Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-01 / 3. szám

1988. március

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West

5. oldal

Eszmecsere Budapesten a nuuaati magyarságról

„A független gondolkodás méltósága”

Lapunk legutóbbi számában utánnyomásban közöltük azt a meghívót, amely a budapesti Kossuth Klubban a nyugati magyarságról hirdetett baráti beszélgetést. A találkozó egyik szervezője a Klub irodalmi vezetője: FOG AR ASI Ágnes volt, aki férjével, M. KISS Sándorral együtt tavaly PÜSKI Sándor és felesége meghívására Amerikában előadó körúton látogatott meg számos magyar közösséget Az alábbiakban erről az eszmecseréről közlünk beszámolót

Száznál többen jöttek össze 1988. február 2- án este 6 órakor a budapesti Kossuth Klubban arra az eszmecserére, amelyet azoknak a barátainknak a javaslatára szerveztek, akik 1987 nyarán részt vettek a Magyar Baráti Közösség konferenciáján Ohioban. Az est házigazdája RottlerFerenc, a T udományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkára megnyitó szavaiban elismeréssel szólt erről a kezdeményezésről, mely a nemzeti önismeret gazdagítása érdekében a szellemi hídépítést a Lajtától nyugatra lévő területekre is kiterjeszti. Ennek a törekvésnek szívesen ad helyet a TIT, éppen a Kossuth Klubban, ahol több nyugati magyar író, tudós, közéleti személyiség önálló estjére is sor került már.

Csoóri Sándor bevezető előadásában a nyugati magyarság fogalmának bevezetését történelmi folyamatok fontos fordulópontjaként értelmezte: ebből a fogalomból hiányzik minden megrovó vagy kirekesztő mellékzönge, s képes egybeölelni azt a hallatlanul sokrétű magyar világot, melyet azok alkotnak, akik az idők folyamán valamilyen okból elhagyták vagy elhagyni kényszerültek az országot. A sok-sok személyes élményt, emléket fölvillantó előadás fő iránya az volt, hogy veszteség helyett különleges esélyként kell értelmezni és hasznosítani a nyugati magyar értelmiség szerepét, értékeit. Mert volt idő a magyar történelemben, amikor a kultúránk folytonosságát a külső és a belső emigráció képviselte, s nem a belső nyilvánosság. A szellemi értékek kimentése is szükségszerűnek bizonyult egy-egy időszakban. Sokféle értékére utalt az emigrációnak: a független gondolkodás méltóságát, a hazai ellenzékhez hasonlítható szellemi értékeit emelte ki. A nyugati magyarság lélekben Magyarországon is élő, kettős kötődéssel rendelkező személyiségei a magyarság legjobb közvetítői a világban, igazi diplomatái a magyarságnak. Annál inkább, minél kiegyensúlyozottabb ez akettős kulturális kötődés. Utalt arra is, hogy nyugaton sokkal nehezebb magyarnak lenni, mert anyugati magyarságnak a tudatával kell fenntartania nemzeti azonosságát. Hangsúlyozta azt is, hogy az emigráció együtt változik most is az itthoni magyarsággal. „Az emigrációt egyre inkább értéknek tartom”— összegezte gondolatait Csoóri Sándor.

Vigh Károly arról beszélt, hogy a magyarországi kultúrális politika nem engedi eléggé felhasználni a nyugati magyarság szellemi értékeit. Példaként a Király Béla által szerkesztett, magyarországi történészeket is szerepeltető Trianon-kötetre utalt, melyet a magyarországi sajtóban nem lehetett ismertetni sem.

