Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-08-01 / 8. szám

14. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991. augusztus KRISTÓ NAGY ISTVÁN: Titkos társaságok Ez az 1957-ben készült írás egy na­gyobb emlékezéssorozat része, s fő­ként „biztonsági okokból” alkalmaz­kodik a kor hivatalos frazeológiájá­hoz (,/elszabadulás”, stb.) — utóla­gos átírása viszont hamisítás lett vol­na, annál is inkább, mivel például a Horthy-korszak meg- és elítélését máig vállalom. — K.N.I. n. Magyar Testvéri Közösség A szervezetnek nagyobb vidéki városokban is voltak sejtjei, így Szegeden (Náray Szabó Ist­ván egyetemi tanár, később, budapesti profesz­­szor korában a vezértanács tagja), Kolozsvá­rott, Kassán, Debrecenben (Jeney László egye­temi tanár, Pethő József, Giday Endre, Balogh István múzeumigazgató, stb.). — A vidéki szer­vezés feje Tóth János mérnök volt. Az erdélyi ügyek Aczél Ede és Unghváry Sándor kezében futottak össze. A fizetéséből havonta leadott százalék fejé­ben minden tag megkapta a Közösség havi fo­lyóiratát, a Magyar Életet. E lapban 1938-tól mindinkább érvényesült a népi írók (elsősorban Kodolányi János) és tanítványaik (elsősorban ifj. Fitos Vilmos tanár, a lap szerkesztője) ideo­lógiai befolyása. Ez a K. életének felfrissítésére nézve döntő jelentőségű volt, lehetővé tette ugyanis, hogy az eddig túltengő soviniszta turá­­nista alapok helyett a K. ideológiájának korsze­rűbb, radikálisabb „népi” elemeit hangsúlyoz­zák s ezzel egyrészt a népi írók olvasói közül hí­veket toborozzanak, másrészt a szervezet tagja­it antifasiszta körök felé is posszibilissé tegyék, sőt a fasizmus háborús veresége utáni időszakra is átmentsék. Kodolányi valaha kommunista volt, s bár szintén a turáni magyar faji eszme megszállott­jává lett, sok fontos kérdésben továbbra is he­lyes álláspontot képviselt (német imperializ­mus, nácizmus elleni harc, földkérdés, stb.). Fi­tos pedig elsősorban reálpolitikus volt, aki a K.­­et is csak eszköznek tekintette — s bár éppúgy faji alapon állt, mint a K. többi tagja, mindin­kább közeledett a szocializmus felé. Kettejü­kön kívül természetesen sokan befolyásolták a K. fejlődését: írók (Szabó Dezső, Pálóczy Hor­váth Lajos, Gombos Gyula, Barsi-Harcsa Dé­nes, Németh László — utóbbi anélkül, hogy tu­dott volna a titkos társaságról); politikusok (Donáth György, Matolcsy Mátyás); reformá­tus szervezetek képviselői (Papp Béla, Szíj Re­zső és a náluk is jelentősebb dr. Soós Géza kül­ügyi tisztviselő, a Soli Deo Gloria református diákszövetség vezetője — szintén németelle­nes, de az anglofil tájékozódás híve és élharco­sa). — Mind nagyobb szerepe lett Arany Bálint mérnöknek, az S.K.F. (svéd golyóscsapágy­­gyártó cég) főtisztviselőjének, aki magáévá tet­te a népi írók nézeteinek egyes elemeit. Politikai tekintetben szintén az angolszász orientáció híve, jelentős személy volt a társa­dalmi vonalakat kézben tartó dr. Bende István min. tanácsos, Kodolányi, Kiss Károly, Lator Géza és társaik jóbarátja. A háború alatt ő fogta össze a politikus-csoportot, tehát a különféle pártokban elhelyezkedett K.-tag képviselőket (Lukács Béla, Zsindely Ferenc, Varga József miniszterek; Baky László, Donáth György — r-------------------*\ j INTERART j Interior Design & Art Studio George Berenyi ISID 6116 Borden Circle Las Vegas, NV 89107 I I I (702) 877-1825 I Talán a Délvidéken...? Izabella Társkereső Ügynökség Jugoszláviában 24300 Topolya, Tito utca 28. MÉP-alelnök —, Incze Antal, János Áron, Ma­tolcsy Mátyás és Tamás, Mester Miklós, Padá­­nyi Gulyás Jenő, Szabó Gyula, Szögi Géza és Tömböly Dénes képviselők). — Bende volt az Egyesületközi Együttműködés főtitkára is. Az EKE azon egyesületeknek volt a közös csúcs­szerve, melyek már eredetileg is a K. fedőszer­vei voltak, vagy az idők során kerültek mindin­kább a K. befolyása alá. E folyamat során nem egy szervezetben gyöngült meg az EKSZ ko­rábbi befolyása, s erősödött a K.-é. Az EKE-hez tartoztak a következő egyesü­letek: Baross Szövetség, Bartha Miklós Társa­ság, Egészségpolitikai Társaság, Erdélyi Férfi­ak Egyesülete, Gazdaságpolitikai Társaság, Honszeretet, Hungária Magyar Technikusok Egyesülete, Magyar Irodalompártoló Társaság, Magyar Képírók (művészeti egyesület), Ma­gyar Mérnökök Nemzeti Szövetsége, Magyar Nemzetpolitikai Tásaság, Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete, Magyar Parasztszövet­ség, Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete, MEFHOSZ, Országos Közgazda Testület, Or­szágos Kuruc Egyesület, Sol Club (minisztériu­mi tisztviselők egyesülete), Soli Deo Gloria Szövetség, Széchenyi Munkaközösség, Turáni Társaság, Turul Szövetség. — E felsorolás mu­tatja a K. hallatlan előretörését a negyvenes években. Hiszen ezen egyesületek egy része (Baross, Turul) az EKSZ közvetlen érdekelt­sége volt, bennük mégis mindinkább túlsúlyra kerültek a K. emberei. Természetesen e szerve­zetek tagságának csak kisebbsége volt K.-tag. Azt is figyelembe kell venni, hogy sokaknak volt kettős (EKSZ- és K.-) tagságuk. A K. vezető káderét legjobban megmutatja a Magyar Irodalompártoló Tásaság: a Szabó La­jos által létrehozott legkésőbbi K.-i szervezet, melynek tagjai kilencven százalékban a K. ve­zetői közül kerültek ki. A népi írókkal való kapcsolatot szolgálta a már említett Magyar Élet c. folyóirat is. Súlyát a magyar irodalomi életben a K. támogatása biztosította, ez tette lehetővé, hogy mindig több ezer előfizetője volt. A Magyar Élet példány­száma alapján a K.-nak 1944 elején több mint 5000 tagja lehetett. (A Magyar Életnek termé­szetesennem minden előfizetője voltK.-tag, de minden K.-tag szerepelt az előfizetők között.) A Magyar Életen kívül a K. folyóirata volt a kecskeméti Hajnalodik, a debreceni Tiszántúl c. napilap és a budapesti Magyar Út c. hetilap. — A felszabadulás után a K. tagjai szerkesztet­ték a Független Ifjúság, Igazság és Magyar Pa­rasztélet c. lapokat, s befolyásuk alatt volt a Szabad Szó. A K. tulajdonában volt a Jövő nyomdaszö­vetkezet (vezetője Demjén Ferenc). Kiadója a Turul Kft. volt, később a Misztótfalusi Szövet­kezet (mindkettő Hartyáni István vezetése alatt). Püski Sándor Magyar Élet könyvkiadó­jának alapítását a K. támogatta, de minthogy Püskit később megbízhatatlannak minősítették (nem is volt K.-tag), megvonták tőle a szervezet támogatását s létrehozták a Turul Kft.-t. Fitos Vilmos s a K. népies vonala azonban mindvégig szoros kapcsolatban állott Püskivel s a Közös­ségtől távolabb álló, baloldali népi írókkal is (Balogh Edgár, Nagy István, Veres Péter). Fitos elképzelése ui. az volt, hogy a K.-et a „magyar radikalizmus” szervévé kell kifejlesz­teni a népi írók tanítása alapján, egy magyar szocialista rendszer szolgálatában. E célból nö­velni akarták a népi írók, elsősorban Kodolányi és Németh ideológiai befolyását. Kodolányi ezt a tervet messzemenően, tudatosan támogatta s a felszabadulás után sem adta fel. (Ezért írt rend­szeresen a Független Ifjúság c. lapba.) A terv kivitelezéséhez tartozott a Turul Szövetség tel­jes átvétele, radikális és viszonylag baloldali irányba való átállítása, a Turul vezetésével az egyetemi és főiskolai ifjúság teljes egységének megteremtése, s a diákegységen belül a népi származású vagy népi gondolkodású fiatalok kiemelése, s velük egyrészt az ifjúság tervszerű, egységes irányítása, másrészt a K.-nek is ezek­kel a fiatalokkal való felfrissítése. Mindez távolabbi politikai célokat szolgált volna a németek háborús veresége utáni idő­szakra. E terveket azonban nemcsak az ország általános fasizálódása, a jobboldali németbé­renc erők egyre növekvő súlya, az EKSZ és a klérus befolyása akadályozta (a Turul nem kis mértékben az EKSZ , az Emericana teljesen a katolikus egyház ifjúsági szerve volt), — ha­nem a K. vezetősége sem fogadta el fenntartás nélkül. 1939-ben az egész K.-et az Imrédy-féle Magyar Élet mozgalomhoz akaraták kapcsolni. Ez nem sikerült, de Imrédy embereinek tovább­ra is nagy befolyásuk volt a K.-en belül. így az­tán a Turulban, miután együttesen szorították ki az EKSZ és a nyilasok embereit, a K. imrédista (Ambras József, Básthy Béla) és népies (Boros Lajos, Fitos Vilmos, Kiss István, Sánta Gábor) vezérei egymás ellen vívtak ádáz harcokat. Ennek kettős következménye lett: a hatalmas fasiszta szervezetet sikerült teljesen dezorgani­­zálniok, másrészt az ifjúság körében erősödött a népi gondolat, s vele a demokratikus fejlődés, földreform, választójog követelése, sőt voltak, akik a szocializmusig is eljutottak. Az ország első egyetemi népi kollégiumai (Bolyai, majd Győrffy Kollégium) voltaképpen a Fitos-Bo­­ros-féle kezdeményezésből születtek. A Fitos-féle program negatív oldala: az ifjú­ság egységét nem sikerült megvalósítani, a K.­­en belül a Fitos-csoport mindig másodrendű erő maradt, s mindezzel értékes éveket veszítettek, ahelyett, hogy az ifjúságot közvetlenül a nagy nemzeti célok, a fasizmus elleni harc és a szoci­alizmus ügye szolgálatába állították volna, — sőt kitették a K. fasiszta befolyásának is. A Fi­tos-féle csoportnak voltak tehát érdemei azál­tal, hogy az ifjúsággal megismertette a népi gondolatot — ugyanakkor viszont ők tartották felszínen a K. elveinek megfelelő „faji gondo­latot” s tették mindinkább a Magyar Életen s if­júsági szervezeteiken keresztül az ifjú értelmi­ség, sőt idővel mindinkább a K. hivatalos ideo­lógiájává Karácsony Sándor, Kodolányi János, s főként Németh László „harmadikutas” elkép­zeléseit. Fitos segítői ebben a harcban a K.-en belül Bende István, Kodolányi János, Pálóczy Horváth Lajos és Gombos Gyula írók s utóbbi sógora, a kissé korlátolt, de szívós és jó organi­­zátor Arany Bálint voltak. Arany befolyása a K.-ben egészen lebukásáig mindinkább növe­kedett. Arany ui. a K. vezetői közül legkoráb­ban (1943...) ismerte fel, hogy a németek el­vesztették a háborút, a K.-nek tehát mindinkább el kell szakadnia a hazai jobboldaltól, kapcsola­tokat kell keresnie a „baloldali” (értsd: angolba­rát, polgári liberális) körökkel. Ugyanez volt a koncepciója Soós Gézának, aki Szentiványi Domokos külügyminisztériumi osztályfőnök jobbkeze, összekötője volt. Az Arany-Fitos-Kodolányi-Soós-Szentivá­­nyi kör a német megszállást követőleg (1944. március 19.) azonnal a hazai ellenállás szerve­zésébe kezdett s összeköttetései révén elég jó eredménnyel dolgozott. Soós Géza az angolok­hoz repült, s a K. emberei voltak az elsők a hiva­talos Magyarország képviselői közül, akik — a fronton átszökve — először próbáltak szovjet kapcsolatokat létrehozni (Aczél Ede, Csomóss Miklós, Dudás József, Szentiványi Domokos). — Arany és társai hozták létre a Függetlenségi Mozgalom néven ismert németellenes illegális szervet, Fitos és köre révén szoros kapcsolatuk volt a Győrffy Kollégium ifjúságával, Bajcsy- Zsilinszky Endrével, Faragó Gábor és Kiss Já­nos altábornaggyal, Kudar ezredessel. Az ifjú­sági vonalukat jelentő Szabad Élet Diákmozga­lom vezetője Kiss Sándor, a későbbi FKP kép­viselője volt, aki azonban csak a felszabadulás után lett a K. tagja. Ebben a folyamatban a K. legfelsőbb veze­tősége (Kiss Károly és társai) meglehetősen passzív volt. ók túlságosan elkötelezték magu­kat a jobboldalnak, de többé-kevésbé támogat­ták Aranyék törekvéseit s így magukat is sike­rült átmenteniük a felszabadulás utánra, a leg­felsőbb vezetésből csak Szabó Lajos került bí­róság elé. A K. bizonyos csoportjai pedig ép­penséggel ellenállási érdemeket szereztek. Már a feszabadulás előtt kapcsolatban voltak a Kis­gazdapárt Bereczky-Tildy-vonalával s utána rögtön a FKP-ba léptek be. A K. befolyása kez­detben igen erős volt a pártban. Arany Bálint az országos szervezés feje, és a párt élvonalába ke­rült Saláta Kálmán is, aki már régebben a Kis­gazdapártban tevékenykedett barátaival (Hám Tibor, Bognár József, Kecskés Elek, Göncz Ár­pád, stb.). Fitosék emberei háttérben maradtak ugyan, de mindinkább megszállták a Kisgazda­­párt ifjúsági szervezetét és a Parasztszövetsé­get. A Párt külügyi osztálya teljesen (Soós em­berei), a propaganda-osztály részben (Gyulai László) a K.-hez tartozó fiatalok kezébe került. Az 1945-ös kedvező indulás azonban az FKP-ban lévő klerikális és liberális-polgári ele­mek érdekeivel ütközött s ezek háttérbe szorí­tották a K. embereit. Nem sikerült pl. elfogad­tatnak pártprogram-tervezetüket (Balogh La­jos, Kiss Sándor, Kristó Nagy István, Mistéth Endre, Vatai László tervezete). Ugyanakkor a K. még inkább jobboldali, de támogatásukra számító tagjai is tehertételt jelentettek. 1946 nyarán a K. mozgékonyabb, fiatal emberei a párton belül is dinamikusabb, népi csoportosu­lást igyekeztek létrehozni: Kiss Sándor igazga­tásával kézbe vették a Parasztszövetséget, s a K. katonai szervezőinek (Tóth István, András Sán­dor) bevonásával megrendezték a Parasztna­pok hatalmas antibolseviszta demonstrációját. Ugyanakkor már folyt a K. titkos tevékeny­ségének reorganizálása is, amit Donáth György végzett, bár ezt a K. tagjai közül sokan helyte­lenítették (Fitos, Kodolányi; utóbbi a részvételt meg is tagadta, ezért kerülte el a lebukást). Arany, Donáth, Szentiványi s a hozzájuk csatlakozott katonatiszti szervezkedés azonban arra számított, hogy Magyarország hamarosan angolszász érdekszféra lesz, erre tehát fel kell készülni. Erre Nyugatról kaptak biztatást, első­sorban Soós Gézától. Ez azután az egész K. le­bukására vezetett s közösségi érdekeltségei ré­vén a Fitos-Kiss-féle relatíve haladó csoportot szintén kiiktatták a politikai életből. A Kisgazdapárt gerincét ezzel sikerült szét­zúzni, annál is inkább, mert Arany Bálinték Ko­vács Bélával és Nagy Ferenccel is szoros kap­csolatokat létesítettek, egy kisgazdapárti mi­niszterről (Mistéth Endre) és több képviselőről (Gyulai László, Horváth János, Jackó Pál, Kiss Sándor, Saláta Kálmán) kiderült, hogy a K. tag­jai. A Péter Gábor által vezetett államvédelmi apparátus politikai okokból erősen eltúlozta a Fitos-Kiss-csoport és a hozzá tartozó képvise­lők bűnösségét s a K. egész összeesküvését fel­nagyította. Ennek kétségkívül sok előnye volt, mert súlyos csapástmért a hazai reakcióra. A K. — különösen Fitos-Kiss szárnya — nem a ma­gyar politikai élet jobbszámyán helyezkedett el, így tőle jobbra lévő csoportok egyelőre sér­tetlenek maradtak, viszont eleve elszigetelőd­tek s később rájuk is sor került (Mindszenty, Su­lyok), vagy balra mentek (Bognár, Parragi). Viszont a népi írók táborának a demokráci­ához való felzárkózását késleltette a K. összees­küvésének s ezzel kapcsolatban az írók ideoló­giai felelősségének megnagyítása. Sőt, a K. tag­jai között is akadtak, akiket eleve megbélyeg­zett, jobbra tolt és ellenséggé tett ez a per („örö­kös tagságuk” alapján lettek vádlottakká, holott főnökeik összeesküvéséről nem is tudtak.) A K. legjobboldalibb tagjai azonban leginkább fi­gyelmen kívül maradtak! A felszabadulás után ui. kisebb-nagyobb büntetéseket kaptak, vagy éppenséggel büntetlenek maradtak, politizálni azonban nem mertek, előtérbe nem kerültek s később békésen beépültek a demokrácia rend­jébe. Mások eleve Nyugatra szöktek (Hadnagy Domokos, Padányi Gulyás Jenő, Szabó Gyula, stb.) Eléggé sértetlenül megmaradt a K. máso­dik-harmadik garnitúrája, melynek reaktiválá­­sa 1948 végéig nem történt meg s legtöbbször tagságuk sem derült ki. (Ipari és tudományos szakvonalak, művészek, pl. Ádám Jenő, Bay Zoltán, Bálint Sándor, Bozzay Dezső, Kotsis Iván, László Gyula, Tálasi István, Varga Lász­ló, stb.) S a lebukottak közül is sokan nem vol­tak büntetőjogilag felelősségre vonhatók, vi­szont ádáz ellenséggé lettek. 1956-ban a Közösség Kiss Sándor-féle „if­júsági” és parasztszövetségi csoportja aktivizá­lódott (B. Rácz, Kiss, Nyeste, Sztáray, Ibrányi, Göncz, Kelemen Sándor). Az utóbbi három ki­vételével Nyugatra szöktek s a tíz évvel később disszidált garnitúrával (Csicsery-Rónay, Gom­bos, Hőgye Mihály, Kádár Géza, Kupa László, Szabó Tamás) együttműködve, máig is az emi­grációban van szerepük, amire fiatalságuk, vi­szonylag „haladó” voltuk, népi és szociális szó­lamaik kezdetben igen alkalmassá tették őket. Mások viszont a Petőfi Pártban tevékenykedtek s ma is itthon vannak. A szerkesztő megjegyzése: Mivel a fenti írás egyes minősítései, következtetései vélemé­nyünk szerint nem tarthatnak igényt általános egyetértésre, készséggel ajánljuk, hogy lehető­leg rövidre fogott, elsősorban professzionális hozzászólásoknak, vitaírásoknak helyet adunk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents