Nyugati Magyarság, 1989 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-01 / 3-4. szám

10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1989. március-április BORSZÉKY GYÖRGY*: A történelmi Nagy György — Gondolatok Nagy György hódmezővásárhelyi díszsírhelye láttán — Nagy György sírjának a Kerepesi temetőből való kitelepítése és hódme­zővásárhelyi díszsírhelye között több mint negyedszázad telt el. Sírjának sor­sa nemcsak érdemei elismerésében, hanem a politikai viszonyokban bekö­vetkezett haladást is jelzi. A több évti­zedes hallgatás után múltba tűnt alakjá­nak körvonalai kezdenek kirajzolódni. Megeshet, hogy az elismerés nem szo­rítkozik Hódmezővásárhelyre, hanem idővel szélesebb, országos hullámokat vet. A kezdet biztató. Nagy György politikai hitvallásá­nak hirdetésére már 1923-ban pontot tett a korai halál. Nem rajta múlt, hogy eszméi történetíróink körében először süket, majd rosszul halló fülekre talál­tak. Úgy tűnik, hogy még a szórványos jóindulatú is csak részben ismerte fel eszmevilágát. Érdemes hát végigkísér­ni, hogy mit is tett és miként szól róla a történettudomány. Aligha vitatható, hogy múltunk tör­ténetének megfogalmazása legalább egy évszázada felülről irányított — a mindenkori hatalom felfogását, érde­két tükrözi. Tudták ezt jól történésze­ink, úgy hajladoztak, ahogy a ritkán fé­nyes hatalmi szelek himbálták őket. Mint a kor egyik legkiválóbbjának tar­tott történésze, aki a habsburgi Burg napfényes árkádjaitól a hatalmi szelek szárnyán csendesen átvitorlázott szür­ke köves moszkvai követségünk hatal­mas kétszámyas kapujához. Soha nem tévesztett utat, gomblyukában csak a szegfű színe változott. Ferenc József, Horthy, Sztálin egyaránt kedves volt a szívének, csak más-más időszakokban. És aki utána jött? Történetírásunk go­nosz indulatú boszorkája, Rákosi mér­gező leheletű papnője, aki szíve szerint Megj elent NAGY KÁROLY „Szigetmagyarság és szolidaritás” c. könyve CSOÓRI SÁNDOR előszavával • CORVIN Kiadó gondozásában 5582 Gatineau, *11, Montreal, Qué. H3T 1X7, Canada MEGRENDELHETŐ: $10 (plusz $1.00 posta­­költség) beküldése ellené­ben a CORVIN Kiadó (Nyugati Magyarság) címén! Rákóczit, Kossuthot is kiiktatta volna történelmünkből osztályharcos szem­léletük alig megbocsátható hiánya mi­att. Történetírásunk mélypontja ez. Nagy György pályafutásának kez­detétől annak végéig változatlanul ha­zafias érzelmű, a demokrácia elkötele­zettje és szociális igazságérzettel telí­tett. Zavaróan idegen jelenség ez szá­zadunkban, ahol inkább a vagylagos­ság volt az uralkodó. Elszánt ellenzéke volt a Habsburg-imádatnak, a Horthy­­tömjénezésnek, az osztályharc dicsőí­tésének, ehelyett mindig a nemzet egé­szét tartva szem előtt a szociális füg­getlen magyar köztársaság eszméjét tűzte politikai zászlajára. És miután ez egyik rendszernek sem volt ínyére, sőt ütközött ezek szellemével, felfelé min­dig óvatosan fülelő történészeink köré­ben egyetlen korban sem volt népszerű, így vált a Horthy-korSzakban üldözött­ből nem létező személlyé. Rákosi alatt történettudományunk művelői miért is törték volna meg ezt a hallgatást? A süket fülek korszaka a hatvanas évek elejéig tartott, majd arosszul halló fülek évei következtek. Ekkortól Nagy György neve már megjelenik a törté­netírásban, többnyire csak néhány elej­tett mondatban, az egyetlen tanulmány is csak politikai pályafutásának első szakaszát elemzi mérsékelt lelkesedés­sel, annál több bírálattal, kora szelle­mének megfelelően. Később nevének emlegetése valamelyest sűrűsödik, a bírálat is halkul, újkori történetírásunk legrangosabb) ának, ha helyenként em­líti nevét, a hangja mindig elismerő, de teljes monográfia a mai napig nem ké­szült róla és neve a köztudatban majd­nem ismeretlen. Ha pedig mégis akad néhány jártasabb, akinek a