Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1-2. szám
RETURN ADDRESS: 5582 Gatineau Ave., #11 Montreal, gué. H3T 1X7 Canada NYUGATI MAGYARSÁG Hungarians cf the West - Hengrcis d’Gccident IX. évfolyam, 1-2. szám 1990. január-február A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG LAPJA Ára: Kan. $2.50, US-$2.00 Van-e antiszemitizmus Magyarországon? A választások elé Szeretettel köszöntjük Nt. Tőkés Lászlót Amerikában és Kanadában! Március 15-e után, ha nem is hasonló súllyal, de március 25-e is megörökítődik a magyar történelemben. E napon tartják mintegy 44 év után az első szabad parlamenti választásokat Magyarországon. E választás alapján fog megalakulni az ország legitim demokratikus kormánya, mely átveszi az ország vezetését a Kádár-korszak utolsó relikviáját jelentő ügyvivő kormánytól. Ha nem ismernénk a Magyarországon uralkodó közhangulatot, joggal feltételezhetnénk, hogy az ország eufóriában úszik, de legalábbis a bizakodás fényében sütkérezik. Küszöbön áll az 1956-os forradalommegkésett, de teljes győzelme, az ország függetlenségének és szabadságának kivívása. A haladás vonata, melyről Magyarország a barbár szovjet megszállás következtében lemaradt, legalábbis lelassít, hogy a magyarság ügyesen felkapaszkodhassék. A Magyarországra látogató azonban eufóriának nyomát sem találja. Kedvetlenség, közöny és cinizmus uralkodik országszerte. A megtorlás legsötétebb esztendei, 1957—58 óta nem volt ilyen nyomott az ország hangulata. Meglehetősen jellemző a napokban a New York Times-ban megjelent interjú egy budapesti munkáscsaláddal. A családfő, miután elpanaszolta a rohamos árdrágulás, infláció, csökkenő életszínvonal keserveit, ugyanazon lélegzettel kijelentette, hogy a politika, „az egy linkség”, és ő bizony nem fog elmenni szavazni március 25-én. Errefelé alig van olyan amerikai munkás, akit gazdasági helyzetének gyors romlása ne küldene a szavazófülkébe. De még ha lustaságból nem is szavazna, a gazdasági helyzet és a választójog eszközeinek összefüggése kristálytiszta lenne számára. Ez a szegény magyar viszont még büszke is a korlátolt állásfoglalására. Öntudatosan vágja oda az amerikai tudósítónak, hogy „őt bizony nem fogják elbolondítani szavazni”. Ilyen szellemi-politikai szintre süllyesztette a magyar nép egy részét ez a bizonyos 40 esztendő. Hol vannak azok a hiteles pártok és vezetők, akik vállon tudják ragadni az ilyen embereket és a képükbe mondani: „Jól van, ne menj el szavazni, ha nem akarsz, de utána, ha nem tetszik valami, fogd be a szád, mert csak azt kapod, amit megérdemelsz.”? Ilyen pártok, ilyen vezetők csak lassacskán és elvétve tűnnek fel a politikai színtéren. A pártok gyengesége részben eredetükben rejlik. Bár a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SzDSz) vetélkedése nem mindig a legideálisabb eszközökkel folyik, ez a két párt legalább a mai társadalmi és politikai viszonyok terméke, a ma kérdéseit célozza meg, a jelen aktivistáit gyűjti össze. A pártok fontossági sorrendjében a második bolyban az ún. történelmi pártokat találjuk. Ezek problémája az, hogy előbb jött a cégtábla és csak utána a szubsz tánc i a, már ahol a szubsztancia egyáltalán megérkezett. Azok a politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok, melyek megszülték e pártokat, régen eltűntek, mert ezt a politikai tájat a szovjet bulldózerek 40 éven át keresztül-kasul tarolták, így e pártok újjáélesztése vagy még élő, de elaggott volt vezetőik nosztalgia-utazása volt, vagy fiatal opportunisták kísérlete, hogy megfelelő eszközt találjanak ambícióikhoz. A konfliktus előrelátható volt: a fiatal ragadozók rövidesen igyekeztek kimami az agg bikákat, és ez sorozatos pártszakadások után jórészt sikerült is. Bár ez az általánosítás nem minden esetben igazságos, kétségtelenül tükrözi a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt legújabb kori történetét és választ ad arra is, miért rekedt meg ez a két párt az átlátszó demagógiánál józan, reális programok helyett. A Magyar Szocialista Párt (MSzP), a jelenleg (alig) kormányzó utódpárt megint egy másik problémával küzd. Ez a párt eredeti profilját korábbi tagságának jó részével együtt elhagyta, határozott új profilt viszont képtelen volt találni egy olyan korban, mint az elmúlt hat hónap, amikor újonnan született forradalmi ötletek néhány hét alatt elvesztették fényüket, ortodoxiává dohosodtak. Az MSzP hanyatlása egyrészt félig sikerült októberi átalakulásának tudható be, melyről a Nyugati Magyarság legutóbbi számában szóltunk. A másik ok a szélsőséges uszító kampány, mely a volt kommunisták ellen indult meg, ironikus módon főleg azok ellen, akik a Kádár-évek langyos reformkorában a legnagyobb kockázatot vállalták, a leginkább kiálltak egy, a nemzet igazi érdekeit tükröző politika megvalósítása mellett. Az iróniát tetézi, hogy ez az uszítás elsősorban abból a táborból jön, az SzDSz soraiból, melyet körülleng a doktrinér balosság, a kommunista előélet illata. Köztudott persze, hogy mindig a későn megtértekből lesznek a legvadabb inkvizitorok. Csatlakoztak a kórushoz a „történelmi pártok” egyes képviselői is, itt is főleg azok, akiknek bolsevik vaj van a fején, de magukat korábban tehetség vagy alkalom híján kevéssé exponálták. Ma tehát érdem az, ha valaki „nem csinált semmit”, de bűn az, ha valaki, mint például Pozsgay Imre, T abajdi Csaba, Szokai Imre, Szűrös Mátyás és mások, a volt rendszer alatt nyert hivatalát arra használta, hogy a magyar nép igazi érdekei védelmében lépjen fel bátran, és többnyire nem kis tehetséggel. Az országban tehát egy kontrollált káosz van, hiányzik a kormányzóképes hatalom, bár a politikai kultúra viszonylagos érettségére vall, hogy az anarchiát elkerülendő, mindenki azt színleli, hogy ilyen hatalom létezik. Innen, a túlsó partról is jól látható azonban, hogy milyen kárt okozott az országnak, amit a novemberi referendum felelőtlen kierőszakolása, a köztársaságielnök-választás megtorpedózása okozott. Két nagy krízisnek voltunk tanúi november óta Magyarország közvetlen szomszédságában: a csehszlovákiai átalakulásnak és a romániai véres felkelésnek. E két esemény nemcsak azért döntő fontosságú Magyarország számára, mert szomszédjait érinti, hanem mert a két ország több mint hárommillió magyar otthona, akiknek sorsa kulcsfontosságú kérdése az összmagyarságnak. Dicséretére váljék az ügyvivő kormánynak, hogy a körülményekhez képest ügyességgel, tapintattal és érzékenységgel irányította az ország diplomáciáját e két eseménnyel kapcsolatban; árnyékát azonban nem tudta átlépni, töredékes legitimációja meglehetős passzivitásra kényszerítette. A novemberi népszavazás pontosan attól fosztotta meg az országot, amire egy nemzetközi krízisben a leginkább szüksége van: egy elismert, demokratikusan választott jói látható, legitim vezetőtől, aki teljes autoritással léphet a világ elé a magyar nép érdekeinek képviseletében. Most, amikor Romániában magyargyűlölő, fasisztoid jelenségek és tüntetések vannak, és amikor a csehszlovák vezetők is láthatólag azon törik a fejüket, hogy mi az az abszolút minimális engedmény, amivel a magyar kisebbség szemét ki lehet szúrni, akkor arra a novemberben elsikkadt köztársasági elnökre bizony nagy szükség volna. íme, Vaclav Havel már beszélhetett az amerikai kongresszus együttes üléséhez és látogatása diadalét volt nemcsak személyére nézve, hanem az új csehszlovák állam számára is. Nem is az volt indokolatlan, de számunkra, amerikai magyarok számára, akik arra gondoltunk, hogy a radikális magyar fordulat másfél évvel megelőzte a prágait, ez keserű ízt hagyott hátra. Havel megválasztása egyébként új fényt vet az őszi demagógia tisztességtelenségére és cinizmusára. Emlékszünk, az egyik legfőbb érv az elnökválasztás elhalasztására az volt, hogy nincs a jelölteknek egyenlő esélyük. Mintha a demokráciának ilyen szabálya vagy követelménye egyáltalán létezne! Felvetődik a kérdés: Vaclav Havellel szemben kinek volt egyenlő esélye? Kinek volt egyáltalán bármilyen esélye? És kinek lesz bármilyen esélye vele szemben, ha ez évben indul az újraválasztáson? Megkérdőjelezheti ez megválasztásának jogszerűségét, indokoltságát? Vagy talán az egyenlő esély követelése éppolyan humbug volt, mint az egész referendum? Hogy a magyar politikai fejlődést sikerült legalább egy időre kátyúba ragasztani, az tükröződik az amerikai sajtó és politikai élet érdeklődésében is. Csaknem másfél éven át, 1988 májusától Magyarország az (Folytatás a 4. oldalon) Tőkés László márciusban kéthetes látogató körúton találkozik az Egyesült Államok és Kanada vezetőivel. Jelenlegi tervek szerint George Bush elnök és Lawrence Eagleburger külügyminiszterhelyettes fogadja a temesvári magyar református lelkészt, aki washingtoni tartózkodása során előreláthatólag eleget tesz a National Press Club meghívásának, imával nyitja meg a kongresszus egyik ülésszakát és beszámolót tart a 185 tagú kongresszusi Human Rights Caucusnak. Kanadában Brian Mulroney miniszterelnök, valamint Joe Clark külügyminiszter, a kanadai parlament és a kanadai sajtó képviselői hívták meg beszámolókra, tájékoztatókra. Számos egyházi és egyetemi találkozó, kulturális és emberjogi szervezet meglátogatása, sajtókonferencia szerepel a körút további terveiben. Tőkés László látogató körútját a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation szervezi. Tőkés Lászlónak a romániai diktatúrával szembeni hősies ellenállása volt 1989. december közepén az az elsőszikra, amely az év végére az egész országot felszabító forradalmat kirobbantotta. Az életveszélyt is vállalva, emberséget hirdetve és követelve lépett fel az elnyomott két és fél milliónyi romániai magyarság védelmében, az ország minden nemzetisége, egyháza, lakosa szabadságáért. Ma Tőkés László a Romániát ideiglenesen kormányzó Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja. 1952. április 1-én született Kolozsvárott. Középiskolai és teológiai tanulmányait is ott végezte el, majd 1977-ben segédlelkész lett Brassóban és missziós munkát végzett a hétfalusi csángóknál. 1979-ben a Princeton egyetem (New Jersey, USA) által neki felajánlott ösztöndíjat püspöke nem engedte elfogadni. 1981-től 1984- ig Désen szolgált. Kétévi kényszerű munkanélküliség után 1986 óta a mintegy hétezer lelket számláló temesvári református gyülekezet segédlelkésze. „A református egyház története Romániában, azaz Erdélyben” című tanulmánya 1987-ben jelent meg a magyarországi Confessió című folyóiratban. 1985-ben házasodott, Máté fiuk 3 éves, felesége, Edit most várja második gyermeküket. (HHRF)
