Nyugati Magyarság, 1989 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7-8. szám
RETURN ADDRESS: 5582 Gatineau Ave., #11 Montréal, Qué. H3T 1X7 Canada NYUGATI MAGYARSÁG Hungarians cf the West — Hongrois d’Cccident vm. évfolyam, 7-8. szám 1989. július-augusztus A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG LAPJA Ara: Kan. $2.00, US-$1.75 250 ezren rótták le kegyeletüket Búcsú a vértanúktól Hősök tere. Hősöktől búcsúzik itt az ország. Évtizedekig csak szívmélyben lehetett tisztelettel adózni helytállásuknak, önfeláldozásuknak. Most mintha itt volna az egész ország: az egyre sűrűsbödő tömegben — csönd, rend — táblák: Gyula, Szeged, Szombathely... és Székelyföld. A ravatalok mellett hozzátartozók, barátok, küzdőtársak. Öt koporsó. Koszorúk borítják őket. Elébük teszik le virágaikat, csokraikat, koszorúikat az emberek. Végtelen a sor: eljöttek nehezen járók és tolókocsihoz kötöttek. Kisgyermek apja vállán. Öt koporsó. Fölöttük a hatodik. Nemzeti színű virágokból fonták rá a koszorút. Üres ez a koporsó, s mégis nehezebb, súlyosabb a többinél. Ebben van valamennyi áldozat emlékezete, azoké, akik most még névtelen sírban fekszenek, de azoké is, akikről talán azóta sem tudnak az övéik. E koporsók előtt megáll-e lelkiismeretünk? A hozzátartozók széksorai előtt idős asszony áll. Reggel óta Az elmúlt két hónap során a Magyarországon végbemenő radikális reformfolyamat néhány újabb mérföldkövet hagyott maga mögött. Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyeseltemetése, az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak megkezdése, a legfelső pártvezetőség újabb gyökeres átalakítása, Bush elnök látogatása, valamint az első, valóban szabad képviselői pótválasztáson az ellenzéki jelölt fölényes győzelme — mind olyan események voltak, amelyek nemrégiben egyenként is hosszú időre felrázták volna az országot. Most mindez két hónapon belül történt, igazolva azt, hogy manapság a rendkívüli, a meghökkentő, a lélegzetelállító esemény rutinszerűvé vált Magyarországon. Június 16-án a nemzet egy hatalmas, méltóságteljes és emelkedett gyászünnepség keretében búcsúzott el végre méltó körülmények között az 1956-os forradalom kivégzett vezetőitől és harcosaitól. Nemcsak egyszerű állampolgárok mozdulatlan, mintha Niobé eleven szobra volna. Tisztelet az öregasszonyoknak! Az ő szívükben élnek, akik előbb haltak meg, mint ők. Odakint a temetőben is. Van, akit támogatni kell: odatipeg a megásott sírhoz, lehajolni már nem tud, szelíd kézzel dobja oda virágját. A sírok és a temetői ravatalok között ott áll magányosan, egy fejkendős öreg néni. Fiát, férjét gyászolja? Vagy csak egy ismerőst? Szomszédot? Itt-ott föl-fölcsuklik a sírás, más a szemét törli. Régi ismerősök szorítanak kezet: egyikük itthon, másik valahol a nagyvilágban készült erre a napra. Olyanok is kezet szorítanak, átölelik egymást, akik talán sosem találkoztak korábban, de itt, most — a Hősök terén, a temető emlékhellyé nemesedett 301-es parcellájában — egymásra találnak. Látható és tapintható kötelékeknél erősebb az, ami összekapcsolja őket. Nevek: férfiak, nők, fiatalok. Élt... a legtöbbjük húsz-egynéhány évet. Némán nézünk egymásra, amikor az egyik név után azt halljuk: élt tizennyolc évet. negyedmilliós tömege volt jelen a ravatalok előtt, nemcsak a forradalom veteránjai belföldről és külföldről, hanem a kormány képviselői, köztük Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre államminiszter, valamint Szűrös Mátyás, a parlament elnöke. Még ennél is meglepőbb volt azonban, hogy Kína, Észak-Korea, Albánia és Románia kivételével az összes kommunista ország képviseltette magát a temetésen diplomatáikkal. Akik jelen voltak a szertartáson, személyes élményként őrizhetik meg az emléket. Sokan vagyunk azonban, akik aznap az amerikai televízióállomások adásaiban követhettük a Hősök tere eseményeit, melyek hatása még így közvetve is lenyűgöző volt. Nem lehetett büszkeség és meghatottság nélkül nézni ezt a felemelő tisztelgést, a magyar nép méltóságának, politikai érettségének fényes próbáját. Amivel Kádár János a magyar népnek tartozik, azzal most már a Mindenhatónak kell elszámolnia, Éltek? Élnek. Kint, a temetőben, minden név elhangzásakor egy fáklyavivőlép a mikrofonhoz és azt mondja (kiáltja): Köziünk maradsz! Nem lehet a szívekből kivetni azokat, akiket szeretet szép hűsége gyökereztet ott A fájdalom talán csitul, a gyászt oszlatja a remény, hogy akik meghaltak, nem hiába haltak meg. Szabadság virul a hősök véréből. Hősök tere. Ez is: a 301-es parcella. (Szerkesztőségi bevezető, Magyar Nemzet, 1989. jún. 17.) és így nem is kívánunk halálán keresztényieden módon örvendezni, de megjegyezzük, hogy van legalább egy kis szimbolikus igazságtétel abban, hogy az áldozatai emlékének nyújtott megkésett elégtételt csupán három héttel élte túl. Június 16-a utólagos visszhangjához tartozik az is, hogy a primitív és barbár Ceausescu-rezsim tovább fokozta nemzetközi elszigeteltségét azáltal, hogy a temetés nyomán durva támadások egész sorozatát indította Magyarország ellen, többek közt fasisztának, irredentának és románellenesnek titulálva a temetés egyes, közelebbről meg nem jelölt vonatkozásait. A kormányzó párton belüli feszültségek a legfelső pártvezetés újabb átalakítását eredményezték a június 24-i központi bizottsági ülésen. Nyers Rezsőt a párt elnökévé választották és a párt élére egy 4 tagú elnökséget állítottak. Ennek tagjai: Nyers Rezső pártelnök, Grósz Károly pártfőtitkár, Németh Mik(Folytatás az 5. oldalon) Kádár János a forradalmat követő évtizedben újabbkori történelmünk legvéresebb szakaszát irányította: neo-Bach-korszak volt ez. Amikor kiderült, hogy a forradalom élményével gazdag ország csupán terrorral nem kormányozható, kiegyezést keresett a nemzettel; talán neo-Deák Ferenc-korszak járt az eszében. De lehet-e egy személy Bach is és Deák is? Nagy Imre és a félezer vértanú olyan rémuralom emlékei, hogy ha a nemzet a bűnösnek, aki ezt a rettenetét elkövette, meg is bocsát, a történelem soha. Igaz, hogy a hatvanas évek elejétől Kádár kiegyezést ajánlott a nemzetnek, ha hallgatólagosan elismeri kormánya legitimitását („aki nincs ellenünk, az velünk van”), ellenszolgáltatásként életszínvonallal fizet („gulyás-kommunizmus”). Kádár beváltotta ajánlatát, amit a nemzet hallgatólagosan elfogadott, de anélkül, hogy valóra váltotta volna Kádár reményeit, mert soha nem ismerte el legitimitását. Az igaz, hogy a rezsim valóban a legmagasabb életszínvonalat produkálta egész Kelet-Közép-Európában,deeztcsaka 17 milliárd dollár felélésével tudta biztosítani, ahelyett, hogy ezt a hatalmas tőkét hasznos beruházásokra fordította volna. így az egy évtizeden át tartó viszonylag magas életszínvonal Potyemkin-fal volt csupán. Mögötte a jövő generációk kamat-rabszolgaságának réme rejtőzik. Kádár azzal, hogy rövid ideig tartó jólétet biztosított, eladta az ifjúság jövőbeli jólétét A történelem azonban nem olyan kegyes, nem nézi el azt, hogy valaki Bachból Deák is lehessen. Ilyen törekvés zsákutcába vezet A Kádár-korszak történelmünk egyik zsákutcája. Mégis — ne tagadjuk — Kádár egész élete során nemcsak rosszat, többször racionálisan jót is tett a nemzetnek. De a végzet hatalma kegyetlen „tréfát” űz az egyénnel. A sors iróniája és életének Shakespeare-hez illő tragédiája, hogy Kádár, aki ma halott, nem hunyhatta örök álomra szemét addig, amíg tanúja nem lett annak, hogy Nagy Imre ország-világ előtt elnyerte a vértanúknak kijáró posztumusz-babérkoszorút. % Szeretettel köszöntjük az Anyanyelvi Konferenciát és az MBK—ITT-OTT Konferencir % A reformok újabb térnyerése KIRÁLY BÉLA: Kádár János halott Hősök tere, június 16. — Koszorúzás a ravatalnál (Fotó: Nagy Piroska)