név mond valamit, nyomban a történészek által ráaggatott,köztársasági Nagy György" címke dereng fel. A jelző persze igaz, de csak részben fejezi ki célkitűzését, elfedve, hogy számára a független köz­társaság nem a végső célt, hanem az egyetlen lehetséges formát jelentette, amelynek keretében a tiszta demokrá­cia és a radikálisan szociális haladás eszméjét megvalósíthatónak vélte. Pedig tanulságos lenne többet tudni róla. Lehet, hogy történelmileg nem je­lentős és csak a kép teljességéhez tarto­zik, hogy az alig 27 éves székely ügy­véd, Csíkszentmárton követe, a képvi­selőházba való belépésekor — 1906- ban — nyomban vihart keltett. Saját pártja, a Függetlenségi Párt vezetőinek megbotránkozására követelte az általá­nos, egyenlő és titkos választójogot, a magyar vezényleti nyelvet, a darabont kormány vád alá helyezését és a többi korábbi függetlenségpárti kívánságo­kat, amelyeket Kossuth Ferenc a csá­szárral kötött titkos paktumában né­r-----------------------------------------------------------------------------*\ NYOLCADIK EVE JELENIK MEG | RENDSZERESEN ÉSZAK-AMERIKÁBAN A I SZIVÁRVÁNY irodalmi, művészeti, kritikai szemle Kanadai kiadóhivatalunk megnyitása alkalmából köszöntjük előfizetőinket, olvasóinkat és munkatársainkat! Előfizetés kanadai dollárban egy évre: $30.00 RAINBOW DISTRIBUTING - CANADA 113 Waniska Ave., Toronto, Ont. M8Y 1R5 Kérjen mutatványszámot! Egyben értesítjük munkatársainkat, hogy a jövőben a szerkesztői munkát megosztjuk a kanadai kiadó­­hivatalunkkal. Kérjük munkatársainkat, hogy a próza, kritika, tanulmány műfajba sorolható írásai­kat a (fenti) kanadai kiadóhivatal címére küldjék. hány jelentéktelen miniszteri tárcáért elalkudott. Figyelemre méltó szűzbe­szédében az a kijelentése is, hogy poli­tikája „a szeretet, az igazságosság és a demokráciapolitikája, amely egy forma jogot biztosít minden állampolgárnak és így nem engedi mega nemzetiségek elnyomását, de azok szupremáciáját sem". Helyszínről ismerve a Bukarest­ből szított román irredentizmus félel­metes jelenségeit, minden oka meg­volt, hogy ezt nyomatékosan hangsú­lyozza. És még inkább illett volna tör­ténészeinknek felfigyelni arra, hogy két évvel később, akkor már mint a Függetlenségi Balpárt tagja, a tíz- és százezer holdak országában forradal­mian radikális földreformot hirdetett, a hitbizományok és holtkézi birtokok felszabadítását követő 500 holdas bir­tok-maximummal. Mindez valahogy elkerülte történé­szeink figyelmét. Arról sem szól a hír­adás, hogy Nagy György, miután a szo­kottnál is vadabb hatósági erőszak 1910-ben kizárta a képviselőházból, irodáját Hódmezővásárhelyre költöz­tette és 1911. október 14-én ott indítot­ta meg a Magyar Köztársaság című fo­lyóiratát, amelyben korábbi demokra­tikus és szociális követeléseit megte­tézve az Ausztriától való elszakadás feltétlen szükségességét hirdette. Meg volt győződve arról, hogy a nemzet irántnégyszázéven át ellenséges Habs­­burg-uralom—különösen az autokrata Ferenc József és a magyar-gyűlölő Fe­renc Ferdinánd idején — útját állja a kívánt reformok megvalósításának és a divide et impera jegyében a nemzetisé­gekkel való megbékülésnek is. Egyéb­ként is vallotta, akár később Illyés Gyula, hogy a törvényes magyar mi­niszterelnök kivégeztetésével és az aradi bitókkal az osztrák császári ház a békés kibontakozás lehetőségét egy­szer s mindenkorra eljátszotta. Nem meglepő, hogy a lap minden száma után megérkezett az ügyészi vádirat. Annál inkább elégtétel volt számára Ady Endre üzenete: „Gyönyörűségem telik a Te bátorságodban. Bátor vagy, tarts ki, légy magyar, kultúrás és szé­kely. Ha ezer cinikusság ér is: ma már Veled vagyok. ” A korral foglalkozó művek azt már megemlítik, hogy Nagy György 1912. szeptember 7-én Budapesten megala­kította az Országos Köztársasági