Görömbei András a magyarság összetartozás-tudatának fontosságát, nemzeti önismeretének a teljes magyarságranéző megújítási igényét elemezte. A nemzeti tudat épsége ellen elkövetett merényleteket is számba kell venni, de most a hangsúlyt arra kell tenni, hogy most mit tegyünk a nemzeti tudat helyreállítása érdekében. Úgy látja, hogy az egyéb vonatkozásokban rendkívül súlyos mai helyzet ellenére alkalmas a pillanat a nyugati magyarság értékeinek befogadására Magyarországon, mert ezek az értékek kétségbevonhatatlan teljesítmények, másrészt a nyugati magyarság szigetképző mozdulatai megkönnyítik ahiggadt, tárgyilagos eszmecserét. Éppen ezért tisztázni kell ismereteinket anyugati magyarságról. Azt javasolta, hogy jól előkészített konferenciát kell rendezni a nyugati magyarság irodalmi és történelmi értékeinek számbavételére — például a Debreceni Irodalmi Napok programjaként, esetleg valamelyik irodalmi társaság keretében. Ezt reprezentatív könyvkiállítással kell egybekapcsolni, s aztán ezeket a nyugati magyar könyveket vándorkiállításon bemutatni az országban. Lehetővé kell tenni a szabad információcserét, folytatni kell a külföldi magyar tudósok magyarországi meghívását előadásokra, vendégtanárságra. Hasznosítani kell a nyugati magyarság történelemismeretünket tágító, gazdagító értékeit, hiszen a magyarországi történelemszemlélet megújítása elkerülhetetlen.

Pomogáts Béla arról szólt, hogy a magyar értelmiség identitását kell helyreállítani, mert ezt az értelmiséget háromszor is leváltották már: 1938-39-ben, 1948-49-ben, és 1956 után. Éppen ezért a magyarországi értelmiség nem tudja betölteni a hivatását, ha nem hozza haza a nyugati magyarság szellemi értékeit, s nem oltja be — vitázva, töprengve — azokkal a reformokra készülő társadalmat. Figyelmeztetett arra, hogy módszeresebben kell a nyugati magyarság irodalmon túli értékeit — történelem, szociológia — is behozni. A nyugati magyar kultúra olyan szempontokat is fölvet, melyek nélkül belterjes a gondolkodásunk. Gyakran olyan kérdések tárgyalását végezte el a nyugati magyarság, melyeket eddig itthon megkerültek.

Nagy János személyes élményeit elevenítette fel, s azt hangsúlyozta, hogy anyugati magyarságnak több magyar önbizalomra, bátorításra van szüksége, s ebben segítenünk kell. Megjegyezte, hogy a cserkészek és a különféle hétvégi iskolák, egyesületekmagyarságotőrző munkájára is figyelnünk kell.

Jeszenszky Géza előbb arról beszélt, hogy milyen nagy súlya, fontossága van a nyugati magyarságnak a világ magyarság-képének formálásában, majd egy baráti levél felolvasásával is illusztrálva elemezte a nyugati magyarság különféle csoportjainak magyarságtudatát. A nyugati magyarság missziót tölthet be a világban lévő feszültségek oldásában, segítenünk kell a nyugati magyar fiatalság magyarországi tanulását, hazaismeretét, mert a közvetlen magyarországi élmény kulcsfontosságú a magyarság megőrzésében.

Csurka István rövid hozzászólásában azt kérte, hogy ne csak az értelmiségről, hanem a népi emigrációról is essék szó. Hogy a magyarság pusztulása nyugaton ne következzék be, szerepet, emberi hasznosság-tudatot kell adni neki innen: lehetőséget teremteni arra, hogy tehessen az összmagyarságért valamit.

Czine Mihály elsősorban Csoóri Sándorral vitázva beszélt arról, hogy nem szabad eltúlozni sem a nyugati magyarság szellemi értékeit és szerepét, hiszen azt a nyugati magyarok is jól tudják, hogy amagyarság ügye itthon dől el. Azzal sem értett egyet, hogy anyugati magyarság őrizte az ötvenes évek elején a magyar kultúra folytonosságát.

