Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1990-06-01 / 6. szám

1990. június Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident „Kifejlett nemzetek lépcsőfokain emelkedik magasabbra az emberiség.” (Széchenyi István) ség, irodalmi vagy más klub őrzi meg és ápolja a fiatalban azt, amit a szülők kényelmeskedő érdek­telensége benne majdnem megölt. Elsősorban az anyáé a feladat (és felelősség!), hogy ne csak fi­zikai és biológiai vegetációra növelje szülöttét, de szcllemmel-lélekkcl is lelkesítse, e szónak mind­két értelmében. Ha a „dolgozó” apa állandó dol­gozása miatt, meg mert attól mindig fáradt, és sza­bad óráiban már csak kikapcsolódni akar és ezért nem áll „posztján” mint szükséges, Jkaró”és irány­­jelző tábla növekvő fia, lánya mellet, egyszer csak rádöbben, hogy gyermekeivel már csak egy födél alatt lakik, de életüknek már régen nem részese, ő és ők már régen külön élnek. A nyelv, amit a családi körben felnőttek és fia­talok egymással beszélnek az ideák, vélemények, információk körforgalmában s a sokféle érzés és együtt átbeszélt esték hangulata, mind-mind része ennek a sokrétű nyelvnek, mely együtt eltöltött órákat, együtt átélt élményeket tételez fel, vagyis magyarán: időt. Élet-idejét is kell adnia gyakorta és folyamatosan annak, aki mást életre hozott. Az apa vagy anya, aki megvonja idejét gyermekétől, ugyanannyi „életet” is von meg tőle. (b) Az anyanyelv megőrzése egyre nehezebbé válik, ha mindkét szülő dolgozik, vagy ha csak egy szülő él a gyerekkel. Kire, kikre hagyjuk(?), vagy inkább így: kire bízzuk őket?Felügyélőként „van valaki a gyerekkel” vagy rokoni, baráti, hi­vatásos nevelői gondoskodás foglalkoztatja a fia­talt és tartalmas időt oszt meg vele. Mindig nagy kérdés marad: biztosítottunk-e elégséges csen­dességet gyermekeink számára—ha közelükben vagyunk, ha nem? Emlékszünk-e ennek a klasszi­kus idézetnek igazára: „Csendes magányban fcjlik a talentom, világi zaj között állandó karakter”? Legyen gondunk arra, hogy gyermekségében tanult nyelvében tovább fejlődjék a növekvő leány és fiú. Hasokatnem is, defolyamalosanés korának megfelelően olvasson és társalogjon társakkal, idősebbekkel. Ne kelljen megtapasztalnia, hogy csak az iskolának .idegen" nyelvén tud „értelme­sen” beszélni, írni, magát kifejezni, különbenpedig olyan gyerekes, naív és nevetséges, amit és aho­gyan kimond. A szülők sürgessék a hétvégi, nyári, minél több cs gyakoribb magyarországi magyar nyelvű foglalkozást — társadalmi, egyházi szer­vezésben. És ezek életben tartásáért legyenek haj - landók idejük és pénzük adóját megfizetni. Nagy fontossága van annak, hogy a külföldön élő magyar szülők gyereke időben és folyamato­san talál-e olyan társaságot szülei társadalmi kap­csolataival párhuzamosan, melybe ő is belenőhet társaival. Emigrációs generációk szomorú örök­sége itt felnövő gyermekeink számára, hogy haza­fias, „kultúráiis”(?), politikai és más társadalmi egyleti rendezvényeiken sikeresen kihagyják, el­hanyagolják, eluntatják és kiábrándítják az álta­luk oly sokszor és olyan érzelgősen emlegetett „utánunk következő, fiatal generáció” tagjait. Alig - ha láttam életemben annyi „jószándékú” károko­zót, mint emigrációs egyleteink és gyakran egyhá­zaink papi és világi vezetőinekpáholyaiban. Hiva­tali szolgálatuk terminusait — mint nélkülözhe­tetlenek—hosszúra, s egyre hosszabbranyújtják. Központjaikba, vezetőségeikbe és bizottságaikba nem juthat a fiatalság „vérátömlesztéséből”. Ők mindig maradnak, s közclükből egyre feltűnőbben ténferegnek el, és állnak tovább azok a fiatal fel­nőttek, akikre még nem kerülhetett sor. Közben a már-tegnapelőtt-is-volt elnökök megöröklik ön­magukat és egymást s elveszik miattuk a fiatalság Magyar cserkészet a Felvidéken! ! Napjainkban új értelmet kap a nyelv és a nem­zeti kultúra ápolása és megőrzése. Miért mondhatjuk ezt akialakulóban lévő nagy geopolitikai és gazdasági integrációk idején? Miért beszéljünk manépcsoportokat elválasztó és mástól eltérő különbségekről, mikor szinte az egész föld­kerekségen a „regionális” és integrációt, szövet­ségeket sürgető, „federetív” gondolkodás formálj a — egyre szélesebb körben — és szinte szemünk láttára az új és nagyobb társadalmi, politikai és gazdasági egységeket? Míg az értekezésemnek adott címen gondol­kodom, vagyis, hogy: „őrizd a nyelvet..., s az anyanyelv megőriz téged", egyre inkább az életet teremtő anyákra gondolok. Szülők jutnak eszem­be: anyák és apák, akik az első emberpár megje­lenése óta és az idők végéig a teremtő Istennek partnerei voltak és maradnak. Felfogó, továbbgondolkodó és megítélni is tu­dó értelemmel, dönteni és szabadon cselekedni képes akarattal és egy mindenki mástól sajátosan különböző és „szuverén” személyiséggel rendel­kezik minden szülő az ember társadalmában: ebből adódik a tény, hogy az apa és anya teremtő aktusa is ugyanilyen kiváltságokkal megáldott ember­utódokat hív életre. Amikor az ő emberpalántájuk első gügyögé­seivel .kommunikálni” kezd és rúgkapálva vala­mire fel akarja hívni a figyelmüket, akkor e pa­­rányban is már az egcsz (értő-akaró-személy) nyi­latkozik meg. Már magáról, külső-belső benyo­másairól ad „kinyilatkoztatást”, és alig néhány hónap múltán már úgy tűnik: csodás gyermek­szemével, kézzel-lábbal és hangoskodásaival igencsak mond „valamit’’és igenis hozzánk beszél. Ezek a nyelv első jelentkezései. Először csak az egymásra hatás, aztán az egymásnak hangzás, s végül az egymás számára való közlés egyre kive­hetőbb szó-beszédét halljuk. Elsősorban és mindenki más előtt a szülőkhöz kíván utat találni ez az írás. Ugye ez máris nyil­vánvaló? De miért időztünk ennyit és ilyen böl­­cselkedő megalapozással a szülő-gyermek viszo­nyánál, meg a kettő között fokozatosan táguló és gazdagodó kommunikáció jelenségénél? íme a megokolás: anyanyelv, mely ekkora in­timitás és belső titkok hordozója, sejtetője és fel­­tárója tud lenni, az nem lehet „csak egy” a sok mindenünk között (amit megszerzünk és birtoko­lunk); a velünk növekvő anyanyelv nem olyasmi, amit zsebre vághatunk, meg — ha úgy tetszik — ki is rakhatunk a zsebünkből..., talán, hogy egy­két pénz „nagyobb” értéke, vagy valami jobbféle csokoládé töltse ki a helyét. Anyanyelvűnk segítségével beszél önmagáról és „beszéli ki magát” az egyébként alig-alig fel­tárható belső világunk, a személy, aki igazán va­gyunk! Ezzel a nyelvvel társalogva/bizalmaskod­­va „értünk igazán szót” hasonló népi, táji gyöke­rekből eredők. Minden később tanult előtt ez az a nyelv, melyet, ha együtt és egymással beszélünk, belőlünk hasonló mentalitású és sok mindenben „egyet-értő” közösséget alakít ki. Tételezzük fel egy-két röpke percre, hogy mi, jelenleg külföldön élő magyarok, nemcsak egyé­nileg vagyunk azok, hanem együtt egy szorosab­ban vagy lazábban egymáshoz kötődő magyarkö­zösség is vagyunk. Ebben a közösségben Illyés Gyula kifejezésével „titkos otthonunk” anyelv, és a szó — „ha kimondod, már meg is osztod” — s mert belső váraidról és titkaidról beszélsz, szava­id azegyetemes emberiség, nemzeted, szőkébb és tágabb környezeted kultúrkincseit is közvetítik cgy-másnak. Ebben a beszédben, ha akarod, ha nem, a táj is megszólal, ahonnan származol, s Ber­zsenyi és Petőfi is beszél általad: így egymással beszélve körénk máris „bűvkör” teremtődik. Gyakorlati feladataink az anyanyelv átadása (a), megőrzése (b) és ápolása (c) terén (a) „Senki sem adhatja azt, amije nincsen! ” Ez a régi axióma a családi körben egyszerűen azt je­lenti, hogy ha a szülők nem értékelik örökül kapott anyanyelvűk kincsét, s vele és benne eredeti kul­túrájukat, akkor gyermeküktől sem várhatnak töb­bet. Az ilyen gyermek előbb-utóbb elveszik a nemzetközösség számára. Bár nem egyszer meg­történik, hogy a nagy mama, diákotthon, fiatalma­gyarok társasága, néha hitvallásos kisközösség, egy vonzó és fiatalokat lelkesíteni képes cgyéni-Mcgalakult Dunaszerdahelyen a Csehszlová­kiai Magyar Cserkészszövetség előkészítő bizott­sága Hodossy Gyula újságszerkesztő vezetésével. Első összejövetelüket február 9-én tartották, má­rcius 4-én pedig már „országos találkozót” ren­deztek, melyre többmagy arlakta szlovákiai város­ból gyűltek össze a lelkes érdeklődők, akik részt akarnak venni a szervezésben. Meghívták Bodnár Gábort is, a külföldi Magyar Cserkészszövetség üv. elnökét. BodnárGábor visszatérve Amerikába, garfieldi otthonába, több fontos részletet közölt felvidéki —komáromi és dunaszerdahely i—élményeiből. Komárom voltazelső állomás, ahol acsehszlo­­vákiai magyarok világszerte ismert vezetőjével, dr. Duray Miklóssal találkozott. Duray az ottani magyarok Együttélés nevet viselő politikai moz­galmának a programjával indult az első szabad képviselőválasztáson. Az ügyvezető elnök felke­reste Komáromban a felvidéki magyar cserkészet ,.nagy öregjét”, Bíró Luciánt, a 93 éves nyugalma­zott bencés gimnáziumi igazgatót. Azután Duna­­szerdahelyre utazott. Az ottani cserkésztalálkozón elmondta, hogy nagy örömére és megnyugv ás ára két idősebb részt­vevőn kívül a megjelentek húszas-harmincas éve­ikben járó fiatalok, ók kérték fel Bodnár Gábort, hogy nyissa meg a találkozót. Beszédét azzal kezdte, hogy a csehszlovákiai magyar cserkészet gazdag hagyományairaemlékcztetctt. A fiatal hall­gatóság érdeklődéssel figyelte mondanivalóját, többek között a „kanderstegi nemzetközi egyez­ményről”, amelyet Teleki Pál és Molnár Frigyes harcolt ki. Ez az egyezmény a húszas évek végétől telte lehetővé a Cschszlovák Cserkészszövetségen belül az önálló magyar cserkészet szervezését. Azokban az években a felvidéki magyar cserkészek Bocskai-sapkát is viselhettek! Szlovákia terüle­tén már 12 városban működött magyar cserkészet 1932-ben. Példamutató kezdeményezésük volt a Felvidéken kapcsolat keresése a falu népével, el­sősorban a fiatalokkal. Jóval előbb kezdték a re­gös cserkészetet, mint a magyarországiak. Kimagasló esemény voltaz 1990. március 11- én Dunaszerdahelyen megtartott alakuló gyűlés is! Ez alkalommal Szemcrédi Tibor cserkésztiszt (Becs) képviselte a külföldi Magyar Cserkészszö­vetséget. A gyűlést Lőrincz János pozsonyi grafi­kus előadása vezette be, melyben felidézte a szlo­vákiai magyar cserkészet múltját. U tánakülönböző társadalmi egyesületek és a már szerveződő cser­készcsapatok küldöttei szólaltak fel. Az alapsza­bály szövegének megvitatása sajnos nem ment si­mán. Az ugyancsak alakuló Szlovák Cserkész­­szövetség két .magyar származású” megbízottja felszólalásában nem mindenben látszott támogatni a magyar nemzetiségi szövetség és a magyar ifjú­ság szempontjait. A magyar papságot pedig sovi­nizmussal gyanúsították. A vádat dr. Morovics Já­nos esperes utasította vissza, hangsúlyozva, hogy az egyházak nélkül nem lehet cserkészet, mert ők adják a mozgalom lelkiségét. Felajánlotta fiatal papjainak közreműködéséi, és kijelentette, hogy több száz hitlanos növendéke között már szerve­zik a magyar cserkészetet. A megjelentek több módosítással elfogadták azalapszabály-tervezctet, amely az első rendes közgyűlésig érvényes, és megválasztották az ideiglenes főtisztviselőket. így tb. elnök Lőrincz János (Pozsony) lett, elnök Ho­dossy Gyula (Dunaszerdahely), titkár Hajd Mag­da (Dunaszerdahely). Választottak három alclnö­­köt, gazdasági vezetőt és Szlovákia magyarlakta területén elosztva 13 körzeti megbízottat. Az új szövetség várja a szlovák belügyminisz­tériumtól a Szlovákiai Magyar Cserkészszövet­ség működési engedélyét. Szemcrédi Tibor meghívta a vezetőséget a bé­csi magyar csapat meglátogatására. Az alakuló gyűlésen ízléses szórólapokat osztogattak, ame­lyeknek szövege bejelentette a Szövetség megala­kulását, azonkívül a röplap egyik oldalán a tíz cserkésztörvény, a másikon a Cserkészinduló szö­vege és kottája látható. Bodnár Gábor természetesen Budapesten is járt európai útja során. Ott találkozott majdnem mindegyik új hazai cserkésztiszttcl abból a hu­szonhatból, akik tavaly nyáron az Egyesült Álla­mokban, a Sík Sándor cserkészparkban nyerték el képesítésüket. Ezek az új tisztek lelkesen és ered­ményesen dolgoznak otthon. Egyikük, aki refor­mátus lelkész és öt gyülekezetét lát cl, arra is talál módot, hogy hetenként átjárjon Szlovákiába csapa­tot szervezni az egyik határmenti mezővárosba! Ott a helybeli lelkész, és a plébános közösen vál­el nem fogadott próféciája, újrafogékonysága és tettrekészsége. (Milyen szomorúan komikusak az önmaguk vezetői posztját prolongálok!) A fenti­ekből világos a kiáltó sürgetés jogosultsága: Ha nyelvünk és nemzeti kultúránk szeretetében, ápo­lásában és átmentésében akarjuk látni fiataljaink aktív közreműködését, adjuk át nekik a „staféta­botot"! Mielőbb. (c) Az édes anyanyelv ápolásának milliónyi alkalmát kínálják dolgos életünk hétköznapjai. Ne gondoljuk, hogy rendkívüli utakon és csak rendkívüli áldozatok árán őrizhető meg .ápolt formájában” a nyelvünk és csak hozzá kötődő sa­játos műveltségünk, hagyományaink, lelkiségünk. A velem rokon mentalitású (és elkötelezettségű) külfödre kényszerült magyarok ajánlhatnak egy jól bevált receptet. Egyszerű: Erős és következetes szeretettel beszélj ma­gyarul!—Mikor? Mindig, amikornem szükséges más nyelven beszélned. Családi körben és magyar társaságban. Ne érzelgős nosztalgiával, hanem hitvallás módjára. Mint aki így beszélve sokat szenvedett, ősi és értékes néppel való szolidaritá­sáról akar tanúságot tenni. Közép- és Kelet-Európábán már nem jár bcsú­­gás, elmarasztalás, elhurcolás, börtön és életfogy­tiglan azoknak, akik (Ady szavaival) meg akarnak maradni „magukhoz érdemesnek”. Szabad világ­ban, bő polcaival csemegéit kínálja neked és nekem is areklámfényes civilizáció. Egy napon jobb lét­re ébred a magyar a Duna táján is... Sok nélkülözés után könnyen eshetünk itt is, ott is abba akísértés­­be, hogy drágán szerzett és annyiszor oly küzdel­mesen megvédett nemzeti kultúránk kincseit fe­ledjük a sokszor oly üresen csillogó civilizáció egyébként igen hasznos javainak világában. Ebben a zajos, habzsoló és rohanó világban minden külföldön élő magyarcsalád otthona védő vár is legyen; rendezkedjünk be egymást megőrző védelemre. Legyen bőven magyar könyv, lemez, kazetta, népi minta, térkép benne. A szobáink fa­láról beszéljen képeivel amagyartáj. Úgynyugtas­­son ez a gondosan telepített miliő, mint gyermek­­kórházban a padlótól mennyezetig rajzolt színes figurák. Születésnapokon éneked, tortád magya­rul köszöntsön. Asztali áldást se szégyellj, s azt is magyarul. Barátságos gonddal gondold tovább e témát, kedves olvasó, és szólj hozzá továbbírt sorokkal. Közös kérdéseink: külföldön miért őrizzük meg gyermekeink ajkán a magyar szót, s azoknak, akik ezen fáradoznak, különböző körülmények között ez hogyan sikerült? Végvári Vazul __________________________11. oldal lalták a magyar cserkészcsapat megalakítását. Még néhány jó hírt hozott az ügyvezető elnök. Először is azt, hogy a külföldi Magyar Cserkész­­szövetség ezer kötettel segíti a Felvidéken a magyar cserkészeket azokból a kézikönyv ékből, amelyeket amagyarországi Cserkészszövetség támogatására nyomtatott30.000példányban. Másikhíre: nemrég még aggódtunk, hogy ha Csehszlovákiában teljes lesz a vallásszabadság, a magyar katolikusok „ár­ván” maradnak, mert a sokáig betöltetlen püspöki székeket valószínűleg nem magyarokkal töltik majd be. Úgy hallatszik, hogy ahelyzet kedvezően alakul. Végül még egy vigasztaló hír: Bodnár Gá­bor Komáromban is, Dunaszerdahelyen is csak magyar beszédet hallott az utcán. A sokat üldözött felvidéki magyarok újra bátran használják nyilvá­nosan is anyanyelvűket, „szájkosár nélkül”. A Magyar Cserkészszövetség Sajtóosztálya Sárospataki Nyári Kollégium 1990. júl. 17. — aug. 14. A Rákócziak ősi városa és az Anyanyelvi Konferencia Védnöksé­ge tanfolyamot szervez a külföldön élő magyar származású 15-18 éves fiatalok részére, akik mélyíteni akar­ják magyar nyelvi ismereteiket, és tájékozódni kívánnak a magyar mű­velődés kérdéseiben. A tanfolyam helye: Kossuth Lajos Középiskolai Kollégium, 3950 Sá­rospatak, Tompa u. 1., tel.: 11-485. Részvételi díj: 440 US dollár. Jelentkezés: Anyanyelvi Konfe­rencia Védnöksége, 1905Budapest, Benczúr u. 15., tel.: 1225-405. J

Next

/
Thumbnails
Contents