Pár­tot, de annak elmondásával, hogy a köztársaságon kívül mi volt a párt cél­kitűzése és hogy miként üldözte aható­­ság a pártot, már adósak maradnak. így maradt elmondatlan, hogy Nagy György a parlamenti szerepléséből már ismert választójogi és földbirtokpoliti­kai kívánságokon felül nemcsak az egyesülési, gyülekezési és sajtósza­badságot, a bírói függetlenség intéz­ményes biztosítását, az állam és egyház szétválasztását, hanem a progresszív adórendszert, a közegészségügy álla­mosítását, a munkanélküli és aggkori biztosítást is felvette követelései sorá­ba. És talán apárt 1913. április 14-ére kitűzött makói népgyűlése, amelyen a betiltás ellenére megjelent 4000 főnyi tömeget csendőrszuronyokkal verték szét, ami után a helyi rendőrkapitány rémülten jelentette Pestre, hogy „a leg­szegényebb lakosság körében a köztár­sasági eszme tetszetős jelszóvá vált”, volt olyan történelemformáló ese­mény, mint a szüntelen és meg nem ol­dott közjogi harcok egy-egy jelenték­telen részlete, amelynek elemzésén történészeink oly szívesen elidőznek. Az, hogy az alig nyolc hónapig mű­ködő pártnak a Tisza-kormány, amely nem szívesen, de megtűrte a Radikális Párt és a Szociáldemokrata Párt létezé­sét, külön büntetőtörvénnyel állta útját (1913. XXXIV. te.), csak elvétve sze­repel a múltról szóló históriákban. Még ezek is elsiklanak afelett, hogy a rend­szernek egyébként is meglévő szándé­ka azzal is erősödött, hogy Ferenc Fer­dinánd, minden alkotmányos szabályt felrúgva, átiratban kívánta ezt, és hogy a visszamenő hatályú (!) törvény oly kíméletlen volt, hogy a budapesti egye­tem akkori büntetőjogi tanára szerint annak még a legabszolutisztikusabb cári Oroszország törvénykönyvében sem volt párja. Arról még kevésbé esik szó, hogy a törvény miatt az Országos Kossuth Lajos Pártjává átkeresztelt párt fennállásának végül is csak az ve­tettvéget, hogy a bécsi titkosrendőrség adati nyomán a párttagokat a világhá­ború kitörésekor soron kívül hívták be katonai szolgálatra. Mindez nem mélyben rejtőző titok, csak a korabeli újságokat kellett volna figyelmesen átlapozni. Előkerült volna a Magyar Köztársaság utódaként meg­jelent Kossuth Zászló utolsó száma is, amelynek a parasztforradalom 400. év­fordulója alkalmából kiadott külön ün­nepi számában Nagy György azt írta: „Nagy volt Dózsa, mert a szegények ügyét védelmezte. Lelkében összeforrt a nemzeti eszme és az emberi eszme sze­­retetével... Szabadságharca még min­dig tart és nem is fog addig véget érni, míg a magyar földnek nem lesz urává egyetlen igaz szerelmese: a magyar nép.”Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy történészeink számára műveik írása idején sem a nemzeti szabadság, sem az emberi szabadság eszméje nem hangzott éppen tetszetősen. Történetíróink szórakozott figyel­metlensége az őszirózsás forradalom idejére is kiterjed. így sikkadt el, hogy október 30-a éjszakáján Nagy György az Astoria erkélyéről az Ausztriától független köztársaságra eskette fel a mámorosán lelkes tömeget, miközben a belső szobákban a Nemzeti Tanács bölcsei azt latolgatták, hogy miként le­het a királyt rávenni, mentse fel Hadi­kot és Károlyit nevezze ki miniszterel­nökévé. Hiába tüntetett Nagy György és vele az ország népe a köztársaság nyombani kikiáltásáért, erre csak Né­metország, Csehország és Ausztriai!) után—utolsónak—került sor, két heti késedelemmel. Ezt a késedelmet Káro­lyi utóbb az emigrációban úgy értékel­te, hogy „ha igazán tudtuk volna azt, hogy forradalmon mentünk át, akkor egyáltalán nem lett volna szabad esküt tennünk a királynak, hanem a nemzeti tanácsnak azonnal proklamálnia kellett volna a köztársaságot... Ezzel talán ki­kerültük volna a bolsevizmust”. (És mindazt, ami utána jött—tehette volna hozzá.) Történészeinknek még egy fél­mondata sincs arról, hogy Károlyi ez­zel Nagy György igazát ismerte el, aki­ről egyébként emlékiratában („Az új Magyarországért”) rendkívül elismerő szavakkal emlékezett meg. Vajon hol jelent meg történetírá­sunkban, hogy az újra életre hívott Köztársasági Pártnak a Károlyi-párttal való fúzióját követőleg Nagy György mint az egyesült párt alenöke követke­zetesen sürgette a beígért, de örökösen halogatott választásokat és a földosz­tást, amelyek késedelme mind Károlyi, mind Jászi szerint a legfőbb oka volt a népköztársaság sikertelenségének. Mindezek történészeink szemében említésre sem méltó események vol­tak. Az is elkerülte a figyelmüket, hogy 1919 szeptemberében Nagy György vezetésével immár harmadszor alakult meg a Köztársasági Párt, azonos célki­tűzéssel, hitet téve az őszirózsás forra­dalom nemes eszméi mellett. Mi más is lehetett a sorsa a fehérterror idején, mint a házkutatások és letartóztatások sora és természetesen a pártbetiltás? Nagy György ellen már folyamatban volt a bűnvádi eljárás, amikor meghalt. Bizonyos, hogy Nagy György esz­méi az októberi forradalom néhány he­tét kivéve egyetlen rendszer számára sem voltak elfogadhatók. A hatalom hol túl nemzetinek, hol túl demokrati­kusnak, hol túl szociálisnak találta, ha nem is éppen ebben az időrendi sor­rendben. A három meg együttesen, egymással összefonódva, mindenkor üldözendő bűn számba ment. És mi­után a történész fülek érzékenyebbek a felülről jövő zümmögésre, mint a té­nyek morajára. Nagy György örökös küzdelme történetírásunkból és így a köztudatból is kimaradt. De kimaradt jelenlegi köztársasá­gunk vezetőinek emlékezetéből is. Mi mással lenne magyarázható, hogy míg a nyugati köztársaságokban azok úttö­rőinek emlékét szobrokkal, sugárutak­­kal tisztelik meg, addig Nagy György­nek, akit Ady fegyverbarátjának tar­tott, akiről Krúdy azt írta, hogy a 18-as köztársaság kikiáltásának tablóján ő a „központiFigura”, akinek „nagyelégté­tellel tartozunk”, akit Károlyi Mihály nem ok nélkül „a köztásasági eszme legelső előharcosának”, az októberi forradalom egyik „legtisztább, legne­mesebb és legbuzgóbb munkásának", Vásárhelyen kívül sehol sem futotta egy nyúlfarknyi utcára, de még egy em­léktáblára sem? A „nagy elégtétel"még hetven év után is késik. Vagy ez még mindig nem az a köztársaság, amiről Nagy György álmodott? Haló porában egyetlen vigasza, hogy enélkül is megmaradt — a ma­gyar Történelemben... * írói név; a szerző Nagy György fia. CZAKO GABOR: A demokrácia zsenge kis csírája Amikor a magyar pluralizmust a szocialista szó jelzőzte, magyarán egy­­féleséget jelentett, összeült az ország­­gyűlés. Ebből is kitetszik, hogy volt gond ragyásig. Csurig volt vele az egy­részt is, meg másrészt is. Mert például ugye kellett: egyrészt tovább herdálni a nehézipari nagyberuházásokra, más­részt illett volna már termékszerkezetet váltani; kellett: egyrészt adót emelni, másrészt munkára serkenteni; kellett: egyrészt zsigerelni, másrészt közmeg­egyezni. Summa summarum, demok­ratizálni kellett, kérem, mert az a kulcs­kérdés a Kárpát-medencében már ezer éve, punktum! Ennek jegyében külön ülésen, a há­romnegyedes többségben lévő párttag képviselők frakciót alapítottak, ne­hogy valami meglepetés, erkölcsi ter­ror vagy hasonló érje őket. A törpe ki­sebbség ezalatt egy másik teremben ti­­pegett-topogott, mint a postagalamb, akire nem bíztak levelet. Az egyik to­tyorgó honatya hirtelen kisütötte: ala­kítsuk meg mi is a frakciónkat! —Tisztelt képviselő társaim! —li­hegve röppent a forrósodó helyszínre a ffakciós teremből a házelnök. — Ez nem lenne demokratikus! — Nem-e? — Nem a! Ebbe' megmaradtak. Ha nem ma­radtak volna, tán még a Duna is meg­maradt volna. (Hitel, 89/6.) Dr. Kaáli Nagy György (Borszéky György)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents