Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
1988. június Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 5. oldal MAGYAR VÉRTANÚK: AZ EMBERISÉG MÁRTÍRJAI HORVÁTH ELEMÉR: Nyílt provokáció I I nemcsak a szocializmus nem épült föl I I I a tyúkól is félbemaradt az új ember kovácsa az új ember a hortobágy poétája az öreg kunné siófokon mulat a pajta mögött hortyog részegen kossuth-díjat kapott keresztény temetést ékezet nélkül mr. elemer horvath akinek mindehhez csupán annyi köze hogy fél évszázaddal ezelőtt itt született s mindhalálig anyajegye ha jelene többé nem is ez az ezerszer megígért jövő és most jöjjetek győztesek üdvözlet a győzőnek (Folytatás az 1. oldalról) körülményekhez formálni. Ezt a módszert így határozta meg: „Ha a gyakorlat, az élet valamilyen elméletet elvet, az elmélet szorul felülvizsgálatra, a gyakorlat kritikája megköveteli az elmélet kritikáját, s nem az életet kell a rossz elmélethez igazítani. .. ” A marxisták-leninisták hálásak lehetnének Nagy Imrének, mert három kísérletet is tett a magát kommunistának hirdető rendszer megreformálására. Kétszer a rendszeren belül végrehajtott reformokkal, egyszer pedig a rendszer forradalmi megújításával. 1946 és 1948 között Nagy Imre állandónak tekintette a koalíciós politikát és őszintén támogatta azt. Parlamentáris demokráciára és pluralisztikus társadalomra van szüksége, amin belül a kommunisták szövetségeseikkel, a demokratikus pártokkal és a szabad szakszervezetekkel együtt hozzájárulhatnak a magyar nemzetfelvirágzásához. Ez voltazeurokommunizmussal történt első próbálkozás. Nagy Imre megmenthette volna ilyen politikával a pártot és az ideológiát, de a sztálinisták elutasították tanácsát, elpusztították szövetségeseiket és egy embertelen, totális rendszert hoztak létre Magyarországon. Nagy Imre másodszor miniszterelnöksége idején kísérletezett a kommunizmus megmentésével, megreformálásával. A Júniusi program és az Új szakasz meghirdette a nehézipar erőszakos fejlesztésének lelassítását, az élelmezési és fogyasztási ipar fejlesztését, az erőszakolt tsz-ek feloszlatásának engedélyezését, az egyéni parasztok támogatását, az igazságszolgáltatás reformját: az internálások és deportálások beszüntetését, a rendőrbíráskodás megszüntetését és a részleges amnesztiát, a felújított Hazafias Népfronton belül pedig egy, a pártot ellensúlyozó demokratikus mozgalmat. Nagy Imre e programja tulajdonképpen elsőnek kísérletezett az emberarcú kommunizmussal. Nagy Imre harmadik kísérlete az előző kettőhöz képest radikálisan mást alkalmazott. Míg a két első próbálkozással a rendszeren belül kívánt a legtöbb állampolgárnak a legtöbb jót nyújtani, addig a harmadik kísérlettel ugyanannak a célnak az érdekében az egész rendszert kívánta olyan alapvetően megváltoztatni, hogy azt csak forradalmi változás megkísérlésének lehet nevezni. Az 1955—56-os belső emigrációja alatt írt tanulmányai és az 1956-os forradalom alatti cselekedetei már forradalmiak voltak: arra törekedett, hogy hozzásegítse a magyar népet a totális diktatúra rendszerének felszámolásához, felváltva azt nemzeti függetlenséggel, demokráciával, a koalíciós rendszerhez való visszatéréssel, a népszuverenitás visszaállításával. Nagy Imre a forradalomban nem mint a pillanat embere, véletlenül emelkedett a legfelsőbb hatalom csúcsára, mint ahogy azt sokan állítják; már 1955-ben forradalmárrá lett, mert belátta, hogy a sztálinisták soha nem adják fel totalitáriánus uralmukat, tehát hite szerint a rendszert kellett feladni, hogy az egyén és a nemzet jóléte biztosíttassák. 1956. október 23-án a Petőfi-szobomál Nagy Imre és a nemzet Számunkra a nemzethez való hűsége teszi Nagy Imrét történelmünk egyik kiemelkedő vértanújává. Hazaszeretetében is kezdettől fogva ellentétben állt a moszkovitákkal. Már a párt II. kongresszusán, 1930-ban, a Moszkva melletti Aprelovkában nyíltan szembeszállt a Komintern politikájával. A dogmatikusok a marxizmus merev alkalmazásával államosítani akarták a földet. Nagy Imre az „eszmét” a magyar paraszt és a magyar nemzet érdekeihez kívánta alkalmazni. Virágzó kert-Magyarország, Európa gyümölcsöskertje lebegett szemei előtt, amelyben szorgalmasan dolgozó, boldog magyar parasztok tömegét látta évszázados vágyuk megvalósításának küszöbén. A háború alatt mint a moszkvai rádió magyar adásának szerkesztője, majd főszerkesztője Hitler háborúja ellen próbálta hangolni a magyar közvéleményt, de hangneme a magyarságért való aggódását és a magyarság iránti hűségét tükrözte. Ezért vádolták a sztálinisták „nacionalizmussal”. A háború utáni földreformot véglegesnek tekintette és minden erővel támogatni igyekezett az önálló kis- és középparaszti birtokokat. Nem rajta múlott, hogy a sztálinisták a földreformot csak az erőszakos kolhozosításhoz vezető út egy szükséges szakaszának tekintették. Első miniszterelnöksége alatt a Hazafias Népfront politikájának meghirdetésekor a „kis magyarok” oktatásának előmozdításáról beszélt, később „édes anyanyelvűnkre” hivatkozott és „a magyarság egységes nemzeti kultúrájára” utalt. Ilyen, a lélek mélyéről jövő, a nemzethez való hűséget jelző gondolat nem fordult meg a sztálinisták fejében, ez csak egy hazafi ajkáról hangozhatott el. A forradalom alatti első nagyobb rádióbeszédében (október 24-én, 12 óra 10 perckor) „nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út”-ról beszél. „...Nemzeti létünk iránti közös nagy felelősségre. .. ” hivatkozik. „Barátaim, magyarok!”— szólítja meg a hallgatóságot. Ehhez a hanghoz híven jelenti be programját október 28-án (17 óra 25 perckor). Itt már teljes demokráciát, nemzeti függeüenséget hirdet. Shakespeare-i dráma ez a helyzet: egy férfi, aki egész élete során hű akart maradni a marxistaleninista elmélethez, de ugyanakkor a nemzetéhez is, a nép ujjongó támogatásával a marxizmusleninizmus diktatórikus gyakorlatával szembeszálló nemzet vezetőjévé válik s mint államférfi a szovjet hatalommal, orosz kommunista elvtársaival kerül szembe, tehát választania kell: hűség a szovjethez vagy hűség a hazához. Nagy és a Szovjetunió Nagy Imre 1956. november 4- ének hajnalán nem volt sem hajlandó, sem képes arra, hogy a Szovjetunióról feltételezze azt, hogy a döntő pillanatban fegyveres erővel nyomja majd el egy másik szocialista ország intézményeit Sokszor beszélt arról, hogy „csakegyetlen Szovjetunió van”, amivel arra utalt hogy erre a kommunista nagyhatalomra szükség van az emberi haladás érdekében. De 1955—1956 során konkrét bizonyítékokat is látott arra, hogy a Szovjetunió soha nem fog Magyarország belügyeibe beleavatkozni. így alakította ki radikális programját a teljes nemzeti függetlenségre, minden hatalmi blokktól való elkülönülésre, semlegességre és a Duna-menti népekkel a kossuthi Dunai Konföderációban való egyesülésre. Ezzel a programmal Nagy Imre lett az első magyar államférfi, aki a harmadik utat tette nemzetközi kapcsolatokat illetően programja kulcskérdésévé. Mik voltak azok a bizonyítékok, amikre azt a meggyőződését alapozta, hogy a Szovjetunió nem avatkozik Magyarország belügyeibe, még akkor sem, ha a nemzet visszaállítja teljes szuverenitását, hogy a Szovjetunió nem szegi meg, hanem tiszteletben tartja az általa aláírt nemzetközi szerződéseket? Milyen szerződésekre alapozta hitét? Elsősorban a nemzetközi kapcsolatok bandungi Öt Elvére (Panch Shila), amely nemzeti függetlenséget, szuverenitást, egyenlőséget, belügyekbe való be nem avatkozást és önrendelkezést deklarált. Ezeket az elveket a Szovjetunió több ízben nyilvánosan megerősítette és magára is kötelezővé tette, többek között a belgrádi szovjet-jugoszláv deklarációban, 1955. június 2-án. Ez az utóbbi nyilatkozat a szocialista fejlődés különböző útjait is jogosnak ismerte el. 1956 áprilisában a Jugoszlávia elleni hadjáratot irányító Kominform-ot is feloszlatták. Nagy Imre irracionálisán hitte, hogy a Szovjetunió nem fogja megszegni azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyeket aláírt. Ebben hitt még 1956. november 3-áról 4-ére virradó éjjel is, amikor mint a Nemzetőrség főparancsnoka éjfélkor jelentettem neki, hogy a szovjet támadás mérete, intenzitása és az alkalmazott erők hatalmas volta kétségtelenné teszi, hogy háborúban állunk a Szovjetunióval, ezért ilyen értelmű rádió-deklarációt javasoltam. Azt a meglepő választ adta, hogy „Mi nem viselünk háborút a Szovjetunióval. Különben is, itt van az irodámban Andropov szovjet nagykövet, aki biztosít arról, hogy a Szovjetuniónak nincsenek ellenséges szándékai Magyarországgal szemben ”. Amikor néhány rövid óra múlva azt jelentettem a miniszterelnöknek, hogy egy szovjet gépesített oszlop közelíti meg a Parlamentet, csak akkor veszítette el hitét a Szovjetunió megbízhatóságában és tette meg utolsó rádiónyilatkozatát: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt...” * * * Az 1956-os forradalom leverése után az új ellenforradalmi kormányzat majdnem egy évtizedig tartó kegyetlen és tömeges megtorló programmal sújtotta a magyar népet A legújabb kutatások eredményei szerint 1957 és 1959 között mintegy 21,700 embert ítéltek börtönre, 1956 decembere és 1961 decembere között pedig mintegy 320-360 embert végeztek ki. (Fényes Elek: „Adatok az 1956-os forradalmat követő megtorláshoz”, Beszélő, 19,1987., 43-63. old.) A magyar vértanúk elpusztítása, különösen Nagy Imre, Maiéter Pál és Gimes Miklós 1958. június 16-i kivégzése nagy felháborodást váltott ki világszerte. A nyugati magyarság elsőrendű feladata, hogy a 30. évfordulón élessze fel ezt a felháborodást és ezzel segítse a magyar demokratikus ellenzéki csoportokat munkájukban, hogy a mai magyarországi rezsimet alapvető reformokra kényszerítsék. Ha Kádár végleges távozása előtt rehabilitálná a vértanúkat, a történelem ugyan nem bocsátaná meg árulását, de az ítéletén enyhítene. Ez lenne otthon a vértanúk napjának tisztességes megünneplése.
