Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1990-10-01 / 10-12. szám

1990. október-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 9. oldal „Szűkülő vagy táguló horizontok?” A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) az első nyugat-európai kulturális egyesület, mely Magyaror­szágon rendezte meg —13 esztendőn keresztül a dél-svájci Lu­­gánóban tartott — Tanulmányi Napjait. A „Szűkülő vagy táguló horizontok? Magyar-magyar kap­csolatok a megváltozott helyzetben”című konferenciára 1990. október 10-15. között, a szegedi Forrás Gyógyszálló kényelmes épületében került sor, ahol hazai, nyugati és az elcsatolt területe­ken élő magyarok gyűltek össze, hogy megvitassák egy globális bel- és külpolitika, egy,.közös nyelv” kialakításának és egymás kölcsönös támogatásának lehetőségeit. Saáry Éva elnök és B. Szabó Péter főtitkár bevezető, az „alaphangot” megadó szavai után Nt. Komlós Attila, a Magya­rok Világszövetsége megbízott főtitkára, a szervezet új, demok­ratikus alapon történő átszervezéséről beszélt, majd Lisztóczky László egri irodalomtörténész ismertette a SMIKK munkássá­gát, amelyet akkor kezdett tanulmányozni, amikor az még fő­benjáró bűnnek számított. Ugyancsak ő adta át a Kör elnökének a távollevő Tollas Tibor üdvözletét, a hozzátartozó, reprezen­tatív virágcsokor kíséretében. Az elszakított országrészekről érkező előadók referátumait a svájci Czettler Antal, „Közép-Európa földarabolása — A magyarság szétszakadásának okai" című történeti áttekintése vezette be, amit a felvidéki Gál Sándor, az erdélyi Bálint Pata­ki József és a kárpátaljai Balia D. Károly részletes, alapos, de sok szempontból lehangoló beszámolója követett. Mivel a dél­vidéki Csorba Béla nem tudott megjelenni („sorsdöntő lépések előtt állunk”— táviratozta), helyére Sajti Enikő történész „ug­rott be” a témáról írt kitűnő analízisével. Külön ki kell emelni az osztrák ügyvédnő, Bárki Éva Má­ria szakszerű és meggyőző okfejtését a „népcsoport-jogok” (szerinte nem előnyös a „kisebbség” szót használni) nyugati megítéléséről, melyet — életében először! — szabatos magyar nyelven tartott. A hazai-nyugati dialógus esélyeit három előadás mérlegelte. A budapesti Pomogáts Béla a magyar-magyar kapcsolatok „ezredvégi horizontjáról” beszélt, a müncheni Juhász László (a SZER munkatársa) pedig „A nyugati magyarság kötelességei és jogai a szabad Magyarországgal szemben" címen, igen bát­ran mutatott rá a hibákra, nehézségekre, megoldandó feladatok­ra. Tanulságos volt az Ausztráliából végleg hazaköltözöttEndrey Antal szabad előadása is, melyben részint az emigráció életéről, tevékenységéről, részint hazai tapasztalatairól számolt be, rá­döbbentve a hallgatóságot arra, mi mindent adhatna a nyugati magyarság tudásban, tájékozottságban a hazaiaknak — ha azok igényt tartanának rá! Már csak szereplői miatt is, igen nagy jelentőségű volt a pén­tek esti kerekasztal-beszélgetés, melynek egy részét a rádió, te­levízió is közvetítette. Ezen — a SMIKK két vezetőjén kívül — A Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetettjei November 2-án ünnepélyes keretek közt átadták a Bethlen Gábor-díjat (az idén ötödik alkalommal), a Tamási Áron-dijat (most először), valamint a Márton Áron-emlékérmet. „Bethlen Gábor”-díjjal tüntették ki PÜSKI Sán­dort és feleségét (laudáció: Fekete Gyula), SÜTŐ Andrást (laudáció: Csoóri Sándor), Jurij SCROBI­­NEC ukrán költőt és műfordítót (laudáció: Bállá Gyula), valamint a kolozsvári SZILÁGYI Júliát és Marius TABACU-t (laudáció: Cselényi László). „Tamási Áron”-díjat kapott TOMPA Miklós (Ma­rosvásárhely) színházi rendező (Ablonczy László lau­­dációját Ferenczi Csongor olvasta fel). „Márton Áron”-emlékérmet kapott KOZM Almre zugligeti plébános, a MAGYAR BARÁTI KÖZÖS­SÉG (USA), Victor MEIER, a Frankfurter Allgemei­ne Zeitung bécsi tudósítója, Kazajuki TANIMOTO japán zenetudós, a Kodály Társaság volt elnöke, és ZABOLAI-CSEKME Éva (genfi ENSz Misszió). Lau­­dációt mondott: Kosa Ferenc és Nagy Gáspár. PANNÓNIA BOOKS Faludy György verseit mondja Párizsi melódiák Shaw, Irvin: Párizs, Párizs! (útirajz) Steinbeck, John: Édentől keletre, l-ll. Kundera, Milan: Tréfa Boltunk kínálata: a KAPU, a HITEL, a MAGYAR NEMZET, a 168 ÓRA, a REFORM, a TALLÓZÓ, a HETI VILÁGGAZDASÁG és még sok más magazin, újság, rejtvénylap! Kérje legújabb lemez-, kazetta- és könyvkatalógusunkat! CÍMÜNK: LEVÉLCÍM: 472 Bloor St. W. P.O.Box 1017, Stn. B I. emelet, Toronto Toronto, Ont. M5T 2T8 Telefon: (416) 535-3963 kazetta $ 11.98 kazetta $ 11.98 kve.$ 11.10 fve. $ 21.90 kve.$ 10.20 az alábbiak vettek részt: Balia D. Károly (Kárpátalja), Bárki Éva Mária (Ausztria), Czettler Antal (Svájc), Dáné Tibor (Erdély), Duray Miklós (Felvidék), Entz Géza államtitkár (a kormány kiküldöttje), Gyulay Endre Csanádi püspök, Sajti Enikő (a Délvidék képviseletében), Szőcs Géza (Erdély). A programot kiegészítette a szegedi egyetem (JATE) rekto­rának a külföldi vendégek részére rendezett fogadása s az újon­nan renovált városháza gyönyörű dísztermében, „ Pogány diasz­póra" címmel tartott irodalmi est, melynek keretében hazai elő­adók (Balázs Ádám, Dinnyés József, Szabó András) tolmácsol­ták a nyugati magyar líra remekeit. A konferencia résztvevői — a Kör képzőművészeti érdeklő­désének megfelelően—elmentek Csapó Balázs magángalériá­jának ünnepélyes megnyitására is. A Szegeden — ezúttal kísérletképpen — megrendezett „Lugánói T anulmányi Napok” eredményeseknek, hasznosaknak bizonyultak, mert előrelépést jelentettek a hatféle magyarság párbeszédének, együttműködésének kialakításában. Az elő­adások egyöntetűen magas színvonala, a viták kulturáltsága és a kellemes légkör mindenki számára maradandó élményt nyúj­tott. A konferenciáról tudósított a Szabad Európa, de a hazai rá­dió és televízió is. A sajtó majd minden orgánuma részletes be­számolókat, interjúkat közölt. S.É. (Svájc) Jubileumi Cserkésztábor A Loyola park Torontó közelében ismét a cserkészek biro­dalma volt au gusztus 11-től 19-ig. Testvéri közelségben lengette a nyári szellő a kanadai és a magyar zászlót. Messzire hangzó dalolások, fülrepesztő huj-huj-hajrák, szemet-szívet-lelket gyö­nyörködtető magyar táncok, jókedvű barátkozások, véget nem érő komédiázások lobbantották ismét magasra az egyébként is nemesen égő lángot: a kanadai, az egyesült államokbeli, a dél­amerikai és az európai magyarok példamutató, mély hazaszere­tetének lángját. Mindenütt tapasztalhattuk a fajtánkra, annak nyelvére, ősi kultúrájára, nemesveretű művészetére büszke külföldi magya­rok önérzetét. Az óhazából érkezettek számára (tizenketten tá­boroztak itt Magyarországról) megindító és felemelő volt látni, érezni, érzékelni ezt a mély, szinte megszállottan, konokul ki­tartó, külföldön virágzó magyar testvériséget és a magyar szel­lemiség megtartó erejét. Az amerikai kontinensen élő negyedmilliónyi (hivatalos adatok szerint közel kétmilliónyi — A szerk.) magyarságból, akik még valamiképpen magyarnak vallják magukat, csekély töredék — néhány ezer ember—vállalja csak a szüntelen áldo­zatot, a kemény, díjazatlan és önzetlen munkát, a pihenőből el­vett heteket azért, hogy megtarthassa magyarságát, és azt a be­­lefáradókban is erősítse. Legyen ösztönzőjük az a tudat, hogy az óhaza, Magyarország büszke a cseppnyi területű anyaföldtől távol élő fiaira és lányaira! S az elsők között vagyunk büszkék a külföldi Magyar Cser­készszövetségre, amely közel ötezer leányt és fiút tart együtt és oltalmazva nemesít. Az oronói Jubileumi Tábor 650 lakója (a tábor parancsnoka a montráli Herédi István volt) kilenc altá­­borban élte víg cserkészéletét, gyakorolta cserkésztudományát, csiszolta és ápolta anyanyelvét. A korszerűen felszerelt tábor (a közelmúltban elhunyt jeles cserkészről, Jámbor Lajosról elnevezve) teljesítette feladatát, s amint a Cserkészszövetség ügyvezető elnöke, Bodnár Gábor elmondta: a külföldi magyar cserkészetnek nemcsak erőt adó múltja, pompás jelene, hanem biztató jövője is van! Ugyanak­kor egyre szorosabb a kapcsolata a feltámasztott magyarországi cserkészettel; sok-sok segítséget nyújtott és nyújt a kinti szövet­ség az otthoninak az újjászervezés megkönnyítésére. Bakay Kornél (Magyarország) EPMSZ Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 1990. október 20-án Bázelben tartotta tisztújító közgyűlését, az új Elnökség pedig őszi rendes ülését. A közgyűlés immár harmadízben vá­lasztotta meg Bárczay Gyulát (Therwil, Svájc) elnöknek, Bal­ia Bálintot (Berlin) alelnöknek, Steinmann Judithot (Zürich) jegyzőnek és Szöllősy Árpádot (Riehen, Svájc) pénztárosnak, továbbá megerősítette tisztében a három ellenőrt és a két ta­nácsadó lelkészt, Donáth Lászlót (ev., Budapest) és Vályi Nagy Ervint (ref., Budapest). Az Elnökség meghatározta az 1991. május 4-7. között Mag­­liaso-ban, a lugánói tó partján (Tessin, Svájc) tartandó Akadémiai Napok témáját („Bibó István és a magyar politikai kultúra”), műsorát és előadóit. Nyugati és magyarországi szakemberek, valamint a fontosabb hazai politikai csoportosulások Bibó élet­művét ismerő képviselői előadásokban, kerekasztal-beszélge­­tések formájában és a résztvevőkkel együtt alkotott munkacso­portokban fogják feldolgozni a megadott témát. Döntés született az EPMSz könyvkiadásának három soron következő kötetéről: Pikó Gábor Mózes: Orosznak lenni; Pap László: Tíz év és ami utána következett (1946—1963); Adalékok a magyarországi református egyház legújabb kori történetéhez; Karády Viktor: Zsidóság és magyarság. Bárczay Gyula (Svájc) \ BAKUCZ JÓZSEF: ikon a dal törik ezer darabban hull a kőre csillagok csörömpölve kacagnak alkony sekély vizében őrjöngve zongorázik sápadt medúza óriás zsebóra jár a levegőben utcák zegzugából kihámozzák a sorsot türelmetlen mozdony ketyeg a folyosón kint készülj az útra a szív folyton törik ezer darabra hullva (A „Jtövesedő ég” c. kötetből, Magyar Műhely, Párizs, 1973.) Egy költő halála Készülj az útra— figyelmezteti magát képtelen képek, szürrealista minivíziók közt a költő. Régi vers, még nem szöveg, de már nem tankönyvbe illő költemény. S azóta szinte egyebet se tett, mint készült az útra, sőt el is indult rajta, míg végül eltűnt szemünk elől ezen a Max Emst vagy Yves Tanguy festette tájképen, ahonnan nem tér meg, s ahová csak megtér az utazó. Nem érem meg én már azt—mondotta hűvösen, tény­­megállapítón legszűkebb családja körében, ha gyűjtemé­nyes kötete közelgő kiadásáról esett szó. Barátait nem terhelte halálsejtelmeivel, fáradtságáról, kimerültségéről csak néha ejtett pár közömbös szót. N em szeretett panasz­kodni. Most, hogy journal intime-ként, folytatólagos tes­­tamentomképp kell, hogy olvassuk nagylélegzetű ódáit, prózavers-kollázsait, modem jazz-ihlette fantáziáit, élete utolsó tíz évének lenyűgöző termését, vesszük észre, mit titkolt előlünk ez a Kosztolányi-eleganciájú, visszafogott viselkedésű poéta doctus. S valóban érzékeny jósnak bizonyult. A belső szám­űzetésnek már nem vetettek véget a külső politikai szám­kivetés teátrális feloldása, a tisztelgő levelek, szakajtónyi ígéret, a későn jövő el- és megismerés fujdogáló fényes szelei. Elméje valamelyik hátsó kamrájában bizonyára ott kuksolt az az incselkedő kis kétely: várj a sorodra, más a fontossági sorrend Magyarhonban! Kivénhedthadfiakmemoárjai, szonettek női anatómiá­ról, dilettantizmus és mindenekfelett: nosztalgia — poli­tikai, művészeti, gazdasági. S a halál is ott rejtőzködött valahol: október 13-án agyvérzés vetett véget Bakucz József magyar költő földi életének. Az otthoni lapokban itteni barátai búcsúztatták: a Magyar Nemzetben András Sándor, a Magyar Hírlapban a fax-masina csodája következtében a New Yorkban élő Baránszky László. S hamvaira hiába kívánunk békét. A soraiba végül őt is meginvitáló írószövetség számos illusztris tagja kivö­rösödött képpel, felnőtthöz, magyar gondolkozó művész­hez méltatlan módon suhogtatja buzogányos öklét, kiált és körmöl kígyót-békát egymásra — míg mindnyájan a Nemzetet akarják megváltani. Hogy versenyezhetne ezek­kel a költő? Hisz ő csak a magyar költői nyelvet akarta megújítani, vagy legalább kifényesíteni. Megkülönböz­tetni a szutykot a patinától. Gazdagítani, mint Du Bellay a franciát 450 éve. őrizni, mint Babits. De ha szükséges, robbantani is. És a gyujtózsinóron fut, sistereg a(z isteni) szikra. Az ő kardja se volt fűzfa — s lobogójával, adja Isten, még találkozni fogunk. Vitéz György _________________J Elhunyt Imre Samu Imre Samu akadémikus, a Nyelvtudományi Intézet nyugalmazott tudományos igazgatóhelyettese, életének 73. évében, 1990. november 7-én, váratlanul elhunyt. 1917. október 31 -én született a burgenlandi Felsőőrön. A 40-es évek elején az Erdélyi Tudományos Intézetben kezdte meg kutatómunkáját, főként a nyelvjárások terén. Kiemelkedő munkája A nyelvjárások rendszere. Több nyelvtörténeti tanulmánya jelent meg és társszerkesztője volt a Hungarian Languagecímű nyelvtudományi munká­nak. Szakmai és tudományos közéleti tevékenységéért számos elismerésben részesült. Imre Samu halála a Nyugaton élő magyarságnak is nagy veszteség. 1970. évi megindulása óta részt vett az Anyanyelvi Konferencia munkájában, haláláig szerkesz­tette annak Nyelvünk és kultúránk című folyóiratát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents