Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-08-01 / 8. szám

6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991.augusztus LAKITELEK 1987. SZEPT. 27. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. A könyv megrendelhető: ANTOLÓGIA KIADÓ H-6065 LAKITELEK Pf. 31. Ára postaköltséggel, csomagolással, vászonkötésben: 20 DM vagy 12 US $. Szolidaritás a szörnyűségben „MDF-kesergő” „Szabadság és tulajdon”? — Utunk Lakitelektől máig — Antall József miniszterelnök — édesapja emléktáblájának felavatá­sakor a jeruzsálemi Jad Vashem Em­lékparkban — mondotta: „Köszönetét mondok, hogy apám emlékére e táblát elhelyezték azok között a keresztények emléktáblái között, akik a vészkorszakban segít­ségére siettek a zsidóságnak. Magyarországra azokban az években százezer lengyel menekült érkezett, közöttük 14 ezer lengyel zsidó; további sok ezer hontalannak minősített zsidó volt, akiket azokban az években Magyarországon meg­mentettek. Örülök, hogy Burg elnök úr utalt rá, nemcsak a szörnyűségekre kell emlékezni, hanem a szolidaritás­ra, a segítségnyújtásra is. Hiszen ne­kem most nemcsak apám nevében kell megköszönnöm e megemléke­zést, hanem mindazok nevében is, a­­kik részt vettek zsidók megmentésé­ben, vagy legalább könnyítettek sor­sukon. Apám—mint menekültügyi kor­mánybiztos — sokat tehetett értük, de nagyon sokat tett maga nagybaco­­ni Nagy Vilmos honvédelmi minisz­ter, akit ezért váltottak le tisztéből. Reviczky Imre ezredesről Izraelben már megemlékeztek; ő sok ezer mun­kaszolgálatost mentett meg. És meg kell emlékezni Koszorús Ferenc ez­redesről, aki az esztergomi páncélos hadosztály parancsnokaként '44 nya­rán megakadályozta azt a puccsot, a­­melyet B akyék német utasításra szer­veztek; — ez a katonai alakulat men­tette meg a deportálástól a budapesti zsidóságot. Sok névtelen kisember segítő­készségét is meg kell jegyezni. Sze­retném az egész magyar nép nevében megköszönni, ha Izraelben erre is emlékeznek. A Magyar Köztársaság kormánya mindent megtesz a magyar zsidóság jogainak teljes körű biztosításáért. És ezúttal is meg kell ismételnem: az an­tiszemitizmus nem válhat soha a po­litika eszközévé. E tábla leleplezése jogosít fel arra, hogy ezt kimondjam — mind a két oldalnak címezve.” „Álmodtunk szépet, gyönyörűt”, amikor '88 mézízű, langyos ragyogá­sé, kora októberi délelőttjén Lezsák Sándor udvarán, a sátorban több me­gyéből összegyűlve, ismeretlenül is közelállók úgy hittük, hogy „akarha­tunk már egy nagyot, mi, elnyomot­tak, összetörtek... ” Addig soha nem érzett elszánás érlelődött meg bennünk, mikor a kü­lönös tüzű tekintetű, halk szóval is gyújtó hangú házigazda kimondta, a szemünkbe mondta, a hétköznapok magától értetődő természetességével kinyilvánította saját legrejtettebb gondolatainkat, érzéseinket, vágya­inkat. Annak a gerinc-egyenesítő, tartás-visszaadó varázsos ősznek ta­lán itt kell keresni a titkát: hogy vala­ki elibünk állt, és jobbik felünk legel­­temetettebb, még önmagunk előtt is rejtett valóságát mutatta fel. Csak a szeme csillogása..., az volt valami különös, ismeretlen. Azóta tudom, ez csak kevesek sa­játja. Azoké, akik a teljesen kilátásta­lannak tűnő helyzetekben is képesek hinni győzelmükben. Ezt a tűzetnem képes kigyújtani latolgatás, számítás, .józan” következtetés, ez csak az er­kölcsi tisztaság és a jó ügy igazába vetett rendíthetetlen hit zsarátnoká­ból képes táplálkozni. Még Tőkés László szemében láttam felcsillanni ezt a lángot, mikor bekerítve, minden oldalról szorongatva a józan ész logi­káját látszólag semmibe véve mondta bele a kamerába jó ügyük győzelmé­nek próféciáit. Pedig akkor nem hangzott el sem­mi különös. Csak éppen az, hogy mi, akik egyetemi diplomával, a legkü­lönfélébb képzettséggel a zsebünk­ben, vagy „csak” szorgalmas, kitartó munkás múlttal a hátunk mögött e­­gyek voltunk abban, hogy életünk ad­digi szakaszát másodrendű állampol­gárként, alattvalóként éltük le—nos, voltaképp mi vagyunk a nemzet meg- és fenntartói. Csak éppen az, hogy trónbitorlók, akik eddig önmagukat a hatalom kizárólagos birtoklására ki­jelölték, hazug-demagóg népi szó­­lamzuhatagok ködpárafüggönye mö­gé rejtőzködve az elenyésző kisebb­ség abszolút hatalmát valósították meg a döntő többség fölött. Csak ép­pen az, hogy honárulók és bűnözők azok, akiknek egyik keze a saját né­pükre szegezett géppisztoly ravaszát babrálja, míg másik keZük a telefon­­kagylót szorongatja, ahonnan egy idegen nagyhatalom parancsait hall­gatják. Csak éppen az, hogy ezt az orszá­got végre azoknak kell már birtokba venniük, akik alkotóként vagy szor­gos munkásként, de mindenképpen alávetett sorsban addig is fenntartot­ták, és hogy elérkezett már az öntelt butaság, a minden kulcspozíciót bir­tokló gőgös középszer, s a magas pol­cokon pöffeszkedő ostobaság trón­fosztásának ideje. Lángot vetett bennünk a szikra, hisz mindig is égett, csak éppen az év­tizedek rákérgesedett hamurétegét kellett egy erős szellem-fűjtatóval le­­hessenteni róla. Aztán ki-ki hazatért, de más em­berként: saját félelmünk rabságából felszabadítónként, fásult kicsinyes­ből lelkes cselekvőként, köznapi szürkéből felszított hitű bizakodó­ként. .. Pedig ez még csak az indulás volt, amit a konok hitű hónapok min­déiül após missziós munkáj a követett. Mert ez bizony hittérítő tevékenység volt, pontosabban: hitre térítő. Mun­kaidő leteltével régi barátok felkere­sése, látogatások oda, ahova hívtak, és oda is, ahova nem hívtak ugyan, de tudtuk: érdemes. Saját szándékaink szétsugárzása volt ez, figyelve a lé­­lek-rezonanciára, hogy mikor kél a visszhang, a remény. Boldogok voltunk minden elért eredmény után, ahogy nőtt a tábor, és keserűen sajnálkoztunk a „holt lel­kek” láttán. Hétvégeken aztán ma­gunk is autóba-vonatra ültünk feltöl­­tekezni itt-ott megrendezett gyűlése­ken, fórumokon, hogy miénk lehes­sen az igazság egy-egy újabb, addig nem ismert darabja. Útiköltségtérí­­tést, miegyebet emlegetni szentség­­törés lett volna... Sok kiváló személyiséggel talál­koztunk ilyenkor, akiknek szava, hitvallása addig csak a betű vagy a rádió (rövid-)hullámának közvetíté­sével jutott el hozzánk. (Egy ilyen alkalommal, '88 Karácsonyán, Szol­nokon hallottam Csurka Istvántól, ami azóta is bennem dörömböl: ezt a népet eddig már oly sokszor csapták be, ennek a népnek oly tragikusan csak vesztes forradalmai voltak ed­dig, hogy sem egy újabb tragikus veszteségnek, sem egy átejtés lelki traumájának nem tehetjük ki, mert az vesztét okozhatná.) Mindannyiunk számára perma­nens stressz volt ez, felfokozott élet, melyhez energiát a vágy ott és megál­modott cél elérhető közelségbe kerü­lése adott. Napi munkánk mellett szervezők voltunk és menedzserek, hakellett: reklámfőnökök, ha kellett: szerkesztők és műsortervezők, vita­szervezők és -vezetők, megint más­kor kampányfőnökök és kivitelezők, plakáttervezők és -ragasztók, egyet­len nagy, sodró lendületben. Persze, miként az életben mindennek, ára volt ennek is, csak mi soha sem szá­moltuk ki fukar pénzváltó módjára. Mert az évekké egybemosódó es­ték, délutánok során lassan idegenül kezdett nézni ránk családunk. Gyer­mekeink ránkvetülő pillantása sza­vak és kompjúter nélkül is összegezte az együtt nem töltött időt, a rájuk nem jutó figyelem és szeretet melegét, az együtt meg nem élt kalandok kohézi­ós erejének hiányát, a végig nem be­szélt délutánokat, a szerető érdeklő­déssel hallgató szülő hiánya miatt el nem mondott élethelyzetek súlyát, viselését. Igen, ők is—akaratlanul és szándéktalanul is — részesei voltak mindennek, ha mindjárt a nekik járó dolgok hiányának szótlan tudomá­sulvétele árán is. Végül győztünk. Ez a győzelem nekünk, önmagunk lelkes kifosztói­nak, csaknem mindenbe került, így nagyon drága. — Ez a célbaérés ré­szünkről a hosszútávfutó makacs, önemésztő teljesítménye volt, akit a célegyenesben már csak saját akarata korbácsolt tovább elsőként szakítani át a célszalagot. A stafétabotot itt át­adtuk a hitünk szerint arra hivatottak­nak, mi pedig szerettünk volna kicsit megpihenni, hogy aztán új viszonyok között új módon szolgálhassunk. Ám rövidesen arcul csapott ben­nünket a kétkedés és értetlenség jeges fuvallata. Mert láttuk a cselekvés he­lyeire emeltek részéről: céltudatos, a keresztény humanitással nagyon is összeférhető tettek helyett a tétovasá­­got, döntési képtelenséget, annak fel nem ismerését, hogy — miután van­nak bűnök és vannak elkövetők, van­nak bűnösök és vannak áldozatok — csak az a hatalom tud jó lenni a nagy többséghez, amelyik mer igazságo­san kemény lenni a hibákért felelős kisebbséghez; az elszalasztott egy­szeri alkalmak miatt jóvá sem tehető hibák elkövetését, mint volt például a tavaly tavaszi választási győzelem­sodrásban a helyhatósági választások meg nem tartása, ehelyett a tanácsok mandátumának érthetetlen meghosz­­szabbítása; teljes tétlenséget és tehe­tetlenséget azzal a szemünk előtt ki­bontakozó veszéllyel szemben, hogy a sajtó és tömegtájékoztatás nyomda­gép testű, stúdió leheletű, véres csőrű békegalambjai egy vezényszóra mint vedlettek át rikácsoló dögkeselyűk csapataivá, ezek mint köröznek fris­sen pihédző demokráciánk védtelen fészke fölött, s ha még le nem is mer­nek csapni rá, hát — lepiszkítják. Tanyát ver a lelkekben a kétség s a gyanú ördöge annak láttán, hogy: a hatalom új birtokosai ahelyett, hogy pártjaik és választóik minél nagyobb tömegeiből minél mélyebbet, na­gyobbat merítve jelölnék ki a csúcsok legalkalmasabb kulcsembereit, fel­tehetően bezárkóznak egy szűk szo­bába, ott végeznek át nem látható ren­dező elv szerinti személykijelölése­ket, amik helyességét a gyakorlat sű­rűn megcáfolja. A választásokon a legnagyobb a­­rányban győztes párt, az MDF, a kor­mánykoalíció megalakítása óta fe­ledni látszik szinte valamennyi vá­lasztási ígéretét. Nem veszi figye­lembe azt, hogy éppen ezen ígéretek s a legszélesebb tömegek természetes igényeinek találkozása hozta létre si­kerét, s most ugyanezek a tömegek az ígéretek teljesítését várják egyre fo­kozódó türelmetlenséggel. Ehelyett azonban inkább anem-teljesítés foly­tonos magyarázgatását kapják. Épp nekünk legfájóbb végighallgatni a keserű szemrehány ásókat a rendszer­­váltás elmaradásáról, hiszen magunk is értetlenül állunk annak ténye előtt. „Szabadság és tulajdon”—plaká­­toztuk tavaly tavasszal Kölcsey sza­vát, de a szabadság legfeljebb külpo­litikailag teremtődött meg, s a tulaj­don rendezéséhez is csak kilenc hó­nap múltán nyúlt hozzá a kormány— fél szívvel, negyed lelkesedéssel. Ha márnem azonnal, mint ahogy ez mél­tán elvárható lett volna, akkor az el­múlt időt a kártérítések ügyében egy rendkívül alapos felmérésnek kellett volna megelőznie. Illene már, illene végre riadót fúj­ni! A kormány — kormányozzon! Hogy merre, azt tudnia kell a népaka­rat szélirányának méréséből, amit viszont mérnie elemi kötelesség. A képviselői frakció — képviseljen. Mindig tudja, s ez munkájából na­ponta tűnjék is ki, hogy kik és mi cél­ból küldték az Ország Házába. Hogy odakerülésükkel számukra nem vé­get ért, de elkezdődött valami. Vala­mi, ami tőlük függően lehet ország­újító, nemzetmentő csoda, százados sarokkő, de lehet az elfecsérelt lehe­tőségek tárháza is. Persze, sokan vagyunk még hi­tünkben konokok, bizalmunkban megátalkodottak. Mindaz, ami tör­tént, túl drága nekünk ahhoz, hogy szándékaink megbicsakoljanak, hogy akaratunk éle kicsorbuljon. De a lelkesedés régi lángj át csak az képes újra felszítani bennünk, ha azt a régi tüzet megpillantjuk minden felelős politikus szemében. Ez lesz az a tűz, amely képes leolvasztani minden pesszimizmus jegét, amely világít a helyes úton az álságos szándékok ál­tal ránk borított éjszaka sötétjében, s amely felmelegíti elgémberedett tagjainkat, míg végre eljő már a ta­vasz. Hegedűs Endre (Kisújszállás) f > Társaságalapítás, hazatelepülni szándékozók ingatlanügyeinek intézése, kárpótlással kapcsolatos tanácsadás és ügyintézés: 32/1. sz. Ügyvédi Iroda Dr. Biczó Zsuzsa — Dr. Vadócz Ferenc Tel.: 1562-250 és 1662-755 V_____________________________________________________________/ Tisztelt Honfitársunk! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a nemzeti szellem, a keresz­tény erkölcsiség fórumát, a „Magyar Fórum” című hetilapot, amelynek szellemiségét Csurka István szerkesztőbizottsági el­nök és Kósa Csaba főszerkesztő neve fémjelzi. Megrendelhető a világ minden részén: 12 hónapra US-$60.00 — rendes postai szállítással, 12 hónapra US-$70.00 — légipostái szállítással. Megrendelésüket a 1051 Budapest, Arany János u. 29. cím­re kérjük, átutalással az MHB 222-19251/4059 számra. A megjegyzés rovatba, kérjük, írja be nevét, pontos címét, va­lamint azt, hogy a Magyar Fórum előfizetésére utalta át a pénzt. Kérjük, amennyiben a lap megnyerte tetszését, úgy barátai, is­merősei figyelmét is hívja fel rá! Szeretettel köszönti jövendő olvasóit a Magyar FóruM Szerkesztősége

Next

/
Thumbnails
Contents