövünk.

Nagyot végezni mégis mi jövünk,

Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,

Addig halotton avagy éberen Pihenjen a szent láz s az értelem,

Míg eltűnnek a mai figurák.

(A perc-emberkék után) Szép szemben állni ezernyi pokolnak S kis itthonunkban harcolni ki rendet,

Mikor körültünk véresen loholnak Nép-óriások, századok, világok És trónok és ősi álmok remegnek,

Keresni egy bús kis országnak álmát,

Mikor az Ég piros sátra alatt Játszódnak le hóhéros panorámák S mikor olyan kis gondja a világnak,

Hogy nem tisztul Hunnia piszkos ólja.

E tavaszon, én ifjú társaim.

Százszor szentebb minden máskorinál Lelkünk erős, tavaszi riadója.

(Vérés panorámák Tavaszán)

Rákóczi, akárki,

Jöjjön valahára:

Kígyóinknak, Esze komám,

Lépjünk a nyakára.

(Esze Tamás komája) Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó, Protestáló hit s küldetéses vétó;

Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.

Ki voltam öreg grammás-diák korban,

Égnek lendülten s százszor megbotoltan, Külön jussom: vénen is diák lehetek.

(Hun, új legenda)

Ma már a szívek bátrabbak,

Sápadtak a gyermek-orcák,

Ha összeszakad Ég és Föld,

Mégis más lesz Magyarország.

(Történelmi lecke fiúknak) Óh, el kellene most harapnom nyelvem S ceruza-tartó ujjamat letörnöm,

De, jaj, nekem valló Sors adatott S ime, nyílnod kell legszebb földi börtön.

(És mégis kikiáltom)

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Az Élet él és élni akar,

Nem azért adott annyi szépet,

Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek.

Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

(Intés az Őrzőkhöz) Óh, miért olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet és boldogságot?

Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca. (Ésaiás könyvének margójára)

Ali is alakítói vagyunk az emberiség kultúrájának

— Beszélgetés Kása László néprajztudóssal —

Kósa Lászlót, a budapesti tudományegyetem professzorát két tudományág tartja bűvöletében: a néprajz és a művelődéstörténet. Érdeklődése és tudományos munkássága széleskörű, a gazdasági és a szellemi néprajz világának témaköreiből egyarántkiváló dolgozatokat publikál. Az Apárólfiúra vagy A magyar nép táji-történeti tagolódása című — társszerzőkkel írott — könyvei szakmai körökben alapműveknek számítanak. Foglalkozik nemzetiségi kérdésekkel is, újabban pedig ahungarológia, más szóval magyarságtudomány asztalára rakta le névjegyét. Ó szerkesztette s részben írta a tavalyi könyvhét legsikeresebb kiadványát, a nyolcszáz oldalas magyarságtudományi kézikönyvet — Beszélgetésünk apropója ez a nagyszerű vállalkozás.

— Ön és szerzőtársai a magyarságtudományi alapismeretek összegzésére vállalkoztak. Milyen egyéni és társadalmi késztetések alapján?

— Világszerte megnövekedett az érdeklődés a magyar kultúra iránt az utóbbi évtizedekben. A- hogy a tömegkommunikáció térhódítása nyomán az emberek a világ minden táján egyre közelebb kerültek egymáshoz, úgy ébredt fel akíváncsiság más nemzeti kultúrák megismerésére. A magyar nyelv, kultúra, civilizáció iránti fokozott figyelem persze nemcsak’ általános érdeklődésből fakad, hanem a magyar élet társadalmi-politikai átalakulásának is fontos szerepe van ebben. Mi, a „Magyarságtudomány kézikönyvéinek szerzői — nyelvész, történész, irodalmár — azért szántuk rá magunkat a magyarságtudomány új eredményeinek összegzésére, .hogy a világ hitelesebben tájékozódhasson rólunk, to vábbáhogy a magukat magyarnak vallók nemzeti tudatának erősítéséhez adjunk muníciót.

— Magyar könyvből tájékozódjanak a magyarul nem tudók?

—Természetesen fordításból. Munkánk német nyelvű változata már készen áll, várhatóan az Akadémiai Kiadó gondozásában lát napvilágot 1992- ben, és jól halad a könyv angol fordítása is.

—Milyen tudományos előzményekhez kapcsolódik az Önök vállalkozása?

—Két fontos csatlakozási pontja van. Egyrészt a trianoni igazságtalan békekötés után kibontakozó, majd a harmincas-negyvenes években megizmosodó, ám a pártállam éveiben mellőzött hungarológia, másrészt az 1977-ben budapesti székhelylyel megalakuló Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tevékenysége.

—Kissé meglepő az utóbbi társaság elnevezésében a „filológiai" jelző. Voltaképpen mi hárul a filológiára a hungarológiai tudományból?

— Ez esetben a filológia csak afféle fedőnév. 1977-ben ügyelni kellett a környező országok érzékenységére, azért került bele ez a jelző az elnevezésbe. Első ízben ez a társaság fogta össze világszerte a magyar kultúra és tudomány ismertetésén munkálkodókat. Az is óriási érdeme, hogy tudományos tevékenysége által itthon legálissá^ külföldön általánosan elfogadottá vált a hungarológia nemzetközijellege, vagyis: a magyarságtudomány ettől fogva nem az itthon, illetve a szomszédságban élő magyar tudósok belügye, hanem tekintélyes nemzetközi tudomány, éppúgy, mint a finnugrisztika, a germanisztika, a romanisztika, és így tovább.

— Kérem, foglalja össze, mi a hungarológia tartalma.

—A mi felfogásunk szerint a hungarológia nem önálló tudományszak, hanem a tudományközi kapcsolatok egyik fontos, összetett megjelenési formája. Illetékességi körébe tartozik a magyar nyelvtörténet, az irodalomtörténet, a zenetudomány, a történelem, a néprajz.

— Miért hangsúlyozza a „mi felfogásunk szerint” kifejezést?

— Azért, mert a hungarológiának vannak és lehetnek más értelmezései is, mint ami a mi könyvünkből kiviláglik. Egy másik (markáns) fölfogás szerint a hungarológia hatáskörébe tartozik a mai Magyarország gazdasági élete, társadalomrajza, tudományos élete, állami berendezkedése, művelődési hálózata is.

— Önök, a szerzők, eszerint másként gondolkodnak erről?

— Igen. Mi a nyelvi-kulturális összetartozást

vesszük a hungarológia alapjának. A magyarságismeret nem azonos a mai Magyarország múltjának ismeretével, mert a határainkon kívül élő magyar nemzetiségi csoportokat és szórványokat is magában foglalja, a magyarországi nemzetiségeket viszont nem. A világ különböző országaiban lakó magyarokat a nyelv, az etnikai összetartozás tudata, a kulturális és a történelmi hagyomány kapcsolja össze, nem pedig a gazdasági vagy az állami élet. Könyvünkben ezért nem kap nagyobb hangsúlyt a közelmúlt történelme és a jelen bemutatása, melynek áttekintésére egyébként sincs még meg mindig a kellő történelmi távlat.

—Tehát az Önök felfogásában központi helyen a nyelv áll.

—Valóban, és erre a közép- és a kelet-európai térség sajátos helyzete a magyarázat. Errefelé a nyelvnek minden országban meghatározó szerepe van. Aki itt egy nyelvet beszél, az a nyelv által hordozott kultúrát is magáénak vallja. Ez az összefüggés egyáltalán nem természetes másutt. Amerikában például az angol nyelv ugyan általánosan használt, de az amerikai polgárokkulturális gyökerei, hagyományai sokfélék. Viszont aki Európának ezen a táján egyszer elfelejti az anyanyelvét, az hamarosan a kultúráját is elhagyja.

— Könyvükben a kisebbségi sorban és szórványban élő magyarok megtalálhatják mindazokat az ismereteket, amelyekhez eddig — legalábbis egyetlen kötetben összefoglalva — nem juthattak hozzá, holott az ilyen tájékozottság a nemzeti azonosságtudat erősítése szempontjából nélkülözhetetlen. Mindemellett a politikának is segítséget kellene nyújtania a magyarságtudat formálásához.

— Az új Magyarországnak mindenekelőtt az elsorvasztott külföldi kulturális intézeteit, a collegium hungaricum-okat kell feltámasztania, a meglévőkben új szellemet meghonosítania. Nem titok már, hogy a kulturális intézetek az előző érában alapfeladatukkal ellentétben külügyi, például hírszerzési szolgáltatást is végeztek. Most kizárólag a magyar kultúra iránti fokozott igény kielégítésére kell összpontosítaniuk az erőket, mégpedig oly módon, hogy hathatós segítséget tudjanak nyújtani a szórványmagyarságnak.

—Hogyan lehet megőrizni a magyarságtudatot a diaszpórában?

— A nemzeti gyökerek öntözésével. A nyáron Dél-Erdélyben jártam egy hazai küldöttség tagjaként és az ottani húszegynéhány színmagyar faluban szívet melengető élményekben volt részünk. Olyan községekben jártunk, amelyek környékén harminc-negyven kilométerre nincsen magyar település, mégis tisztán őrzik az itteni népek magyarságukat, biztosan állnak alábukón. Igaz, ezek mind Árpád-kori települések. Olyan falvakban fordultunk meg, ahol több a születés, mint a temetés, ahol megtöltik a magyar gyerekek a nyolcosztályos általános iskola minden osztályát. Ilyen példákat látva a diaszpóra-lét nem reménytelen.

—Persze az anyanemzet gondoskodására ilyen helyeken is szükség van...

— Nem szabad, hogy Magyarország figyelme egy percre is ellankadjon. A kulturális segítségnyújtás kötelessége nem merülhet ki egyszeri akciók megrendezésében, azonkívül támogatnunk kell a tőlünk távol élő magyarságot a politika eszközeivel is. S mégis: a legnagyobb segítség az, ha az anyaország erős, nyugodt, konszolidált, ily módon a külföldre szakadt magyar fölnézhet rá. A mostani magyar valóság átalakulása reménytkeltő ebből a szempontból.

—Ön a magyar kultúra közegében, vonzásában él, dolgozik. Föltette-e már magának a kérdést: Mit ér az ember, ha magyar?

—Veres Péter 1940-ben egy háromszáz oldalas könyvben válaszolt erre a kérdésre; nehéz erről röviden szólnom. Mindenesetre, a kultúra szempontjából nézve a magyarságra: jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy mi is alakítói vagyunk az emberiség kultúrájának. A magyar kultúra egyszeri, megismételhetetlen, egyedi produktum. Ha ez a kultúra összezsugorodnék vagy megsemmisülne, a hiányával az egész emberiség lenne szegényebb.

P. Kovács Imre