Csoóri Sándorújabb felszólalásában eloszlatta a félreértést, majd gazdagon továbbszőtte gondolatait: megerősítette azt a véleményét, hogy a nyugati magyarság legjobbjai pótolták egy-egy időszakban az itthon hiányzó ellenzéket, megőrizték a politikai kultúrát. Elmondta, hogy a nyugati magyarság köreiben gyakran tapasztalt fenntartásokat a Magyarok Világszövetségével és a Magyar Hírekkel szemben. Olykor ez nyílt ellenszenv formájában nyilatkozott meg. Jó lenne, ha a nyugati magyarságnak lenne egy egységesítő „külön világszövetsége”, amelyik a maga működésével el tudna határolódni a személyes vélekedések fölösleges ütközőpontjaitól. v

Salamon Konrád azt javasolta, hogy hozzák létre Magyarországon a nyugati magyarsággal törődő kulturális társaságot, mely a sokrétű kapcsolattartás itthoni gazdája lehetne.

Zimányi Tibor azt elemezte, hogy itthon a disszidálástetikai kérdésként szokás elemezni, sok vita van arról, mikor engedhető meg a diszszidálás erkölcsileg. Vannak, akik hazájukat elhagyva sokkal inkább magyarok lesznek kint, mint itthon voltak.

Randé Jenő, a Magyarok Világszövetsége főtitkára a Magyarok Világszövetségét és a

Tűz Tamás;

] VÍZEN-KÖDÖN

Álmaimban búcsút járok száraz lábbal a vízen.

Nem tart vissza vizes-árok, se folyó, se tó, se más ok, visz előre a szívem.

Agyammal is közelítek, tapogatom az eget.

Nem csal el ravasz tekintet, fölényesen csak legyintek, i lábam ködön lépeget.

Magyar Híreket ért bírálatokra reflektálva óvott az általánosítástól. A Magyar Hírek utóbbi karácsonyi számainak jó visszhangjáról szólt, s példákkal illusztrálta, hogy milyen bonyolult a Világszövetség kapcsolata a nyugati magyarsággal: Ebben a kapcsolatban a nyugati magyarság egyes tagjai gyakran megsértik a társadalmi kapcsolatok alapvető szabályait. Sokszor tapasztalja, hogy—enyhén szólva— nem egyenes magatartást tanúsítanak: kapcsolatukat letagadják, másként viselkednek akinti és az itthoni találkozások idején. Említett soksok példát arra is, hogy kinti erkölcsi kényszer folytán egyesek nem merik vállalni meglévő kapcsolataikat, vagy szívük szerint nem mernek cselekedni, mert szélsőségesebb társaik megrovásban részesítik őket. A Magyarok Világszövetsége igyekszik nyitottan keresni és fogadni a nyugati magyarsággal a kapcsolatot, együttműködést. Utalt arra is, hogy tapasztalata szerint a debreceni Református Kollégium Kántusának amerikai körútja jelentősen egységesítette, közelítette egymáshoz a nyugati magyarság különféle csoportjait.

Bartis Ferenc amerikai tapasztalatait ismertette abban a vonatkozásban, hogy a magyaron kívül minden más nemzet anyagilag támogatja a maga nyugati kulturális intézményeit, külpolitikai programként. Egy-egy nemzet más országokban élő tagjainak ugyanis fontos szerepe van a közvélemény alakításában az adott nemzet vonatkozásában. Ha a magyarságnak olyan lett volna a sajtója nyugaton 1920-ban, mint ma, akkor Trianon nem így következett volna be például, ó is megemlítette, hogy hazatérésekor Ferihegyen megalázták a vámosok. Majd azt javasolta, hogy a Magyarok Világszövetsége ne csak a nyugati magyarsággal foglalkozzék, hanem az elcsatolt területek magyar nemzetiségű tagjaival is.

A több mint két és fél órás eszmecserét Rottler Ferenc zárszava fejezte be. Örömmel nyugtázta, hogy sokrétűen megindult a beszélgetés, közös gondolkodás egy nagyon fontos ügyről, a kapcsolattermetést az esten résztvevők megkezdték, most már csak folytatni kell. Ehhez a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat további segítségét is ajánlotta, hiszen a szellemi hídépítés mindnyájunk közös feladata.

(Budapesti tudósítónktól)

J

LUDVIG NÁNDOR:

/

A pusztulás fénye, ahogy megcsillan egy porszemen

Az elmúlt év őszén New Yorkban megkeresett K., középkorú budapesti drámaíró, kölcsönkért tőlem egy Philipp Glass-kazettát, egy Laurie Andersont bemutató nyomtatványt, egy dokumentumot a La Mama színházról, valamint több más hasonló anyagot, ezeket azonban ígéretével ellentétben nem juttatta vissza, s bár elutazása előtt telefonon megadott egy lakáscímet, ahol mindent átvehetek, az említett helyen erről semmit se tudtak.

Természetesen nem merek arra gondolni, hogy a drámaíró meglopott, habár — huncut mosollyal előadott — története kollegájáról, N. díszlettervezőről, aki ittjártakor többezer dollárt vett fel egy mecénástól, majd a pénzből otthon házat épített, akár gyanút is ébreszthetne bennem. Valószínűleg hanyagságból kerülhettek a fenti dolgok a bőröndjébe, talán már viszsza is küldte azokat nekem, csak elkallódtak a postán. A lényeg azonban számomra változatlan: az amerikai művészethez kötő tárgyaim közül éppen azokat, amelyeket a legjobban szeretek —hiszen ezért is ajánlottam őket K.-nak —, nélkülözni kényszerülök, s noha azóta fél év is eltelt, nincs jele annak, hogy azokat valaha, köszönettel vagy anélkül, visszakapom.

Érdemes-e ez a bagatell ügy, néhány súlyban és kiterjedésben jelentéktelen tárgy elvesztése arra, hogy szót fecséreljek rá? Igen, érdemes, két okból is. Egyrészt azért, mert itt-tartózkodásom rövid ideje alatt aránytalanul nagyszámú magyarországi látogató hagyott bennem rossz emléket, és nem áltathatom már tovább magamat azzal, hogy ebben nincs törvényszerűség. Lehetetlen nem észrevennem, hogy a brooklyni barátomnál inget lopó zuglói sebész, a vidéki csoportvezető, aki az egykori diáktársam által ajándékba hazaküldött órát eladta, a filmes ismerőseimnek tavaly bemutatott, magát színésznek kiadó kőműves, és persze N. díszlettervező alakjában van valami közös a drámaíróéval. És noha ez a közös különkülön, az egyes embereket tekintve elnézendő gyöngeség csupán, afféle könnyed hajlam a turpisságra — így együtt majdnem ijesztő. Kibontatozik belőle ugyanis egy karakter, amely magára nézve nem ismer el törvényt—hacsak nemezt: ,J-égy ügyes!”—,amelyúgyérzi:becsület, hála, kötelesség rá nem vonatkozik.

Másfelől, ami még figyelemreméltóbb, K., eltérően a sebésztől, a csoportvezetőtől, a kőművestől és a díszlettervezőtől: nem közember, hanem egyike Magyarország dicsért íróinak. Honoráriumokkal koszorúzva azt a műfajt műveli, amelyet egykor Katona és Madách, darabjait tradíciókkal rendelkező színházak játsszák, drámái külön kötetben kerültek kiadásra. Reprezentánsa és alakítója tehát egy nép szellemének, alkotni képes, szerencsés társaival együtt ő az, akiben a magát kifejezni nem tudó sokaság a Kárpát-medencében ma lelket és stílust kap. És ez a lélek híján van a becsületnek. S ha helyes Konfuciusz megállapítása, hogy a „nemcsember az igazságossághoz ért jól, a kisember az ügyeskedéshez”, akkor ez a stílus a kisember stílusa.

