Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1990. szeptember CSEH TIBOR: Jugoszlávia ma A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének programja (részletek) A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a vajdasági magyarok kollektív érdekeinek kifejezésétés képviseletét szolgáló politikai szerveződési forma, amelynek célja, hogy Vajdaságban, illetve a Szerb Szocialista Köztársaságban sikeresen érvényesüljön a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúsága. A Közösség e törekvéseit sorsdöntő társadalmi változások közepette váltja valóra. (...) A Közösség támogatja az országban a társadalmi és gazdasági reformot, a pártállam jogállammá való átalakulását, a piacgazdálkodást és a politikai demokráciát, beleértve a többpártrendszert is. A föderáción belüli bonyolult problémák és a föderatív közösségünk alapjait veszélyeztető nemzeti összetűzések tudatában a Közösség úgy véli, hogy a szerb nemzetnek, amely Vajdaságban évszázadok óta együtt él a magyarokkal, történelmi joga megvédeni államának területi egységét. Ilyen értelemben a köztársaság egész területén érvényesített szuverenitás, amely az Alkotmány módosításával vált lehetővé, a szerb nemzet demokratikus nemzeti fejlődésének alapját képezi, amelynek nem lenne szabad veszélyeztetnie a nemzetiségek jogait. Ugyanakkor a Közösség úgy véli (...), hogy a legsúlyosabb nemzeti összetűzéseket is csak demokratil "r módszerekkel, türelemmel lehet megoldani. A demokratikus módszer az egyetlen alternatíva, amely a politikai akció kedvező kimenetelét ígéri. A Közösség úgy véli, hogy a nemzeti egyenjogúság megvalósításának jelenlegi modellje magán viseli a pártállam politikájának minden jegyét, ezért kimerítette belső tartalékait. Nem nyújt megfelelő eredményeket, mert nem szavatolja a felgyorsult asszimiláció megállítását a kis nemzetiségek, így a vajdasági magyarok soraiban sem. Ezért újt modellt kell kiépíteni, nem a nemzeti egyenjogúság eszméjének megváltoztatása, hanem épp ellenkezőleg, annak minél következetesebb érvényesítése érdekében, a jogállam, a piacgazdálkodás és a politikai pluralizmus feltételei között. (...) A VMDK különösen akis nemzetiségek következő jogainak megvalósításáért szállt síkra: — a választott hatósági szervekben való arányos részvétel és együttműködés, valamint az igazgatási és igazságszolgáltatási szervekkel való érintkezésben és a közéletben általában; — a nemzetiségi intézmények, szervezetek, egyesületek és klubok megalakításának és működésének joga; — a nemzetiségi nyelvű tájékoztatásra való jog; — a nemzetiségek nyelvén folytatott művészi alkotómunka ápolására és védelmére, meg az etnográfiai értékek megőrzésére való jog; —jog anemzetiségek helyzetével kapcsolatos tudományos kutatásokra; — a nemzetiség jellegű urbanisztikai egységek védelmére és az anyagi kultúra tárgyi emlékeinek megőrzésére való jog; — jog az anyanyelvű általanános és középfokú oktatásra, valamint a megfelelő felsőoktatási forma biztosítása; —jog az anyaországok intézményeivel való szervezett kapcsolatokra, az ott nyújtott anyagi kedvezmények szabad használatára a tudomány és kultúra területén való egyéni képzés és továbbképzés céljából; —jog a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek nemzetközi szervezeteinek munkájába való bekapcsolódásra. (...) A kelet-európai változások sorában a jugoszláviai átalakulások — ugyanúgy, mint a szocializmus fénykorának időszaka—bizonyos sajátságokat hordoznak. Lévén az ország több államalkotó nemzet és nemzeti kisebbség tarka kavalkádja, az események nyomán tovább tágultak az etnikai válaszvonalak mentén már meglevő, legfeljebb többkevesebb sikerrel álcázott repedések, olyannyira, hogy immár akár az ország teljes szétesését sem lehet kizárni. A rendszerváltást követelők nemzetenként más-más ütemben és elszántsággal jelentkeztek. A mára már mindenfelé gombamód elszaporodó, de főleg nemzeti alapokon, hasonló programok alapján szerveződő pártok heves vitái elsősorban akörül zajlanak, hogy ki az, aki kizárólagosan hivatott a saját nemzetének képviseletére. A háború utáni évtizedek ortodox egypártrendszerének fő éltető ereje, az összesen tizenhárom számjeggyel kifejezhető dollárfolyam a hetvenes évekre elapadt. Az ezt részben helyettesítő és a segélyekhez hasonlóan elkótyevetyélt kölcsönök visszafizetésének kényszere nyomán beköszöntő gazdasági válság nyilvánvalóvá tette a fennálló politikai felépítmény és a szocialista önigazgatás ideológiájának teljes csődjét. A magyarázatot arra, hogy a rendszerváltás ennek ellenére viszonylag sokáig váratott magára, a hiheteüenül kiterjedt, korrupt bürokráciával szorosan összefonódott, rendkívül erős és alapos elnyomó apparátusban kereshetjük. A törvény szellemében egészen a közelmúltig akár halálbüntetéssel is sújtható volt az, aki megkérdőjelezte az ország társadalmi berendezkedését, a deklarált egypártrendszert, apart vezető szerepét, vagy akár Titó érdemeit. A vezetés sohasem sajnálta a (külföldi) pénzt a rendőri és állambiztonsági célokra. Sikeres tevékenységükre ragyogó példa a háború alatti és utáni, százezrek életébe kerülő, brutális antifasiszta genocídium elhallgatása, mely csak az első többpárti választások után, az idén kaphatott nyilvánosságot. A központi, ill. helyi hatalomban és az elnyomó apparátusban az egyes nemzetek szerepének, részesedésének különbözőségeerő teljesen rávetült arendszerváltozás vagy konzerválás igényére. Az ország egész fennállása alatt — így már a régi Jugoszláviában is — a hatalomban a szerbek számarányukhoz képest túlsúlyban voltak. Az 1944 őszén előrenyomuló szovjet csapatok bekerítő hadmozdulataitól tartva, a németek kiürítették a Balkán keleti felét, viszont segítségükkel a Pavelic vezette Független Horvát Állam még fél éven keresztül keményen ellenállt. A Tito vezette új jugoszláv hatalom tehát először az ország keleti felében konszolidálódott, biztosítva a hatalomban a szerb dominancia kontinuitását. Az újjászerveződő karhatalom így Vajdaságban jól begyakorolhatta magát — többek között az ártatlan magyarok tízezreinek lemészárlásáv al—a későbbi tömeges horvát és szlovén népirtásra. A beindult változásoknak a szlovének lettek az élharcosai, hiszen gazdaságierejük, kulturális fejlettségük miatt az ország többi részét a mostani felállásban csak nyűgnek érzik és az európai felzárkózás akadályozóját látják benne. Annak ellenére, hogy aránytalanul nagy részt vállaltak a központi költségvetésben, azt általában elképzeléseikkel ellentétesen használták fel. Emellett etnikailag a leghomogénebbek az összes köztársaság közül. A dolgok azért mehettek simán, mert a szlovén KP, majd utódpártja is a változások szilárd elkötelezettje volt. A szlovéniai kommunisták kiválása az országos pártszervezetből végeredményben annak összeomlását eredményezte. A horvátok szervezkedése hasonló célokkal, de fáziskéséssel követte aszlovénokét. Míg a szlovén kommunisták a változásokért küzdők első sorában meneteltek, addig Horvátországban a dolgok már döcögősebben haladtak. Fontos tudni, hogy a köztársaságban 12% szerb él, akiknek nagy része még a törökök elől kapott menedéket annak idején. A kormány tagjainak azonban 40%a, a rendőrségnek pedig 60%-a volt szerb arégi szisztémában, közöttük számos konzervatív, akik miatt csak óvatosabban lehetett előre haladni. Mind a szlovén, mind ahorvát többpárti választásokatazelőbb már említett represszív szövetségi törvények árnyékában, vagyis azokat megszegve rendezték meg. Például Tudjman, akésőbbi horvát elnök mozgalma is csak nem sokkal a választások előtt léphetett ki a nyilvánosság elé. Egyik esetben sem volt kizárható egy esetleges katonai puccs veszélye a tisztikar szerb többsége (75%)miatt.Aszlovénv álasztások alatt a szerb-szlovén viszony a mélyponton volt, mivel Szerbia bojkottot hirdetett meg a szlovéniai árukra az albánbarát szlovén lépések viszonzásaként. Nyilvánvaló volt az is, hogy Horvátországban a választásokat követően a szerbek előnyös pozíciói elvesznek, mivelmindkét helyen előrelátható volt a nemzeti alapon álló, szeparatista-konfederalista erők sikere. Az új hatalom Horvátországban megkezdte a magánkézben levő fegyverek bevonását. Mi vei a szerbek kezében aránytalanul sok a fegyver, válaszul politikai-kulturális autonómiát követelő fegyveres mozgolódásba kezdtek Dalmáciában. A hadsereg, amely nem akarja elfogadni a visszaállított horvát történelmi címert és zászlót, közvetve beavatkozott a szerbek oldalán, elkergetve a helyszínre érkező horvát belügyi alakulatok helikoptereit. Az akció felfogható úgy is, mint a horvátok megzsarolása a rigómezei és vajdasági autonómia támogatása miatt. Az ország kényes federális struktúr áj át felborító események azonban Szerbiában kezdődtek meg. Félve attól, hogy az államhatalomban elfoglalt vezető szerepük csökken, támadást indítottak a federáció alkotóelemeinek is számító két, formálisan Szerbiához tartozó tartomány autonómiájának teljes visszaszorítására, hogy ellensúlyozzák a szerb pozíciók országos meggyengülését. Mivel Rigómező (Kosovo) a maga 90% - os albánságával márrégóta súlyos problémák és nyugtalanság forrása, félvén a zavargások kitörésétől, az első dominó Vajdaságban dőlt el. Itt a lakosság népességi sorrendje amonarchiaalattmég a következő volt: 1. magyarok, 2. németek, 3. szerbek (akik a törökök elől elsősorban Rigómezőről menekültek a magyar korona oltalma alá). Akét világháborút követően a szerbek tömeges betelepítése, kitelepítések, genocídium, stb. következtében a szerbek aránya 54%ra nőtt, a magyarok mélyen a második helyre estek vissza, a németeket pedig kiradírozták. Az ún. „joghurtforradalommal” leváltották az addigi vezetőséget, s a telepes szerbekre építve egy, a belgrádi központnak mindenben engedelmeskedő garnitúrát juttattak hatalomra, amely elsődleges feladatának az autonómiafelszámolását, vagyis az egységes Szerbia létrehozását tekinti, nemegyszer Belgrád előtthaladva. Anemzetiségiek és a monarchia-kori szerbek teljesen kiszorultak a hatalomból. Ugyanakkor Rigómezőn a politikai helyzet teljesen destabilizálódon, és végképp elfogytak a mostani szerbiai politikát elfogadni hajlandó albánok. Mára tömeges katonai és rendőri megszállás fedezetében szétkergették a helyi parlamentet és a kormányt, szerepüket a Szerb Köztársaság szervei vették át, beszüntették az albán nyelvű tömegtájékoztátást, tömegesen bocsátják el mindenütt az albán dolgozókat, valamint újabb szerb betelepítési hullámot indítottak el. A Jugoszlávia harmadik népcsoportjának számító albánok viszont teljesen egyöntetűen a szerbektől független köztársasági státuszt követelnek maguknak. Lassan forrósodni kezdett a levegő a nagyon kényes helyzetű Boszniában is, ahol az inkább Zágrábhoz húzó bosny ák többség (mohamedán délszlávok) és ahorvátokmellettalakosságegyharmada szerb, ók azt szeretnék biztosítani, hogy az ország szétesése esetén a szerblakta részek, vagy az egész Bosznia Szerbiáhozkerüljön. Mivel itt is választások lesznek novemberben, a dalmáciai fegyvercsörtetés aboszniai szerbek morálját is hivatott erősíteni. Időközben lehűlt a macedón-szerb viszony is, mivel a déli tagköztársaság politikusaiban felülkerekedett az albánoktól való félelmen akétháború közötti szerb elnyomás és kolonizáció keserű emléke. így mára a szerb vezetés gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, hiszen a politikai haszon függvényében magukat hol szerbeknek, hol külön nemzetnek valló, kis lélekszámú montenegróiakrn kívül kapcsolatai mindenkivel rosszak. A Horvát és a Szlovén Köztársaságban már megejtették a többpárti választásokat. Az ottani kis létszámú magyarság számára önnálló jelöltek állítása nem kecsegtethetett sikerrel. Ezért koalícióra léptek más pártokkal, és az általuk is támogatott jelöltek sikeresen befutottak. A magyarság legnagyobb csoportját érintő szerbiai választásokat ez év végére halasztották, miután népszavazás döntött arról, hogy előbb legyen a tartományi autonómiák felszámolását szentesítő s a nemzeti kisebbségek számára az eddiginél várhatóan represszívebb új alkotmány meghozatala. A tavasszal megalakult Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), amely ma a magyarság egyetlen legitim képviselőjének tekinthető, nagy politikai sikert aratott, mivel a magyarok, a Közösség javaslatára, tömegesen elvetették a kormány indítványát. Az eredmény nemzeúségi vonatkozása, aszavazás titkosságát megszegve, úgy vált ismertté, hogy külön megszámolták a magyar nyelvű szavazólapokat. A VMDK és a magyarság mint az „egységes Szerbia” ellensége a szerb politikai erők össztüzébe került, noha a szervezet deklarálta, hogy ahelsinki elvek szellemében a perszonális alapú és nem a területi autonómia híve. A magyarság asszimilációja sohasem volt annyira gyors, mint pont a vajdasági autonómia fénykorának másfél évtizedében. A VMDK tevékenységének egyik fő célja a magyar nyelvű oktatás feltételeinek javítása. Maga a mozgalom is az új köztársasági oktatási törvény körüli vitából nőtt ki, s javaslataival — sajnos elég kevés sikerrel — igyekezett a kisebbségek érdekeit érvényre juttatni. Egyik akciója azért folyik, hogy amagyar tanulókaz eddiginél jóval nagyobb számban tanulhassanak anyanyelvükön általános és középiskolákban. Követeli továbbá a magyar nyelvű gimnáziumok visszaállítását. Hogy lehetővé tegye a magyar iskoláktól távol élő diákoknak az anyanyelven való tanulást, gyűjtést indított. így anyagilag is segíteni tudja azokat, akik kénytelenek a szüleiktől távol élni és állami segítség hiányában képtelenek a kiadásokat fedezni. A szervezet alaposan kihívta maga ellen a fennálló hatalom, illetve az ahhoz közel állók haragját azzal, hogy beadvánnyal fordult a Vajdasági és a Szerb Tudományos Akadémiához az elhallgatott háború alatti vajdasági genocídium ügyében, kérve a tények tudományos feltárását. Mivel abeadványt mind ez ideig egyik fórum sem méltatta válaszra , ezért a VMDK az anyaországhoz fordult támogatásért. Ugyancsak nagyon veszélyes támadások célpontja Jugoszlávia egyetlen magyar nyelvű napilapja, a Magyar Szó. Az újságra — mint Szerbiában az egyetlenre — rá akarják kényszeríteni a közvállalat szerepét, hogy a magyarság objektív tájékoztatásának e fontos forrását anépszerűtlen vajdasági kormány és anagyszerb nacionalizmus közlönyévé silányítsák. A szerbiai belső politikai helyzet jövőbeni alakulása egyértelműen kulcsfontosságú az ország jövője szempontjából. A kérdés az, hogy uralomra kerülhetnek-eott egy általánolyan erők, amelyek képesek megszabadulni a birodalmi és gyarmatosítási allűröktől, valamint a magasabbrendűségi komplexusoktól. Az uralkodó kommunisták nemrégiben összeolvadtak a népfronttal, s mivel a kormányt továbbra is ők adják, így kezükben tartják a teljes politikai infrastruktúrát és a tömegtájékoztatást is. Jelentősen csökken azonban Milosevic népszerűsége. Noha új, szerb nemzeti alapú Szocialista Pártja munkáspárt is egyben, fő erejében, a demagógiában mégsem versenyezhet korábbi szövetségeseivel, a mára már önnállósodott csetnik-mozgalommal vagy a rojalistákkal, akik a politikai színtérre kilépő ortodox szerb egyház támogatását is élvezik. Az újjászerveződött polgári radikálisok és liberálisok is gyengítik befolyását, de különféle parasztszervezetek is létrejöttek. Legnagyobb riválisa azonban Markovié szövetségi kormányfő Reformszövetsége. A miniszterelnök ma minden más politikust messze megelőz népszerűségével, mivel ő az első olyan vezető, aki ténylegesen és nyilvánvalóan tett is valamit az országért; megfékezve az inflációt, gazdasági reformintézkedéseinek első menetétmegnyerte. A szerb politikát mindmáig a szélsőséges erők uralták, nem elriadva a félelemkeltés és a tömeghisztéria eszközeitől sem. Ha aMarkovic vezette mozgalom képes lesz összefogni a mindeddig háttérbe szorított, józan gondolkodású és a nagyszerb sovinizmust elutasító erőket, nem kizárt választási sikerük sem. Ez a mozgalom látszik anemzetiségek, így a magyarok számára is a legmegfelelőbb partnernek. Bár nagyon sok múlik majd a Milosevicék által kreált választási szisztémán, a szavazáson a sok induló párt miatt a magyarság szerepe minden bizonnyal felértékelődik. A VMDK máris a legtömegesebb tagságú szervezetek közé tartozik aköztársaságban; befolyása jelentős a magyarságra — követik ajánlásait. Ezért több párt is igyekszik körüludvarolni a szervezetet. Bízvást remélhetjük, hogy az immár komoly politikai tapasztalattal rendelkező VMDK sikeresen tudja majd megoldani amagyarság politikai képviseletét, s tevékenységében számíthat az ossz-, így anyugati magyarság támogatására is. ff................ " ^ (NEMCSAK) BÁCSKAIAK, BÁNÁTIAK, FIGYELEM! A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége mozgalmat indított, hogy lehetővé tegye a magyar iskoláktól távol élő gyerekek anyanyelven való tanulását. Az akció a „Napot eszik a kisdiák” nevet viseli—minthogy a diákok az iskola városában a hét napjain más-más családnál étkeznek. De ugyanakkor igyekeznek ugyanott szálláslehetőséget is biztosítani számukra és az akciót kiterjeszteni az egyetemistákra is. Bízunk abban, hogy e roppant nemes cél, a magyarság fennmaradását szolgáló mozgalom számíthat a Ny ugaton élő magyarság anyagi támogatására is. Az érdeklődők az alábbi címen jelentkezhetnek: Szöllősi Etel, 21000 Szabadka, Z. Zrenjanin u. 3. Jugoszlávia, tel.: 38-24-21-464.