Tudom, véleményemet túlzónak találjátok, azt számtalan ellenpéldával opponáljátok. De azért százötven évvel ezelőtt egy ugyancsak külföldet járt magyarról, Körösi Csorna Sándorról így vélekedtek: „...fillérre pontos, részletes végelszámolást nyújtott be a brit indiai kormánynak, felemlítve olyan, angolhivatalos személyektől tíz-tizenkét évvel azelőtt kapott pénzbeli támogatásokat is, amelyeket senki sem kért számon tőle. Minden tette, minden gesztusa arról tanúskodik, hogy a becsületét mindennél többre tartotta”, ügy tűnik, Körösi kora óta nemcsak urait és birtokait tekintve változott Magyarország, hanem a lelkét tekintve is.

És most már kezdem érteni a tűz természetét, amely a magyar káosz középpontjában ég, teremtve, gyújtva az egymás meggyőződésébe, marxista, zsidó, keresztény hitébe belegázoló klánokat, a végh antalok és szepesi györgyök vagdalkozó hadát, az esztelen vízierőmű-építkezést jóváhagyó, a rákkutatásra milliókatkisiparosoknak adó, a nemzet színháza helyett autóverseny-pályát emelő parvenü népvezéreket, a csőcseléket, amelynek Molnár Csilla szépsége és Bódy Gábor intellektusa egyaránt tűrhetetlen, most már kezdem érteni a szellemet, amely odaállt én elém is: „Nem tartok rád igényt!” És a titok mérhetetlenül egyszerűbb, mint azt valaha is gondoltam. Ott van elrejtve egy vissza nem adottPhilipp Glass-kazettában.

Vagy úgy gondoljátok, a léleknek, amelynek egy kazetta, egy ing, egy óra, egy bemutatkozás, egy kölcsön nem számít, annak számít egymás hite, a Duna, a rákkutatás, a Nemzeti Színház sorsa, a molnár csillák, a bódygáborok, vagy akár a magamfajta emberek élete? Úgy gondoljátok, egy társadalom nívóban magasabbra léphet, mint az a nívó, amely polgárait jellemzi?

Én úgy gondolom: K. személyében porszemmel találkoztam, amelyen a pusztulás fénye csillogott.

Figyelem ezt a fényt, távoli szemlélő. Bűnös, aki tudja, hogy ennél többhöz nincs joga. .. Figyelem a nyilatkozatokat, kiáltványokat, kormányprogramokat, amelyek egykori hazámból jönnek. Bízzzam-e bennük? Van-e a

szavak mögött erő? Lesz-e ember, aki azokat végrehajtja?Különös magánfogadalom: én akkor fogok hinni bennük, amikor a budapesti drámaírótól levelet kapok: bocsánatot kér, megvallja, munkához, fontos íráshoz kellett mindaz, amit tőlem elvitt, már alakul a mű, amelyen nyomot fog hagyni New York sugárzása is. Akkor végleg mindent neki ajándékozok. És tudni fogom: van rá esély, hogy amit annak idején Ady Endre a magyarság szemébe vágott: „Nép volt az és nem rongyos horda ”— egyszer érvényét veszíti majd. És újra Nép leszünk.

I---------------------------'a---------------------------1

I PANNÓNIA BOOKS ]

ajánlata:

I Christie, Agatha: Gloriett a hullának I

íve. $10.50

I Magyar Füzetek 18. Válság és reform I

fve. $11.00 |

Magyar Erato (Magyar Hirm. sorozat) .

kve. $11.501

I Miszkavaihi: A boldogságról (Mérleg) I

fve. $ 3.30 -I Nietzsche: A tragédia születése | (Méri.) fve. $6.30 |

I Gandhi: önéletrajz kve. $23.60 .

I Kérje díjtalan videó-katalógusunkat I antikvár könyvlistánkat és | 1988-as új, teljes árjegyzékünket! |

Bolti cím: Levélcím:

, 77 Mowat Ave.f Ste. 001 P.O.Box 1017,Stn. „B" , | Toronto, Ont. M6K 3E3 Toronto. Ont., M5T 2T8 |

Telefon: (416) 535-3963